Müncheni ez az

Mikor megérkeztünk a szállodába a belváros közepébe magyarul üdvözölt a portás. Kiderült, hogy Prága és Bécs után, már 4 éve dolgozik ott és úgy érzi ott is fog maradni, megszerette a várost. Nagyon kellemes szimpatikus fiú volt.

Münchenben magasból tesznek az EU akadálymentesitési előírásaira. Belvárosi éttermekben mélységes mély pincékbe van elrejtve a mosdó. Aki nem tud lépcsőt járni, annak peche van. No és az egész belváros az irtózatos köveivel. Nincs egy darab sima járda felület sehol. Kiskocka nagykocka esetleg mégnagyobb kocka, össze vissza lerakva, nagy közökkel. Még teljesen lapos cipőben is kellemetlen járkálni rajta, de az emberáradtot ez szemlátomást nem zavarja.
Nálunk mindenhol vakvezető göböket meg csíkokat építenek be, nyilván sok pénzért. Ott megbíznak ez emberi észben, hogy mindenki megtalálja az utat magától. Az operaház mellett 4 sávos autóút van és villamos is jár. Zebra vagy lámpa sehol. Előadás előtt és után özönlik a nép. Az autósok megállnak az emberek köztük cikáznak át a túloldalra. Harmadik este már mi is egész bátran keltünk át.

Modern múzeum Kandinsky és Klee valamint társaik képeivel. Óvodás csoport megy be előttünk. Lehet, hogy ezek valami csodagyerekek lesznek, de felnőttként se könnyen emészthetőek/érthetőek ezek a képek. A gyerekeket leültetik a földre és az ovonéni magyaráz. Sajnos nem volt mód hallgatni, mert a csoportom ment tovább.

Haza úton indulás előtt 1 perccel beesett egy magyar család az előttünk lévő sorba. Egy 6 év körüli fiu és egy nagyobb no meg a fiatal mama. Fiuk ültek előttünk a mama a másik oldalon egyedül. Elindult a vonat, kisfiu valami nyomogatós játékot kapott a nagyobbik egy laptopot a mama az okos telefonját. Eltelt néhány óra szótlanul ültek a játékaikba elmerülve. Mama néha telefonált is, de többnyire olvasott a telefonján. Uti ellátmány egy nagy zacskó csipsz, valami édes csokis ostya, amiből volt vagy 8-10 darab és fejenként egy nagy palack üditő. A kisfiu egyszer hallatta a hangját, mire a mama: pssszt.... és máris megint csend volt és nyugalom. Az út vége felé, csak elunta a játékot, akkor a kezébe nyomtak egy könyvet. Valami iskolai olvasókönyv volt ha jól láttam. Ezek a gyerekek szemlátomást hozzá szoktak, hogy elfoglalják magukat, ha nem is valami lélekemelő egy ilyen nyomogatós játék. Mama egész uton nem mozdúlt a helyéről, a nagyobbik fiu ment ki a kisebbikkel egyszer pisilni. Ez egy 8 órás út volt! Ilyenekre vágyunk mindig a repülőn, ahol az ilyenkoru gyerekek rendszerint rohangásznak, sivalkodnak, ugrálnak stb. A szülők meg rá se rántanak, hogy az egész környezet idegbajt kap a drága gyermektől.

München

A városról nem lehet sokat mondani. A háború alatt 90%-ban sérült, sok helyen porig volt bombázva. Igyekeztek gyorsan ujjá építeni. Nagyon kevés ház kapta vissza eredeti küllemét. Viszont Münchenben létesítettek az országban az első sétáló utcát, még a 60-as években. Sajnos mindenütt kocka vagy kis kockakő van, ami elég nyaktörő dolog.
A kultúra egy Jonas Kaufmann koncerttel kezdődött. Most ő az ügyeletes világsztár tenor. Tényleg nagyon jó hangja van és látványnak se rossz. Hosszú vékony 45 éves ifju. Schumann, Wagner és Liszt dalokat énekelt, az utóbbi kettő közé beszorítva valami modern szerzőt. Ezt szívesen kihagytam volna, de a szerző ott ült a páholyban, ki kellett bírni. Ráadásnak Robert Stolz és Lehár operett részleteket énekelt, amin a sznobok kicsi háborogtak, de nekem tetszett. Örülök, ha egy énekes nem veszi annyira komolyan magát. Ezt is tudni kell, sok világsztár tenor képtelen lett volna rá.

Következett a Figaro házassága. Emlékeimben unalmas operaként szerepelt és hát sajnos az is. Szerencsére a szereplőket rendesen felöltöztették és csak az utolsó részben szaladt el a rendező fantáziája. Az egész opera valami vakító fényben játszódott, hófehér színfalak közt néhány apró berendezési tárggyal és működő ajtókkal. Az ajtóknak ebben a vígoperában komoly szerepe van. Remek énekesek voltak, senki se volt kövér és pókhasu. Legjobban a Figarot alakitó bariton tetszett, akinek a nevét nem tudom, de arról nevezetes, hogy ő Anna Nebretko gyermekének az apja. Nagyon jó hangú bariton és jó színész is. Szóval az utolsó felvonás egy sötét kertben játszódik, de sötétségnek itt híre se volt. Viszont a padló lepedőkkel volt lazán beterítve. Minden hófehér ugye, vakító fényben, ami már bántotta a szemet. Mikor valaki a sötétben bujkált, akkor bebujt az egyik lepedő alá. Nem tudom, mit gondoltak azok, akik még soha nem látták ezt az operát. A szövegben van ugyan bőven utalás az esti időpontra, de ez a tömény fehérség, igen zavaró volt, nekem.

Utolsó nap a Tosca volt műsoron. Szerencsére a világosító visszajött a szabadságról, így normál fényeknél játszódott az egész. Konzervativ módon, díszlettel és rendes ruhákban. Toscat egy fenomenális énekesnő alakította, akinek a nevét szintén nem tudom. Az úti banyatársak már előre lelkesedtek. Nagyon kilógtam a sorból, mert nem ismertem a nagy neveket. A többi szereplők is jók voltak, mondjuk a tenortól nem voltam annyira elragadtatva, de ez annyira sláger szerep és annyi mindenkitől hallottam már. Talán túl nagy volt az összehasonlítási alapom. Első emlékeim még Gigli lemezről.
Mindkét előadásnál furcsa volt, hogy csak egy szünetet tartottak. Ez a Toscanal nem volt túl megerőltető, de a Figaro 7-kor kezdődött és 11-kor lett vége. Közben egy harminc perces szünet. Nekem a rendezés is kicsit vontatott volt. Sokat néztem az órám, ami nem jó jel. Összességében kellemes élmény volt mindhárom est.
Örömmel láttam, hogy ott a közönség ifjabb volt, elég sokan voltak a harmincas+ korosztályból, ami nekem a hazai közönséget látva feltűnő. Stílus tanácsadásra is csak igen elvétve lett volna szükség. Szeretném ezt itthon is megélni.
 

BKV

Lelkesen közlekedem busszal villamossal és ha arra van dolgom a metróval is. Újabban figyelem, hogy milyen, általam gyakran használt vonalon, milyen közönség van. A 112 pl. olyan, hogy ha napközben megyek vele, rendszerint van rajta 2-3 gyerekkocsi és néhány gyerekbicikli, ami eléggé nehezíti a középen fel- és leszállást. Kíváncsi lennék, hogy ezek a szállítók vajon vesznek-e annyi jegyet, amennyi helyet elfoglalnak? De itt van a másik járat a 212. Ezen ma pl. kizárólag erősen túlsúlyos banyatankos hölgyek utaztak. B. gyakrabban jár vele, szerinte ez mindig így van. Vissza fele jövet is ez volt a helyzet, illetve rosszabb. Soha nem fogom megérteni, hogy minek vásárolnak az emberek annyit amennyit nem tudnak már megemelni. Mi a kis szatyrunkkal fürgén felszálltunk és le is ültünk. Ezek után már páholyból figyeltük, hogy hogyan vonszolják magukat és a hatalmas megrakott banyatankokat fel a buszra, ahol aztán jó darabig se le se fel nem lehetett szállni a cuccoktól.
Jómagam, erőm fogytán, már soha nem tolok az üzletben kocsit, hanem csak kosarat veszek, mert akkor érzem, hogy mennyit bírok haza vinni. Tudnám ajánlani ezt másoknak is. Most, amúgy már mindenki árgus szemekkel figyeli a banyatankokat, mert én is szeretnék, de egy kisebb példányt. Buszra villamosra azzal se szállnék, kizárólag a gyalog szállításhoz keresem.
Most, hogy írom ezt itt, elgondolkoztam, hogy külföldön soha nem látok ekkora banyatankokkal közlekedni senkit. Ott azok vajon nem esznek olyan sokat? Nem autóval járnak! Belvárosi üzleteknél rendszerint meg se lehet állni autóval.