Ember tervez...

Tegnap igen elégedett voltam, hogy milyen remekül megoldódik a víz szerelő ügy. B.-t viszont nem hagyta nyugodni a dolog. Reggel elkezdte piszkálni megint a tartályt. Első menetben ebédig működött. Kibelezte az egészet, ecettel leszedte a vízkő lerakódásokat és működött. Azt hittem befejezte. De nem. Valami még nem tetszett neki és ismét birtokba vette a helyet. Már látom előre, hogy holnap a konyhára kerül a sor.

Más

A napokban ünnepelte az anti baby pille a 60. születésnapját. A francia-német kultur tv adó egy egész estés műsort szentelt neki. Velük ünnepeltem, én minimum Nobel díjat adtam volna a feltalálónak.  Az itthonról való kiszabadulás után ez volt az igazi felszabadulás. Ezt persze senki nem érti, aki nem volt akkor fiatal, mint hogy én se értem, mi az a nagy szenvedés egy abortusz miatt. Mi nők akkoriban igen boldogok voltunk ha sikerült egy orvost szerezni, aki titokban megcsinálta és nem buktunk le. Se mi se az orvos. Tudni egy ilyen címet, nagy kincs volt. Senki nem szenvedett, a fizikai fájdalmon kivűl, hanem boldog volt, hogy sikerült.
Igaz akkoriban nem volt lombik baby program. Ha valaki kicsit mélyebben a szemembe nézett állapotos lettem és nem csak én. Nem tudom mi rontotta el az emberiséget, hogy manapság egy gyerek megcsinálása hatalmas probléma sokaknak, miközben remek üzlet az ezzel foglalkozó intézeteknek. Sokan már nem tudják ki lesz a gyerekük, mert a sperma éppúgy adomány mint a petesejt. Szép új világ.
Szó volt a programban a férfiaknak szóló pilléről is, ami a mai napig nem készült el. Miért is? Mert a férfiaknak rögtön rengeteg bajuk lett az állítólagos mellékhatásoktól. Nekem ugyan nem hiányzott, soha egy percig nem bíztam volna meg egyetlen férfiben sem, hogy garantáltan rendesen beszedi a pirulát. Jobbnak tartottam volna mindig saját kézben tartani a dolgot.

Mai nap

Ronda hideg reggel volt, de én már elhatároztam, hogy elmegyek a Mamutba. B. is csatlakozott hozzám, mert én a piacról csak a spárga haza cipelésére vállalkoztam. Szóval felkerekedtünk. Először a Mamut kettőbe, ahol arckrémet akartam venni. Utána mondom neki, hogy nem kellene neked 1-2 új ing? Most jó vásárolni, mert alig vannak emberek. Sikerült meggyőznöm, miután ingeket utóljára Thailandban csináltatott és az már rég volt. Felmentünk az emeletre és vettünk két inget. Szokása szerint leragadt az eladóval csacsogni, amíg én kifizettem a számlát. Mondtam ha már itt vagyunk, benézek a cipő üzletbe, hátha már nincs meg az a cipő amivel a cirkusz előtt szemeztem. Nincs rá szükségem, de nagyon tetszett. Bementem, megláttam 50% engedmény! Biztos nincs az én számomban, volt. Szerencsére a passzoló táska már nem volt meg, így olcsón megúsztam a dolgot.

Átmentünk a Mamut 1-be, mert oregano olajat akartam venni. Megtaláltam a biosziget vagy mi nevü üzletet. Millió cucc a polcokon, elárusító sehol. Na itt reggelig se találom meg ha van egyáltalán, amit keresek. Járkáltunk le és fel, mire előkerült valahonnan valaki. Kirámolhattam volna közben az egész boltot. Oregano olaj nem lett, mert az eladó nő meggyőzött, hogy az nem jó. Vigyek inkább teafa olajat. Mondta, hogy ő Svájcban szerezte a természet gyógyász oklevelét, amire nagyon büszke. Tisztelettel hallgattam, de ismerve a tanfolyamok árait, kifizetett egy rakat pénzt és mit ér vele? Gondolom ezt a munkát oklevél nélkül is csinálhatná. Legyen jó napja, megvettem a teafa olajat. Fizetésnél szerencsésen megszabadultam egy nagy marék apró pénztől és már mehettünk is tovább a piacra.
A spárgásnál sorban állás következett. B, közben elment szemlére, de semmi érdekeset nem talált. A kijáratnál B. eszébe jutott, hogy mégis venne narancsot, én viszont lerogytam a padra. Ott már nem kellett álarc. Mellesleg az eladókon se volt sehol, csak én fulladoztam a szájkötő alatt, meg a többi hülye öreg tyúk. Meglett a narancs is, haza cepekedtünk. Szegény B. Ő az én banyatankom.:-)

Később délután kiderült, hogy a wc kevés víz lehúzója elromlott. B. szét szedte és vissza is rakta. Vizet le kellene zárni és nagy rumli lenne kioperálni az egész vackot a falból. Bele egyezett, hogy kedden hívjak egy szerelőt. Kapóra jött nekem a dolog, mert már itt a csap, amit a konyhába akart beszerelni, de most rábeszéltem, hogy hagyjuk meg azt is a szerelőnek. Rémes még nézni is, ahogy fekszik bent a mosogató szekrényben és szerel. Néhányszor már előadta, nem szeretném hogy még mindig ő csinálja. A helyi kisokosban sok szerelő hirdet. Remélem kifogok egy rendeset.

Hetek óta ez volt az első valamelyest normális nap.

Ráadás

Végül volt még két saját tulajdonú lakás, ami szerepet játszott az életemben.
Az egyik Spanyolországban volt Marbellában. Ez egy nagy szerelem eredménye volt. Mikor véletlenül egy utazási iroda jóvoltából oda kerültünk, rögtön beleszerettünk a helybe és a házba, ahol a későbbi lakásunk volt. 2-3 utazással később, elkezdtünk érdeklődni, hogy hogyan lehetne és mennyiért egy lakáshoz jutni. Akkoriban haldoklott a szálloda rész és aránylag nem volt túl drága a lakás.  Mondtam az ismerősöknek, hogy akkor most elkezdek spórólni, mert persze pénzünk nem volt. Aztán haza utaztunk, Zürichbe, szeptember végén. November végén telefonálnak az ismerősök, hogy lenne egy eladó lakás. Ők meg is nézték, küldték levélben a móricka alaprajzot és a tulajdonos nevét és telefonszámát. Valamint azt az igen fontos tájékoztatást, hogy a hölgy beszél németűl. Elkezdtünk levelezni és karácsonyra megvettük a lakást. Elég sokat engedett az árból, ha még abban az évben lebonyolítjuk a vételt. Hirtelen főleg baráti kölcsönökből fizettük ki. Bankban csak a számláinkat húztuk túl. Kicsike lakás volt, 50 nm. Nappali és háló, fürdő és egy pici konyha, balkon, tengerparti kilátás. Volt sok beépített szekrény és általában be volt bútorozva, de mindent ki kellett dobni. Viszont a hely! A sokemeletes ház a tengerparton van. Nagy, szépen karban tartott kert övezi és két medence is van. A kertből direkt ki lehetett menni a tengerpartra, ha pedig a ház kijáratán mentünk ki, 10 perc alatt az óvárosban voltunk. Nekem ez maga volt a csoda. Férjem halála után eladtam a lakást. Úgy éreztem, hogy soha többet nem fogok oda menni. Aztán a népes baráti kör rábeszélt és még sok évig jártam minden évben. Béreltem a lakást, nem volt gond vele. Aztán néhány éve tényleg örökre búcsút vettem Marbellától, ami nagyon megváltozott  a turisták hatására.

Mikor B.-val megismerkedtem, gondoltam jó lenne, Floridában tölteni a hosszú sötét teleket. Az ottani ingatlanpiac összeomlóban volt, vicces összegekért lehetett lakást venni. Házat is, de attól Isten mentsen engem. El is küldtem egyedűl, hogy keressen lakást, elérhető áron nyugdíjas övezetben és legyen a közelben gyalogosan elérhető üzlet. 10 napig keresett és az utolsó pillanatban talált is. Nappali, 2 hálószoba, 1 fürdő konyha és az u.n. Florida room, ami egy üvegezett zárt veranda szerüség. Mikor megláttam nem voltam boldog. A lakás északra nézett. A nappali sötét volt, de mindegy. Telelni jó lesz. B. remekül elvolt, mert sokat kellett építkezni alakítani stb. Csak egy keskeny ágy és egy ócska kanapé volt, semmi más. Az első ott tartózkodásunk rohangászással és bútor kereséssel tellett. Szerencsére van ott is IKEA megcsináltuk a konyhát és nagyjából berendezkedtünk. A harmadik évben felfedeztem, hogy a szemben lévő házban eladó egy lakás. Nézzük meg! Megnéztem és megvettük. Világos volt, délre nézett egy hatalmas tölgyfa árnyékolt csak, tele mókusokkal. Persze ezt is fel kellett újítani, itt két fürdő volt, volt segítségünk is. Ezek a lakások mind olyan 100 nm. körüliek voltak. Megint építkeztünk, szép lett. Mindez nem segített azon, hogy én a klíma változást kizárólag Floridában éreztem. Hűvös szeles telek voltak. Az első lakást persze már rég eladtuk, elkezdtük árulni a másodikat is. Azóta tudom, hogy nekem nem kell saját tulajdonú ingatlan.

Életem szinterei 8

Szóval most következik Pest, ami igazándiból mégis Buda lett. Mikor haza jöttünk beszorultunk a 86 nm.-re. KInt nagyjából eladtuk és elajándékoztuk a bútorokat, mert tudtuk, hogy nem fog elférni sehova. Itthon várt a gyerek szoba bútorom. Csináltattunk beépített szekrényt, bekönyvespolcoztam minden szabad falat és valahogy elvoltunk. Ha a férjem nem betegszik meg, nyilván tovább léptünk volna, de mire sorra került volna a váltás, már beteg volt. Halála után, elég sokáig zombiként működtem. Aztán próbáltam keresni valahol nagyobb lakást, de egyszerűen nem találtam, sőt! megkaptam egy ingatlanos ügyvédtől, hogy maga özvegy, minek magának nagyobb lakás.
A házban felettem volt egy nagy és egy kis lakás. A nagyban lakott a társtulajdonos házaspár, az egyik őrültebb volt mint a másik. A kislakás magyar tulajdonosa meghalt és a német felesége örökölte. Egyszer hallottam, hogy nagy üdvözlés és német duma van a kertben. Kiderült, hogy az örökösnő van itt. Mikor ment el, leszólítottam és gyorsan elmentem vele ebédelni. Megvettem tőle a lakást. Nyilván ideális vevő voltam, tudott velem beszélni az ügyvédje is, a pénzt direkt utaltam, stb. A lakás totálkáros volt. Soha nem használták. Gondoltam, majd lassanként felújíttatom és jó lesz az ápolómnak ha szükségessé válik. Összesen 36 nm. volt. Mikor 1 év múlva megismertem Emberemet, aki igen boldogan jött haza. Vállalta a felújítás költségeit és egy igen helyes kis lakást alakítottam ki neki. Sajnos a ház elég rossz állapotban volt, a tetőt teljesen fel kellett volna újítani, de a bolond társtulajdonos nő, a férj eközben meghalt Lipótmezőn, nem engedett be senkit. Emberem lakása kezdett beázni, de a nővel nem lehetett tárgyalni. Pereskedni nem volt kedvem, elkezdtünk lakást keresni. Szerettem volna a környéken maradni, de egyszerűen nem volt egy normális méretű lakás. Borzasztó sok rossz lakást láttam akkoriban. Végül felfedeztem egy építkezést a Budagyöngye mögött. Volt is egyetlenegy megfelelő lakás de sajnos hiányzott 20 millióm hozzá. Azt már tudtam, hogy nagyjából mennyit kapok a két lakásért. Mondta mindenki, hogy hitel, de én nem csinálok adóságot. Ha nem tudom kifizetni akkor nem tudom megvenni. Annak a háznak az építtetője építette ezt a házat is, ahol most lakom. Az irodájában megláttam egy makettet és elkezdtem nézegetni. Mondta, hogy ott lenne akkora lakás, amit ki tudnék fizetni, körbesüti na nap, más vágyam nem is volt. Beültünk a kocsijába és elhozott. Hát nem egészen volt álmaim lakása, de untam már a keresgélést, az eső meg beesett Emberem lakrészébe, így belevágtam. A lakást tényleg körbesüti a nap, már amikor süt. Nagy előnye még a remek közlekedés és a nagyon jó bevásárlási lehetőségek. Ez így öreg koromra tényleg döntő szempont. A lakás meg olyan, mint amilyet egy Ybl díjas építész képes megtervezni. Sok balkonajtó, kevés ablak, sötét konyha. Eredetileg 4 szoba, amiből aztán kettő közé raktam egy nagy ajtót a másik kettő közül kivetettem a falat. Igy mondjuk a klausztrofobia már nem kerülget. Viszont a rengeteg fölösleges és használhatatlan balkon helyett még egy szoba igen jól jönne. Akkor talán lenne egy ebédlőasztal is a lakásban. Végül is az a 22 nm. hiányzik, amivel ez a lakás kevesebb a régi 2 lakásnál, de több költözés nem lesz, illetve ha összejön az öregotthon, de oda csak olyan szálloda jelleggel tervezek költözni.
Írok majd még a két nyaraló lakásról is, aztán vége a sorozatnak. De lesz új, az eszközökről fogok írni amikkel dolgoztam a 40 év munkaidőm alatt.

Életem színterei 7

A lakás kettőnknek ideális volt. Az utca felé nézett 2 nagy szoba és közte egy kicsi. Az egyik lodzsával is rendelkező nagy szoba lett az enyém. Mellette a kis szoba lett a tv-szoba amellett a nagy szoba lett a nappali. Nappaliban tolóajtó volt, nálam mindig nyitva ahová vezetett közepes nagyságú szoba, lett az ebédlő. A másik oldalon volt egy kisebb és egy nagyobb szoba, ez lett férjem lakosztálya. Ezek a hátsó kertre néztek. Az utcára néző szobák plafonján stukkó volt a parketta pedig intarziás. A többi szobában csak sima mennyezet volt és normális parketta. Nagy tágas előszoba volt, persze tele ajtókkal és két beépített szekrénnyel. Fürdő egyszerű, nagy beépített kád, mosdó és kész. Külön wc, mosdóval. A konyhát teljesen újra kellett berendezni, mer a régi berendezése szét volt korhadva. Természetesen IKEA konyha lett berakva. A gáztűzhely majdnem új volt. No és a nagy csoda, a konyhából szép nagy balkon nyilt a hátsó kertre. Hihetetlen módon élveztük mindketten a lakást, még ha vendég fogadásra nem is volt ideális. Mikor a gyakori háló vendégek jöttek, akkor vagy én vagy a férjem költöztünk és átadtuk a helyünket a vendégeknek. Természetesen csak kedves jó barátok jöhettek, így szívesen meghoztuk ezt az áldozatot. Járt még a lakáshoz két nagy pince és egy nagy padlás rész is. Mindennek volt helye végre, kényelmesen elnyújtózkodhattam. Igaz a férjem utána azt mondta, hogy "néha azt hittem megbolondulsz" a kereséstől, de megérte. Nagyon kellemes, szép emlékű 13 évet töltöttünk a házban.
Aztán egy szép napon a férjem azzal jött haza az irodából, hogy felajánlották neki a pesti iroda vezetését, mit szólok hozzá? Az örömömet elmondani se tudom. Azt hiszem sírtam az örömtől. Én akkor már a nyugdíj szélén álltam. A munkám hihetetlen unalmas volt, ugyanis szerencsésen elorganizáltam magam alól a munkát és nem jött több.  Ugyanakkor jól fizettek és nem akartam azt mondani, hogy kevés a munka, mert a pénzre szükség volt, nagyon is, mert utolsó karácsonyi hazarohanásunk alatt vettünk egy kis lakást, aminek kinyögtem az árát, de át is kellett építeni, szóval nem dúskáltunk éppen. Az állást 1993 március 1. kellett elfoglalni. Ez 92 decemberében volt. Karácsonyra haza jöttünk, baráti segítséggel találtunk vállalkozót, megbeszéltük az építkezést. Ami ezután jött az a részemről 23 év, férjem részéről 36 év svájci lét felszámolása volt
 Mikor elkezdtem Pesten lakást nézni, csupa belvárosit jelöltem meg az Express c. újságban, mert ez volt az egyetlen lap, ami hirdetésekkel foglalkozott. Férjem erre kicsit csalódottan megjegyezte, hogy az hittem Budán keresel lakást. Nem értettem, mivel ő soha életében nem lakott Pesten, kizárólag általam került ide, de rendeben, akkor keresek Budán. A karácsonyi 10 nap, lázas kereséssel telt, de találtam egy kedvemre való és megfizethető lakást a II. kerületben a Pasaréti út felett.Persze teljesen át kellett alakítani. A barátom, akit megkértünk,hogy bonyolítsa le az ügyletet, le akart beszélni róla, de nem hagytam magam. Persze akkor még szó se volt a haza költözésről, így nem volt akkora baj, hogy alapból kicsi volt. De miután osztott életmódra készültünk az akkor még távoli jövőben, elégnek találtuk.
Következnek a pesti lakások
 

Életem szinterei 6

Közel 3 évet húztunk le a kis lakásban, mikor jött a hír, hogy lenne egy szép nagy lakás a közelben. Mentünk, néztük és meg is kaptuk. Ez eredetileg 4 szoba volt, de az előző lakó össze nyittatta a nappalit a hálószobával, így egy igazi tágas tér alakult ki. Volt még két u.n. gyerekszoba, elég élhető nagyságúak, konyha fürdő és külön wc, balkon. A hely szuper volt, a lakás tájolása is, körbe sütötte a nap. Egy zsákutca végén volt a ház, tovább már csak gyalog lehetett menni az erdőbe. Az erdei út végén volt a városi villamos végállomása.Eleinte a szomszédos kórházban dolgoztam, ami 5 perc séta volt. Aztán váltottam és a városba jártam dolgozni. Reggelente igyekeztem a férjemmel menni autóval, este meg bandukoltam át az erdőn, ami jó 20 percet jelentett. Jó időben semmi baj nem volt, de télen sötétben már kellemetlen volt. Én mindig városi lakásra vágytam, de úgy éreztem, hogy a férjemnek abban a faluban vannak a gyökerei, nemigen mozogtam. Aztán 5 év elteltével, a férjem katona volt, ronda hideg havas idő volt. 5 után már tök sötét egy lélek nem járt az erdőben, ahol napközben mikor olvadt, az erdészet traktorai jártak az uton, csetlettem botlottam a rögös jeges uton. Belém villant, hogy ha itt most elesek, reggelig nem talál rám senki. Kellemetlen érzés volt és elhatároztam, hogy költözünk. Férjemnek óvatosan adtam be, mikor haza jött a katonásdiból, hogy mit szeretnék. Könnyedén válaszolt, hogy ha találsz lakást akkor nem bánom. Persze azt hitte, hogy ugyse találok, mert Zürichben általában a statisztika szerint 0,2 darab kiadó lakás volt. Mondhatom, hogy megszállottan kerestem. Internet még nem volt, csak újság hirdetések és közvetítő cégek. December közepén kaptam egy telefont egy közvetítőtől, hogy lenne egy lakás 6 szoba, jó helyen érdekel-e. Hat szoba, mennyibe kerül? Kb. ugyanannyi volt a bér, mint ahol akkor laktunk. Másnap megbeszélt időre mentünk nézni. Idős házaspáré a ház, minden szinten egy lakás van, a kiadó az első emeleti. Felettünk a fia lakik családostól és legfelül pedig ők. Megnéztük a lakást, rettenetes állapotban volt. Két generáció halt már ki belőle és senki nem csinált semmit. De mondták, hogy ők a villanyvezetékeket megcsináltatják a lakásban, kicserélik a mosdót és a wc-t, mert mindkettő repedt volt már. Festetni vagy tapétáztatni nekünk kell, amihez majd hozzá járulnak. Mondtuk, rendben. Ezután még bemutatott az alsó lakónak, a menyének és a fiának, majd távoztunk. Mondták, hogy még két jelölt van, majd értesítenek. Eltelt egy hét és már magamban lemondtam a csodáról, mikor telefonáltak, hogy ha akarjuk, mehetünk másnap aláírni a szerződést. Másnap, némi vörösbor kíséretében alá is írtuk a szerződést, miközben kiderült, hogy mi voltunk a többieknek a legszimpatikusabbak, ezért esett ránk a választás. Nos kitapétáztatni egy 6 szobás, 165 nm, 3.40 belmagasságú lakást, stukkós mennyezetekkel, nem volt olcsó. Szerencsére találtunk egy frissen odakerült magyar festősrácot, aki hozta a haverját és hétvégenként nagy erővel folyt a munka. A srácokat olasz lágerből hozták ki a svájciak, jól beszéltek olaszul. A háztulajdonos házaspár félig olaszok voltak és annyira tetszett nekik ahogy a fiuk dolgoztak, hogy kávéval és süteménnyel kedveskedtek nekik. Mi pedig a végén több hozzá járulást kaptunk, mint amennyit elsőre ígértek.  Folyt.köv.

Életem szinterei 5

Nos milyen is volt a lakás? 54 nm. Egy szoba alkóv, elég nagy konyha, fürdőszoba. Belvárosi csendes utca, mindenhez közel.  Akkori igényeimet tökéletesen kielégítette. A berendezés igen lassan alakult,, de mikorra a szüleimet 3 év után kiengedték, vettem egy szép kényelmes szófát. Azon aludtam, amig ott voltak. Apám meg egy kinyitható ágyon a konyhában, anyám az én ágyamon az alkóvban. Persze minden IKEA volt. Volt egy használtan vett tv is, ami egy szekrénybe volt beépítve és két markos pasi majd megszakadt, amig behozták a lakásba. Svéd standard szerint volt az előszobában beépített szekrény, amiben elfért az akkori hatalmas ruhatáram, Konyha is be volt építve, de az már elég lestrapált állapotban volt. Mikor átfestettem napsárgára az összes szekrényt már jobban nézett ki. Mondhatom, hogy nagyon kellemesen és kényelmesen éldegéltem ott egészen 1972.
Akkor már mint szabad svéd állampolgár Németországba, pontosabban Stuttgartba költöztem. Nem szerettem Stuttgartot mert nem volt se tó se folyó a városban, ilyen helyen én nem érzem jól magam, de ugródeszkának szántam. Első 3 hónapot egy szörnyű albérletben töltöttem, amit a hugom keresett számomra. A szoba lichthofra nézett és a zuhany a konyha sarkába volt beépítve. Plusz még egy házaspár lakott ott. A licthofot szó szerint kell érteni, le kellett mennem a ház elé, hogy megnézzem milyen az idő mit kell felvennem. Alig vártam, hogy elteljen a 3 hónap, amiire ő fix szerződést kötött. Pénzem nem volt, különben azonnal ott hagytam volna. Utána már magamnak kerestem lakást, normális egy szoba, konyha, fürdő, részben bútorozva. Ágy volt. Nem volt álmaim lakása, de jól ki lehetett bírni ott az életet. Hamarosan találkoztam a férjemmel és gyorsan kiderült, hogy Svájc lesz a végső cél, nem Németország. Így aztán 1972 novemberében beraktuk a két nagy kofferemet a huszonéves VW bogárba és "költöztem" Svájcba. Stockholmból úgy jöttem el, hogy 1 év fizetés nélküli szabadságon voltam és a lakásomat kiadtam 1 évre. Onnan aztán csak a következő évben költöztem úgy igazán.
Svájcban az első állomás Zollikerberg volt. Ez egy gazdag falu, helyenként összenőve Zürichel. Férjemnek és anyósoméknak is egy lakópark félében volt lakásuk. Ott 56-ban, mikor férjemék mint friss menekültek oda kerültek, még tehenek legeltek. Őket ez a falu fogadta be és végig ott laktak. Férjemnek egy u.n. 3,5 szobás lakása volt, ami kifogástalan egy embernek. A 3,5 szoba 76 nm volt. Nem volt külön wc, csak a fürdőszobában. Mikor először oda vitt, rémülten néztem körül, hogy és én hol fogok lakni?  A kicsike gyerekszoba szerencsére még nem volt berendezve, így az lett az én szobám. Nem sokkal volt nagyobb mint a pesti cselédszoba. Hirtelen házasságunk után férjem állandóan bútorüzletek felé irányított, ahol méreg drága klasszikus hálószobákat árultak. Erről az útról gyorsan letérítettem és inkább aludtam a nappaliban a szófán, egész addig mig nem jöttek le Stockholmból a bútoraim. Akkor viszont férjemnek is annyira megtetszett az IKEA ágy, hogy vettünk neki is egyet. Lakás be és át lett rendezve, de kicsi volt. Terjesztettem erősen, hogy kellene egy nagyobb  és csodák csodája 3 év múlva találtunk is egy megfizethető nagyobbat.

Életem színterei 4

1953 tavasza már megint Angyalföldön talált minket. A lakásunk berendezését kiárúsítottuk, a legtöbbet Apám lemezgyűjteménye érte. 1 szoba bűtor maradt meg, az én szobám, mondván ha férjhez megyek, legyen legalább 1 szoba bűtorom. Ez a nagy szekrény kivételével még ma is itt áll a lakásomban. 80 éves kézzel csinált bűtorok, már szinte műemlék velem együtt.
A hajdan tágas lakás elég szűknek bizonyult hat személynek. Ekkor próbáltuk kitenni a lakót, természetesen felajánlva, hogy kap egyen értékű lakást, nem volt hajlandó mozdulni. A sok rosszból, nekem annyi hasznom lett, hogy az enyém lett a cselédszoba, így végre egyedül alhattam egy szobában. 1956-ban meghalt a nagymama, majd néhány év múlva követte nagypapa is, igy lassan lazult a helyzet, de igazán kényelmes akkor lett, mikor 1965-ben disszidáltunk, húgom is és én is.

Stockholm 1965 szeptemberében érkeztem. Az első 9 hónapot két különböző cseléd állásban töltöttem, ahol volt saját használatra garzonom. Nagyon gyorsan tájékozódtam az ottani magyaroknál, hogy mi is a lakáshelyzet. Nem volt rózsás. Miután már nagyon régóta lakbérstop volt, a magán bérházakba elég sok pénzért lehetett csak lakáshoz jutni. Feketén adták vették a lakhatási lehetőségeket, akár csak itthon akkoriban. Léteztek még a szövetkezeti lakások, ahova be lehetett lépni, de hosszú évek múlva került csak sor az újoncokra. Svéd nagyszülők, az unoka születésekor beléptetik az unokát, aztán fizetik a havi tagdíjat, hogy mire az unoka felnő, legyen lakása. Gyorsan terjedő ismeretségi köröm akkoriban már többnyire saját házban lakott, ezt a svéd állam hatalmas adókedvezményekkel szubvencionálta.. Mikor mondtam, hogy én csak a belvárosban akarok lakni, kinevettek, mert az képtelenség.
Persze hamar megtudtam, hogy kb. mekkora az az összeg, amiért adandó alkalommal egy kis bérlakást lehetne szerezni. Ezt közöltem apámmal, mondhatnám telepatikus úton. Én jól tudtam írni, apám meg olvasni a sorok közt és a szavak mögött. Levelek mindig olvasottak voltak mire megérkeztek, mindkét irányban. Telefont, hallhatóan lehallgatták. Amit csináltunk súlyos vétség volt, börtön járt érte, de lassan beindult a dolog. Valamikor márciusban szólt valaki, hogy keres engem valaki lakás ügyben. Kiderült, hogy az illető anyósának volt egy bérháza az általam kiszemelt kerületben, ahol kihalt egy lakó. Julius 1-re lesz beköltözhető a lakás, megkaptam az árat is. Ment a levél a jó hírrel, persze még hiányzott jó pár ezer korona. Voltak álmatlan éjszakáim. Izgultam apámért is, hogy nehogy lebukjon. Anyám már súlyos beteg volt, féloldala béna, nemigen tudta volna egyedül ellátni magát. Még most is belém áll a görcs ahogy írom ezt a dolgot. Nagyon nehéz 4 hónap volt, de a végén össze jött a pénz úgy, hogy a bankszámlámat túlhúztam az utolsó ezresért.
1966 julius elsején beköltözhettem életem első saját lakásába. Persze nem volt semmim. 2 hónapig gummi matracon aludtam. Barátok összeadtak egy olcsó konyhasztalt 4 székkel. 2 hónap műlva vettem egy IKEA ágyat. De jöttek a kimustrált bútorok. Foszlott huzatu kanapé és fotel. Sebaj, varrtam rá huzatot. Egy rettenetes dohányzó asztal és egy kipucolhatatlan folttal rendelkező szőnyeg. A foltra rá állítottam a fotelt. Persze a lakást rendbe is kellett hozni. 36 évig laktak benne és soha nem volt festve. Az eredeti tapéta volt a falon sőtétre koszolódva. De minden mindegy volt, festettem, mázoltam, padlót sikáltam, villanyt szereltem, perzse teljes munkaidőben dolgoztam. Igaz akkor már nem cselédlányként, hanem a postabankban.

Életem színterei 3

1949-ben, nem csak mi, hanem sokan az ismeretségi körünkből felköltöztek Pestre. Szeged egy kisváros volt, mindenki mindenkit ismert és nem volt vitás az ellenszenvünk a rendszerrel szemben. Apám akkor már felszámolta a saját cégét, eladott mindent és nagy erőkkel keresett egy házat Pesten. Végül meg is találta a Pasaréti házunkat, ami akkor ideális választásnak tünt. Volt benne két nagy lakás, ezt tudom 132 nm, a földszinten egy garzon és egy házmesterlakás + 1 garázs. Kert elől, udvar hátul. Szép ház volt, ideális tájolás, jó helyen.
Na persze lakónak felmondani nem lehetett már akkor sem, de a 2. emeleti lakó hajlandó volt kiköltözni, ha találunk számára megfelelő lakást. Ezt se volt könnyű megtalálni de sikerült. Na persze előbb be kellett költöznünk és 3 hónpig ott lakni, amikor hivatalosan el lehetett cserélni és végre valamikor októberben sikerült bejutnunk a saját házunkba. Budapesti lakhelyeimnek ez volt a csúcsa. Egy remek alaprajzu lakás volt. A hallban ott is elfért az ebédlő, sőt a bárszekrény is, apámnak jutott egy nagy szoba, kijárattal a balkonra, de anyám szobája is hasonlóan nagy volt és szintén volt kijárata a balkonra. Balkon is nagy volt és a gyerekszoba is. Gyönyörű nagy fűrdőszoba volt. A konyha és a cselédszoba elég kicsi volt, de a cselédszobába is befért még egy gyerekágy is.  Emlékeimben még ma is úgy él az a lakás, mint egy földi paradicsom. Sajnos az öröm nem tartott sokáig, hamarosan sötét felhők gyülekeztek felettünk. A kitelepítést egy hajszál híjján megúsztuk, de máris jött az államosítás. Nem kellett volna apámnak a jövőre gondolni, hanem csak az akkori szükségletnek éppen megfelelő házat kellett volna venni. Nagy hiba volt. Kezdődtek a csengőfrászos idők. Hol itt hol ott álltak gyanus alakok, volt mikor be is jöttek és nézhettük, hogy nehogy dollárt találjanak a zongorában. Akkoriban ez bevált módszer volt, egy óvatlan pillanatban valahova dollárt csúsztatni, aztán már mehetett is a családfő a börtönbe.
Mint utóbb kiderült a házmesternénk Dobi István nővérének puszi pajtása volt és nagy szorgalommal jelentgetett rólunk minden félét. Akkoriban Dobi is a közelben lakott a nővére és sógora meg ittak mint a kefekötő. A garázst akkor már kiutalták valakinek, akitől elvették a házát és a szomszédban utaltak ki neki egy lakást is, amiből kitelepítették a lakókat.  Jó barátságba kerültünk velük. Szóval megelőzendő a további inzultusokat, jobbnak láttuk elköltözni. Miután a másik lakó is pont elköltözött, a házban belügyminisztériumi szolgálati lakások lettek. A házmester megszerezte a garázst és össze nyitotta a lakásával. Mostanára akkorára nőttek a fák, hogy nem látszik a ház az utcáról.
Az eszemmel tudom, hogy jobb a hely, közlekedésileg és bevásárlásilag, ahol most lakom, mint az volt, de a szívem még mindig oda húz.

Életem szinterei 2.

Szeged
1941-ben épült a Széchenyi téren egy vadonatúj iker bérház. Még nem volt kész a ház, apám rögtön kibérelte a térre néző házban a 3. emeletei 3 szoba hall összkomfortos lakást, nekünk és a ház másik oldalán az első emeleti hasonlót irodának.  Szép nagy tágas lakások voltak, A két szobát, köztük a hallal négyszárnyú üvegajtókkal egybe lehetett nyitni. Ez persze csak  nagyobb vendégség esetén fordult elő. A térre néző nagyobb szoba lett anyámé, az udvarra néző kicsit kisebb apámé és a 3. az enyém. Nagy volt az is. Nem tudom a négyzetmétert, de ha bele gondolok, hogy mi minden bútor fért el kényelmesen, akkor elég nagynak kellett lennie. Pl. a hallban elfért a nagy ebédlőasztal 6 székkel és körben még alacsony szekrények voltak a porcelánoknak és asztalneműknek.
Nekem a fő attrakció a város közepe volt. Ott zajlott az élet az ablak előtt. Onnan néztem végig pl. a németek bevonulását 1944 márciusában, amíg apám el nem rágatott az ablaktól. De 45-ben már zavartalanul nézhettem és hallgathattam az orosz katonazenekart, akik minden délután kivonultak az általuk elfoglalt házból és zenéltek. A barisnyák meg meztelen mellel lógtak az ablakokból. De az esküvőkre a feldíszített konflisok is mindig ott hajtottak el előttünk. Ott tartották a bicikli versenyt is, szóval mindig volt valami történés. Szeged akkoriban egy nyüzsgő élénk város volt. Voltak jó vendéglők, szállodák, színház operával és hangversenyek.
Nem nevezném költözésnek, de 1944 nyarát egy környékbeli tanyán töltöttük, mert már időnként bombáztak és voltak légi riadók is. Októberben viszont költöztünk Pestre. Ez azt hiszem elég komoly teljesítmény volt apám részéről, akkor megszervezni 2 nagy teherautót amire felfért a 4 szoba bútor pianínóval és zongorával együtt. Mindez épségben meg is érkezett és nagymamáék lakása bútorraktárrá változott. Szegények csak épp hogy egy szűk folyosón tudtak bejutni a hálószobájukba.
Mi először a nagybátyámékhoz mentünk a Fővám térre, hatalmas lakásuk volt. Ott nem sokáig maradhattunk mert egy éjszaka jöttek és azonnal távozni kellett a házból, mert robbantani akarták a hidat. Nem tudom milyen bravúrral, de még aznap átköltöztünk az Arany János utcába. Persze csak személyes holmink volt velünk, így a bravúr a gyors lakásszerzés volt. A cég egyik hivatalsegédének a lakását kaptuk meg, teljesen berendezve, Ő katona volt, a felesége meg elment vidékre és a cégnél hagyta a kulcsot. Nem volt egy luxus hely. 3. emelet, azt hiszem lift nem volt és minden szoba a körfolyósóra nézett. Arra emlékszem, hogy a cselédlépcső közvetlen mellettünk volt és mindig azon rohantunk le a pincébe.Elég hamar odébb költöztünk a cég komolyan felszerelt pincéjébe. Mikor vége lett a harcoknak, először nagymamáékhoz mentünk az angyalföldi házba, majd hamarosan vissza Szegedre. A teljesen üresen hagyott lakásunkat elég jól berendezve találtuk. A legkülönbözőbb helyekről kerültek oda bútorok. Eltelt néhány hónap, mire kinyomoztuk az összes tulajdonost. Szerencsére mind élt és boldog volt a bútoraival. Aztán valamikor a nyár folyamán a mi holmink is megérkezett és azt hittük ott folytatjuk az életünket, ahol abba hagytuk. Sajnos nagyon nem így lett és jött a következő költözés.

Életem szinterei, 1.

Karantén okozta ingerszegény életemről mostanában nemigen van írni való. Az ötletet, hogy a lakóhelyeimről írjak, loptam. Most szólok, hogy több részes lesz, mert elég sokat költöztem életemben.
Születni egy angyalföldi szoba konyha lakásba születtem. A ház a nagypapáé volt, aki öregségére vette, nyugdíj kiegészítésnek. Közben épült a közelben az igazi ház, szintén Angyalföldön.
A szoba konyhás lakásról persze semmi emlékem nincs. 1 éves voltam mikor beköltöztünk az elkészült házba. Később porig bombázták, a helyén ma társasház áll. Az igazi ház egy szép széles utcában épült. Sajnos soha nem kérdeztem meg, hogy miért pont oda épült, de gondolom a széles utca, a családi házas környezet és a liget közelsége volt a szempont. A nagypapa pénzéből de apám izlésével épült. Tökéletes Bauhaus ház még ma is, kirí a környezetéből. Lapos tetős. Két lakás készült benne, egy kisebb a nagyszülőknek és egy nagyobb nekünk. A sors úgy hozta, hogy mire a kisebbre szükség lett volna, már egy kitehetetlen lakó volt benne.
Szóval 1936-ban beköltöztünk az új házba, a nagyobbik, 2 szoba összkomfortos lakásba. Anyám ott kezdett önálló háztartást vezetni. Előtte reggeltől estig a nagymamánál voltunk. Volt egy pici kert is, benne homokozó csak nekem és egy nagy fateknő. Földi paradicsom volt. A lakás szép nagy tágas szobák, kelet nyugati tájolás, nagy ablakok sok napfény, berendezés még alig.
Egy szoba volt csak komplett berendezve a hálószoba, mert ez anyám stafirungját képezte. A többi berendezés lassanként készült. Egy asztalosműhelyben csinálták és egy lakberendező rajzolta, apám elképzelése szerint. Hely volt, mert ez a kétszoba hallos lakás 100 nm körül volt. Ekkora térbe ma 4 szobát is bele zsúfolnak.
1941-ben közeledett nagypapa nyugdíjazása és már készültek kiköltözni a belvárosból a házba, mikor apám egy váratlan ajánlatot kapott a cégétől. A cég Szegeden akar egy irodát nyitni, akarja-e megszervezni  és majd vezetni. Természetesen akarta. Előtte voltak Szegeden az ünnepi játékokon és nagyon megtetszett nekik a város. Igy mi költöztünk Szegedre a nagyszülők pedig az általunk addig lakott lakásba.

Belvárosi képek

Írtam a minap a belvárosi sétánkról. Ilyen tömegek mozogtak a Váci utcában és a Vörösmarty téren. Az utolsó kép a "műremek" Vörösmarty tér újra kövezése, amivel tavaly egész nyáron dolgoztak és ez lett belőle.:-(((

Berlini Filharmonikusok

A Berlini Filharmonikusoknak ma van a születésnapjuk. 30 éve minden május elsején más európai nagyvárosban, valami szokatlan helyen adnak koncertet, délelőtt. Lemondott útjaink idegenvezetője írt és hívta fel a figyelmemet, mert a tv közvetítette.
Nagyon szomorú hangverseny volt. Kevés zenész egymástól távol adta elő a műveket, a végén egy Mahler szimfóniát  amihez normál esetben hatalmas zenekar kell. Ezt most átírták ilyen kamarazene jellegűre. Mikor befejezték, se meghajlás se taps, szépen össze szedték a kottát és a hangszerüket és kiballagtak a színpadról. Én meg a szófán sírva fakadtam, egyedül voltam. Eszembe jutott, hogy már feltehetően soha nem fogom hallgatni élőben se őket se mást, erre a rohadt szájkosaras karantén életre lettem ítélve így a végén. Milyen igaza volt annak a filozófusnak, aki a napokban azt mondta, a mitől fél kérdésre, hogy a hosszú élettől. Kb. 40 éves volt a pasi. Meg is magyarázta. Egy darabig jó az élet, de ahogy múlnak az évek egyre másra jönnek a bajok, beszűkül minden, nem jó. Jobb időben meghalni. Tényleg jobb lett volna már úgy 80 körül.
Jövőre Barcelonában a Sagrada Familiában akarják megtartani ezt a születésnapi koncertet. Ha lehet elmegyünk.