Svédek

Soha nem gondoltam volna, hogy nagy figyelemmel fogom követni volt "hazám" híreit, most viszont ők a külön utasok vírus ügyben.
Először a német hírekben mondták, hogy a svédek nem zártak be üzleteket, kávézókat stb. Csak 50 személynél nagyobb rendezvényeket nem tartanak. Gyerekek járnak az iskolába, mármint az alsósok, a felsősök és egyetemistáknál nem probléma a távoktatás. Most kezdődik a tavaszi szünet és a svéd síterepek nyitva vannak és sokan mennek sielni. Mindeközben ma szépen sütött ott a nap, tele volt a város emberekkel, ültek a kávézók teraszain. A megszólított idősebb hölgyek enyhe megütközéssel kérdeztek vissza: Pánik? Miért? Fiatalabbak egy vállrándítással elintézték a dolgot. Pár percig mutatták a nyüzsgő belvárost, egyetlen maszkos embert se lehetett látni. Egy későbbi műsorban megint szóba kerültek a svédek és egy fő járványügyi szakembert kérdezgettek. Az szépen elmondta, hogy a veszélyeztetetteket kel óvni. Öregotthonokban pl. látogatási tilalom van, de az egészségügy fel van készülve, ők a nyájimmunitásra törekszenek. Ez azt jelenti, hogy a lakosság minimum 60%-a essen át a betegségen, aztán már nem lesz semmi baj. Szóval most kíváncsian várom, bejön-e nekik ez a dolog, de nagyon drukkolok nekik. Nem egy hisztis népség az biztos. Most, hogy vissza gondolok a 2008/2009 gazdasági válságból is a svédek meglepően jól jöttek ki. Sajnos akkor nem érdeklődtem igazán utána a titkuknak.
Kíváncsiságomtól vezetve elfogadtam egy 1 hónapos ingyen előfizetést a legnagyobb svéd napilapra. Regisztrációhoz kérték a személyi számomat és legnagyobb meglepetésemre emlékeztem rá. Azért kikotortam egy papirt és megnéztem, jól tudtam. 46 éve nem volt szükségem rá.

Karantén

Azt hiszem ez a karantén fog engem elpusztítani, meg sok mindenki mást is.Állítólag a mi védelmünkért történik mindez, amivel sikerült kivivnunk a fiatalabbak útálatát. Nagy szeretet vagy tisztelet amúgy se övezte az öregeket, de most mindennek mi vagyunk az okai. Kár is erről bezsélni, részemről vállvonogatás van csak ezzel kapcsolatban.
A baj nem ez, hanem az, hogy egy idős embert már bűn otthon ülésre kényszeríteni. Öreg izmok igen gyorsan elsorvadnak ha nem használják őket. Ha egy öreg ember hosszasan nem megy sehova, csak üldögél a fotelben, utána nehézségei lesznek a járással. Ez csak a fizikai része a dolognak. A másik a psychés. Biztos nem minden idős ember annyira hajlamos a depresszióra mint én, de nálam ez a mindentől elzártság egyenesen a depresszióba vezet. Nem azért járkálok amennyit csak tudok, mert annyira nyüzsgős vagyok, hanem azért mert nem akarok depresszióba esni. Sajnos volt benne részem és azóta mindent elkövetek, hogy elkerüljem. Most ez viszont nem az én akaraterőmön múlik.
Persze nagyon kellemes a lusta testemnek órákat heverni a tv előtt és operákat és hangversenyeket hallgatni. Semmi más nem tudja a gondolataimat elterelni minden rosszról, mint a zene. Tegnap volt egy ilyen maratoni klasszikus zene program a tv-ben. Elképesztő milyen emlékek jönnek elő, egészen kisgyerek koromig visszamenőleg. Mennyire élesen emlékszem operákra, emberekre mindenre. Nagyon jó, hogy van sok minden szépre emlékezni. Hálás vagyok apámnak, aki elvezetett a komoly zene világába, igazán jót tett velem. Ugyanakkor tudom, hogy a kellemes több órás program a testemnek mennyire nem hasznos. Hangversenyre, operába el kell menni. Fel kell rendesen öltözni, odamenni, a szünetben mászkálni és ott élvezni a zenét élőben. Lehet az tv-ben bármilyen parádés előadás, soha nem adja azt az élményt, amit az ember élőben megkap.
Ez a karantén az az igazi gyilkos nem a vírus. Lenne rá egy fogadásom, hogy igen sokaknál fog ez valamilyen rossz hatást vonni maga után. Kinti hírek szerint már most sokkal több a családon belüli erőszak, mióta össze zárták az embereket, a psychozisokról és a bekattant emberek rémtetteiről, majd csak ezután fogunk hallani.

Öreges morgolódás

Nem vagyok egy szerény hamupipőke alkat, és látnoki képességeim sincsenek, de sokszor már gondoltam, hogy valaminek történnie kellene a világban, mert az emberek már nem tudják mit csináljanak jó dolgukban. Természetesen tudom, hogy vannak szegény emberek is, mindig is voltak és lesznek is. Viszont amit itt-ott szociális médiákban olvasok, az számomra elképesztő. Amit a mai, kb  40-es korosztály elvár az élettől az néha már a sorstól büntetendő lenne. Magam se tudom mit képzeltem büntetésnek, biztos nem vírust, de valamit ami kicsit felrázza őket, hogy nem csak klímavédelem van a világon, hanem hétköznapi élet, normális körülmények köz. Hogy nem világvége, ha a 76 féle ázsiai fűszert nem kapják meg a vasárnapi leveshez. Hogy nem dől össze a világ ha nem lesz egy fal ugyanolyan árnyalatú mint a konyhabútor. Ha nem lesz minden bio. Ha nem utaznak soha nem hallott szigetre, hanem csak mondjuk a Kanárira. Ha nem lesz síszabadság a francia Alpokban, ha nem a legeslegujabb kütyüvel nézik a leveleiket, stb stb.
Tudom, hogy ez csak amolyan öreges morgolódás de a sorsba vetett megrendíthetetlen hitem szerint ilyesminek be kellett következnie. Már túl sokáig volt jó itt a földön és az emberek ezt egyáltalán nem tudták már megbecsülni. Persze a nagy változás megvárhatta volna amíg meghalok, így viszont gazdagabb leszek egy (negativ) élménnyel. Rettegve gondolok rá, hogy mi jön utána, a teljes gazdasági összeomlás után. Sajnos azt hiszem rosszabb lesz mint a vírus.

Csak írok....

Elmentem ma vásárolni. Úgy tűnik sokan felvásárolták még időben a patika maszk készletét, mert ma rengeteg vén trottyot láttam maszkban.  A CBA-ban nagyjából minden volt, igaz húst nem néztem, azt majd holnap a hentesnél Ott készülök nagy készlet vásárlásra, mert első sorban húsevő vagyok. Néztem a kosarakat. 6 nagy doboz tojás! Mit csinál annyi tojással és meddig állnak el ezek a tojások. Nekem egy dobozra volt szükségem, annyit vettem, valamint vettem olajat, mert az pont kifogyott. Aztán csak erőt vett rajtam a háborus hangulat és vettem egy kiló sót, pedig van még itthon elég. De azt tudom, hogy 45-ben sóért és gyufáért vagy tüzkőért mindent lehetett kapni a piacon. Szóval nincs szükségem sóra, de vettem. MagneB is kellene amit állandóan szedünk, de nem volt kedvem a patikában sorba állni.

Következő nap.
Tegnap órákat töltöttem megrendelés leadással és vitamin kutatással. Végül sikerült a vitaminokat két különböző  helyről megrendelni és a szokásos tej és víz megrendelést is leadtam, majd 2 hét múlva hozzák, remélhetőleg. Ma meg banya tankkal mentem húst venni. Nem emlékszem hogy mikor adtam ki ennyi pénzt húsra. Most minden leporciózva üdül a mélyhűtőben, írtam listát, hogy mi van, mert holnapra mát biztos elfelejtem. Végre a DM-ben sikerült magneb-t kapni, nem is voltak sokan előttem. WC papir egy szál se volt, állítólag reggel kaptak, de délre már elhordták. Kasszás nő nem volt jókedvű, mert miután előttem a pasi 5 doboz kleenexet és két nagy csomag papír zsebkendőt fizetett, megjegyeztem, hogy mi lenne ha hasmenés járvány lenne? Erre riadtan rám nézett, hogy mondták valahol? Nem győztem megnyugtatni, hogy csak a saját hülyeségem a harácsolók láttán, de még csak el se mosolyodott. Persze tudom, hogy a pokolba kívánt, mert rengeteget kell adminisztrálniuk a magneb miatt. Ezért akartam inkább a patikába megvenni, de ott még mindig sorban állnak kit tudja miért.
Közben hallgatom a híreket: Iszonyatos dugók a határokon. Ilyenkor mondom, hogy nekem az ilyesmi nem nagy hír. Mi mindig nagy izgalommal érkeztünk anno a magyar határhoz, ahol nem volt ritkaság a 4, 5, vagy több órás várakozás és nem osztott senki ennivalót, vizet és teát, mint most pl. a lengyel - német határon.
Jó hír, hogy az Olaszországban elhalálozott betegek átlag életkora 79,5 év. Feltehetően más bajuk is volt és ilyen korban már ez várható, vírus nélkül is. Legalább is számomra.
No és a mai írás végére egy igazán vidám hír. Mióta nincsenek Velencében turisták és nem járnak a motoros hajók a kanálisokon, évtizedek óta először megint feltüntek a delfinek.

Friss hírek a vírusos világból.

Svájcban a második világháború óta először mozgósították a katonaságot. Nem tudom mekkora a "sereg" most aktuálisan 8000 embert hívtak be. Ezen kívűl lezárták és kontrollálják a határt, ami elég nehéz feladat, pl. Baselben, ahol villamos jár 3 országba ki meg be és rengeteg a pendliző munkavállaló. Mindegy, igyekeznek. Az ország kicsinysége ellenére több mint 2600 regisztrált beteg van és 100 fölött van a halottak száma.
A Swiss még repül. Felszólították a külföldön nyaralókat, hogy jöjjenek haza, természetesen szervezzék meg és fizessék maguk az utat, ebben a kormány nem segít.
Nem így a németek, ahol a külügyminiszter keményen dolgozik a haza hozatal megszervezésén és csak holnap 30 gépet indítanak különböző helyekre, hogy haza hozzák, ingyen, a külföldön ragadt állampolgárokat.
Vissza térve Svájcra a kormány ajánlása: aki köhög, lázas, stb. az maradjon otthon és várja meg, hogy elmúlik. Kb. én is ezt tenném magamtól is.
Vásárlási őrületről nem olvastam és általában sehol nem olvastam olyan hisztériás pánikról mint itthon. Ettől persze lehet, hogy van.

Stockholmi barátnőm, szigorú házi karanténben van. Gyerekei nem látogathatják és ő se mehet sehova. A házi ápoló, aki reggelente megjelenik nála a gumi harisnyát felhúzni, az mehet. Üzlet fosztogatásról ő nem tud semmit és különben se nagyon tájékozott. Úgy hiszem ül otthon,mint egy ijedt nyuszi a ketrecben. A ketrec szép és kényelmes, az ebéd meg házhoz megy. Mondhatnám, hogy így könnyű. Az más kérdés, hogy én azt a svéd kaját biztos nem enném meg.

Hétköznapok a vírussal.

Sajnos ez az ártatlanul induló vírus csúnyán belekavart a hétköznapjainkba. Alapból jövő hétfőn mentünk volna 4 napra Bécsbe. Remek program, hangverseny és opera, közte megnézzünk még kiállítást stb. majd ott maradunk még egy napot, hogy lebonyolítsunk a magán ügyeinket. Ahogy közeledett az időpont, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ebből nem lesz semmi. Rendben, de akkor is menni kell egy napra, reggel megyünk este jövünk. Sajnos a mult hetet eltotojáztuk, most ezért nem jó, holnap meg azért. Pénteken aztán elhatároztuk, hogy akkor hétfőn. Persze le kellett mondani illetve elhalasztani a megrendelt élelmiszer szállítást, de azt sikeresen megtettem. Pénteken kinéztem melyik vonat és megbeszéltük, hogy szombaton megyünk jegyet venni és hétfőn utazunk. Aztán viszont néztem az osztrák és a német késői híreket és úgy éjfél tájt rájöttem, hogy nem megyünk sehova. Jól tettem, ma már nem is mehetnénk.
Tegnap itt hagytam abba az írást, mert elkezdtem a neten keresni azt a multivitamint, amit kb. 40 éve szedek rendszeresen. Aki nem étkezik észszerüen, az szedjen vitamint. A környék patikáinál sorban állás van, amit kerülök. Annál is inkább, mert nem biztos, hogy ha bejutok, megkapom a kívánt készítményt. A netes keresés kb. másfél órát vett igénybe. Lépjek be, illetve regisztráljak, stb.  Ezt három helyen eljátszottam, mire végre találtam egy helyet, ahonnan állítólag azonnal szállítják. Mjd meglátjuk.
Kaptam levelet az önkormányzattól, hogy csináltak valami facebookos csoportot az idősek ellátása érdekében. Nem fogom igénybe venni. Itt a házban ugyan az átlag életkor 85+ de ahogy látom mi ellátjuk magunkat. Hiába a háborút átélt korosztály nem esik olyan gyorsan pánikba, mint a maiak. Jelenleg van minden itthon ami kell, aztán majd csütörtökön elmegyek vásárolni és reménykedem, hogy kapok amit akarok. Nekem amúgy is látnom kell az árut, hogy megihletődjek a menüt illetőleg.

Tegnap este egy infektológus nagyon megvigasztalt, hogy szerinte nem 3-4 hétről kell beszélni, hanem 3-4 hónapról, nos az már húzós lesz, de majd meglátjuk. Én a magam részéről a gazdasági csődtől sokkal jobban félek, mint a vírustól. Nem magamra nézve, hanem úgy általában. Horrorvizióim vannak, hogy mit fog kihozni az emberekből az általános nyomor.

Telefon

Ma délben megszólalt a telefon. Ez nálam már ritkaság számba megy, mert a telefon és egyéb partnerek már rég ki tudja hova költöztek el az élők világából. A telefonáló egy sok éve elveszett barát, mint kiderült most volt 88 éves.
Nagyon régi nagy szerelem volt, sajnos főként részemről. Stockholmban egyedül jártam hangversenyekre és ott kiszúrtam egy igen intelektuálisan jóképű férfiut. Ő is egyedül volt mindig, bérletünk volt. Aztán rájöttem, hogy ugyanazzal a busszal ment haza mint én, csak 1 megállóval előbb szállt le.
Farsangkor a magyar egyesület bulit rendezett. Ezen mindig 50-60 ember volt és mindenki mindenkit ismert. Olyan igazi családias házibulik voltak ezek. Azon a nevezetes estén életem legjobb ruhája volt rajtam és egyszer csak a félhomályból előkerül a hangverseny ismerős és felkér táncolni. Úgy tünt, hogy nagyon örültünk egymásnak, megállás nélkül táncoltunk. Aztán jöttek a barátok, hogy még náluk folytatjuk a szórakozást és miután akkor is táncoltunk, mondták neki is, hogy jöjjön ő is. Na ekkor jött a hideg zuhany, mert mint kiderült egy nővel jött.
Ettől függetlenűl hangversenyek után mindig feljött hozzám és hosszú beszélgetéseket folytattunk kb. mindenről. Néha bérleten kívűl is mentünk hangversenyre. A nő megvolt, sőt egy szép napon bejelentette, hogy nem ér rá, mert meg kell nősülnie, jön a gyerek. Ekkor is csak kapkodtam a levegőt, telefonon beszéltünk, mert ugye a remény hal meg utóljára.
A házasság egy hétig tartott kb. Eljöttek Magyarországra kvázi nászútra, de vissza már külön jöttek. Persze a kapcsolatunkon ez mit sem változtatott. Mint nő nem voltam az esete és kész. Ezt a békát le kellett nyelnem. Én elköltöztem az országból, ő meg elvett egy svéd nőt. Magyarok közé nem járt, senki nem tudott róla semmit.
Mióta itthon vagyok, időnként előkerül. Egy időben volt egy lakása is. Egyszer felhívott, hogy a feleségével van itt és szeretne engem és egy közös ismerőst meghívni vacsorára, de előtte okvetlen nálam akar találkozni. Ma sem értem miért, de ok. jöttek ittunk valamit és mentünk a közeli vendéglőbe. A csak svédül beszélő feleséget szórakoztatta a közös ismerősünk, ő meg velem dumált egész este magyarul.  Megint eltelt valamennyi hónap vagy év?  Telefon, eladta a lakását el akar köszönni többet nem jön. Elköszöntünk. Azóta néhány évenként felhív. Pl. ma: "Képzeld veled álmodtam, homlokon csókoltál." Mit lehet erre mondani? Sajnállak, hogy nem valami csinos fiatallal álmodsz. Ezután közölte, "hogy sokszor eszembe jutsz", rendben. Megbeszéltük, hogy egészségesek vagyunk és elköszöntünk. Majd egyszer telefonál, realizálja, hogy már nem vagyok itt és kihúz a noteszéből.

Folytatás Drezda

A rendszerváltás után rögtön gyűjtést indítottak a Frauenkirche ujjá építéséért. Nagy mozgalom volt, államok is adakoztak és végül a 2000-es évek elején kész lett a templom. 2005 több szempontból is emlékezetes év volt számomra. Megint repültem Berlinbe, immáron itthonról és vonatoztam le Drezdába, ahol csatlakoztam egy svájci csoporthoz. Szállás a Hiltonban volt, és körülötte lassan visszaépült a régi belváros. A templomban több koncerten is voltunk valamint az operában is persze.A város őszinte csodálatot váltott ki belőlem, ahogy építettek vissza mindent, az eredeti tervek szerint, háztömbről háztömbre mentek. Azóta B.-val már háromszor voltunk ott. Egyrészt meg kellett mutogatnom neki mindent, aztán elkészült Erős Ágost palotájának a rekonstrukciója és a helyére költözött a kedvenc múzeumom és még a kulturházból is egy csinos koncertterem lett.
Mikor utoljára ott voltunk már csak egy háztömb hiányzott, éppen kezdték építeni, na ezt már nem fogom meglátni, mondtam. És tényleg nincs szándékomba már többet Drezdába menni. Pedig az újonan megnyílt képtár igen csábító, a régi ismerős képek gyönyörűen kiállítva, szines falakon. Sajnos tudom, hogy már nincs fizikai erőnk a képtárakhoz, de ajánlom mindenkinek aki még nem volt Drezdában, hogy nézze meg. A romjaiból felépült várost és a kincseket. Könnyű úticél, kényelmes vonattal kb. 8 óra.

Sajnos a blog csak egy oldalt hajlandó írni, illetve annyit lehet látni. Biztos valami rosszúl van beállítva, mert a helyesírás ellenörző se működik. Ezért lett Drezda szét szakítva, a hibákért meg elnézést.

Drezda

Nem, most nem voltam Drezdában, csak a tv-ben mutogatott ismét megnyilt csodálatosan felújított képtár juttatta az eszembe, hirtelen a várost.
Drezdához különben is szoros szálak fűznek. 1959-ben sikerült bejutnom egy IBUSZ útra, aminek az első állomása Drezda volt. Ott akkor még semmi nem volt az állítólag orosz segítséggel visszaépített Zwingeren kívűl. Az egész belváros egy elplanirozott grund volt. A Zwingerben volt a képtár, amit most hosszú évek után ismét megnyitottak. Akkor még sima szürke falakon lógtak a képek, amiket a háború alatt részben sikerült egy bányában megőrizni, részben pedig vissza adták az oroszok. Ott van többek közt a híres sixtusi Madonna. (Googleben rá lehet keresni: Gemäldegalerie Dresden)
Akkor ott több képbe is bele szerettem. Ez volt az első alkalom az életemben, mikor a könyvekből ismert képeket élőben láthattam. A következő alkalom Párizsban jött el 7 évvel később. Elmondhatom, hogy ez a DDR körút óriási hatással volt az életemre. Először is rádöbbentem, hogy idegent vezetni nagyon jó dolog lehet. Igen ám de egy kukkot sem tudtam németül. Nem volt vitás, hogy amint haza érek németül fogok tanulni. Akkoriban már a magam rabszolgája voltam, tehát kerestem egy német tanárt, aki házhoz jött és miközben én a kezemmel dolgoztam ő tanított. Nem tartott sokáig, mert persze a nyelvtannal kezdte. Néhány hét után kiadtam az útját. Addigra kaptam egy nagy doboz osztrák krimit. Ezek és a többi amit folyamatosan kaptam, lettek a tankönyveim.
1963-ban vizsgáztam mint német idegenvezető és még kétszer sikerült csoportot kivinnem DDR körútra, mielőtt sikeresen távoztam az országból.
1984-ben végre megnyitották az újjáépített Semper operát. Eleinte óriási roham volt a jegyekért, de hamarosan segítettek a berlini barátok, szereztek jegyet. Repültem Berlinbe és onnan autóztunk le Drezdába. Valami balettet néztünk meg, de nem is az volt a lényeg, hanem az épület, ami elég egyedülálló a maga nemében. Szép is persze. Sajnos ez volt az egyetlen amire a DDR képes volt. Építettek ugyan "Sztálinbarok" stílusban egy teret a városba no meg egy igazi szocialista kulturházat, de Erős Ágost palotája, a Kreuzkirche és a többi megmaradt rom még mindig üszkös falakkal meredezett az égbe. Még mindig egy óriási grund volt a belváros helyén. A Frauenkirche romjait emlékeztetőül megtartották.
Folyt köv.