1953 tavasza már megint Angyalföldön talált minket. A lakásunk berendezését kiárúsítottuk, a legtöbbet Apám lemezgyűjteménye érte. 1 szoba bűtor maradt meg, az én szobám, mondván ha férjhez megyek, legyen legalább 1 szoba bűtorom. Ez a nagy szekrény kivételével még ma is itt áll a lakásomban. 80 éves kézzel csinált bűtorok, már szinte műemlék velem együtt.
A hajdan tágas lakás elég szűknek bizonyult hat személynek. Ekkor próbáltuk kitenni a lakót, természetesen felajánlva, hogy kap egyen értékű lakást, nem volt hajlandó mozdulni. A sok rosszból, nekem annyi hasznom lett, hogy az enyém lett a cselédszoba, így végre egyedül alhattam egy szobában. 1956-ban meghalt a nagymama, majd néhány év múlva követte nagypapa is, igy lassan lazult a helyzet, de igazán kényelmes akkor lett, mikor 1965-ben disszidáltunk, húgom is és én is.
Stockholm 1965 szeptemberében érkeztem. Az első 9 hónapot két különböző cseléd állásban töltöttem, ahol volt saját használatra garzonom. Nagyon gyorsan tájékozódtam az ottani magyaroknál, hogy mi is a lakáshelyzet. Nem volt rózsás. Miután már nagyon régóta lakbérstop volt, a magán bérházakba elég sok pénzért lehetett csak lakáshoz jutni. Feketén adták vették a lakhatási lehetőségeket, akár csak itthon akkoriban. Léteztek még a szövetkezeti lakások, ahova be lehetett lépni, de hosszú évek múlva került csak sor az újoncokra. Svéd nagyszülők, az unoka születésekor beléptetik az unokát, aztán fizetik a havi tagdíjat, hogy mire az unoka felnő, legyen lakása. Gyorsan terjedő ismeretségi köröm akkoriban már többnyire saját házban lakott, ezt a svéd állam hatalmas adókedvezményekkel szubvencionálta.. Mikor mondtam, hogy én csak a belvárosban akarok lakni, kinevettek, mert az képtelenség.
Persze hamar megtudtam, hogy kb. mekkora az az összeg, amiért adandó alkalommal egy kis bérlakást lehetne szerezni. Ezt közöltem apámmal, mondhatnám telepatikus úton. Én jól tudtam írni, apám meg olvasni a sorok közt és a szavak mögött. Levelek mindig olvasottak voltak mire megérkeztek, mindkét irányban. Telefont, hallhatóan lehallgatták. Amit csináltunk súlyos vétség volt, börtön járt érte, de lassan beindult a dolog. Valamikor márciusban szólt valaki, hogy keres engem valaki lakás ügyben. Kiderült, hogy az illető anyósának volt egy bérháza az általam kiszemelt kerületben, ahol kihalt egy lakó. Julius 1-re lesz beköltözhető a lakás, megkaptam az árat is. Ment a levél a jó hírrel, persze még hiányzott jó pár ezer korona. Voltak álmatlan éjszakáim. Izgultam apámért is, hogy nehogy lebukjon. Anyám már súlyos beteg volt, féloldala béna, nemigen tudta volna egyedül ellátni magát. Még most is belém áll a görcs ahogy írom ezt a dolgot. Nagyon nehéz 4 hónap volt, de a végén össze jött a pénz úgy, hogy a bankszámlámat túlhúztam az utolsó ezresért.
1966 julius elsején beköltözhettem életem első saját lakásába. Persze nem volt semmim. 2 hónapig gummi matracon aludtam. Barátok összeadtak egy olcsó konyhasztalt 4 székkel. 2 hónap műlva vettem egy IKEA ágyat. De jöttek a kimustrált bútorok. Foszlott huzatu kanapé és fotel. Sebaj, varrtam rá huzatot. Egy rettenetes dohányzó asztal és egy kipucolhatatlan folttal rendelkező szőnyeg. A foltra rá állítottam a fotelt. Persze a lakást rendbe is kellett hozni. 36 évig laktak benne és soha nem volt festve. Az eredeti tapéta volt a falon sőtétre koszolódva. De minden mindegy volt, festettem, mázoltam, padlót sikáltam, villanyt szereltem, perzse teljes munkaidőben dolgoztam. Igaz akkor már nem cselédlányként, hanem a postabankban.
A hajdan tágas lakás elég szűknek bizonyult hat személynek. Ekkor próbáltuk kitenni a lakót, természetesen felajánlva, hogy kap egyen értékű lakást, nem volt hajlandó mozdulni. A sok rosszból, nekem annyi hasznom lett, hogy az enyém lett a cselédszoba, így végre egyedül alhattam egy szobában. 1956-ban meghalt a nagymama, majd néhány év múlva követte nagypapa is, igy lassan lazult a helyzet, de igazán kényelmes akkor lett, mikor 1965-ben disszidáltunk, húgom is és én is.
Stockholm 1965 szeptemberében érkeztem. Az első 9 hónapot két különböző cseléd állásban töltöttem, ahol volt saját használatra garzonom. Nagyon gyorsan tájékozódtam az ottani magyaroknál, hogy mi is a lakáshelyzet. Nem volt rózsás. Miután már nagyon régóta lakbérstop volt, a magán bérházakba elég sok pénzért lehetett csak lakáshoz jutni. Feketén adták vették a lakhatási lehetőségeket, akár csak itthon akkoriban. Léteztek még a szövetkezeti lakások, ahova be lehetett lépni, de hosszú évek múlva került csak sor az újoncokra. Svéd nagyszülők, az unoka születésekor beléptetik az unokát, aztán fizetik a havi tagdíjat, hogy mire az unoka felnő, legyen lakása. Gyorsan terjedő ismeretségi köröm akkoriban már többnyire saját házban lakott, ezt a svéd állam hatalmas adókedvezményekkel szubvencionálta.. Mikor mondtam, hogy én csak a belvárosban akarok lakni, kinevettek, mert az képtelenség.
Persze hamar megtudtam, hogy kb. mekkora az az összeg, amiért adandó alkalommal egy kis bérlakást lehetne szerezni. Ezt közöltem apámmal, mondhatnám telepatikus úton. Én jól tudtam írni, apám meg olvasni a sorok közt és a szavak mögött. Levelek mindig olvasottak voltak mire megérkeztek, mindkét irányban. Telefont, hallhatóan lehallgatták. Amit csináltunk súlyos vétség volt, börtön járt érte, de lassan beindult a dolog. Valamikor márciusban szólt valaki, hogy keres engem valaki lakás ügyben. Kiderült, hogy az illető anyósának volt egy bérháza az általam kiszemelt kerületben, ahol kihalt egy lakó. Julius 1-re lesz beköltözhető a lakás, megkaptam az árat is. Ment a levél a jó hírrel, persze még hiányzott jó pár ezer korona. Voltak álmatlan éjszakáim. Izgultam apámért is, hogy nehogy lebukjon. Anyám már súlyos beteg volt, féloldala béna, nemigen tudta volna egyedül ellátni magát. Még most is belém áll a görcs ahogy írom ezt a dolgot. Nagyon nehéz 4 hónap volt, de a végén össze jött a pénz úgy, hogy a bankszámlámat túlhúztam az utolsó ezresért.
1966 julius elsején beköltözhettem életem első saját lakásába. Persze nem volt semmim. 2 hónapig gummi matracon aludtam. Barátok összeadtak egy olcsó konyhasztalt 4 székkel. 2 hónap műlva vettem egy IKEA ágyat. De jöttek a kimustrált bútorok. Foszlott huzatu kanapé és fotel. Sebaj, varrtam rá huzatot. Egy rettenetes dohányzó asztal és egy kipucolhatatlan folttal rendelkező szőnyeg. A foltra rá állítottam a fotelt. Persze a lakást rendbe is kellett hozni. 36 évig laktak benne és soha nem volt festve. Az eredeti tapéta volt a falon sőtétre koszolódva. De minden mindegy volt, festettem, mázoltam, padlót sikáltam, villanyt szereltem, perzse teljes munkaidőben dolgoztam. Igaz akkor már nem cselédlányként, hanem a postabankban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése