Helyzetjelentés

Folytatom az előző írást. Bandi koponyájával semmi baj nincs. Egy kő legördül a szívemről, de marad így elég.  

Mint kiderült, nem ivott elég folyadékot, a kórházban! Pedig kapott infúziót bőven. Az nem folyadék?  Mindegy a kórházat igyekszünk gyorsan elfelejteni. Bandi kijelentette, hogy soha többé nem megy kórházba.

Kezdtük a napi 8 óra ápolással. Utána én mentem, vacsora stb. Egy hét után rájöttem, hogy én képtelen vagyok minden este viaskodni, de igen, tessék megenni a vacsorát, inni vizet. Nem is beszélve arról, hogy minden este megszakadt a szívem, mikor ott hagytam.Tudom, hogy nem vagyok alkalmas erre a szerepre.

Megbeszéltem az ápolónőnkkel, hogy maradjon ott este nyolcig. Bevállalta. Mivel a szorongás a mindennapi kenyerem, most azon szorongok, hogy a vasárnapra talált ápolónő milyen lesz. 

Ma már volt a gyógytornász is és holnap és holnapután is lesz. Ezután rendszeresen háromszor egy héten jönnek, majd meglátjuk. Nos ezek az én dolgaim. Megszervezni, hogy jöjjenek a segítők, mindig legyen minden amire szükség van. Főzni is kell, ami önmagában nem baj, csak tudnám mi legyen az. Húst nem igen akar enni. Másban meg igen gyenge a fantáziám.

Közben engem délelőttönként leteper a depresszió. Szedem a gyógyszert, de egyelőre csak a mellékhatásait "élvezem". A régi orvosnőm szerint, ma már jobb volt a hangom, a közérzetem nem igazán jó. Ennem kellene de nem tudok. Ma ugyan nagy voltam mert ma este két szelet kenyeret megettem. Sajnos ismerem ezt az állapotot. 27 éve  már átmentem rajta. Csak akkor magamban voltam, a saját bajomon kívűl senkire és semmire nem volt gondom. Más helyzet volt, pl. akkoriban soha nem szorongtam. Most ezt bőven bepótolom. Sajnos még nem látom vidáman a világot.

A helyzet sajnos fokozódik

 Bár az ápolás jól megszerveztem és a második nő valóban jó választásnak tűnik, Bandinak olyan fájdalmai voltak, hogy ismét orvoshoz kellett vinni. Igen vinni, mentővel. Az orvos fáradt volt és rosszkedvű. hogy ne mondjam enyhén bunkó. De felajánlotta, hogy felveszi az osztályra és megpróbálnak tenni valami, egyáltalán nem garantált a siker. OK. Őt felszállították én meg egy véletlenül ara vetődött ismerőssel elmentem a lakásra és össze szedtem amit gondoltam. Korántsem mindent. Nem értek hozzá, igazi magyar, nem magán kórházba, még soha nem kellett mennem. Különben is ebben a szerepben tökéletesen használhatatlan vagyok. Olyan vagyok mint a nyúl, mikor az országúton rávetődik a reflektor. Leblokkolok és kész. Ez nem volt soha titok.

Bandi azóta naponta kap infúziót és kétszer két injekciót is kapott a derekába. Ezzel telt a három nap, majd jött a negyedik, amikor is hirtelen afáziás lett. Tegnap este tapasztaltam, hogy nehezen beszél. Ma reggelre már egyáltalán nem tudott értelmesen beszélni. Ezt az ápolónőnk tapasztalta meg. Természetesen nem engedtél el délben. Gyorsan lemondtam a mentőket és az ebédszállítást. is. 

Ma délután csinálnak koponya CT-t, hogy kiderüljön mi is a baj. Én meg csak ülök itthon és rettegek, magam se tudom mitől  A haláltól igazán nem félek, csak ugye az oda vezető út! Megkezdtem az antidepresszáns szedését, ennek érezhető hatása majd 3 hét múlva lesz. Enni már két napja nem tudok. Ismert depressziós tünet, szilád kaja nem megy le a torkomon. Ma délután képtelen voltam bemenni a kórházba. Egyszerűen fizikailag képtelen. 

Végül is bejött amitől eleve féltem. Ezért akartam öregotthonba költözni, ezért vettem meg a két apartmant. Végül nem voltam elég erőszakos, Bandit nem lehetett rávenni az otthonra. Lehet, hogy nem hitte le, hogy mennyire tehetetlen vagyok ha baj van. Végül is megoldottam. Az ápolónőnk értelmes, hosszú szakmai tapasztalattal. Mindent elrendez helyettem, de a lelkemet nem tudja rendbe rakni.

FRISSÍTÉS!

Ma reggel Bandi teljesen normálisan telefonált nekem. Most várjuk az eredményeket, ha minden ok. haza engedik. Feltehetően túl sok valamit kapott és attól nem tudott bezsélni. Hát majd meglátjuk.

Szervezek

 Pénteken B, szó szerint leesett a lábáról. Már régóta rosszul és nehezen járt, de most közölte, hogy nem tud felkelni, mert annyira fáj. Én aznap gyakorlatilag cselekvés képtelenné váltam, de szombaton megkongattam a vészharangot, mindenhol, amit a neten találtam. Legfőképpen ott, ahol ismertek. Volt is már vasárnapra 10-4 közt egy hivatásos ápolónő. Kettőtől ott volt a szokásos ebédvivőm és azátn jöttem én, estig. 

Hétfőn nyugodtan ébredtem, azt hittem sínen vagyunk, de nem. Kiderült, hogy a nő mondta  a közvetítőnek, hogy ő nem fog tovább ráérni, de ez a közlés valahogy nem ért el hozzám. Mit mondjak ez olyan volt, mintha gyomorszájon vágtak volna. De most, nem kellett vészharangot kongatni, mert jelentkeztek ketten is, sőt még tegnap is volt plusz két jelentkezőm. Az első jelentkező tegnap már meg is kezdte áldásos működését. Ő egészségügyben dolgozott, úgy tűnik nagyon érti a dolgát. B. kifejezetten lelkesedik érte. 

Alig merem leírni, de jelen felállásban 10-2. majd 2-4. és 4-6. van felügyelet. Az utóbbiaj csak felügyelnek. Hattól aztán rajtam a sor, addig amíg kell. Csinálok vacsorát, odakészítek mindent a közelébe, eloltom a felesleges villanyokat stb. No meg persze elmondom a napi híreket meg ami még eszembe jut. 

Természetesen a háttérben is szervezek. Így pl. csütörtökön hatra megyünk, a háziorvosom ajánlotta orvoshoz, privát mentővel. Háziorvosnak azt mondták, hogy már nem fogad új betegeket.:-(

Nem titok, nagyon izgulok. Háziorvos rém rendes, tegnap este kilenc előtt jött injekciót beadni. Akkor még nem tudtam, hogy a délelőtti gondozónő is tudja csinálni. 

Az se titok, hogy pocsékul érzem magam, nemigen tudok enni és megy a hasam, de ez nálam az ilyen helyzetekben teljesen természetes. Sajnos ez a harmadik esetem, de a legkomplikáltabb, miután már nem létezik a Telki kórház és kihaltak körülöttem az orvos barátok. 

Egy tanácsot tudok adni. 70 felett már nem szabad se megállni se ágyban maradni, mert az izmok szinte szemlátomást tűnnek el az ember lábából. Rémes még látványnak is.

Még nincs vége!

 Az utóbbi 3-4 hétben állandóan azt érzem, hogy fejjel megyek neki a falnak. Mindegy miről van szó, semmi nem megy. 

Az egyik projekt a kerekes szék, amit ugye megvettünk. Először nem volt ember, aki megcsinálja a bejutást a kapun + a lekötözési lehetőséget a kapun belül. Utóbbi már 2 hete kész, de akkor az ember elutazott két hétre. Nem mellesleg felvetette, hogy szerezzünk valami engedélyt, a ház lakóitól vagy a közös képviselőtől, nehogy bele kössenek utólag. Közös képviselő nyaralt és október 1 előtt nem állt szóba velünk. Erre írtam és bedobtam egy levelet a lakóknak, 17 postaládába, hogy jelezzék ha kifogásuk lenne. A többség nem jelzett semmit. Négyen bedobták a levélládánkba a beleegyezést, majd előkerült a közös képviselő és újabb 4 lakó, akik részleteket akartak megtudni a dologról. A levélben vastag betűkkel írtam, hogy természetesen a saját költségünkön csináljuk a dolgot. Kértek valami rajzot stb. B rajzolt, én írtam és küldtem. Nem hittem, hogy 1 darab 15 cm. magas lépcső akadálymentesítéséről műszaki rajzot kérnek. Gyorsan jött a válasz, amiből kiderült, hogy ők arra voltak kíváncsiak, hogy a kapun belül mit akarunk csinálni. Jó, megírtuk, hogy már kb. 3 hete ott van, megtekinthető. Közben ezermester Ember vissza jött a szabadságáról, telefon, hogy nincs már akadály, lehet jönni. Aha! a héten nem ér rá majd jövő héten.

De ugye több fronton harcolunk. Ezen a héten megint van fájdalomcsillapító tapasz felíratása. Először a patika, hogy jó lesz-e ha ma érkezik a felhőbe a recept. Utána néznek és rábólintanak. Telefon a körzetinek, ok. fellövik a felhőbe. Ma óvatosságból ismét a patika, hogy minden rendben van-e? Megint egy másik lány volt ott, ezeket úgy váltogatják, mint más a fehérneműjét. Új lány új kívánság. A recepten valami nincs rajta római számokkal. Ismét telefon a körzetinek, új recept a felhőbe. Telefon a patikának, állítólag rendeben van és szombaton mehetek érte. Akkor leszek nyugodt, ha majd a kezemben lesznek a dobozok. 

Úgy szeretnék már valami vidámról, jóról írni, csak lenne már valahol egy picike sikerélményem, de nincs. Várom a tavaszt!