Év vége

Elröppentek az ünnep napok és nem csak unatkozni nem volt időm de karácsonyi meséket mondani se. Nem tudom mivel teltek el a napok, mert gyakorlatilag semmi se csináltam. Csak szép kényelmesen későn keltünk, aztán reggeliztünk. Mire ezzel és a reggeli toalettel elkészültünk már majdnem dél volt. Délben persze pezsgőt ittunk, ezt minden nap megtesszük ha itthon vagyunk és van időnk. Mindeközben kitaláltam, hogy mit is kellene enni. Ez az idén erősen a mélyhűtő tartalmától függött, mert az ünnep előtti diliben nem vásároltam semmit.
No de milyen is volt 2019? Olyan csendes unalmas nyugdíjas év volt. Szerencsére nem történt velünk semmi rossz, de kimagasló nagyszerűségek se voltak. Utóbbiakról lassan jobb ha leszokunk. A kis fény pontokat az utazások hozták. Az áprilisi Berlin nagyon kellemes volt, különös tekintettel a barátokra. A májusi hajókázás zenével igen érdekes volt, csak sajnos végig fagyoskodtam az utat, mert májusban már nem utazom bundában. Az idő viszont azt kívánta volna. Hazaúton beugrottunk Zürichbe, ahova sajnos már senki nem köt, csak az emlékek. De elvarrtam néhány hivatalos szálat, így oda többet már nemigen kell majd mennem.
A nyár észre vétlenül telt el. Nem volt igazán meleg, egy pár nap kivételével. Nagy élmény volt, hogy végig néztük 4 nap alatt a Ringet, majdnem. Mert a 4. nap, Istenek alkonya, az utolsó felvonást ellógtuk. De jövőre behozzuk!
Augusztus végén és szeptember elején aztán kipipálásra került két régi vágy. Először Salzburg. Igaz nem a dóm lépcsőjén a Jedermann hanem zene program volt, de azért mégiscsak Salzburg volt. Aztán meg Velence ahová az operaház vonzott a La Fenice. Egy meglehetősen fárasztó út volt. B. elég rosszul bírta. Ijedtemben azt mondtam nem is utazunk többet. Bécs persze nem számít az itt van a szomszédban. Schiff Andrást meg kellett hallgatni és támogatni kell a Fesztivál Zenekart. Sajnos nem én vagyok a magyar állam, így csak szerényen. Nemzetközi szerepléseikkel több dicsőséget szereznek nekünk, mint a futball. Ez volt az év kellemes oldala.
Nem annyira vidám, hogy meghalt az unokahugom és az unokabátyám, így már csak engem felejtettek itt ebből a generációból. Így az új évet temetéssel kezdem, lehetne valami jobb is.
Mi meg csak élünk éldegélünk és ha nem lenne itt a fejem felett az a nagy fekete felhő, hogy mi lesz ha valamelyikünk leesik a lábáról, akkor azt mondhatnám, hogy soha rosszabb ne legyen. Sajnos a jövőnkön való töprengés, minden hiába valóságával együtt, nekem komoly gondot jelent. Bevezethetnék már itthon is az eutanáziát. Nem fogják soha, vagy nem az én életemben. B. szerint majd lesz valahogy, de nekem ez a hozzáállás sajnos nem megy. Pedig biztos lesz majd valahogy.
Ma megvettem a Népszabadság megszűnése óta az első magyar újságot. Ennyi félremagyarázott balgaságot már rég nem olvastam.

Boldog Újévet mindenkinek! Valamivel több kommentet el tudnék viselni az új évben.

Lopott anyag (Fordítás németből)

Karácsony van. Mindenki rohan stresszel, vásárol, ajándékoz csomagol sűt és főz. Egyesek szentestén még a templomba is elmennek, bár minek? Ott mindig csak mesélnek és a story minden évben ugyan az. Manapság a fiatalság ezt sokkal rövidebben néhány tweetel le  tudná adni, valahogy így:
Blogger Jo és a munka nélküli influencerin Mary akiknek letiltották a YouTube csatornájukat egy frissen összejött Parship pár, keresnek egy helyet ahol pihenni tudnának. Sajnos airbnb nem működik így végül is egy ócska kunyhót tálának, wlan nélkül. Marynak nagyon nagy a hasa, röviddel a szülés előtt, elmesélni Jonak, hogy az internet termékenyítette meg. Ezt az a trotyli el is hiszi.Valahol barátságos menekültek egy kidobott Alexa boxból meghallják, hogy élő születésnapi party van, a google maps segítségével e-rolleren a helyszínre érkeznek.Hoznak magukkal saját termelésű füstölőket, hasis kekszet és hallicogén békákat (Leckkröten). Mindannyian remekül érzik magukat.
A mellesleg megszületett "Dude" majd valamikor megnyeri a Messiás castingot és a 12 legkedvesebb követőjével egy rövid ideig nagy dolgokat művel, amit csodának hisznek és amiket még napokkal később is meg lehet osztani a facebookon. Kész, vége.



Valahogy így. Sajnos nem ismerem a magyar ifjúsági szlenget, így kicsit döcögős a fordítás, de talán azért átjön a humor. Mellesleg a Parship egy ismerkedős oldal.

Nem karácsonyi zűrök.

Nem fogom részletesen elmondani, mert hosszú és unalmas lenne, de a lényeg egy mondatban: Ma valamivel 4 óra előtt B. elkezdett próbálkozni, hogy belépjen az egyik eszközünkbe. Este 7 előtt 10 perccel, tépett idegekkel eljutottunk oda, hogy megvolt minden kód, számtalan új jelszó stb. Az igazi belépést holnapra halasztottuk, abban a reményben, hogy a ma megszerzett kódok még holnap is érvényesek lesznek. Műveltük mindezt egy normál asztali géppel, egy kis laptoppal és két mobil telefonnal. A kis notesz, amibe régen a pin kódokat írtam, lassan már vaskos könyvvé alakul. Régen volt egy, eredetileg 6 karakteres pin kódom, mindenhova azt használtam. Nem volt semmi baj. Aztán kezdődött, hogy 8 karakter kell, hozzá adtam még két számot és ismét jó sokáig nyugalom volt. Aztán valamikor elkezdődött, hogy csináljak itt egy újat meg ott, de olyan legyen, amit máshol még nem használtam, kis betű nagy betű, számok stb. A memóriám is romlik, ennyi hosszú, számomra komplikált, pin kódot már képtelen vagyok megjegyezni. B. meg morog, hogy minek nekem ennyi helyen bejelentkezni, minek van több e-mail címem stb.
Minden esetre remény teljesen nézek az ünnep napok elé, mikor is semmi mással nem lehet foglalkozni, csak az itthoni dolgainkkal. Talán 3 nap elég lesz arra, hogy beverekedjük magunkat az összes eszközeinkbe.

Nos mesélek még egy karácsony előttit is. Mikor Emberemmel össze hozott a véletlennek nevezett sors, nyár volt és én már 4 éve egyedül éltem. Sok mindent csináltam, utazgattam, nyüzsögtem. Augusztus volt és végre találtam valakit aki szívesen levelezett. Aztán telefonálgatott is elég rendszeresen. Egy levegőben lógó dolog volt, hiszen kétszer találkoztunk csak személyesen. Végül vettem egy mély levegőt és elutaztam karácsonyra Torontóba. Utazás előtt néhány nappal felhívott egy igen régi barátom, persze jött, hogy jó lenne már találkozni stb. Mondtam neki, majd jövőre, mert most elutazom Torontóba háztűznézőbe. Aztán elbúcsúztunk és letettük a telefont. 10 perc múlva csöngött a telefon, a felesége volt. "Mit mondtál te Lacinak hova utazol? Torontóba, válaszoltam. De minek? Háztűznézőbe" Percekig kapkodta a levegőt.:-)))
A karácsonyt majd elmesélem.

Ötye

Megvolt az év utolsó német ötyéje. Gondoltam veszek egy doboz csokit, az ünnep tiszteletére. Szerencsém volt, ugyanis mindenki hozott valami saját készítésű süteményt, így a csokoládénak nagy sikere volt. Vannak persze csodás türelemmel megáldott nők, akik igazán művészi akármiket sütöttek. Az ilyesmit sajnálom megenni. A nap témája adott volt: Ki mit csinál karácsonykor. Szent rémülettel hallgattam végig a sok eltervezett családi ebédet és vacsorát, fantasztikus menü sorokkal és minimum 4 vendéggel, de van akinél 21-en lesznek. Mindenki állandóan megy valahova vagy vendégeket fogad. Én maradtam utolsónak a kikérdezésben és nem tudom sajnáltak vagy irigyeltek-e, mikor elmondtam, hogy nálunk már minden nap ünnep nap, mikor még egészségesek vagyunk. Azon kívül, hogy 24.-én halat eszünk tradícióból, semmi extra menü elképzelésem nincs. Azt esszük majd mint máskor, feltéve ha eszembe jut valami okos dolog. Ha nem akkor elmegyünk vendéglőbe, csakúgy mint máskor is.
Holnap déltől szabad leszek mint a madár, semmi program semmi ügyintézés nincs kilátásban. Aktívan fogok unatkozni, amit feltehetően 3 nap alatt megunok majd, de addig élvezem. Aztán mesélek majd a régmúlt karácsonyokról, mert nem voltam mindig ilyen anti ünneplős mint most.

Mesélek

Tegnap színházban voltunk. Kétszemélyes darab. Arról szólt, hogy egy 1945-ben az oroszok által elcipelt férfi levelezett az itthon maradt feleségével, akit később az oroszok megerőszakoltak, majd a férfi bevallja, hogy van egy ottani nője, a nő pedig, hogy terhes lett az orosztól. A darab tulajdonképpen a felolvasott levelekből áll. Első perctől gondoltam, hogy ez nem igaz. A SZU-ba hurcolt emberekkel nem lehetett levelezni és csomagot küldözgetni. Ezt meg is említettem a jelen lévő szerzőnek és a női szereplőnek, de állították, hogy a darab valós levelekből és napló töredékekből lett összerakva. Nem hiszem el, szerintem még 44 előtti katonákkal és munka szolgálatosokkal lehetett talán levelezni és csomagot küldeni, de nem is ez a lényeg. Biológiai apósomtól egy levelezőlap maradt meg, amit valahonnan az oroszoktól küldött. Papír apósomtól van egy csomó feljegyzés, amit az orosz hadifogság alatt írt, de semmi levelezés. Sajnos már a feljegyzések is olvashatatlanok, hiába kértem, hogy gépelje le rendes papírra. Rossz papíron ceruzával írt 70 éves írást már senki nem fogja tudni kibogarászni.
Szóval az előadás után nem voltunk igazán lelkesek, nem tartottuk nagyon jónak a darabot. Ma viszont egymástól függetlenül kezdtük egymásnak mesélni, hogy mi mindent juttatott eszünkbe a darab. Szerintem senki nem irigyli a mi korosztályunkat, akiknek bőven kijutott a rosszból. De mégis az én életem volt a romos Budapest, a Dunába robbantott hidakkal, a boldogság a lelőtt ló felett, mert ehettünk lóshuslevest a pincében. Megélhettünk egy sajnos nagyon rövid fellélegzést az ostrom után. A millpengőket és az új forintot. Sajnos meg kellett élnünk Rákosit is, amiben igazán egy cseppnyi szépet nem tudok beleemlékezni. Elmondhatom, hogy 1949-56 közt igen sötét és nehéz idők voltak. Aztán 1956,  12 nap boldogság.
Tegnap az előadás előtt egy barátnőmmel a Művész cukrászdában találkoztunk. Biztos, hogy mióta elmentem itthonról egyszer se voltam ott. Szinte lehengerelt az emlék 56-ból, amikor a valamivel beragasztott ablakú cukrászdában ültem barátokkal. A pult szinte üres volt, hisz nem volt akkor semmi. Kizárólag valami csokikrém szerűség volt kehelybe töltve, azok sorakoztak ott szépen. Pénzünk nem volt de én, mint akkoriban mindig, nagyon éhes voltam. A szomszéd asztalnál ült egy ismert szobrász művész, akinek a Művész a törzshelye  volt. Egyszer csak odafordult hozzám és megkérdezte, hogy meghívhat-e egy olyan kehelyre. Boldogan elfogadtam, pedig nem szerettem soha a tejszinhabot ez meg abból volt. Mikor ezt elmeséltem a barátnőmnek, aki a lányom lehetne, igencsak rámcsodálkozott. Csak úgy spontán meghívott és elfogadtad?? Hát igen, akkor ilyen volt a hangulat. Mindenki mindenkivel beszélgetett, segített ha tudott, kedvébe járt. Az egész város magához ölelte a várost.
Lehet, hogy ennek az emléknek a nyomán keltett életre bennem annyi mindent a darab.Ma átszeltem kétszer a várost, buszon. Oda fele menet valaki végig rikácsolt, de vissza úton szép csönd volt.  Főleg férfiak voltak a buszon és mind a telefonjába volt temetkezve. Eszembe jutott egy újságcikk amiben arról értekezett a szerző, hogy manapság senki nem olvas és nem is beszélget. Szerinte egy autista társadalom van feljövőben. Az én korosztályom még beszélgetett sokat és olvastunk is szintén sokat. Nem volt olyan ismerős család, ahol ne lett volna néhány száz könyv a polcokon. Ezek nem ponyvák voltak, hanem irodalom amit nem csak elolvastunk hanem beszéltünk is róla. Voltak gondolataink amiket kicserélgettünk hosszú estéken át. A legtöbb ismerősnek nem is volt telefonja. Nekünk mindig volt, de nem telefonon éltünk társas életet. Bele gondoltam, hogy miről mesél ma egy 30 éves fiatal? Milyen élményei vannak? Jó biztos már bejárt néhány országot, de ott vajon a kultúra érdekelte, vagy mi? Milyen élményei vannak, milyen embereket ismer. Az ismerőseinek vannak élményei?
A barátnőmnek, akinek 7 unokája van, 7-20 éves korban, elég sötéten látja ezeket a dolgokat. Unokák nem beszélgetnek, telefonon üzengetnek, nézegetnek stb. Olvasni csak amit muszáj, önként semmit.
Ennél az űrnél még a rossz emlékek is jobbak.
Ps. ezen "remekmű" már 2 napja íródott. Aztán nem volt időm átnézni. Most sincs, így megy ahogy van. Sorry

Meghatódtam

Nézem a nagyon nyilvános e-mail fiókomat. Csupa reklám no meg egy levél valakitől, akivel az indexen találkozom néha, személyesen egyszer egy talin találkoztunk percekre, évekkel ezelőtt.
Írja, hogy látja valaki szokott nekem vásárolni Bécsben, ami most nem működik. Ők járnak ki, szívesen segít. Komolyan mondom, régen nem hatódtam meg ennyire. Végül is csokoládéporról van szó. Semmi létszükséglet, tényleg nem ismerem, igen ritkám fordul meg az indexen. Szóval mindig mondom, hogy az emberek jók és segítőkészek. Azt is szoktam mondani, hogy rengeteget köszönhetek az indexnek és mindig sajnálom, hogy a hülye és ártalmas facebook szétverte a társaságot. Szerencsémre a jó embereket még a face megjelenése előtt sikerült begyűjtenem. Hálás vagyok a Sorsnak, így nagybetűvel.

Bécs 2.

Második nap délelőtt kicsit vásároltunk. Főleg olyan fontos dolgokat mint pl. papirzsebkendő. Akartam még a WMF-nél venni egy konyhai kesztyűt is, de már nem árulnak olyat. Különben is egyre kevésbé vonzó Bécs, vásárlási szempontból. Egy nagy adag, 80 dk., csokit azért vettünk, majd mentünk a délutáni programra, a Magyar Nagykövetséget megtekinteni. A Nagykövet úr személyesen fogadott és vezetett minket. Ez az ingatlan a város közepén egy palota, ami 270 éve van a magyar állam tulajdonában. Tízezer négyzetméter és gyönyörű. Minden teremben korabeli cserépkályha, Szép festmények a falakon és a bálteremben valamint a követ dolgozó szobájában freskó a plafonon. A követ maga egy igen szimpatikus 40-es  férfi, aki színesen és jól adta elő a mondókáját. Mint mondta ebben a környezetben öröm dolgozni. Ott is laknak, ami felettébb kényelmes lehet. Nekem is tetszene. Mint mondta ő is ott lesz az esti hangversenyen
Ezen az estén nagyon jó helyen ültünk a földszinten. Ettől persze a helyek nem lettek kényelmesebbek, de mindenki a saját székén ült, elkerítve a szomszédtól. Az előadás megint pazar volt, ezennel az 5. zongora verseny hangzott el és egy másik szimfónia, így végig ott maradtunk. Szép hosszú ráadást is kaptunk Schiff Andrástól. Erről jut eszembe, hogy előző nap is volt ráadás, nem is akármilyen. A zenekar szépen énekkarrá alakult és Schiff András kíséretével egy Haydn kantátát adott elő.
No de vissza a hangversenyhez, illetve a nagykövethez. Ott volt, legelöl az első páholyban ült és nem volt rajta nyakkendő!!! A bécsi közönség elég jól volt öltözve és a férfiakon természetesen volt nyakkendő, végül is nem buliban voltunk. Szerintem egy nagykövet az országot képviseli ha megjelenik valahol. Hagy ne írjam le, miket gondoltam. Persze tekintettel a zenekarra és a szólistára, talán így akarta a világ tudtára hozni, hogy nincs is ott hivatalosan. Ha délután a követségen vezet minket így, egy cseppet sem zavart volna, de este egy hangversenyen elvártam volna egy sötét öltönyt és nyakkendőt. Perényi Miklós is ott volt, természetesen sötét öltönyben és nyakkendőben. Nos miután vörösre tapsoltuk a tenyerünket, a zenekar beszállt a buszba és haza indult. Mi még ott aludtunk a szállodában és másnap délelőtt vonatoztunk haza.
Jó kis kirándulás volt, eső nem esett és különösebben hideg se volt. Csak a szállodában fáztam, mert ahol levegővel fűtenek ott huzat van, de nem sokat tartózkodtam ott. Ezzel erre az évre biztos befejeztük az utazást és jövőre sincsenek különösebb terveim. Kiöregedtünk mi már ebből. Sajnos.

Bécs

Szóval vasárnap jöttünk ki és most hétfő reggel van. Menni kell ügyintézni. Mondom B.-nek taxi. Ó nem, szó se lehet róla, nincs messze. Próbálom bizonygatni, hogy nem is a távolsággal van a baj, hanem, hogy egy teljesen újonnan felépített városrész, ahol irtó magas irodaházak vannak, se utca se házszám, csak építkezések és össze-visszaság. Bolyongtunk már ott egyszer, de nem ő tudja hol van, megtalálja stb. Nos ez olyan férfias dolog. Én simán bevallom, hogy már rég nem tudok úgy tájékozódni mint régen és ilyen kalandokba inkább nem mennék bele, de ő meg van győződve róla, hogy még mindig 50 éves és mindent tud és mindenre emlékszik. Szóval neki indultunk és bizony keresgéltük soká azt az elátkozott helyet, ahol dolgunk volt. Nem azért mondom, de a végén ő vonszolta magát, már teljesen ki volt és még le se lehetett ülni sehová, csak vonszolódni tovább. Én mint egy kiskutya rohantam, ha megláttam valaki aki kijött valamelyik házból dohányozni és kérdeztem. Egy hasznom volt a dologból. Ezután ha azt mondtam taxi, nem volt ellenkezés. Három óra elmúlt, mire vissza értünk a szállodába és eszünkbe jutott, hogy nem ebédeltünk. Szerencsére a szállodai kávéházban lehetett kapni enni valót is és utána eldőltünk a szobánkban.
Este koncert. Ugyan az a műsor, amit a múlt héten a müpában hallottunk, de micsoda különbség! Akkor valami Leonskaja játszotta a Beethoven 4. zongora versenyét, most viszont Schiff András.
Musikvereinben, ahonnan az újévi koncertet közvetítik, már voltam egyszer vagy 25 éve. Nem emlékeztem arra a rengeteg lépcsőre amin fel kellett mászni a földszinti páholyhoz. A szépen felújított Zeneakadémia  után a Musikverein kicsit kopottas. Ez persze újévkor a tv-ben nem látszik. Pl. valami irtó kopott hajópadlója van és a székek se éppen kényelmesek. Ráadásul a páholyban olyan zsúfoltság van, hogy a szomszéd széken ülő pasival, már szinte intim kapcsolatban vagyok a combommal. Még szerencse, hogy nem ült az ölembe. Mindegy, a zenekar hozza a formáját és Schiff remekül játszik, viszont a szünetben lelépünk. 5 napon belül kétszer ugyanaz a Dvorák szimfónia nem kell. Megkerestem a liftet, kiszedtük a kabátjainkat a ruhatárból és haza ballagtunk.

MÁV

Szeptemberben Zürichbe utaztunk hálókocsival. Vonat megvolt, mindenki beszállt, ám nem indultunk. Telt-múlt az idő, a vagon bejáratánál izgatott emberek és néhány MÁV alkalmazott vitatkoztak. Végül kiderült, hogy jó néhány helyet duplán adtak el.

Múlt vasárnap utaztunk ismét most Bécsbe. Felszállunk, elfoglaljuk a helyünket a csöndes vagy nyugalmi zónának nevezett kocsiban. Ezt már nagyon megtanultam, ide ugyanis lármás csoportoknak és gyerekeseknek nem adnak ki hely jegyet és tényleg nyugi van. Röviddel indulás előtt megjelenik apuka 2 kisgyerekkel! Szerinte neki oda szólt a jegye, ahová a minek és így volt. Szerencsére volt hely, de mégis. Nincs a mávnak egy megbízható computer programja, amivel eladják a hely jegyeket?
Aztán elindultunk. Mindkét gyerek kapott a kezébe egy tabletet, olyan 4 és 5 éves formák voltak. Csendes kocsi, az egyik, apuka többszöri halk figyelmeztetése ellenére megállás nélkül énekelt. A másik meg köhögött, szintén szünet nélkül, csak úgy bele a levegőbe, pont B. mellett. Ő meg igen fogékony az ilyesmire, holt biztos megbetegszik, gondoltam és menekülőre fogtam a dolgot. Átmentem a szomszéd kocsiba, ahol volt két nem foglalt hely és szépen áttessékeltem őt oda. Ez normál, nem nyugalmi zónás, hely volt, de érdekes módon igazán nagy volt a csend. Gondolom kint dolgozók mentek vissza a hétfői kezdésre, főleg közép korú férfiak voltak.

Út közben megéheztünk, mert itthon nem volt időnk ebédelni. Jó az étkező kocsi, helybe hozzák a megrendelt kajákat. Egy vidám kis fiatal pincér volt, megrendeltük és hamarosan hozta is. Közben beszélgettünk vele, a magunk módján, én németül, B. angolul. Pincér szem rebbenés nélkül váltogatta a nyelvet, tényleg jól beszélt, de azért hallottam, hogy nem született osztrák. Mikor már fizetésre került a sor, megkérdeztem hova valósi. Líbiából jött 4 éve, azóta tanult meg németül. Angolul már tudott előtte is. Nos ezektől félnek az én honfitársaim annyira. Meghallgatnék néhány nyelvvizsgást mennyire tud beszélni 4 év után egy nyelvet, ami teljesen idegen az ő anya nyelvétől.

Tök sötétben érkeztünk meg, pedig még csak 5 óra volt. Szállodában kipakoltunk és elindultunk felfedezni a környéket. Azt hittem nem tudom hol vagyunk, de igen hamar rájöttünk, hogy egészen a közelben laktunk már egyszer egy szállodában. Ami nagy felfedezés volt, hogy szinte a város közepén egy hatalmas műjégpálya van, tele emberekkel, minden napszakban. Boldogult ifjúságomban mennyire szerettem korcsolyázni, még ha majd meg is fagytam közben, minden délután kint voltam a pályán.
Hétfőn aztán kezdődött az élet, de erről majd holnap.

November

Számomra a legrosszabb hónap. A sötétség mindig agyon nyom, de mégse szedek semmit, ki kell bírni. No de az elmúlt héten egyszer, szépen sütött a nap, így hátsón rúgtam magam és elmentem a városba. Venni is akartam valamit, de főleg ki akartam kicsit menni a lakásból. Szóval belváros. Szerencsémre Putin már elment és Erdogan még nem érkezett meg, ideális időpont volt. Baktattam a Váci utcán, ahol közepes volt a nép sűrűség. A különböző turista járműveket, szerencsére valóban kitilthatták, mert egyet se láttam. Az üzlet amit kerestem, tavasz óta felújítás alatt áll, a Váci utcai újságos meg mintha bezárt volna. Még azt se tudtam kideríteni, hogy a sok új üzletből melyik nyílt a helyén. Üzletek nyitnak és zárnak, követni se lehet őket. Végre elérkeztem a Vörösmarty térre, amit ugye eddig felújítottak. Teljes pompájában persze nem sikerült megnézni, mert máris ácsolják a bódékat a karácsonyi bűzpiacra. A volt Luxus áruház oldalán volt egy járható sáv. Nézem az új szép nagy térköveket és töprengek, vajon kik rakhatták le? Itt tanultak? Mert ilyen rondán lerakott térköveket még nem láttam. Vajon a megrendelő nem nézte meg mit vesz át? Vagy direkt ilyenre akarták? Sok kérdés, válasz ugye egy szál se. Kitől kellene megkérdezni? Felmerült bennem, hogy írok az új polgármesternek, aztán remélem, hogy majd megteszik mások.
Tervem szerint mentem volna a Nádor térre is, de a Harmincad utca torkolata tele volt teherautókkal, bódé alkatrészekkel, úgy kellett volna a dzsumulyon átverekedni magam. Talán jobb is ha nem látom a Nádor teret. Jobb kedvem nem lenne tőle. Szépen lekanyarodtam a Deák térre, ahol a busz megállójában egy turista busz villogott és mikor jó 5 perc múlva megjött a BKV busz, esze ágában se volt elállni onnan, így aztán az út közepén megálló buszra kellett felkászálódni. A forgalom meg persze állt addig, amíg ez megtörtént.
Tegnap aztán egészen más irányba, a XIII kerületben volt dolgom. Kicsit késében voltam, taxi. Útközben többször megbántam, mert Pesten hétköznap délelőtt 10-11 közt is totál be van dugulva minden. Itt-ott olvasgatva, mindig nagy a szegénység, de mégse dolgoznak az emberek, hanem munka idő alatt is autóban ülnek és mennek ki tudja hova. Szerintem ez egy valódi hungaricum. Egész nap dugó. Vissza fele már BKV-val jöttem. Jó napom volt minden jármű az orrom előtt ment el. Útközben a Mamutban megvettem amit a Váci utcában nem lehetett. Persze már teljes a karácsonyi dekoráció, tonna számra árulják a szaloncukrot, mi lesz itt még karácsonyig.

Ez a nap is jól kezdődött!

Nyolckor ébredtem és első mozdulatom volt, hogy nyúlok a telefonhoz és hívom B.-t. Ha otthon van, mindig korábban kel mint én. Cseng a telefon cseng és nem veszi fel. Egy idő után elszakad a vonal. Hívom mobilon, mert volt már hiba a normál telefonnal. Azt se veszi fel. Miközben hívom és hangosra állítom a rendes telefont, már kapkodok magamra ruhákat. Mire megint szétszakad a vonal, már csak kabátot és cipőt kell felvennem. Rohanok ki az utcára, miközben a mobilon megállás nélkül hívom. Ha elszakad hívom újra. Mikor a tér túloldalára érek felveszi. Mi van????? Semmi, mondja. Ő nem hallott semmi féle telefont. Most hallotta csak, hogy rezeg a mobilja. A lakásában, ami nem hatalmas 2 normál telefon van. Tehát a két végében szól a telefon. Mindegy, megkönnyebbülten, hogy ezt most megint megúsztam, vissza fordultam. Itthonról hívom, azonnal felveszi. Vannak rejtélyek, amire soha nem lesz már megoldás.:-(

Mindezek után eljött az ideje a reggeli kávénak, amit ismét a legrégebbi nagyon kedvenc főzőmmel készíthettem. Ez volt az a főző, amiben a szilikon gyűrű elfáradt és se bel- se külföldön nem volt már hozzá ilyen kapható. Ez igen bosszantó, mert egy kávéfőzőben egy tömitőgyűrű nem a legkomplikáltabb alkatrész. Na de miután B. közelmúltbeli betegsége alatt sokszor voltam nála és mikor jobban lett nagyon össze teremtettem, hogy olyan a lakása mint egy cigány putri, tele kacattal minden. Most elkezdett rendet csinálni és láss csodát! Talált egy zacskót benne a kávéfőzőhöz tartozó szilikon gyűrűvel. Egyszer, mikor valami más hiba volt, rendelt valamit hozzá és miért ne alapon, rendelt ilyen gyűrűket is. Így aztán miután túl voltam a sokkon, kéjjel ittam a jó főzőből a jó kávét.

Vendégség

Valamikor gondoltam egyet és elkezdtem meghívni igen régi kedves netes ismerősöket. Szerencsére mindenki ráért az adott időponton. Volt még időm bőven gondolkozni, hogy mit is csinálok.
Mikor ide költöztem, nem fért el az a szekrény amiben a vendégséghez szolgáló poharakat, egyebeket tartottam, így az egész felszámolásra került. Nem is volt még ebben a lakásban egyszerre 4 embernél több egyszerre. Hely sincs, asztal sincs és többnyire már emberek sincsenek, hiszen az igazi régi barátok már kihaltak.
3 nappal az esemény előtt kezdtem számolni, hogy akkor hány szék is van a lakásban? Nem fiatal korosztály, a földre nem ültethettem senkit. Közvetlen a vendégség napján, aztán átrendeztük kicsit a lakást. Törékeny, 78 éves, gyerekszoba székeimet elmentettem és beraktam helyettük strapabíróbb darabokat. A fotel és szófa lábtartó puffokat is szét tologattam és elosztottam a kis asztalokat. Végül is mindenki le tudott ülni, még ha nekem a végén csak az ikeás hokedli jutott. Na de nem is kell a háziasszonynak üldögélni, miután nem volt sehol hely kirakni az enni valót, hogy vegyétek és egyétek, járkáltam és kínálgattam. Anti alkoholista buli volt, a lusta háziasszony módjára. Mindent rendeltem, kizárólag a papirtányért és poharat vettem sk., mert pohár, tányér stb. se állt rendelkezésemre ennyi embernek.  Hiába mondogattam, hogy van fél száraz fehér bor, mindenki csak vizet akart inni. Azt hiszem és szeretném remélni, hogy végül is mindenki jól érezte magát, én nagyon élveztem a nálam vagy 15 évvel fiatalabb társaságot. Sajnos keveset ettek, minek következtében egész szombaton szendvicsen éltünk.
Mikor eldicsekedtem lakásom tulajdonosának, hogy pénteken itt 11 vendég volt, majd hanyatt esett, hogy hogy csináltam. Ő volt már nálam harmadik vendég az újévi ebéden és tudja mennyire nem alkalmas a lakás vendég fogadásra. Miután ki tudja jövő ilyenkor milyen állapotban leszünk, nem mertem mondani, hogy "Jövőre veletek ugyanitt", ha megy megcsinálom.

Rémes hangverseny

A hangverseny önmagában nem lett volna rémes. Orgona versenyt hirdettek Fassang Lászlóval és egy fiatal német orgonistával, Liszt halálának 200. évfordulója alkalmából. Liszt nagyon sok művet írt orgonára, gondoltam rossz nem lehet. Nem is volt rossz. Viszont minek kell egy hangversenyt két személynek moderálni, közben ostoba játékokat kitalálni és még a közönséget is megénekeltetni?  A végén már olyan ideges voltam, hogy majd kiugrottam a bőrömből. Persze közrejátszott az is, hogy ezekkel a hülyeségekkel húzták az időt, miközben én tudtam, hogy ma 6-kor kell kelnem. Szerencsétlenségemre nem is ültünk együtt, mert már nem kaptam úgy jegyet. B. az előttem lévő sorban ült 3 széllel beljebb. Az előttem lévő szék üres volt, mondtam a szünetben üljön át oda, onnan egyszerűbb lesz kimenekülni, mert csak ketten ültek még mellettünk. De nem ő oda ül ahova a jegye szól. Már vége volt a koncertnek, sokan indultak is kifele, de az én udvarias drágám, nem mozdult, mert a mellette ülők se mozdultak. Szerencséjére a kabátom zsebében volt a lakáskulcs, a ruhatár jegy meg nála. Ha nem ez lett volna a helyzet, simán ott hagytam volna, aztán rendeljen taxit magának. A fele közönség kint volt már, mire előkerült.

Az eszközeink viszont szépen működnek. Drága bejárónőm, ma azzal lepett meg, hogy ő szívesen kipucolná a jégszekrényt. Ezért érdemes korán kelni. B segítségével még el is húzták a nagy dögöt. Naná, hogy mögötte is kosz volt, miért is ne lenne? Több mint 10 éve áll ott a sarokban. A szekrényben most katonás rend uralkodik, amíg nem kezdek el keresni valamit.
Az igaz, hogy a tűzhely még mindig sötétségben van, mert B. kitalálta, hogy ledre cseréli a lámpákat. Imád ilyesmiket csinálni, hogy a fény mikor fog megint kigyúlni a tűzhelyen, az már más lapra tartozik.Reménykedem.

Magány

Múlt héten a német társalgó körömben megjelent egy új tag. Idősebb úr, nagyon rendezett, udvarias, gondolom 75 körüli úr. Ilyenkor mindig azzal kezdődik az ismerkedés, hogy meséljen magáról. Kicsit nehezen értette, de aztán kiderült, hogy nem a némettel van a baj hanem a fülével. Magyarul is igen rosszul hall.Ma olvastam éppen, hogy ha valaki sokáig nem, vagy csak alig hall valamit, akkor az agya leszokik a hallásról, mert végeredményben nem a fülünkkel, hanem az agyunkkal hallunk.
Szóval elkezdte mesélni, hogy itt lakik a közelben a felesége januárban halt meg. Székesfehérváron van eltemetve valami családi kriptába és majd ő is oda fog menni. Ő minden héten kétszer leutazik a sírhoz és virágot visz. Elmondta, hogy hol veszi és milyet. 3 szál vörös hosszú szárú rózsát visz mindig és közben a kezével mutatta, hogy milyen szép nagy rózsa fejek és milyen hosszú a szára. Na és most árvácskát is visz, mert a nyári virágokat már kiszedi és ezt fogja elültetni.
Dermedten hallgattam és majdnem elsírtam magam, mikor belegondoltam ebbe a rettenetes magányba. Nagyon megsajnáltam, de ki vagyok én, hogy megmondjam neki, hogy sürgősen csináltasson halló készüléket. Valóban nincs senkije, aki ezt megmondja neki? Nincs rosszabb a világon, mint egyedül maradni.

Extrémizmus

Hogy került elő nálam a téma? A németországi támadás okán. A TV-nek "hála" megállás nélkül jöttek először a hírek, tegnap este pedig már a komoly szakértők véleménye, magyarázatai.
Legelőször jött a megkönnyebbülés, nem migráns volt, nem muszlim terrorista, hanem egy 27 éves született valódi német, akiről gyorsan kiderült, hogy a jobb extrém körökben mozog, legalább is a neten.
Volt a rengeteg fegyveren és robbanó anyagon kívül fej kamerája is, amivel felvette és direkt streamelte az egész akciót. Ezt akkor öten nézték direktben, feltehetően ezek voltak a játékos társak. Aztán igen rövid idő alatt már tízezresre nőtt a nézők száma, le sikerült gyorsan eltüntetni a videót. Igen ám, de az ügyesek már levették és apró változtatással sok helyre ismét felrakták. Ezt már nehezebb lesz kiirtani a netről.
No de miről is szól az egész? A net legsötétebb bugyraiban vannak fórumok, amik igen ügyesen teljes anonimitásban működnek. Ezeken a fórumokon jellemzően igazi "mindenkit gyűlölök aki más mint én" társaságok vannak. A fórumok nemzetköziek, Amerikában vannak a gyökereik. A tegnapi gyilkos is angolul beszélt a műveletek közt, és alapból idegen ellenesek, bőrszin és vallás, homosexualitás, nők, és ki tudja kik mindenkik vannak még az ellenség képükben. Csak Németországból létezik egy lista, amin 300 név van. Ismert politikusok, művészek és hétköznapi emberek egyaránt. Jelenlegi etalon nekik a christchurchi támadás, ahol ötvennél több halott volt. A cél azt túlszárnyalni.
Ezt könnyen elérhette volna a tegnapi támadó, mert ünnep révén 60-70 ember volt a zsinagógában. Szerencse volt, hogy jó erős a bejárati vastag tölgyfaajtó és nem tudta betörni, hiába lőtte, na és gyorsan jöttek a rendőrök. Így egy pont véletlenül arra járó nő lett az áldozat. Aztán tovább ment, autóval, a döner büfébe, ahova bedobott egy robbanó valamit. Az áldozat szintén  véletlenül tartózkodott ott. Menekülés közben aztán össze vissza lövöldözött, így lett 6 komoly sérült.
Mindeközben az ő köreiben nagy ünneplés volt a darkneten.
A megfelelő hatóságok és titkos szolgálatok nem tétlenek, de elég tehetetlenek. A netről kiszűrni és megtalálni mindenkit, világszerte, szinte lehetetlen. Elsőre alig lehet megkülönböztetni őket a netes gyilkolászós játékosoktól, mert pl. ők is pontozzák egymás tetteit. Na és a fegyverek. Szakértők szerint a neten mindent meg lehet szerezni. Ennek a támadónak a fegyverei nagyjából saját gyártmányúak voltak. Van pontos leírás és lista a beszerzendő alkatrészekről, aki tudja mit keres, könnyen megtalálja. Volt amit maga gyártott, egy 3D nyomtató segítségével.
Tegnap volt német, angol és nemzetközi extrémizmus szakértő is a tv-ben. Azt hiszem egy horror film, megnyugtatóbb lett volna mint őket hallgatni, miközben igen nyugodt hangon és minden pánik keltés nélkül magyaráztak.

Újabb szintre léptünk

A minden elromlik dolgon lassan túl leszek. Erősen hátráltató tényező volt B. vírusos gyomor ügye, ami ugyan csak 4 napig tartott, de pocsék volt. Főleg neki persze, de miután én pánikolok teljesen magam mellett voltam. Sajnos már fogyott el mellettem két ember, szinte a kezeim közül. Így aztán mikor át- átrohantam hozzá és láttam milyen állapotban van, előjöttek a régi képek. No de túl vagyunk rajta. Igaz a leadott 4 kilóból még csak 1 jött vissza, de dolgozunk az ügyön. Jelenleg a pincében a mélyhűtőt rakja össze.

Tőlem viszont fokozatosan megvonják a szellemi táplálékaimat. Október 1 óta nem jön a német újság Magyarországra. Ez a lap volt a minden napi szellemi táplálékom. Már csak egyetlen német lap kapható, a Frankfurter Allgemeine ami egy kicsit száraz olvasmány, főleg a gazdasági ügyek tengenek túl benne. Ugyanígy tűnt el már évekkel ezelőtt a Neue Zürcher Zeitung is. Reklamációra a válasz, hogy lehet neten olvasni, igaz. Viszont egy 28 oldalas lepedőnyi újságot ki az ördög képes képernyőn úgy olvasni, hogy még élvezetes is legyen. Szóval nincs.
Szinte párhuzamosan a Kindle is becsavarodott. Nem enged letölteni könyvet. Most vették észre, hogy nem német nyelvterületen lakom. Kérdésemre, hogy mi van ha utazom? A válasz, akkor az amerikai Amazonról kell letölteni. Ott viszont igen szerény a német könyvek választéka. Megoldásom még nincs. Legközelebb, ha valahol kint leszek, a szállodában letöltök egy rakás könyvet, de pillanatnyilag nincs betervezve semmi utazás.

No és az imént, meg akartam nézni egy filmet, amit lévén éjszaka 1 óra, már nem kezdtem el nézni. Megvan persze, de természetesen csak a német nyelvterületen nézhető.

Mindehhez még esik és sötét van egész nap. A földbe vagyok döngölve.

Pechsorozat vége?

Szóval a jégszekrényben tönkrement relét még mindig várom. Számtalan telefon és e-mail után, azt mondtam, hogy akkor megrendelem egy német címre. Ez a lehetőség fennállt, csak nem akartam a barátaimat ezzel terhelni. Ők meg is kapták 2 napon belül és ma két hete feladták, szerencsére biztosítással. Azóta keresik. A csomag követő szerint 3 nap alatt megérkezett ide a postára. Na most, hogy a hajfestékem eltűnt, ok bárki tudja hasznosítani, de egy ilyen kis vacak relét? Mit csinál vele???  Külföldi csomagot 2 hét után lehet hivatalosan kerestetni, hétfőn indul a dolog.
A többi elromlott dolgot már mind pótoltam. Van új kávéfőző, B.-nak új telefon és a redőny motorok is ki lettek már cserélve. Helyi iparos jött és az adott időpontban hozta az új motorokat és egy félóra alatt kész is volt.

MÁS

Tegnap néztem egy programot a demencia kutatásokról Németországban. Nem lettem tőle túl boldog. A véletlen tesztből kiderült, amit már úgyis tudtam, hogy elég előrehaladott állapotban vagyok. A rövid távú memóriám nulla. Keresek orvost, aki úgyse tud semmit csinálni. Németországban se tudnak, csak próbálkoznak, ilyen, olyan vagy semmilyen eredménnyel. Nem túl biztató a jövő, utálatos dolog ilyen sokáig élni. Mert mit tudok csinálni? Szerezzek egy hivatalosan kirendelt gyámot? Ki garantálja, hogy tisztességes?
Na jobb lett volna valami hülye krimit nézni, az közel se tud olyan borzalmas lenni, mint belegondolni saját jövőmbe.

Mindennapok

Tegnap végre befestettem az ablakkeretet. Szerencsére csak egyetlen ablak van, ami ér az eső és a nap is rendesen. A többi mind ajtó, ami felett balkon van, tehát nincsen annyira kitéve az időjárás viszontagságainak. Ez az egy kicsi ablak könnyű ügy volt. Szépen körbe ragasztottam és festettem. Igaz a rács kicsit útban volt, de azért ment a dolog. Mikor kész lett, jött a kérdés: hova rakjam az ecsetet? B. telefonon azt az utasítást adta, hogy tegyem vízbe, majd ő hoz oldószert, amivel ki lehet mosni az ecsetet. Ez lett.
B. jött délben, már második napja halál taknyosan. Este későn itt ülök a gépnél és valami szörnyű bűzt érzek. Hoppá! Ez az oldószer szaga. B. a konyhában békésen mosogatta az ecsetet, semmit nem érzett a szagból. Én totál kiborultam, hogy ebben a bűzben aludjak? Gyorsan eltakarított mindent, az ecsetet becsomagolva kidobtam a balkonra és hosszasan kereszt huzatot csináltam. Még szerencse, hogy nem volt különösebben hideg. Később önfeledten bedobtam valamit a szemétbe, mire áradt kifele megint a bűz.
Ma hajnalban kellett kelni, mert takarítás van. Ezért a nőért hála imákat rebegek, mert Pesten így még nem takarított nálam senki. Remélem bőven túl fog élni engem, egészségben. Hogy a felfordulás teljes legyen, jöttek a redőnyösök is, két redőnyön cserélték a motort. Piszok utána rögvest el lett takarítva. Mint kiderült x évvel ezelőtt, túl gyenge motort tettek be. Így most várhatom, hogy a másik kettő mikor döglik szintén be. Nem sok remény van rá, hogy azt a cserét megúszom.
Szóval ilyen változatosan telnek napjaink, remélem holnaptól unatkozni fogok.

Forteplan és más

Megnéztük ma a  várban a Forteplan kiállítást, nagy élmény volt. Hihetetlenül tisztelem a két alapítót, akik elég sokáig csak szerelemből kitalálták és csinálták a fortepant. Óriási mennyiségű kép, a múltunk 1900-tól a napjainkig. A képek mindenről és mindenkiről szólnak. A sok össze kukázott kép és a hálálkodó levelek, hogy ki mindenkire talált rá véletlenül a képek böngészése közben.
Jómagam egyszer azt hittem ott vagyok, de aztán kiderült, hogy csak az autó volt azonos, a képen lévő kislány és a szülei nem én vagyok. Megjegyzem van egy nagyon hasonló képem. Egyszer pedig B. hívott oda egy képhez, mert tényleg egészen hasonló kép van rólam és anyámról pólyás koromból, de nem mi voltunk. No de nem is magamat akartam látni, hanem a sok régi emléket kicsit felújítani.

Odamenet ismét elátkoztam a kockakő lerakókat, mert igazán nyaktörő dolog a köveken járni. Orbán palotája előtt bezzeg le van rakva rendesen. Persze nem vagyunk egyedül valahogy öreg városokban divat a macskakő. Prágában is átkozódtam anno.

MÁS

Tegnap olvastam egy nagyon hosszú cikket az öregedésről, illetve hogy hogy harcolnak az öregedés ellen. Egy amerikai professzor már évtizedek óta kizárólag ezzel foglalkozik. Pontosan a sejtek elhalás ellen talál ki szereket és a megújulásukat is el akarja érni. Szerinte az ember képes 120 évig élni. Lehet, de nekem semmi kedvem nem lenne hozzá és nem vagyok egyedül. Az egyik kongresszuson egy professzornő be is szólt, hogy ki akar ennyi ideig élni? Én nem. Egyetértek. Nem mellesleg a prof. első cégét eladta, de utána alig maradt valami belőle. Ezután már szerzett egy befektetési tanácsadót. Minden szerre, eddig 3 van, egy külön céget lapítanak. Hivatalosan még emberekre nincs elfogadva a szer, csak mint élelmiszer kiegészítő, de nem élnek rosszul belőle. persze kutat tovább. Reggelire csak joghurtot eszik, bekeverve az egyik csodaszerrel. Ebédre csak nyers zöldségeket este valami hasonlót. 40 éves kora óta nem eszik semmi desszertet. Nos ilyen életből pláne nem kérek. Ezután megérdeklődték a hasonló kutatások állását a Max Planc Institut egyik vezető biológusától is. Ő már nem volt ennyire pozitív. Ismeri persze az amerikai kollégát, de más kommentárja nem volt hozzá. Ők is kutatnak, de az egér az nem ember, így nem biztos, hogy amitől az egérnek bizonyos feltételek alatt újraképződnek az elhalt sejtjei, az az embernél is fog működni.
Ezeket csak érdekesssgég képen írom, engem tényleg abszolúte nem érdekel. Szerintem én máris túl sokáig élek. 120 év, még rágondolni is borzalom.

Uti tapasztalatok

Ezen az uton egy svájci csoporttal voltunk. Ez az iroda kizárólag ilyen komolyzenével kapcsolatos utakat csinál. Már vagy 15 éve is utaztam velük, majd B.-vel együtt is voltunk velük Milanoban és Drezdában. Mindig ugyanaz az idegen vezetőnk volt és akkoriban meg voltunk elégedve. No e közben átpártoltam egy hasonló profilú német irodához, ahol totál el lettünk kényeztetve. Ott nincs olyan, hogy egy kérdésre "nem tudom" a válasz. Ha nem tudja utána néz, megérdeklődi stb. No és a közönség. Egy opera látogatásra kihegyezett program, ahol senki egy szót nem beszélt a látottakról és hallottakról. Előadás utáni beszélgetések mindenről folytak, csak az operáról nem. A vezető se mondta el a szereplők kilétét stb. Nem tudta, hogy mi lehetett az rendező elképzelése a fura díszletezéssel. Azt hiszem ő ugyan olyan néző volt mint én, aki szintén nem tudtam semmiről semmit.
A csoport tagjai közül elég sokan tudtak angolul, de nem jutott eszükbe B.-val beszélgetni. Ilyen a németeknél soha nem volt. Itt az első napon klikkek alakultak, akik együtt ültek ebédnél meg mindenütt. Mi csapódtunk ide-oda, én szívesen ismerkedek beszélgetek stb. De ezekkel nem volt könnyű. Gondolom feszélyezik magukat, mert azt hitték, hogy nem értem a szörnyű dialektikusukat, hiába mondtam, hogy engem nem zavar. Ami nem egészen volt igaz, mert az út végére már annyira idegesített a hülye nyelvük, hogy elmondani nem tudom.
Volt amit nem értettem. Pl. mikor az egyik hölgy kijelentette, hogy ő utálja Puccinit és még soha nem látta a Toscát és nem is fogja biztos még egyszer megnézni. Ugyan miért van itt? Gondoltam magamban. A műsor ismert volt. Egy másik pedig lelki beteg volt előre a borzalmaktól, mert elolvasta az operák tartalmát. Nos nem musicalt jöttünk nézni, gondoltam, de bölcsen hallgattam.

Egyébként az első este az opera közönség nagyjából ottaniakból állt és fantasztikus elegánsak voltak. A szüneteket végig bámészkodtam, nem is emlékszem hol láttam ennyi jól öltözött embert, talán Salzburgban, de ott is volt elég sok turista öltözetű. Második nap tele volt a színház turistával. A legjobban az tetszett, hogy az előttem ülő középkorú pár férfi tagja vagy ötször letérdelt, hogy lefényképezze a nőjét. Kész röhej volt, a nő vigyorgott, pasi térdre le, fénykép, megmutat, nem tetszik és kezdődik elölről az egész. Ezek után a nő már a nyitány alatt elaludt és a szünet után már nem is jöttek vissza. Különben is elég sokan elmentek a fényképezkedők közül a szünetben.

Saját kalandunk az volt, hogy a második városnézésre nem mentünk, de elindultuk a Szt. Márk térre a templomot megnézni. Kimentünk a szállodából és mentünk, vagy 10 percet. Egyszer csak totál váratlanul megint a szálloda bejáratánál voltunk. Újra neki indultunk és 5 perc múlva valóban a térre értünk, mert akkor már tudtuk, hogy hol szúrtuk el elsőre. Azt hittem mi vagyunk öregek és hülyék, de azóta már két sokkal fiatalabb emberrel is beszéltem, akik szintén panaszolták, hogy Velencében nem lehet tájékozódni.

Velence

Nos Velence a fiatal erős embereknek való, mert jön a jól öltözött 60-as olasz úr és úgy félrelök mint a sicc. persze értem én, én is utálnám azt a sok bamba turistát akiktől ő, az ott lakó nem tud közlekedni. No meg a rengeteg lépcső. Valahogy teljesen elfelejtettem, hogy Velencében több mint 400 híd van, ahova lépcsőzni kell fel meg le. De az opera, la Fenice az valóban gyönyörű. Részemről ez volt a látogatás fő célja, na de kezdjük az elejéről.
Megérkeztünk hétfő délután, gyönyörű volt az idő. Kivonszolódtunk az állomásról a hajókikötőhöz. Jött a csomag szállító hajó, szorgos férfiak berakták a csomagokat. Aztán vártuk a vízi taxikat, amik jöttek is hamarosan. Vizitaxi alacsony persze, be kell kúszni, felállásról szó se lehet. Erre nem emlékezhettem, mert mikor ott voltunk, kizárólag gyalog jártunk. A program szerint a szállodánknak saját kikötője van, de minket a Rialtó hídhoz vitt a taxi. Ott aztán volt tömeg. 26 ember míg átverekedte magát a tömegen, már utáltam Velencét. No persze fáradt is voltam. Éjjel a hálókocsiban, aztán egész nap a vonatban, nem volt egy üdülés. A szálloda viszont jó volt. Bementünk a melegből a jó hűvös szobába, majd perceken belül majd megfagytam. Gyorsan megkerestem az egyébként nagyon jól működő klíma beállítóját. 10 fokra volt állítva! Gyorsan feltekertem 24-re. Este a szállodában vacsoráztunk, utána engem már nem csábított a 7. emeleti tetőterasz bárja, mentünk lefeküdni. Az ágy olyan hideg volt az előzetes 10 foktól, hogy B. kellett, hogy bemelegítse.
Másnap városnézés első része. El lettünk osztva, nagyon helyes és okos vezető nőt kaptunk, aki gyorsan kivezetett minket a sürüből, közben mesélt a városról. Már nem emlékszem hány templomban voltunk, ahol szép oltárképek voltak. Végül kikötöttünk egy palotában, ami valami féle céh ház volt, Tizián képekkel. Biztos szép volt az emelet is, de oda nem voltam hajlandó felmászni. Iszonyuk magas sok lépcső volt. Utána egy hal vendéglőben ebédeltünk és vissza vezettek minket a szállodába. Fiatal koromban biztos jobban tudtam tájékozódni. Most szinte el se mertem volna indulni egyedül, mert mondták, hogy utca név után nem érdemes érdeklődni mert ugyanaz a név többször is van a városban. Mindegy is, holt fáradtak voltunk megint a 3 órás séta + álldogálás után. Este mentünk az operába. Egy darabon megint a tömegen verekedtük át magunkat, de aztán a Szt. Márk téren már lazább volt a dolog.
Az operát azért hívjál la Fenice-nek már már háromszor leégett és mindig újjá épült. Tegnap itt abba hagytam az írást, mert a legégések okáról és dátumáról, totál más adatokat adott ki a google. Magyar útikönyv, ami régen jelent meg, szinte meg se említi, a most kapott német nyelvű utikönyben nincs egy szó se a Fenicéről. Pedig egy nagyon régi színház, sok ismert operát ott mutattak be. Amit most írok azt egy angol nyelvű wikipedia oldalról szedtem össze, de nem vállalok garanciát ezért sem. Szóval először állítólag 1774-ben égett le és 1792-ben nyitották újra. Másodszor 1836-ban égett le és csodával határos módon már 1837-ben meg is nyílt megint. Más adatok szerint ez 1886-van volt és 87-ben nyitott megint. Az utolsó tűz 1996-ban volt. erre már emlékszem. Állítólag az ott dolgozó munkások gyújtották fel, mert nem kapták meg a fizetésüket. Ezúttal tovább tartott a helyrehozás, mert csak 2004-ben nyitották újra. Egyes források szerint 2003-ban. Ekkor a 840 férőhelyet 1000-re emelték. Valahol olvastam, hogy 2000 férőhelyes színház, amit kézből kontráztam, miután ott voltam. Az igazság az, hogy nagyon szép, mondhatnám gyönyörű a terem. Állítólag az újranyitáskor sokan fanyalogtak, hogy giccses. lehet, hogy az erősen rokkoko hatást kelt, sok az arany és a festés mindenütt. Ezzel együtt a maga nemében gyönyörű. A foayer teljesen sima klasszicista stílusban épült újjá. Az én fülemnek az akusztika is jó, de én nem vagyok japán akusztikus. Kicsit fura diszletezésü Toscat láttunk és egy általam nem szeretett Pillangókisasszonyt. Jó hangok énekeltek. Én örülök, hogy láthattam, ezért érdemes volt elviselni a velencei tömegnyomort.

Pech sorozat

Mindig elhatározom, hogy többet nem utazom. Fárasztó és mindig valami zűr van ha utazunk. Most Salzburg előtt 3 nappal elromlott a mélyhűtő a pincében. Rögtön megkezdődött az alkatrész keresés, mert B. hamar megtalálta az elromlott valamit. Telefon hazai szervizben, nem veszik fel, mással beszélnek stb. E-mail, nem válaszolnak. Német szervizzel lehet beszélni, e-mail rögtön jön a válasz. Rajzot is küldenek, hogy hol találom meg azokat a számokat, amik még kellenek neki a típuson kívül. Elküldöm jön a válasz, van alkatrész de külföldre nem szállítanak. Ezután B. végig csinálja ugyanezt az angolokkal, kicsit lassabban jön a válasz, de külföldre ők se küldenek alkatrészt. Végül megrendeltem a berlini barátok címére, amit nem akartam, mert van elég bajuk, ne mászkáljanak még miattam is a postára, de nem volt mit tenni.
Aztán az indulás előtti utolsó napon elromlott a kávéfőző is. Ez egy méreg drága, darálós csoda volt, amit soha nem szerettem. Nosza hozzuk fel a pincében tartalékolt Krupsot. Igen ám de a tömítő gyűrűje már rossz. Haza jöttünk és vettünk egy új főzőt. Aztán elmentem a szervizbe és kiderült, hogy tömitőgyűrű az nincs.Kész, dobjuk ki a főzőt.
Mindeközben B. mobilja is felmondta a szolgálatot, szerintem már nem bírta a többszöri leejtést. Mindegy. Miután buta mobilt használunk gyorsan és olcsón megjött az utódja.
Gondoltam ezzel ki van a három baj, de nem. Elromlott a redőny, kettő egyszerre. Már nem emlékszem ki csinálta, mert amit kp. fizetek arról nem marad nyom nálam. Már néztem a kisokost, van benne két redőnyös, akik motoros redőnyökkel foglalkoznak. B. persze felmászott és szétszedte a redőny szekrényt, de arra az elhatározásra jutott, hogy nem nyúl hozzá.
No és holnap este utazunk. Ennyi idegeskedés közepette frászban vagyok, hogy mi történik velünk útközben. Van rizikó. Zürichben csak fél óránk van átszállásra ez jó. Viszont mi van ha késik a vonat? Zürichből Velencébe nem megy naponta több direkt vonat + a csoporttal van együtt a vonat jegyünk.
Mondtam B.-nak, hogy öntsön le egy vödör hideg vízzel, ha legközelebb utazásról kezdek beszélni.
Szerencsére elég egyértelműnek tűnik az időjárás Velencében, így csak a zürichi fagy halált kell túlélnem, mert itthonhoz képest több mint 10 fokkal lesz hűvösebb.
Azért reménykedem, hogy a Fenice (operaház) kárpótol mindenért. Már nagyon régen készültem oda is, de valahogy soha nem jött össze
1973-ban voltunk a férjemmel Velencében. Ez volt az első közös útunk. Persze már akkor is rengeteg ember volt, de közel se annyi, mint néhány éve mikor B-val egy csoportos út során voltunk ott néhány órát. Semmit nem tudtam megmutatni, mert járni nem lehetett a tömegtől. Kerestünk egy árnyékos helyet és néztük a tengert. 73-ban egy Budapest nevű szállodában laktunk. Olcsó volt, mert pénzünk akkoriban nem volt és elég vacak. Az eredeti tulajdonos lánya és unokája vezették a szállót. A tulajdonos még talán a monarchia idejében mehetett oda, mert a lánya már igen öreg volt, de tökéletesen beszélt magyarul ha nem is úgy mint mi. Kicsit avítt volt a szókincse. A szálloda már biztos nem létezik, azt se tudom már merre volt. Szép emlék nekem a hely, akkor kezdtük az életünket a férjemmel és milyen jól sikerült, amíg élt.

Takarítás gondok

Jár hozzám kettő darab takarító nő. Egyik messzebb van a tökéletestől mint a másik. Egyes számút szorult helyzetemben szereztem, a vágyott kettes számú ajánlotta, mert ő nem ért rá.
Egyes számú, biztos jó indulatú, de végtelenül buta és imád beszélgetni. Ha megkérdezem, hogy hogy van, minimum félórai a válasz, belevonva népes családja felét is. De ez csak ez egyik gond. A nagyobb baj az, hogy nem gondolkozik és nem is látja a koszt. Nem azért mert a szeme rossz, hanem nem érdekli.
Mikor aztán kettes számúnak lett ideje, ő járt mindig Lényemhez, egyes számút áttettem kéthetinkénti műszakba és a közbenső heteken kettes számú jött. Ezzel nagyjából elvoltam, bár voltak kalamajkák. Miután egyes számú nem tudta, hogy kettes számú jár ide, ha kiestünk a ritmusból, komplikált hazugságokat kellett feltálalnom neki, hogy ne jöjjön pl. a következő héten. Na mármost hazudni utálok. Meg kell jegyezni örökre mit mondtam és ezt manapság gyengülő memóriámmal egyre nehezebben viselem. Nos ma búcsut mondok egyes számúnak, amitől kifejezetten rosszul érzem magam.
Közben ugyanis szereztem egy hármas számút, szeptembertől ha igaz. Volt már itt, megígérte, hogy megtart minket, (írtam is erről) de most még nyaral. Ő fiatal, vígan mászik fel és le a létrán, így talán egyszer végre a függönyök is ki lesznek mosva és a magasabb bútordarabok teteje is le lesz takarítva. Nos majd meglátjuk. Most itt szorongok és alig várom, hogy 1 óra legyen és elrebeghessem az elbocsájtó szép üzentet, kíméletesen persze. Hülye vagyok, tudom.

Salzburg folytatás

Harmadik nap reggel a fele királyságomat adtam volna még egy óra alvásért, de nem lehetett. A koncert amit a bécsi filhamónikusok Ricardo Muti vezényletével adtak 11-kor kezdődött. Karajan halálnak 30. évfordulója alkalmából, Verdi Requiemét játszották. A mű agyon volt már előre dicsérve, nem csak a zene és énekkar volt kiváló, hanem a 4 énekes is. Ettől függetlenül ez nem az én műfajom. Szép zene, jó hallgatni de hosszú és nekem unalmas. Biztos nem véletlen, hogy hosszú hangversenyre járó karrierem alatt még soha nem kívántam meg. Karajan állítólag nagyon szerette és igen sokszor vezényelte.
Utána ténferegtünk egy kicsit. Ünnep nap volt, a város és a vendéglők is tele, de végül sikerült leülni valahova, árnyékban kint. Ebéd közben jól kibámészkodtunk magunkat, majd vissza a szállodába és egy jó alvás következett.
Este a Grosses Festspielhaus melletti Haus für Mozartban voltunk kamarazene hangversenyen. Ezt nagyon élveztem. Először valami Prokofjev művet adtak elő, ami kellemes volt, aztán már csak Schumann. Marta Argerich + 2 cselló és egy kürt. Igen érdekes összeállítás. Majd Martha Argerich és két hegedű + egy cselló. A szünet után 2 zongora Argerich és Bareinbom. A végén sikeresen kitomboltunk 2 ráadást is, szintén Schumann műveket.
Hangverseny után a szokásos pezsgős búcsú és duma volt.
Negyedik nap délelőtt megint zenekari koncert Ann-Sofie Mutter hegedült. Előtte egy halál unalmas mű volt, amit valamikor férje Previn szerzett, majd Sibelius hegedűverseny. A szünetben kimentünk, gyönyörű idő volt, így úgy határoztuk, hogy Beethoven 7. szimfóniáját elhagyjuk. Végül is délután várt ránk 5 óra vonatozás.
A hangverseny termek elég puritánok. A nagyterem földszintje eszméletlen meredeken megy felfele, jól lehetett csúszkálni a szőnyeg padlón. Igaz kicsit lépcső érzékeny vagyok, de a "parkett" ülő helyekhez is vagy másfél emeletnyi lépcső vezetett fel. Nos és ezek a lépcsők nem olyan kényelmesek, mint pl. a pesti vagy bécsi operaház lépcsői. A kamara terem kényelmesebb ilyen szempontból, viszont a mellékheilységek két emelet mélyen vannak. Ott viszont van lift, de miután a földszinten kívül még 3 emelet van, esély sincs rá, hogy a lifttel le lehessen jutni a mélybe.
A közönség szuper volt. Nem emlékszem hol láttam utoljára ilyen egyöntetűen jól öltözött közönséget. Ruhákhoz passzoló cipők és táskák, nem sportos szatyrok mint itthon sokszor. Férfiak szinte kizárólag sötét öltönyben. Kellemes színfolt volt a szép dirnldbe öltözött nők és a hasonló stilusú férfi öltönyök is. Persze itt is volt 60 körüli 80 kilós mini ruhás, de hát szegénynek biztos nincs tükre otthon. Jó néhány japán nő is volt kimonóban, szintén kellemes látvány. No és az előttem lévő sorban ült egyszer egy pasi, aki megtalálta az identitását. Egy jó magas férfi markáns arccal női dirndli ruhában. Haja hátul copfba fonva pántlikával összekötve. Egy normál küllemű nővel volt. Először azt hittem, hogy valami farsangi buliból került elő, de nem. Ő most ilyen, biztos rájött, hogy valahol mélyen ő nő.
Nos ez volt a salzburgi kirándulás és ma megszeppenve vettem észre, hogy mához két hétre már megint a start kövön állok. Nem kellett volna, de elkapott a hév, valamikor 2-3 hónapja.:-(

Valóra vált álmok

Salzburg. Persze voltam ott már többször, de mindig mint turista és az ünnepi játékok részese. Még emlékszem, bár ezer éve volt, hogy menyire áhítoztam et után akkor, mikor Salzburba vagy a holdra vágyni kb.ugyanaz volt. Szóval most így bőven 80 felett ez is bejött.
Magát a várost nem szeretem. Igaz, szerencsés hely, nem bombázták szét és a város tele van pár száz éves házakkal, izgalmas átjárókkal és szerencsére a kövezet nem pár száz éves, hanem teljesen normál jól járható. De az a 2-3 sor ház és mögötte már a meredek szikla fal, nagyon nyomasztó. Újkori nyűg, a kínai turista csoportok tömkelege. A turisztikailag érdekes részeken a kínai idegen vezetők egymást kiabálják túl, nem túl vidám az ügy. Este, hangverseny után volt jó sétálni. Emberek már alig voltak az utcán, turisták aludtak. Olyankor nagyon romantikus és szép a város.
Szerencsénk volt, csak első este zuhogott az eső, mikor vacsoráztunk, így nem zavart. Ezután csak hordtuk magunkkal az ernyőket, de nem volt rá szükség.
Második nap délelőtt várost néztünk, amiből nem sokat profitáltam, mert az idegen vezető nő hangja messze nem vetekedett az utca zajjal. Utána busszal mentünk a Fuschl Kastélyba ebédelni. Sajnos a teraszon, kilátás a tóra, kicsit hűvös volt, így bent ettünk. A kastély arról nevezetes, hogy a Sissi filmeket ott forgatták, de Sissi valóban szeretett oda járni az Andrássy gróffal találkozni. Számomra új hír volt, hogy még állapotos is lett, de a részletekről már nem szólt a fáma. Az ebéd jó volt a kastély elég zegzugos, a mellékes keresése közben többen eltévedtünk. Olyan volt, lent a mélységes mély pincében, mintha egy jól kivilágított labirintusban járkáltunk volna. Végül egész máshol jöttünk fel, mint ahol lementünk, a rengeteg lépcsőn. Ilyenkor hála imákat rebegek a sorsnak a térdemért.

Ki tudja miért, de a koncert este 9-kor kezdődött és majdnem éjfélig tartott. A West-Eastern Divan zenekar játszott. Ezt a zenekart Bereinboim találta ki és persze segítséggel hozta létre, ezelőtt 20 évvel. Csak fiatalok játszanak benne izraeliek és palesztinok plusz néhány török, afgán és kurd. A zenekar csak a nyári szabadságolás alatt van együtt és vannak akik titokban játszanak, politikai okból persze. Valami elképesztő logisztika van a háttérben, hogy az összesen 750 zenészből valahogy össze szervezzék a ráérőket és megfelelőeket egyes hangversenyekre. A háttérben egy alapítvány működik amit az Andaluz kormány támogat, ezért a szezon előtt ott jönnek össze a zenészek és ott gyakorolnak.
Bareinborimt szerintem aranyba kellene foglalni. Ezzel a zenekarral teljesen ingyen dolgozik, illetve amit kap az megy az alapítványba. De Berlinben zeneovodákat és iskolákat szervez és tavasszal a gyerek zenekar is az ő műve volt.
Az első este sláger darabokat játszottak, Schubert befejezetlen szimfóniáját és Csajkovszkij zongora versenyét. Ez utóbbit Marta Argerich játszotta, fantasztikusan. Ő és Bareinboim egy évben születtek Buenos Airesben 78 évvel ezelőtt és gyerek koruk óta barátok. Végül még valami lengyel modern szerző művét is játszották, amivel kár volt elrontani a jó hangulatot. Kaptunk ráadásnak egy Schubert rondót, négykezesen játszva.
Folytatás lesz, még 2 hangverseny és a közönség.

Matera

Nemrégiben olvastam erről a kis délolasz városkáról, mert az idén kulturfőváros lett. Legfőbb nevezetessége a Sassi nevű városrész, ami gyakorlatilag a város közepe és egy hatalmas barlang rendszer. Állítólag még az 50-es években is laktak ott emberek, az állataikkal együtt víz és villany nélkül. Nem tudom ez milyen lehetett. Mikor én a 67-ben Spanyolországban jártam, minket is elvittek egy ilyen barlang lakásos városrészbe, ahol cigányok laktak és totál be voltak rendezkedve az oda látogató turistákra. Gyerekek kint álltak és csalogatták be az embert. Nagyon tiszta és rendezett volt, volt villany is, legalább is sok helyen láttunk tv-t. De végül ezek a barlangok nem a város közepén voltak.
Térjünk vissza Matera Sassi városrészébe. Innen az állam szép lassan kitelepítette a lakókat, aztán az egész még jobban lerobbant. Majd a 80-as években valaki megvette az egészet, így ma látogatható és egy részét romantikus szállodának építették át. Nagy előnye, hogy miután ablak nincs, a hőmérséklet nyáron nem túl meleg, télen viszont szintén nem lesz hideg.
Most szombaton látom a tv műsorban, hogy Materából közvetítik a Parasztbecsületet. Előtte persze bemutatták a várost és egy népszokást, ami egy kicsit talán a busójárásra emlékeztetett, mármint a maszkok. Különben eljátszották a fő bűnöket, kezdve Ádám és Évával, mindezt a városka utcáin.
Megint rájöttem, hogy miért szeretem jobban a spanyol falvakat, mint az olaszokat. Utóbbi mind szürke és nincs sehol se virág se semmi zöld. Pedig az éghajlat igencsak egyforma, ki tudja miért alakult így.
Végül is következett az opera, a nápolyi opera zenekara és kórusa közreműködésével de statisztált az egész város. Kivitték a színpadot a nép közé, egy széles sávon jöttek menetek az énekesek, szerepük szerint és mindkét oldalon álltak a népek. Az egész a főtérbe volt beépítve. No persze hang technika, az énekesekre szerelt mikrofonok stb. Valószínű a helyszínen nem volt valami csoda az akusztika, de a környezet varázsa biztos feledtette ezt a hiányosságot.

Ide jutottunk :-)

Állandó probléma a takarítónő. Legyen megbízható. szorgalmas, lássa meg hol a kosz stb. Nálam már egy ideje ketten vannak váltásban 2 hetenként. Az egyik csapnivaló és rengeteget beszél, a másik rutinból takarít. Ezt csinálta egész életében. Tulajdonképpen jó, de. Már nem egészen fiatal, létrára már nem megy mert szédül és vasalni nemigen tud/szeret. Szóval Tengődöm itt a 2 nővel és közben állandóan keresek. Szólok fűnek fának, persze az ilyen irányú ismeretségi köröm elég szűk.

Bevallom, már Svájcban is mindig volt takaritónő, ami ott kifejezett luxusnak számított sokak szemében. Viszont én, aki nem is szeretek takarítani, hamar rájöttem, hogy ha egész nap dolgozom, akkor megkeresem a takarítónő órabérét simán. Egy szerencsés napon sikerült szert tennem a spanyol donnámra, aki végig kitartott mellettem és azóta se értem meg hozzá hasonló csodát, takarításilag.

Nos legutóbbi sirámomkor egy kedves ismerősöm mondta, hogy nála van most valaki, akivel nagyon meg vannak elégedve. Rendes, már hozzá is valaki megbízható ismerős ajánlotta. Megkérdezte és pont volt ideje a lánynak. Eljött bemutatkozni és megbeszéltük, hogy jön próbára. Közben már hallottam vissza, hogy nagyon tetszettünk neki és közel is vagyunk, szóval jön. Jött látott és győzött. Szerény, nem akar társalogni hanem dolgozik. Végre le lett mosva az összes balkon, amire máskor soha nem jutott idő, vagy el lett felejtve. Folytatás csak szeptember elején lesz, mert most szabadságra megy a lány. Ha visszajön telefonál, mondta és még egy remek kijelentése volt. "Magukat biztos megtartom". Ezt meséltem tegnap az ismerősnek, akinek régebben komoly cége volt több alkalmazottal. Ő mondta, hogy ide jutottunk. Nem mi döntjük el, hogy kell-e nekünk valaki, hanem örülünk és hálásak vagyunk ha valaki a pénzünkért hajlandó dolgozni. Meg vagyunk tisztelve, hogy szimpatikusak vagyunk neki. Ezen ugyan egy jót nevettünk, de végül is nagyon szomorú a dolog.

Olvasgatok

Ma például az indexen egy cikket, arról, hogy épül a lágymányosi öbölben egy új városrész, MOL Campus néven. Ez a campus valami új divat. Bécsben a bank pl. a régi helyéről valamilyen campusra költözött, ami nem más, mint az új állomás melletti iroda házak tömkelege. No de ez a MOL campus tartalmazni fog egy majdnem felhőkarcolót, jelentsen ez bármit. Aztán több irodaházat és lesznek lakóházak is sok lakással, valamint valami alap infrastruktura üzletekkel és vendéglátással. Ez eddig ok. ha valaki el akar vonulni a város zajából, de amin fennakadt a szemem az a sok garázs. A házak aljában és első emeltén is garázsok lesznek, felettük jönnek az irodák és lakások.
Azt hiszem én vagyok az utolsó, aki lázba jön a klíma változás hisztériától, de manapság még új városrészt építeni sok garázzsal???
Talán egy féléve olvastam egy hasonló projektről Bécsben. Igaz ott nem az irodaház a lényeg, azt hiszem csak lakások épülnek, ha jól emlékszem 7000. Vegyesen szociális, tehát államilag támogatott és szabad árasok is. Épül oda iskola és ovóda/napközi is. Ami egyáltalán nem épül az garázs. Sőt aki oda akar költözni az aláírja, hogy nem lehet saját autója. A házak pincéjében biciklitárolók épülnek és a, nevezzük a nevén a dolgot, lakótelep szélén 4 autónak lesz helye, elektromos töltő állomással, ami carsahring alapon lehet majd használni. Természetesen a tömegközlekedést is kiviszik oda, hosszabbítják a metrovonalat odáig.
Sajnos a MOL fejlesztőknek a tömegközlekedés meg se fordult a fejében. A MOL campust a leírás szerint jóformán csak autóval lehet majd megközelíteni. Éljen a környezet védelem!

Mást is olvasok időnként. Ma pl. Az Astoriától a Kossuth térig próbáltam elolvasni az angol nyelvü tetoválást egy nekem háttal álló shortos ifjú hölgy combján. Valami a szerelemről és a magányról szóló szöveg volt 4 sorban, részben dőlt betűkkel. Ez nem volt minden, mert a másik lábán a boka felett volt egy versszak valamint a karja belső felén is hosszú szöveg. A vállán egy festmény volt. Kicsit odébb egy leányzónak az egész válla és karja, nagymamám csipketeritőinek a mintájával volt tele tetoválva. Többször kellene metroval utazni.:-)

Barátok, ismerősök és más

A minap rájöttem, hogy rengeteg öreg levél van a fiókomban. Hátha ettől annyira lassú gondoltam, és elkezdtem kitörölgetni a leveleket. Mint kiderült 2014 óta nem töröltem semmit. Azóta sajnos komolyan megcsappant a levelezésem. Már nem is emlékeztem, hogy drága Kereubal mennyi gondolatot cseréltünk. Akkoriban sokat voltam távol és ő csak küldte a helyi híreket, pletykákat, én meg  a német nyelvű újságcikkeket. Sajnos már ő is az örökre eltávozottak között van, már 4 éve. Nálam fiatalabb ismerősök el se tudják képzelni, mi vár rájuk ha túl sokáig élnek. Az ember a végén egy légüres térben mozog.
Na aztán milyen a véletlen, amiben viszont nemigen hiszek. Tegnapi igen ritka faces látogatásomkor, kit látnak szemeim? Kerub feleségét. Elgondolkoztam, hogy vajon utálta az egész indexet, vagy csak engem?
Mikor Kerub meghalt, tudtam, hogy a temetésén már nem leszek itthon. Beszéltem a feleségével telefonon, majd írtam rendes postával egy, azt hiszem, igen rendes levelet. Megírtam, hogy tudom milyen állapotban van, mert magam is megtapasztaltam, de hívjon nyugodtan, szívesen folytatnánk vele is a barátságot stb. De soha semmi visszajelzés nem érkezett. Sokszor gondoltam rá, de nem akartam tolakodni. Most örömmel láttam, hogy jól van. Társasággal utazásról tett be képet. él és virul, hála az égnek. Fiatal még és csinos. Jó eséllyel talál még társat, ha akar.

TV
Az elmúlt héten olyan volt a német tv műsora, mintha sivatagban lettem volna. A híreken kívül, jóformán semmi nézhető program nem volt. Krimiket ismételtek és buta románcokat játszottak. Kínomban már az egyiptomi ásatásokról készült dokumentum filmet nézem órákon át. Amit nem mellesleg már szintén láttam régebben. No de tegnap este belendültek. Lubickolhattunk a jobbnál jobb hangverseny közvetítésben. Először a veronai Arénából közvetítették a Trubadúrt, de azt kihagytam, szerencsére, mert ma egy másik adó közvetíti ismét. Átkapcsoltam a müncheni szabadtéri koncertre, ahol szegény nézők áztak és fáztak, de Renée Flemming amerikaian mosolyogva gyönyörűen énekelt a zord körülmények ellenére is. Sajnos számomra ismeretlen amerikai műveket. Onnan átkapcsoltam Hannoverbe, ahol szintén szabad téren játszották a Bajazzókat. Elég puritán módon, szinte díszlet nélkül de jó énekesekkel. Miután vége lett, jött még a Paraszt becsület is, de én ismét kapcsoltam és a pekingi Tiltott Városban meghallgathattam a Carmina Buranat. Nos ez valami fantasztikus volt. Kínai karmester és a shanghai szimfonikusok, elég nagy európai beütéssel. Több volt az európai zenész mint a bennszülött, de egy óriási zenekar és remekül játszottak. A hatalmas vegyes kórus egy-két bevándorlót kivéve szín európai volt, pontosabban bécsi. A gyerek kórus kínai igen helyes kisgyerekekből állt. Óriási élmény volt. Ráadásnak eljátszották és énekelték a "Jázmin dalt" ez egy igazi kínai népdal és igen ismert.
Nálam extra bónusz, hogy jártam ott a tiltott városban 14 éve. Óh boldog ifjúság....

Egy kis csemege, németeseknek:

https://www.sueddeutsche.de/politik/ungarn-nicht-die-probleme-nach-europa-holen-1.4522763

Viccc!!!!

Most kaptam ezt a kis szösszenetet. Megosztom az olvasókkal, hátha elindul valaki a meggazdagodás útján.:-)
Szégyenlősök kihagyhatják.

"Az idős kis hölgy egy nap bement a kanadai nemzeti bankba egy táskányi pénzzel. Ragaszkodott hozzá, hogy a bank elnökével kíván beszélni számlanyitással kapcsolatban, mondván: "Sok pénzről van szó!"
Kevés hümmögés és hezitálás után a bank személyzete odakísérte az elnök irodájához az asszonyt. Az elnök megkérdezte, mennyit is szándékozik a bankban letétbe helyezni.
- 165.000 dollárt - felelte a hölgy, és a táskájából kiborította a pénzt az íróasztalra.
Az elnök természetesen rögtön kíváncsi lett, honnan származik a pénz, és megkérdezte:
- Asszonyom, meglepett mekkora összegű készpénzzel rendelkezik... Megtudhatnám, honnan van a pénz?
- Fogadásokból - felelte az asszony.
- Miféle fogadásokból? - kérdezte az elnök.
- Hát, például fogadok Önnel 25.000 dollárba, hogy az Ön heréi szögletesek. - felelte az idős hölgy.
- Hahaha - nevetett az elnök. - Ez egy idióta fogadás. Ilyen fogadást az életben nem nyerhet meg.
- Tartja esetleg a fogadást? - kérdezte kihívóan a hölgy.
- Persze! Fogadok 25.000 dollárba, hogy a heréim nem szögletesek!
- Mivel jelentős összegről van szó - mondta az idős hölgy - lehetséges, hogy holnap reggel 10 órára visszatérjek az ügyvédemmel, mint tanúval?
- Természetesen - felelte az elégedett elnök.
Aznap este az elnök rendkívül ideges volt a fogadás miatt, jelentős időt töltött a tükör előtt, ellenőrizve golyóit, forgatva jobbra - balra, újra meg újra. Gondosan ellenőrizte mindaddig, amíg teljességgel meg nem győződött arról, hogy semmiképp sem lehetnek szögletesek a golyói, és meg fogja nyerni a fogadást.
Másnap reggel pontosan 10 órakor az idős kis hölgy megjelent az elnök irodájában az ügyvédjével. Bemutatta az ügyvédet az elnöknek, majd megismételte a fogadást:
- 25.000 dollárt arra, hogy az elnök golyói szögletesek!
Az elnök elfogadta a fogadást, majd a hölgy megkérte, hogy vesse le a nadragját, hogy mindannyian láthassák. Az elnök megtette. A kis idős hölgy egész közelről rámeredt a herékre, majd megkérdezte, hogy lehet-e megfognia?
- Nos, rendben - felelte az elnök. - 25.000 dollár nagy pénz, és szeretném, ha abszolút biztos lenne a dolgában.
Ekkor vette észre, hogy a hölgy ügyvédje csendben elkezdi verni a fejét a falba.
- Mi a fene van az ügyvédjével?- kérdezte az elnök.
- Semmi - felelte a hölgy. - Kivéve azt, ahogy tegnap fogadtam vele 100.000 dollárba, hogy ma reggel 10 órakor a kanadai nemzeti bank elnökének a golyói a kezemben lesznek."

84 számokban.

Elgondolkoztam, hogy mit is csináltam  ilyen rettenetesen hosszú időn át.
6 évig élveztem az életet
12 évig jártam 4 iskolába. Nem dobtak ki egyikből se de kettőt államosítottak és megszüntették egyúttal.
Laktam 4 országban, 5 városban és 8 lakásban.
Dolgoztam 4 országban, összesen 10 munka helyen.
Egyszer férjhez mentem, de kétszer lettem özvegy.
Utaztam, sokat, mindig amikor csak lehetett. Utaztam egyedül, barátnővel, férjjel, társsal. Azt hiszem az utazás volt az egyetlen szenvedélyem. Ha lehetett össze kötöttem a másik szenvedéllyel a komolyzenével. Nagy kedvtelés volt az utazással kapcsolatban a fényképezés is. Azt hiszem ha erre a három dologra kiadott pénzt össze gyűjtöttem volna, már bérházaim lehetnének. Szerencsére soha nem vágytam saját ingatlanra. Vágy nélkül is lett 4 darab 3 országban, de szerencsére mindtől időben megszabadultam. Egy percig se sajnálom, hogy a férjemmel is utazásra költöttük a pénzt. Az ő élete olyan rövid volt, legalább amíg élt élvezte.Az élményeinket nem lehetne pénzzel kiváltani. Mit értünk volna egy ingatlannal? Szerencsére neki se volt autó mániája, igyekeztünk keveset költeni arra is. Saját autóm csak 1 volt de gyorsan eladtam, mert nem kellett nekem.

Most itt ülök 84 évesen és az életem értelmén gondolkozom. Azt hiszem első sorban magamnak éltem. Semmi tehetségem nincs  se jótékonykodásra se a világ megváltására. Az egyetlen jó az a mit a társaimra jutott. No meg a férjemtől rám. Azt hiszem ő csinálta belőlem azt ami vagyok. Hálából mindenkinél jobban szerettem, még magamnál is jobban. Már 24 éve meghalt, de még mindig nagyon fáj és hiányzik, annak ellenére, hogy közben elég sok jó dolog történt velem, de ezt is csak annak köszönhetem, hogy ő olyanná tett amilyen vagyok.
Emberem szerelmes lett belém 70 évesen és hálás volt. Mint halálos ágyán a testvérének mondta "lakásom mindig volt, de otthonom azóta van mióta Gy.-vel vagyok" ez nagyon jól esett. Szívből sajnáltam, hogy csak 5 év jutott neki ebből. Ő is többet érdemelt volna.

Most itt vagyunk, összesen 173 évesen és várjuk a halált.

Wagner mámor

Nos így utazások nélkül igen csendes mostanában az élet. Ehhez jön még a nyári uborka szezon, még az újságokban sincs sok érdekesség. no de van nekünk egy Fischer Ádámunk, aki szerencsésen, már jó pár éve kitalálta a Wagner napokat Budapesten. Minden évben megnéztünk valamit, volt amit kétszer is mert annyira jó volt, de eddig az egész Ringre még nem vállalkoztam. Az idén viszont eljött az ideje. Láttam én valamikor még Stockholmban, de nem ilyen tömören 4 nap egymás után. Sok mindent tudtam is róla, pl. hogy a Nibelungok és Wälsungok igen hatalmas és komplikált család, de teljesen most világosodott meg számomra az egész történet. Köszönhetem mindezt a magyar és német feliratozásnak, aki ezt az operákra kitalálta nagyon okos ember volt. Ugyanis tudja az ember, hogy miről van szó, de a komplikált családi cseleket, hosszan elénekelve és elmondva az összes vissza utalással csak így lehetett, nekem legalább is, teljesen világossá tenni. Nem írom le természetesen az egész szörnyen komplikált történetet, amit napi 4 órában előadtak nekünk + kétszer 1 óra szünet. Maradok csak az élményeimnél. Először is a Magyar rádió igen kiváló nagy zenekara Fischer Ádám vezénylete alatt. Kár, hogy egyébként nemigen lehet hallani őket, vagy én nem találkoztam velük azóta, mióta Vásáry Tamás nyugdíjba ment tőlük. Az énekesek is, az én hallásom szerint, nagyon jók voltak. Mondhatnám óriási hangok voltak köztük. Nem ismertem egyet se. Már rég nem járok Bayreuthba, gondolom leginkább ott lehetne megtalálni őket, vagy a német operaházakban. Szerencsére a német rendező kiválóan használta a technikai lehetőségeket. Hangverseny teremben nincs díszlet, nincs kosztüm és nincsenek kellékek, de a fényekkel és háttér vetítésekkel tökéletes illúziót tudott nyújtani.
Érdekes volt olvasni a magyar és a német feliratot. Nem tudom Wagner direkt egy régies nyelvet használt-e a Ringhez? Minden esetre az eddig látott Wagner operák felirataiban nem volt annyi számomra idegen, vagy időközben már más jelentést felvett szó mint most ezekben. Majd megpróbálok megkérdezni egy okos embert, hátha tudja.
Szóval a technika. Pont ráláttam egy robot kamerára. Nagyon jópofa volt nézni, ahogy forgott és hol behúzta hol kinyújtotta a nyakát, mint valami ormányos állat. Miután én felfele nem látok, neki köszönhetően vettem észre az énekesnőt, aki a karzatról énekelt, ő volt az utat mutató madárka. Én csak hallottam, hogy valahonnan jön a hang, mikor a kamera fordult egyet és hanyatt vágta magát az állványon. Néztem mit csinál és megláttam az énekesnőt.
Szóval hosszú volt, tömör volt, néha kicsit fárasztó volt, de összességében élveztük. Holnap majd írok a körülményekről és a közönségről, az is érdekes volt.

Elátkozott hely + újsághírek

Mikor egy hónappal ezelőtt mennem kellett a Radnóti Miklós utcába, időpontra, elindultam időben. Aztán a Margithíd közepén megállt a villamos és ki tudja miért, de ott ácsorgott közel 10 percet. Ennek következtében loholva értem csak oda a címre, 2 perc késéssel. Ma ismét mennem kellett. Megint időben indultam és oda is értem sokkal korábban mint kellett. Ez nem baj. Aztán dolgom végeztével indultam haza. Mendegéltem a körút irányába és csak csodálkoztam, hogy egyetlen villamost nem láttam. Kiérve a körútra. látom, hogy hömpölyög a nép a járdán és villamos sehol. A megállóban mesél valamit egy hangos bemondó de senki nem ért semmit. Áll bent egy villamos, a vezetőtől megtudom, hogy nincs áram! De majd jön a villamospotló busz. Nos azt köszönöm nem kérem. Elindultam toronyirányt. Szerencsére az ország háznál eszembe jutott, hogy ott a metro, le is mentem, 3 megálló. A délinél szerencsémre késett a villamos, a futárhoz képest, így pont elértem. Úgy tűnik nem lesz a Radnóti Miklós utcában több terminem, aminek nagyon örülök.

Itthon aztán bekukkoltam a legújabb hírekbe. Mit látok, van egy új gyógyszer amiből egy adag, potom 2,1 millió svájci frank. Ki fizeti ezt meg? Svájci beteg biztosítók szolidaritási alapon működnek, de ilyen árak mellett, mindenkinek emelkedni fog a már most se alacsony biztosítási díja. Egyáltalán ki tudja beárazni, mennyit ér egy ember élete?

Hogy jobb kedvre derüljek, megnéztem a legújabb statisztikát, miszerint Svájc vezet az árakban. Igaz állítólag Zürich jelenleg a legélhetőbb város de az árak ennek megfelelőek. Gyakorlatilag nincs semmi amiben nem lennének az élen. Ruha nemű átlag 25-30%-al kerül többe, mint máshol Nyugateurópában. Taxi  messze ott a legdrágább, étkezés vendéglőben szintén. Oslo, Koppenhága és Hongkong csak utána kullognak. Azt sajnos nem írták meg, miből állapítják meg melyik az élhető város. Zürich halál unalmas volt mindig, nemigen változott azóta sem.

Turisták

Ma a városban volt dolgunk és megállapítottuk, hogy máris rengeteg turista van nálunk. A siklónál sorban álltak és a Lánchíd is tele volt emberekkel. Nehezítő körülmény volt a közlekedésben, hogy elképesztő mennyiségű gyerek, óvodástól a nagy laklikig közlekedett a városban. A nagyobbak persze mint egy horda, a kisebbek természetesen a buszon. Miért nem viszik őket a zöldbe? Ki érti. No és dugók is voltak bőven, miután itthon többnyire senki se dolgozik. No de nem is erről akarok írni, hanem a svájciakról. Az történt, hogy egy amerikai kozmetikai cég a sikeres kínai eladó nőknek ajándékba egy 6 napos európai utat ígért. Maguk is meglepődtek, mikor 12000 nő kvalifikálta magát az útra. Nem tudom még hova jutottak el, de Svájcban Zürich a Titilis és Luzern volt a cél. Luzern amúgy is kedvelt turisztikai célpont, nem véletlenül. Szép öreg város a Vierwaldstätter See partján. Sok öreg ház szép falfestményekkel csodásan rendben tartva. Vendéglők a tóparton, rengeteg ajándék üzlet és egy középkori fa híd a tavon át. A fa híd sajnos új, mert valamikor az elmúlt 20 évben valami hülye dohányos sikeresen felgyújtotta. Szívem vérzett érte. Eredetileg a híd, ami fedett végig ki volt díszítve és okos mondásuk voltak végig belül rajta. Nos ez már soha nem lesz újra, de a híd az áll. A kínaiak négyezres csoportokban 3 hullámban özönlötték el a várost. A turisztikai igazgatónak komoly munkájába került, megoldani az innen oda mozgatásukat, anélkül, hogy a város forgalma összedőljön. Hol tudnak ennyi buszt parkolni, hányan tartózkodhatnak egyszerre a hídon, stb. Az első két hullámot már túlélték, a szuvenír árusok nagyon elégedettek voltak, fogyott a csokoládé is. Fő sláger az olcsóbb órák és a viktor inox hámozó volt. Utóbbi nem tudom milyen, nekem soha nem volt, csak bicskám. Kínaiak jól bírták az ottani klímát is. Zuhogott az eső és az egész város piros esernyők alá vonult. Látom magam előtt, ahogy egy hosszú piros kígyó araszol át a városon.

Most tényleg itt a vége

Megint nem hagyott tovább irni a gép.

Zürichben megszálltunk az állomással szemben egy jó szállodában. Volt internet, jókat ettünk mindkét nap. Aztán kimentünk a repülőtérre, ami ismét sok újdonsággal szolgált. 5 éve nem voltam ott és szinte rá se lehetett ismerni a helyre. A budapesti gép is végre normálisabb helyről indul. Régen mindig buszozni kellett, most már simán be lehetett szállni. persze tömeg volt, hol nincs manapság tömeg? A gép dugig tele volt, a swiss nagy összegeket ígérgetett 5 embernek ha hajlandók megvárni a következő gépet. Nekünk már elegünk volt, örültünk ha mielőbb  jöhettünk haza.

PS helyesírás javításkor az utolsó sorokat az előző 2 beírásban nem láttam. A blogmotor nem szereti a bőbeszédű blogosokat. Ha hiba van benne, sajnálom.

Befejzés folytatás

Valamiért a blog nem hagy sokat írni. Mikor leérek a "lap" aljára nem megy tovább. Szóval:

9. nap
Heidelberg, emlékezetem szerint egy nagyon szép barok város. Ott van a legrégibb egyetem Németországban. A város szerencsés volt, alig sérült a háború alatt. Valamikor az 1600 években viszont teljesen rommá lőtték vagy égették az akkori várost, ami aztán felépült azóta is egységes barok képet mutat. Mi ezúttal a középkori vár rom egyetlen visszaépített részébe mentünk, ahol ismét hangverseny volt műsoron. A zenekar összetétele megint változott egy hegedűs elment és egy magyar fiú jött helyette. Így volt 4 vonós egy fuvolás egy csembalós és egy énekes nő. Telemann, Haydn és Hasse műveket játszottak.
Ebéd után újabb kirándulás Speyerbe. Ezt megint kihagytam. Emlékeztem még a hatalmas dómra, amit 1030-ban kezdtek építeni, II. Konrád császár uralkodása idején. (Az adatokat puskáztam) A papírokból látom, hogy a várost a rómaiak alapították Civitas Nemeteum néven, amit úgy fordítanak, hogy a Német törzs fővárosa (Hauptstadt des Stammes der Nemeter)
Este u.n. galadiner volt, teljesen feledős, viszont utána megint M. Escherer mesélt nekünk, igen élvezetesen.

10, nap, már csak csomagolni kellett és a számlát kifizetni, majd taxi és ki az állomásra Baselben. Ritkán örültem ennyire egy út végének. Bár ami a kultur részét illeti az útnak, nem volt csalódás sőt, de az összes többiről jobb nem is beszélni.Megint bebizonyosodott a régi mottó, mindent akkor kell(ene) abba hagyni amikor a legjobb. A tavalyi hajókázásunk még mindig nagyon kellemes emlék. Akkor kellett volna megállni ezekkel az utakkal. Biztos, hogy nem lesz több ilyen hosszú utunk. Nem bírjuk már. Akár a koffer felcibálása a vonatba is meghaladja lassan az erőinket. B. persze nem szól semmit, de látom rajta, hogy már nem lendíti olyan könnyen a 20 kilós koffert mint egy pár évvel ezelőtt. Végül is bő 50 év alatt elég sokat utaztam. Amit eredetileg akartam, mindent megnéztem, sőt sok olyat is, amire régen nem is gondoltam. Nyugdíjas koromban különösen kihasználtam az időt az utazásra. Be kell egyszer fejezni. Ha adódik valami érdekes, ami csak 3-4 nap, nyár és kevés csomaggal, vonaton megoldható, akkor biztos megyünk még, de nagyobb lélegzetű utak már nem lesznek.
Zürichben megszálltunk az állomással szemben egy jó szállodában. Volt internet, jókat ettünk mindkét nap. Aztán kimentünk a repülőtérre, ami ismét sok ujdonsággal szolgált. 5 éve nem voltam ott és szinte rá se lehetett ismerni a helyre. A budapesti gép is végre normálisabb helyről indul. Régen mindig buszozni kellett, most már simán be lehetett szállni. persze tömeg volt, hol nincs manapság tömeg? A gép dugig tele volt, a swiss nagy összegeket ígérgetett 5 embernek ha hajlandók megvárni a következő gépet. . Nekünk már elegünk volt, örültünnk ha melőgg jöhettünk haz.

Befejezés

Helyesbítés: az 5. nap után, természetesen a 6. nap következett. Elátkozott internet hiány miatt a magammal hozott programokból írom az út leírást, ami nagyon nem jó. Más a direkt élmény, mint a papírokból való visszaemlékezés.Tehát a
6.nap, délelőtt Würzburg, délután buszos kirándulás Rothenburg ob der Tauber. Ezt én se hagyom ki. Kb. 40 éve voltam már ott, még a szüleimmel, én akkor Stockholmból. Egy elvarázsolt kis középkori városka, tele szépen rendbe hozott fachwerk házakkal. Városfal is van. Nem volt nagy vezetés, magunk sétálgathattunk az ódon utcácskákon, ahol még aránylag kevés amerikai és kínai csoport zavarta csak a nyugalmat. Állítólag szezonban mozogni se lehet az utcákon, annyi a turista. Sajnos az ódonsághoz valódi macskakövek tartoznak az utcákon, amin ha nem figyel oda az ember a nyakát törheti. Itt még a nap is kisütött, de persze a hideg az maradt.

7.nap
Hajnali fél kilenckor indul a kirándulás, esőben és 10 fokban, Wetheimbe. Természetesen a hajón maradtam. Az első utunkon voltunk már ott, egy szokványos elég öreg kisváros. A hajó persze megy tovább Miltenbergbe, ahová a busz hozza majd a kirándulókat, az ebédre. Nekem egy nyugodt olvasós délelőtt. Délután megint a hajón van koncert.Mozart Johann Strauss papa, majd a fia is és Lannert van programon. Közben Mercedes Escherer felolvas.

8.nap
Már hajnali 3-tól, a kapitány szerint, a Rajnán hajózunk. Ezúttal a zsilipekben lefele liftezünk. Ez a délelőtt amolyan sétahajózás. Sok vár és várrom van ezen a szakaszon, valamint a híres Loreley szikla és szobor. Az utóbbit ebben a borús időben alig lehet felfedezni. A hajó megy egy darabig, majd vissza fordul. Így mindenki minden oldalról jól megnézhet mindent. Ebéd után a zenekarunk Loreley valcert és egyéb tánczenéket játszik, csak, hogy lássuk tudnak ilyet is.
Délután 5-re érünk Mainzba, ahol a város közepén kötünk ki. Magunk mehetünk várost nézni. Az idő elég barátságos, bár változatlanul fagyos. Megnézzük a dómot. Végre egy hely, ahol még soha nem jártam. A főtér falán elolvasom, hogy a térből a sérült dómon kívül semmi nem maradt a háború után, de a 60-as évektől vissza építették, nagyjából eredeti állapotában a barok teret. Ha nem olvasom, azt hiszem eredeti. Aztán vissza a hajóra, ami vacsora közben már el is indul újra.

9. nap
Heidelberg, emlékezetem szerint egy nagyon szép barok város. Ott van a legrégibb egyetem Németországban. A város szerencsés volt, alig sérült a háború alatt. Valamikor az 1600 években viszont teljesen rommá lőtték vagy égették az akkori várost, ami aztán felépült azóta is egységes barok képet mutat. Mi ezuttal

Folytatás

Kénytelen voltam megszakítani az írást, mert a computer nem volt hajlandó tovább engedni.

2. nap
Délelőtt hajóztunk "Schlögener Schlinge" nagyon szép része a Dunának. Közben viszont láttam "öreg barátomat" Dietmar Griesert. Ő egy kulturtörténész professzor és nagyon érdekes könyveket írt. Nem barátom persze, de hallottam egyszer egy felolvasását Bécsben, sőt van egy dedikált könyvem is tőle. Ezúttal legújabb könyvéből olvasott fel, ami a szeretetről szól. Volt szülői szeretet, Beethoven, testvéri szeretet Mozart és a saját anyjával való történetek. Ő egyébként 85 éves, tehát kortársam.
Ebéd közben megérkeztünk Passauba, ahová délután be is mentünk. 7 fok volt, majd megfagytam. A város ismert, 3 folyó találkozásánál van. Szegényeket rendszeresen elviszi az árvíz. Csak klíma hívőknek mondom, hogy az árvizek nem  a klímaváltozás hatására vannak. Az első adat a városháza falán 1513-ból származik. Akkora árvíz azóta se volt. A passaui városháza dísz termében volt a következő koncert. Itt számomra teljesen ismeretlen barok szerzőktől játszottak darabokat és csatlakozott hozzájuk egy énekesnő is. Kellemes volt a hatalmas belmagasságú ódon teremben ülni és hallgatni a zenét.  Az egész zenekar üdítően fiatal emberekből állt. A vezetőjük 54 éves, a többi 30 körüli volt. Ezután vissza a hajóra, vacsora. Aki akart még ihatott valamit a bárban és hallgathatta Emilt, aki szintetizátorral játszott és sajnos énekelt is hozzá, korunkhoz illő öreg slágereket.

3.nap
Regensburgba érkeztünk, kirándulás, városnézés volt, amire nem mentem. Regensburgot jól ismerem, a gyönyörű templomot, az első kőhidat és a gótikus lakó tornyokat. Sajnos ezzel a weltenburgi kolostorban tartott orgona koncerten se vehettem részt, amit nagyon sajnálok, de hideg volt. Sajnos a bundámat nem vittem magammal, márpedig ilyen hőfokon itthon biztos abban mentem volna csak az utcára. Szóval a hajón maradtam és élvezettel olvastam egy fiatal osztrák irónőnek a könyvét, amit indulás előtt töltöttem le magamnak. No és élveztem a tájat, a zsilipezést, ugyanis a hajó ment tovább Kehlheimbe. A csoportot hozták utánunk busszal. Este megint koncert volt a hajón. Ezúttal a Chursächsische Streichsolisták játszottak, Wagnert ami elég furcsa volt 6 vonós előadásában és Hindemithet, valamint egy számomra ismeretlen szerző Ivanovici művét adták elő. A szünetben Mercedes Escherer olvasott fel. Ő egy bécsi szinésznő, élvezet volt hallgatni.

4. nap
Megérkezünk Rothba, ahol a csoport kiszáll és busszal megy Nürnbergbe várost nézni, valamint egy orgona koncert is lesz egy templomban. Nürnberget is ismerem és változatlanul hideg van. Így ismét a hajót választom, ami megy tovább, immáron a Maina-Duna kanálison. Megint csodás zsilipeken megyünk át. A kanális először a Regnitz nevű folyó medrében megy, gondolom kimélyítették erre a célra. Fürt után megy bele a beton vájuba. Sajnos most nem láttam, de az első ilyen utunkon, a gyönyörű időben kint ülve láttuk, hogy miközben mi hajókázunk alattunk az autobahnon mennek az autók. Nekem ez akkor nagy élmény volt. Most csak a zsilipekkel találkoztam. Ebéd után, miután megérkeztünk Nürnbergbe megnéztünk egy hatalmas hangszergyüjteményt a múzeumben. Érdekes volt, annál is inkább mert alig 2 hete láttunk egy hasonlót Berlinben. Itt főleg a billentyűs hangszereken volt a hangsúly és a velünk utazó zongorista be is mutatta az összeset. Ezen az estén aztán már csak Emil szórakoztatott minket.

5. nap
Az éjszaka folyamán megérkeztünk Bambergbe. Délelőtt városnézés, amit a szokásos oknál fogva megint elblicceltem. Láttam már és hideg volt. B. szorgosan járta az utat, pedig vele is voltam már ezeken a helyeken. Nem emlékezett rájuk, ment újra. Ő egy cseppet sem fázós. Én viszont élveztem a nyugalmat, a könyvemet és a tájat. Mikor van nekem itthon időm órákat olvasni napközben? Soha. Bamberget nagyjából elkerülték a bombázások, ritka szerencse ez. Megmaradt a dóm, a városháza és még sok más templom is. Tele van tornyokkal a város, no meg szép öreg házakkal. Nem véletlenül az UNESCO világ örökség listáján is szerepel.
Este az eredeti zenekarunk néhány új és lecserélt taggal   játszik nekünk, Mozartot és Rachmaninovot. Utána beszélgetés velük. Sokat megtudunk róluk, ki hol mit csinál és él. A szinésznő is elmondja eddigi pályafutását. Kellemes érdekes este volt.

10. nap
Délelőtt Würzburg. Buszos városnézés, tulajdon képen nincs sok érdekesség. Egy ipar város, vasúti csomópont. Viszont mi Orgona koncertet kapunk fuvola kisérettel, a valamikori udvari templomban. Bachon kívül egyik szerzőt se ismertem, de szép volt. Ebédre vissza a hajóra és ezzel kész is volt a nap. Délután lehetett kávézni, este Emilt hallgatni.

Hajóút, kezdet

Valahogy nem voltam lelkes az utazás előtt és nem is csalódtam. Az út úgy általában nem volt jó. Már itthon is hűvösben indultunk, ami nem jó hajózáskor. Bécsbe érve zuhogott az eső, ahogy csak bírt. Persze taxin mentünk a kikötőhöz, ahol akkora tócsák voltak, hogy alig tudtunk kiszállni a taxiból. No de csak felkászálódtunk a hajóra. Személyzet hordta a koffereket, ez simán ment. A kabin ránézésre hasonlított az előzőkhöz. Aztán jöttek az apróságok. Pl. nem volt papucs se köpeny. Az utóbbi nem izgatott, de papucsot manapság sehova nem viszünk, mert az mindenütt van. Itt nem volt. Szerencsére B. kofferéből előkerült egy pár, az előző hajóútról. A következő dolog már ütősebb volt. Megyek a recepcióra, ahol rosszul beszéltek németül és kérdem a wlan kódot. "Internet ezen a hajón nincs" volt a válasz. Hogy hogy nincs? Igaz pénzért, de benne volt az úti tudnivalókban, értetlenkedtem. Nincs és kész. Ez volt az a pillanat, mikor rosszat sejtve legszívesebben kiszálltam volna az útból.
Első este a szokásos bemutatkozik a személyzet volt a program. A hajó független idegenvezető és organizátor nő, jól beszélt németül, kedves volt és alapos. A többi..... Hajó személyzet 100% ukrán, az étterem szlovák a többi szerb és bolgár. A némettel mind hadilábon állt és ahogy B. próbálkozott, úgy tűnt, hogy az angol se nagyon ment. Végül is sajnáltam szegényeket, mert biztos szerettek volna igyekezni, de nyelv tudás nélkül ez nehéz ügy. Én minden esetre a szerb takarító lányt második nap korrumpáltam, minek következtében ha meglátta, hogy megyünk reggelizni, már rohant is be a szobába rendet rakni. Első nap 10 percet álltam és vártam, hogy kész legyen. B. hasonlóan járt el az asztalunknál kiszolgáló indonéz fiúval. Ebéd 4 fogás, vacsora 3, de minőségét és ízeit tekintve azt hiszem gyakorlat volt az öregotthonra. A szakács szlovák volt, de lenne még hova fejlődnie.

Program

1. nap.
A hivatalos bemutatkozás, biztonsági tudnivalók stb. után, megvolt az első koncert.Velünk volt a hajón, változó számban, egy Concilium musicum nevű bécsi zenekar. A zenekart 1982-ben a jelenlegi vezetője és a papája alapították. Főleg barok zenét játszanak, de nyitottak mindenre. Nincs fix létszámuk, mindig az adott programra áll össze a zenekar. Az első este hatan voltak 1 zongorista és 5 vonós. Haydn, Mozart, Hummel és Lanner volt programon. Nagyon jó volt, a mostoha körülmények (akusztika nincs) ellenére is. Ezután már csak a vacsora jött és az alvás.

Balgaságaim

Mielőtt elutaztunk megvettem a következő úthoz a vonat jegyet Bécsbe. Olyan vonatot választottam, ami 2-3 közt érkezik Bécsbe. A program szerint egy órától lehet felmenni a hajóra, indulás a délután folyamán. Berlinből reklamáltam, hogy még semmi papír nincs a kezemben, majd megegyeztünk az irodával, hogy e-mailban küldik, tekintettel a magyar posta megbízhatóságára. Tegnap reggel végre kinyomtattam az összes oldalt és mit látok? Indulás 2 órakor. Hoppá! Fel is pattantam rögvest és elügettem a Déli pályaudvarra. Tudtam, hogy a jegy nem változtatható és visszaváltható, de gondoltam, ezt a békát most le kell nyelnem. Elmondtam, hogy mi történt és hogy kérek új jegyeket egy korábbi időpontra. A pasi a pénztárban olyan rendes volt, hogy rögtön átküldött a kollégához, aki lemásolta az új jegyet, a régit megtartotta, valamint a kezembe adott egy nyomtatványt, hogy töltsem ki és írjam le az esetet. Ilyenkor méltányosságból vissza kaphatom az első jegy árát. Elbírálás 30 nap és majd meglátjuk.

Tegnap este hangversenyre mentünk. Taxi, müpa annak rendje és módja szerint. Nem volt semmi forgalom 10 perc alatt oda értünk. Mikor kiszálltunk a taxiból, kicsit gyanúsan nyugodt volt minden a müpa körül. Korán van mondtuk és elindultunk befele, ahol egy szál fiatalember állt. Elmarad ma a hangverseny? Mire ő: Milyen hangverseny? Fesztivál zenekar, vagy ma nem április 27 van? Végül előszedtük a bérletet és kiderült, hogy a Zeneakadémiára kell mennünk. Telefon, taxi és időben oda értünk. Nagyon szép hangverseny volt, igazi lélek simogató zenékkel. Érdekes volt ugyanazt a Verdi nyitányt hallgatni, mint amit egy hete Berlinben hallgattunk. Aztán Mozart zongoraverseny és Csajkovszij szimfónia.

Sajnos a Zeneakadémia gyönyörűen rendbe hozott nagytermét nem tudom megszokni. Fekete és arany, nekem már olyan temetkezési vállalatos marad, Elgondolkoztam, hogy mennyit loholtam, dolgoztam és szervezkedtem azon, hogy végre elkezdjék a felújítást. Persze nem én egyedül, hanem egy csoport tagjaként, aki tudott magyarul. Mindenki más itt tartózkodó külföldi volt. Rengeteg képet és könyvet láttam az eredeti állapotról, persze azok a régi képek mind fekete fehér fotók voltak. Mint épület gyönyörű lett. Már nem lógnak kajlán félig leszakadva az ócska poros függönyök az ablakokon, rendben van a fűtés és lett szellőzés is. Leellenőriztem, hogy a székek támláin se ül a por. Égnek az összes lámpák, a kis mennyezeti ékszerek is. Nyilván nem állnak készenlétben a tűzoltók hogy hol pattognak a régi vezetékeknél a szikrák. Szóval a Zeneakadémia gyönyörűen és jól újjászületett, de én nem érzem jól magam benne. Műemléknek páratlanul szép, de ennyi.

Egy nap itthon

Délelőtt még lezseren telt, de kettőre be kellett mennem a városba. B.-nak volt tegnapról maradék ebédre. Én igazán időben indultam, de majdnem elkéstem. Még a villamosok se tudtak rendesen járni az autóktól. Itt lenne már az ideje egy rendes kis dugó díjnak, amit most akarnak bevezetni Manhattanben és Berlinben is. Szóval izgalmak közepette, de 3 perc késéssel odaértem ahova kellett. Aztán haza fele már nem izgattam magam, hogy az autók keresztben állnak a sínen, mert képtelenek voltak felmérni, hogy nincs hova fordulniuk stb. Itthon aztán várt a meglepetés. B. kicsit kitakarította a gépemet. Következmény, apró halvány betűk + sehova nem tudok bemenni, jelszó helyreállítás vagy új jelszó stb. Miután panaszkodtam a betűk miatt, még vagy másfél órát vacakolt vele. Végül rábólintottam, hogy jó lesz, de persze nem jó.:-(
Következő fejezet, ő most haza megy mert lomtalanítás van és a régi tv szekrényét ki kell dobni. Elment eltelt másfél óra és sehol semmi. Közben rémség , hogy mi volta az utcán, már mikor elmentem is ültek az asszonyok és őrizték a cuccot. Mikor haza fele jöttem, már a pasik is itt voltak, a mi egyébként csendes és kihalt utcánkban. Hívom mobilon és a vonalason is, de nem jelentkezik. Egy idő után azt hiszem, hogy biztos történt valami baj, magamra kapkodok valami ruhát és rohanok át. Nála a járdán alig lehet járni a holmitól és a lomot szortírozó egyedektől. Közben állandóan csengetek a mobillal. Mikor a háza előtt vagyok felveszi. Örvendezek, hogy megvan és közlöm, hogy itt vagyok. Na ilyen letolásban nemigen szokott részem lenni. Olyan volt mint egy harapós öreg kutya.Mert, hogy neki dolga volt/van. Az egész pincét ki kellett rámolni. Ez valahogy útközben jutott eszébe. Mindegy, míg morgolódott és átöltözött kipihentem a rohanás fáradalmait. Mellesleg itt mikor kiléptem a házból, valahonnan előjött egy férfi és egy jó erős zseblámpa fényénél, pedig nincs is sötét az utcában, sokáig jött utánam. Kettőnkön kívül egy lélek nem volt az utcán. Mire haza értünk, elnyugodott az utca. Kicsit pihentünk és aztán kihurcoltuk a fotelt és a láb tartó puffot is. Nem tudom holnap mikor jönnek a holmiért, de jó eséllyel a gyűjtögetők hoppon maradnak. Én meg most magamban morgok, hogy ha kéri a főkefe, hogy csak este 6 után rámoljanak ki az emberek, akkor délben miért van már tele mindenhol minden?