Bécsi benyomások

Régen sokat jártam és elég jól ismertem Bécset, főleg a belvárost. Mostanában már nem vagyok annyira lelkes. Valami iszonyat mennyiségű ember mozog állandóan az utcán, nem turisták! Senki nem dolgozik? Magyar szót, néha elég csúnyákat is mindenhol hallani az utcákon.
Bécsben megvalósítottak valami fantasztikusat. A 20 évvel ezelőtt totál lerobbant Mariahilferstr. belvárosi részét teljesen megújították. Tavasszal kísérleti jelleggel lezárták egy részét az autósok elől. Persze voltak tüntetők, felháborodottak stb. A múltkor fel volt dúlva az egész útszakasz. Most viszont gyönyörű nagy kőlapokkal lefedett sétáló utca lett az egész. Úgy tűnik a gyalogos nép élvezi. Igazán nem volt séta idő, de kora délután hömpölygött a nép a teljes utca szélességen.
Az igazsághoz tartozik, hogy ez a második nagy felújítás az elmúlt 20 évben. Elsőre csak kiszélesítették a járdákat, csak 2 autós sávot hagytak és alig néhány 20 perces parkoló helyet. Aztán eltelt 15 év és most kész a második felújítás. Mindez az én életemben, mert mikor először jártam arra, a 60-as évek végén, akkor még a Kärtner Strassen és a Grabenen is jártak és álltak az autók.
Karácsonyi kivilágítás nagyon szép, de ugyanaz mint tavaly.
Végre sikerült egy rendes, jól fűtött panziót kifognunk a város közepén. Hogy mennyire rendes, az csak ma derült ki, mikor B. kiderítette, hogy az éjjeli szekrényen felejtette az arany láncát. Telefon, megvan és elküldik.
Véletlenül találtunk egy igen kellemes vendéglőt is, ahol nem voltak turisták. Ilyet sem könnyű manapság találni a belvárosban. Első délután csak mászkáltunk az igen rövidke bevásárló listámmal. Semmi különös, csak molypapir, jó minőségű papirzsebkendő meg ilyesmi. Persze élelmiszer áruházba is bementünk, ahol megszámoltam 8 féle, szebbnél szebb krumpli volt, a többit már nem is néztem. Csak futó pillantást vetettem a salátákra és a halakra. Már lemondtam róla, hogy valami hasonlót itthon is megéljek, pedig panasz tulajdonképpen nincs a hazai kínálatra, de azért nem az igazi.
Másnap 10-kor volt jelenésem a konzulátuson, ahol a megszokott pontossággal sorra is kerültem. Az ügyintézés gyors és drága volt, pedig útlevelet nem is kértem.
Közben végig jó éles szél fújdogált, így aztán elhatároztuk, hogy elegünk van és eljövünk egy korábbi vonattal. Egy órával az indulás előtt már egy darab hely jegy se volt a vonatra. Bár fel lehet szállni anélkül is, de ezt nem vállaltuk. A következő 2 óra múlva indulóra még kaptunk helyet. Közben megebédeltünk. Sajnos az állomáson nincs egy rendes étterem se, csak minden féle önkiszolgálók, amit nagyon utálok.  Körülötte persze van, nem volt túl jó. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mikor fog a vonat a már elkészült főpályaudvarra menni. Ez vagy 20 perccel meg fogja rövidíteni az utat és amint olvastam egy óriási bevásárlóközpontot is építettek a pályaudvarhoz. Remélem lesz valami normális vendéglő is.
Itthon a Keletiben megláttam a pénzváltót. Azt hittem valami világégés történt, mert pont 10 forinttal ért kevesebben a svájcifarnk mint amikor elmentünk. Aztán kiderült, hogy nem történt semmi, hanem simán gazember a pénzváltó. Szegény külföldi tudatlan turista, akit rögvest megérkezéskor így átvágnak.:-(((
Legközelebb külhonban majd megfigyelem, hogy milyen különbségek vannak a pénzváltóknál. Most külhon egyhamar nincs betervezve. Rájöttem, hogy nekem elég már a tudat is, hogy ha akarok mehetek.

Ez nem az én napom!

Reggel a napsütéstől vidáman ébredtem. Miközben reggeliztem, odatettem a tejberizst főni, mert ebédre rizskoch volt betervezve. Nézem, nézem, nem fő. Aztán egy percre beszaladtam a szobába, és már úszott is az egész tűzhely és környéke a tejben.Így kezdődött.
Miután tisztába tettem a tűzhelyet és megfőtt a rizs, új tejjel természetesen, készültem az elmenésre. Öltözködés fülbevaló, a zárja kipattan a kezemből és ki tudja hol áll meg. Persze nem látom sehol. Előbb térdre majd hasra ereszkedtem, de csak nincs meg. Végül feltápászkodtam és egyből ráléptem. Szerencsére a szőnyeg vastag és mezítláb voltam, így nem lett semmi baja.
Mindezek után elvonultam a városba, apróságokat intézni. Pl. zoknit venni Lényemnek, miután vele nem lehet, mert akkor pont nem kell neki soha zokni. Aztán indultam haza fele, feltétlenül a 105 busz kellett mert annak a vonalán volt még dolgom, itt Budán. Közben még pár száz forintom bánt egy rendkivűl erőszakos adomány gyűjtőt. Valami koraszülött down kóros gyerekeknek gyűjtött és a fél Váci utcán végigkísért, nem lehetett lerázni. Igen nagy darab ember volt, így nem mertem véleményt nyilvánítani. Aztán gondolkoztam, hogy vajon ezt ilyen jól megfizetik, hogy képes a pénzért ilyen erőszakosan fellépni, vagy neki van néhány ilyen rosszul sikerült gyereke? Mindezek közepette elérkeztem a Deák térre. Oda ugye nem vitték Futárt, mert minek? Pont oda? Busz meg nem jött. Se menetrend szerint se azon túl. Jó 15 percig ácsingóztunk ott többen, mikor megérkezett egy személyautó "BKK üzemzavar elhárítás" felirattal. Kíváncsian néztem, de nem álltak meg, csak jóval messzebb. Vártam, hogy talán mondanak valamit, de nem. Elindultam feléjük, de akkor szépen elhajtottak. Ezután már nem kellett sokat várni, mert jött egy idősebb hölgy aki felvilágosított minket, hogy a Lánchíd le van zárva, a 105 elterelve az Erzsébet hídon jár. Megálló a Károly körúton. Ezután haza jöttem a metroval és villamossal.
A BKK-nak üzenném, hogy normálisabb országokban, minden megállóban van egy kis hangszóró, amin keresztül értesíteni lehet a központból az utasokat ha valahol valami nem jár. Igaz ott nem lehet ingyen utazni, de pont ez az átok. Ők ingyen adják, mi meg fogjuk be a szánkat és örüljünk. Mondanom se kell, hogy inkább fizetnék.

November 9

Ma 25 éve omlott le a berlini fal. TV-n át követve is csodálatos élmény volt. Mindig csodáltam a németeket, hogy bírták azt az állapotot. Azt hiszem ha itt Pest környékén lett volna egy fal én beleőrültem volna. Engem a vasfüggöny is állandóan zavart, de ez már szerencsére történelem.
Az elmúlt 3 napban rengeteg visszaemlékezést, dokumentum filmet és beszélgetéseket láttam és hallottam a német tv-ben. Látványban a csúcs az volt, hogy a valamikori fal mentén, ami ma már nemigen látható sehol, fehér megvilágított luftballonokat helyeztek el, több kilométer hosszan. A 3 napos ünnepség végén a ballonok egyik a másik után elszállt. Ragyogó ötlet és remek látvány volt.
Sok vendég is volt a városban, turisták, milliós nagyságrendben. Egyik díszvendég Gorbacsov volt, akinek el nem évülő érdeme volt a falomlásban. Nyilatkozott is és óvta a világot az újabb hidegháborútól. A késő esti hírekben aztán egy újságíró kommentálta a beszédet. Túl hosszú lenne leírni G. aggodalmait, amit persze az Ukránokkal kezdett majd a vallási okból folytatott háborúkkal folytatott. A további felsorolásban egy lélegzet alatt szerepelt Orbán és Putyin. Nem tudom G. szó szerint mit mondott én csak a német kommentátort hallgattam. Nem lettem lelkes tőle.
Persze reménykedem, ugyanúgy mint 56-ban tettem. Talán egyszer felébrednek a népek, bár a választások, amikor megint otthon lehet maradni és be lehet dobni a lovak közé a gyeplőt, még elég messze van. Addig meg lehet reménykedni, hogy hátha......

Megint eutanázia

A németek valami törvénymódosításon dolgoznak a passzív halálba segítés törvényesítése érdekében. Persze ez náluk tabu téma volt eddig, viszont sok kerekasztal beszélgetést, kommentárt és vitát volt alkalmam meghallgatni a témában, az utóbbi időben. Megtudtam, hogy nem csak Svájcban de Hollandiában és Belgiumban is segítenek, ha valaki még egészségesen tesz nyilatkozatot, hogy mi az akarata. A neten kutakodva találtam is németül u.n. páciens rendelkezés forma nyomtatványt. Angolul Living will a neve de nyomtatványt nem találtam. Nagyon alaposan kell nyilatkozni minden féle esetre, amik szépen fel vannak sorolva. A lényeg, hogy mit csinálhatnak abban az esetben ha már nem tudom megmondani mit akarok. A nyomtatványnak van egy függeléke is, ahol megnevezhetem azt, vagy azokat, akik rendelkezhetnek felőlem adott esetben.
Az ilyen kitöltött papírt le lehet adni Svájcban pl. a háziorvosnál de ha van családtag vagy megbízott akkor annál is lehet tartani.
Utána néztem, hogy mi itthon a helyzet. Kiderült, hogy itthon is rendelkezhetek de!!! Egy psychiáternek és két másik orvosnak kell igazolni, hogy minden rendben van velem. Ráadásul egy ilyen nyilatkozat kétévenként elévül és akkor elölről kell kezdeni mindent. Nem lettem különösebben derűs a dologtól. Persze a remény hal meg utoljára, így remélhetem hogy egy nap nem ébredek majd fel, vagy lesz annyi erőm, hogy kiutazzak Svájcba.
Ugyanakkor pont most egy szivleállás következtében közeli barátunk éber kómában van hetek óta. Az intenzíven már nem sokáig maradhat és egyszerűen nincs az országban olyan hely, ahol az ilyen emberek behabilitálásával foglalkoznának. Ki tudja ő mit akarna? Szerintem azt az állapotot amiben van, senki nem akarja magának.

Mindenféle

Néztem a tv-n a német megemlékezéseket a 25 év előtti lipcsei tüntetésekről. Még ma is futkos a hátamon a hideg, ahogy az a 70 ezer ember a DDR uralom alatt, képes volt kimenni az utcára és csak azt hajtogatni, hogy "mi vagyunk a nép". Összefogtak és bejött nekik.
Ma Gauck, a német Ader, kicsit kiosztotta  a népet. Csodálattal adózott az akkori összefogásnak és kitartásnak, majd elmondta, hogy manapság mindenki a foteljében ül és magában szidja a pártokat, politikusokat stb. Ez ugye nagyon nem jó. Sajnos nálunk sincs ez másként, pedig nálunk most sokkal nagyobb a tét mint a jelenlegi Németországban.
Az ünnepségen persze rengetegen voltak ismét az utcán és az egyik akkori fő szervező nő, röplapokon tiltakozott a magyar médiában uralkodó állapotok ellen. Jól esett látni. Ha már mi ugye csak kussolni tudunk, legalább a valamikori DDR ellenes aktivista tesz valamit értünk.
Mellesleg Ader ott ült az ünnepségen az első sorban.:-(

Voltunk Bécsben tegnap. Lassanként már kezdem nagyon nem szeretni azt a régen hőn szeretett várost. Persze mostanság ritkán járok ki és mindig besodródom a belvárosba, nyilván ott van dolgom. Most igazán nincs turista szezon és mégse lehet járni a közben már többnyire autó mentes belvárosban, az emberektől. Nem tudom a bennszülöttek hogy viszonyulnak ehhez az állapothoz, engem halálra idegesít.

A vonatozás most gyerek mentes, így nyugalmas volt. Kifele a zavaró körülmény abban merült ki, hogy előttünk ült 2 angol "úr". Olyan 60 év körüliek lehettek és iszonyatos büdös izzadtság szagot árasztottak. Az egyiknek még a körme is tök koszos volt. A vonat tele volt, így menekülni se lehetett. Szerencsére aztán a klíma egész jól működött. Nem javult a véleményünk az angolokról meg a higiéniájukról.

Nincs cím

Ma beugrott hozzám egy barátnőm. Ő az egyetlen aki lényegesen fiatalabb nálam, csak 63 éves. Férjestől ismertük meg és ha egy igazán sikeres házaspárról volt szó, csak ők jutottak az eszembe. Rájuk nézni is öröm, harmónia árad róluk. Jó anyagi helyzetben vannak, két sikerült gyerekük és több jól sikerült unokájuk van. Gyerekeik is karriert csináltak, pedig mindenki igen távol áll a politikától.

A hír amit hozott sokkolt mindkettőnket. A férje csütörtökön egy megbeszélés közben leesett a székről az irodában, mert megállt a szíve. Egyidősek és 40 éve házasok. Férj egészséges, kisportolt, nem iszik nem dohányzik nincs elhízva. Senki nem tudja, hogy mi történt. Intenzíven van persze és még nem tért magához. Senki nem tudja megmondani, hogy mi lesz vele. Nem tudni hány percig nem kapott oxigént az agya. A mentők ötször élesztették újra, bár a harmadik kísérlet után már abba akarták hagyni, de véletlenül ott volt a lánya és az kikönyörögte a további kísérleteket.

Utána néztem a neten a hirtelen szív leállásnak, ami az estek legtöbbjében halálos szokott lenni. Több cikk szerint sincs semmi előjele, csak jön. Persze tulajdonképpen egy szép halál, igaz nem a hozzá tartozóknak. Állandóan azon jár az eszem, hogy mi lesz ha magához tér? Lehet, hogy már soha nem lesz ép ember. Agyi vagy testi károsodással még akár 30 évet is élhet, de milyen lesz az az élet? Iszonyú dolgokat tud néha produkálni a sors.

Mese a 95 éves barátnőm életéből.

Amit leírok, azt most mesélte el nekem ilyen részletesen. Sok részleet tudtam, de most igyekeztem rákérdezni a homályos dolgokra. Gondolom nem hazudott, csak talán néhol kihagy vagy bele fantáziál dolgokat. Nem tudom ellenőrizni és nem is érdekes. Nagyon élvezetesen ad elő, bár néha keresi a magyar kifejezéseket, de így is érdekes volt.
Barátnőm 1920 januárjában született. Késön jött egyetlen gyerek volt. Szerinte, mert a szülei féltették az üldözéstől és a gázkamráktól, 1935-ben egy női zenekarral kiment Törökörszágba játszani. Zeneakadémián tanult, akkor már 10 éve. 10 zsidó lány és egy karmester, valami előkelő étteremben játszottak. Szerintem valami nem stimmel, mert 1935-ben még nem voltak gázkamrák, de javítsatok ki ha rosszul tudom. Én akkor születtem.
Jó dolguk volt, elég szép pénzt + lakást és teljes ellátást kaptak. Mindezért esténként kétszer félórás műsort adtak. Ő hegedült. Egy szép napon lezárták az éttermet mert jött Kemal pasa és a miniszterek. Nekik kellett játszani. Utána végig kellett vonulni előttük. Őt és még egy lányt kiválasztottak, hogy elviszik a hárembe, illetve ez hivatalosan úgy hangzott, hogy a pasa örökbe fogadja őket. Akkor éjszaka az egész társaság a karmester vezényletével kiszökött Törökországból és Tangerben kaptak szerződést. Idővel a pasa meghalt és ők vissza mehettek volna. 1939 volt, amikor már voltak rossz hírek. Neki a szülei azt mondták, ne menjen haza. Így ő egyedül kapott egy szerződést Gibraltarba. Kiküldtek valakit elé a hajóhoz, az lett a férje. Még 1939-ben összeházasodtak, ismét Tangerben, mert mint magyar nem maradhatott Gibraltárban. Házasság után bemehetett. 1940-ben már állapotos volt, mikor az angolok az összes nőt, öreget és gyereket kivitték a szigetről. Londonba került. A férje elszerződött hajófűtőnek és utána ment. Ez volt a kezdet.
Háboru alatt a szüleiről nem tudott semmit. Kerestette őket de senki nem hozott semmi hirt. Mig 1946-ban kapott egy levelet, hogy a szülei élnek, Németországban vannak és nem tudják mi legyen. Ők persze kivitették őket, kalandos uton küldtek pénzt, amivel Párizsba, majd onnan tovább Londonba tudtak utazni. Ha elképzelem a háboru utáni utazásokat, ez se lehetett egy kéjutazás. Szülők táviratoztak Párizsból, hogy mikor érkeznek, de a távirat nem érkezett meg. Késő este megérkeztek Londonba és senki nem várta őket. A férje akkor egy vendéglő menedzsere volt és ott is laktak, de a vendéglő vasárnap zárva volt. Szülőket egy taxis elvitte a cimre, de nem tudtak bejutni a házba. Leültek várni, jöttek a rendőrök és bevitték őket az örszobára. Kerestek tolmácsot, a papa jól tudott németül. Végül valamikor hajnali 4 órakkor a rendőröknek sikerült felverni őket és a szülők révbe értek. Ő akkor ismét terhes lett, így a mama ott maradt vele, hogy lássa az uj unokát, a papa hazajött. Megfázott és meghalt. Ezután a mama 37 évig élt még vele. 101 évesen halt meg.
Ő is fantasztikusan fitt, szerintem neki is jó esélye van megélni a 100. évét.

Read more: http://kucko.freeforums.net/thread/6/talk?page=81#ixzz3DJPZdA3a

Hogy neveljünk hülyéket?

Olvasom egy blogban az alábbi bejegyzést:


http://hataratkelo.blog.hu/2014/08/20/iskolakezdes_nemetorszagban#more6618381


Persze korunk anyukája lelkesedik, a magam fajta öregek meg elgondolkoznak. Miért fontos, hogy a gyerek azt tanulja meg, hogy a piros az a nyelv a sárga meg az ének. Felnőtt korában munkahelyen pl., minden feladatkörre más szinű mappákat fog kapni a gondos főnökétől? Háromsorosra vonalazott füzetben nem tudja megjegyezni, hogy mi a fönt és mi a lent? Erre külön jelzések kellenek? Mi lesz ha egyszer csak egy normál vonalas papir kerül a kezébe, azon majd eltéved?
No és az iskolába menés egyedül. Elképzelem azt a 3000 lelkes falut, micsoda óriási forgalmi nehézségek lehetnek ott, hogy tanfolyamon tanítják a közlekedést.
Örülök, hogy nincs gyerekem. Örök lázadásban lennék az elhülyitése ellen és tönkre tenném az életét.

Hogy mik vannak!!!

"Soldaten hatten sich beschwert, es werde ihnen mitunter Poulet und Kaninchen aus ungarischer Qualzucht serviert."


Mai ujsághír Svájcból, miszerint a katonák háborogtak, hogy magyar csirke és nyulhust etetnek velük, holott ezeket kinzozva tenyésztik. Soha nem hittem volna, hogy ennyire környezet tudatosak és hozzáértőek a katonák. Honnan tudják megállapítani, hogy honnan jön a hús és hogyan nevelték az állatokat? Meggyőződésem, hogy a helyi csirke és nyultenyésztő lobby van a háttérben. Most átállnak, a cikk szerint, kizárólag svájci származásu husokra, amit évi 1,5 millióval fogja megemelni az étkeztetési költségeket a svájci luxushadseregnél.:-)

Ezt meg kell írnom!

Talán meséltem már itt is, hogy Lényemre tavaly törvény szerint jogosan, de emberileg totál jogtalanul kivetettek félmillió forint építményadót. Kinyögtünk de engem nem hagyott nyugodni az ügy. Ügyvédünk minden lehetőséget kimerített, de nem ment semmi. Még a méltányossági alapon c. lehetőséget is megpróbálta. Ekkor kiderült, hogy pont annyival van a minimálnyugdíj fölött a bevétele, amennyit a lakásért az OTP-től kap havonta életjáradék címén. Az idén is befizettem a 100ezret, mert én vagyok az oka, minek mondtam, neki, hogy menjen kommunális adót fizetni.
Aztán, talán 2-3 hónapja a helyi hirhasonában megjelent, hogy mikor van XY képviselőnek fogadóórája. Elmentem, de már rengetegen vártak. Valaki volt ott rendtartás céljából, attól kaptam egy e-mail címet, hogy talán lehet majd időpontot kérni. A cím egy szociális ügyekkel foglalkozó hölgyé volt. SZépen leírtam az egész ügyet és nem titkoltam felháborodásomat, hogy ilyesmiknek teszik ki a nyugdíjasokat, akik nyilván azért adták el a lákásukat, hogy biztosítsák a megélhetésüket és ne segélyekért kuncsorogjanak. A hölgy azonnal válaszolt. Egy héten át, napi e-mai kapcsolatban voltunk, mert felvetette mindazt a lehetőséget, amin mi már az ügyvéddel túl voltunk. Végül belátta, hogy törvény szerint nincs más út csak fizetni, de megigérte, hogy a levelemt a polgármester úrnak és a képviselő úrnak is el fogja juttatni.
Aztán teltek multak a hetek  és én éppen gondoltam, hogy azért majd szeptember elején rákérdezek, hogy akkor most mi van, mikor kaptam egy e-mailt a polgármester titkárnőjétől, hogy adjam meg a postacímemet, hogy elküldhesse a levelemre a választ. Ma megérkezett!
Azt írja a polgármester úr, hogy köszöni, hogy felhívtam a figyelmet erre a dologra és tervbe van véve az építési adó törvény módositása. Valamint beszélt az adóosztály fönökével, aki azt mondta, hogy ujabban!!!! van mód az ilyen esetekben méltányosságra, aminek kertében az adót csökkentik, akár a kommunális adó mértékére, ami ugye 10ezer alatt van egy évben.
Most gondolkozom, hogy írjak-e az elúszott 600ezerről, vagy várjam meg mi történik a jövőben. Ettől függetlenül büszkén veregetem önön vállamat. További vállveregetéseket virtuálisan is szivesen veszek. Valamint ajánlom, hogy tessék példát venni. Ez az idén már a második "akcióm" ami sikerre vezetett. Sok kicsi sokra megy. Ha mindenki olyan könnyen ragadná meg a klaviaturát mint én, sok mindenen lehetne változtatni, még az jelenlegi rideg körülmények közt is.

Háry János Szegeden

Nem voltam ott szerencsére, csak olvasom a kritikákat és a hajam égnek áll. Az, hogy Kodály forog a sírjában, nem igazán izgat, soha nem szerettem.
Szóval azzal kezdődött, hogy megfordították a színpadot. A harmincas évek óta, szünetekkel, jól működő háttér a Dóm már nem volt jó. Most a közönség talán az egyetemi épületet nézheti, ha csak el nem takarják a színfalak, a dóm meg mögöttük van. De ez mind semmi. Ugyanis a csodálatos rendező kitalálta, hogy az eredeti környezet már igen elavult, így aztán szegény Háry a metrón utazgatva ábrándozhat a szülő falujáról. Na és, hogy külön "fényt" adjanak az előadásnak, meghívták az én szememben már a végtelenségig lezüllött Dapirdeut egy röpke kis szerepre. Miután a szerep, Napoleon, túlságosan is röpke ebben a darabban, gyorsan beleírtak egy 15 perces halandzsát, amivel egyben igazolhatták is a kifizetett gázsit.
Mint olvastam Dapirdeut a püspök látta vendégül ebédre. Meddig lehet még egy püspöknek süllyedni, hogy ne hulljon rá az átok??? Ez az ember képes volt orosz útlevélért illetve állampolgárságért folyamodni! Nem ég le a kövér pofájáról a bőr? Már fiatalon is utáltam, nekem valamiért az első perctől kezdve igen ellenszenves volt, ami az idők folyamán nem lett jobb.


Régen, nagyon régen, a szegedi ünnepi játékoknak rangja volt. Világhírű művészek léptek fel. Galli Curci énekelte a Turandotot, Mascagni vezényelt és a szegedi apácák hímezték a szinpadi köntöst, ami olyan gyönyörűségesre sikeredett, hogy az akkor világhírű művésznő felajánlotta a gázsiját ha megtarthatja a köntöst. Anyámék 1939-ben utaztak le, pont a Háry Jánost megnézni. A főszerepet Koreh Endre énekelte. Az ott szerzett kellemes benyomásoknak komoly része volt abban, hogy 2 év múlva Szegedre költöztünk. A háború miatt hosszú szünet következett. Valamikor a 60-as években kezdtek újra játszani. Az Ember tragédiáját láttam ott. Az volt az eredeti darab, amivel az egészet elkezdték. Sajnos a régi fény addigra megkopott. Hatalmasra növelték a nézőteret, amire persze nem volt elég közönség. A falvakból hozták buszokkal a kedvtelen népet, akik halálra unták magukat előadás alatt és amint lehetett leléptek sörözni.:-(((
Akkoriban elég sokáig el volt rondítva a Dóm tér, ami magában is egy műalkotás, ugyanis a nézőteret nem szedték szét, azzal az indokkal, hogy nincs hol raktározni. Valamikor aztán erre is meglett a megoldás, miközben még nagyobbra építették a nézőteret. A komoly előadások ezzel meg is szűntek és eltűnt az egésznek a fénye és rangja.:-(((
Sírni tudnék, amikor belegondolok, milyen kultur turizmust lehetne itt csinálni. Itt van Pesten a csodálatos operaház és a szintén csodás Zeneakadémia, ráadásnak be lehetne venni még Szegedet is. Fantasztikus utazásokat lehetne e-köré szervezni. A kultur turista többet költ, mint a romkocsmákban hőzőngő angol ifjúság. De ezzel még eddig egyik kormány se foglalkozott. A megkezdett nyári operafesztivál is hamvába hullott. Viszont lesznek stadionok, kultúra meg nyet!

Müncheni ez az

Mikor megérkeztünk a szállodába a belváros közepébe magyarul üdvözölt a portás. Kiderült, hogy Prága és Bécs után, már 4 éve dolgozik ott és úgy érzi ott is fog maradni, megszerette a várost. Nagyon kellemes szimpatikus fiú volt.

Münchenben magasból tesznek az EU akadálymentesitési előírásaira. Belvárosi éttermekben mélységes mély pincékbe van elrejtve a mosdó. Aki nem tud lépcsőt járni, annak peche van. No és az egész belváros az irtózatos köveivel. Nincs egy darab sima járda felület sehol. Kiskocka nagykocka esetleg mégnagyobb kocka, össze vissza lerakva, nagy közökkel. Még teljesen lapos cipőben is kellemetlen járkálni rajta, de az emberáradtot ez szemlátomást nem zavarja.
Nálunk mindenhol vakvezető göböket meg csíkokat építenek be, nyilván sok pénzért. Ott megbíznak ez emberi észben, hogy mindenki megtalálja az utat magától. Az operaház mellett 4 sávos autóút van és villamos is jár. Zebra vagy lámpa sehol. Előadás előtt és után özönlik a nép. Az autósok megállnak az emberek köztük cikáznak át a túloldalra. Harmadik este már mi is egész bátran keltünk át.

Modern múzeum Kandinsky és Klee valamint társaik képeivel. Óvodás csoport megy be előttünk. Lehet, hogy ezek valami csodagyerekek lesznek, de felnőttként se könnyen emészthetőek/érthetőek ezek a képek. A gyerekeket leültetik a földre és az ovonéni magyaráz. Sajnos nem volt mód hallgatni, mert a csoportom ment tovább.

Haza úton indulás előtt 1 perccel beesett egy magyar család az előttünk lévő sorba. Egy 6 év körüli fiu és egy nagyobb no meg a fiatal mama. Fiuk ültek előttünk a mama a másik oldalon egyedül. Elindult a vonat, kisfiu valami nyomogatós játékot kapott a nagyobbik egy laptopot a mama az okos telefonját. Eltelt néhány óra szótlanul ültek a játékaikba elmerülve. Mama néha telefonált is, de többnyire olvasott a telefonján. Uti ellátmány egy nagy zacskó csipsz, valami édes csokis ostya, amiből volt vagy 8-10 darab és fejenként egy nagy palack üditő. A kisfiu egyszer hallatta a hangját, mire a mama: pssszt.... és máris megint csend volt és nyugalom. Az út vége felé, csak elunta a játékot, akkor a kezébe nyomtak egy könyvet. Valami iskolai olvasókönyv volt ha jól láttam. Ezek a gyerekek szemlátomást hozzá szoktak, hogy elfoglalják magukat, ha nem is valami lélekemelő egy ilyen nyomogatós játék. Mama egész uton nem mozdúlt a helyéről, a nagyobbik fiu ment ki a kisebbikkel egyszer pisilni. Ez egy 8 órás út volt! Ilyenekre vágyunk mindig a repülőn, ahol az ilyenkoru gyerekek rendszerint rohangásznak, sivalkodnak, ugrálnak stb. A szülők meg rá se rántanak, hogy az egész környezet idegbajt kap a drága gyermektől.

München

A városról nem lehet sokat mondani. A háború alatt 90%-ban sérült, sok helyen porig volt bombázva. Igyekeztek gyorsan ujjá építeni. Nagyon kevés ház kapta vissza eredeti küllemét. Viszont Münchenben létesítettek az országban az első sétáló utcát, még a 60-as években. Sajnos mindenütt kocka vagy kis kockakő van, ami elég nyaktörő dolog.
A kultúra egy Jonas Kaufmann koncerttel kezdődött. Most ő az ügyeletes világsztár tenor. Tényleg nagyon jó hangja van és látványnak se rossz. Hosszú vékony 45 éves ifju. Schumann, Wagner és Liszt dalokat énekelt, az utóbbi kettő közé beszorítva valami modern szerzőt. Ezt szívesen kihagytam volna, de a szerző ott ült a páholyban, ki kellett bírni. Ráadásnak Robert Stolz és Lehár operett részleteket énekelt, amin a sznobok kicsi háborogtak, de nekem tetszett. Örülök, ha egy énekes nem veszi annyira komolyan magát. Ezt is tudni kell, sok világsztár tenor képtelen lett volna rá.

Következett a Figaro házassága. Emlékeimben unalmas operaként szerepelt és hát sajnos az is. Szerencsére a szereplőket rendesen felöltöztették és csak az utolsó részben szaladt el a rendező fantáziája. Az egész opera valami vakító fényben játszódott, hófehér színfalak közt néhány apró berendezési tárggyal és működő ajtókkal. Az ajtóknak ebben a vígoperában komoly szerepe van. Remek énekesek voltak, senki se volt kövér és pókhasu. Legjobban a Figarot alakitó bariton tetszett, akinek a nevét nem tudom, de arról nevezetes, hogy ő Anna Nebretko gyermekének az apja. Nagyon jó hangú bariton és jó színész is. Szóval az utolsó felvonás egy sötét kertben játszódik, de sötétségnek itt híre se volt. Viszont a padló lepedőkkel volt lazán beterítve. Minden hófehér ugye, vakító fényben, ami már bántotta a szemet. Mikor valaki a sötétben bujkált, akkor bebujt az egyik lepedő alá. Nem tudom, mit gondoltak azok, akik még soha nem látták ezt az operát. A szövegben van ugyan bőven utalás az esti időpontra, de ez a tömény fehérség, igen zavaró volt, nekem.

Utolsó nap a Tosca volt műsoron. Szerencsére a világosító visszajött a szabadságról, így normál fényeknél játszódott az egész. Konzervativ módon, díszlettel és rendes ruhákban. Toscat egy fenomenális énekesnő alakította, akinek a nevét szintén nem tudom. Az úti banyatársak már előre lelkesedtek. Nagyon kilógtam a sorból, mert nem ismertem a nagy neveket. A többi szereplők is jók voltak, mondjuk a tenortól nem voltam annyira elragadtatva, de ez annyira sláger szerep és annyi mindenkitől hallottam már. Talán túl nagy volt az összehasonlítási alapom. Első emlékeim még Gigli lemezről.
Mindkét előadásnál furcsa volt, hogy csak egy szünetet tartottak. Ez a Toscanal nem volt túl megerőltető, de a Figaro 7-kor kezdődött és 11-kor lett vége. Közben egy harminc perces szünet. Nekem a rendezés is kicsit vontatott volt. Sokat néztem az órám, ami nem jó jel. Összességében kellemes élmény volt mindhárom est.
Örömmel láttam, hogy ott a közönség ifjabb volt, elég sokan voltak a harmincas+ korosztályból, ami nekem a hazai közönséget látva feltűnő. Stílus tanácsadásra is csak igen elvétve lett volna szükség. Szeretném ezt itthon is megélni.
 

BKV

Lelkesen közlekedem busszal villamossal és ha arra van dolgom a metróval is. Újabban figyelem, hogy milyen, általam gyakran használt vonalon, milyen közönség van. A 112 pl. olyan, hogy ha napközben megyek vele, rendszerint van rajta 2-3 gyerekkocsi és néhány gyerekbicikli, ami eléggé nehezíti a középen fel- és leszállást. Kíváncsi lennék, hogy ezek a szállítók vajon vesznek-e annyi jegyet, amennyi helyet elfoglalnak? De itt van a másik járat a 212. Ezen ma pl. kizárólag erősen túlsúlyos banyatankos hölgyek utaztak. B. gyakrabban jár vele, szerinte ez mindig így van. Vissza fele jövet is ez volt a helyzet, illetve rosszabb. Soha nem fogom megérteni, hogy minek vásárolnak az emberek annyit amennyit nem tudnak már megemelni. Mi a kis szatyrunkkal fürgén felszálltunk és le is ültünk. Ezek után már páholyból figyeltük, hogy hogyan vonszolják magukat és a hatalmas megrakott banyatankokat fel a buszra, ahol aztán jó darabig se le se fel nem lehetett szállni a cuccoktól.
Jómagam, erőm fogytán, már soha nem tolok az üzletben kocsit, hanem csak kosarat veszek, mert akkor érzem, hogy mennyit bírok haza vinni. Tudnám ajánlani ezt másoknak is. Most, amúgy már mindenki árgus szemekkel figyeli a banyatankokat, mert én is szeretnék, de egy kisebb példányt. Buszra villamosra azzal se szállnék, kizárólag a gyalog szállításhoz keresem.
Most, hogy írom ezt itt, elgondolkoztam, hogy külföldön soha nem látok ekkora banyatankokkal közlekedni senkit. Ott azok vajon nem esznek olyan sokat? Nem autóval járnak! Belvárosi üzleteknél rendszerint meg se lehet állni autóval.

Dühöngés

Tegnap szól B. telefonja és hallom, hogy valakivel megállapodik egy mai időpontban. Kérdőn nézek reá, mire elmeséli, hogy a János kórháznál, ahova most reuma terápiára jár megszólították valami közvélemény kutatók. Jó, de miért adtad meg a telefon számod? Mert kérték, majd mérgemet látva hozzátette, hogy miért ne. A mai időpontra pedig a címét is megadta. Állítólag kapok 50 ezer forintot. No ekkor már üvöltöttem. Ilyen hülye lettél, hogy ezt elhiszed???!
Nem persze, hogy nem hiszi, de kíváncsi, hogy mit akarnak. Miért nem kérdezted a telefonon? Mert letette az illető, de megmondta, hogy ki jön ma.
Ezután jó egy órát eltöltöttem, míg beszéltem a kórház rendészeti főnök nőjével. Szerinte az nem lehet, hogy a bejáratnál, mert ott mindig áll egy őr. Ha kívül volt, akkor nem tudnak tenni semmit, mert az már közterület. Rendőrség? Ezt csak magamban kérdeztem. Különben sajnálkozott, ismerik a problémát, de nincs mit tenni.
Ma átvonultunk kettőkor B. lakására és vártunk. 10 perc múlva szólt a telefon, hogy elakadtak a dugóban de jönnek. Szerencsémre már B. is elkezdett érdeklődni, hogy mi is lesz ebből.
Szóval, kap egy csekket 50 ezer forintról, amit aztán elvásárolhat az általuk bemutatott egészségügyi készülékekre. B. elég sokáig bizonygatta, hogy nincs szüksége semmire. Nem volt könnyű az ő udvarias kedves modorával meggyőzni a telefonálót. Sajnos biztos vagyok benne, hogy lesz folytatás.:-(
Én biztos nem adtam volna meg senkinek se telefon számot se lakcímet és pillanatok alatt elküldtem volna az illetőt melegebb éghajlatra, miközben biztosítottam volna arról, hogy ez nem a személyének szól, hanem a módszernek.

Beszéljünk magyarul!

Egyre inkább úgy látom, hogy a mai 50-60 éves korosztály komoly nehézségekkel küzd, ha udvarias formában kellene beszélni valakivel. Konkrétan az itt dolgozó mesterek és takarítók stb. nyomán jutott ez eszembe.
Tegnapi példa: Nehéz a redőny az automatizálás drága. Egyik mester megjegyzése, ha szól a papának olcsóbb mint a motor. Ilyenkor mindig meredten nézek magam elé. Milyen papának? Persze gyorsan leesik a tantusz, hogy szegény B.-t degradálják le papának.
Takarítónő ugyanez. Papa hol van? Hol?  A sírban. Mondanám legszívesebben, de tudom, hogy nem az Apámról beszél.
Mikor anno szegény Emberemet vittem a kórházba meghalni, még nem voltam gyakorlatban. Ültem elöl a mentőautóban ami privát volt. Egyszer csak megszólal a hátam mögött a mentős: Tessék ideadni a papa személyi igazolványát. Kicsit ideges is voltam, nem volt ez egy kellemes nap nekem se. Ingerülten hátrafordultam. Mit akar??? Nem volt kedves a hangom. Erre rábök szegény Emberre és közli, hogy hát a papa igazolványa kellene.
Nem is szólnék, ha én mondjuk 30 éves lennék és B.-ről vagy Emberemről azt hinnék, hogy az apám, bár akkor se helyes, mert aki nekem Papa, az nekik X.úr, vagy a Beteg stb. Mentőst akkor kiosztottam, remélem megjegyezte. Közöltem vele, hogy aki itt a mentőben fekszik az neki kizárólag X úr és semmi más. Egy fillér borravalót nem kaptak, bunkó banda.
Azért van fejlődés. A fiatalság már mintha jobban kezelné ezt a dolgot. Legfeljebb a férjemről beszélnek, vagy érdeklődnek, ami ok. Végül is nincs ránk írva, hogy nem vagyunk házasok.
50-es 60-as korosztály, mi a véleményetek??? Már ha olvassa itt valaki az irományomat.

Hisztéria

Olvasom a facebookon, hogy "el akartak rabolni egy 9 éves kislányt". A szövegből kiderül, hogy egy férfi megszólította a kislányt, hogy menjen el vele valami nyereményt átvenni. A kislány nem ment, hanem haza szaladt. Ennyi. Utána jött, hogy már valamikor máskor is "el akartak rabolni" egy 11 éves kislányt.
Ekkora hülyeséget! Nem hallottak még soha az u.n. cukros bácsiról???
Persze vannak hozzászólások is. Miért nem vigyáz a rendőrség? Felháborító, hogy azokat a "szegény" autósokat csesztetik a rendőrök, miközben ilyesmik történnek! és még sok hasonló. Végül is nem történt semmi. A minimum, hogy a szülő belevésse a gyereke agyába, hogy soha nem megyünk el senki ismeretlennel sehova. Ezt már egy 6 éves gyerek is fel tudja fogni.
Egyáltalán nem védem a rendőrséget, sőt. Nagyon is rossz véleményem van róluk és a munkájukról, de hogy ilyesmire kellene figyelniük, az számomra abszurd. Ennek a sima egyszerű ténynek, miszerint egy férfi megszólított egy kislányt, ilyen tálalást adni, hogy el akarta rabolni, az még abszurdabb.
Ugyanilyen értetlenül állok az u.n. szexuális zaklatások előtt is. 12 éves lehettem és igen csenevész kislány voltam. Külön németre jártam egy nénihez hetente kétszer délután. Történt egyszer, hogy a néni kiment valamiért, mikor én már készültem haza menni és a férje magához ölelt szorosan és meg akart csókolni. Az volt a bajom, hogy igen gusztustalannak tartottam, hogy a nyelvét a számba akarta dugni. Totál elmaradott voltam, el se tudtam ilyesmit képzelni. Mindegy, a néni visszajött én hazamentem és rögvest elmondtam anyámnak, hogy milyen gusztustalanság történt velem. Anyám mondta, hogy felejtsem el és kész. Persze elment a nénihez, elmondta mi történt és azután a néni járt hozzánk és nem én hozzá.
Nem csináltak, nagyon helyesen, óriási sztorit ebből, így tényleg teljesen elfelejtődött nálam a dolog, csak mostanában mikor a szexuális zaklatásoktól zeng a bel- és külföldi sajtó, jutott eszembe az egész. Mennyivel normálisabb világban éltünk akkor!

Ki választott itt???

Eddig azt hittem, hogy a véletlen műve, hogy nekem csak u.n. ellenzéki ismerőseim és barátaim vannak. Kivételt képez egy azaz egyetlen ember, aki egyébként nagyon művelt stb. de ez esetben teljesen elvakult.
Jómagam amerre járok-kelek és esetleg beszédbe elegyedek, mindig az derül ki a szatócsnál és a taxisoknál egyaránt, hogy elégedetlenek, ők nem ezt választották stb. Most német barátnőm, aki imád külföldön bennszülöttekkel beszélgetni feltette nekem a kérdést, hogy mégis ki választotta meg ezeket? Mert akikkel ő teljesen véltelenszerüen beszédbe elegyedett, mind elégedetlen volt és igen negatívan nyilatkozott. Persze akikkel beszélt azok tudtak németül. Hévízen még úgyis uralkodó a német nyelv, majd néhány év múlva gondolom már az orosz lesz, ahogy a kiírásokból és feliratokból következtetek. Szintén barátnőm értesülése, hogy egyre több orosz vesz ott házat. Az persze már egy más kérdés, hogy miért adják el a magyar emberek oroszoknak a házaikat. Én inkább mosogatni mennék és kenyéren és vízen élnék, minthogy egy orosz kezére kerüljön a házam. Természetesen nem mindenki olyan hülye mint én, akinek még elvei is vannak, ami elég nagy hátrány az életben.

Francia sanzon est

A Rózsavölgyi szalonban volt, elég közepes előadásban. Már elfelejtettem nevű pasi énekelt és egy nő kísérte zongorán. Eleinte nagy kedvencem Charles Aznavour dalaival kezdte, de aztán rátért a régebbiekre meg az újabbakra is. Sajnos sokszor idegesítően hangos volt, de egy közelben ülő úr azért jókat szundikált közben. No de nem is az előadó volt az érdekes számomra, hanem az a rengeteg különböző de soha nem rossz emlék ami előjött a dalok hallatán.
A jól ismert Piaf dal Padam, padam.... Istenem, mindig Sennyei Vera énekelte a rádióban. Ugyanahhoz a Párizsi utcai fodrászhoz jártunk és azt mondogatták, hogy hasonlítok rá. 18 éves voltam és titokban nagyon büszke.
Híres Kozma dal, a "két szemét még most is látom" 16 éves voltam és holt szerelmes. Nemrég találkoztam az alannyal, eléggé rozoga állapotban van. Táncoltunk a Rómain a Béke strandon evezés után. Szép volt.
Yves Montand dalok. 1957 márciusában először Lucien Boyer aztán Yves Montand vendég szerepelt az Erkel színházban. Még kijárási tilalom volt, így az előadásokat délután tartották.  A mai előadó Yves Montandra helyezte a hagsulyt, pedig Lucien Boyer nekem nagyobb művészként jött le. Kijött a színpadra egy magas 100 kilós 60-as nő, egy lila zsák szerű ruhában, kezében egy muszlin kendővel. Elkezdett énekelni és 10 perc múlva már nem is látta az ember, hogy nem fiatal és kövér. Varázslatos volt. Yves Montand barna nadrágban és ingben énekelt. Persze tudtuk, hogy szalon kommunista, de azért meg voltam sértve, hogy nem volt képes egy szmokingot felvenni. A zongorakisérője rendesen volt öltözve. A közönség is. Dőlt belőle a férfiasság és az erotika. A nők elfolytak a gyönyörtől.
Sajnos az est név adóját Charles Aznavourt nem sikerült élőben látnom csak tv-ben. Úgy 40 éve sokat írtak róla a bulvár lapok és tény volt, hogy a 160 cm.-es férfi elvett egy gyönyörű sudár magas svéd modelt feleségül. Mikor először láttam, a párizsi olimpiából közvetítették a szóló estéjét. A pasasnak olyan szemei vannak és olyan nézése, hogy már nem csodálkoztam a svéd modelen.

Szóval ezek voltak az emlék hullámok a mai esten. Irtó kellemes idő van kint. A busz elment az orrunk előtt, így sétáltunk is egy jót. A város gyönyörűséges az esti fényekkel.

Szélmalom harc

Most aztán fel, fel az ujabb szélmalom harcokra!
Az alábbi e-mailt tegnap kaptam. Közben én is szorgosan "ellenőriztem a terepet és nem láttam délben hortyogó hajléktalanokat. Eddig kétségeim voltak, hogy netán a közterületesek maguktól végzik a munkát vagy én jártam közben. Úgy tűnik az utóbbi az eset.
Minden esetre nagy kár, hogy feltehetően eléggé magányos harcos vagyok. Ha többen ragadnának ilyen szembeötlő visszáságok miatt klaviaturát, talán sok minden javulna a környezetünkben.
És óh.. meg ah... még úrhölgy is lettem.:-)))

Iktatószám: III/939/2/2014.                                                   Tárgy: tájékoztatás ellenőrzésről                                                                                                                                                           Ügyintéző: Gorócz Lászlóné

 

XXX részére

                               

xxx@t-online.hu

 

 

Tisztelt XXX XXX Úrhölgy!

 

 

Hivatkozással a Belváros-Lipótváros V. kerületi Polgármesteri Hivatal részére megküldött, valamint illetékességből Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság részére továbbított - a Ferenciek terét érintő hajléktalanok okozta közterületi, társadalmi problémára vonatkozó - megkeresésében foglaltakra, bejelentését kivizsgálva az alábbiakról tájékoztatom.

A Köztisztasági és Kommunális Szolgálat munkatársai az elmúlt időszakban bejárást tartottak az V. kerületben, a Ferenciek terén lévő aluljáróban és annak környékén. A 2014. május 05-ei, 07-ei, 10-ei és 12-ei szemlén felügyelőink az Ön által megjelölt címen hajléktalan személyek életvitelszerű tartózkodását tényszerűen észlelték. Felügyelőink intézkedésére a fedél nélkül élők elhagyták a helyszínt, azonban felvilágosításunkat követően sem igényelték a hajléktalan szálló által nyújtott lehetőséget, kulturált feltételeket. Munkatársaim visszaellenőrzése során május 12-én életvitelszerű tartózkodást és jelenlétet a Ferenciek terén már nem tapasztaltak.

Dolgozóink – tekintettel a járőrutasításban foglaltakra – a bejelentésben szereplő területet - lehetőségeinkhez mérten - a jövőben is visszatérően ellenőrzik, kiemelten kezelik.

 

A közterületi rend és tisztaság megőrzése érdekében tett bejelentését ezúton is köszönjük.

 

 

Budapest, 2014. május 15.

 

                                                               Tisztelettel:

 

                                                                                                                        Miklós István

"Kirándulás"

A tegnapi egész napos bidet szerelésnek az lett a vége, hogy mégis el kell menni a szaküzletbe valami vacakért. Nagyon húzódoztam a dologtól de nem volt mit tenni. Menet közben rájöttem, hogy mostanában igen ritkán utazom metrón, a hármason pedig pláne nem. Sajnos nem lett jobb az elmúlt időben. A népek még mindig nem tanulták meg, hogy a mozgólépcsőn a jobb oldalon állunk és hagyjuk a sietőseket elmenni. Igaz én már nem sietek a mozgólépcsőn, de az ifjúság még sietne ha hagynák. Másik kiváló utazói magatartás, a megállunk egy helyben a beszállásnál. Miután sikeresen át tolakodtam a tömegen, üres ülőhelyek sora fogadott. A bejáratnál állókat direkt figyeltem. Egy se szállt le 1-2 megállón belül. Talán a hangos bemondóba kellene beprogramozni, hogy "tessék beljebb fáradni, hagyják szabadon a be-ki járatot", ha már maguktól nincs elég eszük ehhez..
Érdekesség volt a Dózsa György úti megállónál a borozó. Igen lent a megállóban nyílt egy borozó. WC nincs, mozgólépcső vagy lift nincs, de van borozó. Nyilván erre van igény. A kiírás szerint van kannás bor is. A fogyasztók aztán kint üldögélnek az oszlopok tövében.
A Ferencziek terén nagyon szép lett az aluljáró. A felszínen pedig a közterületesek cirkáltak. Lépcsőn ült egy koldus, nem bántották, de a fa tövében táborozókat felállították. Hazafelé a busz teljes erővel fűtött, azt hittem hőgutát kapok.:-(
Most folytatódik a szerelés, remélem nem derül ki, hogy még valami kellene.

Szélmalomharc

Egész életemben igazi szélmalom harcos voltam és még most is kitör időnként belőlem.
Szeretek a belvárosban járkálni és minden személyes ellenszenvem ellenére nagyon tetszik az u.n. új fő utca és környéke. Múlt szombaton is jártam a Ferencziek terén, mert a közelben szerzem be a hétvégi külföldi újságokat. Magamban háborogtam, mert a tér sarkán lévő árkádok alatt délben 4 hajléktalan aludta édesen az igazak álmát és az előző héten is ugyanez volt a helyzet. Elsődlegesen azért vagyok dühös, hogy minek hoznak rendeleteket, ha senki se tartja és tartatja be. Ez sok más helyen és dologgal is így van, de sajnos nem én vagyok a rendminiszter.
Délután itthon már annyira felhúztam magam, hogy megkerestem a V. kerületi önkormányzat honlapját és írtam egy udvarias e-mailt. Először persze megdicsértem mindent amit csináltak és utána felhívtam a figyelmüket a kellemetlen látványra, ami mellesleg törvénytelen is.
Választ persze nem kaptam, de sem a múlt héten kedden, sem ma nem aludt ott senki. Nyomok persze voltak. Az árkádok tövében koszos rongy csomagok. Várok egy ideig, aztán majd írok megint.

Sajnos ehhez hasonló akcióm, a saját kerületemben nem ért célba, igaz itt csak a járdán parkoló autókat kifogásoltam, annál is inkább mert a közelben két nagy földalatti garázs is van az első órában ingyen. Ez persze csak annak a következménye, hogy magányos harcos vagyok. Ha naponta többen vennék a fáradtságot egy e-mail megírására, talán előbb-utóbb eredmény is lenne. Ezt a birka magatartást nagyon rosszul tűröm. Az én bajom persze.:-( 

Szervezés

Már sokadszorra állapítottam meg, hogy szervezésben nagy vagyok.
A napokban vettem egy új tv-t, mert B. tv-je elromlott és soha nem vett volna magának újat. Nekem meg jó alkalom volt, hogy kicsit modernebbre cseréljem a régi készüléket. Vasárnap be is üzemelte nekem, de hogy menjen át a régi, nem könnyű darab, hozzá? Eszembe jutott, hogy kellene már jönni a fűnyíró fiúnak, aki igen régóta dolgozik itt a házban. Megkérdeztem a közös képviselőt és azt is mondtam miért érdekel a fűnyírás. Mindezt persze e-mailben. Kiderült, hogy ma volt a fűnyírás napja + jött a felajánlás, hogy az ő autója nagyobb. Ezután már csak néhány telefon volt, hogy mikor. Kettőre végzett a fiú, a közös képviselő jött átvenni a munkát. Fiú berakta az ő kocsijába a tv-t és átmentek vele B-hez. Ott öreg rossz tv be az autóba. Megérkezés után át a fiú autójába, aki majd ki tudja hova viszi. Pénzt nem volt hajlandó elfogadni, végül egy üveg pezsgővel távozott. Én meg megveregettem a vállamat.
Közben a szomszéd asszonynak is előadtam e-mailben, hogy mivel vagyok elfoglalva, tv szállítás. Ma jött a férje és szintén felajánlotta, hogy ő majd szombaton átviszi ha akarjuk.
Most hiányzott először az autó, mert ha ide hívok egy taxit, hogy vigyen el egy tv-t 500 méterre, akkor a taxis elküld valahová, különös tekintettel, a komplikált idejutásra.
Holnap tető bejárás lesz. Ezt nem én szerveztem, kíváncsi leszek mi lesz belőle. Ez már minimum az ötödik nekifutás.
B.-t már totál elrontottam, ma közölte, hogy itthon sokkal jobb az ásványvíz mint Floridában. Ez volt kb. az első eset, hogy spontán ilyen irányba nyilatkozott valamiről.:-)))

TV élmények

Hétfőn tobzódtam egy kicsit a végletekben. Először megnéztem egy valós adatokon alapuló Wagner klán filmet. A film Wagner halálával kezdődik és tulajdonképpen Cosima uralkodásáról szól. Kicsit zavaró volt, hogy Cosimát egy nagyon szép szinésznő játszotta, pedig szegény eredetiben nagyon is csúnyácska volt. Örökölte az apja karakteres orrát, ami egy nőnek nem annyira előnyös. Köztudott, hogy megérte a pénzét a leányzó. Először írt egy hamis végrendeletet, annak érdekében, hogy ő vezethesse az ünnepi játékokat. Sok évvel később, amikor Isolda lánya nem engedelmeskedett az ő uralkodói akaratának, bíróságra ment, azzal, hogy Cosima nem is Wagner lánya és kitagadta. Persze elvben akármi lehetett, se róla se a papáról, de még a grófnő mamáról sem lehetett volna a hűség szobrát megmintázni, nem is beszélve arról, hogy akkoriban még Hans von Bülow volt a férje. Szóval az értelmes Isolda ki lett tagadva, karmester férje ellehetetlenítve. Butácska másik lány, Éva az intrikus angol férjével, aki mellesleg akár Cosimát, akár Isoldát szívesen elvette volna feleségül, de csak Éva jutott neki. No és maradt persze Sigfried az egyetlen fiú. Aki nem csak homosexuális volt, de balkezes is. Karmesterkedni és rendezni semmi kedve nem volt. Persze Cosima nem ismert lehetetlent, vett egy feleséget Sigfriednek, aki még 3 gyereket is összehozott végül. Isoldának egy fia született Évának nem volt gyereke.  Siegfried felesége lesz Hitler hű híve. Itt ért véget a film. Háború után sokáig rávetette a leszármazottakra az árnyékát ez a barátság. Végül aztán győzött a csodálatos zene. Ma már Izraelben is mernek néha Wagnert játszani. A leszármazottak pedig változatlanul viszálykodnak az örökség felett. Jelenleg 2 nő, unoka testvérek vezetik a Festspielhaust, ami már csak nagy állami támogatással tud működni, a horrorisztikus jegyárak ellenére is.
Jó volt a filmben megint ott járni, a villában, a kertben és magában a színházban. Nagyszerű élményekben voltak ott részem valaha.

Mindezek után, ki hinné? Megnéztem egy másfél órás dokumentum filmet az ABBA-ról. Mert az ABBA-t is szeretem. A maguk területén szintén zsenik. Már egyikük se szerepel, de adtak intervjukat. A nőket alig lehetett megismerni, a fiuk valahogy nem öregedtek annyira látványosan. Az egyik nő valahol Svájcban él, a másiknak van Stockholm környékén egy szigete. Mindenki újra házasodott, több kevesebb sikerrel. Érdekes módon az ifjúság is lelkesedik a zenéjükért, akik az eredetit nem is láthatták. A dalokból összeállított musical "Mamma mia" világ siker, filmet is csináltak belőle Amerikában. Dől a pénz, jól élnek és csak egy biztos, hogy soha többet nem akarnak mint együttes fellépni.

Czeisel Endre

Ma megnéztem a Friderikusz műsort. Nagyon szeretem, mert szerintem ma az egyetlen igazán felkészült és értelmes beszédre képes televíziós újságíró. A mai vendég Czeisel Endre volt. Majdnem kikapcsoltam, mert nem szeretem a dolgait, de aztán valahogy mégis belekezdtem és jól tettem. Eddig mindig azt hittem, hogy én vagyok egy ufó, hogy azt éreztem amit, 56 októberében. Most ő, aki pontosan kortársam, ugyanazt mondta el, amit én is mindig próbálok elmondani. Sajnos a nálam alig fiatalabbak se igen értik, vagy akarják érteni, hogy mi is volt akkor. Talán ha egy ilyen komoly ember mondja, akkor az más lesz. Persze nem tudom, a lakosság hány százaléka nézi az ATV ilyen adásait késő este.
Megértem, természetesen a nálam 10 vagy több évvel fiatalabbakat. Beleszülettek, nőttek a langymeleg Kádár rendszerbe, amiben mindenkinek megadatott a hétvégi ház meg az autó és ez volt az élet értelme. Pláne mikor már kicsit utazni is lehetett. Soha nem érezték azt, amit mi, egyrészt mikor az oroszok bejöttek, másrészt azt az esztelen elnyomást ami utána következett. De nem irigylem őket. Azért a néhány napért akkor októberben érdemes volt élni. Azt az élményt semmi se tudta eddig felülmúlni és már nem is tudok olyasmit elképzelni ami képes lenne rá.

Körülbelül ennyi amivel egyetértettem vele. Tudom hol és mennyiért adja a tanácsot, még ha ez nála hoby is, akkor se tudok lelkesedni érte. Nem lelkesedem azért se, hogy az egészségügy vagyonokat öljön egy 79 éves gyógyithatatlan betegbe, csak azért, hogy még esetleg további 2 évig tanács adhasson. Ugyanakkor sok fiatal beteg van, akikre még nagyon is érdemes lenne költeni a szűkös kis pénzt és nem biztos, hogy jut nekik. Én az ő helyében mélységesen szégyelném magam.

Delfinek

Sétáltunk ma is a tengerparton, mint mindig. Van egy kb. 3 km. útszakaszunk. (Így ha jó az idő, 6 kilométert gyalogolunk, naponta!!!) Akkor hagyjuk el a falunkat és érünk át a szomszéd faluba. A sétaút mentén végig vannak elszórva padok, de ott a két falu közti senki földjén szoktunk leülni és nézni a tengert. Útközben persze megnéztük a sasokat. Többnyire ülnek állnak a fészkükön, míg a férj kajára vadászik. Soha nem a fészken esznek, hanem egy közeli faágon, ami valami lucfenyyő féle. Az egyik egy olyan hatalmas halat fogott, hogy alig bírt vele. Szegény hal még élt és ficánkolt a nyomorult. Sas kétszer is fölszállt vele, hogy előnyösebben tudja elhelyezni az ágon. Üdvözöltük még útközben a különböző nagyságú fehér és a rendkivűl elegáns szürke kócsagot is, míg végül elérkeztünk a kiszemelt padhoz. Alig, hogy leültünk, megpillantottam egy delfint. Mutogatom B.-nak, hogy nézd ott egy delfin. Nézi és közli, hogy az egy kacsa, nézd! Most felrepült. Bele nyugodtam, hisz a lemenő nap is szembe sütött, biztos kacsa. No de pillanatok múlva megjelent az egész delfin egy pillanatra. Ettől aztán teljesen lázba jöttünk. Delfin kijött egészen közel a parthoz, pedig ott nem is mély a víz. Cikázott ide-oda, szem látomást lubickolt. Aztán jött még egy és még egy. A csúcson 6-7 delfin volt látható, amint kör alakban ugrándoztak a vízben. Persze kapkodtuk a fényképező gépet, de ezeket lefényképezni szinte lehetetlen. Aztán a csapat elvonult, de ketten elindultak a falunk irányába. Nosza mi is útnak eredtünk, mert még mindig reméltük, hogy lehet majd képet csinálni róluk. Szinte ló halálában tettük meg a vissza utat. A delfinek a part mentén mi a sétányon. Közben többen is észre vették és mindenki loholt a delfinek után, ki kamerával, ki telefonnal. Viccesek lehettünk. Persze delfin nélkül is remek karikatúra anyag lennénk. Öreg pár baseball sapkában a padon címmel. Itt mindenki sapkát hord, ez nem feltűnő, viszont a szembe sütő nap ellen remek dolog. Csak magamnak vagyok vicces, ismerve otthoni kalapos megjelenési formámat.

Ujság történetek

A mai ujságban két hosszú történetet olvastam és mindkét történet főszereplőjét mélységesen csodálom és tisztelem.

Első story.

96 éves hölgy 3 napja kiugrott a 16. emeleti lakásából. Mint írják, a hölgy eredetileg angol volt. Valamikor a 80-as években jött ide, később állampolgár is lett. Egy idősek számára épített apartman házban lakott, ahol hamarosan egyféle társadalmi központ lett. Elkezdett könyvtárat csinálni egy erre a célra megszerzett helyiségben, aminek nagy sikere volt az ott lakók közt. Igaz sokan beszélgettek vele, de igazán nem sokat tudnak róla. Testileg lelkileg kitűnő állapotban volt, rendszeresen járt egy konditerembe. Az elmúlt 1-2 hónapban kicsit zárkózottabb lett, egyszer valamiért rövid időre kórházban is volt. Két hete, a konyhájában kinyitotta a csapot, majd bement tv-t nézni. Elfelejtette a csapot. Eláztatta részben a saját lakását, de az alatta lévőket is egy picit. Ez rettenetesen bántotta. Búcsú levelében is még egyszer elnézést kért az okozott károkért.
Nagyon meg tudom érteni és igen okosnak tartom amit csinált. Biztos érezte, hogy kezdődnek a bajok. Élt 96 évet. A búcsulevelében azt is megírta, hogy neki egy jó élete volt. Minek elrontani? Emberi számítás szerint sok már úgyse lehet ilyenkor hátra. Addig érdemes élni, amíg jó és lehetőleg probléma mentes az élet.

Második story:

Az egyik nagy áruház lánc megünnepelte a 100 éves takarítóját. A képről egy sovány szívós fekete ember néz a kamerába. Egész életében ott takarított az áruházban és körül. Mikor 20 éve egy másik áruház eladta az épületet a jelenleginek, ő közölte az új főnökkel, hogy ő az épülethez tartozik. Nagyon keményen és jól dolgozott, így alkalmazták tovább. A mai napig is bejár, bár csökkentett munka időben de takarít, mert mint mondja, mit is csinálna egyébként. A felesége néhány éve meghalt, a gyerekei rég felnőttek és ki tudja már hol vannak. Minden nap fél négykor kel, hogy busszal bejusson időben a munka helyére.Van egy saját, kifizetett háza. Azt is rendben tartja és főz magára. Egész életében minimál bérért dolgozott és nagyon elégedett az életével. Kívánom neki, hogy "állva haljon meg" seprűvel a kezében.

Hűtőszekrény

Tudom, hogy unalmas de muszáj leírnom. Már tegnap este szaglásztam a hűtőben, mert valami büdöset éreztem. B. nem érzett semmit. Ma reggel, kifejezetten langyosnak tűnt a narancslé, de szerinte túl sokáig volt kitöltve. Végül 11 körül kimentem főzni és mikor benyúltam a hűtőbe nem volt vitás, hogy valami nem stimmel. Büdös is volt megint, olyan igazi rothadt zöldség szag. Nos ekkor beindult a gépezet. Hűtő kirángatva az igen szűkre szabott helyéből, B. le a földre, mert alul van a motor. Szerszámok és műszerek kiterítve a földön. Hamarosan kiderült, hogy egy relé a hibás, sőt el is van törve belül. A veentillátor nem működött ettől büdösödött a sok zöldféle.
Ezzel megoldódott a rejtély, hogy milyen zajra ébredtem fel hajnali 5 után annyira, hogy utána már nem is tudtam elaludni. Konkrétan kiugrottam az ágyból, mert valami zajt hallottam és körülrohantam a lakást, de persze semmi rendellenességet nem láttam.
Szóval relé. Internet kutatás, majd telefonok. Alkatrész 250 km.-es körzetben nincs. Megrendeltük expressz így is 2 munkanap és persze hétvégén nem dolgoznak. Halkan megemlítettem, hogy kellene gyorsan venni valami kis olcsó hűtőt, de akkor még nem. Szárazjég volt a jelszó. Körülautókázta a környéket, persze szárazjég sehol nem volt. Nem is tudom, hogy árulnak-e egyáltalán valahol. Végül hozott két nagy zsák jeget, mert  azt tényleg mindenütt árulnak. Lelkesen betöltötte a mélyhűtőbe az egyik zsákot, a másikat meg a fiókokba. Amit lehetett kiraktunk a borhűtőbe, amiben a vizet tartjuk. Ez kicsi és csak 12 fokon tudja tartani a dolgokat. Én gyorsan megadtam magam és elkezdtem kidobálni a mélyhűtő tartalmát, B. erősen ellenkezett. Végül délután 5-re megérett a helyzet és elindultunk jégszekrényt keresni. Nyolckor már haza is értünk. Közben körbejártuk az üzleteket, több helyen is találtunk, de sehol nem tudták azonnal szállítani. Végül az egyik azt mondta, miért nem viszik el, itt van raktáron. Még tettünk egy sikertelen kört, de végül visszamentünk. Segítettek berakni a kocsiba. Belefért mert a lehető legkisebb méretet választottuk. Itthon, a háznak van egy kis kerekes kocsija, arra rácsúsztattuk, lift felhozta és most van jégszekrény. Elég drága hétvégénk van, a hűtő $200 volt és nem is számolom amit végül mégiscsak ki kellett dobni, a megolvadt húsokat. Bónusznak, kilyukadt az egyik jeges zacskó és árvíz lett a konyhában + a jégszekrényben.
Az egyetlen pozitívum, hogy totál elfelejtettem, hogy tegnap nem működött a tv. Bekapcsoltam és most semmi baja.

Olvasgatok...

Angol cikkben pl. arról, hogy ismét divat lett a newyorki 25-40 év közötti férfiak körében a dús körszakáll. Sajnos kiderült, hogy nincs mindenkinek magától ilyenje. Sebaj, a hajtranszplantálásra szakosodott manhattani klinika ezen is tud segíteni. Egyre több páciensük van, aki nem a fejére akar transzplantáltatni szőrt hanem az arcára. Vállalják bárhol található szőrzetből. Elég hosszadalmas és gondolom megfelelően drága lehet, miután a hajhagymákat egyenként szedik ki és ültetik be az új helyre. De az üzlet virágzik, már egy második szépség klinika is ráállt a dologra, sőt már floridai leányvállalatuk is van.

Svájci újság de amerikai történet. Már évek óta harcolnak hivatalosan a teenagerek terhessége ellen. Eddig nem túlzott sikerrel. Aztán az MTV csatorna elkezdett egy valóságshowt forgatni, 16 éves vagyok és terhes címmel. Hetente van a műsor. Ezt a csatornát rengeteg fiatal nézi és ennek tudják be, hogy végre kezdenek javulni a statisztikai számok. Csodálkozva olvastam, hogy állítólag szülők írtak nagyon pozitívan a műsorról, hogy miután a gyerek nézte, sikerült vele a fogamzás gátlásról meg egyebekről beszélgetni. Kicsit furcsa lehet itt az oktatás is meg a családok élete is.
Még egy kis hivatalos statisztika: Amerikában 1000 16 évesből  38 lesz terhes, az Oroszoknál 30, Németországban 10 és Svájcban láss csodát, csak 4!

Filmkritikát is olvastam a Budapest Grand Hotelről, immáron angolul, németül és magyarul is. Általában mind közepes volt, de amíg az angol és a német a szövevényes és kicsit bugyuta történetről szólt a magyar a film által árasztott élet érzést hangsúlyozta. Igazán a magyar kritika hozta meg a kedvem a filmhez. Azt hiszem nagyon az én világom ez a film, a történet csak mellékes. Azon persze elcsodálkoztam, hogy a magyar kritikában magyarázták, hogy ki volt Stefan Zweig. Igaz a külföldi kritikák meg sem említették. Az meg az amerikai filmes dicséretére szolgál, hogy egyáltalán elolvasta a szerintem rendkivűl élvezetes műveit.

Március 15

Minden erőmmel igyekszem kimaradni a hazai politikából. Szokásból rákattintok az index címlapjára, leginkább, hogy megnézzem mennyivel lett több a nyugdíjam. Mióta megújították az indexet már ezt se látom, de mindegy is. Megmaradt a szokás. megnézem a vastagbetűs címeket és már megyek is tovább. Mindennek ellenére ez a tegnapi ünnep kicsit belemart a lelkembe. Persze leginkább a makovecz féle gittegylet diadalmas Vigadó elfoglalásán húztam fel magam. A frufrus főbohóc pimaszságán, miszerint ő nem is veszi észre a tüntetőket. Igaz, sajnos elég kevesen voltak, de igen lelkesen szerepeltek. A kopasz kigyúrt biztonsági erők fellépése is undorító volt. Lehet, hogy az elnök úr nem lát nem hall, de azért csak felkészültek valami tüntetésre. Különben minek ezek az erők???
Aztán jöttek az állami díjosztások. Pont Jókai Anna??? Különben is minek egy amúgy is havi 150ezret extrán besöprő 82 évesenek még 22 millió? Mire költi?  Nincs fiatal akit támogatni lehetne ennyi pénzzel? Az egész gittegyleti tagság rengeteg pénzt kap, de vajon miért? Igazán nem szokásom mások zsebébe turkálni és nagyon is örülök ha valaki tehetségével, szorgalmával, vagy ügyességével akár milliárdos lesz. De sima benyalásért ennyi pénzt felszedni, számomra felháborító.

Aztán jött a szélvihar. Először azt gondoltam, hogy még az időjárás is ellenünk van. Második gondolatom sajnos az volt, hogy talán jobb is volt ez így, mintha csak egy pár ezer ember ünnepelt volna a Szabadsajtó úton. Olyan lesz ez is mint a Krim. 95% az oroszokhoz akar tartozni. Hallgattam a nyilatkozatokat és a nagy reményeket, az oroszokkal kapcsolatban. Mit mondjak, kívánom  nekik, de magunknak nem.

PS tuddom ez nem a blog címére valló beírás, de valahol meg kell mondanom.:-(((

Okostelefon

Nekem soha nem lesz okos telefonom, ez egyre biztosabb. Mikor néhány hónapja az NSA szandállal kapcsolatban a német TV-ben bemutatták, hogy hogyan lehet lehallgatni egy beszélgetést, miközben az okostelefon ki van kapcsolva, csak legyintettem. Hivatásosok sok mindent tudnak, mondtam. Most viszont rémisztő dolgot olvastam és nem a Blikben.
Amerikában fiatal lányokat kezdett valaki zsarolni, mindenféle intim fényképekkel. Mármint, hogy ha a lány nem csinálja azt amit ő kér, akkor nyilvánosságra hozza a képeket. Mint kiderült eddig már több mint 100 ilyen esetről tudnak. Ez elkövető egy fiatal srác volt, aki az internetről szerezhető tudással meghekkelte a lányok e-mail címét. Ezen keresztül hozzájutott a telefonjukhoz is, amit úgy állított be, hogy mindent fényképez és lehallgat. Miután a fiatal lányok elválaszthatatlanok a telefonjuktól, elképzelhető, hogy milyen képeket, videókat és beszélgetéseket szerzett meg a srác.


Igaz, én azt szoktam mondani, hogy az életem egy nyitott könyv, azért ezt mégse szeretném megélni. Úgy érzem eljött a Big Brother ideje, igyekszem kivonni magam amennyire lehet ebből a játékból.  Nyilván rám senki sem kíváncsi és mégis... A napokban kaptam egy felszólítást, hogy változtassam meg az e-mail kódomat. Utána jött egy értesítés, hogy X nap X órájának xx percében megpróbált valaki belépni a fiókomba HoChiMin városban!!!! Nem kicsit csodálkoztam.






B. lakásában kitört a moly háború. Posta intézés közben, barátunk megpillantott egy molylepkét. Azt hitte már nem él és el akarta tüntetni. Lepke viszont nagyon is élt és elröppent. Barátunk erre elkezdett körülnézni. Végül az ágy feletti igen nagyméretű kelimben egy hatalmas moly telepet talált. Először viaskodott velük, majd rájött, hogy elég kilátástalan a dolog, így leszedte és egy nagy nylonba csomagolva hazavitte a szőnyeget. Otthon telenyomta molyirtóval és kirakta a balkonra. Nagyon okosan másnap moly csapdákat állított fel a lakásban. Most izgatottan várom a vasárnapi telefont, amikor majd értesülők a hullák számáról. Az egész ügy érthetetlen számunkra. B. elutazás előtt sk porszívózta ki a falon a szőnyeget. Molyt eddig soha nem látott. Honnan jöhettek, örök rejtély marad.

Mozaikok

Tegnap a hűvös időre való tekintettel plázázni mentünk. Én csak az erősen leárazott dolgokat nézem. Találtam is valamit, amivel bevonultam a próbahelyiségbe. Mentem a fülkék sora előtt. Azt hittem foglaltak, mert mindben volt egy rakat ruha. Aztán rájöttem, hogy ugyan már! Nők bevisznek ruhákat, próbálgatják, aztán otthagyják csomóban. Nem az akasztón és pláne nem a bejáratnál lévő állványon. Mindez az egyik drágább áruházban. El se akarom képzelni, hogy mi lehet pl. a Wallmartban, ami a legolcsóbb hely.

Ezek után még mentünk festéket venni a nyomtatóhoz. Eladó fiú rögvest odasündörgött hozzánk. Már ismerjük, mert leszólított egyszer, hogy magyarok vagyunk-e. A nagymamája volt magyar, aki már nem él. Ö persze egy kukkot se tud magyarul, de imádja a magyar ételeket. Kérdezte, mi hol eszünk. Otthon. Nagy szemekkel nézett, hogy tényleg én főzök? Úgy tűnik nem nézte ki belőlem. A végén azt mondta, hogy megfizeti ha viszek neki magyar kaját. Szegény srác. Tényleg kellene neki egyszer vinnem egy adag pörköltöt, persze ingyen.

Hangverseny és kirándulás

Tegnap azt hiszem elértük mostani kint létünk csúcsát, a Lang Lang hangversenyt. Fantasztikus ez a fiú. 32 éves és azt hiszem a fejében és az ujjaiban van a zene. Persze tehetséges  de feltehetően hihetetlen szorgalmas és fegyelmezett is. No és lezser, árad róla a nyugalom, ahogy kijön és leül játszani. Semmi szék igazgatás, koncentráció, kéz tördelés meg ilyesmi. Kijött leült és játszott. Nem elfeledhető, hogy lelke is van. Nem értek hozzá, de szerintem Mozartot korrektül és jól játszotta. Chopint pedig lélekkel. Élte a zenét. Adott két szép ráadást is, sajnos nem derült ki, hogy mit.


Na de a közönség. Az, hogy egy pillanat nem volt, hogy teljes csönd lett volna, az itt természetes. Nem tudom, ha valaki nem tud 10 percet köhögés nélkül kibírni, akkor miért megy hangversenyre? A másik a közbetapsolás. Mozart szonáták 3 illetve 4 tétel. Mindenki kap egy műsort, amiben benne van, nem csak a tételek, hanem az is, hogy hány percig fog tartani a mű. Ennek ellenére az első tétel után hatalmas taps vihar. A művész próbálja nem zavartatni magát és folytatja, második tétel után ugyanez. Nem veszik észre és nem tanulnak. A harmadik szonátánál, már ügyesen kicselezte a közönséget, már csak egyszer volt egy kicsi közbetapsolás. Azon vettem magam észre, hogy drukkolok, lesz-e taps vagy nem, közben. De mindegy! Így is nagy élmény volt, szeretném egyszer majd még hallani játszani, európaibb körülmények közt.


Ma felkerekedtünk, hogy elmegyünk Sarasotába, mert ott van egy német hentes, ahol állítólag jó dolgokat lehet kapni. Csábos volt, a nagy hídon való átmenetel is. Vittem a fényképezőt, de akkora köd volt a híd felett, hogy alig látszott a híd maga. A híd előtt és után útjavítások tömkelege. Ilyenkor a 3 sávból csak kettő járható, ami dugig tele van. Úgy tűnik itt is mindenki villany szerelő, lévén hétköznap délelőtt miért is nem ül valami munka helyen. Az egész út kb. 90 km,. de azt hittük soha nem érünk oda. A hentes messze nem felelt meg a hozzá fűzött reményeknek. Odafele majd éhen haltam, de B. nem akart megállni, mert az a kényszer képzete volt, hogy a hentesnél majd lehet enni. Gondolom jó német sült kolbászok lebegtek a szeme előtt. Ebből aztán nem lett semmi. Vissza fele viszont már erősen sütött a nap és én mondtam, hogy nem állok meg húsárukkal a csomagtartóban, tűző napon, evés céljából. Addigra már nem is voltam éhes. Haza fele valami másik úton jöttünk, de ott is volt útépítés. Egyhamar nem megyünk kirándulni az biztos. Hülye kormányzó, az összzes létező pénzt utakra költi. Az első az volt, mikor megválasztották, hogy lesöpörte az asztalról a vasút terveit.Remélem ősszel már nem választják meg mégegyszer.

Svájc / Szocsi / Amerika

Aranyos hírt olvastam, így utólag az eltérített Etióp repülőgépről, ami végül Genfben szállt le. Eredetileg Rómába repült volna, majd mikor a másodpilóta közölte, hogy menedékjogot kér, az olasz és a francia vadász repülők kísérték a gépet, egészen a genfi leszállásig. Na de hol voltak a híres svájci hadirepülők? Néhány éve hatalmas viták voltak, talán még szavaztak is, hogy milyen tipusu gépet vegyenek, arról nem is beszélve, hogy rendszeresen Norvégiába mennek kiképzésre, miután Svájc területén nemigen lehetne ezt csinálni. Időnként meg is akarják szüntetni az egész pénz nyelő katonaságot, de aztán kiderül, hogy nekik majd egyszer meg kell védeniük magukat. A hivatalos válasz az volt, hogy a dolog munkaidőn kívül történt. Mert az illetékes hivatal, csak reggel 8-tól délig és délután félkettőtől ötig van szolgálatban. Tehát ha valakik le akarják rohanni Svájcot, csak a fenti időn túl tegyék.:-)))


Az olimpiából egy percet se láttam, mert nagy mértékben nem érdekel. Ma viszont valahogy az időjárás nézés közben B. odatévedt a záró műsorra. Egy darabig próbáltuk értelmezni, de hamarosan feladtuk.  Ehhez jött még az amerikai tv gyönyörűsége. Megfigyeltük pontosan. Őt perc műsor után 3 perc hirdetés következett. Direkt kibírtam ezt négyszer, hogy biztos legyek a dologban. Ki képes ilyen körülmények közt valamit nézni ezen a tévén?
Az már csak hab volt a tortán, hogy az amerikai operatörök abban az öt percben is igyekeztek az idióta hazai csapatukat mutogatni. Azok meg vigyorogtak és integettek megállás nélkül mint a majmok. Néha eltévedt a kamera más csapatok irányába is, de sehol ezt az idétlenkedést nem láttuk, csak az amerikaiaknál.

Amerika és ez meg az

Miután néhány napja egy irdatlan hosszú repülést követően megérkeztünk, kezdjük kiheverni a jet leget. Az útról nem sok mesélni való van. A szokásos sivító gyerekhez társult egy közelünkben ülő nő, aki ha nem tüsszögött, akkor köhögött vagy az orrát fújta. Nem szoktam ilyesmi miatt idegeskedni, mert tudom, hogy elég ellenálló vagyok, vagy már rengeteg bacilust és vírust összeszedtem. Viszont B. olyan, hogy ahol egy árva bacilus szállong a levegőben, azt ő elkapja. Szerencsénk volt, eddig semmi bajunk, azt viszont bevezetném ázsiai mintára, hogy az ilyen tüsszögőknek maszkot kelljen hordaniuk, különösen egy olyan zárt térben, mint egy repülő.


Itt most gyanúsan nagy nyugalom van. Most éppen sehol nem lövöldöznek, csak egy lakás égett ki, szerencsétlen kisgyerek bennégett, de semmi komolyabb rémség nem történik. Így kénytelen vagyok itt-ott felszedett dolgok miatt dühöngeni.
Pl. olvasom, hogy egy frissen kivándorolt családból az asszony azon kuncsorog, hogy lehetne valamilyen segélyhez jutni. Munka eszébe se jut, mert gyereke van. Illető ország nevezetes a kiváló egész napos óvodákról és iskolákról. Asszonyka először kitalálta, hogy nyelvet tanul, ami ingyenes, sőt esetleg fizetnek is érte. (Hülye ország, az adóiról is nevezetes) Igen ám, de EU polgárnak nem jár a nyelv tanulásért fizetség. Ezután a következő ötlet az ösztöndíj volt! Ez se megy. Jött a munka nélküliségi segély. Nos azért annyira nem hülyék, hogy valakinek aki soha egy órát nem dolgozott náluk, segélyt adjanak. Már várom a további ötleteket.
Mindezzel kapcsolatban, az jutott eszembe, hogy szeretett hazámfiai nagy részének át kellene végre programozni az agyát. Meg kellene valahogy tanítani, hogy a pénz nem az égből hullik, hanem mindenért meg kell dolgozni. Magam vagyok magamért felelős és nem az állam vagy bárki más.
Ahogy futnak tovább a gondolatok, gyorsan kikötök a híres rezsi csökkentésnél, ami nekem nem más, mint ahogy a szocializmusban szubvencionálták a közműveket és még sok minden mást, akarom mondani szinte mindent. A következményt tudni illene. Teljesen le volt robbanva minden. A villany árában pl. nem csak az áramot kell megfizetni, hanem a fejlesztést és a karbantartást is, de ez a lelkendezőknek eszébe se jut. Ballagunk szépen visszafele, miközben államfőnk örökös harcokat vív mindenki ellen. A jobbkezéről már nem is szólok. Kamat vágást emleget megint és a forint zuhan lefele, miközben a bankok a csúnyák és meg kell menteni a deviza hiteleseket.
Hja... jobb lenne már itt egy jó kis botrány, lövöldözés akármi, mert akkor nem foglalkoznék a hazai dolgokkal és sokkal szórakoztatóbb dolgokról számolhatnék be.

Maximilian Schell

Meghalt 83 éves volt. Ebben még nincs semmi különös, ma végre a magyar sajtó is megemlékezett róla. Most tudtam meg, a külföldi sajtóból, hogy véletlenül pont azt a filmjét láttam amiért az Oscar díjat kapta. Akkor 30 éves volt kb. és a "Nürnbergi  tárgyalás" c. filmben játszott egy nagyobb szerepet. Csupa híresség játszott a filmben de én csak rá és Marlene Ditrichre emlékszem. A filmből sem sokat értettem, ugyanis 1963-ban Londonban láttam és angolul már akkor sem tudtam.:-(
De a hihetetlen kifejező szuggessziv tekintete máig az emlékezetemben maradt. Ő volt egyébként az első német anya nyelvű színész, aki a háború után Oscar díjat kapott.
Nővérét Maria Schellt még itthon láttam a Nana című francia filmben. Szintén igen tehetséges szinésznő volt.
Maximilian Schell nem nagyon sok filmben szerepelt, inkább színházban játszott. Szinte mindent, kezdve Hamlettől végig a nagy drámákon át a modernebb művekig. Amerikában több filmet forgatott mint a német nyelv területen, mint egyszer mondta nem voltak filmek, amikben szívesen játszott volna. Közben aztán rendezett is, operákat is nem csak drámákat. Sokoldalú igen művelt ember volt. Utolsó emlékezetes bravúrja az volt, amikor Marlene Ditrichet intervjuvolta 17 órán át és ebből egy filmet csinált, anélkül, hogy Marlene Ditrichet egy percig is mutatta volna. Voltak persze bejátszások és képek róla, de akkori állapotában nem volt látható. A film mégse volt unalmas egy percig sem.

Na de miért írom mindezt? Mert egy nappal később meghalt egy általam soha nem látott amerikai filmszinész is. 46 éves volt és karjában volt a heroinos tű, amikor megtalálták. No ezzel voltak tele a hazai hírek facebook stb. Őt siratták, sajnálták és méltatták. Hihetetlen igazságtalanság! Szerintem.

Szürke hétköznapok

Ez a szürke most szó szerint értendő. Miután letudtuk az összes "el kell intézni" dolgot, lehetne kicsit élvezni a pesti létet, ha nem lenne mindig minden ilyen ködszürke. Így aztán maradnak az olvasmányok, ami az internetnek köszönhetően elég idegborzolóak. Persze nem érdemes dühöngeni, még akkor se ha hülyének néznek és tehetetlennek érzem magam. Már nincs meg a lendulet, hogy olvasói levelekkel bombázzam az ujságokat ha valami nem tetszik. Talán van benne egy kis félsz is, ne tünjek ki a buta tömegből. De itt azért leírom.

1. A választások. Mire végre kibökték hivatalosan, hogy mikor lesz, már megvettük a repülő jegyet, így pont egy héttel a választások után érkezünk haza. Tudom nem az én szavazatomon fog múlni az ország jövője, de vajon én, aki itt születtem és jelenleg is itt élek, miért nem választhatok előre bejelentve távollétemet, levélben, vagy előre? Amerikában 6 hónappal a választások előtt választhat mindenki ha akar. Nyugat Európában levélben vagy interneten is lehet választani. Feltehetően az oroszoknál, akikhez újabban egyre nagyobb szerelem kezd kötni minket, nem lehet. Ha ilyen sebességgel fejlődünk vissza, mint az elmúlt 3 évben, legközelebb már tintába mártják az ujjunkat szavazáskor, mint Venezuelában és Afrikában.
Szóval nekem nem lehet, de nagykiterjedésü, szerencsére általam nem ismert romániai rokonaim, akik maximum látogatási szinten ismerik az országot, azok választhatnak, meg az ukránok akik igen szeretik a magyar egészségügyet és még sorolhatnám, azok igen. Az 56-os Amerikába kiment már enyhén demens magyarok pl. szintén. Nem csak én, hanem sokan mások, akik valamilyen okból azon a szent napon nem tartózkodnak itthon, azok mind nem.

2. A készülő Szabadság téri emlékmű. A készítőjének iszonyat szobrai vannak a nemzeti színház (kisbetűvel, mert a nagyot nem érdemli) körül. Nem tudom mikor nyalta be magát ennyire a hatalom kegyeibe, de sikeres volt. Persze van neki Makovecz kitt egylet arany oklevele is. Budapest egyik legszebb tere lenne, ha nem engedték volna teleépíteni tank csapdákkal. Soha nem tudta ez az ország megtalálni a ló hátát, hol az egyik oldalra hol a másikra esik át. Mikor a tank csapdák készültek, feltehetően az amerikaiakat imádtuk.

Azon, hogy a Zeneakadémia földszintjét milyen gyászosan eltolták, már csak siránkozom. Elhiszem, hogy eredetileg ilyen volt. De nem volt egy jószemű belső építész, aki elmagyarázta volna, hogy nem kötelező mindenben követni a régi mintát? Végül is a központi porszívó réz csapját se szerelték vissza az előtérbe az oszlopra. Ravatalozóban zenét hallgatni lehangoló. A máris foghíjas villany körtékről meg nem is beszélek.