Tegnap a városban

 Délután 5-re mentem egy találkozóra a Ferenciek terére. Örültem az alkalomnak, mert itt felén embert alig látok az utcán.  Boldogan tapasztaltam, hogy a busz halál pontosan jött a kiírt időpontban, kellemesen hűtött volt és rendkívül gyorsan ment. 10 perc alatt beértem, ami rekord idő. Fel is használtam a felesleges időmet, a közeli Aranypókban, bugyi vásárlására. A régiek úgy érzem, hogy mindig le akarnak esni rólam. Bár már híztam bő két kilót, ami mind a hasamra és derekamra ment, de ez a bugyiknak még nem elég. Nekem már igen. A mult héten beszüntettem az állandó édesség majszolást. Nem akarok többet hízni. 

Ezután bementem a megadott vendéglőbe, ahová autentikus svájci kajákra voltunk hivatalosak. A kétféle sült kolbász direkt Svájcból jött, a többit az olasz étterem svájci segítséggel készítette. Örülök, hogy ezzel az utóbbival kint soha nem találkoztam. Ez ugyanis főtt tészta, krumpli és némi alma keveréke volt, amit a megolvadt sajt és vaj tartott össze. Óvatosan vettem belőle, nem szeretem az ilyen csuszpájz ételeket. A kolbászok jól voltak. A mellettem ülő hölgy, aki több mint 50 évet élt kint, szintén nem találkozott még ezzel és szintén óvatos volt. Nem tudom honnan szedték ezt a receptet. Nekem lett volna ötletem, pl. a nyáron minden vendéglő étlapján szereplő "Wurst-Salad" magyarul kolbász saláta. Imádtuk. 

Ezek után indultam haza. A buszmegállóhoz menet volt egy kis szépséghiba a hibátlan város képemen. Ott térdepelt vagy feküdt a jól ismert romániai bérkoldus asszony. Azt hittem már kimentek a divatból, legutóbb Bécsben se láttam, de most itt van, a város kellős közepén. Figyeltem a népeket, azalatt míg a buszra vártam, senki nem adott neki semmit. Nem vártam meg a hét órát, hogy még mindig akkor jár-e le a munkaideje. Pár perccel előtte jött a busz és hazajöttem a remetelakomba.

Ma kirándultunk!

Maszek mentővel természetesen. A drága Ember úgy gondolja, hogy talán meg lehetne őt mégis operálni. Van valami új csodamódszer. Írtam  a nevében egy levelet az orvosnak, és mellékeltem az összes eddigi leletét, valamint ecseteltem az állapotát Plusz oda írtam, hogy ha műtét. akkor "természetesen" privátban képzeli el. Gyorsan jött is a válasz, hogy a kor nem számít, 92 éveset már operáltak sikeresen, csak kellene egy friss MR vizsgálat. Ma volt a napja. 

Kedvenc intézményembe mentünk, ahol mindig svájci óra pontossággal működik minden. Ez fontos nagyon, mert a mentők órabérben várakoznak. A mentős spontán kijelentette, hogy mennyivel jobban néz most ki, mint valamelyik előző túránkon, majd megállapította, hogy sokkal nehezebb is lett. Nem dolgozom hiába! Egy és egy negyed óra alatt le is bonyolítottuk az egészet. Kár volt idegeskedni. Persze csak én voltam ideges, de összes túráinkból ez volt a legkellemesebb. 

No és a technika csodája, mire haza értem, már itt volt a képernyőn a számla, a diagnózis és a képek. Ilyenkor tudom szívből szeretni az internetet. Bandi totál nyugodt volt, egy cseppet se izgatta magát, hogy és mint bonyolítom le a dolgokat. 

Közben megy a napi rutin. Egy órára pontosan kész legyen az ebéd, mert jönnek érte. Nem felejtsem el megrendelni a drogos tapaszt, sőt időben hozzam is el, mert ha egy nappal később már nem adják ki. Nyilván régen olajozottabban működött az agyam és fürgébb is voltam, de mikor egész nap dolgoztam, akkor is több szabad időm volt, mint most. Ha leülök olvasni, felhúzom a konyha órát, mert ki van szabva az időm, ha délelőtt elmegyek intézni valamit, loholok, hogy meglegyen időben az ebéd. Nem panaszkodom, de jó lenne néha egy kicsit kilépni ebből a mókuskerékből. 

A segéderők jelenleg jók és elég stabilak, bár a kedvencünknek operálják a bokáját október elején, de kilátásban van egy helyettes. Majd meglátjuk. Holnap elküldöm az orvosnak a képeket, aztán kiderül, hogy mi lesz. Ha lenne egy műtét, akkor is csak én fogok idegeskedni.

Operában voltam

 

Tegnap este a barátnőmmel szépen elbuszoztunk az operába. A Lánchíd átadása miatt jó nagyot került a busz. Szerencsére korán indultunk, így még pont oda is értünk.

A Rigoletto volt műsoron, szerencsére egy régi, még Szinetár Miklós rendezte, előadás volt. Volt ugyan egy-két furcsaság, de manapság már ilyet észre se veszünk. Az énekesek, jó átlag volt. A közönség viszont szörnyű. Állandóan beletapsoltak, amit ki nem állhatok. Emlékeim szerint Pesten utoljára még Gyurkovics Máriával láttam, aki akkor már kicsit koros és nagyon kövér volt.  A tegnapi Gilda fiatal volt, de leadhatna néhány kilót. A szereplők nekem totál ismeretlenek voltak. Dupla szereposztás volt a műsoron, az egyik majdnem mind külföldi név, a másik mind magyar. Nem tudom melyiket hallottuk, de jó átlag volt.

A büfé igen gyenge volt. Hatalmas zsemle szerű szendvicsek, rajtuk kívűl csak u.n. sós kifli volt kapható. Közösen lenyomtunk egyet. A tészta egy kifejezetten édes kalácstészta volt, a tetején sóval. Nagy fejlődés, hogy előadás előtt meg lehetett rendelni. Ezt feltehetően senki nem tudja, mert mi voltunk az egyetlenek, akik egy asztalkánál ültek. Nézelődtünk persze. Nagyon szeretném remélni, hogy mindenki turista volt, mert a látvány igen lehangoló volt. 

Megnéztük a mosdót is. Fejlődés: volt papír sőt kéztörlő is. A kizárólag egybe megvehető páholyok nagyrészt üresek maradtak. Ilyen botorságot még nem is hallottam, hogy páholyba egyenként nem lehet jegyet venni. Ha nem kell 4 darab hely százezerért, akkor maradjon inkább üresen az egész. 

Apró vidámság. Előttem ült egy pár, a pasi 50 körüli, a nő nagyon fiatal, senékig érő hajjal, amit előadás közben majdnem az ölembe rázott. Egész előadás alatt fogták egymás kezét. Aztán látom őket a szünetben. Állnak egymás mellett és nyomogatják a telefonjukat. Beszélni nem tudnak???.