Hullámvasút

 A múlt hét egy része remek volt. Bandi minden nap hosszasan fent volt. A motoros székével kocsikázott a lakásban, ült a computernél, a rendes asztalnál étkezett. Aztán hétfőn beütött a krach, fáj a lábam, ne tudok felkelni. Ilyenkor én próbálom rábírni, hogy talán mégis stb. De végén, ha nem akkor nem. Együttérző, szintén láb és derékfájós gondozónők, megértően bólogatnak és intenek engem, hogy ne nógassam. Így telt az egész hét. Minden nap reménytelien mentem oda, majd láttam, hogy még mindig az ágyban van, már nem szóltam egy szót sem. Ma aztán megtört a varázs, felkelt. Mikor oda értem, már a gépen böngészett valamit. 

Nekem ma, harmadik "hazám" nemzeti ünnepét kellett ünnepelnem egy belvárosi vendéglőben. Ezt minden évben megteszem. Arc és név memóriám pocsék, így soha nem ismerek senkit. Találomra leültem egy üres helyre. Kiderült, hogy a követ és egy parlamenti képviselő ültek szembe velem. Utóbbi előadta, hogy mi milyen fontosak vagyunk, mert mi vagyunk az ötödik Svájc. Ezután kénytelen voltam megköszönni neki, hogy annyit dolgozik az érdekünkben. Igaz, hogy még eddig semmi nyűgünket nem tudtak megoldani, nekünk, külföldön élő svájciaknak, de mindegy. Biztos igyekszik. Ezt az ötödik Svájcot ők a valódiak, nagyon hangsúlyozzak mindig. Valódiak is rengetegen élnek külföldön, biztosan többen vagyunk mint a reto románok.

Szomorúbb volt, hogy a mellettem fenntartott két székre, nagy késéssel megérkezett egy házaspár. A férj 84 éves és alzheimeres. Borzasztó. Igaz, hogy a felesége azt mondta, hogy őt a hite és a Jóisten segíti. Ezt nem is vonom kétségbe, de azért, szerintem, 1-2 gondozónő kézzelfoghatóbb segítség lenne. 

Mindezek után végig ügettem a belvároson és nagyon örültem, hogy sokan járkáltak az utcákon és üldögéltek a kávézók teraszain. Nagyon jól esett végre embereket látni és nem csak a teljesen üres kihalt utcákon járni. Mikor leszálltam a buszról, úgy éreztem, hogy egy lakatlan szigetre kerültem.

Lustulok

 Kipróbáltam egy ételszállító céget. Az ok az volt, hogy a vásárlóim elmentek a Balatonra, nálunk még mindig zárva a "közért", na és elég meleg van, hogy ne legyen kedvem mászkálni. Ráadásul tegnapra még hónapokkal ezelőtt rábeszélt a barátnőm, hogy menjünk Veszprémbe hangversenyre. Neki van autója vállalta, hogy oda és vissza is fuvaroz. Korán akart indulni és valahol ebédelni. Szóval ebédet rendeltem Bandinak csütörtökre és péntekre. Azt mondja, hogy jó volt, Sajnos tudom, hogy mindenre ráfogja hogy jó, mert tudja mennyit stresszelek az ebédekkel. Szerencsére, bár még mindig nem tudtuk lemérni, de ránézésre visszanyerte már a régi súlyát, így nem izgat, ha egyszer egyszer nem házi kosztot eszik. 

Csütörtökön átszállíttattam neki az elektromos székét, rögtön neki állt szerelni. Izget mozgott a szófán, alig tudtuk rábeszélni, hogy hagyja abba és vacsorázzon. Aztán se tegnap se ma nem tudott felkelni annyira fájt a lába. 

Tegnap végül kora délután indultunk, odaérve elüldögéltünk egy kávézóban, ami direkt az esemény bejáratánál van. Nézegettük a népet, rengetegen voltak, és végül nyolc előtt bevonultunk mi is. Kellemes nyári este volt. A műsor csupa Verdi mű. Főszereplő Nebretko és a férje, no meg még két másik orosz énekes. Nekem ma már, hangilag és küllemileg is a férje jobban tetszik, aki kb. 10 éve még nagyon borzasztó volt, de már Milánóban is rácsodálkoztam, hogy milyen jó lett az évek folyamán. Nebretko viszont elég csúnyán meghízott. Hangja van még mindig, bár már inkább mezzo mint koloratur szoprán. Persze ezt tudja ő is és a hangjához válogatja az áriákat. Az operaház zenekara játszott. Végül is minden jó volt. Elvben éjfélre itthon lehettünk volna, de sajnos a parkolóban közel egy órát üldögéltünk, mire ki tudtunk menni, így pontban 1 órakor léptem be a lakásba, A hangulaton sokat rontott ez a parkolóban várakozás, de mindegy.

Időhiány.

 Nem tudom, hogy a korommal jár, vagy mitől van, de állandó időhiányban szenvedek. Pedig már sok mindent leadtam, alig járok már vásárolni és mégse jut idő semmire. Ezer apróság jön mindig közbe, ide-oda kell Bandi miatt telefonálgatni. Nem mintha ő nem tudna, de soha nem szeretett ügyeket intézni telefonon. Most itt a nyár végre, mondanám, ha a gondozónők nem akarnának szabadságra menni. Van egy beugró ugyan, de azt is meg kell szervezni és nem mindig ér rá. Ma tudtam meg, hogy a szombat délután megint az enyém.

Bandi közben azért javulgat. Ha nem fáj nagyon a lába, akkor kiül az íróasztalához és a computerhez. persze ki kell tolni őt a rollátoron ülve, de ez nem gond. A fürdőszobát már teljesen maga intézi, az oda rendeltetett kerekes szék segítségével. Úgy tűnik, hogy meghízott. Sajnos még mindig nem sikerült megmérni, mert a mérlegen állni kellene egy kicsit. Eddig szabályosan tömtük, most viszont vissza lett fogva kicsit. Én változatlanul tartom az 51 kilómat, pedig eszem, sőt. Miután nem hízom sok édességet majszolok, amitől régebben megtartóztattam magam. 

Hála az égnek, csodálatos Elenámnak nem jött be a kinti munka és szépen haza jött. Barátnőmmel együtt kitörő örömmel fogadtuk és nagy kövek gördültek le a vállunkról. A helyettesek nem váltak be, se nála se nálam. Takarított ugyan a nő rendesen és készségesen, de amíg kész nem lett az egész lakásban kupi volt., Képtelen volt egy helyiséget készre takarítani és menni a következőbe. Sajnálom Elenát a csalódásért de mégis nagyon örültem mikor jelentkezett.  Vissza tért a régi rend. Igaz nagyon korán kell kelni keddenként, de megéri. Lassan ugyan, e alakulnak a dolgok. 

Jövő heti feladat, az elektromos kerekes széket átszállítani a pincémből Bandihoz. Azzal a lakásban remekül tudna egyedül is közlekedni.Csak találni kell valami fuvarost erre a kicsi munkára. Majd megoldom!

Pénteken szabadtéri opera estre megyek Veszprémbe, valószínű zuhogni fog az eső.:-) Ilyesmiben nagyon peches vagyok, de a barátnőm nagyon bízik, miután ő sokat jár de ő még soha nem ázott el. Én már többször is eláztam.:-( Majd meglátjuk.

Ünnepelünk!

   

                                                                        88 & 93