Jégszekrény, foci, stb.

Lassan de biztosan megérlelődött bennem az elhatározás, hogy a covid csúcsán, pánikban és látatlanba megvett jégszekrényemet lecserélem valami használhatóbbra. Ami azt jelenti, hogy nagyobbra. Személyesen  elmentem a Média Maraktba, végig nyitogattam az összes jégszekrényt, majd megtaláltam a megfelelőt. Tegnap haza is hozták, ma pedig jött a szervíz és jobbosra cserélte a balos ajtót. Hogy miért gyártják a jégszekrényeket mind, alapból balosra, nem tudom. Minden esetre volt két rumlis napom, de most boldogan nyitom ki a jégszekrényt és mindent megtalálok benne. A régi újat meg árulom. Jó lenne gyorsan megszabadulni tőle, mert a kazánházban áll, ami nem túl szabályos dolog egy társasházban. 

Halmozom az élvezeteket, így a jégszekrényen túl a focit is figyelem, életemben először. Tegnap át- átkapcsoltam a rendes műsorról a meccs állását nézni. Nem lettem tőle boldog. Nyilván ezt is eladják majd nagy győzelemnek, akár csak a francia döntetlent. 

Közben a német hírekben vezető hír lettünk a jó kis homofób törvényünkkel. Igaz Marlene Ditrich állítólag azt mondta, hogy mindegy, hogy mit csak írjanak róla, én valahogy szeretnék már magunkról egyszer valami pozitívat is hallani. Köpcösünk eljátszotta már az utolsó mákszemnyi szimpátiát is, ami még létezett valahol az EU-ban irántunk. Nehéz lesz majd egyszer vissza szerezni. Rendszerváltáskor eleinte igazán jók voltunk, pedig első kormányunk is csinált vad hülyeségeket. De a hülyeség és a kifejezett rosszakarat közt óriási a különbség.

Mire jó a Facebook

 Láttam egy hirdetést, ahol igen átfogó orvosi vizsgálatot ígérnek, ingyen. A hely a belvárosban, könnyen elérhető helyen van, jelentkezem. Már másnap hívnak telefonon és a következő napra kapok is időpontot. Mondom lenne még egy valaki aki jó lenne ha részt vehetne ilyenen, semmi akadálya hozzam őt is.

Óvatosan beadom B.-nak, hogy miről van szó, szerencsémre nem ellenkezik. Útközben mondogatom, hogy biztos valami átrázás, de mindegy majd bemegyünk a közeli nagy Liedlbe.  Nos nem volt átrázás. Valami csoda műszerrel vizsgáltak minket. Az én eredményeim nagyon jók lettek, pasi gratulált, hogy 50 éveseknek van ilyen eredményük. B. eredményei sajnos nem ilyen rózsásak. Ezt gondoltam is, mert én hiába mondok valamit, ő megy a saját feje után. Most lettek ajánlatok, majd meg látjuk mi lesz belőle. 1 hónap múlva lesz kontroll. Ma minden esetre az én régi banya tankommal elment a piacra, aztán haza. Onnan viszont már úgy gondolta, hogy nem is olyan nehéz, áthozza szatyorba. A végén telefonált, hogy már itt van a téren, menjek elé, mert nagyon nehéz a cucc és nem bírja a lába. Rohantam le elé persze és tényleg nehéz volt. Én ennyit már soha nem cipelek a vállamon, de kicsit nyögve jajgatva haza értünk.

Lerohantam Bécset

 Ez az út tényleg egy rohanás volt. A svájci konzulátusra kellett mennem, hogy igazolják a nyugdíjbiztosítóm felé, hogy még élek. 9-12 vannak nyitva. Így aztán hajnalban kellett indulni a vonattal. Enyhe késéssel oda is értem.

Előtte itthon a bécsi konzulátus web oldalán néztem, hogy mit kérnek a határon. Többek közt regisztárlni kell, elektronikusan. Próbáltam kétszer is, de nem sikerült, mert kérte, hogy hol fogok lakni. Sehol, mert nem maradok ott. Ezt persze nem lehet így megbeszélni a kitöltendő papírral. Telefon a konzulátusra. Aki felvette a telefont, nagyon megkönnyebbült, mikor mondtam, hogy mondja csak magyarul, sőt meg is értette, hogy mi a problémám. Nem először szembesülhetett a dologgal, mert azonnal mondta, hogy a honlapjuk 4. nekezdésében van a link, amivel ki lehet nyomtatni a formulart. Kinyomtattam, kitöltöttem, de minek? 

Megállunk Hegyeshalomnál, gondoltam most jönnek az ellenőrök, de nem jött senki. A kutyát nem érdekelte, hogy milyen papírom van és be vagyok-e oltva. 

Megérkezés után elveszkelődtem a villamos megállóhoz, amit áthelyeztek utolsó látogatásom óta. Szerencsére volt maradék villamos jegyem tavalyról. Konzulátuson kellően rám csodálkoztak, hogy most jöttem direkt Pestről? Igen. csak ezért extra. Pecsét és aláírás 5 perc volt. Aztán villamossal bementem az operához. Kicsit sétáltam a Kärtner Strassen és örömmel láttam, hogy normális élet folyik és a bécsiek vissza hódították a városukat. Üditő volt a város, turista csoportok nélkül. Aztán beültem a szokott vendéglőnkbe és ettem egy bécsi szeletet. Aztán vissza az állomásra. Szomjas voltam és bementem az első osztályú váróterembe. Na ott elkérték az oltási igazolásomat, mégse vittem magammal hiába. A vonaton aztán kiderült, hogy nagyon okos voltam az ebéddel, mert a vonaton nem működött az étkező kocsi. Közben mindig elmondták, hogy az étkező kocsiban minden féle finomsággal várnak mindenkit. Ötre már a lakásban voltam, ahol B. már várt inni valóval. 

Szerencsém volt, mert nagyon kellemes idő volt. Sütött a nap, néha erőseb szél fújt, de meleg szél volt. Kicsit elfáradtam ugyan, de örültem, hogy lement rólam ez a teher. Régi szép idők, mikor még majdnem hogy hetente kipattantam Bécsbe, ahol rengeteget mászkáltam ismerősökkel találkoztam, esetleg este hangversenyre is mentem. Mégse voltam ilyen fáradt mint most a kevés mászkálástól. Tényleg megöregedtem.:-(