Geriátria, tükör napfény

Nézem a német tv egészségügyi műsorát. Az izom vesztésről van szó. Mint mondják 30 éves korunktól folyamatosan veszítjük az izomzatunk egy részét. 65+ ha 10 napig ágyban marad valamilyen okból másfél kiló izma veszik el. Persze van lehetőség még igen öreg korban is, visszanyerni az izmokat. Geriátria professzor mindjárt mutatja is. Az első paciens 83 éves. Váll operáció után a karjában semmi erő. Ülve egy gépen húzogatja a súlyokat és örömmel közli, hogy 3 hét után, már mi mindent tud haza cipelni. 97 évesnek a lába gyengül el, erre is vannak ügyes gépek.az egész azért fontos, hogy az emberek minél tovább meg tudják tartani az önállóságukat. Hát persze, nekem mondják!
Rögtön el kezdtem kutakodni a neten. Geriáter szakorvosra Pesten összesen 2 név jött a googleból. Utána olvasva látom, hogy itthon ezen a címen főleg a demenzel foglalkoznak. Biztos az is ránk férne, de talán még ezzel várunk egy kicsit. Torna, szak személyzettel kellene nekünk. Mert közben már B. is rájött, hogy csak  a masszázs nem elég. Szerencsémre a masszőrje is biztatta, hogy valami mozgás kellene még neki. További kutatás, pont nálunk a tér másik oldalán van egy ilyen szak hely. Át is mentünk ma, de csak feb. 1-re kaptunk időpontot, felmérésre. Kisasszony szerint sok korunkbeli páciensük van. Ez megnyugtató.

Német magazint olvastam a fodrásznál a minap. Itthon soha nincs rá időm. Hosszú cikk egy észak olasz faluról, ami egy olyan mély völgyben fekszik, hogy szeptember végétől február elejéig soha nem süt a nap náluk. Meg is volt a pontos nap, amit februárban nagy nép ünnepéllyel szoktak megünnepelni. Okos és ezer mester polgár mester kitalálta, hogy ha a hegyre felszerelnek egy nagy tükröt, az bevetítené a "napot" a faluba. Összejött egy szomszéd falubeli építésszel akinek tetszett az ötlet. Már csak a hivatalokat kellett meggyőzni. Polgármester  egy otthoni tükröt a hátára vett, felmászott a hegyre és bizonyított. Ezek után kaptak pénzt, innen-onnan és végül fel lett szerelve komoly alapozással egy 40m2 tükör. Azóta a falu főterén világos van. Ezután a pap mondta, hogy jó lenne az oltár fölötti szép Krisztus szoborra is valami fény. Ezt már egy autó visszapillantó tükrével oldották meg. Azóta a Krisztus szobor feje fényben fürdik.
Sajnos az elöregedő falunak a fény maga nem sokat segített, viszont a világsajtó felkapta őket. Turistákat hoznak busszokal. Egy norvég falunak annyira megtetszett, hogy csináltak maguknak egy ennél sokkal nagyobb tükröt. Nekem nagyon imponálnak az ilyen ezer mester polgármesterek.

Vasárnap

Jó vastag hótakaróra ébredtünk ma. Nem mondanám, hogy ujjongtam. Volt viszont egy programom, amit nagy érdeklődéssel kezdtem hallgatni, rögvest ébredésem után.
A napokban láttam valahol a hírt, hogy "Friderikusz visszatér" egy rádió adón, meg is volt a hullámhossz meg minden. Nem volt vitás számomra, hogy meg kell hallgatnom, mindig nagy rajongója voltam, mert szerintem ma Magyarországon, ő az egyetlen igazán felkészült, értelmesen beszélő riporter. A hír olvastán meg is kerestettem B.-vel a rendelkezésre álló két darab rádiót. Az egyik már legalább 40 éves, nemigen bíztam benne, a másik csak talán 15 éves. Emberem hallgatta, mikor már beteg volt meg a kórházban. Rakattam bele elemeket is, mert tudtam, hogy nem fogok 3 órát ülni egy rádió mellett. Be is lett állítva és csodák csodája működött is rögvest bekapcsolás után.

Először, valamit valamiért, elég szörnyű zenét kellett hallgatni, de szerencsére nem sokáig. Utána a hét vendégeként egy fiatal női íróval, nagy sikerű természetesen, beszélgetett. Nem tudom, de nem kapok kedvet az olyan írónőköz, akik több választ is "hát igazából..." szavakkal indítanak. Biztos nem volt jobb, mehetünk tovább. Újabb vendég, aki fantasztikus bátor stb. és karriert csinált Londonban. Na a fantasztikus bátorság abból  állt, hogy 1995-ben, kiment érettségi után au pairnek Londonba. Aztán haza jött egyetemet végzett majd vissza ment Londonba. Akkor pont zuhanyoztam, de mintha a pasija révén bekerült a Westminster Apátság biztonsági szolgálatához, ahol végül is vezető lett.
Rövid zene után jött a második rész: hallgatók telefonálhatnak problémákkal. Nos az első egy 9 év után, 3 éve Svájcból hazatért hölgy volt, akinek az volt a problémája, hogy az autósok nem tartják be az 50 kilométeres sebesség korlátozást és nem szedik össze a kutyagumit. A második hosszan ecsetelte, hogy minden jó. Van állás, lakás, munka. Jó a házasság, de hát ők valahol egy erdőben szeretnének élni. Most mi van??? A harmadik a csúcs. Pasi bemutatkozik, hogy ő kutya kozmetikus. Aki még nem tudná, mi magyarok ebben világszám vagyunk. Tavaly egy magyar kutya kozmetikus második lett valahol külföldön kutya kozmetika versenyen. Aztán nagy nehezen kiderült, hogy 6 magyar kutya kozmetikus 6 kutyával szeretne indulni valahol a világban, de ehhez milliós nagyságrendű pénz kellene. Friderikusz, akit nem irigyeltem, elmagyarázta, hogy a sponzort a hirdetés érdekli. Feltehetően nem néznek milliók kutya kozmetika versenyt, így elég kevés a remény.
Fog ez még javulni. A végén bemondta, hogy aki akar beszélni a műsorban, az írja meg pár mondatban a lényeget és a telefonszámát, majd ők hívják.
Ezek után bemutatott egy könyvet amit Csányi, az etológus írt egy fiatal tudóssal közösen.A fiatallal beszélgetett telefonon, nagyon érdekes és értelmes volt.
Végül jött a színi kritika. Centrál színház bemutatott egy Ibsen darabot. Alföldi Róbert rendezte. Vele is beszélt telefonon. Már a hangját se szeretem a pasinak. A kérdése az volt, hogy normális-e, hogy a súgó a nézőtér első sorában ül középen és olyan hangosan súg, hogy a 4. sorban is kristály tisztán lehet előre hallani a szöveget. Alföldi szerint nincs ebben semmi rossz, nem volt idejük több próbára és nem tudta mindenki a szöveget. Mit lehet erre mondani nagy nyilvánosság előtt? Mellesleg ez az a színház, ahonnan elmenekültünk az első szünetben, a My fair Lady előadásról, szintén Alföldi mű volt.
Ezzel véget is ért a műsor. Elsőnek nem volt annyira rossz. De lesz még jobb is. Az elején az égbe dicsérte Vitrayt, akin szerintem el lehetett aludni, de biztos nem láttam annyiszor mint őt. Ezelőtt 20 évvel még elég sokat szerepelt.

Délután jött a jó hír, a németek megegyeztek, kezdődhetnek a koalíciós tárgyalások. Talán sikerül össze hozni egy normális kormányt hamarosan. Persze lesz még egy szavazás a szociknál, ahol nagy rémségemre tör előre egy fiatal titán, aki elég törpe termetű. A törpéktől a politikában frászt kapok, lásd Hitler, Sztálin, Rákosi. Persze a 190 centi se sokat segít, Trump, ha valaki nem egészen normális. Ma megkapta ő is, egyrészt leszavazták a háztartási tervezetet, részben a saját pártja is. Washingtonban nagy tüntetés volt az egyéves évfordulón ellene.

Hihetetlen történet, de igaz.

A házunk előtt nincs járda. Nem csak a mienk előtt, hanem egy egész útszakaszon. Miután tiszta jég minden, elhatároztam, hogy teszek valamit. Helyi önkormányzat a második telefon megmondta, hogy ez semmi képen nem az ő asztaluk, hanem a főváros. Fővárosi ügyfélszolgálat, szintén nem az ő asztala, de ad egy telefonszámot. Telefonszám rossz, de google a barátom, kinyomoztam a jó számot.
Felhívtam, előadtam a bánatom, hölgy mindent felírt és közölte, hogy írásban fogja továbbítani a kollégáknak, hogy történjék itt valami. További teendőm ebben nincs, ebben pillanatban szól a telefon. Az előző hölgy telefonál, hogy ne haragudjak, de rossz számot adott meg, itt a jó szám. Majd le estem a székről a csodálkozástól, hogy ilyen is létezik. Mondtam, persze, hogy közben kinyomoztam a számot, de azért persze köszönöm igazán kedves stb.
Mindig olvasom, hogy ilyen meg olyan undokok meg szörnyűek a hivatalok. Nekem általában jó tapasztalatom van, ez is egy igen pozitív eset. Persze a csúcs az lenne, ha 18 év után először, megjelenne egy sószóró autó az utcában. Majd meglátjuk.

Nem az én napom

Már tegnap kezdődött, hogy mikor mentünk a színházba, nem hagyta a riasztó bekapcsolni magát. Persze idővel rájöttem, hogy a balkonon lemerült az elem. Na persze a busz elment az orrunk előtt, szerencsére a barátnőm ott volt időben és foglalt helyet. A neves író darabjábját nem értettük, feltehetően már szellemi fogyatékosak vagyunk.

Színház után megnézem a levelezésem, ahol a beteg biztosítóm örömmel közölte velem, hogy megkapta a félévi díjat. Ebben csak az volt a baj, hogy én nem fizettem, mert már olyan magasságokba emelték az árat, hogy nincs annyi térdem, amivel ezt leoperáltathatom . Igaz nem mondtam fel, de ha nem fizetek, akkor kész. Ők viszont lezseren leemelték az összeget a kártyámról. Így a reggel telefonálgatással kezdődött. Bank, biztosító, riasztós cég. Mindennek a tetejébe a gyógytornász is korábban jött. Alig, hogy elment jött a riasztós. B. ilyenkor persze soha nincs kéznél. De a neheze csak ebéd után jött. Már jó néhány napja biztattam magam, hogy el kell menni a 104 éves barátnőmhöz, aki a lánya szerint valami privát elhelyezés keretében a Szövetség utcai kórházban van. Na ugye nekem kimondott kórház fóbiám van. Ezért fizettem egész életemben privát biztosítót, hogy lehetőleg egyedül lehessek egy szobában és kevés nyűgöt kelljen a magamén kívül elviselni. A nevezett kórházról szörnyű emlékeim vannak, mert már nem tudom miért, de ott voltunk anyámmal 45-ben valakit kerestünk. Ez rögtön a "felszabadulás" után volt, a lépcsőházban is szörnyű állapotú betegek feküdtek, többnyire hordágyon. Aznap éjszaka rémálmaim voltak és frászt kaptam ha bármilyen kórházba, akár csak látogatóba kellett mennem. Ma B. hősiesen elkísért. Persze zuhogott az eső, ami csak emelte a hangulatomat. Megtaláltam a kórházat, ami mint kiderült egy elfekvő. Bemegyünk egy bamba pasi ül a portás fülke ajtajába. Mondom kit keresek. Kérdezi, hogy fekszik? Ha tudnám nem kérdezném. Nincs valami nyilvántartás? Nincs. Kicsit beljebb merészkedtem és felfedeztem egy nővérszobát, benne egy nővérrel. Előadom kit keresek, először el akart küldeni, hogy ez nem az ő dolga, hanem a portásé. Aztán sikerült meggyőznöm és elkezdett telefonálgatni az osztályokra. Akit elért az nem tudott a barátnőmről, pedig gondolom nem hemzsegnek a 104 évesek ott. Végül közölte, a nővér, hogy menjünk fel a 3. emeletre, mert az ottani nővér nem válaszolt és keressük meg. Lift van, menjünk.
Nem tudom milyen hülye szokás, hogy a magyar kórházakban a kórtermek ajtajai mindig sarkig nyitva vannak. Erre csak most emlékeztem vissza a régi időkből, mikor apám miatt járkáltam a kórházba. Ha tudom hova kell menni, akkor fejemet leszegve rohanok a cél fele, nem nézek se jobbra se balra. Itt ugye nem tudtam hova kell menni. Nővérszoba megvan, de hiába kopogok nem jön elő senki. A szobákban mintha halottak feküdnének. Még most se tudom le vannak szedálva, vagy már senki nem tud felkelni? Még csak nem is ült senki. Mindenki szigorúan hanyatt fekve, szinte vigyáz állásban feküdt az ágyban. Két ágyas szobának nyomát se láttam. Délután 4-kor egy darab látogató nem volt sehol. Szégyellem, de megfutamodtam. Remélem mire én ilyen helyre kerülök, már nem leszek magamnál.
A nap betetézése az volt, hogy felmentünk még az újságért és kiderült, hogy váratlan leltározás volt dél óta. Messziről láttuk a vágyott újságot, de venni nem lehetett semmit.
Itthon az index fórumon szomorú hír várt. Igaz aki meghalt, már rég megtagadta a barátságot mindenkivel, de azért az én internetezős ifjúságomnak komoly szereplője volt. Már nem tud hiányozni, mert régóta nem volt, de azért fájt.
Egy óra múlva éjfél, remélem már túléljük ezt a napot.

Szilveszter utólag

Takarítónőm nagy lelkesedéssel mondta az óév utolsó napján, hogy fenn marad éjszaka mert a Sass kabarét meg akarja nézni. Sass kabaré létezik még??? Csodálkoztam. Persze, mondta ő és megmondta az adót és az időpontot is pontosan. Nos a mostani szilveszteren még a német tv-n se volt semmi normális műsor. Értem én persze a nagy party zenéket, nyilván nem a 80+ korosztályhoz igazítja a tv a műsorát. Én viszont nem bírom hallgatni, így csendes olvasgatással töltöttem az este nagy részét. Aztán eszembe jutott a Sass kabaré. Már majd egy órával előtte felkértem B.-t, hogy próbálja meg bevadászni a magyar tv-t a nappaliban lévő tv-re. Jó, hogy előre szóltam, mert különböző könyvek és leírások kellettek a dologhoz. Akkor volt ott magyar tv utoljára, mikor a t-comos pasas beállította.
Sokszor csalódtam már életemben,de ez a mostani kabarénak csúfolt műsor lehagyta az összes e-tárgykörbe tartozó csalódásomat. Mondhatnám "überelte". Az egész leginkább szánalmas volt.  Hofit utánozni, hogy jut eszébe valakinek? Sass volt a rendező, miért nem szólt az illetőnek, hogy alkalmatlan erre a feladatra. Azok a totál hangtalan leánykák, minek kellettek? No és a tartalom. Sehol semmi politika. Mi ültünk ott a Mikroszkópban úgy, hogy Kádár is ott volt a feleségével. TEK nem volt. A színpadon pedig ment a műsor, ahol nem kímélték sem őt sem a helyzetet és most? Amikor lehet, nem kell félni, mert pofázni még lehet, miért nem tudnak egy jó kis kabarét csinálni a vezetőségünkről. Nem hinném, hogy nincs téma.
Különleges nap, mikor én magyar tv-t nézek. Egyhamar nem fog előfordulni ismét az biztos. Kíváncsi lennék, hogy aki látta, ha látta, mi a véleménye a műsorról. Ne tartsa vissza magát senki a kommenttől.

Ó év / Új év

Először is mindenkinek, aki ide téved, nagyon boldog újesztendőt kívánok!

Saját óévemről nincs sok mondani valóm, újdonság pláne nincs. Az ünnepek végtelenül lassan és unalmasan teltek. A napokat állandóan össze zavartuk, kiestünk a normál élet ritmusunkból. Egyetlen fénysugár a karácsony másnapján, dec. 26, megtartott Fesztivál zenekar kívánság hangverseny volt. Ráadásul ismét itt tartották a közelben. Mikor megpróbáltak vissza térni a Zeneakadémiára, csőd lett belőle. Halál unalom a sötét teremben. Fischer Iván, akkor, kijött, körülnézett és közölte, hogy sötét van. Se neki se a közönségnek nem volt jó hangulata.  Én elhiszem, hogy 1907-ben az ilyen sötét szín volt a divat, de ezt nem kellett volna ennyire hűen utánozni. Állítólag rengeteg pénzt fizetnek a fekete szecessziós bútorokért, de én nem szeretnék fekete bútorok közt lakni.
Szóval az idén Kongresszusi központ, gyalog oda lehet menni, a hangulat jó, mindenki boldog.
Aztán a várva várt hétköznapok, malac vadászat és egyéb kaja beszerzések. Miután nálam egyszer egy évben van ebéd vendégség, teljesen az újév napi enni valókra fokuszáltam. Így történt, hogy 30.-án elég késő este, az indexen olvasgatva jöttem rá, hogy hoppá! 31.-én is kellene enni valamit. Szerencsésen össze is hoztam egy rakott krumplit.
A mai ebéd fantasztikusan sikerült, a malac omlott belül és ropogott kívül. Lencse főzelék a csülök levével főzve finom lett, a saját lencse salátám szintúgy. A csúcs persze a narancsos tiramisu volt, amiből szegény cukros vendégem is kénytelen volt kétszer venni. Holnap kezdődik a normál élet. Jön a gyógytornász lány, akit nagyon hiányoltam. Komolyan érezhető a hiánya. Vissza zökkenünk a normál hétköznapokba és az nekünk a jó.

Az új évtől semmit nem várok, inkább enyhe aggódással figyelem a világ eseményeit. Félni nem félek, mert mitől? Nekünk már nem tud ártani senki, maximum jön egy háború és meghalunk. Itt lenne az ideje. Azért igyekszem nem túl optimista lenni, mert olyankor szoktak a sorscsapások jönni, mikor elbízom magam és azt mondom, hogy de jó nekem. Szóval inkább szerényen ülök a sarokban és igyekszem nem felhívni magamra a Sors figyelmét, így nagybetűvel.