Mindennapok

Türjük a szeszélyes tavaszi időjárást, de közben nagyon élvezem a virágzó orgonákat a ház körül.  A sima hétköznapokba belerondit a pápa cirkusz. Miközben ezt a pápát szeretem, az első normális pápa az életemben. Nem is vele van bajom, hanem miatta. Üldögéltem a minap vagy 10 percet a lakásommal szemben és vártam, a pápát. Addig ugyanis a rendőrök serege nem engedett át senkit az úton. Végül is szerencsém volt, mert a velem együtt üldögélő hölgyek már sokkal régebben vártak a buszra, illetve a pápára. Sajnos nem derült ki, hogy kit szidnak olyan odaadóan. Tudom melyik kerületben vagyok, itt a kerekded vezetőnket biztos senki nem szidja, nem is passzoltak az okok. A pápát se szidták, szóval ez már rejtély maradt, mert elvonult előttünk a konvoj. Volt benne minden, előszür is sok rendőrautó, nagy fekete autók, közben a pápa kis fehér fiatja, aztán a katasztrófa védelem, két mentőautó, tüzoltók nem voltak. Én meg csak néztem, hogy ennyi ember,,,. Még soha nem láttam ennyit itt a téren. Többnyire buszra és villamosra vártak. Így nem csoda, hogy azt kérdezte tőlem a rendőr, mikor rendíthetetlenül kértem, hogy engedjen átmenni a túloldalra, hogy mi haszna lesz abból ha átmegy?  Mondtam, csak annyi, hogy haza érek. Erre nem számított, csak a vállát vonogatta.

Bandinak új szobawc-t kellett venni. Az elsőt én választottam és igyekeztem egy jó stabilat keresni, nehogy felboruljon vele. Ő most kiderítette, hogy gurulós kell. Igaza volt. Ő maga kereste magának a computerben én csak megrendeltem amit akart. Ezzel aztán egyedül be tud jutni a fürdőbe, az eszközt rá lehet tolni a rendes wc-re. Na de a fő élvezet, hogy hosszú ágyban mosdatás után bejutott a zuhanyzóba. Ehhez kellett segítség, de majd kicsit szétverjük a fürdőt és eltüntetjük a zuhany küszöbét. Most csak a jó erőben lévő reggeli gondozónő tudta átemelni a küszöbön, székestől. 

A főtaxi megbolondult. Már elég sokszor csináltam az elmúlt egy évben, hogy az ebédet egy taxival küldtem át Bandihoz. Ez egyszerűbb és olcsóbb volt, mintha a szokásos ebéd szállítóm jön ide vasárnap, túlórában.  Két hete a taxis komoly morgásba kezdett, hogy ,miért nem rendeltem direkt csomag vitelre a kocsit stb. Dűhös voltam és felhívtam a főtaxit, ahol közölték, hogy igen, csomagot csak akkor visznek, ha ezt extrában úgy rendelem. Ma került erre sor. Mondtam, hogy egy kicsi és könnyű csomagot kell a-ból b-be elvinni. Mi van a csomagban? Kérdezte a nö. Megmondtam, hogy ebéd. Ételt nem szállítunk! Mi.??? Ételt csak akkor visznek ha én  is vele megyek. Lecsaptam a telefont. Felhívtam egy másik társaságot, kicsit várni kellett, mert megint jött vagy ment a pápa, de jött a taxi. Mikor lementem itt állt egy főtaxi is. Mondtam, hogy sajnálom de csak a szatyor akar utazni, azt meg nem vállalták. Sofőr morgott kicsit, aztán elment. A másik szó nélkül berakta a szatyrot és elment. Szóval így éldegélünk most itt ebben a szeszélyes tavaszban.

Barátnők

 Itthon soha nem voltak barátnőim. A családban éltem és sok férfi barátom volt. Nem szerelmek, hanem igazi barátságok voltak ezek és ki is állták az idő fogát aztán is, mikor már elmentem itthonról.

Jött Stockholm ahol tényleg teljesen egyedül lettem. Ott is voltak fiúk, de ezek nem barátságra vágytak. Igy aztán átmeneti dolgok voltak. Viszont lassanként lett 3 jó batárnőm. Ők ismerték egymást de nem voltak egymás barátnői, mert nagyon különböző jellegűek voltak. Az egyik kettő, a másik három, a harmadik 11 évvel volt idősebb nálam. Az első kettőnek gyerekeik voltak a harmadik egy gyerektelen bohém volt. Férjnél volt mindegyik. Nagy szeretettel gondolok most is vissza rájuk, mert rengeteget segítettek abban a szörnyű magányban, hogy mindig volt valaki, akit fel lehetett hívni telefonon, beszélgetni egy kicsit.

Húsz évvel ezelőtt, felhívott a nálam 3 évvel idősebb és elbúcsúzott. Elmondta, hogy már régóta kezelik  daganattal. titokban, mert soha nem engedte meg a családjának se, hogy beszéljenek róla, többször operálták és most már csak egy elég kilátástalan kemoterápia lenne még, de ő azt nem csinálja. Elégedett volt az életével, szép volt és jó, most inkább befejezi. Szörnyű volt hallgatni, de megértettem. Nem szenvedett, ha fájdalmai voltak jött a segítség, végül otthon halt meg. Gyerekei és férje is vele voltak. 

A bohém, aki orvos volt és többször betoppant hozzánk Zürichbe, haza üldözte a férjét. Utolsó látogatásakor mesélte, hogy a férje remekül megvan. A szomszéd lakásban lakik egy nyugdíjas ápolónő az vigyáz rá. Testvére és barátai is voltak abban a vidéki városban, ahová költözött, szóval jól van. A batárnőmön se látszott semmi betegség nyoma, de nyilván már tudta, hogy gyógyíthatatlan daganatos beteg. Aztán már csak az itthon élő bátyja mesélte, hogy egy szép napon telefonált neki, hogy menjen el a lányával együtt hozzá Stockholmba. Ott közölte velük a diagnózist, a bátyja is orvos volt, valamint kezükbe adta a papírokat, miszerint eladta házát, berendezéssel együtt. A pénzt bátyja két gyerek örökli. Mindent elrendezett, az összes hivatalos dolgokat, a hamvasztást, mindent. A báty 3 nap múlva hazajött, ez volt a nem is kívánság hanem parancs. Barátnőm még aznap bevitette magát egy hospice be, ahol egy hét múlva meghalt. 

A harmadiknak most lett volna a hónap végén a 90. születésnapja. Mióta Bandi beteg, ritkábban beszéltünk. miután ő délután hatkor vacsorázott és nyolckor már aludt. Beszélgetéseink alkalmával elég életunt volt. Több féle nyavalyája volt, amit már nem tudott magyarul rendesen elmagyarázni. Két gyerek hetente ment hozzá, különben a svéd állam gondoskodott róla. Írtam már egyszer a naponta változó ápolókról, akiknek egyrészt nincs idejük beszélgetni, másrészt többnyire alig beszélnek svédül. Ma este jött a telefon, a lánya hívott fel, hogy anyu meghalt. Ő se tudta elmondani, hogy pontosan miért került most a kórházba az anyja, csak hogy nagy fájdalmai voltak és ezért bevitték. Másnap meghalt. Ott voltak vele, végül nem szenvedett. 

Nagyon hosszú idő után találkoztam véletlenül az utolsó barátnőmmel, aki aztán nagy támasz volt az ismét rám szakadt szörnyűséges magányban.De ez már egy teljesen új fejezete volt az életemnek.

Mai nap

 Ma reggel azt hittem, hogy szekrényt fogok tavaszi nagy takarítani és kicserélgetem a molypapírokat. De még le se nyeltem a kávét, jött egy telefon. A gerincgyógyászati központ hívott. Ebben az ügyben ez már sokadik, de remélem utolsó telefon volt.

Bandi már egy éve fájdalomcsillapító tapasszal él. Ezt pont egy éve felírták, illetve a szakorvos ajánlotta. Annak az ajánlatnak a nyomán, a háziorvos két hetenként felírta. Pontos időben kell mindig felírni, mert 15 naponként adják csak ki és a recept nem lehet több mint 5 napos. Eleinte ezzel is sok cirkusz volt, mert ha közbejött hétvége, meg ilyesmik. Mostanra a patika és én is megszoktuk a dolgot, így ez már működik. No de most letelt az egy év, új szakorvosi vélemény kell. Sajnos neurológus, akit megtalálok e-mailben, nem írhatja fel. Aki felírta azt azóta se láttuk. Kezdődtek a telefonok. Budai Egészségközpont, mert náluk voltunk az orvosnál. Lassan sikerült eljutnom az igazgatóságig, ennek a folyománya lett a mai telefon. Ebből kiderült, hogy mi ugyan privát voltunk, de most csak állami EÜ által lehet felíratni. A privát orvos természetesen a Gerincgyógyászaton dolgozik főállásban, csak hétfőn! 

Szóval indulás a körzetihez beutalóért, majd Bandihoz a kártyákért. Haza ugrottam, mert a sütőben főtt a holnapi ebéd. Ezután le a Gerincgyógyászatra. Ott már kevéske értetlenkedés után, eljutottam a délelőtti telefonálóhoz és megkaptam a papírt. Hogy valami saját hasznom is legyen az elrontott hétfőből, megcsináltattam a térd röntgenemet. Szóltak, hogy a lemezt máris elkérhetem, ugyanis a lelet majd 2 hét múlva lesz csak meg.. 

Valami remek kantin lehet abban a kórházban. Én még ennyi rettenetesen túlsúlyos nőt rég nem láttam. Mindjárt a recepcióban aki felvette az adatokat, alig érte el a tasztatúrát, annyira útban volt a hasa. Utána egy kicsi szobában 3 nő dolgozott. Mind a három megvolt egyenként 120 kiló. Nem értem. Egy egészségügyi intézményben, nem figyelmeztetik őket az orvosok, hogy drágám 10 év múlva nem fogja magát elbírni a térde? Ez egyszerűen felelőtlenség és nagy fokú gondatlanság a főnökség részéről. Szerintem!