Lassan az agyamra megy a covid

 Elérkezünk a mindent utálok korszakba. Egyre házsártosabb és veszekedősebb leszek. Néha okkal néha ok nélkül. 

Ma pl. az ellenzéken húztam fel magam többször. Mióta rájöttem, hogy az iPad alkalmas a rádió hallgatásra, ha egyedül vagyok a konyhában, rádiót hallgatok. Ezt megtettem azelőtt is, csak akkor még volt igazi rádió. Naszóval az ellenzéki betelefonálók olyan dolgokon nyűglődnek, aminek semmi értelme nincs. Ugyanezt olvasom a facebookon is. Soha nem szerettem a fideszt és nem lettem volna soha képes rájuk szavazni. De akárki akár mit is mond, a vírust nem ők hozták ránk és nem ők nem tudták eddig elmulasztani. Nem miattuk volt kevés oltóanyag. A végén igazuk lesz a sputnikkal, vélhetően miatta vagyunk egész jók oltásilag. 

De nyilván van rengeteg disznóság. Miért nem az után nyomoznak, hogy mikor hol és ki rakott zsebre egy rakat pénzt jogtalanul. Az nem elég, hogy bedobják, hogy ez ezt vette meg az meg azt, aztán napokig ezen csámcsog a nép. Konkrétumokat kellene hozni, bíróságra menni, még ha tudjuk is, hogy az milyen. Egész életemben egy szélmalom harcos voltam, sokszor nem volt értelme, de mégis. Végtelenül dühítenek a levegőbe pufogtatott vádak, minden konkrét háttér nélkül. 

Közben megtapasztalom, hogy milyen hőslelkű emberek vannak körülöttem, akik tényleg kéretlenül segítenek ahol csak tudnak, ez persze igen jó érzéseket vált ki belőlem. A többit pedig végül is könnyű elkerülni. Nem kell rádiót hallgatni és nem kell facebookot olvasni. Ha lehetne normálisan élni, gondolom, nem is lenne ilyesmire szükségem. Jelenleg kicsit ketrecbe zárt oroszlán vagyok, ami igen rossz hatással van a kedélyállapotomra. Normális életmód mellett biztos nem izgatnám fel magam, mikor reggel B. nem veszi fel egyik telefonját se, mire én zuhogó hóban rohanok át hozzá. Még most se tudom mi volt, mert mindkét telefon működött. Vagy ha véletlenül kiszórja a konyhakőre a fagyasztott petrezselymet, majd bele tapickol. A jeges konyhakő miatt kicsúszik alóla a lába és fenékre zökken a kövön. Az nem igaz, hogy az elmúlt 3 hónapban mekkorákat esett már. Utolsó közös esésünkkor is csak nekem kékült be a csípőm, neki semmi baja nem lett hála az égnek. Ő meg nem is érti, hogy én miért idegeskedek.:-)

Na most jól kipanaszkodtam magam, remélem senki nem olvassa el. Ha mégis, elnézést kérek.:-(

Húsvét

Az idei húsvét elég szörnyű. Immáron a második ami csak arra jó, hogy még az is zárva legyen, ami máskor nyitva van. A tavalyi húsvéton Bayreuthban lett volna a helyem, de nem lehetett utazni. Az ideire Berlin lett kitűzve, de ugye utazni megint nem lehet. Mondhatnám elvették életem értelmét. Persze tudom, hogy semmi képen nem tudnánk utazni mert B. lába nemigen bírná a strapát. Így aztán az "ünnepet" vidáman töltöttem. Pénteken egész nap mostam, el is fogyott az egész mosószerem. 

Szombaton főztem, meg kimentem vásárolni, miután reméltem, hogy megérkezik az újságom, de nem tette. Bánatomban hülyére néztem magam a tv-n. Találtam egy régi filmet, amit ugyan már biztos láttam de nem emlékeztem rá. Így a szokásos este 8 óra helyett már délután 5-től a tv előtt ültem. Tegnap már semmi házi munkám nem volt, így kicsit rendet csináltam  apincében és élveztem, hogy rakhattam a szemetet a különben ritkán üres kukákba. 

Rémség, de délután kevéssel 5 után, már megint a tv-nél ültem és ma sem lesz ez másként. Előtte azért még haza kísérem B.-t. 

Estére már teljesen hülye voltam a sok tv nézéstől. Tudom, elkezdhettem volna egy könyvet is olvasni, de akkor egyrészt még többet ültem volna egy helyben. Tv nézes közben mászkálok ki be, konyhába, másik szobába stb, Másrészt nincs valahogy türelmem bele kezdeni valami hosszabb lélegzetű dologba. Nem tudom mi van velem, de ez nem normális azt tudom.

Szerencsére holnaptól vissza zökkenünk normálisba, már amennyire manapság normálisról lehet beszélni. Lesz megint kora kelés mert jön csodálatos Elenám, ha marad a jó idő, ablakot is pucol. Én meg megyek a pékhez, utána B.-ért. Csinálok ebédet, utána megyek az újságokért meg mindazért ami kifogyott, pl. narancs, tejfől, citrom stb.  

Aztán csak várok, várok... Nem tudom mi jön el előbb a szabadság vagy a halál, de valami már történhetne végre.