Karácsony

Itt ülünk és megint elmúlt egy év. Örömmel megállapítom, hogy még élünk és egészségesek vagyunk. Többet nem is várok már egy évtől mint ezt.
Elmúlt végre az utolsó két hét esztelen rohangászása. Végre üres a naptár, nincsenek időre való menések sehova. Nagyon jó ez így. Karácsony alapból ki van radírozva, bár ma egy kisebb fajta csoda történt, ugyanis ajándékot kaptam. Nagyon meghatódtam, mert B.-nek még egyetlen karácsonykor se jutott eszébe ilyesmi. Nem volt ehhez szokva. Az utóbbi években már én is leszoktattam magam róla. Végül is ha azt mondom, hogy nekem nincs karácsony, akkor minek ugrálok? Most minden esetre megjegyezte, hogy a közelmúltban mondogattam, hogy kellene egy új manikűr olló. Erre kaptam egy szép kis készletet. Adtam is neki rögtön egy tízest, mert én egy babonás vén banya vagyok.
Pedig ajándékozni jó. A rossz az, amikor beáll az a helyzet, hogy már nincs kinek adni valamit. Tudom lehetne menni és hajléktalanokat megajándékozni de ez nem az én esetem. Én csakis személyre szóló ajándékokat szeretek adni. Olyanoknak akiket jól ismerek és titkon ki tudom lesni vagy hallgatni, hogy minek is örülnének. Régen egész évben gyűjtöttem az ötleteket és az ajándékokat is. Listám volt, amiről kipipáltam azt akinek már megvan az ajándék. A vendégszoba egyik sarkában gyűjtögettük az ajándékokat. Aztán téptem a hajam, mikor be kellett mindent pakolni a két darab max. 20 kilós kofferbe. Kézi poggyászt akkoriban még nemigen mértek ha a külleme megfelelt. Olyan könnyedén vittem a 10 kilós táskámat, mintha pihe lenne csak benne. Megérkezéskor aztán póker arccal igyekeztünk elvonulni a vámosok vizsla szemei előtt. Valami őrült ötlet alapján, no meg, hogy ne kelljen mindig az összes fekete koffert lekapni a szalagról tévedésből, vettem a férjemnek karácsonyra egy tűzpiros koffert. Na azt egyből kiszúrták. Tegyük fel az asztalra. Mi van benne? Óh csak apró ajándékok. Jó nyissuk ki. Olyan kétfelé nyíló koffer volt. Ahogy szétnyitottuk dőlt belőle jobbra balra a rengeteg kávé, csokoládé, szappanok, meg minden. Ijedten rebegtem, hogy elég nagy a rokonság. Erre legyintettek és mehettünk. Mondanom se kell, hogy képtelenek voltunk mindent megint visszatömködni a kofferbe. Szerencsére volt nálam egy nylonzacskó, abba ment az apraja.
Ilyen emlékek jönnek elő a "beigli jet"-ről, ami egy swissair járat volt, júniusban kellett megvenni a karácsony előtti jegyeket és a személyzeten kivűl mindenki magyar volt rajta. Vissza fele már nagy előnyünk volt, mert Zürichben január 2 is ünnep, így nem kellett a szilveszteri buli után repülőre ülni és menni vissza. Rég volt, igaz se volt.
Jó ez most így ahogy van.

Itt jártak az UFOk!

Lassan kezdek hinni az ufókban. Miután évek múltán meglett az eredeti tb és adó kártyám, egy álmom nyomán.
Ismert az elveszett vagy inkább eltűnt bank kártyám ügye szeptemberben. Akkor mikor a hotelbe bejelentkeztünk elkérték a kredit kártyát. Átvették ellenőrizték, majd állítólag vissza is adták. Másnap mikor fizetésre került a sor, sehol nem találtuk.
Hazaérkezésemkor itt várt a szomszédoknál a lezárt boritek az új kredit kártyával. Más a száma és a lejárati ideje is, mint a régié. Tegnap este benyúlok az íróasztalom egyik kicsi fiókjába, ahol egyéb érdektelen kártyákat is tartok. Mit látnak szemeim? Az elveszett kredit kártyát. Azt hittem rosszul látok, de rögvest leellenőriztem, az új kártya a helyén volt.
Azóta B.-vel csak a fejünket csóváljuk és nem értünk semmit. Ő is jelen volt az egész ügy alatt és ő sem érti. Erre éppen úgy nincs épeszű magyarázat, mint a taj- és adókártyára.

Bécs

Természetesen már 10 napja itthon vagyunk, a kellő fáradtsággal és átállási zűrökkel tetézve rohangászunk a dolgaink után. Bécsbe se csak kéjutazni mentünk, hanem dolog volt. Mostanában már elég ritkán járok ki, régebben biztos, hogy legalább egyszer havonta mentem. Közben sokat változott ott is az élet. Van sok pozitív fejlődés, pl. a Mariahilferstr. nagy része gyalogos lett. Ez egyelőre még ideiglenes állapot és sokan füstölögnek miatta, de a tömegre való tekintettel kifejezetten pozitív. Metróztunk tegnap délután ami elég horrorisztikus volt. A metró ott nem jár 3-4 percenként és annyian voltak, hogy többed magunkkal lemaradtunk, majd a következővel is csak úgy tudtunk elmenni mint a szardiniák a dobozban. Szintén pozitív a hajléktalanok és egyéb koldusok eltűnése. Nem tudom mit csináltak velük, de érdemes lenne érdeklődni a módszerről. Igaz a szálloda közeli kicsit félreeső aluljáróban piáltak néhányan a földön ülve, de nem voltak tartós ott tartózkodásra berendezkedve. Ma reggel nyomuk se volt.
A karácsonyi kivilágítás pompázatos. Ezt is érdemes lenne legalább részleteiben lekoppintani. Ma már a ledek nem fogyasztanak sok áramot és csodálatos széppé tudják tenni ilyenkor a várost. Feltünt, hogy kizárólag hatalmas karácsonyfákat árultak és csakis a dupla normann fenyőket. Tele van velük a város, az átlag méret szvsz 2 méter. Hatalmasak és dúsak, nekem egy ilyen fenyő miatt ki kellene költöznöm a nappaliból. Sajnos a belvárosban egyre több a bóvli árus. Engem érdeklő ruha üzletek sorban megszűnnek. Vagy nagyon drága butikok vannak, vagy az ócska H M és társai. Nem tudom az ötvenes közép osztály hol veszi a ruháit. Jó lenne felderíteni egyszer.
Most a forralt bor árusok a csúcsok. Tele van a város forralt bort árusító bódékkal és többnyire nem a külföldi turisták álldogálnak ott. Bírják nagyon a hideget. Nulla fok körüli hőmérsékletben az utcán álldogálni, nekem nem vonzó. Igaz a forralt meg az egyéb bort sem szeretem.
A Westbahnhofot nem győzőm csodálni. Ilyet is csinálhatnánk itthon. Tudom milyen volt még néhány évvel ezelőtt. Most egy modern bevásárló központ éttermekkel, kávézókkal és ezer féle üzlettel. Tiszta, fűtött élhető. Onnan is eltűntek a régi berendezéssel együtt a naphosszat ott piáló homelessek is.
A szállodánk igazi fapados volt. Ilyet még nem láttam. Egyrészt 7 emeleten több száz szoba, másrészt a portán egyetlen ember. Sorba kellett állni a be és kijelentkezésnél is. Szoba rendben volt, de a fürdőben még egy zuhany sapka se volt. Tiszta véletlenül volt nálam egy, a toalett szerek között. Ici-pici wc volt a fürdőben. Mintha gyerekre szabták volna. Reggelinél a kávét magunknak kellett kinyomkodni az automatából. Egyértelműen a személyzeten spórolnak. Minden esetre a liftek működtek, nem úgy mint előző látogatásunkkor a panzióban.
Tegnap este 8-kor már halál fáradtak voltunk. De mert ilyen korán nem jó lefeküdni, az ágy tetején végigszundikáltam egy tv filmet. B. először a fotelben akart olvasni, de állandóan leesett a feje és végül is lefeküdt. Mi lett a vége? Hajnali fél ötkor felébredtem és nem is tudtam elaludni. Közös szobának nyögés a vége. Feküdtem és vártam, hogy reggel legyen. B. közben jóizüen szuszogott mellettem. Reggel pedig előadta, hogy ő alig aludt az éjszaka.
Haza fele a vonat hihetetlenül tömve volt. Határon felszállók már csak állni tudtak. Kifogtunk egy kosaras lánycsapatot, akik annyit viháncoltak, hogy nem lehetett aludni. Csak gondolom, hogy kosarasok voltak, mert mind hihetetlen langaléta volt.
A resumee az, hogy öregek vagyunk mi már az ilyesmihez, sajnos.

Utazunk

Még két óra és jön a taxi. Ez a legutálatosabb állapot. Már minden el- és bepakolva, remélhetőleg semmi sincs elfelejtve. Kint 27 fok van, de ki vannak készítve a téli gúnyák. Szerencsére taxi és repülőtér egyaránt hűtve van.
Járkálnak a gondolataim. Kicsit bánatos vagyok, hogy elfogytak körülöttem az emberek, akiknek régen mindig ajándékokat lehetett ilyenkor kitalálni. 3 napja voltunk egy barkácsboltban, mert elemeket is ott lehet jól venni. Míg B. válogatott olyan jó kis marhaságokat találtam, amiről tudom, hogy ki örült volna neki régen. Persze hülye vagyok. Minek hagyom magam belesodorni ezekbe a karácsonyi dolgokba. Van vajon olyan hely a földön, ahol ilyenkor is hosszúak a napok és senki nem karácsonyozik? Oda kellene mennünk.

Közben történnek csodák! Azt hiszem itt is írtam róla, hogy nagyon régen, talán 2 éve már, hogy eltűnt a taj- és az adó kártyám egyszerre. A tajt azóta megcsináltattam, az adóra szerencsére nincs szükségem, de egy régebbi adásvételi szerződésből kiírtam a számot, hogy ha egyszer mégis kell meglegyen.
A közelmúltban azt álmodtam, hogy a pénztárcámban megtaláltam ezeket a kártyákat. Álmomban belenyúltam és csodálkoztam, mert álmomban is tudtam, hogy elveszett. Aztán el is felejtettem az egészet. Most a pakolászásnál előkerült az úti retikülöm, benne a magyar pénztárca. Eszembe jutott az álom és láss csodát kikotortam az eltűnt kártyákat. Mellesleg a pénztárca otthon azóta is állandó használatban van. Mutatom B.-nek is, ő sem érti. Akkoriban nem csak én, hanem kérésemre ő is többször átkutatott mindent, ezt a pénztárcát is. Nem értjük, de ez van.

Mindenféle

Készülünk haza és jönnek a problémák. Volt tegnapelőtt kicsi árvíz az előszobában. Aztán pedig a Kindlevel gyűlt meg a bajom. Itt nem használom, mert fillérekért lehet kapni használt, visszavihető könyveket. De az útra kerestem magamnak két német krimit. Rányomtam a vételre és jött a jelzés, hogy baj van  a kredit kártyámmal. Hát persze. Elveszett letiltattam. Írtam e-mailt, majd beadtam B. itteni kredit kártyáját. Megint jött a jelzés, hogy baj van. Írtam e-mailt, válaszoltak. Nincs mese telefon. Tegnap aztán fülzsibbadásig beszélgettem egy igen kedves, türelmes fiatalemberrel. Kiderült, hogy más e-mailen jelentkeztem be, mint ami náluk van, meg állítsuk át ezt, aztán azt. Próbáljuk, nem ment. Megkérdezi a főnököt. Ezután feltételezték, hogy miután én Európában vagyok regisztrálva és a német amazonnal beszéltem, az itteni kártyát nem fogadja el a rendszer. Szerintem kicsit sántít, mert ezt a kártyát B. nem csak itt használja, de akkor ez van.
Mindezek után ma az úti táskámban a kezembe került a hazai pénztárcám, benne a hazai kredit kártyával. Nosza, immáron óriási rutinnal mentem a kindle oldalra, mindent kitöröltem és beadtam a számot. Láss csodát, pillanatok alatt le tudtam tölteni a kívánt könyveket.
Ezután B.-nek is eszébe jutott, hogy az úton kellene valami könyv. Mondtam hívja fel őket, itt ugye angolul kell beszélni, ő itt van regisztrálva. Reggel óta szórakozik az oldallal és persze nem megy a dolog. Nála elérni, hogy megemelje a telefont, amit itt helyi tarifával használhat, hát azt nem. Pech ugye, hogy én angol telefont nem intézek. Várom a fejleményeket.
Most este 10 óra van és sikerült elérnie, hogy elfogadta a kindle az itteni kártyát és le is töltött magának könyvet. Nem vitás, hogy a türelme az végtelen. Különben hogyan is bírná ki velem az életet?:-)))



 

Dátumok

Ma B. azzal a meglepetéssel szolgált, hogy ma van pontosan 8 éve, hogy először együtt ebédeltünk. Ez volt akkor a "blind date". Utólag vagyok meglepve, hogy a vendéglőben elköltött ebéd után, felhívtam a lakásomba további beszélgetésre. A többi már történelem.
Ezért ma aztán elmentünk a svédek által vezetett francia étterembe enni, finomat és sokat.

Rendszerint emlékszem az ilyen dátumokra, de erről csak annyit tudok mindig, hogy november volt. November nálam már eléggé telített. 41 éve, november 27.-én mentem férjhez és november 29.-én lenne a férjem 77 éves. Lassan ezt a november 20.-át is meg kellene jegyeznem, amíg még nem késő.

Igazság???

Rengeteg bajom volt életem során, az állítólagosan túltengő igazság érzetem miatt. A mai újságcikk után nem tudom hol az igazság. A történet a következő:
Harminckét éves anya valahol előhagyott valami gyógyszert amit a 4 éves gyereke megevett és meghalt.
Ezek után az anyát a bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés címén 30 hónap letöltendő börtönre ítélte. Az én igazság érzetem szerint az anyának már éppen elég büntetés a gyerek halála. Ezért még extrán elítélni nálam égbe kiáltó igazságtalanságnak számít. Vajon ki hogy látja ezt???

Scyentologia

Ez volt a hétvége eseménye. A képen látható épület előtt állandóan eljárkálunk autóval, itt van a közelben.
Mióta ide járunk, mindig néztük, tudtuk persze kié a tömb, de azt én csak most realizáltam, hogy hivatalosan csak most lett kész. Kivűlről már évekkel ezelőtt is így nézett ki, biztos bent dolgoztak még rajta. Szemlátomást a hivatalos megnyitóra se mehetett be akárki. Szerintük ez a templom, kérdés csak az, hogy mióta nem nyilvános egy igazi templom?
A megnyitás körül elég sok cirkusz volt, mert pl. a képgalérián is mutatott sátrat, nemcsak engedély nélkül állították fel a cifra tetejével, de még néhány fát is kivágtak miatta. Igaz az utca másik oldalán a másik épületük mellett 3 nap alatt csinos kis parkocskát rittyentettek.
Az index elég viccesnek állítja be őket, de valójában egy nagyon sötét maffia szervezet. Európába is átszivárogtak, pl. Svájcban is vannak, de ott az állam eléggé rajtuk tartja a szemét. Itt állítólag mindenben benne van a kezük, nem csak az üzleti életben de állami helyeken is. A székhelyük előtt mindig fegyveres őrök állnak. Nekem elég félelmetes látvány, mert különben nemigen lehet fegyveres őrökkel találkozni a városban.

http://index.hu/kultur/2013/11/19/szuperhoskepzot_avatott_tom_cruise/

Mindenféle

A napokban össze kerültünk egy eredetileg egyiptomi kopt, olaj mérnökkel. Itt él már vagy 40 éve és valamikor elveszítette a munkáját. Így most biztosítási ügynökként dolgozik. Imádja Európát, ahol dolgozós életében többször járt üzleti úton. Sajnáltam szegényt, bár nem panaszkodott, de én mindenkit sajnálok, akinek ügynökösködéssel kell kenyeret keresni. Itteni állami nyugdíj a szociális segély szinten van, más meg nemigen szokásos. Jól elbeszélgettünk. Utána még bementem egy áruház illatszer osztályára. Az eladó nőről kiderült, hogy görög és járt már Budapesten, ami szerinte is gyönyörű, jó az étel stb. Ezek a szerencsétlen nők is szeretnek beszélgetni, mert vásárló csak gyéren van. Órákat töltenek egy ablaktalan de jól kivilágított és meglehetősen hűtött üzlet térben. Aztán még odajött egy valódi amerikai kolleganő és ismét rájöttem, hogy mégse tudok angolul.:-(
Még az egyiptomi lelkesedett egy görög étteremről, ahol fantasztikusak a halak stb. Nekem ugyan nincsenek különösen jó emlékeim a görög konyháról, de tegnap gondoltuk, kipróbáljuk. Van itt egy közeli falu, ami teljesen görög. 3-4 templomuk van és van egy kis európai üdülőhely hangulata az egésznek. Kicsit sétálgatni akartunk és aztán enni.Persze eleredt az eső, így csak az evés maradt. Sajnos elég pocsék volt a feldicsért étterem, de szerencsére nem volt drága.

Ma aztán elmentünk végre valami enni valót vásárolni. Én a főzéshez csak a húsoknál tudok megihletődni. Igaz a napokban kaptam normális kígyó uborkát, így csirkecomb volt a cél a húsosnál. Igen ám de megláttam csodás osso bucconak való borjút, így azt is megvettem és itt jön a kérdés. Miért van az üzletekben előbb a zöldség és csak azután a hús. Mindig az "árral szemben" vissza kell mennem a zöldségért, ha megihlet valamilyen hús. Vajon ez máshol is így van? Otthon a húst a hentesnél veszem és még soha nem figyeltem fel erre a jelenségre.

Az eső azóta is esik, holnap egész délelőtt főzni fogok. Remélem sikerül néhány napra elegendő maradékot is termelnem, ha kisüt a nap ne kelljen majd főzni.

Sinkhole

Tavaly már írtam erről, amikor is egy szerencsétlen pasi alatt megnyílt a föld és ágyastól eltűnt a feltáruló lukban. Azóta is ott van, kimenteni a tetemet se lehetett.

Ma reggel, reggelizés közben nézek ki az ablakon és látom, hogy nem túl messze tőlünk egy szép piros helikopter "áll" az égen. B. eleinte azt mondta, hogy ez csak egy elszabadult reklámballon, de végül is belátta, hogy nincs igaza. Megreggeliztünk, ami gondolom kb. 20 perc és a helikopter még mindig ott állt. Kis idő múlva halljuk újabb helikopter érkezését, de az csak körbejárt. Arra tippeltünk, hogy talán a tengeren történt valami. Végül győzött a kíváncsiságunk és bekapcsoltuk a tévén a helyi adót. Mint kiderült most két ház tűnt el egy hatalmas lukban. Szerencsére ez egy lasúbb folyamat volt, így mindenki ki tudott menni a házakból, viszont az anyagi kár tetemes. Az egyik háznak a swimmingpoolja is elsüllyedt, de a kertben parkolt hajót végül ki tudták húzni, mert csak elindult lefele. További 6 házat kiürítettek, azokat még vizsgálják.

Belegondolva ez egy rettenetes érzés lehet, amikor az embernek a szeme láttára tűnik el az élete helyszíne egy lukban. Állítólag van erre biztosítás, de ha kapnak is elég pénzt, meg kell valahol találni egy telket és arra felépíteni egy házat, majd lehet új életet kezdeni. Igaz itt az emberek nem annyira ragaszkodnak a dolgaikhoz mint Európában, de azért mégis rettenetes érzés lehet. Futkos a hideg a hátamon, még a gondolattól is.

A veteránok napja

Ma van a veteránok napja. Ez egy félhivatalos ünnep, az állami helyek nem dolgoznak, de az üzletek nyitva vannak és extra engedményekkel csábítják a népet.
Elborzadva olvastam, ahogy a veteránok nyilatkoztak az újságban. Mindegyik boldog és büszke volt, hogy szolgálhatta a hazát. Rettenetes, hogy ilyen tömeges agymosással mit el lehet érni. Szívesen megkérdeznék egy ilyen büszkét, hogy ugyan mire büszke? Ők a világ rendőrsége, amint lehet rohannak "rendet csinálni" amiből soha nem jön ki semmi jó és öldösik az embereket. A népnek sejtelme nincs milyen egy háború, hiszen náluk itt soha nem volt semmi.
Sajnos az agymosásban voltak "nagy" elődök. A hitlerjugend is lelkesen öldökölte a zsidókat, sőt meggyőződésem, hogy sok szerencsétlen magyar hazafi is büszkén és boldogan ment öldökölni és fosztogatni Felvidékre és Erdélybe a harmincas években.
Nekem őrül szerencsém volt. Nagyapámat mint rendőrt nem vitték harcolni sehova, apám majdnem belehalt a "felvidék visszatér" c. hadműveletbe, így ő se katonáskodott később soha. Így tiszta a lelkiismeretem felmenőimmel kapcsolatban. Szörnyű lenne egy ilyen büszke és boldog katona gyerekének lenni.

Mi azonban kihasználtuk ezt a mai veterán napot. B. eddig harcolt az elaggott használtan vett asztali géppel és a nagyon öreg laptoppal. Utóbbi 10 éves, csoda, hogy még megy. Tegnap este betévedtünk egy computeres üzletbe. Nézegettem a masinákat, de ő mereven elzárkózott bármi megvételétől. Ma reggelre viszont úgy gondolta, hogy talán meg kellene nézni még egyszer.:-)))
Elmentünk megint. Rengeteg ember volt a fenti ünnepre való tekintettel. Visszatértünk a már kinézett all-in-one géphez, ami ma még olcsóbb volt mint tegnap. Eladó küllemű pasi hosszan csevegett velünk a gép előnyeiről. Közben én félig kiolvastam a svájci újságot. Aztán jött az ok. megvesszük.
Igen, de ő nem igazi eladó mindjárt küld valakit. Nem részletezem, már valami vezető féleség is odajött, de eladó nem volt. Én már egy hatalmas fotelban pihentem egy még hatalmasabb tv előtt. Kb. 40 perc kellett ahhoz, hogy kifizethessük a gépet. B. most szenved, én látni se akarom. Állítólag kész W8 van rajta, de persze nem megy még semmi.

Lövöldözés, Los Angeles

Egy jámbor kinézetű fehér, 23 éves fiú, kiment a repülőtérre és elkezdett a vizsgálódó közegekre lőni.  Fiúnak semmilyen rendőrségen nyilvántartott múltja nincs, még soha semmilyen módon nem került nyilvántartásba. A nála talált levél szerint kifejezetten ezeket a biztonsági alkalmazottakat akarta lelőni.
Bár nagyon utálom az itteni szokást, hogy mindenki lövöldözik okkal ok nélkül, a szívem mélyén nagyon megértem a fiút. Ahányszor repülőtérre megyek bennem is felélednek a gyilkos ösztönök. Ezek az önkényes piszkálkodók a galamblelküekben is felforralják a vért. Persze vannak félősek, akik nem hisznek a sorsban és rettegnek, hogy majd valaki felrobbantja a repülőt. Ettől én soha nem félek. Viszont mérhetetlenül utálom a repülőtéri macerákat. A fiút meg sajnálom. Magam se értem, hogy történhetett, de nem lőtték agyon. Kórházban van és vagy halálra vagy életfogytiglanra fogják ítélni. Kár érte. Lehet, hogy Kaliforniában nem az az előírás, hogy agyon kell lőni aki hőbörög. Itt nem élte volna túl a fiú ezt, ami ebben az esetben talán szerencsésebb lett volna.

Csapok

A kezdeti nyugalom után bőven behoztuk a barkácsáruházi tartózkodásokat. Először is megjött a hazai csap az én mosdómhoz. B. már megint valahogy másként akarta szerelni, természetesen olyan alkatrészekkel, ami a világon sincs. Ez két hosszú menet volt, két különböző üzletben. Aztán jött a konyhai csap csövének kilukadása. Azt hittük egy vödörrel a szekrényben, kihúzzuk amíg itt vagyunk most, de nem. Egyre jobban folyt ha használtuk, telt a vödör gyorsan, szóval lépni kellett.
Ekkor jutott eszembe, hogy a tavaly visszavitt, másfél évig nálunk álldogáló ablak klíma árát még nem egészen vásároltuk le. Ehhez jött, hogy volt egy tartalék mosdó csapunk, nosza vigyük vissza azt is. Ma délután ez is megtörtént. Vettünk egy vadonatúj mosogató csapot, már folyik a szerelése. Remélem minden megvan hozzá a dobozban és nem kell ismét mennünk valamiért.  Az persze megint az itteni unpraktikusság csúcsa, hogy a mosogatószer adagolónak olyan rövid a csöve, hogy ha felszerelnénk használhatatlan lenne. Eddig se volt, ezután se lesz, ha csak nem találok még egyszer egy olaszt, amit Pesten sikerült az otthoni konyhámba beszereznem.
A mai napra kicsit más terveim voltak, de hát ember tervez, a csapok végeznek.:-)

Auto

Az itteni kocsink az otthoni pontos mása, már 14 éves volt. Volt benne durván 100ezer kilométer és mi voltunk a második tulajdonosok.
Mikor elterjedt a híre, hogy eladásra kerül az egyik szomszéd elkezdett hevesen érdeklődni iránta és nem is sokallotta az árat. Én nem voltam lelkes, mert egy kötözködő krakéler alak, semmi kedvem nem volt az esetleges későbbi kifogásait hallgatni. Aztán egy üzletben leszólított minket egy eladó, hogy ugye magyarok? igen, természetesen. Neki a nagymamája volt magyar, sajnos nemrégen meghalt. Ugyan hol lehetne itt magyar ételt kapni? Elirányítottuk a katolikus templomhoz, ahol havi egy alkalommal főznek délben és potom pénzét lehet enni. Nekem nem izgalmas, mert pörköltet nokedlivel én is tudok nagyon jót csinálni. Aztán szó szót követett, a végén kijött velünk és igen ennyiért őt érdekelné a kocsi. Végre aztán megérkezett a másik autó, roham sebeséggel elintéztük a biztosítást és az új érvényesítését a rendszámnak, tehát most már eladó a kocsi. Közben telefonált a szállító cég, persze magyar. A tulajdonos fiatal nő, érdeklődni kezdett, hogy mi lesz a régi autónkkal. A nőt csak telefonon ismerjük. B. mondta, hogy most jövünk az illetékes hivatalból, mostantól eladó a kocsi. Küldjünk fényképet róla, mert neki igen sürgősen kellene egy autó. Az övét összetörték és most bérautóval létezik, ami persze drága. Nosza fényképeztünk előlről hátulról belül is. Ment a kép, egy óra múlva hívott a nő, hogy őt érdekli, mennyi az ár. B. többet mondott, alkudni szeretnek az emberek. Végül megegyeztek. Tegnap éjjel negyed tizenkettőkor megérkezett a férje egy barátjával Miamiben laknak. 4 óra autóút innen. Leperkálta a pénzt az asztalra, $2500, aláírták a papírokat, kópia és már indultak is vissza a kocsival. Hajnali 4-re már haza is értek. Nő ma telefonált, hogy remek a kocsi, nagyon boldog vele, stb.
Előzően voltunk a márka kereskedésben is, ahol kiderült hogy a mostani új model több extrával ugyanannyiba kerül mint amennyiért mi az újat vettük 6 éve. Ha beadtuk volna a két kocsit, alig kellett volna ráfizetni és kaptunk volna egy újat, de nem kell.
Most már csak egy hasonlóan lelkes vevő hiányzik a lakásra.

Már egy hónapja itt vagyunk és még egyszer se voltunk barkácsáruházban. Lapítottam és hallgattam, mert ha eszébe jut B.-nek, akkor biztos lesz valami amiért menni kell.
Tegnap nem akart a mosogatógép elindulni. Mondtam nézze már meg. Nézte, a gép elindult, nem tudom mitől, feltehetően kézrátételtől, de kiderült, hogy a mosogató alatti szekrényben víz van.
Kezdődött a szokásos háton fekvés, vizsgálgatás, aminek az eredménye az volt, hogy a mosogató zuhanyának a csöve kilukadt. A cső és a csap is persze magyar. Tegnap este aztán eltöltöttünk egy órát a számomra már teljesen otthonos érzést keltő polcok között, sajnos minden eredmény nélkül. Van ugyan ez a cső, csak hát a csatlakozás. Az itteni szabvány és az europai szabvány között van az a nagy óceán, sajnos. Megoldás nincs. Egyelőre, amíg itt leszünk, egy vödör van a mosogató szekrényben. Nem folyik nagyon, remélem nem lesz rosszabb.

Most telefonáltak, hogy az autóval csak este 9 körül fognak ideérni. Ahhoz képest, hogy d.u. 3 óta várjuk, elég szép késés. Ennyi idő alatt már biciklivel is ide lehetett volna érni Fort Laudardale-ből, egy kis túlzással. Különben B.-nek volt egy óriási ötlete. Kitalálta, hogy miután van ingyen repülési lehetőségünk a régebbi pontjainkból, menjünk mi le repülővel az autóért. Hagytam őt álmodozni ezen egy félnapot, aztán kezdtem érdeklődni, hogy vajon mibe is kerül itt kimenni a repülőtérre ott meg a repülőtől elmenni a kikötőbe, taxival persze, mert más nincs? Amennyit spóroltunk volna, azt megette volna a kocsi meg mi útközben. Szerencsére gyorsan belátta ő is, én meg megmenekültem egy repülőtéri macerától.

Vendéglők

Azt már régen tudjuk, hogy gourmet élvezeteket nem itt kell keresni. Az eddig meglátogatott vendéglők közül nagyon jónak bizonyult egy gyorsétterem lánc egyik üzlete. Mert ezek se mindegyik egyforma. A véletlenül megtalált viszont egy ételben remek. Ez a kirántott kis rákok valamilyen krumplival és egy pikáns szósszal. Olcsó jó és gyors. Nem önkiszolgáló! Kivételesen nincs besötétítve, mint az itteni vendéglők többsége. Az idén sajnos már nincs alkohol mentes sör, amit B. rendszeresen ivott ott. Ez tehát az olcsó megoldás.
Interneten szörfözve találtam tavaly egy francia vendéglőt, amit két svéd fiú nyitott. Lényegesen drágább persze, de fehér abrosz és anyag szalvéta, igen figyelmes kiszolgálás és fantasztikus minőségű ételek. Tavaly kezdtük és lassan már végigettük az étlapot. Nincs nagy választék, de szívesen bocsátkozunk ismétlésekbe is. Nagyon izgultam, hogy meglegyenek még az idén is, de ha nincs is tömeg, megy az üzlet nekik. Jellemző, hogy mikor nyitottak egy villa negyedben az egyetlen étterem volt. Most már 3 másik nyitott közvetlen mellettük. Ez itt így megy. Ha meglátok egy vendéglőt, biztos még 4-5-6 következik sorban, aztán hosszú szünet és semmi több.
Nemrég nyitott itt a közelünkben egy olasz vendéglő. Utazásaim során tapasztaltam, hogy az olasz vendéglőkben mindig jókat lehet enni. Tegnap kipróbáltuk az amerikai változatot. Sajnos a valódi olasznak bemutatott szakács, szerintem még életében nem evett valami tisztességes olasz ételt. Ráadásul nem is jelentősen olcsóbb minta svédek. Itt is van fehér abrosz, de a pincér megkérdezte, hogy kérek-e poharat a sörhöz. Először csak néztem, nem is értettem mit akar. Ki iszik egy fehér abroszos étteremben üvegből sört? Meg egyáltalán. Az étel pocsék volt, soha többet olaszt Amerikában. Árban köztes megoldás a Steakhouse. Ott fekete függönyök vannak és ragyogó napsütés esetén is sötétség van. Remek húst adnak, de semmit szósz vagy valamit hozzá. Van persze krumpli és az itt jellemző majdnem nyers zöldség. Az árak valahol a drága de jó svéd és az olcsó gyorsétterem közt vannak.  A kipróbált többi étterem is a feledhető és rossz beosztást kapta, minek következtében itt is főzök mint otthon.

Szófák és házszámok

A múlt héten már totál belerokkantam a kiváló amerikai szófánkba. Mint kiderült B. sem boldog vele, csak nem szólt. Amin most nyögünk ez már a harmadik a sorban. Az első jött az első lakással. Első pillantásra nem volt rossz, de mikor ráültünk, nyomott a váz fája. Így aztán ezzel csak néhány hétig sanyargattuk magunkat, aztán elmentünk egy bizományi butorboltba. Gyakorlatilag az egész lakást onnan rendeztük be. Találtunk egy szép hibátlan szófát a hozzá való fotellel fillérekért. Haza is hozták a régit elvitték, micsoda boldogság. Finom puha volt belesüppedni, mint anyám ölébe. Sajnos hamarosan rá kellett jönnünk, hogy ez a belesüppedés nem a mi derekunknak való. Azért húztuk vagy másfél évig. Itt minden évben ilyentájt Columbus nap címén nagy bútor  kiárusítás van. Igazán nem tudatosan de betévedtünk egy olcsó bútor áruházba. Nem akartam elhinni, hogy azért a pár száz dollárért kaphatunk két vadonatúj szófát. Egy három- és egy két üléseset. Gombnyomásra emelkedik a lábrész, olyan mint egy elsőosztályu repülő ülés. Mondjuk majdnem olyan. Rövid tanakodás után elhatároztuk jöjjön az új szófa. Sajnos ez is egy kiváló itteni termék, a derekunk majd eltörik benne. Egy darabig jó, de mozdulni nemigen lehet, csak egyenesen előre nézve feküdni félig. Én viszont egy mozgolódós vagyok és úgy határoztam, ha már kiraboltak tavasszal, jó befektetés lenne egy új ülőalkalmatosság. A hirdetések kiló számra jönnek mostanság is. Kinéztem egy néhányat és szombaton nekivágtunk a nézegetésnek. Itt érkeztünk el a ház számokhoz, amik többnyire nincsenek feltüntetve se a házakon se az utcasrakon. A számozás néhány ezerig megy, mi aktuálisan egy bizonyos út 40285-ös számú házát kerestük. Nincs azért ilyen sok ház, mert azt már tudom, hogy a számok sarkonként százat ugranak. Így ha az egyik sarok pl. 315, a sarok után már 400-al kezdődnek a számok. Az egész iszonyú logikátlan és átáttekinthetetlen. Szombatig azt hittük, hogy minden útnak az egyik oldala páros a másik páratlan, de közben ez a tény is megdőlt. Az út kétszer 3 sávos, megfordulni nem egyszerű, de mi egy szakaszt kétszer is végigkocsikáztunk, eredmény nélkül. Végül addig érdeklődtünk, míg valaki elárulta, hogy a páros oldalon keressük és ott is volt az üzlet. Megemlítettük az eladónak, de az elengedte a füle mellett, így soha nem tudjuk meg, hogy hogyan is működik ez a számozás.
Sajnos a kínálat sem ott sem máshol nem felelt meg az elképzeléseinknek. Csak néztek, mikor közöltük, hogy mi egy kemény szófát keresnék amin ülni lehet. Rajta és nem benne. Olyan hülyeséget is megengedett magának az egyik, hogy bőrt kell venni, mert ami anyagból van az puha. Sok autókázás után haza jöttünk, ahol is leültem a computerhez és beadtam, hogy dán bútor. Ki is jött egy ismert dán bútorüzlet neve, amit második nekifutásra meg is találtunk vasárnap és meg is rendeltük a szófát.
Azóta figyelem a ház számokat. Normál családi házas utcában helyenként vannak számok, ötletszerűen ugranak, pl. 5-ről 27-re és így tovább. Ha megjön az autó, abban benne van a régi Tom-Tom, remélem az majd segít a jövőben ha keresünk valamit.

Pisa tanulmány

Olvasom a svájci újságban a legújabb Pisa tanulmány eredményeit. Most a 16-65 év közti emberek olvasás, számolás és computer készségeit vizsgálták. Élen jár Finnország és Japán, harmadik helyezett Hollandia. A sereghajtók az olaszok, a spanyolok és a franciák. Németország a középmezőnyben van, Svájcot nem vizsgálták. Magyarok az alsó harmadban valahol.
Nagyon érdekes, hogy csak minden hatodik felnőtt német tudja jól értelmezni az olvasottakat. Továbbá, hogy általában a mai 16-65 köztiek követik a szülői mintát, tehát ha szülőknek nehézségük volt a fenti készségekkel, akkor a gyerekeknek is nehézsége van. Kivétel képez ebben Japán és Dél-Korea. A Computerrel való bánást a 16-25 év köztiek tudják a legjobban. 25-45 év közt még nagyjából kielégítő a helyzet, de afölött a többség még egy e-mailt se tud computeren elküldeni. Na és a végén még valami. A kötelező 10 osztályos iskolát elvégzett jó eredményt elérők jobb készségekkel rendelkeznek, mint az egyetemet végzett franciák és spanyolok.
Nem tudom milyen hatása van egy ilyen tanulmánynak, de ezek után talán nehezebb lesz egy egyetemet végzett franciának vagy spanyolnak egy nemzetközi cégnél állást kapni. Persze biztos sok a kivétel, ami erősíti a szabályt.

Mai örömhír: egy nő kapta az irodalmi Nobel díjat. Bánat, hogy soha nem olvastam tőle semmit. Kifejezetten nem szeretem a novellákat. Mire beleélem magam, már vége is van. Nekem a sok száz oldalas regények a komoly olvasnivalók, ettől még nagy élvezettel olvastam valamikor Kosztolányi novelláit.

Karácsony

A napokban már belebotlottam egy üzletben két feldíszített karácsonyfába, de nem is figyeltem rá különösebben. Ma viszont B.-nek valami csavarra volt szüksége és bementünk a megfelelő üzletbe. Kint 30 fok felhőtlen kék ég. Bent jó hűvös, de ez megszokott. Mindjárt a bejáratnál egy csomó rongyokba öltözött csontváz meg néhány mű tök fogadott. Aha... hallowen lesz mikor is?  3 hét múlva és ahhoz árulják a kellékeket. Ez egy igen undok ünnep. Európában ez valamilyen módon a halottak napja, ezek meg ilyen hülye maskarádét csinálnak belőle. Arról már nem is beszélek, hogy igen morcos lennék ha gyerekek járnának a nyakamra egész nap, akiknek "kötelező" lenne valami cukorkát, sőt esetleg pénzt is adni. Nem leszek veszélyben. Itt nincsenek gyerekek.
Amint túl jutottam a Hallowen termékeken, már ott is volt a Jézuska. Az egész szent család egyben. No meg karácsonyfák feldíszítve minden mennyiségben. A három királyok se hiányoztak a tevékkel együtt. Felfújható, nálam nagyobb Mikulás, szánnal rénszarvassal.  Egyszóval október 6.-án már elkezdődött a karácsonyi őrület.:-(

Előtte voltunk a magyar templomban, mert a hónap első vasárnapján mise után ebéd van és főleg krémes. Mindez elvben. A valóságban a krémeshez nem lehetett hozzájutni, miután az öregúr, aki már tavaly is elég rozoga volt, most egy oxigénpalackal üldögélt ott. Majd ha kijön a mit tudom én ki a miséről akkor menjünk vissza. Volt még fél óra délig, elmentünk kicsit autókázni. Visszaérve kiderült, hogy még mindig nincs semmi, a misének még nincs vége. Mit csinálhattak, nem tudom. A mise 10 órakor kezdődött. Végül is úgy döntöttem, hogy ekkora cirkuszt nem ér meg a krémes és eljöttünk haza. A hely ugyanis elég szűk. A mise végén iszonyatos zaj, lökdösődés és tolongás van. A bejáratnál folyik az árusítás, valamint az ebéd befizetés is. A lökdösődés és a tolongás a helyszűke miatt van, a zaj oka az, hogy az átlag életkor bőven 70+ és sokan nem vesznek hallókészüléket. Mindenki ordít, amitől a zaj egyre elviselhetetlenebb lesz. Ahogy öregszem, úgy igyekszem minél inkább kerülni a tömeget.

Délután megláttam az eslő mókusgyereket, de sajnos nem mert lejönni a fáról, igy nem kaphatott enni sem.

Semmi se jó!:-)

Az idő jó. Karen még nem ért ide és remélhetőleg nem is nagyon fog, talán holnap kapunk tőle egy kis esőt. Viszont már 2 napja hirdetjük a lakást és eddig két komolytalan érdeklődő volt. Ez egyszerűen elkeserítő számomra. Tudtam nem lesz egyszerű az eladás, de ennyire? Eddig a 3 ingatlanosból az első megbetegedett, a második lelépett, az utolsót kirúgták. Főnöke szerint ezt a lakást egy-kettőre eladják, de eddig semmi. A mi lakótelepünkön már csak drágábban árulnak lakást és mégse mozdul semmi. B. persze okos így utólag, mert szerinte korai még hirdetni, hiszen az északiak majd csak később jönnek. Magamban elhatároztam, hogy nem jövök addig vissza ide, amíg a lakás nincs eladva. Erről persze hallgatok mélyen.
Washingtonban áll a bál a háztartási budget miatt. Jó hülye rendszerük van, soha nem fogom teljesen megérteni. Minden esetre az ellenzék totál keresztbe tud tenni az elnöknek és a pártjának, illetve a hivatalos kormánynak. Közben leállnak a közhivatalok, bezárnak a múzeumok és egyéb turista helyek. Csodálom, hogy még viszik a szemetet és működnek az iskolák. Nem kötik meg azt a gazdasági egyezményt az európai unióval, amire nekik lenne leginkább szükségük.
Közben egy szerencsétlen agy zavarodott nő autóval be akar hajtani a Fehér Házba. Fegyvere nincs, de mikor kiszáll az autóból simán agyonlövik mint egy kutyát. Ezek a rendőrök itt már nem emberek, hanem ölőgépek.

Viszont a kaposvári egyetem professzora gyorsan világhírű lett, mert a Washington Post felfigyelt a hülyeségére. Így még a mi helyi újságunkban is benne volt a hír a ruha előírásairól. Itt jóformán soha nem hoznak európai híreket, de ezt igen. Számomra szomorú, hogy ilyesmit elő kell írni és nem természetes a tanároknak és a hallgatóknak egyaránt, hogy valamelyest tisztességes öltözetben járnak egyetemre vagy egyáltalán mennek ki az utcára. Ettől függetlenül az én csőrömet is bökné ha bármit előírnának, mert az ilyesmit utálom.

Napi dolgaink

Tegnap a Deutsche Welle, az egész világon adó tv hirműsor  vezető híre volt a "magyar jobb populista kormány" hajléktalanok elleni törvénye, természetesen nagyon elutasítják. Én meg, bár szégyellem magam, de nem bánom ha eltüntetik valahova a hajléktalanokat az utcáról. Szerepet játszik nálam természetesen az abszolút intoleranciám az alkoholistákkal kapcsolatban. Gyomrom forog, a városban járva, a sok mocskos ágynemű tetején délben az aluljáróban vagy a parkokban alvó hajléktalanoktól. Persze a kormány rendelete egy nagy hülyeség, de valamit mégis kellene csinálni. Minden országban vannak hajléktalanok, de valahogy kezelik őket, nem a város közepén tanyáznak. Megoldásom nincs, de nem tudom teljesen elítélni a törvényt, miközben azt tudom, hogy nem ez a megoldás. Pl. amit Bécsben láttam, hogy napközben néhány pad púposan megrakva és egy sima ponyvával diszkréten letakarva a Stadtparkban. Gondolom éjjel a parkban alszanak, de nappalra el vannak tüntetve.


Tegnap este észre vettük, hogy az autó egyik lámpája nem ég. Sebaj, B. ma átsétált az autós boltba, megvette az új körtét és levonult, hogy kicseréli. Jó egy óra múlva, lementem megnézni, hogy mi van már. Két szomszéd is segédkezett már, ráadásul az egyik meg is akarja venni a kocsit, ha ideér a másik. Eltelt még egy óra és még mindig nem jött fel. Levonultam ismét. A következő derült ki: Ahhoz, hogy a körtét kiszedje, ki kellett szedni az akkumulátort is. Egy maréknyi csavar várt már a visszarakásra. Egy kettő el volt rozsdásodva, stb. A "vevő" végig segédkezett a műveletben. Mondtam a végén, hogy ha a lakást tudná ilyen gyorsan eladni, milyen jó lenne.

Tenger

Mióta itt vagyunk nagyon meleg van, de olyan igazán szép napsütéses idő nemigen volt. Rendszerint délután szoktunk kimenni a tengerpartra de akkorra többnyire felhős lett az idő. Így ma reggel, mikor megláttam, hogy hétágra süt a nap, elhatároztam, hogy megyünk a fehér homokos tengerpartra. 11-kor már kint is voltunk, 5 km. tőlünk az út. Ez még elég korainak számított elég kevesen voltak. Rövid séta után már be is vetettem magam a habokba. A víz kb. 26 fokos! Irtó élveztem. Aztán mentünk tovább a homokban bokáig vízben, ami a legkedvesebb sétálási módom. Vagy egy órát kutyagoltunk B. felöltözve short és ing én fürdőruhában, erősen bekenve, aztán elindultunk vissza fele. Közben megérkezett egy csapat pelikán és a fürdőzők között elkezdtek halászni. Jópofa volt nézni, bár nem igazán tudom mire halásztak, mert ott még elég sekély a víz, tehát nagy halak nemigen lehettek. Mentem mendegéltem, egyszer csak egy nagy csobbanást hallottam. Visszafordulok, de nem pelikán volt, hanem B. csobbant bele a vízbe véletlenül persze. Mint mondta bámészkodott ő is és valami lukba lépett. A baj csak az volt, hogy a kezében tartott szatyorba belement a víz. A ruhám, törölköző, egyszerűen minden csurom víz lett. A fényképezőt mentettem, ami szerencsére tokban volt, ami nem engedte át rögvest a vizet. Persze tudni kell, hogy B. valamikor a múlt század közepén egy nagy hajóról kihajolva bele esett a vízbe. Állítólag ez önmagában nem volt nagy baj, de valahogy a hajó alá keveredett és a kapitány ugrott utána, így keveredett elő a vízből. Azóta víz fóbiája van. Persze én mindig csalogatom, hogy jöjjön kicsit mártózni. Ezt kivédendő nem volt ma hajlandó fürdőruhára vetkőzni. Már mondtam, hogy biztos nem is tud úszni, de ennek ellent mond, hogy munkás életének jelentős részét nagy hajókon töltötte az elektromos berendezések körül.

Ez-az

Örömmel jelenthetem, hogy a computer nagyjából megjavult az új fizetős AVG virusölő hatására. Persze sok órai munka volt mire ide jutottunk. Viszont tegnap este, mikor kifogytam az olvasni valóból, le akartam tölteni magamnak egy Kindle könyvet az Amazonról. Könnyű feladat ezzel még soha nem volt nehézségem. Most van. Egyszerűen nem képes kapcsolódni a saját wifinkhez. B. most belemerült a tanulmányokba. A vége az lesz, hogy telefonálni fog, de ő előbb gyötrődik 1-2 napot a problémával, mielőtt a telefonhoz nyúl. Így aztán ma elmentünk a kedvenc használt könyv kereskedésünkbe. Nem hívnám antikváriumnak, mert kizárólag ponyvát árul, igaz nagyon olcsón és vissza is veszi a tőle vett könyveket. Így max. $ 2 egy könyv ára. Ma megjelent a takarítónőnk is, így zárás előtt estünk be az üzletbe. Utána töprengtünk mit tegyünk. Teljesen besötétedett, fekete felhők tornyosultak felettünk. Viszont a tenger felé nézegetve, mintha kék lett volna az ég. Szóval kimentünk és csodás nap lemenős felhőket fotóztunk. Végre találkoztunk az első halászó sassal is. Éktelen hangon "kiabált" egy oszlop tetejéről. A szokásos fészkek tegnap még mind üresek voltak, ez talán eltévedt? Elég erős, de meleg szél volt és a halak őrült ugrándozásba kezdtek ahogy ment lefele a nap.Szép volt, jó volt. 

Folytatás

Ez lassan az "ez nem igaz" kategória. Először a kinyomtatással volt gondunk. Végül be kellett üzemelni a régi XP-s asztali gépet, majd venni egy extra drótot a gép és a nyomtató összekötéséhez és így meglettek a kitöltendő nyomtatványok. Ezek után B. egy napig tologatta maga előtt, mondván még ráér. Ma aztán ott tartottunk, hogy akkor scanneljük be és küldjük el mellékletként e-mailben. Mondanom se kell, hogy a scanner nem működött. Az új W7-el még most se működik. A régi gépen újra telepítette B. a nyomtatót így sikerült a nyomtatványokat beolvasni. Olyan opció, hogy elküldi e-mailben ezen a gépen nincs. Azt se kérdezte, hogy hova rakja. Szerencsére elmentettem egy feltűnő névvel, de még így is csak igen hosszas keresgélés után sikerült rátalálni, valami totál ismeretlen helyen. Tudom, hogy bénák vagyunk, de azért most ezek a gépek kicsit össze esküdtek ellenünk.
Közben az ügyintéző ránk telefonált, hogy hol vannak már a kitöltött papírok, mert mégse ér rá annyira az ügy mint B. azt mondta. Mondtam neki, ha munkás koromban kellett volna vele együtt dolgoznom, akkor vér folyt volna. Én ugyanis utálom a halogatást. Minél undokabb meló volt annál gyorsabban igyekeztem túl lenni rajta. Most már várom, hogy holnap milyen megpróbáltatások várnak rám computer téren.
Közben végre elállt az eső és kisütött a nap. Jó párás a levegő de kellemes szél is volt. Így este nagyot sétáltunk a tengerparton. Madarak most nincsenek, egy kis árva kócsag nézelődött csak a parton. Viszont ahogy lement a nap, a halak őrült ugrándozásokba kezdtek. Szerencsére pelikánok nem voltak a láthatáron.
Ma már három mókust etettünk, lassan vissza szoknak ide. Már várom, tavaly októberben voltak pici mókusok. Párosával aludtak az ágak közt. Igen aranyosak voltak.

?

Minden napra jut valami idegeskedés. Miután a bankkal megbeszéltem, hogy egy sima levélben küldjék a kredit kártyát a rendes címemre, elküldték DHL futárral. A kellemes meglepetés, hogy a bedobott papíron megadott számot simán fel tudtam hívni. Igaz volt egy csomó nyomja meg ezt a gombot, meg azt, de a végén csak sikerült valódi emberrel beszélnem. Arra, hogy bedobják a levél szekrénybe semmi esély nincs, de megbeszéltem, hogy a barátságos szomszédaimat keressék telefonon és beszéljék meg, mikor vihetik ki a levelet. Kedves szomszédot is sikerült felhívnom és értesítenem, hogy keresni fogják őket ez ügyben. Most várom a fejleményeket. Állítólag holnap kiviszik, ha sikerült a tranzakció kapok e-mailt. Szerencsére ezt a kártyát itt soha nem használom, mert európai és ettől ezek idegesek lesznek. Én meg az öldöklési vágyuktól leszek ideges. Tegnap egy baltával hadonászó pasast, akiről kiderült, hogy bípoláris + skrizofen, simán agyonlőtt a rendőr 2 méter távolságból. Állítólag mondta, hogy tegye le a baltát de nem tette. Erre lelőtte mint egy kutyát. Fél a rendőr meg ideges ezt megértem, de nem tud pl. a lábára célozni? Muszáj rögvest agyonlőni? Ráadásul büszkén írják, hogy ebben a hónapban ez már a harmadik ilyen eset volt. Nagyon utálom az itteni fegyver törvényeket. Számomra félelmetes. Nem attól félek, hogy engem ér ilyesmi, mert én nemigen járok baltával meg ilyesmi, de hogy a rendőröket nem tanítják meg az emberi élet tiszteletére, az félelmetes.

Nehézségek

A computerek összes ördögei és démonjai hozzánk költöztek. Lassan mindketten az idegösszeroppanás határán vagyunk. B. most éppen valami kézi munkával igyekszik levezetni az idegességét. Jó büdöset produkál. Idegnyugtatónak elkezdte újra smirglizni és olajozni a konyhapultot. Remek ötlet, a szigorúan bezárt ablakok mellett.

Itt állunk 2 asztali géppel, egy öreg és egy tavalyi, + egy igen öreg laptop és a kicsi chrome book. Semmi se működik!
Az internet kábelről jön itt. Mikor elmentünk ki lett az egész kapcsolva és csak érkezésünk napján kapcsolták vissza. Ettől függetlenül tele van az egész új gép mindenféle kosszal. Tűzfal rendben, virusírtó szintén. B. órákig irtja a dolgokat, de még nincs vége. Ezen az újon W7 van amitől már tavaly is boldogtalan voltam.

A mai idegeskedés fő oka, hogy kaptunk egy e-mailt mellékletekkel, amiket ki kellene nyomtatni és kitöltve vissza küldeni. A W7 nem hajlandó egy rendes nyomtatható változatot produkálni. Az öreg XP produkálja, csak éppen a nyomató nem hajlandó együtt működni az XP-vel. Olyan tehetetlen vagyok itt. Otthon már régen találtam volna valaki aki ért hozzá és meg is oldja a problémát. Ezt nem szeretem itt. Mindig kiszolgáltatottnak és védtelennek érzem magam.

Persze az idő se jó. Trópusi esők vannak. 27 fok és maximális légnedvesség, mintha egy mosókonyhában lennék. Viszont a mókusok az eső szüneteiben kezdenek vissza szivárogni. Tegnap már kettőt megetettem rendesen. Ma olyan áradat volt, hogy még ők se jöttek elő.

Utazás

Minden utazáskor megfogadom, hogy soha többet. A repülőtéri cirkuszokon olyan mértékben tudom felhúzni magam, hogy ez már egészség károsító.
Kezdődik Pesten. Ki van írva A terminál, becsekkelünk megyünk a biztonsági ellenőrzésre. Állnak ott vagy tizenöten. Őr elterel minket a B terminálhoz. Hosszú séta át, ahol hatalmas tömeg vár az ellenőrzésre. Mindenki vetkőzik, nálunk persze laptop, kézitáska kabát, zakó rajtam kardigán és sál. Ilyenkor arra koncentrálok, hogy nehogy elkallódjon valamelyik cucc. Látom a cipőket nem húzzák le, hurrá! Következő pillanatban rámmordulnak, hogy "cipőt tessék lehúzni". A következő uriembertől megkérdezem, hogy ez vajon női diszkriminácio? Ugyanis előttem 3 pasi ment be cipőben. Nem, mondja, csak a magas sarkú cipőket kell lehúzni. Már nincs is otthon magas sarkú cipőm, de ezekkel vitatkozni? Ők a világ urai. Mindenkinek parancsolgatnak, intézkednek és irtó fontosnak tartják magukat. Jellemzően a deodorantom a kézitáskában simán átment, másnap Zürichben elvették. Szerencsére már majdnem üres volt.
Szóval kis várakozás után, beszállhattunk és irány Zürich. Megérkezés után ott is gyalogoltunk vagy fél órát az óriási tömegben, mire elkecmeregtünk a vonathoz, ami zsúfoltan tele volt, de az út a városba csak 14 perc. Nem esett nem fújt, csak d.u félhat volt, özönlött a nép de kivergődtünk végre a híres Bahnhof Strassera, ami teljes hosszában és széltében fel van túrva. Olvastam én valamikor tavasszal, hogy újra kövezik, de ennyi ideig? Szóval húztuk árkon bokron a kis kofferünket és némi körséta után megtaláltuk a szállodát. Jellemző a hülyeségemre, hogy egyenesen odamentem egy szállodához, amire egész idő alatt gondoltam, de nem oda foglaltam a szobát. Közel vannak egymáshoz, de még most se értem, hogy sikerült ennyire összekavarnom a kettőt. Elfoglaltuk a szobát, bemutattam a kredit kártyámat és emlékezetem szerint vissza is adták. Ezek után abban a boldog tudatban indultunk útnak, hogy csütörtökön este 9. nyitva vannak az üzletek. Ez tévedés volt. Nem tudom honnan szedtem, talán karácsony előtt van így, de nem volt nyitva semmi. Bánatunkban elmentünk vacsorázni.
Másnap korán keltünk, mert 11.30-ra a repülőtéren kellett lenni. Összesen 3 dolgot kellett elintéznem, így 9-kor mikor kezdtek nyitni az üzletek már úton voltam. Vissza a szállodába, elraktam a holmit és megyünk kicsekkolni, de hol a kredit kártyám? Az összes 3 pénztárca gondos átkutatása, a nem kis úti retikülöm ágyra kiborítása se hozott semmi eredményt. Előző este kp. fizettem, szóval egy rejtély. Szállodát kifizettem készpénzben és átrohantam a szomszédos bankba letiltani a kártyát. Ez persze pénzbe kerül, de fő a biztonság. Mint mondták senki nem próbálta használni, a jövő héten küldenek újat, de hogy hova lett? A bánatom az, hogy végre sikerült megtanulnom a hat jegyű pinkódomat. Most majd kezdhetem elölről a tanulást.
A repülőtéren pontosan 55 percet vett igénybe a gyaloglás + biztonsági vizsgálat. Cipő maradhatott, de elvették a deodorantot. Számomra mindig kétségesek ezek a biztonsági vizsgálatok. Így aztán kellően elfáradva kerültünk fel a gépre, ahol módunkban állt 10 órát pihenni. Bár az óceán felett állítólag jó volt az idő, úgy rázott egész úton mint egy paraszt szekér. Szerencsére pesti buszokon edződtem, nem különösen zavart. Még aludtam is egy jót és olvastam a rendkívül izgalmas svéd krimimet. Ez nálam a legjobb módszer az ilyen hosszú utak túlélésére.
Itten idő szerint este 7 előtt érkeztünk, a nap sütött és 32 fok volt. Kettő darab bélelt ballon a karomon, a kardigánomtól már megszabadultam, de így is nagyon meleg volt. Este 10-kor már eldőltünk, minek következtében reggel hatkor már a lakásban kószáltunk. 7 után elmehettem volna úszni, mert nagyon meleg volt, de féltem, hogy belefulladok a medencébe. Majd holnap ha megint korán ébredek.

Lakásszinház

Érdekes kísérlet ez a lakásszinház. Gondolom nem is olcsó hobby és különböző okokból nem nekem való. Igaz nagyon intim, a közönséget a szervezők nagyjából név szerint ismerik. Még soha nem voltam ilyen helyen, tehát részemről premier volt.
A környezet kellemes, Budapest legjobb helyén egy valamikori igazi polgári lakás ebédlőjében van az előadás. Utána a konyhában vannak hideg ételek és italok, majd a valamikori szalonban lehet társalogni. A közönség érdekes módon öregekből és igazán fiatalokból, 20-35 évesekből tevődött össze. Előadásra kerültek József Attila jegyzetei, amit a psychoanalitikusának írt. Az előadón kívül volt egy tudós férfiú is, aki elmagyarázta a mű keletkezésének történetét és körülményeit, amit nagyra értékeltem. Az előadó egy igen neves szinművész, nem fiatal már és én szégyenletes módon csak a nevét ismertem. Nem vagyok irodalom történész, így a műről nem is írok, de az előadó nagy csalódás volt. Egyszerűen motyogott, elnyelte a szavak felét, nem artikulált. Kérdeztem B.-t is, de ő se értett mindent tisztán, pedig a hallása remek. No és a külalak. Ha a közönség veszi a fáradságot és rendesen felöltözik, akkor az előadótól is elvárnám. Erre kiáll egy jeansben és egy kék gyűrött vászon ingben. Ezt én személy szerint pofátlanságnak tartom. A színház nincs ingyen! Tehát ő biztos nem jótékonyságból ad elő nekünk. Biztos elmaradott vaskalapos konzervatív vagyok, de az ilyet nem szeretem. De a hely az tetszett. Majd figyelem a műsort mikor itthon leszek és lehet, hogy bepróbálkozom még egyszer.

Pörgök

Nem tudom mi ütött belém, de vasárnap végre átnéztem az összes szekrényemet. Mindent felpróbáltam, ami nem volt rajtam az elmúlt időben. B. ült a székben, előttem a tükör mögöttem ő. Elég kegyetlen volt. Nadrág a nyári vásznakon kívül egy se menekült meg. Ráadásul a közel 3 órás felveszem, leveszem játékban totál elfáradtam. Szerencsére ismerek valakit, aki állandóan szállítmányoz valahová minden félét rászorulóknak. Írtam is neki és ma már el is vitte a nagy zsák ruhát. Miután lendületben voltam a pincéből is összeraktam egy csomó fölösleges poharat, bögrét és minden féle összegyűlt háztartási eszközt. Poharakat átmenetileg egy dobozba tettem. A szállító hozott banános ládákat, a segítője felemelte a dobozomat és egy rakat pohár és bögre áldozatul esett ennek a mozdulatnak. A cserép állítólag szerencsét hoz, most várom.

Ma hajnalban keltem, mert 9-re nem csak a takaritónő jött hanem a biztosítós fiúm is. Át kellett néznünk és dolgoznunk az egész lakás biztosításomat. Szerencsére itt volt B. aki átvette a portási szolgálatokat, amíg én a fiúval ügyködtem. Dél tájt aztán már mindenki levonult a terepről és akkora álmosság tört rám, hogy simán elaludtam a szófán. Nem szokásom az ilyesmi, pláne nem ebéd előtt, de délután a körzetinél kiderült az ok. Méri a vérnyomásom és érdeklődik, hogy mennyi szokott lenni. Mit tudom én, nem szoktam mérni. Két hete a kardiológus 130/70 -et mért. Most ugyanis csak 105 per valamennyi mondja. Na jó, mondtam én, akkor most már tudom mitől aludtam el a nap közepén. Közben sürüsödnek és tornyosulnak a tennivalók, mint mindig ilyenkor, de majd csak túléljük.

Traviata, Bécs

Csodálatos előadást hallottunk. Sajnos látni is kellett, pedig jobb lett volna ha csak énekelnek. Díszlet természetesen nem volt. A szereplők részint utcai ruhában, részint valami jelmez szerűségben voltak. Ha nem ismertem volna jól ezt az operát, soha nem tudtam volna miről van szó, mert színváltozások se voltak. Teljesen üres színpadon történt minden. Néha ledobtak néhány rongyot a földre, a szereplők azokon kucorogtak. Igazán nem irigylem a mai énekeseket. Elképzelésem szerint igen nehéz lehet kinyomni a magas C-t a földön ülve. Szerencsére fiatalabb korosztály énekelt és mindegyik sovány volt. Ennek ellenére gyönyörű hanggal. Nem tudom Violetta meddig gyakorolta az esést, de csodálatosan tudott elájulni. Nem volt szó tüdőbajról, csak hirtelen ájulások jelezték a betegséget. Rendkivűl zavaró volt, hogy a közönség állandóan beletapsolt az előadásba. Olyan ez, mint mikor egy szimfónia tétel szünetébe jól beletapsikolnak akik azt hiszik, hogy vége van a dolognak. Nehéz eldönteni, hogy túl sok volt-e a turista, vagy ez Bécsben egyszerűen így szokás.
A jobb megértést szolgálja a székek hátába beépített kis képernyő, amin német és angol nyelven olvasható a szöveg. Ez egy valamikori újítás, mert mikor vagy 30 éve ott jártam, akkor még csak a színpad felett volt kiírva a szöveg. Ez már nálunk is így van, de számomra zavaró. Hiába tudom miről van szó, ha egyszer ráragadok a szövegre, állandóan olvasom. Ezt a kis képernyőt viszont simán ki lehetett kapcsolni. Ismételten megállapítottam, hogy a mi operaházunk ugyan lényegesen kisebb de sokkal szebb és hangulatosabb. Ettől függetlenül nagy élmény volt és szívesen megismételnénk az opera látogatást, ha adódna megint lehetőség.

Különben Bécs belvárosából, mintha eltűntek volna a bérkoldusok. Multkori látogatásunkkor felfigyeltünk rá, hogy este 7-kor minden koldus pakol és megy. Most nem láttunk egyet sem. Miután itthon most nagy téma a hajléktalan ügy, nyitva tartottam a szemem. Szabad időnk is volt, amikor lelkesen metróztunk, mert azzal lehet a legkönnyebben közlekedni. Sehol nem láttam a hosszú aluljárókban és az állomásokon sem hajléktalant. Két vasutállomáson is voltunk, ott se voltak. Napközben az ottani városi parkban, ami a város büszkesége, szintén nem voltak hajléktalanok. Az idegen vezető szerint sötétedés után nem annyira jó a parkban mászkálni mint napközben. Nos ott láttunk a park egyik sarkában egy sor padot, amin szemlátomást hajléktalan cókmókok voltak, de az egész szépen le volt takarva egyforma szürke viaszos vászon szerűséggel. Aki nincs kihegyezve a témára, biztos meg se látta volna.

4 nap Bécs

Nem tudom miért gondoltam, hogy vége a pech szériának. Szervezett úton voltunk. Megérkeztünk mi vonattal a svájciak az idegen vezetővel együtt repülőn. Kicsi csoport, összesen nyolcan voltunk. Aznap nem is történt semmi, illetve éjszaka remek jelenetet produkáltam B. szerint. Áldott külön szoba! Szóval lefeküdtünk a közösben, bevettem az altatót, B. már aludt de én nem lettem álmos. Olvastam, majd megpróbáltam aludni. Feltehetően hanyatt feküdtem mikor elaludtam. Valamikor 2 óra tájban, arra ébredtem, hogy B. ott áll az ágyam előtt, huzigálja rám a takarót és próbálja a lábam masszírozni. Nos a lábam, csípőtől talpig görcsben volt. Senki nem tudja mitől van, de időnként előfordul. Félálomban kimásztam az ágyból és próbáltam ráállni, de még a papucs se jött rá a görcstől kitekeredett lábamra. Aztán valahogy elmúlt. Reggel kérdeztem, hogy mit keresett az ágyamnál az éjszaka közepén? Nos kiderült, hogy horkoltam. Ez teljesen szokatlan volt. Megrángatta a párnámat, de horkoltam tovább. Ekkor látta, hogy valami igen furcsa helyzetben alszom a hátamon, a felhúzott lábam sarkával próbáltam taposni a matracot. Kissé megrémült. Hát elég furcsa lehettem így horkolva.
Másnap Grafeneggre mentünk. Ez egy kastély kb. 1 óra út Bécstől, amire az ügyes állam és néhány szponzor egy komoly zenei fesztivált épített. Matiné volt 12 órától. A program szerint 13.30 indulás tovább Melkbe. Műsort nem vettem, mert annyira nem volt érdekes a dolog. 13 órakor, nagy taps és mindenki vonult kifele. Akkor szép idő volt. Mi elkalandoztunk a kastélykertben, ettünk egy süteményt és szépen odaballagtunk a buszhoz, ahol csak a magyar sofőr volt. Jó félóra múlva kisült, hogy amikor mi kijöttünk csak szünet volt. Az utazási iroda programja viszont totál összeomlott. A beígért melki vezetés gyorsgalopban történt. Mindenre egy fél pillantásnyi időnk volt és már rohantunk is tovább a hajóra ami kétségtelenül a Duna legszebb szakaszán vitt minket Dürnsteinbe. Ekkor már 4 óra volt és rajtunk kivűl senki nem evett reggel óta egy falatot sem. Így kárpótlásul a hajón kaptunk kávét és süteményt. Viszont Dürnsteinre nulla időnk maradt. Mi szerencsére láttuk ezt a kedves öreg városkát két éve, de akkor is bosszantó, ha valamit ennyire félreszerveznek.
Hétfőn a gyalogos városnézést ellógtuk. Délután vittek minket megint Grafeneggbe. Rajtam kivül mindenki azért drukkolt, hogy ne essen az eső. Én majdnem hogy imádkoztam az esőért magamban. Közben ugyanis rendesen elromlott az idő. Jeges és viharos szél fújt. Sajnos nem esett az eső a kezdés előtt. Volt rajtam vagy 4 réteg ruha, jégeralsóval kezdve. Bélelt balon volt legfelül. Gyönyörűen megépített szabadtéri színpad van. Kétségtelen nagy élvezet lett volna ha szép az idő. Az első rész szépen lement. Bécsi filharmonikusok Lorin Mazel vezényletével Wagner játszottak. Szünet után a Walkür első felvonása következett. Az opera viharos télen kezdődik nálunk meg  viharos eső jött. Olyan hideg szél volt, hogy rajtam már eső sapka volt, mikor rákezdett az eső. Minden ülés alatt volt egy eső poncho szerűség, igen vékony műanyagból. Sajnos sokat elvett a műélvezetből, amíg mindenki magára huzigálta az picire összehajtogatott műanyagokat. Aki próbált már gyümölcs pultnál nylonzacskót szétszedni, tudja milyen. Ráadásul zizegett is az a micsoda. Közben szegény karmester a széllel küzdött, mert állandóan el akarta vinni a kottát. Gondolom mindenki mindent tudott magától, mert sokszor azzal volt elfoglalva, hogy nehezékeket rakjon a kotta szélére. Végül is, mire a tavaszi szél elfutja a téli vihart mindenki lenyugodott és nagy élvezettel hallgattuk a tényleg kiváló énekeseket és a csodálatos zenét.
Holnap majd beszámolok a Traviatáról is, amit Szerencsére az operaházban hallgattunk, nem szabadtéren.

Szerda, csütörtök

Nos a szerda se maradt el a hétfőtől meg a keddtől. Délután 3-ra volt időpontom a szemorvosnál. Ott voltam természetesen 5 perccel előbb. Kijön a doktornő és elkezd bocsánatot kérni, mert állítólag nekem fél négyre van időpontom és most jön valami nagykövet 3-ra. Doktornőt nagyon régóta ismerem, rettenetesen rosszul tud hazudni. Az időpontokat nem ő csinálja, hanem a recepcio. Miután kivártam a nagykövetet, 4 szemközt elárulta, hogy a fél recepció elment szülni, az újak meg össze-vissza kavarnak. Mondtam régi főnököm jelszavát, hogy csak 45 feletti nőket veszünk fel, a többivel csak baj van. Nagyon egyetértett, pedig többszörös nagymama.
Ezek után, este 10 után a k. ügyvédnőnk elküldte a már 2 hete nála üdülő végzést, miszerint elutasították B. méltányossági kérelmét adó ügyben. Szerinte nem érdemes már fellebbezni. Különösen nem, miután most ő otthon van, mert szült és a kolleganője pedig szabadságra ment. Dühít az önkormányzat is a szerintem teljesen igazságtalan adóval, de még jobban dühít, hogy egy ügyvédnő, akit természetesen megbíztunk és fizetünk, egyszerűen sutba vág mindent mert ő most szül. Nem tudta előre? Hirtelen jött? Komolyan nem értem ezt a világot. Hogy egy közalkalmazott tessék-lássék tologatja az aktákat  az természetes, de egy maszek ügyvéd? Hol élünk?

Az önkormányzat indoka, B.-nek "sokkal" több a bevétele mint a minimálbér. Igaz, de a több a lakásért havonta kapott életjáradékból van. Azért adta el a lakást, mert nem akart minimálbér nívón élni. Ez a rohadt adó meg több mint 400ezer forint, mert visszamenőleg kérik, nem tudom hány évre. Ezután már csak évi 50ezer lesz, bár az ideire nem küldtek befizető lapot. Szerencsémre betörtek és elloptak egy rakat értékes dolgot, fizetett a biztosító, így az önkormányzat megkapta a pénzét.

Remélem ma már megtört a pech sorozat. Azon kívül, hogy egy falat pörkölt végig rohant a ruhámon, semmi rossz nem történt, sőt! A kardiológus nagyon elégedett volt a szívemmel.

Bánat

A hét rosszul, bosszúsággal kezdődött és ma bánattal folytatódott. Az újságból értesültem, hogy öreg barátaim 50 éves lánya meghalt. Nem akartam hinni a szememnek. Persze felhívtam a szülőket. Nemrég is beszéltünk, de egy szóval nem említették, hogy valami baj lenne. Soha nem voltak túlzottan közlékenyek a család dolgaival kapcsolatban. Kiderült, hogy mellrák. 6 hónap alatt elvitte.
Ilyenkor eszembe jut a sok papolás az egészséges életmódról és környékéről. Ebben a családban a lányon kívül mindenki orvos. A szülők, a báty, és az összes nagynénik. Se a szülők se a gyerekek soha nem dohányoztak és max. társaságban ittak valamennyit. A lány mindig vezetett ami az ivást már eleve kizárta. Tudom, hogy kicsi koruktól odafigyeltek a szülők a gyerekek egészséges étkezésére. Ráadásul a lány teljesen belement az egészséges életmód propagálásába. Ha a szülőknél volt grillezés ő külön csirkemellet vagy halat sütött magának, mert az az egészséges. Kizárólag bio élelmiszert vásárolt. A mamával kuncogunk mindig a lány ezen heppjén. Ezek után kit visz el a rák? Reggel óta nem tudok magamhoz térni.

Nem az én napom:-(

Ma 11-re kellett mennem valahova. El is indultam időben, villamos jött, felszállok, leülök és keresztbe teszem a lábam. Eddig minden jó, de ekkor lenéztem a cipőmre és megállapítottam, hogy válik le a talpa. Közben már túl voltam a második megállón, esélyem se volt, hogy visszamenjek cipőt váltani. Nézegettem a villamos ablakából és mikor a Délinél megállt a villamos, látom, hogy a túloldalon van egy papír és írószer üzlet. Nosza leugrottam a villamosról, lépcső le, aluljáró a túloldalra, fel és irány a papirbolt. Szerencsére? nyitva volt. Berontok és kérek pillanat ragasztót. A nő elsorolt 5 különbözőt, de egyik se az általam ismert UHU márka. Megvettem egy tubusosat. Aluljáró le vissza a villamoshoz és fel. Leültem és elkezdtem kinyitni a tubust, de nem nyílt. Hosszasan vacakoltam vele, már a Fogasnál jártunk, mikor rájöttem, hogy ki kell szúrni a tubust. Végre sikerült és pillanatok alatt mindenem ragasztós lett. A kezem leginkább de sajnos a nadrágom is. Úgy néztem ki a végén, mint akit letojt egy galamb. Benyomtam a tubus maradék tartalmát a cipő talpamba és jól ránehezedtem. A következő percben azt hittem odaragadtam a villamoshoz. Végű elengedett a padló de a talp az változatlanul kaffogott. Néhány papirzsebkendőt feláldozva, ártalmatlanná tettem a tubust és már le is kellett szállnom. Óvatosan mozogtam a lebegő talpú cipőmben és pontosan értem a célomba, majd indultam haza. Cél villamosomon voltam már, mikor telefonálni akartam, de a táskámat nem tudtam kinyitni. A zippzárjára is ment egy kis ragasztó. Kicsit pánikba estem, mert se telefonálni nem tudtam, se a lakáskulcsomat kiszedni ha nem nyílik ki a táska. Kb. 5 megálló hosszan kínlódtam. Végül egy óvatlan pillanatban egy nagyot köptem a zippzárra és csodák csodája kinyílt a zippzár. Nagyon megkönnyebbültem. Sajnos a nadrág feltehetően kuka érett lett, pedig egyike a keveseknek ami még jó rám. A cipő mentségére szolgáljon, hogy az utolsó Bally cipőm és minimum 25 éves. Gondolkozom rajta, hogy mi legyen a sorsa.
Mindig mondtam, hogy hétfőre nem érdemes semmit tervezni, mert ez egy rossz nap, csak gondoltam, hogy mióta nem dolgozom, talán már elmúlt a hétfői átok.

Szinészek

Ifjú koromban kerültem először olyan társaságban, aminek színész tagjai is voltak. Elég hamar megtapasztaltam, hogy ez a mesterség és a gerincesség avagy erkölcs igen távol állnak egymástól. Egy-egy szerepért még az is megnyalja a hatalom talpát, akinek nincs is szüksége rá.
Ma reggel kezembe veszem az újságot és mit látok az első oldalon. Az általam mindig semminek se tartott de államilag feldicsőített öreg Töröcsik Mari nyaldossa Vidnyánszki arcát. Ha ezt egy huszonéves szinésznő csinálja, azt mondom, ok. a karrier a szerep a megélhetés, de neki? Már összehabzsolt minden kormánytól minden pénzzel járó kitüntetést. Most még ezektől is kell? Gyomrom forog, de komolyan.
Olyasmiről meg már álmodni se merek, hogy mi lett volna, ha senki nem lett volna hajlandó szerződni ehhez a pasihoz meg a ronda Nemzeti Színházhoz.
Jó hogy soha nem kerültem olyan helyzetbe, hogy nyalnom kellett volna valamilyen hatalomnak. Biztos éhen haltam volna.

Az egészség

Lassan már nem merem azt mondani, a  "hogy vagy" kérdésre, hogy köszönöm jól. Van aki nem hiszi, nem akarja elhinni. Miért gondolják az emberek, hogy hazudom? Aki hitetlenkedik, öreg barát persze, tudom, hogy sokféle bajjal küszködik, de nem vallja be. Orvoshoz nem megy, mondjuk ebben igaza van. 83 évesen már nem kell orvoshoz szaladgálni, de legalább ne akarja bebeszélni nekem, hogy én se vagyok jól.
A másik, 80 éves régi jó barátnőm. Ritkán beszélünk, mert zűrös őt a megfelelő időpontban hívni. Ma sikerült. Két hete volt egy hétig kórházba, mert már megint nem kapott elég levegőt. Hihetetlen dekompenzált a szíve, ezer gyógyszert kell szednie. A férje 86 éves, tavaly átesett egy strokon, ma már megint vezethet, ami jó. Most ugyanis a barátnőm napok óta úgy szédül, hogy nem tud járni se. Orvos szabadságon van, talán holnap már ott lesz. Svédországról van szó természetesen, ahol bőven van egy orvosnak 1-2 hónap szabadsága. Helyettes meg sehol.
Szokásos kérdésre, hogy mi hogy vagyunk, kicsit szégyenlősen mondtam, hogy egyelőre még remekül. Csak egy sóhaj volt a válasz, miszerint "jó nektek!" Tényleg jó. Tisztában vagyok vele, sajnos félek is, hogy meddig fog még ez az állapot tartani. Mikor a kortársaimmal beszélek, mindig olyan mintha egy jövőképet látnék, ami se nem jó se nem szép. No de holnap felhívom a 90+ barátnőket. Hátha jobb kedvre derülök.

Semmi különös

Csak azért írok, hogy lássam élek még. Mostanában kicsit lelassult az élet. Igaz a meleg miatt napokig csak itthon üldögéltem, így módom se nagyon volt valamin felhúzni magam.
Tegnap elhívtam a szakértőmet, mert a biztosító felhívta a figyelmemet, hogy legközelebb baj lesz ha nincs értéklista. Persze nem vallották be, hogy a nagy cirkusszal megszerzett engedélyem ellenére se találtak semmilyen listát. Nos majd összeállítok valamit. Azt hiszem a megmaradt holmik már nem olyan kelendőek, mint ami eltünt, persze ha meg akaránám venni azért lenne ára.
Ma voltam valahol, ahol mig a tulajdonosok az emeleten tv-t néztek, szépen leszedték és elvitték a muzeális értékű képeket a falról. Csodák csodája másnap megtalálták a képeket az Ecserin. Ez a happy end tipikus esete. Egyrészt ügyes rablók voltak, másrészt meg hülyék. Azokat a képeket itthon soha nem lehetett volna eladni, külföldön meg nem annyira értékesek mint itthon.
Mióta elhatároztam, hogy lecserélem a nyomtatómat, úgy nyomtat mint egy kisangyal. De azért megrendeltem az ujat, B. kivánsága szerint egy Canont. Vasárnap rendeltem neten, lehetett választani, küldés és elhozás közt. Miután a szomszédos ujságostól is el lehetett hozni azt választottam, B. esküdözött, hogy nem egy ügy az elhozás. Jött ma az e-mail, hogy ideért a csomag. Átmentünk, noná, hogy egy hatalmas doboz volt. Sehol semmi fogás nem volt rajta, de B. mielőtt szólhattam volna, már kapta is és elindult vele. Rá a mozgólépcsőre lefele, aminek a közepén szépen fenékre ült, miközben rám jött a frász. Állandóan azt hiszi, hogy még mindig 20 éves. Szerencsére a lépcső alján szépen felpattant, a dobozt is fogta görcsösen. Most már az a mese, hogy érezte, hogy csúszik a doboz, ezért inkább leült a lépcsőre. Egyszer infarktust kapok miatta. Most boldogan tanulmányozza a nyomtató 16 nyelven irt utasítását.
Helyeírás ellenörző nem működik!:-(((

Igaz mese

Van egy 94 éves barátnőm jó messze él szerencsére remekül. Mindig vidám, egy cseppet sem életunt. Az élet gyönyörű, mondja és hozzá teszi: ki tudja meddig élvezhetem még. Elég ritkán beszélünk, aminek persze én vagyok az oka, hiszen én telefonálok majdnem ingyen az internetről. Ahogy szokás érdeklődöm a gyerekeiről, akik már persze mind 60+ korban vannak. Az egyik unoka válik, a többi megvan. Van több dédunoka akik megrémülnek ha látják, hiszen egy évben egyszer ha találkoznak egy ilyen csúnya öregasszonnyal, mint mondja nevetve. Van egy kedvenc fia, akit csak csirkefogónak hív. A fiú óvodás szinten beszél magyarul. Nagy nőcsábász, több felesége és megszámolhatatlan mennyiségű barátnője volt. Most éppen egy magyar lány, aki naná több mint 30 évvel fiatalabb nála. Távoli ország éttermében volt kasszás, ahová a férfiú betévedt enni és azonnal feltűnt neki ez a szép leányzó. Beszédbe elegyedtek és kiderült, hogy a leány magyar, egy vidéki városkából keveredett oda. Barátnőm holtra röhögni magát, ahogy a fia most töri a nyelvét a magyar nyelvvel. Együtt élnek már, sokat utaznak.
Bár ezzel a fiúval kapcsolatban a barátnőm elég harcedzett, mégis megkérdezte, hogy mégis ez a nagy korkülönbség, mit csinálsz egy ilyen fiatal lánnyal? A válasz: Anyám, akarod, hogy részletezzem? Na ezen jól elkacarásztunk.
Különben ez a barátnőm az aki 19 évesen találkozott a férjével és vihar sebesen össze is házasodtak. Túl az 50. házassági évfordulón özvegyült meg. Nagyon fitt és fürge volt mindig. Kérdezgettem, hogy mégis nem gondolkozol valaki újon? De nem akart, pedig szemem láttára is körüludvarolták a férfiak.
Ezzel a testtel? Kérdezte tőlem. Hát nem volt üde már az biztos, de miért ne? Addig addig, míg leesett nálam a tantusz, hogy ő a férjén kívül még az életben nem vetkőzött le senkinek. Nem egyedül voltam vele, négyen sétáltunk nők, mikor megálltam és felkiáltottam: "Ne mondd hogy soha az életedben nem próbáltál mást mint a férjedet????"  Teljesen ledöbbentem. Mindegyik nő idősebb volt nálam. Az egyik elvált, a másik már kétszer megözvegyült és akkor az új társával volt ott. Elhagyott a jól neveltségem és egyszerűen szörnyűnek tartottam még a gondolatot is. Mellesleg egy irtó kedves jópofa ember volt a férje. Különben olyan fiatal a lelke még ma is, hogy úgy tudok vele dumálni hosszasan, mintha korombeli lenne.

Napi morgásaim

Néha van olyan érzésem, hogy az emberek többsége nem teszi a dolgát úgy ahogy kellene.

CBA leteszem a szalagra a vásárolt 2 drb. tejfölt. Mondom hangosan és érthetően, hogy csak ez a két tejföl az enyém. Mire ismét felnézek, a kasszirnő már hozzá számolta a következő vevő cuccát is, aki szintén nem figyelt. Utólag mondta, hogy ő hallotta, amit én mondtam. Ekkor kezdődik a stornó, amihez egy másik nő is kell, eredmény 5 perc oktalan topogás a kasszánál.

Rendőrség. Megírja a bejelentésemet, szerencsére kérek kópiát. 6 hét múlva érdeklődöm nem találják a papírt, Az én másolatomat lemásolja és ezután 10 nappal megkapom a végzést. Arról már nem is beszélek, hogy senkit nem érdekelt, hogy miért pont hozzám törtek be és miért pont azt szedték össze amit össze szedtek, halál biztosra menve. Ki és honnan tudta, tudhatta, hogy ide érdemes a rács és a riasztó ellenére másodszorra is visszajönni?

Biztosító, hasonló a rendőrséghez. Kár felmérő jön, itt hagy egy papírt, hogy töltsem ki és majd ha a rendőrségi papír is meglesz küldjem be. Miután ez megtörténik, természetesen kisérőlevél listával ajánlottan feladva a papír. Több hetes hallgatás után, jön egy levél, amiből kiderül, hogy az iratoknak csak egy része van meg, a többi????? Ezután hosszú telefonálgatások közepette közlik, hogy már nem az az ügyintéző aki kérte a papírokat, hanem küldjem egy másiknak. Küzdelmes telefon (zene, gomb nyomogatás megint zene) után másik ügyintézővel megegyezek, hogy e-mailben is küldhetem. Kéri, hogy engedélyezzem valamiféle, szerintem nem is létező, érték lista felnyitását. Mindez megtörténik. Megint csönd egy darabig, majd újabb küzdelmes telefon. Következmény ismét új ügyintézőm van! Nagyszerű, de nem veszi fel a telefont. Adjak telefonszámot, visszahív, Csodával határos módon valóban visszahívott. Csakis egy forma nyomtatványon lehet a lista felnyitását engedélyezni. Elküldi a papírt e-mailben. Vissza ugyanígy nem lehet, csak eredeti papír jó. Kitöltöm aláírom, szerzek tanukat! és begyalogolok az egyik fiókjukba. A nő a szemem láttára beteszi a scannerbe. Ez két hete volt, megint semmi. Az imént írtam egy panasz levelet az igazgatóságnak.

Visszatérve a kiinduláshoz. Milyen egyszerű lenne, ha a kasszirnő ha már azért fizetik, akkor odafigyelne amit a vevő mond és nem ki tudja hol járna az esze, már ha van neki. Továbbá a rendőrség elintézné és nem elszórná a papírokat. Adminisztráción kivűl úgyse csinálnak semmit. A biztosító szintén, egy ügyintéző, aki tényleg ügyet intéz és nem aktákat tologat.
Ha én így dolgoztam volna, most feltehetően a templomlépcsőn kéregetnék.:-(

Hírek

Aki ismer tudja, hogy igen áll tőlem az antiszemitizmus, de a német tv egyik híre kicsit ledöbbentett ma. A Simon Wiesenthal vezette társaság mindenáron meg akarja keresni azokat a németeket akik Hitler haláltáboraiban szolgáltak anno. Nem kevés, 25 ezer Euro jutalmat kínálnak annak, aki ismer ilyen embert és feljelenti náluk. Nos ezzel nekem két bajom is van. Az egyik, hogy mint mondják, 90 év feletti emberekre vadásznak. A másik, hogy aki akkoriban katona volt, az nem jókedvében volt az. Ha nem teljesítette a parancsot, lelőtték. Ez minden hadseregben így van. Kíváncsi lennék mit mond a közvélemény, de nekem nagyon nem szimpatikus ez a dolog. Nem értem az értelmét. Mit ér kifizetni egy csomó pénzt azért, hogy 90+ korú embereket meghurcoljanak? Nem lenne okosabb helye annak a pénznek? Szerintük minimum 60, maximum 120 emberről lehet szó. Ha sikerül a tervük nem kevés pénzről lesz szó. Kíváncsian várom a fejleményeket.

Balaton

Tegnap megnéztem a két hetes időjárás előrejelzést. Csodálatos marad az idő. Gondoltam le kellene ugrani 3 napra a Balatonra, ahol nem voltam vagy 20 éve. Elkezdtem nézni a szálloda ajánlatokat. Először csodálkoztam, hogy mindenhol volt még hely. Sajnos kivétel nélkül rossz véleményeket olvastam. Kicsi szoba, elavult klíma berendezés, vagy nincs klíma, stb. Ismerem ezeket a régi nagy szállodákat, tehát nem vártam nagy rajongást. No de az árak! Balatonalmádiban 3 nap félpanzió közel $1300 két személyre. A legolcsóbb földvári vagy füredi ajánlat is $880 volt, szerdától szombatig, tehát nem hétvégén. Pillanatok alatt elment a kedvem a Balatontól. Kíváncsi lennék ki az aki ennyi pénzt ad azért a szolgáltatásért. A sok elolvasott vélemény közt csak egy volt, aki azt mondta, hogy mégegyszer is jönne.
Persze biztos van magánszállás olcsóbban, de ha ilyen ötletszerűen lemennék 3 napra, akkor nem akarnék szállás keresni, hanem egy szállodába mennék.

MÁS

Újabban innen Budáról az Örs Vezér térre megyünk vásárolni. Nem azért mert imádjuk a metrót, ami nem rossz sőt. Az új kocsik kifejezetten kellemesek, de vannak árucikkek, amik nálunk nem kaphatók. Soha nem fogom megérteni a haza láncokat. Igaz lassan már csak a Sparról van szó, CBA úgy feledős ahogy van. A kérdés számomra az, hogy ami van az Örs Vezér téri Sparban az miért nincs a budaiakban. Kedvenc joghurtom amit vacsora helyett eszem itt kiment a divatból. Először csak a fogorvoslás melléktermékeként tévedtünk be az Árkádban lévő Sparba, de ma már tudatosan oda mentünk, miután lefésültük a budai lehetőségeket 0 eredménnyel.
Haza fele elmerengtem, hogy vajon honnan érkezik a Keletibe az a sok angol ifjú, akik aztán mennek a Délibe és nyilván a Balatonra. A múltkor egy inkább jobb egyetemista csoportot fogtunk ki, kofferekkel és aránylag rendes öltözékben. Ma egy gimnazista korú irtó hangos hátizsákos csoport szállt be megint a Keleteinél és utazott a Déliig. B. nem volt ismerkedős kedvében, hiába biztattam, hogy beszélgessen és tudakolja meg a honnant és miértet.

Eutanázia

Megjelent ma egy cikk a Népszabadságban, miszerint valakik valahol aláírást gyűjtenek az eutanáziával kapcsolatban. Nagyon fellelkesültem, hogy végre van valami mozgolódás ez ügyben. Amint bekapcsoltam a computert bejelentkeztem az általam nem szeretett és nemigen használt facebookra. A szokásos mi foglalkoztat kérdésre beírtam, hogy szeretném tudni kik és hol gyűjtik az aláírásokat. Később visszanéztem, nem hogy semmi válasz vagy hozzászólás nem volt, de még a saját bejegyzésemet se találtam meg.

Ezután írtam az újságnak. Megírtam, hogy nem csak ott ahol ők emlegetik, hanem még több kultúrnépnél engedélyezett részben a passzív, másutt az aktív eutanázia is. Visszafogtam magam a politikusoknak és az orvosi kamarának kívánt dolgokkal kapcsolatban, mert ugye szerintük tilos, ami létező emberi jog. Az én életemről ne ők döntsenek. Sajnos nem biztos, hogy aki rászorulna a segítségre még maga is tudna tenni ennek érdekében valamit.

Máshol léteznek forma nyomtatványok amit ki lehet tölteni bármilyen korban. Fel van sorolva rengeteg elképzelhető betegség és szituáció, amikor akarhatom, hogy valamilyen módon segítsenek át a halálba. A nyomtatványt le lehet adni háziorvosnál vagy akár magamnál hordhatom, vagy odaadhatom családtagnak, már ha van. Olyan ez a dolog, mint az abortusz. Hogy jönnek hozzá idegen emberek, hogy eldöntsék mi legyen az én testemmel. Hihetetlenül bosszant.

Legnagyobb csodálkozásomra, a cikk írója szinte azonnal írt nekem. Kérte az általam említett intézmények címeit. Ő se tudta megtudni, hogy hol gyűjtik az aláírásokat. Sikerül az egészet olyan titokban csinálni, hogy még véletlenül se jöjjön össze a kívánt számú aláírás.Én kutatok tovább. Ha kell eutanázia aktivista leszek. Amúgy meg remélem, hogy vagy leesek magamtól a lábamról, vagy lesz még erőm és eszem egy svájci utazáshoz, ha eljön az ideje a dolognak.

Márai

Hónapok óta jóformán csak krimiket olvastam, változatosan németül és angolul, mostanra úgy érzem teljesen agymosott lettem. Elővettem hát Máraitól az "Egy polgár vallomásai"-t. Természetesen már olvastam, nagyon régen, feltehetően még tiltott korában. Nagyjából emlékszem is rá, de most teljesen új dolgokat fedezek fel benne és hihetetlen nosztalgiát érzek kisgyerek korom élet stílusa után. Most tudatosul bennem, hogy egy kihaló életforma tanúja voltam. Visszatekintve annak a polgári életformának a haláltusáját éltem végig, amiről ez a könyv szól.
Olyan dolgokról van szó persze, amiről részben már én is csak hallottam. Pl. mikor leírja, hogy a kocsmai verekedésnél megjelennek a csendőrök. Nem avatkoznak be, de a puszta jelenlétük és közeledésük elcsittitja a verekedőket. Hányszor hallottam apa nagyapámról, akit sajnos nem ismerhettem, mert születésem előtt meghalt. Ő volt igazi kakas tollas falusi csendőr, aki lóháton ment az egyik faluból a másikba ha kitört egy verekedés. Nagyanyám aki a falusi kocsmáros lánya volt, így ismerte meg későbbi férjét, a nagyapámat.
Vagy amikor a kisvárosi korzózásról ír. Köztudott, hogy Márai Kassán élt és arról ír, de szerintem ilyen szempontból Szeged se volt más. Szüleim tudomásom szerint nem jártak ki a korzóra, de pl. Emberem mindig emlegette gimnazista korában minden délután hattól hétig korzóztak a barátokkal. Jó lehetett! Mindenki mindig találkozott mindenkivel, beszélgettek, éltek. Nem begubózva a tv és a computer társaságában teltek a napjaik.
Szintén nagyon ismerős, amit Márai ír az új könyvek megjelenéséről és vásárlásáról, majd azok elolvasásáról és a könyvek kiváltotta gondolatok kicseréléséről. Ma már hol létezik ilyesmi? Mikor érdekelt valakit, utoljára, hogy mit olvasok és mi a véleményem róla? Igaz olyasmiket olvasok, ami tökéletesen érdektelen. Esetleg izgalmas amíg olvasom, de semmi nem marad vissza utána.
Lehet, hogy én valami furcsa magán világban élek, de vajon létezik még olyasmi, hogy az emberek egymás közt társaságban gondolatokat cserélnek? Soha se fogom megtudni, de olvasom tovább Márait és vissza lopom magam a régi világba, ami biztos szintén nem volt jó és gondmentes, de azt hiszem az én habitusomhoz sokkal jobban illett  mint ez a mai, vagy az egész amiben lassan felnőtt lettem.

Fogorvos

Ma  régi új helyre mentem a fogaimat ellenőriztetni, az Örs Vezér térre. Odafele végig lelkesedtem az utat. Mostanában elég ritkán utazom metróval és nagyon tetszett az oda út. Nem voltak sokan, új volt a kocsi, kellemesen légkondicionált. Szeretem nézni az embereket.
Legeslegújabb fogorvosnőm mindent rendben talált. A vissza úton aztán elmerengtem, hogy hány fogorvost éltem már meg és túl életem 74 "fogorvosi éve" alatt. Ki tudja miért de a sors rossz fogakat adott nekem. pedig nem voltam háborús gyerek, volt elég vitamin, napsütés, télen quarz lámpa, de semmi se segített. Így már a tejfogaimat is tömték. A doktor néniről kevés emlékem van, az iszonyatos fájdalmas fúrásokról annál több. Aztán 7 éves koromtól Szegeden Reisz doktorbácsihoz kellett járnom. Állandóan! Amint kinőttek az új fogaim, máris lukasak voltak. Ma már mindenki sikítozva menekülne az akkori fúrógépektől. Érzéstelenítés nem volt, gyerünk bele és kész. Gondolom voltak hetek vagy talán hónapok, amikor nem jártam rendszeresen fogorvoshoz, de emlékeimben úgy él a dolog, hogy örökké felettem lebegett a fogorvoshoz menés réme. Visszakerülve Pestre, illetve akkoriban Budára, szüleim gyorsan kerítettek ott is egy fogorvost és folytatódtak a kínok. Életem első nagy szerelme is oda járt, ez egy picit enyhített a rémségen, plusz nem mutathattam, hogy mennyire félek. Aztán Budáról való kényszerköltözéssünkkel együtt akkora nyomor szakadt ránk, hogy fogorvoshoz menésre végképp nem tellett vagy 2 évig. Közben már dolgozni kezdtem. Amint kerestem, tudtam, hogy akkor most megint fogorvos.
Ezekben a nyomor 50-es években kerültem bele a börtön viseltek társaságába. Természetesen mind politikai okból voltak börtönben és az 53-as Nagy Imre amnesztiával szabadultak. Voltak köztük írók és ujságírók is. Nos általuk kerültem a híres Pesthy Pista rendelőjébe. Róla tudni kellett, hogy az újságíró szövetségnek volt a fogorvosa régen. Háború után egy ideig vicclapot is adott ki, mert ragyogó karikaturista is volt. De mindenek felett a börtön viseltek kivert vagy tönkrement fogait ingyen hozta rendbe. Én mint a "szépséges ara" kerültem hozzá. Az egyik börtön viselt igen szerelmes volt belém és ő vitt el hozzá. Ennek következtében én mindig minimál tarifát fizettem. Ezt azért engedhette meg magának, mert ott ültek nála az akkori belvárosi maszekok, a szinésztársadalom java. Ők fizették az ingyen munkát.
Akkoriban nekem, a minimál béremből még a kicsi tarifa is irtó drága volt, de azért jártam. A fúrógép még mindig a régi volt és hisztizni nem lehetett, mert Pista gyorsan helyre rakta a pácienseket. Munka után beült az ember a rendelőbe és várt a jobb sorsára, órákat. Ha este arra jártam és felnéztem még 10-kor is égett a villany és ment a munka a rendelőben.

Ezután egyszer voltam egy svéd fogorvosnőnél Stockholmban. Azt hittem belehalok. Tisztítás címszóval rengeteg pénzért beleszállt a számba és 1óra 40 percen keresztűl úgy dolgozott mintha akkordba fizetnék. Öblíteni, vagy szájat közben becsukni nem lehetett. Állítólag valami csuda remek orvos volt, de soha többet nem mentem hozzá. Legközelebbi nagy bevetésem Stuttgartban következett. Ott valamit fizetett a biztosító, így mielőtt átmentem Zürichbe megcsináltattam mindent amit kellett. Az se volt egy élmény. Szintén egy belvárosi ismert fogorvoshoz kerültem, oda járt a sváb miniszterelnök is, találkoztam vele a váróban. Többek között gipsz mintát is kellett venni az alsó fogsoromról. Orvos benyomta a számba a gipszet, mire én fuldokolni és öklendezni kezdtem, de őt nem zavarta mert már a másik szobában dolgozott. Nem tudom mennyi ideig tartott, de még ma is futkos rajtam a hideg ha szembe jut. Mikor kész lettem az kisasszonyok vízzel és cognacal kínáltak, úgy néztem ki, mint akinek szüksége van rá. Reszkettek a térdeim, a hideg verejtéktől tapadt rám a ruha, iszonyat volt. Azóta alapos fogorvos fóbiám volt.
Zürichben szerencsére találkoztam egy stockholmi magyar fogorvossal, valamint elkezdtem haza járni. A svájci árak iszonyatosak, de ez a magyar barát csak azt csinálta meg ami sürgős volt. A többi már a pesti fogorvos dolga volt.
Pesty Pista sajnos közben már meghalt, de egy régi kollégája szívesen vállalt. Nála már lehetett úgy ülni a gipszek alatt, hogy ne csorogjon a torkomba a gipsz, lehetett gyakran pihenőket tartani a fájdalmasabb műveletek alatt, de a belső félelem bennem maradt. Vegetatív idegrendszert kicselezni nem lehet, így a hasmenés az holt biztos bejött minden alkalommal. Végül Barta doktor is nyugdíjba ment és akkor találkoztam azzal, akitől elmúlt a fóbiám.
Stockholmi barátnőm pesti sogornője lett életem legkedvesebb fogorvosa. Ilyen kiméretesen még soha senki nem bánt velem. Elmúlt minden félelmem, pedig óriási munkálatokat végzett rajtam. Mikor a közelmúltban megtudtam, hogy nyugdíjazta magát, összeszorult a gyomrom. A mai fogorvosnő az ő kolleganője volt régen, hogy mennyire kíméletes komolyabb munkálatoknál az majd kiderül. Most csak kontroll volt, ez nem veszélyes, de ment a hasam indulás előtt  rendesen ma is.

Barátnő folytatás

Szerveztünk, szerveztünk aztán most úgy tűnik a Sors megold mindent. Barátnőm állapota olyan rohamosan romlik, hogy nem fog már kimenni a kórházból. Az a kórház olyan mint egy 5csillagos szálloda, jó neki most. Gondos és szakszerű ápolás a fájdalmak elleni állandó majd idővel egyre növekvő mennyiségű morfium. Naponta hosszasan csevegünk telefonon. Időnként kicsit keveri a dolgokat. A legnagyobb baj, hogy egyrészt rosszul hall másrészt sem ért svájciul. A hallás miatt már évek óta nyaggattam, hogy csináltasson hallókészüléket. Ehhez persze túl hiú volt és beképzelte, hogy ő nem hall rosszul. A tv-hez volt fülhallgatója, a többi meg nem nagyon érdekelte. Mikor utoljára ott voltunk egy este alatt tökéletesen berekedtem a kiabálástól. Most a telefonba kiabálok. De jó hallani. Semmi panasz, csupa hála az ellátással az ápolókkal és az orvosokkal kapcsolatban. Nekem is örül minden nap, mikor meghallja a hangom. Sok közös élményünk volt, utazások, az én régebben gyakori látogatásaim. Ismerte a Férjem, az Emberem és most B.-t is persze. Olyan természetesen beszél az igen közeli haláláról, mintha arról lenne szó, hogy elmegy a közértbe. Így kell meghalni szerintem. Ma mondtam neki, hogy írtam neki levelet. Régen, még internetes telefon előtti időkben rendszeresen írtam neki minden héten. Egyszer megmutatta, hogy egy irat tartóban lefűzve tartja a leveleimet. Örökösök szerencsére nem tudnak magyarul. Most is örült a levélnek, csak aggódott, hogy lassú lesz a posta és nem tudja megvárni. Hát majd meglátjuk.

78

Számomra szinte hihetetlen, hogy itt ülök 78 évesen és tudtommal semmi bajom nincs. Nem igen volt erre példa szűkebb családomban. Igaz apai nagyanyám 96 évesen halt meg egy megfázás következtében, de őt soha nem éreztem szűkebb családomnak.
Gondolkozom, hogy meddig tarthat még ez a jó állapot. 89 éves barátnőm rohamos testi és szellemi leromlása mostanában tükröt tart elém. Ez vár rám is? És hol lesznek körülöttem az agilis barátnők akik megszervezik az életemet, ahogy most mi szervezzük a barátnőmét? Már most tudom, hogy sehol. Körülöttem nincsenek agilis barátnők. Természetesen ezt magamnak köszönhetem. Mindig csak egy ember kutyája tudtam lenni. Ha volt mellettem társ nem érdekelt senki más. Soha életemben nem voltak u.n. legjobb barátnőim. Magányos korszakaimban rengeteg ember között mozogtam. Volt nagy társaságom, programom stb. de soha nem alakultak ki legjobb barátságok. Nem is haragszom ezért se magamra se a világra. Én ilyen tudok csak lenni és kész. Majd ha jön a baj, kialakul  minden magától, legalább is remélem.

Fényképezés

B. nagy lelkesedéssel fotózott Berlinben. Én többnyire elő se vettem a gépet. Ma verge, nagy nehezen sikerült rátenni az asztali gépemre a képeket. Sokat vacakolt vele, mert ugye a kártya olvasóm nem szereti a W7-et, dróttal meg nem akart  sikerülni. A fényképező is új. Nézem a képeket és mondom,  hogy vacak ez az új fényképező. Valahogy furcsák a képek, nem élesek stb. Közel 100 képet nem lehet mindig elrontani, a géppel van baj.
Persze jött a nincs semmi baj, csak én nézem rosszul stb. mese. Aztán nagy csönd lett...... Idővel közölte, hogy most látta, hogy egy hatalmas zsírfolt volt a lencsén, alig tudta letisztogatni. Szóval a képeknek annyi.:-(((

Tanulság: Amit meg akarok örökíteni, azt csináljam magam.

Berlin folytatás.

A nagy hőség miatt állandóan vizet vettünk. Remek dolgot csinálnak ezek a németek. A 49 centes vízre 25 cent a palack betét. Nem is henteregnek az utcán az elszórt palackok. Mi persze a szállodában hagytuk, majd a takaritónő visszaváltja alapon.
Péntek reggelre lehűlt az idő. Este láttuk a villámlást és esett az eső, de felénk nagyobb zűr nem volt. A város másik felén, viszont fát döntött a viharos szél az S-Bahn sínre, pincék teltek meg vízzel stb.
Pénteken volt a "buli" amire hivatalosak voltunk. A köpenicki kastély valamilyen mellék épületében tartották. Voltunk vagy hatvanan. Már szégyenlem magam, mert most is a díszasztalnál ültünk a családdal. Az "ifjú" férj mamája velem egykorú. Szerencsére angolul is tudott, így B.-vel is jól tudott beszélgetni. Igyekeztem jó benyomást kelteni rá, ha már a családhoz tartozom.:-)
Szerencsére nem sok beszéd volt, gyorsan megrohanhattuk a nagy gonddal összeállított büffét. Utána jött a fülsiketítő zene és tánc. Idősebb korosztály kimenekült a szabadba, ahol sajnos a szúnyogok zabáltak minket. De összességében véve, egy kellemes este volt. Találkoztam néhány régről ismert emberrel, jókat dumáltunk. Éjfél felé gondoltam lassan haza kellene jutni, de hogyan? Barátom rögvest felajánlotta, hogy bevisz minket kocsival, ami túl hosszú út lett volna. Végül egy házaspár gondjaira biztak minket, akik akkor indultak haza villamossal és S-Bahnnal. Utaztunk vagy 50 percet, mikor szóltak, hogy itt ha kiszállunk mehetünk tovább a villamossal ami a hotel előtt járt. Tényleg sikerült a jó oldalon kkiszállni, megkérdezni, hogy melyik irány a jó nekünk és már jot is a villamos, ami egyébként éjszaka csak 30 percenként jár. Felszálltunk és gondosan figyeltünk. Tudtuk, hogy az Alexander Platztól 2 megállóra vagyunk. A villamos csak ment, a kiírás messze volt és máris az Alexander Platzon voltunk. Kiderült, hogy ellenkező irányból mentünk és szépen elvillamosoztunk a hotel előtt. El se mertem mondani a barátoknak, mert már úgyis azt hiszik, hogy túl öreg vagyok. Szerencsére rögvest jött az ellenkező irányból a villamos, felszálltunk és már otthon is voltunk.
Szombat este elmentünk csak mi ketten és megnéztük a Nikolai negyedet. Ez Berlin egyik legöregebb város része és már a DDR időben rendbehozták és felújították az ottani templomot és környező házakat. Beépítették a foghíjakat. Útközben fedeztük fel a Neptun kutat. Nos erről írok majd külön.
Vasárnap búcsuebédre hívtuk a barátokat, majd elvittek a Bernauer Strassera. Ez egy igen elhíresült és szomorú hely. Az utca egyik oldala nyugathoz, a másik kelethez tartozott. Közvetlen a keleti oldal házai előtt húzták fel a falat. Első időben sokan a házból kiugrálva, vagy kötélen elereszkedve menekültek. Igen sok halott volt ebből kifolyólag. Ma a falnak nyoma sincs. Csak a földbe rakott emléktáblák tanúskodnak a különböző menekülési módokról. Alagutat is fúrtak pl. A fal nyomvonalában rozsdás vasoszlopok állnak. Egy templom is beleesett a falba. Érdekes módon azt csak 1985-ben tüntették el. Várhattak volna még egy keveset, akkor megmenekül az épület. Most egy nagyon modern és szép templom áll a helyén. Gondolom az egyik őrtörony helyén pedig emlékhely van, fényképekkel és gombnyomásra lehet hallani az utca egykori lakóit, ahogy emlékeznek. Barátnőmmel együtt úgy elkapott minket a sírás, hogy gyorsan elmenekültünk a helyről.

Berlin

Mint kiderült 4 éve voltunk utoljára Berlinben és 48 éve voltam ott utoljára vonattal, hálókocsival. Akkor léptem le. Most szerencsére nem járkálnak fegyveres, kutyás katonák a vonaton és a vámostól se kellett félni, hogy felfedezi mi minden van nálam. A vonatban kellemesen hűtötték a levegőt, tiszta volt az ágy és az egész vonat is. Bár egész uton ijesztgettek, hogy késni fogunk az árvíz miatt, abszolút pontosan megérkeztünk. Kiszálltunk és csodálkoztunk, hogy milyen kellemes hűvös vár minket. Igen az egész impozáns, hatalmas állomás klimatizálva van. A nagyságáról csak annyit, hogy 3 emeleten járnak a vonatok. Rengeteg szép lift és természetesen sok mozgólépcső könnyíti a közlekedést. Barátnőm persze várt, az autó a férjénél volt, akinek orvosnál volt dolga. Taxival, elég komplikált úton jutottunk a szállodába, ugyanis ott volt Obama. Le volt zárva minden, a maradék menekülőut viszont totál be volt dugulva.
A szálloda, egy valamikori panel ház totál átalakítva és klimatizálva persze. Az egész utca panel házakból állt, szépen felújítottakból. Hihetetlen, hogy egy kevés ráfordítással mit lehet elérni ezen a téren. Amit hiányoltam, hogy nem voltak redőnyök. A szemben lévő oldalon, szemlátomást szenvedtek a melegtől. Falra kiakasztott klímákat nem láttam, feltehetően tilos. Persze Berlinben tényleg ritkán fordulnak elő ilyen meleg napok. Tányér antennákat is csak oda szabad felszerelni, ahol nincs kábel. Bölcs rendelkezés, városképileg. Az ilyen panel házas környék, rendeszerint nagyon zöld. Az utcákat a teljes letarolás után, sokkal szélesebbre építették és fasorokat telepítettek. Ott ahol mi laktunk csak 2 magasház volt, a többi 4 emeletes szallagház volt nagyon hosszan.
Elindultunk az Alexra. Csak két megálló, menjünk gyalog. Odafele jó is volt, miután az árnyékos oldalon mentünk. Első utam a Saturnba vezetett, a chrome-bookot akartam megnézni. Megtaláltam, sajnos az eladó kevesebbet tudott róla mint én.:-(((  Mondtam majd visszatérek. Első nap nem vásárolunk. Kicsit még ténferegtünk, majd elindultunk vissza a szállodába. Valahol elnéztünk valamit. Tűzött a nap és azt hittem rosszul leszek. Árnyék sehol. Megláttam egy taxit, beülök, mondtam. Erre B, megmakacsolta magát, hogy menjek egyedül, majd ő vissza fog találni. Ez nem is vitás, de nem hagyom ott őt se a tűző napon. Taxi közben el és én már pánikoltam, hogy ha itt és most össze esek, ugyan mit csinál velem B.? Végül vissza is találtunk, de addigra én már nem kaptam levegőt, a fejem majd szét durrant, szóval irtó pocsékul éreztem magam. Így aztán a délután egy részét, hideg vizes törülközővel a fejemen töltöttem. Hatra jöttek értünk, addigra már magamhoz téretem.
Vacsora után aztán a barátom másfél órát kocsikáztatott minket a városban. Megmutatta mi épül, mi készült újabban el stb. Nagyon élvezem az ilyen túrákat. Ő pont annyira szereti Berlint mint én Pestet és ismer minden extra érdekességet.

A következő napot, barátnőm tippjei alapján, kizárólag áruházakban töltöttem. B. a türelem szobra jön ilyenkor velem és hasznosabb mint egy tükör. Sas szeme van, észre veszi és látja mi áll jól rajtam és mi nem.

Folyt.köv.

Dokumentum filmek

Annyira unom már a tv krimiket, hogy áttértem mostanában a dokumentum filmek nézésére. Két érdekeset láttam, bár egyik se volt sajnos vidám.
Az első az eutanáziáról szólt. Kedvelt témám, de leginkább a svájci lehetőségekről vagyok tájékozott és kicsit a németről, ahol sajnos még mindig egy tabu téma. Pedig nem ártana nekik sem elgondolkozni a dolgon, miután egyre idősebbek lesznek és nincs a világon se annyi pénz, amiből a sok öreg maga tehetetlen vagy demens embereket tisztességes módon ellássák. Mint kiderült Belgiumban már igen nagy lépéseket tettek és részben már legális a halálba segítés. Ugyan ebbe az irányba haladnak a franciák is. Semmit nem lehet viszont tudni az amerikai helyzetről. Itt Európában úgy tűnik, hogy a reménytelenül súlyos állapotú, szenvedő betegeket már nem kell minden áron életben tartani. Svájcba már akár az öregotthonba is bemehet a segítő. Ez nemrég még tilos volt.
Az én privát problémám csak az, hogy mi van azzal, aki már elég idős, de nem beteg, tiszta tudatú, teljesen magára maradt és nincs kedve tovább élni. Azon is segítenek, ha kéri? Erről sajnos nem volt szó, a majd kétórás filmben.

A másik film amit láttam, engem személyesen nem érint de érdekes volt. Arról szólt, hogy mi történik ha egy katolikus pap meggondolja magát és meg akar házasodni. Persze elsőre a nők bánják a dolgot, mert mire egy pap be meri vallani hivatalosan is a szándékát és lép egyet, évek is eltelnek. Csodálom az ilyen szerelem erejét és a nők türelmét. Az egyház aztán elég rondán bánik az ilyen papokkal. A legtöbbnek nincs más képzettsége a papságon kívül. Az egyház a papok után nem fizet semmilyen szociális ellátásért, tehát ha kilép se beteg biztosítás, se nyugdíj semmi. Lakás sincs. Bejelentés után, 24 órán belül el kell hagyni a lakóhelyüket. A bemutatott esetekben a nők is az egyháznál dolgoztak, mint szociális segítők, vagy pap háztartás vezetők, ilyesmi. Tehát mindketten pillanatok alatt jövedelem nélkül álltak az utcán.

Kíváncsi vagyok mikor lesz egy olyan pápa, aki képes lesz egy tollvonással eltörölni a cölibátust, ami nem dogma, hanem csak egy rendelet.