Környezetvédelm

 Nem vagyok környezetvédő. Utálom a szerintem  esztelen rendelkezéseket megvonásokat. Pokolra kivánom azokat akik kitalálták az újfajta égőket és betiltották a műanyag zacskókat. Különösen, hogy bizonyított tény, hogy a papírzacskó előállítása sokkal környezetkárosítóbb mint a műanyag zacskóé. 

Ettől függetlenül, mikor ma véletlenül ránéztem az aszaltszilva zacskóra és megláttam, hogy származási hely: AMERIKA! Megbolondultunk? Az igaz ugyan, hogy amint én észlelem Magyarországon kiirtották a régi gyümölcsösöket. Pedig csak a szilvánál maradva, híres volt a szatmári szilva. Ha van még, abból nyilván pálinkát készítenek. No de a szilva. Gondoljunk csak bele. Nnyilván valahol Kaliforniában termett. Szerencsétlen illegális mexikói melósok éhbérér leszedték. Aztán valahol nagyüzemileg aszalták és csomagolták. Majd containerekben hajóval szállították át Európába. Nos ezek a hajók nehéz olajjal működnek, nem éppen környezetbarátok. Itt aztán valahol átrakták teherautókra és keresztül utaztatták Europán, mire megérkezett hozzánk. Ez nem zavarja a magas hatóságokat, no meg Gretát? Csak a műanyag zacskó és a villanykörte?

Már néhány éve is téptem a hajam, amikor még lehetett kapni a Corában, ami azóta megszünt, csinos kis dobozokban mélyhűtve fűszereket. Kapor, petrezselyem, snidling volt a kedvenc nálam. Természetesen mindez itthon is megteremne, ha lenne aki elültesse, leszedje, és eladható állapotba hozza vagy mélyhűtse. Ezek a mélyhűtött fűszernövények ugyanis Svédországból érkeztek. Nos Svédország nem éppen a mezőgazdaságáról híres, de ott feltehetően még élnek olyan parasztok, akik hajlandók dolgozni és nem csak azt nézik, hogy mire ad az EU legnagyobb támogatást. Most megnéztem még a tegnap vett lencse zacskóját is. Na hol termett? Canadában! Normális ez??

Tudom, hogy egy gazdasági analfabéta vagyok de mikor ilyen dolgokra bukkanok, nagyon tud dühíteni. Természetesen csak azért, mert a más környezetvédő hülyeségükkel a tyúkszememen táncolnak.

Egyre szegényebbek leszünk

 élményekben leginkább. Ha vissza gondolok az elmúlt hónapokra, csak arra tudok gondolni, hogy minden fény és érdekesség eltűnt az életünkből. Valószínű nem csak az enyémből. A napokban a német tv egyik moderátora feltette a kérdést a jelen levő beszélgetőcsoport vendégeinek, hogy van-e valakinek valami pozitív emléke ami a vírus okozta helyzetből fakadt. Nemigen volt. De ugye a tv nyilvánossága azért hozott némi nyim-nyám eredményt. Pl. kivonult az erdei házikójába, ott soha egy ember nem járt és milyen remek volt eggyé válni a természettel, a másiknak új unokája született, a harmadik végre megírta azt a könyvet, amire régóta készült és így tovább. Ezek közül egy se volt, ami a vírus okozta korlátozásoknak lett volna köszönhető. 

Az igazság az, hogy ellehetetlenítette ez a helyzet a normális életmódot, mindenkit magányra késztetett. Talán a népesedés hasznosítja a dolgot, mert gondolom az összezárt fiatalság jobb híján sexelni fog és talán lesznek óvatlanok is köztük. Az egész ügy gazdasági kihatására már  gondolni se szeretek, még akkor se ha talán engem nem fog éríteni, talán!

Persze igyekezet van. Színházak, opera és hangversenyek nézők/hallgatók nélkül. A zürichi opera technikai csodája, 100 emberrel a nézőtéren, siralom. Beethowen év, amire az egész világ készült, többnyire elmaradt. Tegnapelőtt a bonni operaházból közvetítettek egy nagyszerű hangversenyt. Csak néha tévedt a kamera, a tejesen üres nézőtérre, de mikor vége volt és egy pisszenés se hangzott , mert nem volt közönség aki lelkesen tapsoljon, az szörnyű volt. Ha én ott ültem volna a zenekarban, azt hiszem sírni kezdtem volna. Vagy tegnap, kedvenc komikusom év összefoglalója, ami nekem mindig egy fénypont a tv műsorban. Szegény ember ott állt egy üres színházban és elmondta másfél órán keresztül a tőle megszokott remek szövegét egy taps vagy nevetés nélkül. Ő, aki direkt kommunikál mindig a közönséggel, egy humorista nem is tehet másként. Az biztos nem hallotta, ahogy én és biztos sokan mások is kacarásztam magamban a szófán. Szívből sajnáltam őt. Elképzelni Hofit, hogy csak mondja és semmi reakció? 

Mindezek tetejébe a személyes rossz hírek. A tornászlányom elmegy máshova dolgozni, szokhatok meg valaki újat. Megszűnik kedvenc havilapom, a Budapest folyóirat. Nincs pénz, csoda, hogy 17 évíg húzták ingyen és lelkesedésből. Még nincs vége az évnek. Mi jön még?

Azért két vidám dolog csak volt az elmúlt hónapokban. Trump nem meg választása és az ezzel kapcsolatos ámokfutása, na és Szájer. Ez egy igazi cukorfalat volt, így az év végére. A tegnapi német kabaretista se tudta kihagyni. Ezek azért nem kárpótolnak az elmaradt utakért, hangversenyekért és színdarabokért. Az évi bilanz erősen mínuszos.

Jobb lett volna fel se kelni

 Felettébb kedvetlen vagyok. Mert mitől legyen jó kedvem. Minden zárva, az idő tartósan szűrke a sőtét napok igen hosszúak. Ilyenkor aztán semmi se sikerül.

Ma a jövő hét elejére székelykáposztát akartam főzni. Már akkor rosszul indult a dolog, mikor mindent megvettem hozzá, csak a húst felejtettem el. No de tegnap megvettem a húst is. A mai ebéd hurka kolbász volt. Délben kimentem a konyhába, megpucoltam a krumplit, feltettem főni, majd beraktam a hurkát a sütőbe. Kolbász külön sült serpenyőben. Aztán, gondoltam, amíg ezek sülnek oda teszem a húst is a káposztához. Ez meg is történt szokásos gyorsasággal. Öntöttem rá vizet és ezután a konyhavekkerrel a kezemben bevonultam a szobába. Soha nem töltök egy perccel se több időt a konyhában, mint amennyit tényleg muszáj. Természetesen azt hittem, hogy minden lap egyesen van, tehát nem történhet semmi. 

Mikor szólt a vekker 20 perc múlva, kimentem és rögtön éreztem valami gyanúsat. Ránézek a tűzhelyre, a hús alatt a legerősebb fokozat volt. A teteje nyers, az alja feketére égett.:-(((

B. most mosogat, remélem az edény nem lesz kuka.

A hurka ugyan jobb ízű volt mint az előző próbálkozás, de én még ilyen száraz hurkákat nem ettem. Olyan volt, mintha vattát forgattam volna a számban. Még a kolbász is száraz volt, de azért azt megettem. Ennyi ételt máskor talán 3 év alatt se dobok ki mint ma. Nem az én napom, azt biztos a mai és még nincs este. B. ment az újságért és hozott új húst, a káposztát ma meg kell főzni, mert kis kockára vágott húst nem tárolok. A hétfő kedd szerda tönkre van téve jövő héten, valamit enni kell. Megyek is ki a gályapadra.

Operaközvetítés

 Ma megláttam, hogy délután közvetítik a Simone Bocanegra c. Verdi operát. Szégyen, de 78 év alatt egyszer se futottam össze ezzel a művel, pedig részleteket sokat hallottam és tetszettek is. Nos öt után pár perccel el is kezdtem nézni. Feliratos volt, próbáltam megérteni a történést. Elővettem az opera kalauzt is, de az csak még jobban össze zavart. Idővel kiderült, hogy az előjátékot néztem, maga az opera 25 év múlva folytatódott, ez volt az első felvonás.  Gyönyörű bariton hangok voltak, sajnos a szereplők annyira hasonlítottak küllemben egymásra, hogy elég nehéz volt megjegyezni, hogy ki kicsoda. Női szereplő csak egy van az operában és az egyetlen tenor se volt olyan igazi tenor hang.  Az egyetlen nőhöz van 6 férfi és a kórus természetesen. Kipuskáztam gyorsan az operakalauzból, hogy a darab a XIV században játszódik. Nos az urak itt most majdnem egyforma szürke öltönyben voltak mind. A szerencsétlen alakú, de igen szép hangú szopránra pedig ráadtak valami igen előnytelen ruhát. 

A rendezés elég zavaros volt, a színpad állandóan forgott, miközben ajtók nyiltak és záródtak, örök mozgásban volt a színpad, én meg olvastam a feliratokat, hogy kibogozódjon végre valamelyest a történet. Aztán feladtam. Úgyse tudok a tv előtt ülni 3 órát, plusz B. is készülődött haza, szóval még most se tudom, hogy végül is ki kinek az apja, lánya, testvére stb. A végén egy szereplőt lelőnek, a másik öngyilkos lesz, a nép diadalmaskodik a szerelmesek összeházasodnak és kész az opera.

Verdinek több ilyen nehezen érthető műve van. Amíg a Traviata, Aida, Álarcosbál vagy a Falstaff csodálatos művek, a Trubadúr szintén egy nagy katyvasz. De az nem annyira hosszú, mint ez a mai, remek slágerek vannak benne, többször láttam, így az rendben. A Don Carlos a nagy kedvencem, szintén csak akkor érthető igazán ha az eredeti öt felvonásos változatot játszák. Itthon régen csak az rövidített változat volt látható, kellett ahhoz is olvasni, hogy valamelyest érthető legyen. 

A szünetben aztán fény derült egyes rendezési anomáliákra. Ezt az operát corona vírus időkre rendezték és most valamikor mutatták be. A nézőtéren talán 100 ember ült, a taps igy elég gyér volt sajnos. Már érthető lett, hogy még a szerelmesek se omlottak egymás karjába és általában elég távolságtartóan viselkedtek az énekesek. No de a zenekar és a kórus. Ez volt az igazi lenyűgöző technikai bravur.  Ők ugyanis 1 kilométerrel odább ültek egy hatalmas teremben és ott játszottak. A zene aztán üvegszálon ment egyenesen be a zenekari árokba illetve a színfalak mögé, ahol a rendező jóvoltából a kórusnak kellett volna lennie. Mindezt be is mutatták egy próba alkalmából. Csodálatos volt a technika és a hangmérnökök munkája. A rendező Andreas Homoki, mint mondták magyar művészcsalád sarja, papíron német és 2013 óta a zürichi opera intendánsa. Mint kiderült ez már a második bemutató volt vírus óta. 

Feltettem a végén a kérdést magamnak, mások miért nem csinálják? Aztán rájöttem, hogy nem is szeretnék így operába járni. Sajnos sötéten látom a kultúra sorsát.

Advent

Az adventel, megkezdődtek a tv-ben a komolyzenei hangversenyek. Így vasárnap délután először Lipcsében voltam, ahol a Gewandhausban hallgattam Csajkovszkij 4. szinfoniáját. Sajnos, bár DDR időkben jártam Lipcsében a Gewandhaus környékén se voltam. Nem is lehettem, mint az imént utána néztem a régi, második, Gewandhaus 1943-44 alatt totálkáros lett. Az újat, 1981-ben építették, ahogy a képekről látom, kivűlről elég ronda lett szegény. Belül viszont nagyon jól néz ki. A Gewandhaus zenekara nagy műltra néz vissza, több mint kétszáz éves immár. Gyerekkoromból emlékszem, mikor a rádióban klasszikus zenét játszoottak, sokszor konferálták, hogy játszik a Gewandhaus zenekara. Persze elképzelni se tudtam, hogy mi az a Gewandhaus, csak később tudtam meg, hogy az eredeti Gewandhausban anyagokkal kereskedtek. A hangversenyterem a padlástérben volt. Miután befejeződött a lipcsei koncert, rögtön Drezdába röppentem, egyenesen a Frauenkirchebe. Ettől a templomtól mindig teljesen meghatódom. DDR időkben többször voltam Drezdában, eleinte mint idegenvezető is. Ott ismertem meg nemrég meghalt barátomat is közel 60 éve. Akkor még mindenütt romok voltak. A templom helyén is megmaradt kövek voltak, valamint egy emléktábla a drezdai borzalmak emlékére. Drezdát ugye nem csak bombázták 1945 tavaszán hanem fel is gyújtották. Miután elhagytam az országot, egy darabig nem voltam Drezdában. Aztán már Zürichben értesültem róla, hogy megnyitották a Semper operát, amit csak szintén füstös romként ismertem. Okvetlen meg akartam nézni. Barátok szereztek jegyet, repültem Berlinbe és együtt mentünk autóval Drezdába. Ezen az egy épületen kívűl akkor még csak a Zwinger állt, amit orosz segítséggel építettek újjá. Az opera egy nagy DDR teljesítmény volt.  

Az embereknek lakás kellett, így felépítettek egy új piacteret egész elfogadható nem panelnek kinéző házakkal és sok új lakótelepet kicsit kivűl a belváoson, de a füstös romokhoz nem nyúlt senki.Az egyesülés után szinte hetekkel elkezdtek gyűjteni a Frauenkirche felépítésére. Sok pénz és sok munka volt, de végül is valamikor ott pompázott a templom a régi szépségében. A kevés megmaradt követ beleillesztették az új épületbe, különben pedig az eredeti tervek és rajzok alapján építették újjá. Hab a tortán, hogy remek akusztikája lett. Manapság már csak majdnem hangverseny céljára használják. 16 éve voltam ott először hangversenyen, akkor is adventkor. 

Ez a vasárnapi hangverseny hihetetlen szomorú volt. Egy teljesen üres templom, ahol a szólistáknak a zenekar tapsol, a kórus 9 emberből áll, a távolságtartás jegyében. Mutatták a teret is, ahol a rézfúvősok játszottak, ott se volt rajtuk kivűl egy lélek se. Kicsit meg is sirattam Drezdát, a zenészeket, a kulturát, mindent ami az életünket jelentette és most vége.

Vírus

 Tegnap este Alexander Kekulé, virologus + epidemologus egyetemi tanár azt magyarázta a német tv-ben, hogy az a vírus ami itt most egész Európában grasszál, az észak Olaszországból jött. Mert a híres wuhani vírust a kinaiak ott a helyszinen megfogták. Igaz olyan módszerekkel, ami itt Európában elképzelhetetlen lenne. Viszont az a vírus valahogy elutazott észak Olaszországban. Ott nem tudtak róla, így a vírus szépen elvolt 1-2 hónapig és szokásához híven mutálódott. Ma kimutathatóan ez az Olaszországban mutálódott vírus grasszál egész Európában, sőt már vissza is ment Kínába is. Nem mellesleg a kinai állami propaganda is azt hirdeti, hogy a vírus eleve az olaszoktól származik, ami persze nem teljesen igaz.

Sajnos a kilátások nagyon rosszak. Az oltóanyag ha van is, ki tudja mikor hova és kihez fog eljutni. Addig meg üldögéljen mindenki, lehetőleg magában és próbáljon túlélni. A németeknél már minden hatodik szálloda a csőd szélén áll és feltehetően csődbe is fog menni. Privát véleményem, hogy a német állam is csődbe megy, mert azt a rengeteg pénzt amit felvettek és még fel fognak menni, sehonnan se lehet finanszírozni. Ronda idők elé nézünk. 

Magamban örülök, hogy éltem az életemet, ahogy csak tudtam. Nem takarékoskodtam, hanem utazásokra költöttem a pénzt. Így legalább nagyon sok szép emlékem van. A tv-t nézve beugranak az emlékek, hogy itt is ott is voltam, megéltem, meghallgattam. Ez többet ér nekem, mint 5 ingatlan és 6 gyerek. Tudom kevesen értenek egyet velem, de ez az ami nem érdekel.

Filmek

 Két nagyon különböző de érdekes film élményem volt az elmúlt napokban. Az egyik egy svájci komédia volt. Bigott és nem bigott muzlimok, lezser katolikus pap, mindez egy svájci kisvárosban, ahol a nem bigott muzlimok egy mecsetet akarnak építeni. Nagyon pozitiv volt a mondanivaló és biztos sok a mindenapokból vett tapasztalat volt beleszőve a filmbe. Nekem csak az volt a döbbenet, hogy bár németül beszéltek feliratos volt. Gondoltam, hogy talán süketeknek is élvezhetővé akarják tenni a filmet, amig B. meg nem szólal: Milyen nyelven beszélnek? Első gondolat, németül. A Második switzerdütschül! Nagy aha élmény volt. Még mindig jól értem őket.:-)

A másik filmnek vérkomoly témája volt, az eutanáziáról szólt. Nemrég mondta ki a német legfelsőbb bíróság, hogy nem büntetendő ha valaki segít valakinek meghalni. Láttam a tévében az itélethírdetést és tapsolt a közönség.Állítólag erre még soha nem volt példa Persze nem mindenki ért egyet ás erről szólt a könyv amit Ferdinand von Schirach írt Isten címmel. Ebből készült a film. A film arról szól,  hogy egy 78 éves férfi, aki egészséges, de a felesége 4 éve agytumorban meghalt, nem akar tovább élni. Nem látja már értelmét az életnek. 42 évig éltek együtt és mindent együtt csináltak. Ő egyedül már nem akar tovább élni. Ehhez jön még, hogy látta a felesége mennyit szenvedett, a palliativ kezelés ellenére is. Van egy ügyvédje, aki nagyon tud. Mindegy, hogy az orvosi eskü szövegével jön elő az orvosok képviselője, vagy a bibliával a katolikus püspök. Mindenre van frappáns és helyt álló ellen véleménye. Szerepelt még a férfi házi orvosa, aki az általános orvosi véleményt képviselte, miszerint ő nem csinálná. Volt etika professzor is. Volt államügyész és bíró, aki a végén nem bíráskodott.

Viszont a film vége után 10 percig lehetett neten és telefonon szavazni, hogy meg kell kapja a férfi a halálos gyógyszert vagy nem. Nos a német közönség 70.8%-ban igennel szavazott, 29.2% nemmel. Össze lett kapcsolva a svájci studióval is a műsorvezető. Érdekes módon ott 68% szavazott igennel, talán mert ott már régen van erre lehetőség. A következő jó 1 órás műsorba meg volt hívva egy orvos, egy orvosetikus, egy katolikus püspök és egy középkorú férfi, aki az anyjának segített meghalni. Ott az eredmény döntetlen volt. Az orvos szigoruan elzárkózott, a püspökúr szintén. Az etika professzor kiállt az ügy mellett és aki maga is csinálta természetesen szintén. 

Mutattak grafikákat a szomszédos államokból, Belgium, Hollandia, Luxemburg és Svájc. Sehol nem emelkedett szignifikánsan az ilyen halálok száma, az engedélyezés után. Egyébként az USA egyes államaiban is megengedett már a dolog. 

Természetesen reményem sincs, hogy itthon ez belátható időn belül akár csak téma lehetne.

Züllök

 Nem tudom, ki hogy viseli ezt a be- és lezártságot. Engem határozottan rossz irányba visz a dolog. Ha hajlamos lennék alkoholizmusra, akkor feltehetően naponta leinnám magam. Eleinte, ehhez a tavaszi és nyári idő is hozzá járult, egész lezseren viseltem a dolgot. Jártam keltem, intéztem a dolgaimat és reménykedtem, hogy majd csak elmúlik hamarosan. Vártam az őszt, indulnak a hangversenyek és a színházak, vártam a barátaimat Berlinből, szóval volt mit várni. Aztán jött a szeptember, a barátok nem jöhettek, mert kiváló vezetőnk lezárta a határt. Három hangversenyből kettőt lemondtak Aztán bezárt az összes étterem. A napok egyre rövidebbek és sötétebbek lesznek.

Már nincs kedvem semmihez. Nem öltözöm fel rendesen ha vásárolni megyek, mert minek. Kikészíteni nem érdemes magam,. mert ugyis a maszkra kenődik minden. Már nem nézelődöm az üzletekben, mert ugyan kinek van kedve levegő után kapkodva nézelődni. 

Mindeközben nem csak én megyek tönkre, hanem a város is. A bevásárló központokban egyre több üzlet húzza le a rollót örökre, pedig ezek nem a turistákra voltak építve, mint a belváros, ami szintén egy siralomház. 

Ma azt hiszem definitiv eljutottam a mélypontra. Úgy mentem vásárolni, hogy csak az itthoni játszó nadrágomat cseréltem le egy rendesre, de a fésületlen fejemre csaptam rá a kalapomat és még a fülemre se gondoltam. Már semmiben sem különbözöm, az általam mindig megvetett, ápolatlan ronda öregasszonyoktól. Minderre mikor hazajövet a liftben benéztem a tükörbe, jöttem rá. Hol van egy zúg, amibe elvonulhatnék és magamra lapátolhatnám a földet?

Zoom

 Már hallottam meg olvastam is erről a lehetőségről de engem nem érdekelt. Viszont ma kaptam egy lemondhatatlan meghívást így belevágtam. Mondanom sem kell hogy régi indexes leánykák nélkűl semmire se mentem volna. Nekem mondhat aki amit akar, de nem hiszem, hogy a facebookon valaha is ilyen ismeretségekre és barátokra lehetne szert tenni, mint anno az indexen. 

Szóval első szóra, kaptam magyarázatot segítséget letöltéshez és még ki is próbáltuk, miután leszedtem a ragasztót a kameráról. Kicsit kedvetlenűl vágtam bele, de a végén nagyon élvezetes este volt. Nem csak duma volt, hanem zene is, ami ismét meggyőzött arról, hogy a computer teljesen alkalmatlan zene hallgatásra. 

A fő téma az volt, hogy hogyan lehetne valamikor a közeljövőben, pl. a hagyományos karácsonyi koncert, elérni, hogy meg lehessen tartani. A jelenlévők többnyire nem nagyon féltek egy ilyen eseménytől de persze jött egy huhogó doktornő, aki szerint a helyzet rémes, Isten őrizz emberek közé menni stb. Ugyanakkor olvastam a minap egy cikket egy tanulmányról, miszerint a bezártság és magány rengeteg psychés ártalmat okoz. Ezt magamon is tapasztalom, mióta nem lehet sehova emberek közé menni. Nem mindenki alkalmas remetének, ezt lassan meg kellene érteni mindenkinek. Az csak a dolog egyik oldala, hogy mennyi embertől veszik el a zene élvezetét a tiltásokkal. A másik oldalon rengeteg ember veszti el a munkáját, kerül az utcára, marad megélhetés nélkül. Kegyetlen ronda világ, kár volt ezt megélnem így az élet vége felé.:-(

Cím nélkül

Jelenleg elkeserítő az élet. Szomorú és lehangoló a város, ahol a minap jártam. Belvárosi üzletek nagy része, örökre bezárva. Kirakatokban csak az eladó, kiadó táblák díszelegnek. Ha lenne életkedvem, már ettől elmenne. 

Amúgy is minden le és bezárva az életemben. A mindig jelentkező őszi depresszió ilyen kilátástalan körülmények közt totál a hatalmában tart. Sehol egy kis fénysugár, ami nem több szokott lenni, mint egy hangverseny vagy szinház és valahol a távoli jövőben egy utazás. 

Persze az se szívderítő, hogy B. alig tud járni. Végre eltuszkoltam egy ortopédhez, aki csináltatott egy MRI vizsgálatot. Mi derült ki? Csigolya kopás. Mit lehet csinálni? Gyakorlatilag semmit. Kapott valami irtó erős fájdalom csillapítót állandó használatra, ami nem sokat használ. Most persze pörgök. Létezik itthon olyan, hogy "fájdalom terápia" amire vannak máshol, kiképzett orvosok? Google a barátom. Ki is jön sok, de nem igazán az amire én gondolok, külhoni ismereteim nyomán. 

Nem tudom mi lesz velünk, ha velem történik valami, akkor mehetünk az öregotthonba és rabosíthatjuk magunkat. A nyomorultak, már 8 hónapja szabályosan be vannak zárva.

Ne csak a boruról irjak. Tegnap a postán voltam és a középkorú postás hölgyön egy fekete maszk volt, amire egy piros fehér zöld zászló volt hímezve. A középső három ujján a körmök szintén piros fehér zöldre voltak festve. Nagy büszkeség töltött el, hogy milyen csodás honleányok ülnek a mi postánkon. Újságokat adtam fel csomagban innen a város erősen túlfelére, tegnap ilyenkor. Az előbb szólt a telefon, hogy már meg is érkezett, pedig nem kértem 1 napos kézbesítést, ami feltehetően még jobban megdrágította volna az ügyletet. Így "normál" kézbesítéssel is közel kétezerbe került a küldemény.

Napi pechek sorozata még mindig.

Vége ennek a hétnek is, elegem van belőle. Először is B.-t sikerült elkergetnem orvoshoz, miután már alig tudott járni. Tavaly ősszel kezdődött a dolog, azt hitte majd elmúlik. Orvos megnézte, MRI és kiderült, hogy pont azok a csigolyái vannak megkopva, amik a járáshoz kellenek. Segíteni ezen nem lehet. Kapott valami igen erős fájdalom csillapítót, amivel úgy ahogy elvan.  Most majd a torna és masszázs is célirányosra lesz alakítva, de a kilátások nem valami derüsek. Mindez hétfőn derült ki.:-(

Kedden elromlott a wc-ben az elszívó. Ablak nincs, tehát ha nincs elszívó, akkor borzalom van. Szerencsére van a fürdőben is. Elszívó megrendelve, remélem a jövő héten megjön.

Ma felfedeztük, hogy a pincei mélyhűtő valamikor leállt. Mondanom se kell, hogy tele volt, főleg zöldség félékkel és ami a legnagyobb bánatom Mövenpick csoki fagylalttal. A leállás okát még nem derítette ki B. azt tudom, hogy Pesten semmi alkatrészt nem lehet hozzá kapni. Az utolsó leálláskor ami kellett hozzá berlini barátok küldték el. Az árával még ma is tartozom, mert azóta nem tudtunk találkozni és nem árulják el a bankszámla számukat, hogy átutaljam. Nagyon gondolkozom rajta, hogy tényleg kell-e nekem még egy mélyhűtő, a konyhain kívűl. Ilyet Magyarországon nem árulnak, a jelenlegit is Bécsben rendeltem meg és Németországból küldték. Azt hiszem le fogom magam beszélni erről a luxusról.

Pozitív, hogy ma letudtam az esedékes labor vizsgálatot. Kérdezte a nő, hogy elájulni nem szokott? (Vérvételkor) nem. Viszont a számla láttán kicsit meginogtam. A helyzet az, hogy a háziorvosnál az aszisztensnő betegsége óta, (8 hónap) nincs vérvétel. A Kútvölgyibe kellene menni, ahol a hírek szerint tömegnyomor van. Nos már csak odamenni reggel korán, étlen szomjan, is túl nagy feladat lenne, a várakozásról már nem is beszélve. Így aztán elmentem privátban. B. MRI vizsgálata lényegesen olcsóbb volt mint ez a labor.

A hét egyetlen pozitívuma, hogy Trumpot remélhetőleg kirugják a fehér házból, bár rám személy szerint ez semmilyen hatással nem lesz, de legalább egy őrülttel kevesebb.

Napi nyűgjeink

Kezdődött az influenza oltással. Időpontra mentünk természetesen. Sajnos mint az orvosnő mondta, fű fa virág oltatja magát és ő ezzel totál túl van terhelve. Ezt már csak én mondom. Másfél órát vártunk. Eleinte kint üldögéltem egy széken, de aztán mikor hűvösebb lett már beszorultam a meglehetősen tele, ablak nélküli váróba. A nyáron újították fel, de szellőztetés? Ugyan minek. 

Kint nem voltam népszerü mert nem soroltam be a szörnyűlködők közé. A karvezető egy maszkos és mosogatókesztyűs nő volt, aki a húgára hivatkova mondta az igazat. A húga, mint kiderült Zürichben él, így aztán gyorsan helyre tettem a nagy igazságait. 

Más

Vettem 2 hete egy szódagépet. Nem vagyok nagy környezetvédő, de útálom a PET palackokat. Ráadásul a műanyagkukát ritkán viszik el, a palackok meg bugyognak ki az után a kukából, nem csak nálunk. A fölös palackok, aztán az árokban landolnak. Saturnban kettő féle masina van, az egyik sima, a másik elektromos. Nem kell nekünk elektromos, majd nyomjuk kézzel a gombot és számolunk, hogy mennyi buborék menjen a vízbe. A dolog remekül működött, amíg egy este nem maradtam egyedül a masinával. Nyomtam, nyomtam, de alig ment valami buborék a vízbe. Végül felnyitottam egy raktáron lévő pet palackos vizet. Másnap B. felvilágosított és meg is mutatta, hogy hogy kell nyomni. Nagyon. Az én ujjamban közel sincs annyi erő. Elmentem tehát megint a Saturnba és vettem egy elektromosat. Ezen 3 gomb van, enyhe, erős és nem tudom még mi. Minden esetre könnyen megy. Így lett aztán B.-nak is egy masinája, ráadásul ő még maga cipelte haza a vizet, amit nekem szállítanak. Volt persze egy kis munka, míg a bepréselt jégszekrény mögött rejlő elosztót lecserélte nagyobbra, hogy legyen hova bedugni az új szerzeményt. 

B. ezen túl se unatkozik. A tűzhelyemben elromlott a világítás a gomboknál. Ha jól nézem, persze látom világítás nélkül is a fokozatokat, a veszély inkább az, hogy észrevétlenül bekapcsolva marad valamelyik lap. Valami titokzatos helyen sikerült kapnia égőket, persze olyat ami nem passzol tökéletesen. A tűzhely 25 éves, eredeti alkatrész már rég nincs hozzá. Most már napok óta dolgozik rajta. Valami hajszálvékony drótokat kell forrasztani. Szegénynek annyira rosszak már a kezei, hogy alaposan megkinlódik vele, de mint mondja szeret ilyesmivel vacakolni.

Mindeközben én csak a postával levelezem és érdeklődöm, hogy ugyan miért tart most hirtelen 2 hétig, amíg megkapom a Frankfurtban feladott újságomat.? Válasz még nincs, feltehetően nem is lesz. Október közepéig, max. 4 nap alatt megérkezett mindig a lap.

Rémület

 Szegény emberemre ma délelőtt alaposan ráhoztam a frászt. Az történt ugyanis, hogy reggeli után elkezdett csikarni a hasam. Miután tegnap, magamhoz képest, sok szöllőt ettem, gondoltam a sok lenyelt mag okozza a dolgot és elvonultam a mellékesbe. A hasam csikart tovább, de nem történt semmi. Fejtettem a rejtvényt, aztán telefonált valaki és még mindig semmi csak a fájdalom. Idővel kivert a víz és alaposan elzsibbadtak az üléstől a lábaim. Na jó, akkor kimegyek innen, gondoltam, de rájöttem, hogy kicsit forog velem a föld. Szóltam az embernek és leroskadtam az előszobai ülő alkalmatosságra. 

A következő jelenet már az volt, hogy valahol feküdtem és érdeklődtem, hogy hol vagyok. Mint B. mondta, azt látta, hogy csúszok lefele a sámliról. Akart segíteni, de persze egy élettelen testet nem olyan egyszerű mozgatni. Így aztán csak arról gondoskodott, hogy ne verjem be magam sehova és szépen lenavigált a földre, az előszoba és a nappali közé. Mire magamhoz tértem, már volt párna is a fejem alatt. Feküdtem ott egy darabig, aztán sikeresen, kapaszkodva és az ő segítségével főlhámoztam magam a földről, de gyorsan le is ültem megint a nevezetes alkalmasságra. Végül aztán betámogatott a nappaliba. Ott elterültem a szófán. Lassanként aztán vissza tért belém az erő. Már önállóan közlekedtem a lakásban, de elmenetelre nem vállalkoztam. 

Mi az ördög lehetett ez nem tudtom. "Szoktam" néha össze esni, de az csak az ácsorgástól fordul elő néha és azt előre érzem és biztonságba is szoktam gyorsan helyezni magam. Jelenleg vérnyomásom normális, pulzusom kicsit alacsony. B sajnos komolyan aggódott. Fordított esetben én mentőt és tüzoltót is hívtam volna, amennyire én mindentől rögtön pánikba tudok esni. Minden esetre, délután lázat is fogok mérni.

Emmlékezem

Jó egy ilyen semmit tevős ünnepnap. A magyar posta kitett magáért, még csütörtökre se értek ide a hétvégi újságok. Mi lehet ilyenkor tenni? Mélázok bele a nagyvilágba. Természetes eszembe jut 56 október 23, ami életem legszebb napja volt van és marad örökre. Az utána következők, nov. 4.-ig is jók voltak, de az igazi olyan egy méterrel járok a föld fölött már nem volt több. 

Természetesen voltak később is euforikus napjaim, pl. mikor beköltözhettem Stockholmban az első lakásomba és egyideüleg elkezdhettem a 8 hónap cselédség után, megint irodában dolgozni. Boldog nap volt, 1966 julius 1. De akkor is max. 40 centivel voltam a föld fölött. Aztán az első utazás ugyanazon évben ősszel. A Louvreban potyogtak a könnyeim a kis római írnok láttán és megcsipkedtem a karomat, hogy biztos nem álom? Itt vagyok tényleg?

Mi volt még? Dátumra nem emlékszem de szép volt, mikor elhatároztuk leendő férjemmel hogy összeházasodunk 1972 őszén történt. Ezután az esküvő már csak formaság volt, stressz és szomorúság, egyedül család nélkül nem volt egy örömnap az esküvő. 

Szintén dátum nélküli boldogságok voltak, mikor pl. először sikerült eljutnom Bayreuthba, majd a milanoi Scalaba. Ezek biztos jelentéktelen dolgoknak tünnek, de nekem hihetetlen diadalérzet  és hatalmas élvezet volt, hogy sikerült. Hiszen olyan sokáig teljesen lehetetlen elképzelés volt, nekem Budapestről ilyen helyekre elkerülnöm. Zürichből se volt egyszerű. Még nem volt internet, a jegyszerzéshez rengeteg türelem kellett. Bayreuthra 3 évet vártam, míg rám került a sor. 

Később persze minden utazás élmény volt, de euforia nem volt már. Megjelent egy rövid időre, mikor sikerült megvennünk Marbellában a lakást. Részben, elég nagyrészben, pénz kérdés volt, de abban a házban ahol én akartam egy időben egyáltalán nem volt eladó lakás.Megvettük látatlanba telefonon és fényképek alapján. Hát nem kicsit dobogott a szivem, mikor először lementünk. Élveztük. Első közös szerzeményünk volt az a lakás. 

Volt még egy csúcs örömkönnyekkel, mikor a férjem egy este előadta, hogy igen előnyös kondíciókkal, felkínált neki a cég egy állást Pesten. na akkor sírtam és nevettem utóljára egyszerre. Sajnos a csoda nem sokáig tartott és később már csak a sírás maradt. 

Ma délután azon merengtem leginkább, hogy mi történhetne még velem, amitől olyan igazán felhőn járósan boldog tudnék lenni. Azt hiszem semmi, de nem panaszkodom. Az én koromban már az is jó, ha semmi sem történik. Minden esetre az egyetlen ősrégi haverom, 91 éves, ma felhívott a névnapomon. Ez a névnap utóljára a férjemnek jutott eszébe.

Meglepetések.:-(

 Manapság nem egyszerü, valakinek meglepetést okozni. Már írtam itt, hogy hiába mentem a postára, a csomag szerintük nem nekem lett címezve. A napokban aztán beszéltem berlini barátnőmmel, aki óvatosan kérdezte, hogy megkaptam-e a levelét? Milyen levelet, e-mailt nem láttam és mást se kaptam, válaszoltam. Erre elmondta, hogy miután elég kilátástalannak tűnik az utazás a közeljövőben, gondolta elküldi amit akart hozni nekem a tervezett utazásukkor. Talált egy jó nagy erős barna boritékot, belerakta és küldte, meglepetésnek szánta. Extra fizetett, hogy követhesse a küldeményt. E-szerint október 7.-én kézbesítették a küldeményt. Hoppá! Mondtam én, akkor volt a levélszekrényben a cédula. Nos erre elküldte a követést, csomagszám is rajta volt. Mentem másnap a postára és láss csodát, elővarázsolták a nagy borítékot. Amit első alkalommal előhozott a nő, majd kiderítette, hogy nem az enyém, az egy formátlan fehér valami volt. 

Következő meglepetést én terveztem a barátnőmnek, akinek ma van a születésnapja. Óvatos érdeklődésemre elmondta, hogy semmi nem lesz, a gyerekeinek eszébe se jut, illetve a lányával rossz lett a kapcsolat (nem rajta múlt) a fia meg még soha az életben nem gondolt ilyesmire. Kicsit szomorú volt hallani, miközben magamban dicsértem az eszemet, miszerint a legjobb és nyugalmasabb élet gyerek nélkül van. Nem mellesleg bőven vannak unokák is, na de azoknak addig volt jó a nagymama, amig teljes időben hurcolászta őket minden fele. 

Szóval elmentem a virágüzletbe egy doboz csokoládéval és néhány szóval, rendeltem egy csokrot, hogy ma szállítsák ki. Tegnap teljesen véletlenül kiderült, hogy elutazik csak késő este jön haza. Persze háznép van, mert a férjét 24 órában kell ápolni. Kérdeztem, hogy ha valaki csönget beengedik? Nem hiszem, mondta, mert megtiltottam, hogy bárkinek kaput nyissanak. Sajnos kénytelen voltam lelőni a saját meglepetésemet. Meg is érkezett minden, majd valamikor éjszaka megnézi. Remélem örülni fog neki, de az én örömöm kicsit csökkent ily módon.

Micsoda nap!

Ebédelni akartunk menni, de előtte még elemntem a póstára, mert tegnap egy külföldi küldemény c. papírt találtam a levélszekrényemben. Odamegyek, számhúzás várakozás. Majd a hölgy hosszan keresgél a listákban majd végre, megvan. Hozza. Személyi igazolvány. Nézi, nézi, végül megszólal ön a címzett? Igen. De ez a küldemény nem önnek szól. Akkor minek értesítenek??? Váll vonogatás a válasz.

Ilyen indítás után elindultunk egy vendéglőbe, amiről sokan zengtek már, hogy jó. A Media Markt közelében van, ahová szintén készültünk. Vendéglő kivűlről olyan szakadtnak nézett ki, hogy be se mentünk. Sebaj,elintézzük a Mammutot. Mammut előtt némi tolongás, majd kiderül, hogy nem lehet bemenni. Miért? Valaki leugrott a negyedikről. Ez így biztos nem igaz, mert nincs is 4. emelet, de most álljak oda vitatkozni?

Akkor menjünk a Bécsikapu térnél lévő kipróbált helyünkre. Átballagtunk a A Széna térről a Moszkvára, keresztül az összes sineken, téren,  mozgólépcsőn fel  a várbuszhoz. Vérfok utca nagy része lezárva, Várbusz innen nem indul. Megkérdeztem egy soffőrt, hogy ugyan hol lehetne felszállni. Tessék lemenni a mozgólépcsőn, át a téren és a sineken, ott meg teszik látni. Nem láttam meg, mert gyorsan elmentünk a Mezzoba. Utólag megállapítottuk, hogy rohadék egy nap, de legalább végül is ettünk. 

Végül még leszakadt a rohadék maszk egyik füle, de ez már csak a hab volt a "sikeres" nap tortáján.

Német nyelvújítás

Mindig megállapítom, hogy a vitaműsorok a legszórakoztatóbbak a tv-ben.  Miután a kormány kiadott egy iránymutatást a PC (Political Correkt) nyelvhasználtaról erről szólt a dolog. Mert ugye azt, hogy neger nem szabad kiejteni. Az egyik libus,nagy feminista, csak annyit mondott, hogy ő az n-szót nem ejti ki a száján. De vannak ugye problémák. A Pippi Langstrumpfban  szerepel egy négerkirály. Át kell írni! Igen, az egész világirodalmat átszőrözzük és átírjuk? Kérdezte az igen értelmes filozofusnő. Öten vitatkoztak, plusz a semleges témavezető. Ketten megszállottak voltak, a másik kettő nem hajlandó semmi változásra, ezek írók és újságírók voltak. A középen ült ez a filozofusnő és próbált igazat tenni. 

Ezek után jött a meghívott vendég egy éjfekete pasi Nigériából, de már németeknél iskolázott, szakács és étterem tulajdonos. Rendesen helyre rakta a hívőket. Mondta, hogy ne akarják a fehérek eldönteni, hogy Egyszer bement egy fehér nő fekete pasi pár a vendéglőbe. Odamentek hozzá, hogy azonnal pakoljon, menjen velük, ne hagyja hogy kihasználják stb. Mikor ő igyekezett elhárítani a dolgot, hozza a fönökét! Én vagyok a főnök, de nem hitték el. Csak erősködtek, mire ő elment a konyhába és visszajött, hogy itt a főnök. Végül valahogy lenyugodtak és vacsorát rendeltek. Mikor fizettek, odament hozzájuk és elmondta, hogy tudják kik a rasszisták? Ők maguk. Miért nem hiszik el, hogy egy  afrikainak lehet egy menő étterme Brémában? Ez a tiszta rasszizmus.

De van más is. Valamelyik német szinházban játszák a III. Richardot. Shakespeare szerint ez a Richard, púpos volt és húzta a lábát. A színészt és a rendezőt is súlyosan megfenyegették, mert kigúnyolják a testi hibás embereket. Elgondoltam, hogy milyen szegény lesz az irodalom, ha mindent amiben bárki szerepel, aki nem teljesen fehér és ép, ki lesz szűrve?  

Gondolom nem lesz többé Othello és nem lesz Trubadur sem az operában. Az utóbbiban komoly szerep jut a cigányoknak. Nos honnan ered a szó? Ziehende Gauner. Ezt nem mondták a tv-ben, csak másnap olvastam a műsorhoz fűzött kommentek közt. 

Persze van más kifejezetten nyelvtani problémájuk is a szegény németeknek. Mert ha valaki csak a tanárokról beszél általában Lehrer az nem jelenti azt, hogy a tanárnők is benne vannak. Tehár a helyes írás és mondás mód: Lehrer*inen, vagyis tanár*nő. A csillagnál szünetet kell tartani. Így aztán aki ezt betartja kicsit bukdácsolva beszél. Szép új világ, örülök, hogy már nem leszek részese.

Őrült napok...

 tegnap, keddel kezdődött. Kedden a takarítás miatt, midig hatkor kel kelni. Rendszerint felébredek már kettő után óránként. Most is végül ötkor bekapcsoltam a rádiót, mert rájöttem, kedden 5 és 6 közt operarészleteket játszanak. Elég lehangoló számok voltak. Hatkor aztán felkeltem és rövidesen kiderült, hogy igencsak alapos hasmenésem van. Hattól tízig ingáztam a szoba és wc közt. Reggeli simán átszaladt rajtam. Miután a tv-ben mesélte valaki az apja esetét, aki síelni volt, aztán hazament és hasmenése volt. Nem köhögött, nem volt légszomja, csak egy kis láza és végül meghalt covidtól. Nos nekem reggel 35.8 volt a hőmérsékletem. Délben megittam a pezsgőt, utána ettem is húslevest és főtt húst. Ezek ismét átfutottak rajtam rövid időn belül. Szedtem szén tablettákat, háziorvos szerint nem jó semmire. Nem árultam el neki, hogy az ő volt főnöke ajánlotta egyszer egy hasonló eset miatt. Jó volt, amíg az embernek még éltek az orvos barátai. Nos délután hirtelen fázni kezdtem, pedig fűtök is. Miközben vastagabb holmit szedtem magamra, gondoltam megmérem a lázam is. 37,8 volt. Miután ugyis hívtam a háziorvost, mert a jövő hétre időpontot kellett rendelni, elmondtam, hogy per pillanat mi van velem. Sok ötlete neki se volt, igyak sok vizet és hívjam ma reggel. Ha még mindig láz, akkor megnéz. Ezután örömmel jelentem, hogy reggelre már semmi bajom nem volt se láz se futkosás.Teljesen normálisan ettem és semmi baj.

De az őrület ha elkezdődik... Már 6 hete várom az új szófámat, ami végre elkészült. Pontos fénykép, tervrajz minden volt. Valaki ajánlott egy fuvarost, aki elment érte az üzletbe, elhozta és elvitte raktárba a régit. Mindez kb. délre lett szervezve és meg is érkeztek ide félegykor. Az újat felhozták, a régit levitték, eltelt kis idő, de egy óra után már fent volt az új. Kezdjük kipakolni és kiderül, hogy szerintünk ezt így nem lehet összerakni itt. A szófa L alakú mindig az L hosszabbik szára volt a fal előtt, a rövidebbik belógott a szobába, szembe a tv-vel. Ahogy elnéztük az újat a két fuvarossal együtt, az új ennek pont a fordítottja volt. Telefon az üzletbe, baj van, nem stimmel az áru. Kis vita, visszahívás és ígéret, hogy kijön a főnök megnézni. Jött is fél háromkor. Kiderítette,hogy mégis jó minden, csak most az L hosszú szára lóg be a szobába és a rövid van a fal előtt. Ezek után össze is raktuk közerővel a dolgot, majd háromkor elment. Én melegítettem a levest és ettünk. Ezután boldogan lerogytunk az új szófára és megszólalt a mobilom. Véletlenül közelben volt, mert ezek a mai emberek nem tudnak vonalas számot hívni. 

A Budai Egészségközpont érdeklődött, hogy mi van velem, miután 15.50-re volt időpontom. Persze rögvest bevillant, hogy még reggel gondoltam, milyen jó, délben lebonyolódik a szállítás, aztán ebéd és kényelmesen oda is érek. Szóval rohantam. B. még fel volt öltözve, előre küldtem, miután neki is volt időpontja, utánam. Én meg kapkodtam, rohantam és negyed ötre beestem a rendelőbe. Ma volt a szokásos évi egyszeri látótér vizsgálat. Ez az, amire 15 évvel ezelőtt az SZTK-ban azt mondták, hogy 70 éveseknél már nem szoktuk csinálni, mert ugyse tudnak koncentrálni. Ezen a huszon éve ismert orvosnőmmel, aki egyidős velem, akkorában jót kacarásztunk. Mostanában nem kacarászunk, mert az egyik szemem egyre pocsékabb. Most már macula degeneráció is van. Látóterem mindkét szememen erősen behatárolt. Bezzeg B. Mióta a doktornő rákényszerítette a műtétre, úgy lát mint egy sas és semmi extra nyavalya nincs a szemén. Most csak remélem, hogy egy ideig nyugalom és béke lesz körülöttem.

Hangverseny szezon

Igen beindult, igaz mindjárt meg is állt. Erre a hétre 3 estére volt jegyünk. Az első vasárnap lett volna, azt mondták le először, pedig nagyon vártam. A római Sta Cecililia zenekara jött volna Papanoval. Erre nagyon fentem a fogam, de hát érthető. Olaszországból már maga az utazás is egy kihívás manapság.A mások a mai Állami Hangverseny zenekar, szintén lemondva. Tegnapi, Budapesti Fesztivál Zenekar, megtartotta  a hangversenyt. 

Elég furán kezdődött. Először azt hittem mégis lemondták, olyan kevesen mentünk a müpa felé. Aztán odaértünk, bementünk, közben felraktuk a maszkot és máris hőmérőztek. Apropo maszk. Extra beszereztem átlátszó műanyag "páncélt" az arcom elé. Itthon az utolsó percben leraktam és itthon is maradt. De volt másik. Egyrészt az állandóan használt sima orvosi maszk, másrészt a nagyon hasznosnak bizonyult saját gyártmányú textil Ezt egy fiók mélyén talált muszlin dísz zsebkendőből varrtam, kézzel s.k. Igy aztán hogy a zene hatása, vagy a maszk vékonysága okozta, de kaptam levegőt. 

Nagyon jó volt, megint egy hangversenyen ülni és hallgatni, még akkor is ha a nézőtér félig üres volt. A zenekar, a fúvósok kivételével és a karmester is maszkban játszotta végig a műsort. Igazán sajnáltam őket, mert nekik rendes maszkjaik voltak. Tudom a túlélésért dolgoznak és hoznak áldozatokat, no meg talán szeretnek is minket, a közönséget, meg a zenét. Kalapot le a Fesztiválzenekar előtt!

Itthon aztán éjfél utánig hallgattam okos embereket, a vírushelyzetről. Nagyon érdekes volt. Ott volt az az infektologus, akinek egy hasonló műsorban egy polgármester azt mondta, hogy ha őt hallgatja akkor az már az apokalipszist vetíti elé. Tényleg olyan a pasi. Mindig minden fekete és szörnyű és még csak rosszabb lesz. A számok nem őt igazolják. Igaz sok az új eset, de jelenleg Németországban csak 246 beteg van intenzív osztályon. Ez 83 millió németből azért nem annyira sok vagy rossz. 

Engem csak az idegesít, hogy azért kell a maszk, hogy megvédjük az időseket és az immungyengéket stb. Azt nem értem, hogy miért nem védik ők magukat? Miért kell millióknak azért hordani ezt a vacakot, ami mellesleg ilyen formában semmi se ér, hogy másokat megvédjen. Nem tudnak az érintettek magukra vigyázni? Vannak, igaz drágán, tényleg védelmet adó maszkok. Irják fel receptre és hordják. A többi meg élhessen nyugodtan. Magyarul, aki fél, védekezzen. 

Mikor a taxit rendeltem, bemondták, hogy kötelező a maszk. OK tudom. Jött a taxi, a sofőrnek az álla alatt lógott a maszkja. Meg se kérdeztem, hogy nekünk kell.e a maszk.:-)

Ésszerüség Óh.....

 Ma végre bejelentkeztem a rég esedékes szemvizsgálatra. Először jött a szabvány szöveg, miszerint a beszélgetést rögzítik bla, bla, bla. Utána jött a covid szöveg, az extra telefonvonal stb. Vissza a normál üzemmódba, miszerint minden munkatársuk foglalt... zene. Ez többször ismétlődött, majd végre egy élő hang. Találtunk időpontot szept. 30. Felfogta, hogy miért kell dupla idő, mert látótér vizsgálat, jó. Akkor még lenne néhány kérdése, ok. Erre végig sorolja nekem az összes lehető szimptómát, hogy ugyan van-e nekem lázam, izomfájdalmam, fáradtság, levertség, íz és szag nem érzékelése stb. Na ezért kell ennyit várni, mert ezzel töltik az időt. Mert ma még csak szept. 14 van. A megadott dátumig, már akár át is eshetek a betegségen, vagy meg is halhatok. 

Más

Olvasom a Nők Lapját, Pataky Ágival van egy nagy riport. Soha nem hittem, hogy egy reklámarc ennyire értelmes mondatra képes. Kérdezik a vírusról, amire ezt mondja

 "A Coviddal kapcsolatos félelem ugyanugy nem tart béklyóban, mint az öregedés. Nem örülök a koronavírusnak, de jobban aggódom a gyakorlati következményei miatt, hogy mikor utazhatunk, ki megy tönkre a környezetünkből, mi tönkre megyünk-e, s kinek dől össze az élete."

Mert erről van szó. Százezre életéről egzisztenciájáról. Ennek sokkal halálosabb következményei lesznek, mint magának a vírusnak. Sajnos.

Szófáim története

Életem első szófáját Stockholmban vettem, 3 évvel kiköltözésem után. Az elődje, egy kapott darab volt, ami már eleve igen szakadt állapotban került hozzám. Ülni lehetett rajta és egy magam varrta huzat segítségével eltakartam a kilógó belét. 

Szóval, mikor 68-ban szüleimet egészen váratlanul kiengedték látogatóba, tudtam, hogy most vagy soha kell vennem egy szófát. Hol vesz ilyesmit az ember Stockholmban? Természetesen az IKEA-ban. Akkoriban még egészen más volt ez az áruház is. Komoly vállalható bútorokat árult, nagy választékban.  Találtam is, megfelelő szinű és formáju darabot. Persze fotel is kellett volna hozzá, de pénzem nem volt, örültem, hogy a szófát kinyögtem. Ez a szófa aztán elkísért még Zürichbe is, ahová vonattal szállíttattam el. Az első, második és még a harmadik lakásban is megvolt. Nem kopott el a huzata, nem ment ki a formájából, semmi baj nem volt vele 23 év után se. Viszont fotelt már nem kaptam hozzá. Lett két bőr karosszék, de nem volt az igazi. Így aztán, mikor egyszer Stockholmban voltunk, belátogattam egy nagy belvárosi bútor áruházba. Kinéztem és megvettem egy 3 üléses szófát és két hozzá tartozó fotelt. A Szállítással nem volt gond, a cég küldte le. A régi szófát és a két karosszéket egy barátnőm szinte kikapta a kezemből, mikor megemlítettem, hogy le fogom cserélni. 

Megérkezett az új és boldogan használtuk még a maradék 5 zürichi évben. Közben megvettem Pesten a kicsi lakást, akkor még a nyugdíjra és a Pest és Marbella közti pendlizésve gondolva. De addig is, odaszállíttatttam a gyerekszoba bútoromat, de kellett valami ülőbútor is. Zürichben egy cég bezárt, végkiárusítást tartott. Odamentünk a férjemmel és megvettünk egy nem túl voluminőz bőr garniturát. Három + kétülésese szófa és egy fotel. Megszerveztük a szállítást Pestre. Be is fért a kis lakásba, nem volt vele semmi baj, csak, hogy rájöttem, hogy ki nem állhatom a bőrt. Télen jég hideg tudott lenni, nyáron meg ráragadtam ha meleg volt. Igy utolsó költözésemkor, miután gyorsan felmértem, hogy ide nem fér be, pillanatok alatt eladtam az egészet. Egyidejüleg bele szerettem itt Pesten egy Rolf Benz szófába, ami piszok drága volt. Mondhatom ez volt az első igazán drága szófám. Imádtam, egész addig, amig nem kezdett vészesen kopni a huzata + ahol állandóan ültem rajta kezdett besüllyedni a párna. Sebaj, mondtam, ügyes kárpitos majd rendbe hozza. Új huzat stb. Akkor még nem tudtam, hogy ügyes kárpitosok már kihaltak. Mikor beköltöztem ide, a gyerekszobám rekamierjét és a hozzá tartozó székeket, gyönyörűen megcsinálta egy idős kárpitos mester. Ő már nem létezett. Akinél kikötöttem, annak a szája nagyon járt, hogy több generáció óta mindenki ezt a mesterséget űzi a családban bla, bla, bla. Elvitte a szófát,vissza hozta, ránéztem és elkezdtem mondani mi nem jó. Jó, vissza viszi kijavítja. Ezt aztán még egyszer eljátszottuk és abba hagytam. Persze egy vagyont kifizettem a bosszúságért. Eltelt 2 év, mire rájöttem, nem bírom nézni a slampossága nyomait. Kimentem Bécsbe és vettem egy új Rolf Benz szófát. Nem volt annyira blickfangos mint a régi de kényelmes. Árban verte az elődjét. Az idén volt 5 éves de már nagyon öregnek néz ki. Mikor elindultam, immáron Pesten újat keresni, azt hittem, hogy ez már vagy 10 éve megvan. Megtaláltam, a remélhetőleg megfelelőt, okotóber elején szállítják. Ekkor jött a baj. El kell adni a régit, ami most először nem akaródzott könnyedén sikerülni.

Aztán tegnap reggel rájöttem, hogy nem is kell eladni, mert majd az öregotthonba két felé szedjük és ott jó lesz így ahogy van. Mint láttam raktározási lehetőség bőven van. Mielőtt kerestem volna raktárt, megkérdeztem a barátnőmet, hogy neki hol van raktára és hogy működik. Tudtam, hogy vannak beraktározott bútorai. Rögtön meghívott a raktárába, majd osztozunk a bérleti díjon. Egy kő gördült le rólam. Okos vagy drágám, mondtam magamnak és megveregettem a vállam

Roska Botond

Nem tudom, mond-e valakinek ez a név valamit. Nekem csak a Botond tűnt fel egy hosszú német nyelvű cikkben, amit aztán rögvest el is olvastam. Kiderűlt, hogy Botond Roska, természetesen magyar, ez többször is megjelenik az írásban. Ennél sokkal fontosabb viszont, hogy a világ egyik vezető szemkutatója. Pontosabban a recehártyával és a látással foglalkozik. Ma fogja megkapni Hamburgban, az európai tudományokért járó Körber díjat ami egy millió euróval jár. 

Mint a wikipédiából kiderül, itthon a Semmelweis egyetemen tanult, aztán Amerikába ment kutatni és jelenleg Baselban él, ahol egy kutatóintézetet vezet, amit IOB-nak hívnak. Célja a vakoknak vissza adni a látást. Mint mondja eddig kevés kapcsolatuk volt a betegekkel, főleg kutatással foglalkoztak. Ez most változni fog. Nem rég lett kész az új 9 emeletes kutatóintézet, ami kapcsolódik a baseli kórházhoz.Az intézet fenntartásáról a Kanton és Stadt Basel kórháza és a Novartis gondoskodik. Tavaly 14 millió EUR volt a büdzséjük, de ez az idén már több lett. Jelenleg 100 ember dolgozik az intézetben, de ez 170-re fog növekedni. Természetesen több országból több tudományág van képviselve. Roska önmagában egyaránt foglalkozik molekularbiologiával, sejtbiologiával és otthon van a teoretikus Neurowissenschaft-ban is. 

A cikkben megszólaltatnak több hasonló területen kutató orvost is, akik tele vannak dicsérettel. MInt az egyik mondja, "én rendszerint nem szoktam a konkurenseimet dicsérni, de ez a magyar megérdemli."

Mikor ilyesmiket olvasok akkor szagos zsírral kenegetik lelkem mélyén elásott magyar csücskét. Nem tudom persze megállni, hogy elgondolkozzam azon, hogy ha nálunk a sok felesleges futball akadémia és pálya helyett, valami ilyesmibe fektetnénk a pénzt, ez adna nekünk igazi országimázst. Ehhez persze vezetői szinten kellene némi intelligencia, amit sajnos nemigen látok.

Nem tudom, létezik-e a cikk a neten ingyen. Minden esetre a 27.08.2020 dátummal megjelent "Die Zeit" hetilap Tudomány és azon belül Medizin részében van. Érdemes elolvasni!

Örök élet?

 Tegnap egy érdekes adást láttam a tv-be. Egy Steve Horvath nevü biologussal beszélgetett egy riporter. A név megtévesztő mert ő Stefan Horvath néven született valahol Hessenben, de már 30 éve Kaliforniában kutat. A teóriája az, hogy az emberi test minden egyes sejtjében van egy biológiai óra. Ha ennek az órának a járását lelassítjuk, akkor tovább élünk. Ő az egészséges életmódra, sok mozgásra és megfelelő étkezésre fekteti a hangsúlyt.

Hogyan került ehhez a témához? Van egy egypetéjű iker fiú testvére, aki homosexuális. Azt kezdte kutatni, hogy a testvére DNS-ből kimutatható-e a homosexualitás. A válasz nemleges lett, de ő benne maradt a témában. Különleges módszert dolgozott ki, amivel méri az emeberek valós biológiai korát. Vicces volt, hogy miközben ők, az ikrek, 51 évesek. A testvére biológiai kora 48 év volt, az övé viszont 53. Úgy gondolja, hogy 82 éves koráig fog élni.  Amerikában ezekben az örök ifjúságot ígérő dolgokban hatalmas pénz van. Csak a google 15 milliárd dollárt áldozott ilyen jellegű kutatásokra. Gyönyörű nagy épületük van és igen sokan dolgoznak a különböző teóriákon a laborokban. 

Egy másik irány, a növekedési hormon injectiók. Miután az ember maga felnőttként már nem termeli ezt a hormont, az egyik biológus kidolgozott egy tervet. Fél éven keresztül hetente négyszer nyomta magába az önkéntes, 56 éves, alany a hormon injectiót. Nos ettől még én is erősen idegenkednék, mert ki tudja mit növeszt majd a hormon. De az önkéntes nagyon boldog volt, mert biológiailag 2 évvel fiatalabb lett, amin még Mr. Horvath is igen elcsodálkozott. 

Megint másik orvos biológus a fiatal vérrel kisérletezik. Ezt csak egereken mutatták be. Ha az öreg egérbe fiatal egér vérét keringetik, akkor az öreg egér megfiatalodik. Mondjuk, hogy összevarrtak egy fiatal egeret egy öreggel, így közös lett a vérkeringésük, majd szétfejtették őket és az öreg fiatal lett, ezt a módszert embereken még Amerikában se tudnám elképzelni. 

A megszólaltatott német szakemberek, kicsit szkeptikusak voltak, de kihallatszott az enyhe irigykedés, hogy Amerikában mi mindent lehet csinálni, ami felénk lehetetlen lenne.

Nos ma véletlenül bejött egy műsor, a műgyerekek gyártásáról, hát az se semmi, de nem is tilos. 

A végén megszólaltattak egy 82 éves német filozófust, aki közölte, hogy nem akarna abnormálisan sokáig élni, mert minek Végén már minden unalmas lesz és mire odáig eljut valaki, már nem akar valami telejsen újat kezdeni. Nagy mértékben egyet értettem vele.

Kiakadtam!

 Ránézek a magyar hírekre és mit látok vastag nagy betűkel? Szeptember 1-től bezárjuk a határokat. Magyar állampolgár ha kiutazik, utána 2 hét karantén vagy két negativ teszt. B. Kormányunk már teljesen paraoniába esett? Nehogy már csak egy kicsit is normálisan érezzük magunkat, mindent elkövetnek, hogy félelmek közé kergessék a népet. Mindenütt nőnek az esetszámok, de azért nem zárkóznak be. Micsoda nagyképű bejelentés: Magyarország zöld, minden más vörös. 

Megint j9nnek az öregek meg az iskolások. Az eddig külföldről hallott statisztikák szerint most a legtöbb megbetegedés a 30-40 éves korosztályt érinti. A kisgyerekek nincsenek veszélyben, lásd Svédország és részben Dánia, ahol az ovodákat és alsó osztályos iskolákat egyáltalán nem zártak be. Az öregek meg vigyáznak magukra. Egy részük védőruházatban jár még mindig a közértbe, a másik részük viszont normálisan akar élni, ha hagyják. Jómagam biztos a psychiátrián fogok kikötni, ha még sokat szórakoznak velem. 

Amúgy is meglehetősen a padlón vagyok. Ma lemondtam az októberi utazást, mert ha még várok még több pénzem úszik el a dolgon. Ebben most Merkel a ludas, aki maszk mániába esett. 8-10 óra vonat út maszkban elviselhetetlen gondolat volt számomra. Inkább vesszen a pénz. 

Viszont elmentem végre a közjegyzőhöz és aláirtam nála az u.n. élő végrendeletet (Patientenverfügung), amiben letiltottam minden élethosszabbító kezelést ha már nem lennék az eszemnél. Közjegyzőnő kicsit csodálkozott, honnan szedtem. Na honnan? Az internetről töltöttem le. Úgy tűnt még nem találkozott ilyennel. Sajnos kétkedem, hogy kis hazánkban ezt az orvosok figyelembe is veszik, de a remény hal meg utoljára. A közel múltban kerestem a googlen, csak úgy kíváncsiságból "Paliativ orvos" kifejezésre. Nulla eredménnyel. Ilyen nálunk szemlátomást nincs. Kinti orvosi egyetemen tanítják és van szakképzés is, ez egy komoly szakma ma már az orvostudományban.

Még egy hír: A magam féle maszk utálók és anti hisztik, tüntetést szerveztek Berlinben, amit a coronára való tekintettel nem engedélyeztek. Mire a szervezők a bírósághoz fordultak, miután az alaptörvényben mindenkinek joga van békésen tüntetni. Bíróság ma kimondta, hogy nem lehet megtiltani a tüntetést. Mondjuk az üröm az örömben, hogy ezeket kihasználva a szélsőjobb (AFD) is bekeveredik közéjük, minek következtében én pl. biztos nem mennék, de ez már  egy más téma.

Egy jó este

Ma nem kellett korán kelni, így tegnap teljes nyugalomban nézhettem a tv-t éjfél utánig. Különböző politikai vita és riport műsorokat néztem. Így sikerült kétszer vállon veregetni magam, hogy mégse vagyok teljesen hülye.

Házi vitáinkon szoktam mondogatni, hogy Amerika sülyedése a másik tehetségtelen színésszel Reaganel kezdődött. Nem tudom honnan volt ez a meggyőződésem. Általában nem adtak nekem igazat ebben. Nos tegnap elhangzott, hogy nem is csak Trump a főbűnös a kialakult helyzetért, a társadalom polarizációja sokkal régebben kezdődött. Mikor is? Kérdezték az ott ülő amerikai egyetemi professzornőt? A válasz: Reagan kezdte. Már ő is alig titkoltan rasszista volt, ami egy amerikai elnöknél nem elfogadható viselkedés. Ekkor boldog megelégedéssel hátra dőltem a szófán.

Esti siker sorozatom, nem ért itt véget. Egy másik műsorban arról volt szó, hogy a németek mennyire ragaszkodnak a pénzükhöz, bezzeg a svédek! Ott már nem lehet sehol semmit készpénzért venni. Így van. Tudom a még ott élő barátnőmtől. A koldusnak és a templomi adománygyűjtőnek is van kártyaleolvasója. Még a kártyánál is nagyobb divat, az ifjúság körében, a telefonnal való fizetés. Ez a szokás itthon is terjed. Jómagam erősen idegenkedem tőle, nem véletlenül. A riporter több okos emberrel beszélt, általában csak az adóhivataliak voltak lelkesek a kártyától. A megkérdezettek különben inkább tartózkodtak tőle. Végül is a bécsi egyetem egyik professzorjával beszéltek. Ő a képernyőjén megmutatta, hogy egy kártyahasználat alkalmával hány helyre lesznek továbbítva az adataink. Példának említette, hogy ha két korra és keresetre azonos ember közül az egyik kicsit rosszabb környéken lakik, olcsó üzletekben vásárol, vacak szállodákban száll meg stb. Az nagy hatással lehet ara, hogy milyen állás fog kapni, mennyi kreditet kap a bankjától, milyen ajánlatokat kap az interneten és milyen hirdetéseket lát. 

Nos ha az életben már nem is, de legalább a tv-ben így lesz elismerve, hogy okos vagyok.:-)

Kellemes este volt.

Egy kis extra a végére. Tegnap pénzt váltottam, teljesen hivatalos helyen. Oda adtam az igazolványom, mert ma már száz ezer felett az is kell. Pasi hosszasan elmélyedt a tanulmányozásba. Olyan hosszan, hogy rászóltam, adja vissza az igazolványom és a pénzt, én nem tudok ennyi ideig egy szűk meleg lukban álldogálni, elmegyek máshova. Rögtön megleszünk, mondta, majd rám nézett és megkérdezte. Születési év nem változott?

Pedofilia

Nem tudom, hogy tényleg olyan rémesen terjed-e, vagy csak egy újabb hiszti.  Minden esetre Németországban majd minden napra jut egy pedofil bírósági tárgyalás. Számomra a csúcs, miszerint a vádlott, a gyerek apja 177-szer (nem ennyi volt a szám, csak kb. amit mondtak) bántalmazta szexuálisan a most 3 éves! kislányát, három hónapos kora óta. Ez nem valami kacsa hír, hanem a német állami televizió híradásában hangzott el. 

Biztos gyenge a fantáziám, de ezt én nem tudom elképzelni, mert szerintem ez egyrészt fizikailag lehetetlen, másrészt ki állt ott 3 évig a gyertyával és számolta? Minden esetre ezzel is hiszterizálják a népet. Olvasom a szintén nem női magazin újságomban, ahogy egy újságíró anyuka leírja, hogy a 10 éves kislánya tornás táncos nyári táborban volt. A tábor vezető nő kitalálta, hogy a végén a gyerekek egy cirkuszi előadást produkálnak a szülőknek. Gyerekek boldogan beöltözve, kifestve stb. tették is a dolgukat. De! Az előadás előtt a vezetőnő bejelentette, hogy tilos fényképezni. Szülök nyeltek egyet és elrakták a telefonokat. Az előadás után anyuka a sátoron kívűl le akarta fényképezni a lányát és annak barátnőjét, a cirkuszi maskarában. De a gyerekek húzódoztak a fényképezéstől, mert az nem jó, meg veszélyes stb. Nyilván a két hetes tábor alatt telebeszélték a fejüket hülyeségekkel. 

Mert igen, igen "veszélyes dolgok történhetnek". A közzé tett képeket bárki ellophatja és a dark neten felteheti pedofil oldalakra, ahol majd azok a pedofil férfiak élvezkednek felette. Lehet, hogy így van. Állítólag piszkos kommentárokat is írnak. De azt nem tudom, hogy ezzel kinek ártanak? A fényképen lévők garantáltan nem fogják tudni, hogy kommentálják őket. 

Lehet, hogy csak nekem szörnyű a gondolat, hogy már a gyerekekbe is, na meg a felnőttekbe pláne minden féle félelmet beleültetnek. Mindegy, hogy virus vagy pedofíl a lényeg, hogy rettegjünk valamitől. Nem lenne psychésen egészségesebb az emberek józan eszére bízni, hogy mitől kell félni? Én minden esetre örülök, hogy félelem mentesen nőttem fel, legalább is a szüleim nem tápláltak belém semmilyen félelmet. Az oroszoktól magamtól féltem. Nyilván tudat alatt átadták nekem a saját félelmüket. De ez minden. Ha egy férfi udvarias volt velem, vagy akár a karomra tette a kezét, nem gondoltam, hogy meg akar erőszakolni. Biztos sok, akár fürdőruhás képem volt szerte a nagyvilágban, de soha nem gondoltam, hogy ez ártalmamra lehetne. Nem féltem a betegségektől, vírustól semmitől. Illetve a gyerekbénulástól féltem, nagyon is, mert nem tudtam róla semmit. Következmény. Felnőttként kétszer is beoltattam magam ellene. A félelem mentes élet nagy ajándék, erre kellene, szerintem, törekedni a rémisztgetés helyett.

Így nyaralok én

Hallom innen onnan, hogy a nálam egy generációval fiatalabb nők, apartmant bérelnek a Balatonnál, vagy a velencei tónál és oda mennek egy hétre nyaralni. Nagyon elgondolkoztam azon, hogy vajon mi ennek az értelme. Hiszen mindenkinek van otthon egy kényelmesen berendezett lakása, nem valahol a nyolckerben, hanem szép helyen. Minek mennek akkor egy bérelt nem tól luxus berendezésű apartmanba. Mi ebben a jó? Megoldás nincs, nem fogom megkérdezni. Viszont elhatároztam, hogy akkor én is nyaralok, azokon  a napokon, mikor B. itt van nálam. Ma volt az első nap, ami azzal kezdődött, hogy féltíz lett mire felkeltünk. Reggeli, utána kényelmes újság olvasás, majdnem délig. Az újságokért megdolgoztam, szóban és írásban. Kitartó telefonálgatásai és levelezésem eredménye, hogy most van hétvégi napilapom privát előfizetéssel, plusz vissza tért a hetilap is. Nem tudom ez mennyire függött az én buzgalmamtól, de ma kaptam tőlük levelet, amiben közlik, hogy ismét kapható Pesten a lap. 

Délben megittuk az egy pohár pezsgőnket, ami most kisérleti stádiumban van, miután a mi kedvencünket nem gyártja már a Törley gyár. Gondolom most eltünt, aztán majd idővel vissza jön, csak kicsit többe fog kerülni. 

Pezsgő után elsétáltunk egy közeli vendéglőbe ebédelni. Haza fele felfedeztem, hogy megint van Mövenpick fagylalt a svájci csokoládé üzletben. Kb. tavaly ilyenkor ettem utoljára fagylaltot, mert én csak ezt a Mövenpicket szeretem. Itthon a kellemesen hűs lakásban, elnyúltam egy kicsit, később fagylaltoztunk. 

Ezután már csak olvasás, majd este TV következett. Éjfél után feküdtem le. Egy tökéletes nyaralós nap volt. Ma reggel, mikor felébredtem láttam, hogy a nyár búcsut vett tőlünk. Jókora időzítettem a "nyaralásomat".

Televizió

 Soha nem szerettem a televíziót, népbutitó eszköznek tartottam, főleg az írástudatlanok számára. Nem is volt nekünk, mert csak anyám mondogatta néha, fodrászlátogatás után, hogy jó lenne, miután ott mindig szó volt valami műsorról, amit ő persze nem ismert. De apámmal leszavaztuk az ötletet, így csak mikor elhagytam az országot, akkor vettek, helyettem, egy tv-t.:-)

Mai napig se vagyok nagy fogyasztó. Rendszerint este 8-kor hírek, utána valami és kész. A napokban viszont nagy élményt szerzett az eszköz nekem. A salzburgi ünnepi játékok 100 éves évfordulója alkalmával mutattak egy ősi filmet, ahol Karajan vezényelt és csodálatos hangú nők énekeltek. Az 1960-as bemutatóból volt összevágva a film, mai kommentárokkal. Richard Strauss Rózsalovagja volt a nyitó előadás. A librettót Hofmannstahl írta akivel Strauss együtt alapította az ünnepi játékokat.

Karajan még személyesen találkozott Straussal.  1960-ban még fiatal volt és fantasztikus tempóval dirigált. Volt zenészek mondták filmben, hogy képes volt egy ütemet sokszor megismételtetni, amíg nem találta tökéletesnek. Időt szánt a dologra, ami ma már nem létezik. A Rüzsalovagban 3 nagy női szerep van, igen a Rüzsalovagot is egy mezzo szoprán énekli. Nos ebben a filmben a mezzo szopránt nem ismertem és nem is tudtam megjegyezni a nevét. Viszont a két nagy szopránt még én is sokszor hallottam ha nem is élőben, de lemezen és igen a tv-ben. Elisabeth Schwarzkopf és Annelise Rotjenberger nagy nevek voltak csodálatos hanggal. Utóbbi sokáig szerepelt a tv-ben, egy zenei műsort vezetett. Szép karcsú nők voltak csodálatos hanggal. A másfél órás filmtől teljesen high lettem, mert nem csak a hangok, de rendes díszletek szép kosztümök, minden olyan kerek és szép volt. 

Ilyenkor jó öregnek lenni. Vannak szép emlékeim, amik boldogsággal tudnak eltölteni. Örülök, hogy tavaly sikerült elmenni Salzburgba, így pontosan ismertem a helyszínt, ülhettem egyszer ott a nézőtéren. Igaz kora ifjúságomban mindig a Jedrmanra vágytam, de az nem jött össze. Mindent nem lehet megkapni amire vágyunk.

Öregszem?

Furcsa dolgaim vannak és nincs kit kérdezni. Miután valahogy mindig nálam idősebb és okosabb barátaim voltak, mára nem maradt már senki. Mostanában ősrégi dolgok jutnak eszembe, amikkel már ezer éve nem foglalkoztam. Beugranak ismerősök, helyek, szituációk és én csak csodálkozom. Honnan jön most mindez. Lehet, hogy ez a vég kezdete?

Ma pl. fejmosás közben jutott eszembe egy Ady vers: Őrizem a szemedet. Az első versszakot persze még tudom is, mert ami nagyon tetszett az megragadt. Különben nem voltam se versmondó se verstanuló. A kötelező verseket általában addig tudtam, amíg fenn ált a felszólítás veszélye az iskolában.

Szóval állok a zuhany alatt és mormolom magamban a verset. Ekkor eszembe jut, hogy mi az, hogy vénülő kezemmel? Ady nem is lett öreg soha! Emlékezetem szerint 40 éves kora körül meghalt szifiliszben. Az egész olyan logikátlan, de nagyon szép. De honnan jutott ez most az eszembe???

Az imént rápillantottam az indexre, megszokásból. Nem tudom ki írja, de vastag betűs cím: Ma kihúztak hat számot a lottón. Miért a hatos lottón hány számot szoktak kihúzni?

Holnap kezdődik a hét a szokásos két nap küzdelemmel. Hétfőn torna, kedden takarítás, ami korai keléssel jár. Aztán megint szabadságon leszek. A német újságok rendetlenül vagy sehogy se jönnek. Megint kell egy kicsit telefonálgatnom ezügyben. Tudom, hogy nevetséges, de nem akarok újság nélkül élni. Annyi mindenről le kell mondani koromnál fogva. Erről nem akarok és kész.

Kispukkancs

Az EU-ban öt napra húzódott el a kétnapos tárgyalás. Nem volt egyszerű mert hatalmas összegről volt szó, amivel az EU próbál segíteni a vírus okozta válság megoldásán. Hamarosan szinre lépett a "4 fukar" Ausztria, Dánia, Svédország és Hollandia. Különösen az utóbbi miniszterelnöke makacskodott. Ők igyekeztek minél többet lefaragni a segély összegéből és inkább csak kölcsönöket adni. Az első két nap, gyakorlatilag ezzel a huza-vonával telt el. Lassanként aztán kevesebb lett a segély és több a kölcsön, a végösszeg nem változott. Ezután kezdtek beszélni a jogállamiságról és ekkor lépett színre a kispukkancs. Ha bármiféle jogállamíságot követelenk, akkor ő megvétózza az egészet és kész. Őt nem érdekli Európa jövője, semmi. Közös érdek közös értékek, mi az neki?

No de nem is erről akarok itt mesélni, hanem a külalakról. Természetesen a jobbára férfiakból álló gyülekezet, mind öltönyben és nyakkendőben volt. A nők is a szokásos nadrág és blézer együttesben. Egyetelen üditő kivétel volt a finn miniszterelnöknő, akin szép elegáns ruhák voltak minden nap.  Érdekes módon egy darab elhízottat se sikerült felfedeznem köztük, Merkelnél ez már bocsánatos bűn, nálam. No a mi kis pukkancsunk volt az egyetlen aki állandóan levett zakóval mászkált teremről teremre, pedig egy pukkancs hasnak nem előnyös a ráfeszülő ing. Nem hinném, hogy az üléstermekben és általában a hatalmas épületben nincs klíma. Így számomra semmi se indokolta az ingben járást.
Egyébként ha pukkancsunk is azt vallja, mint állítólag Marlene Ditrich, hogy mindegy, hogy mit csak beszéljenek rólam, most boldog lehetett. Négy napon át nem volt olyan német hiradó, ahol ne hangzott volna el a neve és ne mutatták volna daliás alakját.

Pest nem Bécs

Pénteken, nem csak dolgom, hanem időm is volt a belvárosi szemlére. Nagyon elszomorító amit láttam. Igen sok üzlet bezárva, vagy u.n. technikai ok miatt vagy egyértelműen végleg. Ami nyitva van az is üres. Kávézók teraszai, délelőtt nem esett még az eső, üresek. Hol a nép és mit csinál?

Mikor járvány után kint voltunk Bécsben, örömmel láttam, hogy az ott lakók szemlátomást örömmel használják a városukat, ami járvány előtt, kibírhatatlan volt a turista tömegek miatt. Vissza tért a nyugdíjas korosztály a városba, délben öregasszonyok csoportosan ebédeltek a vendéglőkben.Az utcákon kis szatyrokkal idősek siettek a dolguk után. Minden olyan volt, mint ezelőtt 30 évvel.

Nagyon elszomorító de nálunk ez nincs. Nem tudom ki hol van és mit csinál, de megjegyzem, hogy pl. a Dunakorzón sétálni, leülni beszélgetni teljesen ingyenes.

Délután aztán utól ért az öröm is. A már szerdán megérkezett hétvégi német újságok mellé, megkaptam az újságosnál a hetilapot is, amit 3 hete eltűnt. Újságos külön telefonált, hogy okvetlen menjünk, mert van német újság. Hogy mi történt, nem tudom, de kicsit helyrebillent a lelkem ebben a kivételesen ronda őszi időben.

Jelenleg én olvasok szegény B. pedig csapot szerel, fekszik a szekrényben. Azt a vadonatúj drága csapot cseréli le, amit nemrég a szerelő 10 perc alatt felrakott húszezerért. A csap maga pontosan a duplájába került, de sajnos elég használhatatlannak bizonyult, felszerelve. Ezután jutott B. eszébe, hogy nála van egy szintén új csap, elfekvőben. Most azt szereli fel.

Frissítés. Még mindig szerel. Már beiktattam nála két szünetet de csak remélni tudom, hogy holnapra kész lesz.:-(
Szerelőt persze nem volt szabad hívnom, mert annak még egy rendes szerszáma se volt. Ettől függetlenül 20 perc alatt fent volt a csap.

Éttermi ebéd, vírus után

Nagy elmaradásunk volt a karantén miatt az elmúlt hónapokban. Azóta igyekszünk behozni az elmaradt ebédeket. Ma itt Pesten a belvárosban egy olasz étteremeben voltunk. Hétköznap délben tele volt. Szerencsére kicsit később mentünk, így pont felálltak egy asztaltól és leülhettünk.
Amíg vártunk, nézelődtem. Itt a vírús rémületnek már nyoma se volt. Senkin, a pincéreken se, volt maszk, ami mindjárt normálisabbá tette a helyet. Igaz az asztalok kicsit szét voltak húzva, ami csak jó volt, mert régen elég sűrün kellett ülni. Amennyire a környezetemben hallottam csupa magyar vendég volt, csak egy asztaltól jöttek angol hangok, B. szerint valami szőrnyű magyar akcentussal.
Közben jöttek újabb vendégek, aki a régiekkel hatalmas ölelkezést és puszilkodást rendeztek. Ezt több ízben is láttam. Nem tudom, mindez a vírus utáni öröm, vagy talán régen is volt ilyen, csak akkor nem figyeltem. Minden esetre jó volt látni, mindaz után, ami a tv-ben látható. Vezető politikusok csak álldogálnak egymással szemben és nincs semmi kézfogás. Nagyon sután néz ki.
A kiválasztott étkek igen finomak voltak, nagyon jól éreztük magunkat. Utána szóltam, hogy fizetni szeretnénk, erre eltünt mindenki. Miután utálok várni, felálltam és indultam a kijárat melletti kassza irányába. persze rögtön előjött a kasszírnő. Ezen a helyen ezt már máskor is megcsináltam. Valahogy a számla nagyon ráér náluk. Miközben B. miatt tötyögtünk a buszmegálló felé, két busz is elment. Na mondtam itt egyhamar nem jön másik, de volt ott egy taxi. Ez nálam a totális züllés, világos nappal jó időben taxiba ülni. Szerencsére az alagutat már kitisztogatták. Mikor befele jöttünk a kifelel menő sáv le volt zárva. Volt mentő és tüzoltó autó is, plusz 3 személykocsi meg néhány rendőrautó. Valami óriási tehetség kellhet ahhoz, hogy egy ilyen teljesen egyenes rövid alagútban, ahol soha nem lehet gyorsan hajtani, ilyen ügyesen össze menjenek.

Az elátkozott Palazzo

A történet nem tőlem származik, hanem a Süddeutsche Zeitungból "loptam". Talán másnak is érdekesség.
Van Velencében  a Calane Granden egy gyönyörű palota, Casa Dario, amin állítólag átok ül. Sokan dicsérték és állítólag Monet számtalan festményén is szerepel. Tényleg nagyon szép.
1479-től épült és 1487-re készült el. Velencei gótikus stilusu de a hátsó oldalára, ami egyébként egy kis térre néz, a 19. században hozzá építettek egy neogótikus erkélyt. Az építtetőt Giovanni Darionak hívták és a palota elkészülését már nem élte meg. Később a lánya a férjével költözött a palazzoba és ezzel elkezdődőtt az átok. A férj egy jómódú fűszerkereskedő volt, aki a beköltözést követően csődbe ment és nemsokára leszúrva találták meg. Felesége nem tudott belenyugodni a sorsába és öngyilkos lett. A palota ezután több évig üresen állt, majd megvette egy örmény drágakő kereskedő, Arbit Abdoll. Hamarosan az ő üzlete is csődbe ment. Hasonló sorsra jutott a gazdag angol tudós, Rawdon Brown. Neki 4 év után elfogyott a pénze és 1842-ben öngyilkos lett, miután kiderült hogy egy férfivel volt viszonya. Na ja, akkoriban ez még elég kínos ügy lehetett.
A következő tulajdonos, egy amerikai milliomos Charles Brigg is hasonló sorsra jutott, így fejvesztve menekült hátra hagyva mindent és meg se állt Mexicóig. Ott a fiuja hamarosan öngyilkos lett.
A francia költő, aki csak egy rövid időre bérelte a helyet, amig megírta a "L'Altana oula vie vénetienne" c. könyvét, hamarosan halálos beteg lett.
1964-ben Mario de Monaco, a híres tenor, akarta megvenni a palotát, de az aláírás előtt autóbalesetet szenvedett és meghalt.
1970-ben a következő tulajdonos, Turin Grófja, egy híres művészeti szakértő. Őt is holtan találták meg a palotában. Szeretője, egy horvát matróz ölte meg.
A nyolcvanas években az akkori tulajdonos Fabrizio Ferrari testvére, röviddel a vételi szerződés aláírása után meghalt, nem természetes módon. A nyolcvanas évek végén egy pénzügyi befektető, Raul Gardini, szintén a palotában lett öngyilkos.
A hetvenes években is volt egy vevő, Christopher Lambert aki röviddel a vásárlás után a londoni házában zuhant le a lépcsőn. Pedig nem is töltött sok időt a palotájában, szállodában aludt, mert azt mondta hogy szellemek járnak éjszaka a házban.
A ház mindig évekig állt üresen, eladó vagy kiadó állapotban. Így bérelte ki egy zenekar basszistája 2002-ben. Röviddel ezután, túladagolás által kiváltott szívinfarktusban meghalt.
Elton John és Woodi Allen is erősen érdeklődtek a gyönyörű ház után, de a hallottak alapján inkább elálltak a szándékuktól.
Végül 2006 novemberében egy amerikai üzletember vette meg a palotát nyolcmillió euróért. Azóta semmi rémség nem történt a Casa Darioval kapcsolatban. Persze lehet, hogy még sok más velencei palotáról is lehetne találni hasonló sötét történeteket. Magyarázat a történtekre nincs, de a suttogások szerint a palota építésével egy szörnyű nyomot akartak eltüntetni. Alatta állítólag a Templomosok temetője volt.

"Sikereim"

Mostanában már csak a nőknél van sikerem. Ma a fodrásznál voltam és alig léptem be az ajtón, máris egy nő közölte velem, hogy nagyon tetszik neki a gyöngy a nyakamban. Ez az a tarkabarka gyöngy, aminek nehéz megszerzéséről itt is írtam valamikor, sőt még képet is tettem be róla. Az igazság az, hogy nem túl sokat hordom, mert kicsit túl tarka és voluminőz, de ma kellett valami könnyen leszedhető a nyakamba. Miután kész voltam a frizurázkodással, vissza raktam a nykamba és indultam haza, de mielőtt kiléptem az ajtón egy újabb nő kezdett gyönyörködni a gyöngyben és közölte, hogy nagyon elegáns vagyok. Mire a fodrásznőm megjegyezte, hogy "ő mindig, egy valődi jelenség".
Ezután már a lehető leggyorsabban távoztam és bevetettem magam a Kossut L. utca, érzésre 40 fokos katlanába. Napos oldalon kellett mennem a buszmegállóig. Ott aztán beálltam egy hirdetőoszlop árnyékába. Idővel mellém állt egy hölgy, álarcban persze és mondott valamit. Bal oldalamon állt, a bal fülemre nem hallok + álarc és zaj. Mikor látta, hogy nem értem, szembe fordult velem és lelkesedett a gyöngyért. Hol vette? Nem tudom, ajándékba kaptam, hazudtam, mert nem akartam, hogy még az árát is megkérdezze. Aztán felszálltunk a buszra. Mikor itthon leszálltam ő is itt szállt le. Rámnézett. nahát, mondta, még a ruhája alján is gyöngyök vannak. És tényleg, de ez tiszta véletlen csak, mondtam neki és húztam haza fele.
Az igazság az, hogy fiatal koromban a pasik valahogy mást néztek rajtam mindig nem a gyöngyöket, de mindegy. A nők a kritikusok mindig és jó szemük van.

Hétköznapok

Miután letudtuk az ünnepeket, elindultunk ma ügyintézni. Az első út a francia konzulátus, amiről a neten kiderült, hogy elköltözött a francia intézetbe. Félfogadás heti 3 délelőtt, délután csak bejelentkezésre. Minden évben kell menni B.-nak, hogy lássák él még. Pecsét aláírás, általában 3-5 perc alatt megvan. Most odamegyünk látom a lépcső tetején topog 3 ember. B. felmegy, majd leszól "van tollad" nincs. Bent nincs toll. Átmegyünk a kávézóba, kérünk egy tollat, aláírja a papírt és megy vissza. Én már láttam, hogy ez nem 3 perc és leültem a kávézóban. Nézelődtem, telt mult az idő, végül látom, hogy jön. Kérdezem, hogy minden OK? á dehogy. Délelőtt is időpontot kell kérni a vírus miatt. Mint mondja, amíg várt a kis előteret háromszor mosta fel valaki valami fertőtlenítővel. Akik vártak, azoknak volt időpontjuk de nem sokat ért, mert csak álltak az ajtón kívűl és vártak.
Na jó, majd kérünk időpontot, de ha már itt vagyunk menjünk a szőnyeg üzletbe, mert kell egy új futószőnyeg az előszobába. Elsétáltunk a Dunaparton a Battyányi térre, metro a Moszkvára, majd villamos, ami onnan kifele jár a Hűvösvölgybe. A környékünkön nem jár egyetlen villamos se. Minden nyáron van ilyen szünet, de eddig láttam, hogy dolgoznak valahol a sineken. Az idén semmi. Már többször végig jártam gyalog és pótlóbuszon a vonalat, de egy szál embert nem láttam a sineken ügyködni.
Még vírus előtti időben ajánlott valaki egy vendéglőt a Hűvösvölgyi úton, így leszálltunk útközben és tényleg igen kellemesen megebédeltünk. Átellenben volt egy buszmegálló és amíg vártunk, beugrott, hogy ez már tiszta Amerika. 3 egymás melletti házban különböző vendéglátó egység működött. Ott figyeltem ezt meg, hogy a vendéglők egymásra telepedtek. Soha nem értettem, mert aztán a következő ilyen tömörülésig akár 15-20 percet is lehetett autózni. Aztán jött a busz és nem filozofáltam tovább a dolgon. Szőnyegüzlet a világ végén, de volt olyan amire szükség volt. Kérdik, hogy beszegjék-e? Két nap múlva kész. Kérdés részemről: Házhoz szállítanak? Igen, de az többe kerül mint a szőnyeg. Miután egyikünknek se volt kedve két nap múlva megint kirándulni, elhoztuk úgy ahogy volt. Szerintem az elődje se volt beszegve. Megnézni már nem tudom, mert B. már kidobta. Hívtam egy taxit és haza jöttünk.
Hogy B.ne unatkozzon, a napokban elromlott a nagy sarokablak rolója. Tegnap elkezdte és még most is azzal szórakozik. Mesteremberről szó se lehet! Most nagyon tevékeny időszaka van, 14 éve lakik a lakásában és most már másodszor alakította át a konyhát. Ennek eredménye, hogy új mikro és új rezsó kell. Szerencsére ezeket már megrendelte, nem kell sehova se menni érte. Nem mellesleg talált otthon egy teljesen új konyhai mosogató csapot, amit már át is hozott, Hogy itt felszereli a rosszul használható új helyett.:-(
Nem unatkozunk. Nekem pedig már kedden megérkezett az előfizetett hétvégi újság. Egy jó pont a postának. Rosszabbra számítottam.

175

Most ünnepeltük 3 nap eltéréssel a születésnapjainkat, ami együtt 175 év. A sajátom sokkal szerényebb volt, de B. egy féléve talán, felfedezte a családját. Nem közeli rokonok, de egy általa még ismert nagybácsi leszármazottai, akik még most is abban a városban élnek ahol egykor. B.-nak tényleg senki más rokonsága nincs már. Erre a nagybácsira emlékszik, hogy együtt kirándultak és őt felültették a turulra Tatán. Rokonok aztán néhány hete voltak itt nálunk, együtt ebédeltünk, a nagybácsi fia és felesége valamint a lányuk. Tulajdonképen a lányt találta meg B. mert neki van honlapja. Tegnap aztán mi mentünk Tatára. Az állomáson egy helyes fiatal pár várt ránk, akik elbeszélésből felismertek és ők vitte az étterembe. Nem mellesleg Tatán rengeteg lépcsőn kell fel és lemászni, hogy kijussunk az állomásról. A fiatal párról kiderült, hogy a lány az unoka. Ezután a vendéglőben ott volt még a fia feleségestől a papa feleségestől és a lánya, aki elvált, végül 9 fő. Felismertük a vendéglőt, mert mikor egyszer elmentünk Tatára körülnézni, akkor ez volt az egyetlen vendéglő a tóparton. 
Nagyon kellemes volt, bár szivesen mentem volna a tóba is, mint egykor a 60-as évek elején. Akkoriban készült el az első autópálya itthon, Budapest-Tata. Ezt kihasználva vásárnaponként családilag jártunk a tóra, ahol nem voltak soha sokan, nem volt strand, csak vad fürdőzés.
Miután mindenki jól lakott, kérdeztem, hogy esetleg desszert vagy kávé?  Senki nem kért semmit. Aztán pár perc múlva megjelentek a pincérek az itt látható tortával. Barátnő csinálta, direkt nekünk, ami a színekből és évszámból is látszik. Mi köpni se nyelni nem tudtunk. A torta nagyon finom volt, sajnos nekem kellett felvágni, ami nem volt egyszerű. Ráadásnak még fejenként egy borítékot is kaptunk 2-2 hangverseny jeggyel. Most törhetem a fejem, hogy mivel tudjuk viszonozni. B. totál oda volt. Azt hiszem még az életben senki nem csinált neki születésnapi meglepetést, szerény ötleteimtől eltekintve. Haza kocsival jöttünk, mert a lánynak ugyis erre volt dolga. Útközben még a turult is meglátogattuk és megállapítottuk, hogy jó magasra nőtt, mióta nem találkoztunk. Eredetileg egy sokkal alacsonyabb emelvénye volt.

Minden mindig máskép lesz

Tegnap este már a "book" gombon volt a cursor, mikor úgy gondoltam, mégis inkább telefonálok Berlinbe. Tudom, hogy komplikálom az életüket, ha megyek, mert Berlintől 36 kilométerre laknak egy faluban ahova csak autóval vagy hekikopterrel lehet eljutni, esetleg az állomásról (6 km.) biciklivel. Szóval ha ott vagyok, akkor fuvarozásra szorulok.
A barátnőm azt kérte, hogy inkább jöjjünk, mikor elmult már minden cécó mert most még beszélgetni se lenne időnk. Tudom, hogy rengetegen lesznek, az egész falu és sok barát és ismerős, no meg az ő saját rokonsága, akiket szintén fuvarozni kell majd. Mint mondta a vírus miatt a kápolnába csak 40 ember mehet be. Barátom ott játszott minden vasárnap az Istentiszteleten, biztos mindenki ismerte. Aki nem fér be, annak kint kell állni akár esik akár hőség van. Szóval hagytam magam lebeszélni. Ha elülnek a hullámok körülötte, akkor megyünk, beszélgetni.

Még a tegnapi bejegyzéshez és a visszafejlődéshez. Ma elmentünk a Média Marktba, mert B. mikrója kinőtte a konyháját. Hamar megtaláltuk a megfelelő kicsinységüt és amíg ő az eladóval ügyintézet én sétáltam a kirakott gépek közt. Rémülettel néztem a mosógépeket, amik teljesen amerikaiak lettek. Nincs rajta hőfok hanem a ruhák milyensége. Ettől már Amerikában is a falra másztam, ráadásuk az ottani se nem mosott se nem szárított rendesen. Sajnos tapasztalatom, hogy a 2 éve vett mosogatógépem se ér nyomába se a réginek, ami sajnos már javíthatatlan volt. Néztem a szintén idióta jégszekrényeket. Keskenyek és magasak. A legtöbbnek a felső polcát használni se tudnám. Ezentúl imákat fogok rebegni, hogy éljenek túl engem az eszközeim.
Média Markt után átmentünk a csap szaküzletbe. Nemrég vettem egy új csapot a mosogatóhoz. Direkt ugyanazt a márkát, mint a régi volt. Ránézésre ugyanaz, de felszerelve sajnos nem az. A régit 180 fokban el lehetett forgatni, ami szükséges nagyobb edények mosogatásánál. Ezt csak összesen 90 fokban lehet forgatni. Egy nagytányér leöblítése is kényelmetlen. A csap üzletben egy darab csap se volt, ami jobbnak tűnt volna. :-(

Ami, ha fiatalabb lennék és dolgoznék, nagyon pozitív lenne számomra, a  vírus okozta változásokból,  az otthonról dolgozás. Erre vágytam mindig, de sajnos ez az én időmben még nem létezett.

Lépkedünk vissza az időben

Szépen egymás után, beszüntették a német nyelvű újságok árusítását Pesten. Nem akarok ebben valami politikát látni, mert az egyik lap, kérdésemre, megírta, hogy kevés a hírdetés és magas a postaköltség stb. No persze Bécsig azért eljutnak az újságok. A maradék hetilap, szintén eltünt 3 hete.
Utána néztem és az egyik napilapnak volt olyan előfizetési lehetősége, hogy a hétvégi számora. OK mondtam én, több mint semmi, majd néhány nap késéssel megkapom. Próbáltam elindítani az előfizetést nem ment. A formuláron nem volt más ország csak  a német nyelvüek. Írtam e-mailt, válaszoltak. Ugyan oda küldtek vissza ahol nem ment. Telefon. Készséges kisasszony se hitte, hogy nem megy. Mondtam, itt várok, próbálja már meg. Jééé... tényleg nem megy. Várjak. Végül adott egy linket, ahonnan tényleg tovább lehetett jutni és be lehetett adni az országot. Most várok, hogy a mai és holnapi szám mikor ér ide.
Nagy reményeim nincsenek, örülök ha nem vész el. A Berlinben 3 napja feladott parte cédula még sehol nincs, pedig elsőbbséggel jön. Már így is tudom, hogy a temetés juli 17.-én lesz. Mit tegyek? B. szerint is ki kell menni, mert a családhoz tartozónak vesznek engem. Ott a barátnőm és a gyerekek, akikkel szintén jó kapcsolatom van. Sajnos manapság nem olyan egyszerű kiutazni Berlinbe. 20-30 évvel ezelőtt csak a pénztárcámon múlott, hogy hova, mikor utazom. Ma ez már nem így van. Pestről repülő nincs, éjszakai vonat megszünt. Bécsből ugyan van vonat, de nincs rajta hálókocsi. Repülő is van, de valahogy nem vonzott az ötlet, hogy vonat Bécsbe, kijutni Schwechatra, várni 2 órát és elrepülni a volt keletberlíni repülőtérre. Az új repülőtér majd talán októberben nyílik, de Tegelt már végleg bezárták. Marad a vonat Pestről, hajnali indulással és 12 óra döcögéssel.
Mire ide eljutottam, több órát töltöttem a computernél, voltam a déli pályaudvaron és egy utazási irodában. Ma estére rezignáltam, nincs mit tenni, holnap megveszem a vonatjegyet.

Ha így fejlődünk vissza fele, akkor majd mehetünk sorba állni kenyérért, totózhatunk, hogy milyen húst kapunk és lejárhatjuk a lábunkat banánért. Netán engedély kell majd a kiutazáshoz és vízum a beutazáshoz grrrr........  Meghülyült a világ.

Jürgen

Jürgent 1963-ban ismertem meg, amikor egy igazi forró nyáron vittem csoportot DDR körútra. Ő volt a drezdai idegenvezetőnk. Fiatalabb volt nálam néhány évvel, imádta a várost. Akkor ott járt egyetemre. Az első perctől kezdve haver, barát volt. Drezda akkoriban elég nyomorult hely volt. Valami kollégiumban laktunk és kb. az első este kiderült, hogy egyaránt nem szeretjük a rendszert és ezt jól meg is beszéltük, pedig tudtuk, hogy nagy a besúgás veszélye. Ezen kívül a zene volt még központi téma. Jürgen remekül zongorázott, a papája zenetanár volt. Akkoriban sok keletnémet ismerős volt, miután nekik mi mini mennyországnak tűntünk a hozzájuk képest lezser rendszerünkkel. Nagyon kiterjedt levelezésem volt akkoriban. Küldtem a meghívó leveleket, néha nálunk, máskor másoknál organizáltam ingyen szállást.
Aztán lassan mindenki lekopott. Eljöttek Pestre, élvezték és kész. De Jürgen nem kopott le. Szorgosan leveleztünk, ami remek nyelvgyakorlás is volt. Befejezte az egyetemet, majd megismerte leendő feleségét. Mikor 64 telén egy idősebb barátnőmmel Berlinbe mentem, akkor Jürgen már ott lakott. Az esküvő is tervben volt már és iszonyatosan félt a házasságtól. Amíg kint voltunk, minden este eljött a szállodába, munka után és kalauzolt minket Berlinben, ami mai szemmel szintén nem volt valami csodás akkoriban.Menyasszonnyal nem találkoztunk, mert ő Potsdammban dolgozott.
65-ben házasodtak és én akkor ősszel hozzájuk mentem és kvázi tőlük disszidáltam. Persze folytatódott a levelezés, pedig ez számára rossz pont volt, hogy nyugattal levelezget.
Decemberben kaptam otthonról levelet, hogy a szüleimet meghívták magukhoz karácsonyra és szilveszterre, mert most nekik milyen rossz lehet egyedül otthon nélkülünk. A húgom is előttem disszidált. Ezzel aztán végkép belopták magukat a családom szívébe.
Aztán jöttek mentek a levelek. Náluk megszületett a két gyerek, nagyobb lakásba költöztek, dolgoztak és mindenről beszámoltak. Én se tettem mást, mindig válaszoltam és igyekeztem hű képet mutatni az életemről.
73 tavaszán, már a férjemmel, mentünk fel Stockholmba és kitalátam, hogy ejtsük útba Berlint. Nyugaton szálltunk meg és elég izgatottan mentünk át a Check Point Charlien másnap reggel. A találkozás öröme leírhatatlan volt. Másnap megint átmentünk, aztán mentünk tovább Stockholmba. Kiderült, hogy lakhattunk volna náluk is, amit aztán később többször is megtettünk. A férjemet is rögtön megszerették és egyre inkább családomnak éreztem őket. Csak a válások voltak borzasztóak. Már a reggelihez Elke kisirt szekkel érkezett, mire én is rögtön sírva fakadtam. Mondtam is, hogy soha senkivel nem sírtam annyit mint vele. Férjem és Jürgen igyekeztek kemény férfinak mutatkozni, de elég nehezükre esett. Szörnyű érzés volt, a tudat, hogy mi elmegyünk vissza a szabadásgba és ők meg ott maradnak a szürke DDR elnyomás kellős közepén, teljes kilátástalanságban. Pestre és a Dunakanyarba több nyaralást szerveztem nekik, de ez volt minden. Kölcsönösen ismertük egymás baráti körét. Kerek születésnapokra utaztunk, ők Pestre, mi Berlinbe.
Mikor a Férjem már beteg volt, bejelentkeztek szilveszterre. Elke, aki egész munkás életét a Charite könyvtárában töltötte, mint könyvtáros, pontosan tudta, hogy a Férjem menthetetlen. Eljöttek elbucsúzni, persze nem mondták, de tudtuk.
Sajnos Jürgen is rákkal harcolt. Nem is keveset, 16 évet. Mindig minden héten beszéltünk, de mikor utóljára hívtam, már alig tudott beszélni. Ma reggel szólt a telefon, Jürgen  már paliativ kezelést kapott. Ott volt mindkét gyerek, a lánya zongorázott neki és ő csendben elaludt.  Megint elment életem egy jelentős darabja.

Frissítés

Az imént telefonált a bank, akiknek küldtem egy e-mailt ebben az oktalan limit ügyben. Miután mondták, hogy rögzitik a beszélgetést, elmondtam, hogy nevetséges dolog egy folyószámlára limitet rakni. Végül is hiába van, mondjuk 10 milliós limitem, ha csak 1 millió van a számlán. Ha viszont van elég pénz, akkor hol a probléma??? Erre válasz persze nem volt. Megint jött a telefonbank ötlettel, mire mondtam, hogy a telefon beszélgetésre való, a bank ügyletek intézésére van a computer és az internet, ami nálam remekül működik már mióta csak kitalálták.
Ezután kérdezte, hogy akarok-e panasszal élni. Mondtam, hogy nem mert itt élek és tudomásul kell vennem, hogy esztelen és oktalan szabályok vannak. Hozzá tettem, hogy ugyanezt az összeget, gond nélkül tudtam a számlámra utalni, interneten.
Számomra most már egyszerű, miután nincs már pénzem, nem fogok nagy összegeket utalni és kész.
Ezzel együtt nem tudom, hogy működik a dolog az üzleti életben, ahol nyilván kell nagy összegeket utalgatni. Titkárnő Micike telefonon intézi? Lassan már semmin se csodálkozom.:-(

Bank

Meg kellett élnem 85 évet ahhoz, hogy megtudjam egy normális folyószámlán is van limit. Eddigi, elég széles körű, tapasztalatom szerint a folyószámlán az a limit, amennyi pénz van rajta. Nálunk ez nem így van. Tegnap, mikor át akartam utalni az igaz, nem kevés pénzt, amivel megváltom magamnak a nyugalmat az öregotthonba, közölte velem a bank, hogy túlmentem a limiten.
Ma reggel aztán közel egy órán keresztül próbáltam a limitet telefonon elintézni. Nem ment. Menjek be a bankba. Enyhe morgolódás közepette be is mentem, kivártam a sorom, majd jött a meglepetés. Interneten ekkora összeget egyáltalán nem lehet átutalni csak vagy személyesen, ami szintén nem ment, mert nem vittem magammal a számlaszámot, ahová utalni kellett, vagy telefonon!!!
Kaptam telefon kódot, amit eddig elutasítottam, mert nekem a telefon csak beszélgetésre való. Ezek után haza jöttem, felhívtam a bankot, nyomkodtam a gombokat és a végén egy bársonyos férfihangnak bediktáltam az adatokat és a számokat. Még soha nem izgultam semmilyen átutalástól, pedig közel 30 éve, minden bankügyletet interneten intézek, most kicsit izgulok. Nekem ez a megoldás annyira megbízhatatlan, hogy elmondani se tudom. Remélem ebben az életemben már nem lesznek ekkora utalások többé, mert nincs is már pénzem.

Bécs, te csodás!

Már rég nem lelkesedtem úgy Bécsért, mint az elmúlt két napban. Nem csak azért, mert végül az időjárás kegyes volt, nem esett az eső, hanem, mert nincsenek turisták és majdnem teljesen normális az élet. A maszk csak ma délelőtt a metron került elő, ott viszont mindenkin volt.
A vonaton se kellett, igaz elég szellősen ültünk, bőven megvolt a kötelező távolság, így a maszk gondolata se merült fel bennünk.
No de kezdjük az elején. Most először a Magyar királyhoz címzett "fogadóban" szálltunk meg. Nagyon szerettek minket, mert a szálloda majdnem üres volt. Sajnos az éttermük se működik még, pedig az volt a fő vonzerő, hogy holt fáradtan, házon belül lehessen enni. Így aztán egy közeli vendéglőbe mentünk, ahol sikerült egy igencsak közepes minőségű bécsiszeletet enni. Utána mászkálás, majd jó fáradtan kiültünk a Sacher teraszára kávézni és nem mellesleg nekem már nagyon kellett egy toalett. Pincér felküldött egy kb. 2 emeletnyi lépcsőn. Miután végeztem, megláttam egy liftet. Gondoltam, minek lépcsőzzek lefele, lemegyek a lifttel. Le is mentem, kiszálltam egy helyiségben, amin több ajtó volt. A lift közben elment és lent nem volt hívó gomb, gondolom a személyzet kulccsal használja. Benyitottam az egyik ajtón, elmondtam, hogy eltévedtem, hogy tudok kimenni. Egy konyhafiu küllemű, németül nemigen beszélő pasi át irányított a szemközti ajtóhoz. Ott egy gazdagon berendezett, vörös damaszt tapéta perzsa szőnyeg, terembe értem. Megint több ajtó volt, de csak egy volt nyitva. Következett egy hasonló szalon. Nyitogattam minden fele, ahol csak tudtam, így láttam evésre szolgáló külön termeket és még több szalont, de sehol egy lélek. Végre a sokadik ajtón megint egy újabb termbe értem, ahol az egyik beugróban egy szobalány rakosgatott asztalnemüket. Nos németül ő se nagyon tudott, de végül is megértette, hogy ki akarok kerülni onnan. Ment előre én utána és végül betuszkolt egy kis ajtón, ami a süteményárusító boltba nyílott. B. csak lesett, hogy egész máshonnan jövök elő, mint ahol bementem és igen csodálkozott, hogy hol voltam ennyi ideig. Ez volt az én, első és utolsó, látogatásom a Sachernél.
Ez a mellékhelyiség a pincében vagy az emeleten dolog, mindig bosszantott térdfájós koromban. EU törvény alapján, mindenhol biztosítani kell akár kerekes székkel is a szabad bejutást a mellékhelyiségekbe. Eddigi tapasztalataim szerint ezzel sehol senki nem törődik. Ennyi lépcsőt én akkor képtelen lettem volna megtenni. Ma az ebédnél, ahol egy fantasztikus Tafelspitzet ettünk, a pincébe kellett levonulni a mellékhelyiségbe. Megszámoltam 21 lépcsőfok volt. Persze régi házak, irtózatos belmagasságok, rengeteg lépcsőt hoznak. Ebbe a vendéglőbe szemlátomást sok törzsvendég jár. Üzletvezető lekezelt mindegyikkel, vírus ide vagy oda. Jó volt nézni, hogy mindenki normálisan éli az életét. A belvárost megint a bennszülöttek uralják, idősebb urak és hölgyek járkálnak bevásárolni a nap bármely szakában. Minden üzletbe, patikába is simán be lehet menni. Jó volt 2 napra vissza zökkenni normálisba.

IBS

Valahol olvastam ezt a három betüvel jelölt betegséget, ami nem is betegség csak kellemetlen. Utána néztem, azt jelenti hogy: Irritábilis bél szindroma. Elolvastam a tüneteket és rájöttem, hogy ez rólam szól. Mint írták valahol, háziorvos sokszor nem is ismeri fel és hosszas kivizsgálásokra küldözgetik a "betegeket" Nem hinném, hogy új kórság ez, mert én ezzel születtem. Mióta csak emlékszem magamra, kisebb nagyobb szünetekkel szenvedtem tőle. Életem békés nyugodt szakaszaiban soha nem volt semmi bajom. Nem rég volt egy hosszú szünet, amikor azt hittem csak a laktóz hajkurássza a hasamat, de nem csak. Amint jön valami stressz helyzet, vége a nyugalomnak a hasamban. Nagy öröm, hogy ha valaki végig csinája az összes kivizsgálást, amivel gyakorlatilag kizárják bármilyen más valós bélbetegség létezését, akkor az orvos széttárja a karjait és közli, hogy semmit se tud csinálni. Jó hír, hogy nem igazi betegség, nem vezet semmi rosszra, ki kell birni.
A jelenlegi zűrjeim nagyon nem passzolnak. Nálam totál ellenjavalt az időpontra menés valahova, különösen reggel. Most hogy pl. péntek reggel covid tesztre kellett menni, kapkodtam a tablettákat, hogy eljussak időre. Pedig ilyenkor kora hajnalban kelek, hogy a hasamnak legyen ideje kimenni magát. Aztán mégse sikerül. Jött a következő feladat, hétfő kora reggelre széklet minta. Ilyenkor aztán totális leállás van.
A jövő hét még ilyen lesz. Az eszemmel tudom, hogy magamnak generálom a bajt, de az vegetativ idegrendszeremnek nem tudok parancsolni. Ha nem szoronganék előre, hogy mit hogy tudok megoldani, nem lenne semmi bajom. No de majd elmúlik ez is és utána remélem csendes semmitevés következik, kizárólag a délutáni órákban.

Rumlis napok

Tegnap reggel 10-re mentünk Covid tesztre, természetesen zuhogott az eső. Bejáratnál láz mérés 34.4!!! Szerintem már lemerült az elem. B. se adott ki nagyobb hőt magából.
Utána elballagtunk a busz megállóhoz, ahonnan azt hittem megy a busz a Normafához, de nem ment hanem ott csak jön. Taxi, felértünk pontosan. A taxis útközben, lelkesen le akart beszélni a dologról. Fogadjak inkább fel valakit. Elég soká dédelgettem egy ilyen lehetőséget. B.-nek is ez volt a kedvenc ötlete, de aztán jól körülnéztem a piacon és rájöttem, hogy ez nem nekünk való. Még ott is rázós, ahol áll egy család a háttérben, így meg, szinte lehetetlen.
Már várt minket az igazgató úr és hosszasan csak aláírtunk. Másfél órát ott ültünk, én egyre éhesebben. Sebaj, megyünk utána ebédelni, végre. Kijöttünk és nekem piszkálta valami a lábam szárát. Odanyúltam és egy mozdulattal lebontottam a 36 éves ruhám teljes felhajtását. Egyúttal az ég is beborult, mire mondtam nincs ebéd megyünk haza.
B.-nak még kikotortam egy kis maradék húst, főztem hozzá rizst. Jómagam rántottát ettem.
Ma viszont délelőtt felvarrtam a ruha alját. A ruha sötétkék, vékony tiszta selyem. A szemem kifolyt és vért izzadtam, pedig régen szakmányban varrtam fel a ruhákat, mindenkinek. Se a szemem se az ujjaim nem olyanok már mint régen. Ez van.:-(