Vágyak?

Már a karácsonnyal kapcsolatban is eszembe jutott, hogy szegény mai gyerekek. Mint olvastam minden felé, az a divat, hogy már a hónap elején feldíszítik a fát kidekorálják a lakást és ezzel úgy hiszik, hogy növelik az ünnep hangulatát. Ezután a mai családban élő gyerek soha nem fogja megismerni azt az örömteli izgalmat, amikor vár a csengő megszólalására és bemehet a szépen feldíszített karácsonyfához és az ajándékokhoz. Igaz én már rég nem ünnepelek, de a gyerekkori kellemes szívdobogtató érzésre mind a mai napig élénkem emlékszem.
A napokban paradicsom salátát csináltam a húshoz és megint átvillant, hogy már ez is mindennapos mint annyi minden más. Régen vártunk a primőrökre, az első újhagymára, amit zsíros kenyérre szórtunk apróra vágva, aztán a retekre, majd a salátára és az első zöldborsóra. Ezek voltak a hétköznapi örömök. Ma már csak a spárgára kell várni, legalább is itthon, minden más egész évben kapható. Persze nem olyan finom, mint a régi, napon érett paradicsom, de egyáltalán tudja-e még egy mai fiatal, hogy milyen a valódi?
Amiért én irigyelhetném a fiatalokat, az a korlátlan szabadság, ami nekem sajnos nem adatott meg fiatal koromban. De ha mérlegre tenném azt a sok apró élményt és örömöt, ami nekünk megadatott valamilyen formában, be kell valljam, hogy az se megvetendő. Különösen ha hozzá teszem, hogy nem is tudják értékelni amit kaptak "szabadság" mert nekik természetes, mint az egész évben paradicsom, vagy a 4 hét karácsonyozás. De akkor mi okoz manapság egy fiatalnak izgalmas örömöt és várakozást?
Aki tudja árulja el!

Karácsony?

21 éve töröltem a naptáramból az ünnepet. Eleinte nehéz volt, de mára tökéletesen belejöttem. Igaz csütörtökön volt egy kis forgatag. Ki halat hozott, ki süteményt, mindenért hálás voltam. Tegnap csak a hús adagomat hoztam el a hentestől, no meg a gyógyszereket, amit sikerült még az utolsó percben feliratni, mielőtt a doktor nőnk jól megérdemelt szabadságára ment. Ez az év végi látogatás, járt némi pénzosztással, de megérdemli ő is és az asszisztensnő is, aki szó nélkül kijön oltást adni vagy vért venni. Port törölni nem szerető takarítónő is kapott egy kis extrát, ráadásul még csokoládét is hozott nekem. Estére azt hittem be van fejezve minden, mikor előjött B. egy csomaggal. Ez a 11. közös karácsonyunk. Még soha nem jutott eszébe ajándékot venni. Kifogás van. Feleségével rossz tapasztalatai voltak, ezer éve persze, valamint nekem mindenem van, neki viszont nincs ötlete. Tudomásul volt véve a dolog, ha nem is tetszett. Az idén viszont végre megtaláltam azt a kardigánt, aminek az elődjét 10 éve vettem neki és azóta imádja. Már a tisztítóba is csak nyáron tudom elvinni, mert máskor kell. Nem kifejezetten karácsonyra, de megvettem. Lehet, hogy ettől jutott eszébe a dolog. Minden esetre egy nagyon becsomagolt elég nagy kocka alakú dobozt nyomott a kezembe. Ebben volt egy ezüst színű fém henger alakú doboz, abban pedig bársony párnán egy normál méretű tégely, a világ legdrágább arckrémével. Ezt a krémet már mindig rám akarta dumálni, mert mikor elégett az arca ezzel kezelték a kórházban. Én persze mondtam, hogy ennyi pénzt nem kenek magamra és úgyse hiszek ezeknek a kenőcsöknek a regeneráló erejében. Most aztán kenem és várom az eredményt.
Mindezek után boldog semmit tevésbe süllyedtem. Tegnap még néhány e-mail és sok telefon, nem mindig boldogító hírekkel. Ma futottunk egyet a városban és sikeresen beszereztük a hétvégi újságjainkat. Ebédre volt hal, aztán olvastam és aludtam. Az imént ránéztem az órámra és már 7 óra volt. Megint elmaradt ez meg az, de a pischinger tortát még megcsinálom. Kb. 10 éve készülök rá.Most végre van hozzá minden itthon. A vaj már biztos megolvadt, összekutyulom a krémet megkenem és várok holnapig. Aztán vihar sebesen felfalom. Ebédre csak húsleves lesz és más semmi. Holnap fodrászolok, holnapután semmi nincs. Kedden talira megyek, kíváncsi vagyok milyen lesz. Ünnep? Az mi?:-)))

2016

Még nincs vége az évnek, de valahogy olyan nagyon rossz évnek tűnik. No nem személyesen nekünk, hanem úgy általában.
Ha hazánkkal kezdem, akkor meghalt két kiváló irodalmár. Egyik se volt igazán öreg, ha a rák nem lép közbe, még jó néhány évig folytathatták volna irói tevékenységüket, mindannyiunk örömére. Személyes sorsomból kiindulva, soha nem értem, hogy miért mindig a jókat éri ilyen betegség és megpróbáltatás. Lenne ötletem bőven, hogy kiknek járna ilyen sors, de ők élnek vidáman mindannyiunk kárára.
Aztán itt van a politika. Minden megtörtént, amiben senki nem hitt, sajnos semmi pozitívum. Kezdődött a Brexittel, ami szerintem ugyan nem nagy kár, mert az angolok ugyis mindig csak a mazsolát akarták a kalácsból. Viszont rémisztő volt olvasni és hallani, hogy hogy tudták a populisták meghülyíteni a népet. A legvadabb, már másnap hallani se akart semmiről, lemondott és eltünt. Nem sokáig persze, mert Trump megválasztása után rögvest elment kicsit talpat nyalni. Akkor már el is jutottunk az igazi katasztrófához, Trumphoz. Nos az amerikaiakról soha nem volt nagy véleményem, már Reagan megválasztásakor is azt mondtam, hogy egy rossz szinésznél nincs lentebb. Lett. Az ifjabb Bush se volt egy babapiskóta. A slamasztikát amiben ülünk neki köszönhetjük. De még van lentebb ez lett Trump. Ez kb.olyan szinvonal, mintha itthon Fábry Sándort választanák meg elnöknek. Primitivség csúcs. Egy napra Amerikába mindenki sokkolva volt, de már kezd minden jó lenni. Hat a néphülyités a médiákban, legalább is azt tapasztalom azoktól akikkel ilyen-olyan kapcsolatban vagyok, hogy már nem is annyira rossz, majd kialakul stb. Már nem baj, hogy a leendő külügyminiszter puszipajtás Putinal, hogy Trumpnak nagy üzleti érdekeltségei vannak minden fele a világban, amiről nyilván nem fog elfelejtkezni elnöksége idején és még sorolhatnám.
Egyetlen pozitívum a megismételt Osztrák választás volt, de elég nagy félelmeim vannak a jövő évi europai választásokkal kapcsolatban. Erről majd írok jövő ilyenkor ha még élek.

Zacskók

A környezet védelem az agyamra megy. Legújabb közellenség a nylon zacskó, persze csak felénk. Helyette többnyire ingyen kapjuk nyakra főre a papír zacskókat. Eddig csak az újságot gyűjtöttem és dobtam az extra kukába, most majdnem ugyanannyi papír zacskó is megy kifele. Vajon végzett már valaki valami tanulmányt, hogy a papír előállításához, mennyi víz és energia szükséges? Ami aztán megy a szemétbe. Nylon zacskókat, különösen a régi jó minőségűeket, hordtuk magunkkal. Táskában, zsebben mindig volt, hogy legyen ha kell, de ki az ördög hurcolászik magával papír zacskókat? Arról nem is beszélve, hogy csak egy kis eső kell és szakad szét az egész vacak. Gondolom valakiknek ez nagy üzlet, de nem csak nálunk. Németek és svájciak is csak pénzért adnak nylon zacskót. A csúcs persze a közelmúltban a Média Marktban volt, ahol 3 darab villany körtéhez kértem egy zacskót. Csak papír van. OK, mondtam könnyelműen. Potom 500 forintba került. Kerülni fogom a Média Marktot a jövőben.

Újság

Mióta elvették az újságomat, semmire nincs időm. A régi újság hétköznap 5-10 perc, hétvégén max. egy óra időt vett el tőlem. Most a német újság, ami lepedő nagyságú és hétköznap is 32-48 oldal terjedelmű, hétvégén meg 68 oldal. Nem érem utól magam az olvasással. Olyan ez mint a mesebeli cukorhegy, amin át akarom rágni magam és soha nem lesz vége. Annyi érdekes és izgalmas dolog van benne, hogy nincs szívem egyetlen részét sem olvasatlanul kidobni. Így aztán gyűlik az asztalon és nem akar elfogyni. Passzívan ugyan, de mindig nagyon érdekelt a politika. Most, hogy ilyen izgalmas dolgok történek a világban, először Erdogan, aztán most Trump és messze nincs vége a sornak. Csak olvasok, olvasok. Még szerencse, hogy B. ugyanilyen elánnal olvassa az angol nyelvű újságját, így remekül meg tudjuk beszélni egymással, hogy hol, miről, ki és mit ír.
Komolyan hiányzik a régi újságom, de azóta, hogy semmi magyar hírt nem olvasok, sokkal nyugodtabb lett az életem.

Hogy mik vannak!

Tegnapelőtt este kapok egy e-mailt, hogy a marbellai barátnőm fia és barátnője, akik már 2 hónapja Magyaroszágon vannak, feljönnek Pestre, de csak tegnap és csak délben szeretnének találkozni velünk. Jó, megyünk ebédelni!
Csodásan megtaláták az eldugott vendéglőt és ettünk. Közben mesélték, hogy mennyit dolgoztak a házukon, ami egy csinos parasztház, vályogból és totál fel lett újítva. Új villany vezeték, cirkós fűtés stb. A kinti benti festést, kerítést stb. maguk csinálták. A ház valahol a Tisza vagy Tisza tó környékén van, állítólag 1óra 10 perc alatt értek fel Pestre. A srác (67 éves) elújságolja, hogy kérni fogja a magyar állampolgárságot. Ő Londonban született még ott éltek a háború alatti evakuálás nyomán. Aztán természetesen Gibraltárban élt, nevelkedett. Életében először 60 évesen volt Magyarországon. Beszélt valami ügyvéddel, hogy ha a mama születési anyakönyvi kivonatát bemutatja, akkor beadhatja az állampolgársági kérelmét. Az elmúlt években a magyar lány mellett teljesen jól megtanult magyarul. B. Kezdet valamit mesélni angolul, de leintette, hogy érti ő magyarul is. Persze tudom, hogy az egészség biztosítás izgatja őt, mert ha itt önkéntes biztosítást csinál, az olyan olcsó mint sehol máshol. Persze mondtam neki, hogy azért nagy reményeket ne fűzzön a hazai egészségügyhöz, de szerinte mindegy, de legalább van valami. Egész életében szabadúszó volt, gondolom a nem egetverő állami nyugdíjon kivűl nincs is más. Igaz ha a mama meghal, bőven lesz örökség.
Azóta is csak kuncogok magamban, különösen mikor olvasom az anglomán magyarok írásait, miszerint vagy ott lehet élni vagy sehol. A kint élő magyarok, nyugdíjas éveikre Spanyol ország felé kacsingatnak, mert az olcsó, gondolják ők. Aki ott élte le az életét, az tudja, hogy egyrészt  nem olcsó, másrészt maszekban betegnek lenni egy vagyonba kerül. Most aztán kíváncsian várom a fejleményeket, ha élek még jövő ilyenkor.

Szép új világ

Lassan már elérkezünk Huxley fenti könyvéhez. A könyvet nagyon szerettem, de az idea már akkor se tetszett, kivéve persze a lombikban készre gyártott gyerekeket.
Ahogy manapság a buta tömeget manipulálják az számomra egyre rémisztőbb. Először jött a Brexit, amit rengetegen megszavaztak úgy, hogy elhitték a dumát. Egy kicsit se nézek utána vagy gondoltak bele a következményekbe. Ezt még ki se hevertük és máris itt az új amerikai elnök. Egy milliárdos, aki szabályosan össze csalta a vagyonát és még büszke is rá, na meg tv showsztár. Az angolok már másnap tudták, hogy hülyék voltak, az amerikaiak tegnap még olyanokat nyilatkoztak, hogy azért szavaztak rá, mert szeretnék ha minden olyan lenne mint az 50-es években! Az átlag amerikai értelmi képességeiről mindig is lesújtó véleményem volt. Ezen hosszas ott tartózkodásaim se javítottak semmit. Ha az egésznek nem lenne kihatásra Európára is, még örülnék is neki, mert nagyon megérdemlik, hogy elfogyasszák a fekete levest. Sajnos még ez az öröm se adatik meg nekünk, mert a keserű pohár nekünk is ki fog járni.

A fentiek nagy ügyek, de már megy a hülyítés kicsiben is. Németország egyik nagyvárosában egy villamos jegy 2.60 EUR. Viszont ha letöltesz egy appot és megnézel 4x20 másodperces hirdetést, akkor kapsz az okosodra villamos jegyet ingyen. Mostanában vezették be és óriási a siker. Már újabb résztvevő cégeket keresnek, mert nem győzik kielégíteni az igényeket, mert változatosnak kell lenni a programnak. Ez az okos telefon lassan olyan lesz mint a pestis. Biztos lehet jó dolgokra is használni, de a nép nagy része ugye buta. Az ilyen ötletekkel meg még hagyja magát tovább hülyíteni.Nem mindenki olyan határozottan reklám ellenes, hogy amit reklámoznak azt juszt se veszem meg, mint én. Változatlanul érvényben lesz, hogy  aki sok pénzt költ a reklámra, a szemetet is el tudja adni. A minőség meg nézheti magát.
Ilyenkor örülök a 81 évemnek, aminek köszönhetően még lesz időm megmaradni szabad önálló egyénnek és nem leszek az eszközök és reklámok rabszolgája. Ha fiatal lennék, erre már nem sok esélyem lenne, mert a végén mindenkit megemészt ez a rendszer.

Újság

Azt hiszem elég kora gyerekkorom óta, lelkes újságolvasó voltam/vagyok. Akár hova költöztem, rögvest előfizettem a helyi újságra. Nekem ez a reggelihez tartozik és most jobban hiányzik mintha nem reggeliznék.
Tudom a neten is lehet újságot olvasni, de nem csészével a kézben elheveredve a szófán. Elvonási tüneteim vannak, mióta nincs Népszabadság. Reggelente tétován ténfergek a lakásban, nem tudok mihez kezdeni. Igaz most mint új adónem belépett a heti többszöri német újság vásárlás. Nem olcsó szórakozás és nem is az igazi élvezet. Mert most holnap reggel fogom a ma vett újság második részét elolvasni. Szerencsére rengeteg az olvasni való bennük, de én a gyors apró híreket kedvelem, nem a lepedőnyi cikkeket, kora reggel. Egyszóval nyűgösebb lettem mióta nincs Népszabadság, ami nem volt egy kiváló megbízható hírforrás, de kézbe lehetett venni. Még nem találtam alternatívát. Vettem ezt, vettem azt, több már nincs is, mint kettő, de egyik se tetszett. Mit tegyek? Disszidálni már nincs kedvem.

Kabát történet

Valamikor nagyon régen, több mint 20 éve az biztos, vettem egy u.n. átmeneti kabátot. Szép teveszőr darab volt, elég drága, ha jól emlékszem. Még dolgozni jártam benne anno és nagyon szerettem. Aztán vagy 15 éve, észre vettem, hogy az ujja vége bizony kicsit megkopott. Felajánlottam a kabátot az akkor "még csak" nyolcvan valahány éves barátnőmnek. Örömmel elfogadta. Mesélte később, hogy 1 centivel lerövidítette az ujját és élvezettel hordta. Később egyszer azt is mesélte, hogy mint hosszú kabát kezd nehéz lenni, ezért lerövídítette háromnegyedesre és nadrághoz hordja.
Ma ott voltam az immáron 102 évesnél és előveszi a kabátot a szekrényből. "Vedd vissza!, még mindig nagyon jó, vigyáztam rá mindig, mint mindenre amim volt." Hiába szabadkoztam, felpróbáltatta velem a kabátot. Remekül állt, az ujja egy hajszálnyit rövid, de abszolúte hordható.
Elhoztam és hordani is fogom. Szerintem jobb, mint amit tavaly vettem itthon. Most gondolkozom, kinek lenne jó a tavalyi, majdnem új, kabátom.

Bécs

Megint eljött az idő, amikor pecsétes papírral kell igazoltatnom, hogy még élek. Ronda az idő, de jobb egyhamar nem lesz. Felvetettem, hogy talán aludjunk kint egy éjszakát, de B. lebeszélt róla. Na szóval kelés reggel 6-kor. Ez már eleve rossz, rosszul vagyok, megy a hasam, a szokásos műsor. Ezen változtatni nem tudok, ki kell bírni. Mire jön a taxi, már kicsit jobb.
Kilépek a kapun és kiderül, hogy két darab balkezes fekete kesztyűt vittem magammal. Na ez is jól kezdődik. Persze korán kint vagyunk, lemegyünk a metroba, mert ott melegebb van, mit fent. Vonat jön pontosan és 2óra negyven perc alatt ki is érünk. Kicsit eltévelygünk az új csoda pályaudvaron, de végül is megtaláljuk azt a kijáratot, ahonnan csak rövid séta a kívánt villamos megálló. Közbe bementem egy trafikba, így hívják még mindig, és vettem egész napos villamos, metro stb. jegyeket.
Villamosról sikerült egy megállóval hamarabb leszállni, esett az eső, fújt a szél, nagyon utáltam az egészet. Az ügyet 3 perc alatt elintézték, mehettünk tovább. Ha egyedül vagyok, akkor fordultam volna vissza és fel a legközelebbi vonatra. Nem voltam egyedül, tehát be a városba, nézni ezt meg azt. Szokásos műsor, Kärtnerstr., Graben. Sok új üzlet van, ha nem lett volna rusnya idő még nézelődtem is volna, így viszont alig volt ember ami szokatlan. Jó időben nem látszik az embertől az üzlet. Megállapítottuk, hogy a régi koldusaink helyükön voltak, viszont óriási konkurencia is van. Ennyi koldust én még nem láttam ott a belvárosban. Keresgéltünk, hol lehetne ebédelni, de egyszerűen nem találtunk semmilyen értelmes helyet. Ha egy étterem délben 1-kor teljesen üres, oda nem megyek be. Az ismert turista vendéglőkbe se megyek, irány a Mariahilferstr. persze metroval. Ott se láttunk semmi értelmeset. Végül az egyik üzletben, ahol vettem valamit, megkérdeztem az eladót, hogy mi ajánlana  itt a közelben. Kérdezte, hogy olaszt vagy osztrákot akarok. Az utóbbit persze. Elmentünk, egy igen ócska kávéház volt és ilyen ócska kaját én még sehol nem ettem. A méreg az volt, hogy semmivel se volt olcsóbb, mint a mi kis régi éttermünk, ami bezárt. Ezek után már csak élelmiszer üzletbe mentem, ahol beszereztem a csokoládéport, ami itthon valahogy kiment a divatból és irány a pályaudvar. Mire kiértünk pont elment a railjet, de sebaj pont egy óra múlva jön a Hortobágy express. Bevonultunk a váróterembe, ami fűtött és kulturált, igaz csak érvényes jeggyel lehet bemenni. Olyan jól elüldögéltünk, hogy a vonatot majdnem lekéstük. Igaz egy óra múlva jött a következő, de azért annyira mégse volt jó ott ülni. Az igazi kaland érkezéskor volt.
Ezen a Hortobágy expressen nem volt semmi kiírva és bemondva se. Néztük az órát, 2 perc múlva kell Kelenföldre megérkezni. Kivonultunk az ajtóhoz, a vonat szépen megállt. Peron volt, de különben tök sötét. Megnyomom a gombot az ajtó kinyílik. Nézegetek kifelé csak a sötétség, sehol semmi. Leszálljunk, ne szálljunk? Jön az étkező kocsiból egy erősen beborozott osztrák és elmagyarázza, hogy még 10-15 perc Budapestig. Igen, a Keletiig, gondolom én. A vonat csak áll, ajtó nyitva és nem történik semmi. Közben hallunk távolról valami hangos bemondót, hogy áthalad valami vonat, de a mi vonatunk csak áll a sötétségben. Kalauz persze sehol. Nagy sokára bezáródik az ajtó és elindul a vonat. Belenyugszunk, hogy akkor bemegyünk a Keletibe, leültünk az első adandó helyre. Közben jött egy külföldi, aki nem tudta hol van. Budapest central a következő megálló, igen. Erre megindult egy csomó nép, valami csoport lehetett, hatalmas kofferekkel és teleállták az egész folyosót. Nemsokára a vonat lassít, kinézünk, Kelenföld. Gyorsan összekaptuk magunkat, áttörtünk a koffereken, magyaráztuk, hogy tévedés,elnézést, a következő lesz a "central" és nagy üggyel bajjal leszálltunk.
Ebből az igazi magyar vonatból csak egy van kifele és az jön vissza délután. Különben valódi osztrák railjet közlekedik, amin képernyők vannak és bemondanak minden megállót két nyelven. Ezentúl kerülni fogom a Hortobágy expresst.
Ebbe a semmi útba halálosan elfáradtunk, pedig igazán nem gyalogoltunk sokat. Mindkettőnknek minden tagja fájt, este 10-kor már beszédültem az ágyba. Ha megint menni kell kint alszunk. Nem nekünk valók már az ilyen utak sem.:-(

Gibraltár, meg más is.

Emlékezetes első marbellai tartózkodásunk alatt férjem minden áron el akart menni Gibraltárba. Nekem semmi kedvem nem volt, mert csodás volt az idő, jó meleg és nem volt kedvem a bogárhátu autóban utazgatni ilyen időben. Ráadásul tudtam, hogy a határ le van zárva, azt ugyan nem, hogy milyen mértékben. Szóval vasárnap délután elmentünk. A határ hermetikusan le volt zárva. Mindkét oldalon állt egy csomó ember és a dróthálón át beszélgettek. Elég abszurd látvány volt számunkra, mi ugye a DDR határt is jól ismertük. Ez az állapot évekig tartott. Barátnőm mesélte, hogy nagy ritkán hajóval jöttek át, meglátogatni a lakásukat a Skolban. Ez mint mondta nem volt se olcsó se egyszerű. A hajót Esteponában hagyták, ahol akkor még megfizethető áron lehetett "parkolni". Onnan aztán busszal jöttek Marbellába. Külföldi hírekben mostanában, sokat emlegetik ezt az állapotot. Gibraltárt még majd csak  csak eltartják az angolok, de mi lesz la Lineával? Ez most ott a kérdés.

Vissza térve az Erkel szinházbeli "élményemre" el kell mondanom állandó felháborodásomat. A londoni királyi filharnonikus zenekar játszott frakkban természetesen. A karmester valami orosz valamilyen ruhában, ami azért rendesen nézett ki ha nem is tetszett. Ezek után kijön Baráti Kristof Kossuth és egyéb díjas, Paganini versenyt nyert hegedűs. Van rajta egy ócska gyűrött nadrág és egy sötét ing. Kicsit már pocakosodik a fiu, így a hasa alatt volt az öv. Sajnos a lábát nem láttam, de elképzelhető, hogy koszos volt a cipője.
Mindez onnan jutott ismét az eszembe, hogy tegnap mutatták röviden a jelenlegi abszolut sztár tenort Jonas Kaufmannt, aki a nápolyi operaházban adott olasz dalokból hangversenyt. Nagy esemény volt, mert még a miniszterlenök is ott volt. Zenekar, karmester, természetesen frakkban. Ő viszont egy ócska jeansben, felette ugyan mellény és zakó, aminek olyan volt a mintája, mintha tussal lespriccelték volna a szürke anyagot.
Amin háborgok, hogy nem tisztelik ezek az előadók sem a zenekart ami nélkül ugyan mi lenne velük, se a közönséget? Szemlátomást nem és ha egy Kaufmann megengedheti magának, akkor Baráti Kristofnak se kell felöltözni rendesen. A rossz példa hihetetlenül ragadós tud lenni.

Iszonyat

Míg nem voltam itthon, kiderült hogy meghalt egy barátnőm. Egyedül élt, sajnos össze veszett már mindenkivel. A lakók szóltak a rendőrségnek, hogy valami szag van. Feltörték a lakást. Kiderült, hogy már 1-2 hete halott volt, a gázkonvektorok fel voltak csavarva maximumra. :-(((
Egy szál papirt semmit nem találtak. Rokonságról nem tud senki, a lakását már eladta, de aki megvette az se jut be most, amig nincs hagyatéki eljárás. Keresik az esetleges örökösöket. 79 éves volt. Nem is értem, hogy lehet valaki ennyire hanyag és nem törődöm.

Mikor én egyedül éltem, mindig volt valaki, akinél naponta jelentkeztem. Meg volt beszélve, ha nem jelentkezem jön és utánam néz. Volt kulcsa is a megbizottnak. Rettegtem a gondolattól is, hogy én leszek a büdös hulla.

Erkel szinház

Nehezen szántam rá magam, mert az Erkel mindig pocsék volt. Viszont a London Royal Philharmonic Orchestra nem jön gyakran ide, így belevágtam. A szünetig kibirtam. A küllemről nem is akarok beszélni. Baráságtalan mint mindig. Elször, mikor kezdtem oda járni, vörös bársony és plüss volt minden. Rossz volt az akusztika, de amugy normál szinház külleme volt. Aztán átalakították. Haza látogatós koromban voltunk ott. Minden barna volt és az előcsarnokban pocsék volt a világítás, barátságtalan volt az egész. Most zöld lett minden, ami akár reménységgel is tölthetné el az embert. Világítás is jó, klima gyenge. De nem ez a baj, hanem a székek. Én nem vagyok se nagyon nagy se nagyon széles, de az szék kb. a combom közepéig ért. Mintha egy lócán ültem volna. Hamarosan zsibbadtam deréktól lefele. Szünetben ott hagytuk az egészet.
Mig a taxira vártunk érdekes dolgot tapasztaltam. A bejárattal szemben Renault autokat hirdettek és talán ingyen pezsgőt osztottak. Minden esetre ki volt rakva egy csomó pezsgős pohár betöltve, asztalokra. A népek mentek és nyilván kaptak is, amig a készlet tartott. Az persze már örök rejtély marad számomra, hogy mi köze egy francia autógyárnak az angol királyi zenekarhoz. Egy biztos, az Erkel szinházba többé nem teszem be a lábam.

Marbella, ahogy kezdődött

Utána néztem ma a fényképalbumokban. 1975 szeptemberében voltunk először Marbellában, véletlenül. Későbbre tolódott a szabadságunk, Férjem valamilyen munkája miatt. Így mire leértünk Barcelonába, már őszies volt az idő. Tovább mentünk Barcelona alá, az előző évben megszeretett Sitgesbe és rájöttünk, hogy strandolásról már szó se lehet. Sitgest is nagyon szerettük előző évben. Egy igazi kis halász falu volt, ahol napközbeni az idősebb emberek foltozgatták a házak előtt a hálókat. Éjszaka meg tele volt a tenger a kis halászhajókkal.
Szóval idő nem elég meleg, menjünk tovább. Akkor végig nézelődtünk az egész tengerpartot. Sok helyen megálltunk se sehol nem tetszett a hely. Vagy mert már totál turista volt, vagy mert még egy normális szálloda se volt. Addig akartunk menni, amíg rátalálunk egy olyan Sitges szerű helyre, amit egyébként szintén véletlenül találtunk csak meg. Két napig autókáztunk, míg megérkeztünk Marbellába. Semmit nem tudtunk a helyről, de egyből megtetszett. Meleg volt és sütött a nap. A szállodában, ami nem a tengerparton volt, ki volt írva a portán, hogy ha esik az eső, aznapra nem kell fizetni. Rögtön lelkes lettem. Kiszámoltuk, hogy még 9 napunk van és lefoglaltuk a szobát. Este rögtön az óvárosba mentünk. Girbe gurba utcácskák, rengeteg virág mindenütt. A házak földszintjén este fele már a berácsozott erkélyeken kint üldögéltek idősebb hölgyek, az  arra járó helybéliek megálltak beszélgetni. Talán 2 étterem volt a városban, ki is választottuk az egyiket. Máig is működik, csak közben valami hálót szereltek az asztalok fölé. Akkor még csak a zöld lombok voltak felettünk és verebek. Gyorsan ettünk, hogy nehogy letiszteljék a kajánkat. Az óvárosban alig volt forgalom, embert alig láttunk a kint üldögélőkön kívül. Megvolt már a gyönyörű park. Mint most utána néztem az 1700-as évek végén kezdték telepíteni és 200 éves fák állnak máig benne. Rengeteg egyéb növény is van, az egész olyan mint egy mini őserdő. Az óváros és a modernebb tengerparti városrész közt vezetett az országút. Iszonyat forgalom ment rajta, mert még sehol nem létezett elvezető út. Minden falun és városon átvezetett az út, Malagán is.Az alsó modernebb városrészben is volt még egy utca öreg házakkak, de ezek inkább valami nyaraló félék lehettek. Mára már nincs meg. Ott évekig néztük, hogy este a verandán ült két idős hölgy és kártyáztak.
Máig nagyszerű emlék ez az első út. A szállodának persze se kertje se poolja nem volt. Reggeli után lementünk a homokra, béreltünk 2 nyugágyat és egy ernyőt, aztán ott élvezkedtünk estig. Délben a férjem magára kapott egy shortot és inget, felszaladt, az első kis utcában volt egy szatócs üzlet. Ott beszerzett némi sonkát és kenyeret na meg sört. Napközbeni azzal szórakoztunk, hogy számoltuk a mögöttünk folyó építkezésen hány sor téglát raktak a munkások. Nem sokat, de úgy gondoltuk, hogy olyan hőségben mi se szívesen dolgoznánk. Mikor letelt az időnk, szomorú szívvel indultunk vissza és gondoltuk, hogy majd jövünk még ide.
Otthon aztán a világ látott fodrásznőm felvilágosított, hogy Marbella milyen szuper felkapott hely. Igen, a városon kívül működő Marbella Club volt az akkori jet set találkozó helye. Ebből mi persze semmit nem érzékeltünk, az ide vonatkozó újság irodalmat soha nem olvastam. Akkor mi még Banusról se tudtunk, ami a clubhoz tartozó yachtkikötő. Mi esténként a városban vagy a tengerparti sétányon sétáltunk, aminek az egyik vége egy kis rondellában végződött. Azon túl nem lehetett akkor menni, mert tök sötét és kihalt volt. A másik végén egy szálloda volt, az egyetlen akkor a tengerparton. A sétányon összesen két étterem működött.
Másfél év múlva egyik stockholmi barátnőm jött az ötlettel, hogy menjünk Marbellába. Ők már foglaltak szállást a SKOL nevű apartman hotelben. Foglaltam én is és mentünk. Kiderült, hogy a sétány végén a sötétben állt a SKOL, amit akkor még a part felől csak direkt a tengerpartról lehetett megközelíteni. Az idő akkor tavasszal nem volt valami jó, de tetszett nekünk a SKOL. Következő évben ősszel megint ott voltunk. Nagyon szép apartmant kaptunk, csodálatos kilátással. Éjjel kint lehetett ülni a balkonon és számolni a hajókat, meleg volt. Mindkettőnkön kitört a szerelem. Akkor már megtudtuk, hogy a ház egy része hotelként működik más része viszont privát lakás. Már szimatoltunk, hogy lehetne szerezni ott egy lakást és mennyiért. Közben a kertben lebuktam a magyar rejtvényeimmel. Egy hollandiai magyar házaspár, csak kicsit idősebbek nálunk rendelkeztek ott egy lakással. Mondtuk, hogy egyszer majd esetleg minket is érdekelne, de nem volt akkor eladó lakás, nekünk meg pénzünk se volt. Egy este mentünk át a mindig illatozó kerten és láttuk, hogy a tök sötétben úszkál valaki a fenti medencében. Férjem megjegyezte, hogy "bátor nyanyus", mire kiszólt a medencéből "magyarok vagytok?". Ő most 97 éves és 1936-ban hagyta el az országot. Így kezdett kialakulni a magyar különítmény a Skol kertjében. Attól kezdve rendszeres Marbella látogatók lettünk. A következő évben, hazatérésünk után kaptunk egy levelet a hollandiai ismerőstől, akik még ott maradtak utánunk is, hogy van egy eladó lakás. Megnézték, a tulajdonos ugyan angol, de eredetileg cseh és beszél németül. Kiöregedtek a lakásból szeretnék eladni. Alkudtunk elég rendesen,, de az volt a kikötése, hogy az év végéig bonyolítsuk le a dolgot. Ő szerzett német ügyvédet is. Én meg beindultam. Egy vasunk nem volt, de voltak jómódú barátaim és szabályosan összeadták a pénzt. Bankból talán csak egy negyedét szereztem, horror kamattal. Barátok nem kértek kamatot és mindent megadtunk 10 hónapon belül. Ezalatt nem sok húst ettünk.Talán ettől lett a szívünk csücske az a kis lakás. Tavasszal persze már nem bírtuk ki és lementünk autóval húsvétkor. Minden úgy volt, ahogy a fényképen és a leltárban szerepelt. Csak a jégszekrény nem óhajtott elindulni, miután fél éjszaka pucoltam. Másnap reggel rohantunk újat venni. A berendezés messze elmaradt attól, amit én szeretek, így az erőteljes spórolás még folytatódott egy ideig. Lassacskán cseréltünk le mindent. Abban az évben ősszel csak az ágyakat. Ágyat legközelebb Malagában lehetett rendelni. Megrendeltük tavasszal és megadtuk az pontos időpontot, hogy mikor szállítsák. Ősszel volt ki szívdobogás mire megérkezett a szállítmány.
Autóval 2,5 nap volt az út, viszont asztalt székeket két fotelt és az egész konyha felszerelést (IKEA) mind kocsival vittük le. Izgalmas volt, ahogy alakult és szépült a lakás az évek folyamán. Közben a város is szépült. Jött egy polgármester akinek rengeteget köszönhet a város. A mai márvány boritású sétányt, mindkét irányba meghosszabbítva ő építette. Az egész városban új utcaburkolatokat raktak le. A házunkkal átellenben lévő hatalmas parkot is az ő idejében alakították ki. Óriási fellendülés volt. Jöttek a befektetők nőtt a város, többnyire szép épületeket emeltek a tengerparton. Ezeknek az építkezéseknek ugyan néhány régi épület áldozatul esett, de ez a jövő. Sajnos a polgármester, akire nagyon haragudtak az ottaniak, mert erősen emelete az adókat, végül valami korrupciós ügybe keveredett és börtönbe került. Ettől még a városnak megmaradtak a szép és jó dolgok, amit megcsináltatott.
Ahogy elterjedt a hír a marbellai szép napjainkról, egyre több barát jelentkezett be, hogy jönnének ők is. Igy idővel kialakult egy állandó mag, egy zürichi pár, mikor mi már Pesten voltunk, egy londoni hölgy, időnként néhányan Stockholmból, egy ott élő norvég.magyar házaspár. Nagyon sok kellemes hetet töltöttünk ott együtt. Mikor úgy alakult az életem, akkor már egyedül mentem. Első évben eladtam a lakást. Akkor azt hittem soha többet nem fogok menni, de azóta is ott voltam minden évben. A mellém szegődött társak pont olyan szerelembe estek a hellyel mint én. Ott a házban béreltünk lakást, mindannyian. Az évek múltak és a barátok szépen kihaltak mellölem. Már csak az őslakos 97 éves Hajnalka él, immáron memória nélkül. Még szerencse, hogy tavaly elmeséltettem vele, több folytatásban az egész igazán kalandos életét. Le fogom írni.
A várossal és a SKOLal már tavaly se voltam egészen jóba. Most már szerintem hátrányára változik a város. Lassan eltünnek a kis üzletek és ma már pl. az óváros, egyetlen hatalmas vendéglátóipari egység. Estére kirakják az asztalokat és közlekedni se lehet az utcákon. Igaz, minek is menjen arra az ember, ha nem enni akar. Régen az egy szórakozás volt, elmentünk nézelődni. A városon átvezető valamikori országút, aminek olyan főutca szerepe lett, kihalt. Régi üzletek bezártak, nem nyilnak újak, kivéve a nagy nemzetközi rongyüzletleket, mint pl. a Zara és a Mango. A tengerparton szintén nincs már más csak vendéglő. A SKOL is hátrányára változik. Nyilván sok lakás, a szálloda már vagy 20 éve csődbe ment és eladták a lakásokat, tulajdonost váltott, akiket már csak a kiadás érdekel. Látásból ismerem az ügynököket. Neki az az érdekük, hogy a lakás ki legyen adva. Hogy kinek? Az mindegy. Miután az előcsarnokban van wifi, ott ültem sokat esténként. Olyan ifju hordák jöttek-mentek hatalmas hangerő közepette, hogy csak néztem. Ilyeneket régen be se engedtek volna a kapun. Ezek szerencsére napközben sehol se voltak, így legalább a kert ami a lelke az egésznek, csendes és nyugalmas volt. Voltak persze arab családok és néhány fekete fiu is, de ezek csendben voltak és napközben szintén nem láthatók.
Az egész mesének az a vége, hogy feltehetően most tényleg végleg elbucsuztam a SKOL-tól és Marbellától. Szép hosszú kellemes és néhol izgalmas kapcsolat volt. 41 év, még házasságban is szép idő.

Marbella röviden

Megérkeztünk, mentem le a kertbe. Barátnömnek nyoma se volt, A lakasaban viszont volt valaki az látszott a napernyöröl. Kérdeztem az egyik fiut, aki itt dolgozik, hogy hova lett. Balesete volt, azota nem jö ne a kertbe. Becsöngettünk hozzá, kinyitja az ajtó és csak néz. Látom nem ismer meg. Mondom ki vagyok. "Sajnálom nem tudom  ki vagy. Nem vagyok jól a fejemmel van baj. Èrezzétek jól magatokat."
Köpni nyelni nem tudtunk. Késöbb a fiu elmondta, hogy fent a lakása elött elesett, mindkét karját ś a fejét ütötte be. Mentök, telefon a fiának. Az rögtön szerzett egy nöt, aki most éjjel nappal vele van. Mint kiderült a fiut se ismerei meg, pedig kisgyerek kora óta ismeri. Azóta se tértünk magunkhoz. B. is mindig emlegeti, pedig ö nem is ismerte olyan régen mint én. Gondolom egy stroket kapott, azért esett el, a memoriájának egy része . 

Fehér / fekete

Kezdem a feketével. Ma először meglátogattuk azt a jó ismerősből, az évek során lassan baráttá váló házaspárt, ahol a férfinak pont 2 éve megállt a szíve. Most 65 éves. Tehát 63 évesen, makk egészséges, sportos, jó kedélyű, nem ivott nem dohányzott, minta ember. Tárgyalás közben leesik a székről, mert megállt a szíve. Mentők, újraélesztés. A harmadik után abba akarják hagyni, nyilván tudják miért. De közben odaér a lánya és a felesége, kérik, hogy próbálják még. érthető. Egy ilyen sokk hatása alatt senki se gondolkozik logikusan. Ötödik vagy hatodik alkalom után lélegzik és pillanatnyilag mindenki boldog. Aztán nem ébred fel. Illetve magatehetetélenül ébred. Ezt hívják éber komának. Intenzív osztály, rendes osztály, lélegeztetik, szondán táplálják, végül még egy pace makert is beépítettek neki.  Ezután ha akar se tud leállni a szíve. Kórházból egy idő után ki kellett menni, egy vidéki intézménybe került, mint állítólag az egyetlen helyre, ahol ilyen állapotú betegeket fogadnak. Felesége naponta autózott oda vissza. Tavaly év végén a gyerekei úgy döntöttek, hogy ez nem maradhat így tovább. A feleség át akarta építtetni a házukat, hogy be tudják oda vinni. Gyerekek viszont egy apartmanos öregotthont találtak jónak. Ez lett, ma ott voltunk. Feleség is beköltözött a szép házukból a 45 nm. apartmanba. Fürdőszobát át kellett építtetni, hogy a fürdető ággyal be lehessen oda tolni. Segítség nem sok jár, csak éppen hogy van valaki ha baj van. Különben ő szervezte az ápolónőket, akik váltják egymást. Minden harmadik éjszaka csak ő van ott. Ez azt jelenti, hogy másfél óránként felkel és megfordítja a férjét.
Nagy sikerünk volt. Férj jóízűen mosolygott a hülye dumánkon. Persze azt se lehet tudni, hogy tudta-e, hogy kik vagyunk. Időnként azt hittem, hogy most szólal meg, aztán meg látszott, hogy ki tudja hol jár. Végül elkezdet csikorgatni a fogát. Ez az egyetlen mód, hogy kifejezze, hogy valami baja van. Aktuálisan a gyomorégés elleni szer, azonnal hatott. Na de ezt is ki kellett valamikor találni, hogy ég a gyomra. Borzasztóan sajnálom őket. Tényleg egy minta házaspár voltak, élték az életüket, szerencsére jól kerestek. Van két sikeres gyerekük és 7 talán majd sikeres unokájuk. Öröm volt csak rájuk nézni is. És most ez van. Panasz egy szál se, ha probléma van meg kell oldani, kész.

Most jön a fehér. Holnap megyek megint a 102 éves barátnőmhöz. Sikerült szereznem egy szponzort a második halló készülékéhez. Viszem a pénzt és egy ventilátort, mert pokol ahol lakik. A történet az, hogy kezdetben volt egy SZTK halló készüléke, ami nem ért semmit. Nagyon kesergett, hiszem ő egy társaságbeli ember. Kérdezte, hogy nekem milyen van és mi a tapasztalatom. Aztán nemrégiben ott voltam és újságolta, hogy van egy füle, mert annyit sikerült összespórolnia, hogy egyre tellett. Az az egy is sokat javított a dolgon. Elmeséltem egy öreg barátomnak, aki szintén füles. Pénze van bőven, egyből fölajánlotta, hogy tudjam meg mennyibe kerül, ő kifizeti. Mentem a saját fül üzletembe elemért és érdeklődtem az árakról. Kiderült, hogy a komputerben meg tudták nézni, hogy pontosan milyen készüléke van és mennyibe került. Tudtam persze a nevét és a születésnapját.  Ezután elmentem hozzá és felajánlottam a barátom nevében a dolgot. Elfogadta, csak a családja meg ne tudja, mert nem szeretné ha tudnák, hogy ő milyen szegény. Két felnőtt gyerek rengeteg unoka, de biztos süketek és vakok, hogy semmit nem vesznek észre. A lakást egész délután süti a nap, ablakot nyitni éjszaka se nagyon lehet, mert a belváros talán legforgalmasabb útján van. Volt egy  ventilátora de eltűnt. Szerintem a szoba kiadással foglalkozó unoka tüntette el. Most viszek egy ventilátort és megmondom, hogy láncolja le. No meg persze a második fül árát is viszem.

Öregotthon

Egy egész oldalas cikket olvastam egy nagy német újságban arról, hogy hogy mennek a nyugdíjasok kelet Európába otthonba. Mint kiderült van egy ügynökség, amelyik kelet európai öregotthonokba közvetít lakókat. Hosszasan csak egy magyarországi otthont mutattak be. Valahol Hévíz környékén van, mert a fittebb lakók oda busszal el tudnak menni.
Németországban van kötelező ápolási biztosítás. Ugyanúgy fizetik mint a betegbiztosítást, ezt tudtam magamtól. Ez a biztosító a költség egy részét fizeti, de ez messze nem fedezi a valós költséget. A maradékot a nyugdíjból kellene pótolni. A minimál nyugdíj, ami nem ritka, nem egészen 500 EUR.  Utána ha vannak gyerekek, azoknak kellene fizetni, de nincs mindenhol gyerek vagy nem tud fizetni. Ilyenkor jön a keleteuropai otthon. Az említett helyen 50 lakó van, ebből csak egy magyar. A legtöbb német, osztrák és svájci de van egy kanadai is. Életkor erősen 80+ többnyire ápolásra szorulók vagy demensek. Az alkalmazottak egy része tud németül. Lényegesen több ápoló jut egy ápoltra, mint a hasonló német otthonokban. Gondolom jól vagy jobban vannak fizetve és ezért odafigyelőbbek és kedvesebbek is. Család, ahol van, jön időnként látogatóba. A legtöbb úgyse lakott egy városban a családjával és otthon se látták gyakran egymást. A leírás szerint mindenki boldog.

Más

Messze nem szorul még ápolásra, az a 92 éves hölgy, akiről egy svájci újságban olvastam, a 92. születésnapja alkalmából. Mint elmondta, ő szenvedélyes utazó volt világ életében. Sok évig volt egy komolyabb női lap főszerkesztője. Valamilyen doktorátusa is van és rengeteg nyelven beszél. Egész életében egyedül élt. Mióta nyugdíjba ment 65 évesen, azóta írt 12 útikönyvet és speciális csoportokat vezet a legkülönbözőbb helyekre. Legjobban Kínába és Japánba szeret menni, az előbbiben már vagy 100 alkalommal volt. Most éppen Mongóliába készül, mert lesz oda egy csoport és ő szervezi az útvonalat, választja ki a helyeket ahova mennek. Mint a végén megjegyezte, nagyon szívesen ül egy karosszékben hátradőlve, de az a karosszék lehetőleg egy repülőgépen legyen.
Nekem nagyon tetszett az egész leírás és lengettem a kalapomat a hölgy előtt.
Ezután elolvastam néhány kommentet. Svájci honfitársaim se jobbak a hazaiaknál.
"Mit keres még Kínában ha már százszor volt?"
"Gondolt már rá, hogy mennyit szennyezte a környezet ezzel a sok repüléssel?"
A többi már csak ezeknek a variációja volt. Sehol egy barátságos szó, elismerés vagy gratuláció. Ronda irigy banda a svájci is.

Forint

Az ember nagyon feledékeny, ha nem olvasom valahol, eszembe se jut, hogy szombaton 70 éves lesz a forint. Pedig óriási várakozás volt, még gyerek fejjel is, mielőtt bevezették. Előtte őrület volt, milliókban és billiókban számolták az elődjét a pengőt. Sőt nem csak számolták, hanem irtózatos ütemben nyomtatták is a meglehetősen nagy formátumú millpengőket és billiókat. Kellet is a hely a rengeteg nullának. Persze nincs már ilyen pénzem egy darab se. Anyám nem volt egy gyűjtögető típus, rendszeresen lomtalanított. Igaz szükség is volt rá, a gyakori költözések miatt. Volt így is holmi elég.
Persze nem csak a millpengők voltak a fizető eszközök. Nem tudom az irodában mivel fizette apám az alkalmazottakat, de B. meséli, hogy ő leginkább krumpliban kapta a fizetést. Akkoriban Szegeden laktunk. A ház az ott székelő bank tulajdona volt. Anyám reggelente, mielőtt vásárolni ment, lement a bankba némi tört arannyal. Kapott érte papír pénzt és ment vásárolni a piacra. Ha maradt pénze, akkor rögtön vissza váltotta aranyra. Apám a cég részére csak csere üzleteket kötött. Disznót, lisztet, cukrot, meg mit tudom én még mit cserélt szénre. Persze nem tudom, hogy egy vagon szén, mennyi disznót ért, de valahogy működött a dolog. Neki akkor nem pénzt kellett termelnie, hanem a bányász ellátásról kellett gondoskodnia.
Akkoriban sokat szólt nálunk a rádió. Azt hiszem 1946-ban még sokan hitték, hogy oroszok ide-oda, azért majd kialakul valami normális élet. A rádióban persze rengeteget beszéltek a forintról. Pontosan emlékszem, amikor Apám jött fel az irodából és hozta az új pénzt. Rögtön kaptam 20 forintot, hogy ezután ennyi lesz a zsebpénzem. Igen nagynak és gazdagnak éreztem magam. Ez volt az első alkalom, hogy saját pénzem volt. Jó érzés volt.

Brazil álmok

A mult hét elején, kaptam e-maiben egy tájékoztatót, kedvenc utazási irodám újabb ajánlatairól. Nézegettem, majd rögvest beleszerettem egy müncheni programba, jövő márciusban. Ez a szokásos kultur út, de volt ott más is. Brazília, hajókázás az Amazonason és az Iguacu vízesés. Nos ez az utóbbi, régi vágyam volt, de már lemondtam róla. Aztán néztem, néztem a programot és lassan meggyőztem magam róla, hogy ezt azért ki lehet bírni. Frankfurttól "csak" 11 óra a repülés meg ilyesmik. Könnyű Katit táncba vinni alapon B. rögtön benne volt a dologban. Felhívtam az irodát, megbeszéltem az extra kívánságaimat, hogy Pestről repülnénk és kértem egy részletes programot és árajánlatot. Ez aztán meg is érkezett és 3 napig kerengtek a fejemben a kétségek. Miért igen és miért nem, az anyagi oldaltól függetlenül majd mégse egész függetlenül. Kinyomtattam az egészet, lefordítottam és B. kezébe nyomtam, hogy nézze ő is. Vasárnap egész nap nézte.
Csábos volt, hogy a repülő, oda-vissza, éjszaka ment illetve jött. Éjszaka elviselhető a 11 óra. Maga az út 14 napos volt, de akkor, ha már ott vagyunk és úgyse megyünk oda még egyszer, hosszabbítsunk még 4 napot. Ezt az iroda szervezte volna. A leírás alapján remekül volt szervezve. 5 nap az Amazonason a hajón, Hajóról kisebb hajókkal kirándulások, csodás állatok és növények nézegetése. Az idegenvezetőnk 30 éve csinálja ezt, mellesleg biológia doktor és több útikönyvet írt Délamerikáról, szóval volt sok plusz pont. Végül este meetinget tartottunk és hosszas latolgatás után, lebeszéltük magunkat a dologról. Én arra a megállapításra jutottam, hogy egy ilyen útnak az árából kb. háromszor tudunk itt Európában kultur kirándulásokat tenni, amikor is   biztos nem leszünk terhére a csoportnak a korunk miatt. Nem vagyunk már sajnos annyira mozgékonyak, mint 10 évvel ezelőtt. Sajnos akkor nem keresztezte az utamat egy ilyen ajánlat. Még olyasmik is eszembe jutottak, hogy egyszerűen nincs öltözékünk egy ilyen úthoz. Cipőt és alkalmas dzsekit vagy miket kellene beszereznünk, amit aztán az életben nem tudnánk többet felvenni, mert nem valószínű, hogy még egyszer az életben eső erdőben járkálnánk. Szóval meggyőztük magunkat, hogy ne menjünk. Délamerika marad a következő életünkre. Így aztán kicsit fájó szívvel, de lemondtam ezt az utat.

"György"

Ülök ma a buszon, mikor felszáll egy kb. 120 kilós "hölgy" Úgy 30 körülinek saccoltam, de lehet, hogy több is volt. Ezen körfogatot alul egy rövidke short takarta, felül pedig egy spagetti pántos póló. Mindez valami kötött anyagból, ami "előnyösen" simult az idomokra. Amikor leült, pont telibe kaptam profilból. A felkarja kb az én comb méretem volt, és mi volt rajta? Egy hatalmas tetovált fej. Úgy volt megcsinálva, mintha egy medál lett volna. Teljes részleteséggel, bajusz, haj minden. Nem kevés szenvedés lehetett ezt kibírni míg elkészült. A férfiú katona ruhában volt leképezve. Sajnos műveletlenek vagyunk, B. se tudta megmondani a rendfokozatot. Körben egy nemzeti színű szalag volt és alatta hatalmas betűkkel volt odaírva, hogy György. Ilyen műremeket még nem láttam senkin, pedig mostanában nagy divat lett a tetoválás. Volt vagy 15 centi átmérőjű. Szomorúan gondolok a kackiás bajuszú Györgyre, mi lesz vele, ha a hölgy megéli a 65-70 évet és a ma még zsírtól dagadó kar, kicsit meglöttyed, Györgynek minimum lekókad a bajusza.:-)))

Telefonok

B.-nak ismeretségünk elején vettem egy telefont a születésnapjára. Szinte ingyen volt, mert rengeteg pontom volt a T-com-nál. Ebbe a telefonba totál bele szeretett. Motorola és be lehet csukni. Aztán eltelt több mint 10 év és a telefon akkuja már totálkáros és sehol nem lehet kapni bele újat. Volt itthon egy teljesen új nokiám, amit megvettem, az én kis aranyosom helyett, de soha nem használtam. Az én kicsikém még öregebb, viszont Amerikában sikerült bele új akkut venni. Ráadásul többnyire kikapcsolt állapotban van, így remélem elél még addig amíg én. B. elvitte a nokiát, nagy nehezen be is üzemelte. Valamiért a betáplált számok nem  a kártyán vannak, hanem a telefonban. Ezt nem értem, nálam úgy sincsenek betáplált számok, de neki kell. Aztán tök bajban volt, mert a nokia a zsebében odanyomódott valamihez, akkor kikapcsolt, meg mit tudom én. Ment a morgás, mire eszembe jutott, hogy Amerikában vettünk egy kis telefont, ami szintén összecsukós. Na ja, de piros! Van raktáron egy okos is, de azzal nem megyünk ki a házból. Végül vasárnap délután eluntam a nyűgöt és elcipeltem a Média Marktba. Mellesleg rájöttünk, hogy remek dolog vasárnap délután vásárolni. Nincs lökdösődés, sorba állás, semmi. Megkerestük a buta telefon osztályt és találtunk is egy fekete össze csukható telefont, ismeretlen márkájút, de mindegy is. Mindet Kínában gyártják. Haza fele a villamoson nézegettem és már egészen megtetszett. Szerintem ezeket a buta telefonokat, kizárólag gyagya öregeknek gyártják. Hatalmas számok vannak rajtuk, szemüveg nélkül is jól láthatók. Leírás is van hozzá, több nyelven is, de mi csak a magyart értjük közülük. Első dolgom volt, hogy a konyha mérlegre tettem az összes telefont egymás után persze. Az én kis öregem nyert a 80 grammal. Az összes többi (3 darab) 100 gr. körül van, az okos meg a nehéz súlyú  185!!!! gr.
B. közben beüzemelte az újat és marad minden a régiben.

Ma esti TV

Először egy riport műsort néztem Rioról. Nem az olimpiáról, hanem a háttérről. Mutattak totál romos iskolákat és bádog falvakat. Az utóbbiakban nem hajléktalanok laknak, hanem pl. postások, tanítók stb. szóval közalkalmazottak. Az iskola valami rémség. A teteje beszakadva szabályosan a romok közt járnak a tanulók. Tanteremben, ahol a vakolat szintén elég hiányos volt, egyetlen rozsdás ventilátor és semmi más. Három műszakban tanítanak, reggel, délben és délután, mert nincs elég tanterem. Tanárok fizetése 500 Euro!!!! Most éppen befejeztek egy 4 hónapos sztrájkot, mert elfogyott a szakszervezet pénze. A fizetés egészen esetleges, van mikor jön van mikor nem. Azt sajnos nem mutatták, hogy a "nép" mit szól az olimpiához, de el tudom képzelni hogy lelkesedik. Ha kenyér nincs, legalább cirkusz legyen.

Később egy egy órás műsor a prinzessin von Thun und Taxisal. Mint kiderült anyai ágon magyar a család, de nem volt képes rendesen elmondani az anyja nevét aki valami Szechenyi és még valami. A nő állandó szereplője volt a német tv shownak és amúgy is a jet set jeles tagja volt. Hihetetlen frizurákkal jelent meg mindig, még ma is emlékszem rá. Aztán hozzá ment a nála 33 évvel idősebb igen gazdag ha nem a leggazdagabb arisztokratához, aki jómaga paly boy életet élt, tehát passzoltak. A pasi valamikor meghalt, ő meg örökölte a hatalmas vagyont. Van 3 gyerek is, persze már felnőttek. A hölgy elég furcsa, mert egyrészt nagyon katolikus, minden nap misére megy pl. de az életmódja régebben igencsak kicsapongónak volt mondható. Általában szélsőséges nézeteket vall. Na ma kiderült, hogy drága Viktorunk nagy tisztelője. Kétszer is meghívta őt a Regensburgi kastély nyári játékokra. Én is voltam, de én fizettem érte és elég vacaknak találtam. Klasszikus zenére nem igen alkalmas az udvar. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy háromszor elmondta, hogy a magyarok kétszer hatalmas többséggel megválasztották Orbánt, tehát csak remek ember lehet. A hatalmas többség persze papíron sajnos igaz de a remek ember? Hol él ez a nő??? Sajnos olyan műsor volt, ahova nem lehet menet közben véleményt írni. Nem tartottam volna vissza magam.

Üde folt még a pápa krakkói látogatása. Mennyire más mint a nemszeretm Vojtila. Pápa villamoson is utazott, a papamobilba fehívott magához annyi fiatalt amennyi csak elfért és a végén hatalmas fekete autók kiséretében elvonult a kis fiat kocsijával. Az első szimpatikus pápa.

Rémes éjszaka

Mielőtt a tárgyra térnék, ide is idemásolom a lánc linket. Bemásoltam és megnyilt.
https://photos.google.com/photo/AF1QipOLmCAcVTV32lzE8OdUX8S0R75YDtTZ_7lDGAmT


München

Néztem tegnap a tv műsort és morogtam, hogy annyira dúl a nyár, hogy semmi értelmes műsor nincs. Közben B. már mormogta, hogy Münchenben lövöldöztek.  Így aztán lett mindjárt műsor. Mint ma reggelre kiderült, végül is csak egy lövöldöző volt, nem három. Az az egy is egy pisztollyal lövöldözött, nem hosszú fegyverrel, mint azt a tanuk mondogatták. A fő állami adó megállás nélkül közvetített. Szakértők, terror szakértők, rendőrségi szóvivők és a helyszinen lévő riporterek egymást váltották. Mindenki hihetetlenűl óvatosan nyilatkozott, hiszen nem lehet tudni, hogy az elkövető, vagy elkövetők is nem nézik, hallják a dolgokat. Folyamatosan figyelmeztettek, hogy senki ne tegyen közzé rendörségi megmozdulásokról képeket. Érződött, hogy nagyon óvakodnak a pánik keltéstől. Sajnos igy is tucatnyi helyre kellett kirohanniuk a rendőröknek, mert bejelentések érkeztek állítólagos lövöldözésről, aminek semmi alapja nem volt.
Mindezek közben ide pillantottam a computerre, pontosabban az indexre. Nos ők nem tartották vissza magukat. Mutattak képet, amit a németek csak éjfél körül hoztak, amikor már megtalálták a halott elkövetőt. Pánikról irtak, aminek semmi alapja nem volt. Jól felhúztam magam, mert itthon hihetetlen magaslatokra ért el a pánikkeltés. Óvjon minket a sors bármi hasonló cselekménytől, diliházba kergetik az egész országot. Mikor máshol 30 fok lesz, akkor bemondják, hogy 30 fok lesz. Nálunk ilyenkor már hőségriadó van és még sorolhatnám.

Reggelre sok minden tisztázódott. Nem 3 hanem egy elkövető, aránylag kevés halott és sebesült. Közlekedés megindult. A bevásárló központ és környéke még mindig le van zárva, de különben egy normális szombat van. Csak tudnám, hogy ki kezdett el fantáziálni 3 elkövetőről és hosszú fegyverről, úgy, hogy ez a hír órákig tartotta magát.

A csoda!

Nálam a fájós térdek a születésnapokhoz kötődnek. Tavaly a 80.-ra "kaptam" a bal térdemet. Fájt és fájt. Elmentem egy reumatologushoz. Az elgondolt gyógyszereket nem akartm beszedni, mert tudom, hogy a gyomrom nem szereti ezeket a szereket. Volt kenőcs, éjszakára másik kenőcs, meg dunszt kötés stb. Ideig óráig használt aztán megint nem. Elutazás előtt a reumatologus végül is a térdembe döfött valamit a gyulladás ellen, rendbe is jött átmenetileg. Ahogy telt mult az idő, megint elkezdett fájni csak másként. Mint ma már tudom, fölöslegesen, csináltattak velem egy MR vizsgálatot, na persze, hogy kopás. Irány az ortopéd. Ő már ismert, mert a kalapács ujjaimat ő operálta. Nem sokat teketóriázott belém nyomott valami porchelyettesítő injectiot. Majdnem jó lett. Ez volt decemberben. Alig tavaszodott elkezdett fájni a jobb térdem is. Fájt fájogatott, végül már minden leülés és felállás egy kinkeserv volt. Teljesen kétségbe voltam esve, hogy mi lesz így velem, ha nem fogok tudni mozogni. Akkor lettem 81 éves. Végül is a mult héten bejelentkeztem az ortopédhez ismét. Rám nézett és közölte, hogy akkor most a másikba is beadja ugyanazt, de előbb menjek át a röntgenre. Átmentem, vissza mentem, megnézte elmagyarázta és döfött. Ez most felért egy csodával. Jó drága csoda, de nem fáj!!! Kimentem a rendelőből, felszálltam és leszálltam a buszról, semmi. Majdnem dalolva jöttem haza. Azóta is élvezem a fájdalom mentességet. Persze tudom, hogy hogy max. egy év mulva megint döfni kell, de ha használ, szívesen.
Ma a körzetinél voltam receptekért és elmeséltem neki a dolgot, majd mondtam, hogy fel kellene hívni az SZTK figyelmét, hogy milyen sok emberen segítene ez a valami és ha tömegben vennék, biztos olcsóbb is lenne. Kérdezte, hogy kezdje sorolni, hogy ő mi mindenre hívná fel szívesen az illetékesek figyelmét? Mondtam hagyjuk, még ma haza akarok érni.

Megérkezett a nyaklánc

Tegnap reggel csengetett a futár és hozta a csomagot. Megpróbálok ide varázsolni egy linket, hogy lásátok miért harcoltam.

C:\Users\Owner\Pictures\Gyöngysor\P1150158.JPG
Remélhetőleg megnyílik

Őrület!

Mára lett betervezve, Lényem elmaradt születésnapjának megünneplése. Nem csak kettesben mentünk, azért a randevu miatt, megnéztem a 105-ös busz menetrendjét. Így, véletlenül, észre vettem, hogy tegnap 2 órára, ma egész nap , valamint holnap és valamennyi időre hétfőn is le lesz zárva a Lánchíd A busz valami félelmetesen hosszú kerülő uton fog járni. Na akkor taxi. Egy óra előtt valamivel beültünk a taxiba, irány a Gundel. Már szépen kiokoskodtam, hogy mi az optimális utvonal, a taxis szerint se lehetne jobb. Elindulunk, alig megyünk egy kicsit már dugó. Lépésben araszolgattunk. Végre elhagytuk a Moszkvát és a Széna teret is. Közben elsuhant mellettünk a villamos. Fél kettőkor kiszáltunk a Mechwart ligetnél. Taxis is boldog volt meg mi is. Onnan aztán villamos és kisföldalatti, gyorsan oda érkeztünk.
Na de miért van ez a nagy lezárás? Red Bull repülős bemutató. Nem tudom kinek nagy üzlet ez, de minden évben megrendezik. Ilyenkor nem számit se a zaj se a levegő tisztasága és annak védelme. Sok hülye meg áll tátott szájjal a hidon és nézi na meg hallgatja és szagolja. Azon filozofáltunk mi hárman öregek, hogy vajon az emberiség soha nem fog felnőni? Végre elmúlt a futball és hamarosan kezdődik a nem kevésbé szörnyű olimpia. Közben is kell nekünk ilyen cirkusz? Nyilván kell. Ilyenkor senki nem emlegeti a tragikus egészségügyet, az alacsony nyugdíjakat, minimálbért stb. Nagy népi egységben állnak és bámulnak, bamba boldogsággal az arcukon az emberek. Éljen az illiberális állam.

További ostobaságok

Facebookon erősen hirdet egy cég len ruhákat. Nagyon szeretem van is egy ősrégi, ami már alig megy rám, valamint újabb keletű nyári gatyák. Bent van a városban a hely, gondoltam megnézem.
Nos az "üzlet" egy enyhén romos ház, földszinti lakásában van. Kapucsengő persze, utána a kapualj tele fekete sittel teli zsákokkal, már nem volt túl bizalom gerjesztő. Mindegy, ha már itt vagyok, gyerünk. Bemegyek az ajtón és valahonnan belülről hallom, hogy "szervusz, gyere be" , beérek, egy 50-es nő: Tudod mi itt mindenkit tegezünk". Körül néztem nem láttam senkit. Szóval királyi többesben tegezi az ismeretlen vevő jelölteket. Már tudtam, hogy ez nem az én üzletem lesz. Azt hiszem ő s látta, hogy ebből nem lesz üzlet, mert "nézz körül" felszólítással visszaült a képernyője mögé.
Körül néztem. Nem tudom ezeket a rettenetes ócska ritka szövésű vásznakat honnan veszi és milyen csökkent képességűekkel szabatja és varratja meg, de én még ennyi ócska rongyot egy rakáson nem láttam. Hamarosan távoztam is.
Kint a sarkon egy véletlenül felfedezett vas-edény boltban vettem egy citrom nyomót, amit egy fecni papírba tekerve a kezembe nyomtak.  Valahogy mintha vissza fele fejlődne nálunk a kereskedelmi kultúra.

Hülyeségem

Úgy 2-3 hete egy német újságban megláttam egy hirdetést és beleszerettem egy gyöngysorba. Egy pár napig fontolgattam, majd végül is "engem már úgyse ajándékoz meg senki" alapon rászántam magam a rendelésre. Miután végig mentem a regisztráción meg mindenen, kiderült, hogy külföldre nem szállítanak. Kicsit elbizonytalanodtam, majd jött a telefon hívás Berlinből a születésnapomra és megbeszéltem, hogy a hozzájuk küldetem és ők majd küldik nekem tovább. Több pénz, de ez van. Nosza akkor rendeljünk mondtam. Igen ám, de kredit kártyával nem lehet fizetni. Két lehetőség maradt, vagy bank befizetés vagy utánvétel. Legyen a bank. Külföldi bankot nem fogadott el a rendszer. Kezdtem pipa lenni. Ez egy nagy német lap web-shopja, gyönyörű és drága cuccokat árulnak és ennyire rugalmatlanok. Közben persze fel is hívtam őket, de csak annyit tudtam meg, hogy ez van ezt kell szeretni. Telefonáltam a barátnőmnek, hogy adja meg a bank számláját, hogy oda utalhassam a pénzt. Nem volt otthon, üzenetet hagytam.
Ma reggel, a nagy takarítás előtti rámolásban, megint a kezembe került a hirdetés. Addig néztem, míg megpróbáltam beadni a bizsu nevét és láss csodát van  web címük sőt shopjuk is. Újult erővel vetettem be magam a dologba. Megtaláltam náluk a vágyott gyöngysort, megrendeltem. Elfogadják a kredit kártyát, már majdnem hurrát kiáltottam, mikor megjelent, hogy adjak be valami biztonsági kódot. Közben kiírta a gép, hogy elküldték már SMS-ben. Gyorsan bekapcsoltam a telefont, de semmi. Telefon a banknak, kis zene hallgatás után, kiderült, hogy a mobil számom rosszul volt megadva. Kijavítják, jó. Küldenek teszt SMS-t, megjött. Na akkor kezdjem elölről és jó lesz. Már el kellett mennem, délután folytattam, illetve kezdtem elölről. Közben a cég már e-mailt küldött, hogy megkapták a rendelést, de hol a pénz. Végig csináltam az egész procedúrát, de SMS nem jött. Telefon a banknak, megkaptam a teszt SMS-t? Igen, ők elküldték a kódot kétszer is. Ha nincs forduljak a szolgáltatóhoz. Szolgáltató közölte, hogy nálam biztos minden rendben ha a teszt megjött, biztos a bank a ludas.
Ekkor már kicsit ideges voltam. Talán 2 hete vettünk repülő jegyet és simán ment. Telefon a banknak, miért kell most ez a kód, x másik esetben nem kellett. Válasz: vannak cégek, akik ezt kérik stb.
E-mail a cégnek, ahol ecseteltem a helyzetet és kértem, hogy adják meg a bank számla számukat. Fél óra múlva itt volt a válasz. Átutaltam  a pénzt és most várok. Cucc állítólag 5-10 napon belül itt lesz. Ha nem olyan mint a kép után várható, megüt a guta. Nem csak a pénz miatt, hanem, hogy mennyi energiát fektettem a dologba. A végén már csak a "csakazértis megcsinálom" hajtott.

Nosztalgia

Ma este volt egy adás a tv-ben: 70-es évek slágerei. Kb. akkortól néztem rendszeresen és állandóan a német nyelvű tv adásokat. Akkoriban kezdődött a kábel tv. Nézhettük az összes német adókat + a meglehetősen unalmas svájcit és a két állami osztrákot. Utóbbiakban nagyon sok komolyzenei adás volt. Hogy ma van-e még, azt sajnos nem tudom, mert az osztrákok kódolták a szatellit adásokat, így csak az tudja fogni, akinek van Ausztriában előfizetése. Na de nem is erről akartam beszámolni, hanem a hetvenes évek, szerintem remek slágereiről. Akkoriban nagyszerű szombat esti show műsorok voltak, így az összes slágert kívülről tudtam. Meglepetéssel vettem észre, hogy az akkori pasasok irtó nőiesek voltak. Olyan komplett női frizurákkal szerepeltek, hogy csak ámultam. persze tudtam, hogy akkor a hosszú haj volt a divat, amit akkor se szerettem a pasikon. De hogy ilyen undorítóan meg voltak frizurázva a férfi énekesek, arra már nem emlékeztem. Van egy néhány, aki még ma is szerepel, de minek? Igaz ma már normális a fejük, de akkor is elég illúzió rombolóak. Ugyanakkor a női frizurában nem sok változás van. Akkor is többnyire hosszú hajuk volt a szereplőknek és a maiaknak is az van. Mondjuk akkor azért meg voltak fésülve, ma viszont rendszerint olyanok, mintha az ágyból bújtak volna pont ki.
Mindentől függetlenül kellemes tv este volt és ha a férjem élne még táncoltunk is volna. B. ilyesmire nem kapható.

Bunkofon

Most 20 éve vettem az első mobilt. Akkor rá voltam kényszerítve, mert egyedül maradtam a házban és az iker vonalam többnyire használhatatlan volt. A céget akkor még Westelnek hívták és még ma is horribilisnek tűnő 110ezer forintért adtak egy telefont. A készülék több mint negyed kilót nyomott. Nem is hurcolásztam magammal, ha nem volt valami extra fontos hívás amit vártam. Persze örültem neki, hogy ha kell, lehet össze köttetésem a világgal. Eltelt kb. 2 év és kaptam végre egy igazi önálló matáv vonalat, ezzel a mobil nálam teljesen a háttérbe szorult. A vonalason volt üzenet rögzítő, mindenki elért aki akart. Mobilt, miután sikerült lecserélni egy kisebbre, főleg taxi hívásra használtam ha valahonnan haza akartam menni. A jelenlegi kis öreg 80 gramm és mindig velem van, de kikapcsolt állapotban. Jól elvagyunk egymással. Igen ám, de mostanában azt tapasztalom több felé, hogy mobil nélkül nem lehet regisztrálni, pl. orvos idő foglalásra és más hasonló helyekre. Lehet, hogy lassan kötelező lesz mobilt tulajdonolni? Én mindig letagadom ha lehet, úgyse talál meg engem mobilon senki, mert ki van kapcsolva. Egyszerűbb manapság azt mondani, hogy nincs. Néznek rám néha csodálkozva, de olyankor mondom, hogy öreg vagyok én már a mobilhoz. Na ezt elfogadják. Viszont a mobilra programozott gépeknek nem lehet ilyesmi megmagyarázni. Ma extra kitolásban volt részem, mert a regisztráció elfogadásához SMS kódot küldtek. Nos az SMS-t tényleg utálom nem tudom és nem is akarom használni. Azért a kódot elolvastam.Azt hiszem tényleg kiöregszem lassan ebből a világból.
Az "okos" telefonnal kizárólag játszani szoktam, természetesen csak itthon, miután sokkal nehezebb mint az én kis öreg mobilom.

Wagner maraton

Nem kezdőknek való a Nürnbergi Mesterdalnokok. Délután 4-kor kezdődött, igaz volt kétszer 1 óra szünet, á la Bayreuth, de akkor is. 10 perccel 11 előtt lett vége. A zene persze csodás. Azóta se ment ki a fejemből/fülemből, de két éve vígan végig ültük ugyanezt és csak élvezet volt. Most viszont a végén már nem tudtam hova rakjam magam. Nem csak a álló képességem, hanem az ülő képességem is sokat romlott az utóbbi időben. Szerencsénkre a Müpának remek klímája van. Mikor kijöttünk mellbe vágott a meleg levegő.
Szerencsére megtartották a régi rendezést, ami már akkor is lenyűgözően jó volt. Most meg akartam nézni, mit írtam anno, de csak az idei bejegyzések jönnek elő. Vajon hol lehet a többi? Eltűnt örökre?
Inkább nem ismétlem magam, hátha valakinek jobb a memóriája mint nekem.

Most itt mellettem szól a tv. A berlini filharmonikusok évadzáró koncertjét közvetítik élőben a berlini Waldbühne-ről. 22 ezer ember van ott, nagy mázlijukra szintén csodás az idő. Nagyon impozáns de soha nem mertem megkísérelni az oda menést, mert akkor biztos hideg szél fújna és zuhogna az eső. Szabadtéri dolgok nem szoktak bejönni nálam. Így aztán évről évre csak a szófáról nézem és hallgatom.

Előtte persze híreket hallgattam. Nem fognak kimenni az angolok az EU-ból. Már csűrik csavarják a dolgot. Nem tudom milyen törvények vannak ott, de normális országokban egy népszavazás szent és sérthetetlen. Hülye népség, mindig is mondtam.

Ez az....

Tegnap voltunk a Szabadság téren "énekelni". Természetesen mi nem énekeltünk de ott voltunk. Nagyon szomorú, hogy az idei jó időben is sokkal kevesebben voltunk mint tavaly, amikor csak épp, hogy nem esett de hűvös volt. Pedig azt hiszem meccs se volt. Lehet, hogy mégis minden úgy szép és jó, ahogy van?

Aztán megállapítottuk, hogy akár Barcelonában is érezhetjük magunkat, ha ilyen jó időben a városban mászkálunk. Pontosan úgy tele voltak a kávézók és éttermek teraszai mint ott. Persze nem tudom mennyi volt a turista, de hallottunk magyar szót is eleget.  Ott nagyon élveztük, hogy él a város, mindig kint ültek az emberek. Jelentem itt is él a város, csak mi nem mászkálunk a városban esténként.

Ma össze futottam a felső szomszédommal. Ő a korelnök a házban, még B.-nél is egy évvel idősebb. 56-os disszidens volt. Itthon végezte az orvosit majd kint professzor lett. Eleinte még sokat utazott vissza, de közel 20 éve már itthon él. Majd átköltözött Európába az egyik majd a másik lánya is sőt a felesége is, de nem ide. Neki nem csak itt, hanem a Balatonnál is van lakása, örökké úton van mint a bolygó hollandi. Feleség és a két lány össze vissza laknak Európában, a fia viszont valahogy ott ragadt. Meghagyták neki a házat. Nem volt egy jól sikerült gyerek, mint mondta, diszlexiás, rosszul tanult stb.Tavaly elunta a finanszirozását, vett itt a fiúnak egy lakást és eladta odaát a házát. Ma megkérdeztem, hogy mi van a fiúval? Nagyon felderült és elmondta, hogy a fia, odaát egy zombi volt. Mióta itt van remekül működik a gyerek. A gyerek minimum 27-28 éves. Már jól beszél magyarul, elég gyenge volt azelőtt magyarból. Beiratkozott az egyetemre és már sikeresen vizsgázott is. Ki van cserélve, él virul, társaságba jár, utazik és tanit valami magán nyelviskolában. Egy siker történet.
Nem tudtam kihagyni a megjegyzést, miszerint kultúrember kizárólag csak Európában tud normálisan élni. Egyet értett velem.

Állatkert

Mióta haza költöztünk készültem mindig az állatkertbe.  Mindig olvastam róla, hogy szebb és nagyobb lett stb. Nos ma végre, kb. 20 év után, kimentem az állatkertbe. Kár volt.
Tény, hogy szebb, rendezettebb és tisztább, mint a floridai állatkert volt, a belépőjegy pedig lényegesen olcsóbb, de amúgy élvezhetetlen. Először azt hittem, hogy az a töménytelen gyerek zavart, akiket hordákban hajtottak befele, megállás nélkül. Persze egymás szavát nem értettük akkora volt a zaj. Látni nem sokat lehetett. Biztos az most a modern, hogy nem rácsok mögött hanem üveg mögött vannak az állatok. Miután az üvegtáblák tükröződnek és többnyire koszosak, nemigen lehet látni semmit. Ráadásul egyes utakat, valami rettenetes, bontásból visszamaradt, kockakövekkel raktak ki, nagy hézagokkal. Ennek következtében többnyire az orrom elé kellett néznem, hogy a nyakamat ne törjem. Két fényképezőgép volt nálunk, de elő se szedtük.
Régi szép idők, amikor a bejáratnál mindjárt a víziló üdvözölt, majd a ketrecek közt sétálva lehetett bámulni az állatokat. Kedvenceim mindig a majmok voltak, ahonnan elhúzni is alig tudtak kicsi koromban és később is nagy bámulójuk voltam. Most messziről láttam 2-3 majmot, miközben már lökdöstek, mert csak egy kis részen lehetett belátni és mindenki látni akarta. Zsiráf, oroszlán és társai, nem tudom hol vannak, mi nem találkoztunk velük. Kedvenceim közül csak a koalákat láttam és a lajhárt, "aki" ugye a címer állatom. Félreeső helyen volt, gyereksereg nem járt arra. Lehet, hogy ez a mostani elrendezés állatbarátabb a régi ketreceknél, de ha úgyse sokat lát az ember, akkor hagyhatnánk szegény állatokat ott, ahová valók.
Mindezek után megjutalmaztam magunkat egy Gundel ebéd menüvel. Nagyon jó volt és kellemes volt ülni a csöndes kertben, a hatalmas zsibongás után.

Más

A computerem az őrületbe kerget. Állandóan lefagy. B. már rengeteget kínlódott vele de nem találja az okot. Azt hiszem vissza cserélem a régire, ugyanis ez volt az a masina, amivel új kora óta, mindig baj volt. Az is ugyan olyan mint ez, csak egy számmal kisebb. Mindegyiken W10 van, de a másik, alig merem leírni, de normálisan működött.

Megőrült a világ

Mindenki tudta, hogy a futballból csak bajok lesznek a franciáknál. Arra persze nem számítottak, hogy a kedves huligánok, többnyire szélsőjobb indittatásuak, a városokat fogják szétverni. Mint egy külföldi kommentben olvastam, nem is kellene beavatkozni, akkor talán elfogynának lassan.

Péntek este aztán Orlandoban, Florida,, leőttek egy koncerten egy énekesnőt. Igaz a pasi utána magát is megölte, ez egy tiszta ügy. Szombaton viszont egy homofob őrült, jól felfegyverkezve berontott egy bárba és 50 embert megölt. Jó, iszlám hívő is volt de főleg a homoszexuálisokat utálta.

Mindeközben a nem kicsit őrült Trump most diadalmaskodik. Felszólitja Obamát, hogy mondjon le, mert ő mindig is a felfegyverkezés ellen volt. Természetesen Hillary is lépjen vissza. Az amerikai fegyverlobby meg imádja Trumpot és feltehetően önti a pénz a győzelme érdekében. Mikor a tehetségtelen és sikertelen szinész, Reagan lett az elnök, már azt mondtam, hogy nincs lejjebb. Ha megválasztják Trumpot akkor kiderül, hogy még van hova süllyedni.

További képek

Itt a maradék vegyesfelvágott. Viszont találtam még a Gaudi házból érdekes képeket, ami a multkor lemaradt. majd megpróbálom hozzá rakni az albunhoz.

https://picasaweb.google.com/G.Tarnok/6294669079210907553?authkey=Gv1sRgCLzgxPre0JWqqwE

Fotó kinlódások

Láttam, hogy a link nem működik. Kiderült, hogy a Picasa megszűnt és most ez az uj hely. Nekem ez se nyilt meg, viszont copy pastel bemásolva megnyilt. Majd szóljon valaki, hogy megy-e, akkor az előzőt is benyomom hasonló módon.

https://goo.gl/photos/5gcDUsNEcbNLaVyBA

Folytatás, mit csináltunk, mit láttunk részletek.

Első nap a repülő miatt lekéstük a programot, viszont önerőből betaláltunk az egyik látogatható Gaudi házhoz. Hatalmas sor állt, így idő hiányában erről le kellett mondjunk. Így csak kívülről legeltettük a szemünket. Este aztán össze találkoztunk a csoporttal ami összesen, velünk együtt, 6 emberből állt. Két igen kellemes házaspár, 50- illetve 60+ korosztály és az idegen vezetőnk.
Másnap igen emberi időben, 10 órakor kezdődött a helyi idegen vezetővel a városnézés, kis busszal. Első utunk az u.n. zsidó hegyre vezetett, ami olyan Rózsadomb szerűség. Jó kilátás van onnan, jól be lehetett látni a várost. Óváros, Kiterjesztés, modern tengerparti rész a valamikori olimpiai faluval, amiben ma modern és drága öröklakások vannak.
Ez az olimpiai városrész 1992-re épült meg, a valamikori rozsdazóna helyén, végig a tengerparton. Tulajdonképpen a város, akkor nyílt meg a tengerpart felé. Még emlékszem, milyen csalódottak voltunk régen, hogy szinte nyoma se volt semmi tengerparti érzésnek akkoriban a városban. A városnézés csúcsa a Sagrada Familia volt. Ez is rengeteget fejlődött mióta nem láttam. Ma már működő templom van benne, ahol régen még az ég nézett le ránk. Benedikt pápasága idején készült el ennyire, ő szentelte fel. Ennek köszönhetően az idegenvezető csak a padokon kívüli részen magyarázhat. Ez nálunk több mint egy órát tartott. Időnként kénytelen voltam ott hagyni, az amúgy igen érdekes előadást, mert még fiatalon se tudtam 1 órát egy helyben állni. Szóval a templom feltehetően még nagyon sokáig nem lesz kész. Gaudi 18 tornyot tervezett, ebből 8 van kész. Google biztos elmondja, hogy milyen aritmikai képlet szerint áll a templom. Statikusoknak biztos nagyon izgalmas. Én csak annyit tudok, hogy szép, modern és világos. Ez volt az u.n. organikus építészet kezdete, persze nem az amit nálunk annak neveznek és erdőket kell kiirtani miattuk. Kivűl mázas kerámia díszítések vannak, majd megpróbálok idevarázsolni néhány képet, hamarosan. Csodálatos faleveleket mintázó "bogaras" kapuja van, amit egy japán művész készített. Nagyon passzol az épülethez és az eredeti gondolatokhoz. Utána bevittek minket a Plaza Catalunara és szabadon eresztettek. Mi privát programként sürgős bugyi keresésre indultunk. Szerencsére ott van a téren a hatalmas El Corte Ingles áruház, ami minden nagyobb városban megtalálható a spanyoloknál. A 9. emeleten van az étterem, körbe üvegezve. Kaptunk egy ablak melletti asztalt és hosszasan elnézelődtünk az ebéd mellett a sok szökőkúttal és nagy forgalommal megáldott téren.
Este szimfonikus tangó koncertre mentünk. A koncert mint olyan elég feledős volt, de az épület "Zene Palota" az maga a jugendstil csoda. Földszinten hatalmas kávéház, ahol a zene élvezet után igen finom "tapas"-okat ettünk. Ez spanyol különlegesség, tulajdonképpen mini szendvicskék, minden elképzelhető földi jóval megrakva.
Vasárnap a csoport kirándult de mi inkább a városban maradtunk. Akkor néztük meg a fényképeken látható Gaudi házat, ahol igen cselesen csak a cseléd lépcsőn lehetett felmenni az állítólag 4. emeletre, ami biztos, hogy több volt. Nem csak mi pihegtünk a fordulókban. Kimásztunk a tető teraszra is és megcsodáltuk a furfangos kémény és szellőző megoldásokat. Lefele csak liften lehetett menni.
Hétfőn gyalogosan mentünk óvárost nézni, majd kikötöttünk a tengerparton egy vendéglőben. Este az operába mentünk. Több helyen is néztem, de még mindig nem világos, melyik a nagyobb a milanoi vagy a barcelonai operaház. Minden esetre közel egyformák. Igazi régi vörös bársony székes 5 emeletes operaház. érdekesség volt nekem, hogy az igen kényelmes székeknek nem fa, hanem kovácsotlvas kerete van. Az operaház 1994-ben kiégett. Feltételezem, hogy akkor kicsit széthúzták a sorokat, mert feltűnően sok lábhely volt a sorok közt. Valamint alul kiépítettek egy igen nagy kiszolgáló részt. Szünetben lehetett enni és inni, különösebb sorban állás nélkül, mert a hatalmas helyiségben körben voltak a pultok és kb. 5 méterenként egy kiszolgáló rész. No és a mellék helyiségekről sem szabad elfelejtkezni, ami pl. a Scalaban egy rettenet várakozást jelent, itt nem, mert sok van. Persze csili-vili, modern tiszta, illatos és van papír törülköző is.
Az opera Bellini Romeo és Julia feldolgozása, teljesen ismeretlen volt számunkra. Kellemes zene, jó hangok, nem túl modern rendezés. Örülnék ilyennek itthon is.
Kedden már csak a Miro múzeumban voltunk, ami szintén egy domboldalban van. Miro olyan amilyen, egyszer érdemes végig sétálni ha már ott voltunk. Egy nagyon szép modern épületben van, azt hiszem direkt ennek építették. Ezzel vége is volt a programnak.
Sajnáltam, hogy nem akasztottam rá még két napot, akkor megnézhettem volna a másik Gaudi házat is, valamint a Güel Parkot, amit szintén ő tervezett. B. szeretne még egyszer vissza menni, majd meglátjuk lesz-e erőnk hozzá.

Barcelona, Gaudi ház fotók

https://picasaweb.google.com/G.Tarnok/6289391618174780065?authkey=Gv1sRgCOP59d-A3-f3Hw

Sajnos csak úgy tudtam feltenni, ahogy jött. Képet javítani vagy szépíteni csak az infranwieven tudok, de onnan nem tudok feltölteni.:-(((

Beszámolót is folytatom hamarosan.

Barcelona

A barcelonai öreg várost barro goticonak hívják de a házak nem gótikusak. 1300 körül kezdett város lenni, de már a rómaiak idején is volt ott valami. A kezdetekben fontos kereskedelmi és hadikikötő volt. Ebből az időből, tulajdonképpen a katedrális maradt fenn teljes egészében. Sajnos nem tudom, hogy mikor mi történt vele, talán kirabolták vagy kiégett. Minden esetre ma egy gyönyörű letisztult épület. Nincs semmi különös dísz, fölösleges képek és szobrok benne. Az oltár már modernnek mondható. Szép hangulatos kerengő is van amiben libák legelésznek. A altemplomban van eltemetve Szent Euália, aki a monda szerint hittérítést végzett a rómaiak körében és mártir halált halt. Itt az öreg város szélén még több helyen megvan a régi városfal is és a kiszáradt várárok is látható a tövében egy kis részen. Az utcák igen keskenyek, szűkek. Ha ideje lenne az embernek, rengeteg mindent nézhetne a kis zegzugos utcákban. Ott van pl. szép öreg házakban kialakítva a Picasso múzeum, ahol a korai művei vannak kiállítva. Általában sok múzeum rejtőzködik arra, egyet se láttunk. Egy kis téren vannak a kormányzati épületek, a katalán autonóm tartomány parlamentje meg más ilyen hivatalos hely. Az öreg városból egyenest le lehet sétálni a tengerpartra.
Mikor a város kinőtte a várfallal körülvett öreg várost és nagy nehezen engedélyezték a várfal lebontását, akkor megtervezték a "kiterjedés" nevű város részt. Számomra ez a gyönyörűség. 1880-ban bontották el a városfalat. Egy nagyon modern és a technika iránt érdeklődő építész nyerte el a város terv pályázatot. A technika iránti érdeklődésének köszönhető, hogy már akkor széles utcákat tervezett. Mértani pontossággal  133.33 x 133.33 méteres quadrátokra osztotta a területet. Miután a módosabb polgárok szorultak ki az óvárosból csodálatos bérpalotákat építettek, teljesen egységes stílusban. Ez a tiszta jugendstil. A házak nem egyformák persze, de a stílusuk egyforma. Egységesen 4 emelet magasak, tégla vagy kő boritásuak és csodás erkélyek vagy balkonok vannak kialakítva még csodásabb kovácsoltvasból. Természetesen egy házon egyfajta ablak és spaletta van. Nincs a nálunk megszokott össze-visszaság. Szélesek az utcák és mind fasor is egyben. A legtöbb sarok oktogonnak van kialakítva, ami még szellősebbé és kellemesebbé teszi az utcákat. Autóval elég horror közlekedni, mert majd minden utca egyirányú. Régmúltban egyszer a délutáni csúcsforgalomban egy taxis vezetett ki minket a városból, annyira belegabalyodtunk az egyirányú utcákba. Az egész városrészt átmetszi az u.n. Diagonál. Ez szó szerint átlósan halad keresztül a városon és még szélesebb mint a többi utca. Középen van a sétáló rész és a két oldalon lehet két irányban haladni. Az óváros szélén húzódik a Rambla, ami egy szintén széles utat jelent. Ez a város közepén lévő nagy térről, Plaza Cataluna,  egészen a tengerpartig halad. Itt is középen lehet korzózni, a forgalom a két oldalon halad. A Rambla nem olyan egységes épitészetileg mint a többi utcák. Részben régebbi de sok új modern épület is van már rajta. Itt található a vásárcsarnok. Az épület semmi a mi Nagycsarnokunkhoz képest, de az árukészlet az maga a kánaán. Direkt a csarnok mellett van az Operaház is, meglehetősen beépülve a házak közé. A Rambla ezen részbe állandó virágpiac is egyben.
Folyt.köv.

Barcelona, kezdeti nehézségek

Indulás előtti estén, a konyhám egyik sarkát ellepték mini hangyák. Tönkre büdösítettem a konyhát + kiraktam 2 hangya csapdát. Reméltem, hogy hatásos lesz a távollétemben.
Kora reggel kelni, nálam mindig halálközeli állapotot jelent, de azért túléltem. Gép pontosan indult, 1 óránk volt Zürichben az átszállásra. Oda andalogtunk a kiirt kapuhoz, semmi. Majd megjelent a felirat, hogy menjünk egy másik kapuhoz. Átügettünk, ott éppen folyt a római gép beszállítása. Kisasszony semmit nem tudott a dologról, de rábeszéltem, hogy nézze már meg a computert. Késni fog a gép, mondta, nézzük a táblát. A gép annyit késett, hogy akkor szálltunk be, amikor Barcelonában ki kellett volna már szállnunk. Az egész azért volt kínos, mert a csoport programja d.u. 4-kor kezdődött. Hivatalosan 2-kor kellett volna érkeznünk. Telefon ment mailboxra a vezetőnknek, hogy késünk. Megérkezéskor ismét, hogy itt vagyunk. Várom a számlát, hogy mibe kerül magyar mobillal német számot hívni Zürichből és Barcelonából.
A barcelonai repülőtér elég nagy. A legvégén landoltunk és hihetetlen sokat gyalogoltunk amíg elérkeztünk a csomag kiadásig. Káromkodtam, mert nem is kellett volna feladnunk, csak lusta voltam Zürichben hurimálni a csomagot. Vártunk, vártunk, aztán nagy nehezen megjött a csomag, taxi, szálloda. Idegen vezetőtől üzenet, miszerint a délutáni programnak annyi, de este 8-kor a szállodából megyünk enni.
Szálloda és a szoba hiper modern, de minimális nagyságú. Így váltott műszakban kipakoltunk.
Másnap reggel tűnt csak fel, hogy az összes bugyimat itthon felejtettem, városnézés után mentünk bugyikat venni.
A wc gombját képtelen voltam lenyomni, olyan nehezen járt. Eleinte B. nyomkodta nekem. Aztán kitaláltam, hogy az elég robusztus hajkefe nyelével, két kézzel le tudom nyomni.
Indulás reggelén nem találtam az egyik fülem. Már bepakoltunk és zseblámpával kerestük az ágy alatt de nem volt sehol. Végül B. szétszedte az egész ágyat, ami ismét egy nász ágy volt, hatalmas lepedővel és takaróval és megtalálta a nyomorult fülemet.
A fentieken kívül csak szép, jó, kellemes és érdekes volt minden. Beszámoló a kellemességekről is lesz.

Gotthaard alagut

Svájcban a hegyek már olyanok mint az emmentali sajt. tele vannak lyukakkal. Már régóta megy a vasút a Gotthard alatt és az autó út is elég régi, bár én ott voltam, amikor megnyitották, tehát biztos nem több mint 40 éves. Az utóbbinak nagy hibája, hogy egy autopálya vezet be az alagútba ami aztán egy kis kacskaringós, sok falun átvezető útban folytatódik.Hétvégeken persze több órás dugók vannak, hétközben meg dübörögnek a camionok.  Igy 10 évvel ezelőtt elkezdtek építeni egy új vasuti alagutat a hegy alá. Mint a hivatalos közleményben írják, jelenleg a világ legmélyebben fekvő alagútja 2500 m. mélyen megy a hegy alatt és jelenleg Europa leghosszabbja is 57 km. Nem sokáig fog tartani a dicsőség, mert már épül az új Brenner, ami még hosszabb lesz.  Eredetileg 11 évre volt tervezve az építés de 10 év alatt kész lett. Hihetetlen volt a fúrófej, amit a tv-ben mutogattak. Hab a tortán és erre extra büszkék, hogy egy fillérrel se lépték túl a betervezett költségeket. Ennek örömére 9 milliós (SFr.) megnyitó ünnepséget fognak rendezni június 1.-én. Két helyen egyszerre, szinkronban fognak történni a dolgok. Az északi bejáratnál a Bundespresident a délinél a közlekedésügyi miniszternő fog beszédet tartani, percre egyforma hosszút. Utána következik egy igen látványos program, szintén szinkronban mindkét oldalon, remélem valahol majd közvetítik nekem. Sok előkelő vendég lesz, külföldről is.
Mindennek örömére a vonat út Zürich és Bellinzona között 45 perccel lesz rövidebb mint eddig. Hogy lesz-e olyan látványos mint a régi, amin élvezet volt menni a rengeteg kisebb tunelen és hatalmas viadukton át, azt nem tudom. Minden estre meggondolandó lesz, az autó helyett vonattal menni Svájc napfényes helyére. Természetesen az áruforgalmat is nagy mértékben rá fogják nyomni erre a vonalra, a környezetvédők nagyobb örömére.

Üzenet rögzítő, befejező rész.

Szóval az itthon vett üzenetrögzitős telefont végül több napos szenvedés és kitartó türelem árárn B. átállította lengyelről magyarra. Itt aztán meg is állt, mert én közben rendeltem egy igazi üzenet rögzitőt. Ez szombaton meg is érkezett. Utmutató hozzá, kizárólag németül. B. összerakta, mindent bedugott ahová kell és kéjjel figyelte, ahogy én próbálom beprogrammozni. Sajnos régi jó tulajdonságom, hogy nincs türelmem elolvasni a leírást, csak bele kezdek és aztán már azt hiszem, hogy fog ez menni. Nem ment. Ma délután aztán hozzá láttam és megcsináltam, de nem működött. B. persze mondta, hogy olvasd rendesen stb. Végül dühömben átállítottam neki angolra, csináld jelszóval. Próbálta, próbálta, morgott stb. Közben én az utmutató legelejét kezdtem tanulmányozni, ahol az üzembe helyezés volt lerajzolva. Kétféle mód volt lehetséges. Kezdtem mondogatni, hogy a másik lenne a jó, nem az amit B. csinált. Ez egy darabig elment a füle mellett, de a végén csak ráállt, hogy megpróbálja. Láss csodát, egyből működött a dolog. Nem örült neki.:-(

Itt a különbség. Egy ilyen esetben a férjem nem győzött volna lelkesedni, hogy én milyen ügyes vagyok. Mesélte volna fűnek fának és dicsért a végtelenségig. B. viszont majdnem hogy meg van sértve ha valamiben nekem van igazam. Persze ezzel együtt hálás vagyok a sorsnak, hogy ő van nekem és a 23 évi dicséret után, már csak magamban somolygok mikor adódik egy ilyen eset. Engem az egész életemben nem dicsért soha senki, csak a férjem. Örökké hálás vagyok ezért neki. Nálunk nevelési elv volt, hogy nem szabad a gyereket dicsérni, mert majd elbízza magát. Nagy hiba volt a szülők részéről.

Tele van a hócipőm

A face book meg  a 73 éves nagymamával van tele. Kíváncsi lennék mennyi pénzt kapott ezért az RTL-től. Én kicsit másként látom a dolgokat, mint a nagy közönség. Mellesleg soha nem hallottam az úszó edzőről a nevét se ismertem, tehát ilyen szempontból nekem mindegy.
Én is jártam strandra, nem a sport uszodába. Mindenütt voltak fiuk, akik próbálkoztak. Ha az ember ott napozott bikiniben és jött valaki, akkor nem kezdtünk hetyegni, hanem egyrészt elküldtük, másrészt ha nem ment, nem vettünk tovább tudomást róla. Vészes esetben az úszó mesternek is lehetett szólni de erre soha nem került sor. Továbbá eszünkbe nem jutott volna egyedül elmenni egy vadidegen fiúval sehova.
Mikor teljesen Egyedül voltam Rhodoson a görög strandfiuk tényleg elképesztően erőszakosak voltak. Miután Egyedül voltam, jobbnak láttam keresni két élemedettebb korú enyhén molett német nőt, akikkel megbeszéltem, hogy melléjük fekszem. Attól kezdve békén hagytak. Szóval nem kell ráutaló magatartást mutatni.

Ez persze nem segített, mikor a dicső orosz hadsereg végig erőszakolta a fél országot és a mai napig nem kértek bocsánatot és nem ültek börtönben sem. Akik ezt megélték, lassan kihalnak. A mai fiatalok meg szörnyűlködnek egy úszóedzőn. Na ettől émelyeg a gyomrom.

Yehudi Menuhin

Tegnap este az Arte televízióban volt egy két órás interview Yehudi Menuhinnal, születésének 100 évfordulója alkalmából. Mióta 1956 szeptemberében olyan szerencsés voltam, hogy tudtam jegyet szerezni a pesti szereplésére, egészen különleges hegedű művésznek tartottam. Még most is emlékszem, Beethoven hegedűversenyt játszott, Ferencsik vezényelt. Akkor még extrában egy pici kis ablak volt nekünk, zenekedvelőknek, a világra, egy ilyen világhírű művészt hallgatni. Egy ilyen hangverseny és a tegnapi este is olyan hatással tud lenni rám, mint elképzelésem szerint a kokain egy drogosra.
Tegnap nagyjából elmesélte élete történetét sok-sok zenével kísérve. Négy fejezetre volt osztva az este. Elsőben a gyermekkorát és indulását mesélte, aztán a tanárait. Először Amerikában tanult, mert ott éltek eleinte, majd az ottani tanára tanácsára Párizsba mentek ott azt hiszem 9 évig tanult. Közben természetesen már fellépett, turnézott stb. Párizsból Németországba ment, mert a német zenével ott lehet igazán megismerkedni. Ausztriába már csak egy rövid kiruccanása volt, mint mondta az arisztokratikus zenei eleganciát csak ott tanítják. A háború alatt, katonaként játszott egész nap. Kórházakban, lövészárkok mellett, kaszárnyákban, mindenütt. Nagy törés volt ez az életében, mert mint mondta "csak" játszott, de semmit nem fejlődött, tanult.
Külön fejezet volt a húgával való együtt játszásuk. Húga kiváló tehetséges zongorista volt és sokáig ő volt az ő zongorakisérője. Együtt járták a világot. Később húga magánélete nem jól alakult és ő sajnálja, hogy az utolsó években nem törődött vele eleget.
Továbbiakban a kapcsolatait sorolta. Szinte elsőként említette Fricsay Ferencet. Szerinte ha nem hal meg olyan korán, Karajan lehetett volna belőle. Elmondta Bartókkal való találkozását is, amikor kért Bartóktól egy szóló hegedű szonátát. Ebből aztán egy nagyszerű darab lett, amit ő játszott először nyilvánosan.
Elment Izraelbe is, ahol árulónak tartották, de beszédet mondott a knesszetben és nem rejtette véka alá a véleményét, miszerint a zsidóknak együtt kellene élni békében az arabokkal. Mindent közösen intézni stb. Egy igazi humanista világ polgár volt.
Mindeközben rengeteg rövidebb hosszabb bejátszás volt. Végül a riporter megkérdezte tőle, hogy van-e hasonlóság a 10 éves csodagyerek és az angol lord között. Válasz: nincs. Ahogy a csoda gyerekségemnek nem voltam tudatában éppúgy nem vagyok tudatában a lordságomnak sem.
1999-ben meghalt sajnos.

Lényem sajnos nem volt itt tegnap, pedig az egész műsor angolul folyt, német felirattal. Ma mikor lelkesen meséltem neki, kiderült, hogy 56 szeptemberében ő is ott volt az Erkel színházban. Nem találkoztunk.:-(

Május 1.

Eszembe jutottak dolgok a nappal kapcsolatban. Először is, hogy soha nem jutottam el a tribünig, mindig sikerült lelépnem. Összesen háromszor, mert addig építettem a szocializmust a fatelepen. Akkoriban volt az, hogy Rákosiék kitalálták, hogy karácsony másnapját eltörlik. Helyette kapott a dolgozó nép szabadnapot május 2.-án, hogy kipihenhesse az elsejei fáradalmakat. Álltunk kora reggel a Petőfi Sándor utcai központ előtt és vártunk. Nem tudom, hogy volt szervezve a dolog, de állandóan csak állni és várni kellett. Rohad hideg volt, fújt a szél, én kendővel a fejemen téli kabátban dideregtem. Jöttek a melósok: Mit csodálkozik Gyöngyike? Holnap karácsony van!
Nevettünk kínunkban. Ők persze szépen végig állták-járták az utat. Biztos kaptak a végén sört meg sóskiflit. Munkás szállás nem annyira vonzotta őket haza, mint engem a lakásunk.

Sokkal később, talán 1960 körül már maszekként evezni mentünk május elsején. Indulás a Rómairól. Jó meleg volt, hiába akkor még nem volt globális felmelegedés mint most. Eveztünk aztán Horánynál szokás szerint kikötöttünk egy kis pihenőre. Nagyon melegem volt, evezni a tűző napon nem hűsítő dolog. Fogtam magam és berohantam a Dunába. A srácok csak álltak a parton és nem hittek a szemüknek. Néhány éve meghalt öreg haverom még 40 év múlva is mesélte a férjemnek, hogy képzeld Gy. bement abba a hideg Dunába. Nagyon emlékezetes eset volt, mert normál körülmények közt mindig fáztam és nem mentem hideg vízbe. Milyen jó is volt, amikor még napolaj minden nélkül kint voltam egész nap a Dunán vagy a Tiszán és semmi baja nem lett a bőrömnek. Mostanában meg bujkálok a nap elől, mert rögvest kiütéseim lesznek, pedig mennyire szeretem még mindig a napot.
Most meg ülök itt a borongós őszre emlékeztető időben és várom a tavaszt.

Mindennapok

Tegnap az ősi üzenetrögzitőm meghalt. Délelőtt néhányszor bemondta az üzenetet, anélkül, hogy hívott volna bárki is. Nem értettem, de később mikor B. megpróbált felhívni mobilról, kiderült, hogy az üzenetrögzitő nem kapcsol be. Nem volt vitás, hogy ma első dolgunk lesz üzenetrögzitőt venni. Internetes keresésre a Condrad jött be, így ma buszra pattantunk és elindultunk. Az alagut előtt a busz szépen elkanyarodott az útról az Erzsébet híd irányába. OK várost nézünk. B. már mondta, hogy ő hallotta, hogy taxis sztrájk lesz. Ez olyan szél ellen pisilés. Uber van és működik ezt meg kellene szokniuk. Én nem használom, de ettől még van és a fiatalabb okostelefonos korosztály, nyilván használja. Engem tehát nem bosszantott a dolog, de volt aki pl. a Fő utcába akart menni. Miért nem mondja be a soffőr, hogy sztrájk miatt nem megyünk arra? Ezt tartottam felháborítónak. Óriási kanyart tettünk, a busz a Rókus kórháznál tudott vissza fordulni, ahhoz, hogy befordulhasson a Kiskörútra, majd rá az Andrássyra. Ezek után kiderült, hogy a Conrád honlapján ugyan van üzenetrögzitő de az üzletben nincs. Elvillamosoztunk a Mamutba. Ott volt üzenetrögzitős telefon, de mellékállomást csak a Westendben árulnak. Már nem mentünk vissza, de még a héten be kell rándulnom a Westendbe, amit már önmagában se szeretek. A guta akkor fog megütni, ha kiderül, hogy a mellékállomás nem passzol az uj telefonhoz. Ugyanis a mostani is Panasonic, de az tojik működni az újjal. Külön csak üzenetrögzitőt meg egyszerüen nem árulnak már. Ja és hogy miért annyira fontos nekem a rögzitő? Mert a mobil csak kikapcsolt állapotban él nálam és ha nem vagyok itthon az üzenetrögzitő garantálja a megtalálhatóságomat. Nyugdíjas ráér, de mi lenne ha még dolgoznánk?
Úgy tűnik, hogy az itteni helyesírás ellenörző is meghalt, a hibákért elnézést.

Nyugdíj

A fejekben, ennyi idővel a rendszer váltás után is még mindig nagy sötétség van. Ma már rendes nyomtatott újságban olvasom a háborgást, hogy 0,9%! Mégis mit gondoltak az emberek, hogy a nyugdíj csak úgy emelkedik? Az általam ismert néhány ország, Amerika, Kanada, Svájc, Franciaország, Svédország és még sorolhatnám, mert feltehetően mindenütt az a rendszer, hogy a nyugdíj az infláció arányában emelkedik. Van ahol sok éve nincs, hivatalosan, infláció. Ott nem emelkedik a nyugdíj semmivel se. No és a felsorolt országokban a nyugdíj is adóköteles. Pedig Németországban az 540 EUR. minimál nyugdíjból se lehet semmivel se jobban élni, mint a magyar minimál nyugdíjból itthon.
No meg azt is írja az újság, hogy a nyugdíjasok egy helyben topognak. Mégis ki gondolja és miért, hogy ha valaki nyugdíjba megy, annak emelkedni fog még valaha is az életszinvonala? Sajnos mindenütt lefele nyomják a nyugdíjakat nem felfele. Németeknél már a 67 éves korhatárt is emelni akarják, és a jelenleg érvényes keresethez viszonyított 47% nyugdíjat 43%-ra akarják levinni, mert másként nem fog működni a rendszer.
Jómagam a nyugdíjam után, pedig a svéd az minimál egyből levont 25% adót fizetek. A svájciak meg tavaly áprilisban kreáltak egy új adót, amit januártól visszamenőleg levontak. Csak pislogtam májusban, de senki se hőbörögött, mert ez az élet rendje.
Annyi minden máson lehetne hőbörögni, leginkább az egészségügy gyászos állapotán, ez valahogy  senkit nem érdekel. Az iskolai fölrajzóra többeknek fontos, mint egy normális kórház.

Kelenföld

A közelmúltban kirohantam egy félnapra Bécsbe, mert muszáj volt. Előtte már felfedeztem, hogy mióta a 4-es metró végállomását megépítették, rendkívül kulturáltan lehet Kelenföldről utazni. Minden vágányhoz van mozgólépcső és lift, tisztaság nyugalom stb. Csak azt hiányoltam, hogy pl. egy újságot nem lehet venni. Természetesen sokkal korábban kint voltam és alaposan körül mászkáltam mindent. Tegnap megint menni kellett, most Lényemmel. Természetesen most is jóval előbb kiértünk. Mondtam, hogy hátrébb vannak padok, a múltkoriban is ott üldögéltem. Sajnos a szép rendet és tisztaságot felfedezték a hajléktalanok is. Nem sok pad van. Az egyiken aludt egy teljes hosszában és alatta körülötte minden tele volt rakva kétes tisztaságú holmikkal, üres pillepalck is volt persze néhány. Alig haladtunk tovább 1-2 méterrel, valami iszonyat bűzt éreztünk. Kb. olyan volt, mint amikor Dunedinben egy madár tetem volt a klíma rácsában. Ott egy másik hajléktalan aludt. Nem volt ugyan cucc körülötte, de valami éktelen bűz áradt felőle. Miután még több mint fél óránk volt, lemenekültünk a metró megállóba, ahol üres padok és bűz mentes levegő volt.
Aztán csak néztünk. Nagy nyámmogás volt, hogy erre a metróra nem is volt szükség, nincs és nem is lesz kihasználva soha. Olyan tömegek mozogtak ott mindkét irányba, hogy csak na! Miután igen metrópárti vagyok, megnyugodtam, hogy ezt se építették hiába.
Bécsben sütött a nap, de jeges szelek fújdogáltak. A felkapott utcákon Kärtnerstrasse, Graben, járni nem lehet a néptől, pedig most nincs is szezon. Dolgunk végeztével elmentünk a nagyon felértékelődött Mariahilfer-re, ahonnan kitiltották az autókat és kényelmesen lehet járni rajta. Megvettem a molypapirokat és a papirzsebkendőt, majd Lényem rádumált egy nyári ruhára. Tényleg nem vettem már vagy 8 éve nyári ruhát, mert nem kaptam. Most volt, megvettem. Jöhet a nyár!

Hűtő szekrény működik. Szegélylécet kellett leszedni és a konnektorból kivezetni egy drótot. Lényem elszórakozott vele a délelőtt folyamán. Most bőven van hely a vizek hűtésére, tehát még egyszer jöhet a nyár!

Tyúkszem és egyéb bosszúságok

Mióta kiegyenesítették a lábujjaimat, itt-ott tyúkszemes lesz. Ezt eddig sikersen megoldottam a DM-ben kapható csodaszerrel.
Kanárin kezdődött aztán a dolog. Az egyetlen, még operálatlan kisujjam iszonyatosan elkezdett fájni. Már arra gondoltam, hogy szándékommal ellentétben a végén még azt is megoperáltatom, mikor kiderült, hogy belül alig láthatóan megjelent egy tyúkszem. Hülyébb helyen már nem is lehetett volna. Kezelgettem, kezelgettem, de csak nem akart elmulni. A mult héten aztán egy csendes délutáni szundi alatt kipattant a fejemből a szikra. Laser!!!! Nosza, rögvest googleztam egyet és tényleg. Több intézmény ajálgatta a laseres tyukszem írtást. Az egyik ráadásul itt van a közelben. Bejelentkezés és tegnap déluátn mehettem is. Beérzéstelenítették rendesen és remélhetőleg ki is irtották véglegesen. Közben már egy másik is nőtt vele szemben. Most aztán 10 napig naponta kötés csere, víz ne érje és 2 hét mulva kontrol. Most csak egy picit fáj. Nem vettem be az ajánlott fájdalom csillapítót, ennyit ki lehet bírni.
Bosszúság. A borhűtő szekrény amivel az ivóvizet hűtöm lassan már fűteni fog. Már napok óta bujtam a netet és kerestem kompresszoros borhűtőt. A dolgot erősen megnehezítette, hogy nagyon kicsi a helyem a konyhában. Tegnap aztán a sikeres "műtét" után elmentünk a Saturnba körül nézni. Borhűtőt nem találtunk, de találtunk egy egyszerü jégszekrényt, aminek nincs semmi extája csak 100 l ürtartalma polcokkal. Szakértőm szerint is ez a megoldás. Persze nem a konyhába, hanem a szoba eldugott sarkába, ajtó mögé. Össze kapartuk az utolsó nálunk levő pénzt és megvettük. Ma délre itt is volt. Sarok üres, állítsuk be. Igenám de félcentivel kisebb a hely mint a szekrény. Lényem dél óta, rövid ebéd szünettel, dolgozik valamit a sarokban. Mint mondja, megoldja. Bevallotta, hogy ő se hitte volna, hogy kevés lesz a hely, sőt, ő még egy számmal szélesebb szekrényt favorizált, de ez volt az olcsóbb, így ez lett. Csendben ülök és várok.
PS. Helyesírás ellenőrző behalt, elnézést a hibákért.

Folytatás

Este későn szólt a telefon, stockholmi ismerős hívott. Mint megtudta valami közös ismerőstől, barátnőm elesett a lakásban és strokot kapott. Szerintem ugyan fordítva történt, strokot kapott és ezért elesett/elájult. Semmi közelebbit nem lehetett tudni, de kórházban van. Majd próbálom valamikor elérni a lányát.

Közben itt a dráma nálam. Lényem áthozta azt a computert, ami már egy jó ideje nála üdül, hogy lecseréljük az én mostanimat. Persze engem már az is idegesít ha le kell rámolni az asztalról, ahol ezer cédula van minden féle fontos dolgokkal. Végül az összes drótok elrendezve, tessék próbáld ki. Három perc múlva kiderült, hogy angolra van állítva a gép. Jött a vita, hogy nem is, mert ő már mindent magyarra állított stb. Mondtam, hogy a minden nem érdekel, de angolra állított masinával a német tasztatúrán nem tudok írni, kész. Ezt aztán még eljátszottuk vagy kétszer, közben kiolvastam a német újságot. Mire végre lehetett írni, kisült, hogy a világon semmi nincs a gépben. Na akkor eltöltöttem vagy másfél órát, amíg néhány fontos dologhoz megtaláltam a nevem és a jelszavam. Még messze nincs meg minden. Közben vért izzadtam csendben.
A vége az lett, hogy vissza raktuk az eredeti gépet. Hatalmas ötlet, hogy párhuzamosan kellene nézni mindkettőt. Rendben, de nincs az egész lakásban egy asztal, amit ide lehetne rakni átmenetileg a másik mellé. Most itt tartunk, jövő vasárnap folytatjuk. A legjobb az, hogy amivel most már huzamosabban itt vagyok, W10, messze nem úgy működik, ahogy szeretném, de a rosszat is meg lehet szokni.:-(