P.S. Lencse!

Alig hogy elküldtem a posztot, kimegyek a konyhába, hogy főzzek tarhonyát a maradék zuzapörkölthöz. Kihúzom a szekrényt, odanyulok a tarhonyáért és mi van a kezemben? A lencse. Ugyanezt a szekrényt, az összes polcaival, tegnap mindketten többszörösen átnéztük. A tarhonya is ott volt, mellette. Már nem hülyülünk meg.:-(

Lencse

A múlt héten megvettem a lencsét, a holnapi ebédhez. Tegnap este gondoltam beáztatom. Megyek a konyhába, lencse nincs. Keresem keresem de hiába. B. mondja, de hát ott volt a pulton, igen én is úgy tudom, hogy ott volt de nincs. Erre ő is átnézett minden elképzelhető polcot a konyhában, de lencse nincs. Aztán nézem még az éjszaka a 3 tenor első koncertjét. Igen érdekes volt, mert a dirigens Zubin Meta? mesélt időnként a nehézségeikről. Ugye 3 sztártenor és két hatalmas zenekar egy teljesen új, akusztikailag ismeretlen, környezetben, okozott némi fejtörést. Na de minden jó, ha jó a vége. A 3 tenor óriási siker lett és kiment a zene a szűk opera látogatók köréből a világba. Miközben néztem, majd az ezt követő karácsonyi koncert alatt is, fel- felpattantam és kimentem a konyhába keresni az elátkozott lencsét. Lencse nincs, így ma mentem a bótba megint. Persze tömeg, de mekkora. Az emberek mindenféle papír fecnikkel fizetnek, ami elég sok adminisztrációt követel, vagy kártyával, aminek vagy tudják a kódját vagy nem. Gondoltam, megőrülök ha ezt végig kell itt állnom az egy zacskó lencsével a kezemben. Így aztán jól előre furakodtam a kasszához és leszólítottam egy fiatalembert, hogy ugyan fizesse már ki a lencsémet, itt az ára. Pillanatokon belül szabadultam, kölcsönösen boldog újévet kívántunk egymásnak és boldogan távoztam az üzletből. Lencse ázik.

Hülyeségünk

Valamikor, nem is annyira régen, igen jó memóriám volt. Nem kellett semmit felírni, még a telefon számokat is mind fejből tudtam. Nos ez sajnos már nem érvényes, így elkezdtem mindent felírni. Igen ám, csak eszembe se jut a naptárt megnézni. Most az történt, hogy hetekkel ezelőtt vettünk jegyet, jan. 28. Edit Piaf koncertre. Ez a dátum nagyon bevésődött nálam, tudtam kivűlről. Naptárba is beírtam, még azt is, hogy a jegyek B.-nél vannak.
Közben jött egy egyéb internetes találkozó is szintén jan. 28. Ma délelőtt valahonnan kiderült, hogy a koncert este 7-kor kezdődik, erre írtam ma! egy e-mailt, hogy sajnos nem tudok menni, de érezzék jól magukat, talán majd jövőre összejön. Délben megérkezett Berlinből a sütemény csomag. Délután telefon, köszönet stb. Valahogy beszélgetés közben említ a barátnőm valamit, hogy ma 29.én mennek színházba. Mondom: ma 28. van. Nem dehogy, mondja ő. Na ezen néhány másodpercig elvitatkoztunk, majd rápillantottam a képernyő jobb alsó sarkára és nyomban kiderült, hogy ma tényleg 29. van. Közben B. is megérkezett a terápiáról, ami tudta, hogy ma 29.-én volt. Mondom neki, hogy a koncert ugrott. Miért? Felvilágosítom, csodálkozik. Biztos? Hol a jegy? Jegyet nem találom, ő meg: Nálam nincs, nem is láttam.
Végül megnéztem a naptárt, ahol szépen be volt írva a dátum is és a jegy helye is. Elég hosszasan kereste, de megtalálta. Persze, hogy nála volt.
Ezután írtam e-mailt az ismeretlen talizóknak. Gondolom most már holt biztosak benne, hogy egy demens öregasszony vagyok.:-(

Zeneakadémia, Titok koncert

A Fesztivál zenekar minden év karácsonyán megrendezi az u.n. Titok koncertet. Ilyenkor nincs előre kinyomtatott műsor, hanem meglepetések. Miután az akadémia sokáig zárva volt vagy mi nem voltunk itthon, eddig mindig a Kongresszusi központban voltunk ezeken a koncerteken. Ezek mindig jó hangulatu kellemes ünnepi események voltak. No most az idén először Zeneakadémia, ami gyönyörűen felújított, minden az eredeti stb. Nem tudom miért csinálták 1907-ben ilyen sötétre a terem alsó részét, de valami hihetetlenül lehangoló.
Fischer Iván is azzal kezdte, hogy mikor a felújítás után először jött be a terembe úgy érezte, hogy sötét. Ezért aztán a koncertet is egy igen sötét komor művel kezdte Schumann  Manfred nyitány. Miközben szépen szólt a zene, azon merengtem, hogy kb. 20 éve és utána 3 évig arról szólt az életem, hogy mit is lehetne tenni az akkoriban iszonyatosan lepukkant Zeneakadémia javára. Nem egyedül voltam persze, hanem az akkor svéd követ felesége és egy általa verbuvált igen lelkes külföldi női csapat tagjaként. Hihetetlen dolgokat műveltünk, hangversenyt rendeztünk, pénzt koldultunk és nem mellesleg segítettük a Zeneakadémiát mint szervet kicsit európaivá formálni. Nem volt pl. egy normális levélpapírjuk, arról nem is beszélve, hogy könyörögni kellet, hogy ugyan köszönjék már meg a bejövő pénzeket az adakozóknak stb. Szóval ilyen számunkra alapvető dolgokkal kezdtük. Tudtuk persze, hogy mi nem tudjuk felújíttatni az intézményt de legalább apró külsőségekre igyekeztünk hatni. Szóval ezek a küzdelmek vonultak végig lelki szemeim előtt, miközben szólt a komor zene és meg kellett állapítanom, hogy most mikor minden kész, nem szeretem a Zeneakadémiát. A további műsor se tetszett. Mintha Fischer Iván se lett volna a megszokott formájában, nem viccelődött és nem volt semmi komoly meglepetés. A műsor további része kifejezetten nem tetszett, kivéve a befejező Mahler szimfóniát.
A szünetben meglátogattam a mellék helyiséget is, ami elég borzalom lett. Olyan szűk, hogy ketten nem férnek el egymás mellett csak lapjával. Van összesen 2 fülke és ráadásul az egész picike hely grafit szürke csempékkel van kirakva. Ettől aztán nem csak kicsi de nyomasztó is lesz az egész. Egyetlen pozitívum, hogy beépítettek egy liftet, amit a közönség még nem fedezett fel, így a fájós térdemmel nem kellett emeletre fel-le másznom a tömegben. Ki és bemenet kizárólag a főkapun, ahová természetesen a taxiknak se szabad behajtani. De ezen már nem is csodálkozom. Kíváncsian várom, hogy mikor bontják fel az utat az Opera előtt, hogy oda se lehessen odamenni taxival. Nem mintha vágynék a totál tönkretett társulatra.

Olvasgatok

Olvasgatok minden féle fórumokon, facebookon stb.
Mai szenzáció "Ákos" szerintem direkt csinálta, mert eddig a kutya se tudta, hogy ki ő. Most se tudom igazán, de úgy tűnik még szponzora is volt a T-Com. Nos számukra is lenne jobb ötletem, pl. a Fesztivál zenekar. Azokat legalább nagyjából az egész világon ismerik és igen elismert zenekar.
Persze én hiperérzékeny vagyok a témára, mert szerencsétlenségemre a legszebb Ratko korszakban voltam fiatal. Azóta ha bárki azzal jön, hogy miért nem szülnek a nők többet, vagy egyáltalán, kiütést kapok. Kinek mi köze hozzá? Nem vagyok én tenyésztehén!

Na de vannak apróbb szórakoztató dolgok is. Kukkolok néha egy topicot valahol, ahol néhány 60+ nő írogat. Témák, ebben a sorrendben: kutya, macska, kert és unoka. Na most az egyiknek meghalt a férje. Ezt nem ő írta, hanem a barátnője, aki naponta beszél vele, mint írta. A többiek meg résztvevőn kérdik, hogy mi van vele, hogy bírja? Mire a barátnő: "Még fel se fogta milyen férj és kocsi nélkül élni."  Hát nem tudom. Férj nélkül élni nagyon rossz. Kocsi meg hiányzik a csodának. Ezek tényleg ennyire primitívek???

Mindenféle

Addig nyűglődtünk a repülő jeggyel, hogy elmentünk tegnap egy utazási irodába. Egyszer már csináltuk ezt, mert kint alvással nemigen tudunk itthonról jegyet rendelni. No meg a visszaút is megoldatlan volt.
B.-vel a bevásárló központban randevúztam ahol a megismerkedés is történt. Sajnos a régi bevált padokat valami designer már eltüntette onnan. Helyette kényelmesnek kinéző fehér műbőr szófák vannak. Most próbáltam ráülni először, mit mondjak nem volt egy élvezet. Feltehetően azt a célt szolgálja, hogy senki ne üldögéljen ott sokáig. Amíg vártam, nézelődtem. A hely egy része le lett most kerítve. Díszes műfenyő, műhó meg minden van ott és lámpák. Lassanként kiderült, hogy fényképezkedni lehet, mint régen a vásárban. Jött is egy család, mama papa és egy gyerek. Fényképész lány is ott termett, leültette őket egy műszörmére a műhavon a műkarácsonyfa alá. Volt minden féle formáció és csináltatták a "karácsonyi" fényképeket. Nem értem én ezt. Ma amikor már mindenkinek minden féle eszköze van. Miért nem otthon a valós dolgok között fényképezkednek??? Kicsi koromban még csak magnéziumos "vaku" volt, elég cirkuszos volt az egész, de azoknak a képeknek van valami hangulatuk, még ha én másfél évesen pont hátat is fordítottam a gépnek. Az akkor is a szüleim által titokban díszített valódi karácsonyfa volt a mi saját lakásunkban.

Mindezek után a jegy vásárlás nem volt egyszerü. Végül a lány felajánlotta, hogy elküldi a lehetőségeket és árakat és "holnap is itt leszünk" mondta a lány,  haza vonultunk. Tényleg itt volt az e-mail, ki is választottuk a legmegfelelőbbet, visszaírtam, hogy ma délelőtt megyünk a pénzzel. Ma megint oda vonultunk, bemegyünk az irodába, egyetlen nő van aki állítólag tud a dologról. Tudott is, csak azt hitte, hogy egy NewYorki útról van szó. Felvilágosítottam és ajánlottam, hogy nézze meg a tegnapi e-mailt, benne van minden tudnivaló. Üldögéltünk ott egy félórát, mire közölte, hogy nem találja az e-mailt. Végül felhívta a tegnapi lányt, aki rávezette, hogy hol és mit keressen. Megvan a jegy. Csak másfél órába tellett a vásárlás.

A fényképész sarokban ma is boldog szülők fényképeztették a gyerekeiket. Kezd elkopni a műhó.

A helyesírás ellenőrző furcsaságai. Karácsonyfa igy jó kis betüvel szerinte két szó!

Utazási nehézségek

Eddig még nem hiányzott az utazás, de ebben a ronda szürkeségben úgy gondoltam, hogy talán februárra már elfogynak a tartalékaink és jó lenne valahol egy kis napfényt tankolni. Távolságra elérhető hely valamelyes napfény garanciával a Kanári szegetek kínálkoztak. Meg is néztem az ismerős hotelt Las Palmasban, ami a városban van, nincs tele turistával. Kinéztem februárban két hetet és lefoglaltam a szobát, visszamondhatóan. Ezután megbíztam B.-t, hogy keressen repülőt. Nálunk fapados kizárva mert csak. Egyéb lehetőség elég képtelen időpontokkal van. Egyszer még csak megszállok valahol azért, hogy hajnalban elérjük a gépet, de oda-vissza is megszállni az  már túlzás.
Másik célpontom Barcelona egy későbbi időpontban. Eddig még oda se sikerült semmi normális járatot találni.
Mondtam, hogy meg kell fordítani a dolgot. Előbb keresni, hogy hova lehet nagyobb macera nélkül eljutni és aztán kiválasztani, hogy elmegyünk-e oda. Repülő járatokhoz igazítani az üdülési célpontot elég beteg ötlet. Majd tárgyalok még magammal. Lehet, hogy nem is annyira fontos már nekem az az utazás.

Karácsonyi koncert

Az idén ez a harmadik, amit a tv-ben láttam. Kivételesen ez nem pénz kunyerálásra volt kihegyezve, hanem egy valós koncert felvétele volt, a bécsi Hofburg-ból. Tulajdonképpen Helene Fischer amúgy is nagyon kapós karácsonyi CD promóciója. Sok, részben érthetetlen, technika is volt. A londoni Royal Filharmonikusok játszottak és a Wiener Sängerknabékon kívül még jó néhány kisebb kórus formáció is szerepelt. Amit nem értettem az összes zenésznek, kórus tagnak, mindenkinek a fülében volt egy dugó dróttal persze. Nagyon muris volt a karmester is ezzel a felszereléssel. Ezt elmagyarázhatná nekem valaki, hogy mi célt szolgál. Elég sok koncert közvetítést hallottam már, de ilyesmivel még nem találkoztam. Voltak aztán még olyan technikai trükkök, hogy Helene Fischer duot énekelt már rég halott sztárokkal, mint pl. Bing Crossby és Frank Sinatra.
Helene Fischernek igen kellemes és iskolázott hangja van. Nem sima, mint ma divatos, kiállok énekelni és énekesnő leszek típus, hanem komoly tudás van mögötte, emellett igen szemrevaló is. Nagyszülei u.n. Volganémetek voltak. A családot valamikor Szibériába száműzték, ő is ott született. Kisgyerek volt amikor a szülőknek sikerült az akkori NSZK-ba kerülni.
A műsor nemzetközi volt. A nagyon ismert és szép német karácsonyi dalok mellett angol és amerikai ismert dalok is voltak, szép számmal. A közönség, legalább is az első sorok amiket mutattak, szerintem, mind turista volt. A piros orrú rénszarvast és a djinge bellt teljes szöveg tudással énekelték együtt az énekesnővel. No meg minden szám után felugrálva tapsoltak, ez tipikus amerikai szokás.
Minden nagyon remek volt csak a stilystot dobnám ki. Két olyan borzasztó előnytelen ruhát adtak a nőre, hogy azt elmondani sem lehet. Nem tudom, jómaga nem néz tükörbe?  No de mindegy. Két óra kellemes program, reklám és koldulás nélkül tiszta felüdülés.

Tíz év!

Ma tíz éve randevúztam B.-vel először. Soha nem hittem volna, hogy ebből egy 10 éves kapcsolat lesz. Elsősorban korunknál fogva persze.
Mikor a férjemet megismertem, kiszámoltam, hogy a 25. házassági évfordulónk esetén már elmulnék 60 éves. Női fölmenőimet tekintve nem hittem, hogy én ezt a kort épségben egészségben megélem. Aztán ahogy teltek az évek és a házasság egyre csak jobb lett, elkezdtem drukkolni a 25 évért. Ez sajnos nem adatott meg. 65 voltam, amikor Emberemmel találkoztam. Mikor kialakult, hogy "összeállunk" férjhez menni nem akartam, azt mondta lesz még 10 jó évünk. Ő akkor töltötte be a hetvenet. Kicsattanóan egészséges volt. Papája 80 évesen egy este lefeküdt és nem ébredt fel, a mamája még élt. Jómagam úgy éreztem, most is úgy érzem, hogy itt lettem felejtve. Sajnos a tízből csak 5 lett. Mondta is nagyon szomorúan, hogy megígértem neked tízet, de nem sikerült. Szerettük és becsültük egymást de az ő halála után szerencsére nem estem a mély gödörbe. Más az az élet alkonyán elmenni, mint 59 évesen, tele tervekkel és vágyakkal a jövőre nézve.
Emberem távozása után nem akartam egyedül maradni. Nekiestem az internetnek és igen jól szórakoztam. Nem akartam minden áron szerezni valakit. Igen szigorú kritériumaim voltak. Kép soha nem volt fent rólam sehol de szorgosan írogattam. A bemutatkozó szövegemben közöltem, hogy független vagyok és pont ilyen függetlent keresek, valamint hogy nem óhajtok sehova se költözni, de a lakásom egy személyes. Amin B. a legjobban szórakozót, az az volt, hogy semmiféle háztartási munkára nem vagyok alkalmas. Nem volt egy csábító szöveg, de gondoltam vagy jó leszek így vagy maradok magamnak.
Szélhámoskodásom másfél évig tartott. Közben utazgattam, egyedül, mert bizonyítani kellett magamnak, hogy én ezt is tudom. A levelezgetés remek szórakozás volt. Sajnos egyetlen grafománnal nem találkoztam, pedig milyen jól ellevelezgettem volna még sokáig. B. nem levelezett. Szűkszavu e-mailok voltak csak részéről és gyorsan áttértünk a telefonra. Emlékezetem szerint vagy 3 hétig telefonálgattunk, míg végül felvetettem, hogy mi lenne ha feljönne Pestre. Akkor ő még Moron lakott. Kitaláltam a holt, elmagyaráztam az oda találást, persze eltévedt, de miután órákkal korábban indult nem késett el. És most itt tartunk. Mennyi időnk van még? 10 nap, 10 hét vagy hónap, ki tudja? Hagyjuk magunkat meglepni.

Lakás szinház

Tegnap voltunk, már nem először. Kellemes a környezet. Persze rendszerint valami 1-2  személyes "darab" megy. Nagyon tanulságos, pl. rájöttünk, hogy Jordán Tamás olyan értelmetlenül beszél, hogy egy kb. 25 m2-es szobában se lehetett mindig mindent megérteni, pedig majdnem ránk köpködött. Nos tegnap egy művésznő adta elő Jászai Mari visszaemlékezéseiből és naplójából irt monodrámát. Nem volt rossz, de valami mindig elrontja az illúziómat. Most pl. bejött egy hatalmas igen klassz fekete kalapban. A bajom csak az volt, hogy ilyet Jászai Mari idejében még senki nem hordott. Az hogy se sminkelve se megfésülködve nem volt, már csak hab a tortán. Ha már valakit játszik, akkor legalább egy valamelyest kor konform frizurát rittyenthetett volna a fejére.
Nos nem volt könnyű élete Jászai Marinak. Apja verte, mostohája még extra gyerekeket szült, mindig ő volt a rossz stb. Aztán szolgálni adták ott is csak bántották, neki meg eszébe jutott, hogy szinésznő lesz. Közben jött a háború és markotányos nő lett belőle épp hogy csak nem kurva. Bejutott valami színházhoz statisztálni. Amit keresett azt jelmezre költötte, időnként komolyan éhezett.
Nem volt könnyű eset, pályatársőnkre irigykedett, gondolom azok is rá, ez már szakmai ártalom. Igazgatók, rendezők se mindig voltak a kedvére valók. Közben aztán szép és nagy sikerei is voltak, mondhatni diadalai. Volt egy férje, szintén színész, de persze rossz volt és idővel sikerült elválni. Szerette a fiatal egyetemistákat, nem adta el magát semmilyen gazdag pasinak. Nem is volt már rá szüksége. A végén egy nálánál 25 évvel fiatalabb szeretője volt, de a szerelem csak az ő oldaláról működött. Utolsó mondatok egyikével nagyon tudtam azonosulni: Nincs egy barátom aki mérget adna nekem és segítene meghalni.
Ez sajnos így van. Egy ilyen barát hiányzik az embernek öreg korában.
Előadás után már civilben beült velünk beszélgetni a művésznő. Még B. is összerezzent a látványon, pedig ő nemigen szokott a nők öltözékével törődni, az enyémet kivéve. Persze a darab körül folyt a szó, majd tényleg nem rá utalva, hanem nagy általánosságban megemlítettem, hogy manapság a színház nem törődik a néző illuzíóival. Erre rá akart beszélni, hogy okvetlen nézzem meg nem tudom hol, amikor 4 férfi színész előadja az egész Hamletet egy asztalnál ülve, persze teljesen civilben se maszk se jelmez semmi. Majdnem azt mondtam, hogy hagyjon már! Biztos nagyon trendi a dolog, de ugyan ne egy öltönyös pasi játssza már nekem Oféliát. Különben se nagyon tudnék elképzelni se ma 4 olyan színészt akit egy egész estén át kibírnék. Hamlet is 5 felvonás!
De jók az ilyen dolgok. Az embernek eszébe jutnak mélyre elásódott hatalmas színházi élmények. A 4 pasiról pl. a 12 dühös ember c. darab, amihez akkor volt 12 jó színész aki eljátszotta.
Ilyenkor jó érzéssel alszom el. Igaz volt egy elég ronda korszaka az ifjúságomnak, de abban is voltak óriási élmények, amik akkor teljesen természetesnek tűntek. A fejlődés oda vitt, hogy ma már azokat csodáknak tartom. Hol vannak ma már olyan a szinművészek?!

Futball

Hogy hívják azt az érzést, amikor azt hisszük, hogy na ezt már megéltem egyszer? Nos most tisztára így vagyok, persze nem csak érzem, hanem valóban megéltem.

1954-ben még javában a Fatelepen dolgoztam. Főnököm nagy futball rajongó volt és hozzánk jártak az összes futballisták, akiknek akkoriban bőven volt pénze házat építeni. Nem csak jártak, hanem nekik mindig mindent adni kellett a szűkös készletből, amiből a normális házépítő nem kaphatott. Ráadásul Rákosiéknak remek propagandát nyújtott az "aranycsapat". Egyszóval szívből utáltam az egészet. Nem volt túl nehéz a körülményeket tekintve és amúgy se volt senki a családban aki valaha is lelkesedett volna ezért a sportért. Mikor aztán elvesztette a világbajnoki döntőt a drága csapat és gyászba borult a város én legszívesebben öröm ujjongásba kezdtem volna. Csak otthon örülhettem, amúgy meglincseltek volna ha ilyeskép nyilatkozom.

Na most megint kijutott a magyar csapat valahova. Hatalmon levőink híznak a boldogságtól, hogy ugye ugye nem volt kár azért az erdőért amit beleépítettünk Felcsútba meg a sok millió forintért se kár, amit mondjuk a kórházakra költhettünk volna. Remélem majd sérülnek sürün a drágák és megismerik a remek sportkórházat belülről. További kívánságom, hogy essenek ki de gyorsan és ne jussanak ki sehova megint jó pár évig. Most aztán lehet rám dobálni a köveket, kibírom.

Őrültek.

Az az érzésem, hogy bevonzom az őrülteket. Ahogy Zürichben a háztatarozást. Ott ahová költöztem, egy év múlva elkezdték tatarozni a házat, ami rendszerint egy egész nyáron át tartott.
Pesti első lakásom egy kis társasházban volt. Összesen ketten voltunk tulajdonosok. A másik sajnos abban a téveszmében élt, hogy az egész ház az övé. Férjem még csak leszerelte az öreget, de mikor magamra maradtam el akartam onnan költözni. Közben aztán a pasas meghalt. A feleség még rosszabb volt, mint utóbb kiderült. Ameddig élt a férj, csak találgattuk melyikük a betegebb. Férj egyébként a Lipótmezőn halt meg. Sokadik feleség maradt rám és több házasságból több gyerek is volt. Mindegyik azt hitte, hogy örökölt egy egész házat.Miközben ők egymást ölték, az öreglány rám szállt. A legváratlanabb időpontokban elkezdte pl. verni az ajtómat és üvöltözött, hogy nyissam ki. Eszembe se volt persze, hiába fenyegetőzött a rendőrséggel. Azok ugyanis már ismerték őket. Mikor a lakást felújították, szerencsére egy erős idegzetű építészem volt, háromszor is kihívták a rendőrséget, a legkülönbözőbb okokkal. Soha semmi rendellenesség nem volt persze. Az emberek rendesen bejelentett munkások voltak stb.
Az örökösödési harcok közepette kiderült, hogy a felettem lévő kicsi lakás egy beházasodott német rokoné volt hivatalosan. Szerencsémre az eljött és az öreglány nem volt otthon. Így ott helyben megállapodtunk, hogy én megveszem azt a lakást. Oda költözött később Emberem, mikor haza telepedett. Aztán beázott a tető. Nő sivitozott, hogy senki nem mehet fel a padlásra. Valahogy lecsillapítottuk és jöttek a munkások, akik már ismerték szerencsére. A nő leült a padlás feljáró ajtajába, mint egy szfinx és nem mozdult. Melósok meg tették a dolgukat. Arról persze szó se lehetett, hogy ő hozzá járulna a tető javításához. A munka kellős közepén hallom, hogy ordibál a nő: "Takarodjanak azonnal innen, ez az én házam, mit keresnek itt!" stb. Melósok persze rá se rántottak, de nekem rezegtek az idegeim. Hiába volt nekem nagyobb részem a házban, őrültekkel nem lehet megmaradni. Ezután találtam meg a mostani lakást.
Itt azt hittem nyugi és béke vár rám. Összesen négyen lakunk itt, ebből hárman az első perctől kezdve. Szórakozott professzor úr Amerikából, nem sok vizet zavar. Az egyik nálam kicsit idősebb, szintén külföldről haza telepedett hölgy, eleinte sokat zavart. Állandóan kötözködött minden házzal kapcsolatos dologban. Agresszívan támadta a közös képviselőt, ami azt eredményezte, hogy nem mentem többet lakógyülésre. Amúgy ha jó napja volt, akkor kedvesen beszélgetett a lépcsőházban ha össze futottunk és kész. Nekem nagyon megfelelt ez az állapot. Aztán eladtak egy lakást, az új vevő egy nálam alig ifjabb hölgy a sokkal fiatalabb élet társával. Az első nagy összeborulás után a két nő rettenetesen össze veszett, így aztán az ujonan jött nekem maradt. Ő nagyon akart barátkozni én csak amennyit kell, de azért elvoltunk így 6 évet. Most viszont kitört a háború.
Kitalálta, hogy a kazán zajos és fel fog robbanni. Tényleg volt valami zaj, nem voltunk itthon. Éjjel 3-kor felhívta a közös képviselőt és üvöltözött vele, hogy most azonnal jöjjön stb. Reggel aztán kijött valami szakember és pillanatok alatt elhárította a hibát. Mire én haza jöttem másnap, már csend volt de nem béke. Azóta folyik a cirkusz, hogy a zajtól ő beteg, nem tud aludni stb. Közben a pasit is begerjesztette, aki eleinte szintén nem hallott semmit, de most már ő is hallja a zajt és ő se tud aludni. Miután tudják, hogy én privát jóba vagyok a közös képviselővel már velem is üvöltözik a telefonban. Szakértőt hivatott, aki megmérte a zajt, ami teljesen a normál értéken van.
Hétfőn elmentünk délután és pont egy órát voltunk távol. Ahogy jöttünk be a házba óriási ordibálást hallottunk. Kiderült, hogy csőtörés van, ami azalatt derült ki amíg távol voltunk. Nem tudom hogy vette észre a pasi, de lent állt a kazánházban és üvöltött az irodai lánnyal velünk mindenkivel. Ki van írva a telefon szám, amit hívni kell ilyenkor és kész. Én felrohantam, amennyire én a fájós térdemmel tudok rohanni mostanában a lépcsőn. A liftet ő "biztonsági okból" leállította. Jó. Fent a lakásban is hallottuk a kiabálást. Végül B. lement, hogy megtudjuk intézkedett-e vagy csak üvölt, miszerint egyszer felrobbanunk (ez a rögeszméje) és a közös képviselő nem csinál semmit. Ők nem tudnak aludni, ideg betegek már stb. Mondjuk az utóbbi az igaz. B. mondta neki, hogy ne üvöltsön ő nem süket. 20 perc múlva ott volt a szerelő, megnézte mi a baj. Leállította a meleg vizet. Másnap reggel jöttek megcsinálták és kész. B. végig hallgatta a szakértő által megállapított hülyeségeket és kénytelen volt felhívni a pasi figyelmét arra, hogy amit a szakértő irt nem egészen stimmel, pl. a csövek nincsenek rögzítve. Már hogy ne lennének?
Közben nehézményezte, hogy nem írtam a nőnek, szoktunk e-maileket váltani. Nem írtam. Mit írjak, hogy senki nem hall semmit, hagyja már abba a hülyeségét?
Szóval nyugalom és béke megint a távolban van. Utálom az ilyen disszharmonikus helyzeteket.

Séta

Ma B.-nek kötözésre kellett menni, ami persze azt jelentette, hogy másfél órát várt, majd 10 perc alatt kiszedték a varratokat és egy kis csinos kötést kapott. Én viszont bementem a városba, mert meg akartam nézni a Lidlt, amiről annyian zengenek különböző helyeken. Busz elvitt a Bajcsy sarkára, onnan gyalog mentem végig a majdnem a Nyugatiig. Annyira tudom élvezni az ilyen menéseket. Ilyenkor rám rohannak a rég elfelejtett dolgok. Az egyik ismerős itt lakott, a másik meg ott. Sajnos már senki se él persze, de előjött az emléke. Vissza fele rövidítettem az utat és a Nagymezőn mentem az Andrássy felé. Óhhh... itt valamelyik házban, mekkora nagy szilveszteri bulin voltam vagy 55-60 éve. Már nem emlékszem, hogy kinél és kivel, de jó volt. Remélem, hogy még sokáig eltart ez a napfényes ősz mert igen megjött a kedvem a kalandozásokra.
A Lidl végül is semmi különös. Sok szép mélyhűtött lazac volt, de annak a szállítására nem voltam berendezkedve. Ha itt lenne a sarkon, biztos járnék oda, de az ilyen kirándulás szerű vásárlásokat nem szeretem.
Pénteken "előkelő" ebédet kell csinálnom, a fő étel lazac lesz, desszertet veszem a cukrászdában, de mi legyen előételnek??? Jó lenne valami friss üde salátákat találni, madársalátát pl.

Ünnepi ebéd

"Sógorom" már a születésnapom alkalmával meghívott minket egy ebédre, étterembe. Aztán csak halasztódott az ügy, végül ma, a névnapomon, valósult meg az ebéd. Vendéglő közel hozzánk az u.n. kispolgári hely, ahol szerintünk jók az ételek, korrekt a kiszolgálás és megfizethető az ár. Foglaltunk asztalt, ami okos dolog volt, mert a vendéglő dugig tele volt. Kicsit később mentünk, hogy nyugi legyen, de nem volt. 3 darab sivitozó kiskölyök tombolt a pincérek lába alatt + egy ült gyerekszékben az asztalnál és ott bömbölt. Természetesen nem a gyerekeket okolom, a kedves szülőket kergettem volna ki legszívesebben az utcára. Őket nem zavarta a sivitozás, vígan beszélgettek. Minket békén hagytak a drágák, mert a közeledésükre igen csúnyán néztem. Mindezt leszámítva, finom halételeket ettünk, ugyanis ez eredetileg egy hal vendéglő. Kaptam fogast, amit üzletben ki tudja miért nem árulnak. Én ugyan igen illetlenül, halhoz sört!!! ittam, de a fiuk valami nagyon finom illatos bort találtak maguknak. Mi jót dumáltunk és közben a sivitozóknak sikerült legurulniuk a lépcsőn amire a szülők is felkapták a fejüket, fizettek és elmentek. Csodás csend és béke szállt a helyre.  Új vendégek jöttek. Pont velem szemben leült anya és felnőtt leánya. Én még ilyen tökéletesen hordó alkatú nőt nem is láttam. Vártam hogy fog enni, ugyanis a keblei lehetetlenné tették a tányér megközelítését. Először levest kért, amit az álla alá tartva kanalazott ki. A fő fogás alatt állandóan a ruháját tisztogatta, amire rákerültek a morzsák és egyebek. Végül még madártejet evett, amit szintén a száj elé tartott tálkából kanalazott ki. Elképzeltem, hogy otthon egy állig érő asztala van. Felnőtt leányzóra szomorú sors vár. Mikor felálltak láttam, hogy pont olyan mint a mama csak fiatalban és vagy 20 kilóval kevesebbel. Közben mi is bepakoltunk még egy-egy desszertet, bár én a Gundel palacsinta felét a meghívónkra testáltam. Mikor kijöttünk a helyről, akkor realizáltuk, hogy több mint 3 órát üldögéltünk az elég kényelmetlen fa székeken. Alig bírtuk feléleszteni a lábainkat. Viszont sütött a nap, kezdenek őszülni a színek és egyre halványabbak lesznek a csodálatos forradalom emlékei. Ha nálunk is csinálnának egy utcai felmérést, amit a napokban láttam a németeknél, miszerint a berlini falról érdeklődtek járókelőknél és a legtöbb megkérdezte, hogy milyen fal? Nálunk is azt kérdeznék, hogy milyen forradalom?  Szomorú. Nekünk valahogy fix tudásunk volt a mohácsi vészről a 48-as forradalomról meg minden súlyos eseményről. Meg kellett tanulni. Manapság ez szemlátomást nem fontos.

Sport kórház

Nem ismertem a helyet. Azt hittem, hogy az Alkotás úti modern épület, de nem. Ugyan a hivatalos címük az Alkotás út, de bejárat onnan nincs, csak a Győri útról. Az épületek ugyan akkor épültek mint a János, István meg még a harmadik nem tudom a nevét. Mind totál elavult és rég megérett a lebontásra. Érdekes módon a János és a Sport kórház is, igen értékes telken állnak, tehát ha lebontanák és a fele területen felhúznának egy korszerű kórházat, kaphatnának egy rakat pénz a felesleges telekrészért. Persze a Sportkórház területén valamikor, talán az első fideszt kormány idején, felhúztak egy totál modern épületet, ami láss csodát, azóta is üresen áll illetve rohad. A több mint száz éves elavult pavilonokat viszont ész nélkül tatarozzák, szigetelik, festik, stb. Ettől persze semmi se lesz  jobb. Szűk 3-4 ágyas kórtermek a folyóson egyetlen wc és zuhany, nemenként. A műtő bejárata egy sima kétszárnyu szobaajtó, ilyet se láttam még sehol. A kórtermen kívűl sehol nem lehet tartózkodni, a betegek az ágyban esznek. Még egy rohadt jégszekrény sincs sehol, vagy egy asztal és szék sincs persze.Látogató üljön az ágyra, ami felettébb higiénikus. Hogy mit esznek, azt nem tudom. Én vittem Lényemnek finom szendvicset, friss pogácsát és jó hideg vizeket, meg magam facsarta narancs levet. Holnapig nem hal éhen.
A bánat megint az igény hiánya. A Telki kórháznak be kellett zárni, mert csak veszteséget termelt. Tiszta szívemből drukkolok az állítólag jövőre Pesten megnyíló privát kórháznak. BMV tulajdonosoknak biztos telne rá ha lenne rá igényük.

???

Holnap operálják Lényem kezét. Carpal tunnel syndrom a baj. Sokan mondták, hogy semmiség, sokaknak csinálták is az ismerősök közül, csak akkor ők nem voltak 85 évesek. Lényem totál nyugodt, helyette is én izgulok.
Bezzeg Münchenben azt hittem néhány percig, hogy megölöm. 40 perces vonatozás után megérkeztünk a megállóba, ahol ki kellett szállni. Bemondták a megállót és azt is közölték, hogy a jobb oldalon kell kiszállni. Mondtam persze neki is, hogy jobb oldal. Fura egy megálló, sok vonal + alatta a metro is ott jár és valamilyen oknál fogva kinyitják mindkét oldalon az ajtót. Mit csinál a drága ember kiszáll a bal oldalon. Rengeteg ember közt indulunk valamerre, de csak lefele vezetnek a mozgólépcsők. Lift nincs. Jó hosszú megálló kétszer végig megyünk de sehol egy lépcső felfele. Végül megszólítok egy várakozó párocskát, hogy hogy lehetne kijutni innen. Tanácstalanul néznek, nem tudják. Közben oda jön egy idősebb férfi és közli, hogy várjuk meg a következő vonatot és menjünk át rajta, mikor megáll és kinyílnak az ajtók. Így lett, kapkodtuk a lábunk, szerencsére rengeteg volt a ki-be szálló így sikerült a manőver. Fent, ami még nem a felszín volt, kiderült, hogy építkeznek. Össze vissza elkerítve minden, óriási zaj és több feljárat. Ahová sikerült elevickélnünk ott nem volt mozgólépcső. Ilyenkor jó öregnek lenni. Egy jóltermett ifjú udvariasan megkérdezte, hogy felviheti-e a kofferemet. Szépen megköszöntem. Megjegyzem fiatal koromban se sokat cipekedtem utazás közben. Mindig akadt valahonnan egy férfi aki szívesen segített. Ezek szerint középkorú nőként cipeltem legtöbbet a csomagomat.
Fent aztán először nem tudtuk hol vagyunk, zuhogott az eső és nekem sikerült 3 embert leszólítanom, akik csak angolul tudtak tehát szintén turisták voltak. Végül egy kicsit süket öreglány igazított útba minket.

München

Tavaly nyáron voltunk utoljára és persze nem sokat változott. Rengeteg a nép a belvárosban. A fő sétáló utca kövezését befejezték. Tavaly tiszta akadály futás volt végig menni rajta. Változatlanul sok a koldus. Ezek nem román bérkoldusok, mint Bécsben vagy Pesten hanem helybéliek, legalább is kinézetre. Egy határozottan kisebbségit láttunk de az is aludt egy üzlet bejáratban. Az igazán ügyesek, nyilván törzshelyük van, otthagyják a cók-mókot és kitesznek egy tányért. Végül is biztos unalmas egész nap az utcán üldögélni. Volt aki rakott oda valamennyi pénzt, ahogy láttam.
A piac az csodálatos. Mikor ilyen helyen járok, sírni lenne kedvem, hogy nálunk vajon miért nem lehet ilyen egy piac? Végül is az időjárás kb. ugyanaz, lehetne ugyanolyan zöldséget és gyümölcsöt termelni, illetve behozni. Itt ha van mangó akkor éretlen és satnya, ott olyan mangókat láttam, hogy a nyálam csorgott. No és a halas! Pedig onnan is elég messze van a tenger. Sajnos azt kell hinnem, hogy az igénytelenség állja útját nálunk a dolgoknak.
Tavaly és mindig az ilyen kultur utakon egy svájci utazási irodával mentünk. Az idén későn küldték a prospektust így németekkel voltunk. Mit mondjak ég és föld a különbség a kettő közt. Ezek dumásak voltak, beszélgettek, nevettünk nagyokat és véleményt cseréltünk. Egy-kettő igyekezett Lényemmel angolul beszélni. Ugyanakkor a svájci mindig bizonyítani akar, hogy ő aztán tud angolul. Vele többen beszélgettek mindig mint velem. Németeknek nincs ilyen komplexusuk, egy- két udvariassági szólam, aztán kész. A műsor is egészen  más volt. Itt csak vacsora volt benne az árban opera és hangverseny után. Igaz éjjel egy előtt nemigen lett vége, viszont volt még meghívott vendég is, aki referált odaillő témákról. Nagyon élveztem, pedig nem szokásom éjfél tájt enni. A program egy részét elblicceltem, mert már tavaly is láttuk azokat a helyeket. Ahova elmentünk az a müncheni Residenz volt. A bajor hercegek és később királyok nagyon gazdagok voltak. A müncheni Residenznek több mint 100 dísz terme volt.Szinte egy város a városban. Volt színház, opera, de saját gyógyszertár laboratoriummal és nyilván lakás a személyzetnek. Ebből persze nem sokat lehet ma már látni. A háború azt se kímélte. Kívülről helyre van állítva de bent csak egy dísz terem lett eredetiben visszaállítva. Az eredetileg valami múzeum féle lehetett, ahol antik szobrokat gyűjtöttek saját használatra. Háború után helyreállították és sokáig a bajor állami vacsorákat és fogadásokat tartották benne. Idővel rájöttek, hogy romlik az állaga és ezt beszüntették. Manapság csak valami állami díjátadás szokott ott történni. Viszont elmesélték, milyen volt a bajor udvari marketing a középkorban. A terem végében van egy megemelt rész, szépen faragott kőkorláttal. Mikor az udvar vacsorát rendezett ott volt terítve a családnak és esetleg valami fontos vendégnek. Aztán a terem másik vége előtt volt egy nagy szoba, azon keresztül jöhetett be a kiválogatott nép. A szolgák abban a szobában megnézték, hogy rendesen vannak-e öltözve, meg vannak-e mosdva és fésülve, valamint, hogy nincs-e valami szemmel látható betegségük. Ezek után bemehettek a terem közepéig, ahonnan állva végig nézhették a vacsorát, ami persze igen látványos volt. Ezek után terjeszthették a hírt, hogy milyen gazdag az udvar, meg szép és a többi. Ez volt az akkori tv nézés.
Opera és hangverseny még majd jön!

Na még egyszer Amerika.

Ma rohadtul kiboritottak, már tisztára az ÁVO jutott csak az eszembe. Ugyanis végleges elköltözésünkkel Lényem nyugdíját át kellett helyeztetni Europába. Amerikai bank semmit nem csinál külföldre, tehát nincs értelme fenntartani ott a számlát. Be is mentünk az illetékes ottani hivatalba és annak rendje módja szerint kijelentkezett. Semmi gond, mondták, adja meg a számla számát, bank nevét stb. és már a következő nyugdíja oda fog menni. Nos nyugdíj azóta se jött. Kapott egy levelet, hogy visszament a pénz, mert rossz volt a számla szám, de ez nem igaz. Megírta még egyszer az összes adatot, de nyugdíj sehol. Ezek után kért e-mailben időpontot a követségtől megadva, hogy nyugdíjjal kapcsolatban óhajt beszélni valakivel. OK az időpont ma délután volt. Elmentem vele, mint már sokszor. Körüljártuk a barikádokat, miközben én mar magamban élénken káromkodtam, hogy micsoda disznóság ilyen dolgokat beépíteni a város egyik szép terébe. Üveg kalickából kijött egy őr egy listával, név? Mondja Lényem a nevét, az őr nagy nehezen meg is találja a listán. Rendben, majd rám néz és kérdezi a nevemet. Mondom neki, hogy én a kísérő vagyok csak, de közben már mutogatom az összes nem magyar igazolványaimat. "nincs rajta a listán, nem mehet be" Mire én: Itt álljak vagy mit csináljak? Erre váll vonogatás. Lényemet meg tuszkolja befele, ahol zseb kipakolás, telefon leadás és repülőtéri kapun átmenés következett. Miután ezen túlesett szól nekem a rács mögül, hogy várjak. Mondtam, hogy eszembe sincs, megyek haza.
Azért ácsorogtam még egy kicsit, majd bekopogtam a páncél üvegen. Kijön egy nő, mondom neki, hogy ha már az utcán kell várnom, legalább adjanak egy széket, mert fizikailag képtelen vagyok itt ácsorogni. Őnagysága megismételte, hogy aki nincs a listán nem mehet be és szék nincs, talán a téren üljek le egy padra. Persze haza jöttem.
Lényem is jött nemsokára. Nem intézett semmit, mert ugyan akivel beszélt az illetékes az ügyben, de majd hívja fel csütörtökön, mert ma nem tud semmit.
Történt mindez azután, hogy tegnap délelőtt szintén nyugdíj ügyben voltam a svéd követségen, ahová csak besétáltam, megcsinálták a papírom és megkértek, hogy nyilatkozzak a vadonatúj IKEA fotelről, amire leültem. Hogy én hogy utálom ezeket az amerikaiakat arra nincs kifejezés.

Bank kártya

Mióta haza jöttünk kerestem a magyar dombornyomott bank kártyámat, ami nélkül ugye nemigen lehet vásárolni a neten. Mindketten, egymástól függetlenül föltúrtunk minden elképzelhető helyet. Az maradt meg mindkettőnkben, hogy az utolsó pillanatban azt mondtam, hogy "majd juttasd eszembe hova raktam".
Ma feladtuk a harcot és levonultunk a bankba. Régen nem jártam ott, mert mindent a neten intézek. Régen volt vagy 6 ügyintéző + a pénztáros. Most egyetlen ügyintézőt láttam, aki egy gyenge felfogású ügyfélnek magyarázta ugyanazt százszor. Mindegy, kivárom. Végül jött egy másik ügyintéző is. Elmondtam, hogy kártya nem veszett el csak nem találom. Semmi baj, rendelünk egy újat, kérem a személyi igazolványát. Előveszem a pénztárcámat, keresem az igazolványt és mi az ami először a kezembe kerül? A kártya!!!! Óriási röhögés részemről, elnéző mosoly az ügyintézőtől és kivonultunk a bankból. Utólag teljesen világos az egész. A magyar pénztárcámra és nem csak a kártyára vonatkozott a megjegyzésem indulás előtt, amit aztán mindenestől besüllyesztettem egy fiókban, ahol meg is találtam.
Ezek után, immáron kártyával felszerelkezve elmentünk a Mammutba, miután a kávéfőző elromlott és nem sok jóval kecsegtettek a szervizben. Itthon már tájékozódtam a neten, így tudtam, hogy olyat amilyet én szeretnék már nem kapok. Sima karos kávéfőzőt szerettem volna, amibe annyi kávét teszek amennyit akarok és én határozom meg, mennyi legyen a kávé.  Nehezítő körülmény, hogy elég magas bögrékből isszuk a kávét, a még létező karosok alá nem fér be. Rövid téb-lábolás után elhatároztuk, hogy a sok egyforma közül melyiket akarjuk. Taxi és haza. Megjegyzem az odauton már az vigasztalt, hogy a kávéfőzővel kizárólag taxin lehet haza jönni, mert a Moszkva tér rémes.
Lényem egész délután olvasta a rendkívül hosszú leírást. Most jutott oda, hogy valamelyest működik a masina, de én holnap biztos nescaffet iszom. Valami egyetemre kell előbb mennem, ha az új gépet akarom használni.:-(((
Ez a szörnyű az öregségben, hogy jönnek az új dolgok és már nem vagyok képes élvezettel használni őket. Még emlékszem az első espresso masinánkra, amit, mire a férjem hazaért simán beüzemeltem. Az se volt nagyon egyszerű szerkentyű. Mondhatom, hogy ez az első kávéfőző, amit nem tudok egyelőre egyedül használni, illetve nincs kedvem és türelmem, reggel fél álmosan elkezdeni vacakolni vele.:-(

Marbella

A hely változatlanul a szívem csücske, pedig most még az idő se volt ideális. Sokszor Pesten melegebb volt mint ott, viszont a nap sütött mindig. A széllel volt bajom. Árnyékban hűvös volt, a napra meg nemigen merek kimenni, mert tele leszek kiütésekkel = napalergia.:-(
Sokat mászkáltunk. Imádom, hogy ilyenkor ősszel ott még buja tomboló nyár van. Minden virágzik, illatozik. Gyönyörüen ápolt parkok vannak. Nem csak a vörös márvány sétányt, hanem a kék beton lapokkal kirakott utcákat is mossa a város, mosószeres vízzel. öröm nézni, amikor  habos vízzel és hosszú nyelű sikálókefével, tisztogatják a forgalmas főutcát. A sétányt éjszaka mossák, minden nap. Találtam egy utcát, ahol végig virágoztak a hatalmas jakaranda fák. Fa nélküli utca nincs is. A nagy melegben is kellemesen lehet sétálgatni a városban. Persze az óvárosban nincsenek fák. Az sajnos hátrányára változott. Sok régi kis üzlet eltűnt és a népek is kiköltöztek szebb világosabb lakásokba, gondolom. Már nem ülnek feketébe öltözött asszonyok a rácsos erkélyeken, esténként.  De hangulat még van. Szűk utcácskák helyenként magasra felfutó növényekkel és sajnos túl sok vendéglő.
A városon kívül építkeznek. Apartmanokat és szállodákat. El se tudom képzelni, hogy ki  veszi meg ezeket, de úgy tűnik megy a dolog. Több falu már teljesen összeépült, kb. mint a Balatonon, csak nem tyúkketrecekkel, hanem szép részben sok emeletes épületekkel.
Az árakkal mindig hadi lábon állok, de most megállapítottam, hogy a busz közlekedés olcsó. A kb. 6-8 kilométerre lévő faluba, városi busz visz, hiszen össze van már épülve Marbellával. Ennek EUR 1.18 az ára. A legmegdöbbentőbb volt a sonka. Spanyol országban lehet, szerintem, a világon legfinomabb sonkákat enni. Másnaponként mentem a "közértbe" a vacsorához sonkát venni. Egy kiló finom főtt gépsonka EUR 6.50-10.50 közt van. Itthon a megközelítően jó sonka 7000 forintnál kezdődik kilója. Más arat aztán már nem is tudok. A szomszédos vendéglőben igen jó 3 fogásos menüket ettünk 11 euróért. Érdekes módon, mikor úgy 40 éve először jártunk ott, ez volt az egyetlen vendéglő a sétány mentén. Persze a sétány akkor pont a vendéglőnél ért véget és csak közönséges aszfalt volt rajta, valamint tele volt autókkal. Autókat lassan mindenhonnan kitiltják. Már nem csak a sétány, de az oda lefutó kis utcák is mind sétálók lettek.
Említett vendéglő igen kellemes árnyékos terasza van, az ember ül eszik és előtte vonulnak az emberek. Na persze elég sok szörnyű alakot lehet látni. Nem tudom az 50+ férfiak miért képzelik, hogy menő a nagy pocakjukat félmeztelenül tolni a sétányon.
Az első két héten a már többször használt apartmanban voltunk. Ez egy picike sarok lakás, szédületes kilátással. Viszont az ágyak olyan keskenyek, hogy többször le akartunk esni róla, valamint olyan puhák, hogy a hátfájás garantál. Mikor elhatároztuk, hogy mégis 3 hétre mennék, kiderült, hogy ezt már kiadták. Így az interneten kerestem és találtam egy másikat ugyanott. Ráadásul pontosan ugyanolyat mint a mi régi lakásunk volt. Ott az ágyak is remekek voltak. A kilátás is megvan ha nem is körbe, hanem "csak" a tengerre. Ha még élünk jövőre is megpróbálom ezt a lakást megszerezni.
A jövőre nagyon feltételes mód. Persze most is úgy jöttem el, hogy talán utoljára voltam ott. Mindig kicsit párás szemmel teszem meg a repülőtérig az utat. Régen azért, mert utáltam vissza menni az őszi sötét és esős Zürichbe. Aztán egyszer sikerült boldogan utazni, mikor haza költöztünk, már megvolt ott a lakásunk és biztos voltam, hogy ezentúl sokkal többet megyünk. Ekkor jött a férjem betegsége és ő már soha többet nem utazott velem Marbellába. Nagy tanulság: nem szabad feltétlenül és félelem nélkül boldognak lenni, mert akkor jön a baj.
2 év múlva mentem felszámolni a lakást, úgy éreztem, hogy tényleg utoljára vagyok ott. Aztán jöttek a barátok és rábeszéltek, hogy menjek velük. A végén már odáig jutottam, hogy teljesen egyedül is mentem. A nagy társaságból, akikkel mindig ott találkoztunk már csak én élek és az ott élő barátnőnk. Nagyon más már ez a nyaralás mint az volt. Nincsenek nagy vacsorák és végnélküli duma partik. Kettesben vagyunk öregesen. Délben eszünk este csak otthon. Én még bírnám a mászkálást de Lényem sztrájkol. Soha nem tudom, hogy nem tud vagy csak lusta járni. Hogy mi lesz jövőre, majd meglátjuk.
Barátnőmről majd legközelebb mesélek.

Apróság

Ma rá kellett döbbenjek, hogy kormányunk nagyon eredményesen működik, legalább is propaganda terén.
Olvasgatok egy topicot, nyugdíjas öreglányok írnak oda, nem vagyok hozzájuk való. Nemigen politizálnak, főleg a kert és a kutya van középpontban.
Nos ma írja az egyik, aki Pesten lakik, hogy már nem is megy a városba, mert tele van menekültekkel, akik koszosak tolakodók és mindenütt elhagyják a koszos ruháikat. Aki ismeri a várost, tudja, hogy ezek a többnyire alkesz hajléktalanok, akik már akkor is ezt művelték, amikor még a menekült szó még véletlenül se fordult elő sehol. Szóval így kell ezt csinálni, remekül irányítható 10 milliós nyáj követi a kormánypropagandát.:-(((

Voltunk a héten reggeltől estig Bécsben. Jól szórakozom a kiképzett román koldusbandán. Vannak a főnökségnek karakterei és arra képzik ki az embereket. Ugyanazok a "szereplők" láthatók a pesti belvárosban is mint ott. Az igazsághoz tartozik, hogy per pillanat Pesten nem látom őket, de talán csak szabadságon vannak. Néhány hete, még teljes létszámmal szerepeltek itthon is. Nem tudom itt meddig tart a munkaidő, de ott mikor a Stephansdomban hetet harangoznak, mind felpattan a helyéről és elhúzza a csíkot. Egyszer 3 napig figyeltük, miután a közelben laktunk és mi is állandóan az utcán voltunk.

Hogy én milyen hülye vagyok!!!

Már jó ideje tele van a facebook a T-Com nekem még mindig matáv, reklámmal, miszerint ha náluk fizetek elő telefon, tv és internetre együtt akkor ilyen-olyan engedményt adnak.
Már többször elmentem a közeli Tpont előtt és mindig rengeteg ember várakozott. Ma elhatároztam, hogy utána érdeklődöm a dolognak. Húztam egy számot. Tizen voltak előttem, csak abból amit én húztam. Volt vagy 5-6 féle szám. Sebaj, elmentem újságot venni. Mire vissza értem, nem történt semmi. Ezen felbuzdulva lementem a Sparba is a kis cédulámmal, majd a pékhez. Mire vissza értem, mozdult valamennyit a sor. Sikerült leülnöm, elolvastam az újság első részét. Akkor már csak ketten voltak előttem. Mikor végre sorra  kerültem, érdeklődtem, hogy mit kaphatnék olcsóbban? Nő nézi, nézi a képernyőt, majd motyog valamit a hűségről. Mondom persze, hogy hűséges vagyok már vagy 20 éve. Igen, de most az idén márciusban újította meg két évre a hűségszerződést. És tényleg. Felhívott valaki a cégtől és csak mondta, mondta, hogy milyen jó lesz nekem, ha hosszabbítok. Untam már, mondtam ok. Így jártam. Fizetek továbbra is ugyanannyit mint eddig. Viszont ha már ott voltam.megkérdeztem, hogy az ezeréves mobil havidíjam vajh mitől nőtt meg 250 forinttal nagy hirtelen. Nő rámnéz,: biztos nem tetszett nyilatkozni. Kérdőjellé változva érdeklődtem, hogy ugyan mikor, hol és mit kellett volna nyilatkoznom? Állítólag többször is kiküldték a levelet, amiben nyilatkozhattam volna, hogy akarom-e a díjemelést. Aki nem nyilatkozott annak emeltek. Köpni nyelni nem tudtam. Közben persze biztos én vagyok a ludas, mert ami jön a különböző cégektől a pucér számlán kívül, azt én mindig egyből kidobom. Úgy kell nekem.:-(((

Újság hírek

Olvasom a zürichi újságban, hogy egy nagy több emeletes lakóépületben az elmúlt 6 hónapban négyszer volt tűz a pincében. Persze a szokásos cirkusz, tűzoltók, ház kiürítése és kisebb füstmérgezések. Végül a gondnok nagy titokban felszerelt egy kamerát. Hamarosan meglett a tettes, a ház egyik 83 éves öregasszony lakója. Lecsukták, kivizsgálták és megállapították, hogy kezdeti demenciában szenved. Átrakták a psychiátriára. Elérkezett a tárgyalás napja. Bíró rájött, hogy süket a delikvens, így lement a pulpitusról és elé ülve ordítozott a tény állásról. Tettes elismerte, hogy magára ismer a filmen, de ő nem volt akkor a pincében és tüzet se gyújtott természetesen soha. Biztos vitte magával a tűzre valót, mert a ház távfűtéses.
Igaz, hogy a titokban felszerelt kamera elvben nem fogadható el bizonyítéknak a bíróságon, viszont az anyagi kár már meghaladta a százezer frankot plusz nem is teljesen veszélytelen a játék. Így mamust elítélték 1 év 4 hónapra. Most a megfelelő szervek megkapták a feladatot az elhelyezését illetően. Ő közben hangoztatta, hogy haza akar már menni. Mit mondjak,  nem egy életbiztosítás egy ilyen házban lakni.
Nálunk is a házban, már mindenki 80 pluszban van. Szerencsére még senki nem gyujtogatott és a vízcsapokat is elzárják. Nem úgy mint Lényemnél néhány éve, amikor a felette lévő öreglány nyitva hagyta a kád csapot, majd ismeretlen helyre távozott. Mi se voltunk itthon. Akkor derült ki a dolog, mikor Lényem alatti lakás falán ömlött már lefele a víz. Jó pár hónapig tartott mire kiszáradt teljesen a fal.:-(

Ez is Amerika

 

A képen látható, általam csak "szekértábornak" nevezett "lakópark"  igen gyakori jelenség Floridában. Ilyen kócerájokat hirdetnek kiadásra és eladásra is. El se tudom képzelni, de vannak emberek akik ilyen helyen élik le az életüket. A telepen belül van autóút és természetesen minden kaliba mellett áll egy autó. Amelyiket lefényképeztem az büszke amerikai, mert még zászlója is volt. Ezt a hazafiak szokták kiaggatni.

Hálás lennék ha jönne visszajelzés, vajh látható-e valóban a kép, mert én csak valami ikon szerüséget látok.:-(

Rémhírek

Olvastam már tegnap is a facebookon, hogy egy rokkant nyugdíjas megműtötte saját magát. Eltávolította a vérrögöket a lábából stb.
Ma beleolvastam a kommentekbe. Egyetlen ember nem kérdőjelezte meg a hír igazságát. Elképzelhetetetlen számomra a dolog. Egyáltalán honnan tudta, hogy hol az a vérrög, másrészt egy ilyen vérrög nem borsó nagyságú, jó esetben nem is látni szabad szemmel, pláne ha ömlik a vér.  Aztán lehet akár milyen kemény ember, egy ilyen fájdalomtól simán elájul, sőt el is vérezhetett volna.
Igazán nem védem a magyar egészségügyet, még ha pillanatnyilag jó benyomásaim vannak is. De ekkora hülyeséget bevenni és terjeszteni, az ész megáll! Aztán elgondolkoztam, hogy semmi se véletlen, a kommentelők nyilván a jelenlegi kormányra szavaztak, mert akkor azok hintették a port.:-(((

Hihetetlen történet.

B.-nek már utazás előtt kiderült, hogy Carpat alagút syndromája van, ami azt jelenti, hogy elérzéketlenedtek az ujjai. Meg kell operálni. Miközben ő az orvosnál járt, ahová a körzeti küldte én a neten nézegettem egy jó kézsebészt. Találtam is egyet. Mit ad Isten őt az orvosa ugyanahhoz utalta. Sebész a Sportkórházban dolgozik, de mint én kikutattam a Budai Egészségközpontban is rendel. Ma reggel próbált ott B. időpontot kérni és valami októberi dátumot kapott, szín maszek alapon.
Erre én felhívtam a beutalón szereplő számot és láss csodát, aug. 17-re kaptam neki időpontot. Csodálkozom, de van ilyen. Az igen rendes és alapos neorologus, akihez a körzeti utalta, rengeteget foglalkozott már vele. Elküldte valami különleges és ritka betegségek intézetébe, ahol műszeresen megállapították a bajt. Eddig még senki egy fillért nem kapott.
Körzeti aki szintén egy lelkiisemeretes fajta, karácsonyra szokott kapni egy borítékot. Ha baj van házhoz jön, ami számomra szintén egy csoda. Ilyet egyetlen országban se tapasztaltam vagy hallottam, hogy orvos házhoz menne. Szóval nem tudom. Lehet, hogy a honfitársaim rontják el az orvosokat?

Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy pocsékul fizetik az orvosokat és végül mindenki fog kapni borítékot, de itt a példa, hogy megy ez anélkül is.

Amerikának vége, de az élet megy tovább!

Tegnap haza érkeztünk B. szerint életünk legrosszabb útjáról. Ez az út végig idegeskedés izgalom volt. A 10 év alatt nem hangozz el köztünk összesen ennyi hangos szóváltás , mint ebben a közel 3 hétben. Nincs persze jelentősége és el van minden feledve. Egyszerűen mindketten idegesek voltunk. Ehhez társult az extrém kellemetlen időjárás, ami röviden egy borús török gözfűrdőnek tudnék csak leírni. Ha kis is sütött egy néhányszor rövid időre a nap, akkor se volt sok kedvünk menni sehova a hihetetlenül fullasztó pára miatt. No meg nem egyszer valamelyik hivatalban vártunk a sorunkra, a kint 30+ fok után a benti 17-18 fokban.
A csúcs aztán az utolsó nap jött. Miután hétfőn délben átadtuk a lakást, aznap éjszaka már egy szállodában kellett aludnunk. Szerencsénkre a vevő egy kellemes ember, így ott hagyhattuk a nagy kofferjeinket a lakásban másnapig. Ettől kezdve, úgy éreztem magam mint a kivert kutya. Az érzés hamarosan fokozódott. Elmentünk a szállodába, ami jónak tűnt. Egész közel hozzánk, ismerős környezet. Bementünk és egy pillanat alatt belénkfagyott a lélek. A légkondi 62 fok Fahrenheitre volt állítva. Még B. is megborzongott. Gyorsan átállítottuk a szokásos 74-re és kimenekültünk a szobából. Elmentünk ebédelni, majd órákat bolyongtunk egy mallban, leginkább a lemerült karóra elememet kellett kicseréltetni. Végül visszatértünk, jó fáradtan, a szállodába. Ott akkor nem volt már hideg, viszont érezhetően nedves volt a levegő. Ismét megoldódott egy rejtély, hogy miért is hűtenek mindenütt esztelen hidegre. Primitív a klíma rendszerük, nem képes a nedvességet kivonni a levegőből. Ez egyébként alap követelmény a klímáknál. Ráadásul nagy hangon ki-be kapcsolt a rendszer, egyszóval borzalmas volt. Egyedül a folyósokon volt normál légkör, de ott nem lehetett aludni.
Amerikai szállodák jellemzője a hatalmas szoba. Náluk ez a fontos. Partit lehetett volna rendezni, de a koffert csak a földre lehetett lerakni. Nagy ágy, vele szembe hatalmas képernyő, majd a sarokban egy jó méretű íróasztal. Közben üres fal, ahol bőven lehetett volna valami állványt, padot vagy valamit oda rakni a bőröndöknek. Volt egy szófa is, sajnos ott fújt a leginkább a hideg levegő. Ehhez a táncteremhez képest kicsi fürdőszoba, ahol se fűtés se hűtés nem volt. Szálloda ott a tengerparton üdülésre szolgál, így ez a megoldás elég primitív. Volt pool is meg wirlpool, szóval nem egy átutazó motel volt a hely. Na és a reggeli. Önkiszolgáló, ez rendben. De eldobható tányér, pohár, plasztik kés meg villa. A kaja és ital kínálat ennek megfelelő. Az IKEA ehhez képest egy első osztályú étterem.

Visszagondolva a megtapasztalt amerikai szállodák mind ilyenek voltak. Még az eszméletlenül drága newyorki is. Ott pl. szekrény nem volt csak fogasok és a fürdő akkora volt, hogy a fogkefe és fogkrém számára se volt egy polcocska vagy valami. Volt viszont egy nagy szoba, szárnyas ajtókkal összenyitva a háló résszel. Ha az ember tripadvisoron vagy más hasonló helyen szálloda értékeléseket néz, az  amerikaiak mindig kifogásolják, hogy kicsi a szoba. Azt, hogy normális a hűtés és fűtés, tisztességes a reggeli, észre se veszik.
Na persze ahhoz, hogy tudjam mennyire igaz volt a régebben elterjedt hit, miszerint az amerikaiaknak főleg a látszat a fontos, hogy nagy általánosságban primitívek, unpraktikusak, nem tudnak gazdálkodni a lehetőségeikkel stb. stb. kellett egy ilyen alaposabb környezet tanulmány, amiben részem volt az utóbbi években. Apám barátainak elbeszéléseiből valamint olvasmányaimból kialakult ellenszenves Amerika kép egy jottányit se változott pozitív irányba. Most már tudom, hogy nem voltam igazságtalan, a valóság még sokkal rosszabb mint amilyet képzeltem.

Most örülök, hogy Európában vagyok, hogy ide születtem, mert a kultúra mégis csak itt lakozik és nem odaát.
Lassan bevetem magam a mindennapokba és biztos leszek a jövőben is közlendőim, ha nem is Amerikával kapcsolatosak. Új blogot lusta vagyok nyitni, akit érdekel majd olvas itt tovább. Vannak még előttem utak, lesz beszámoló is ha nem is napi rendszerességgel.

Zajlik az élet, csak lassan.:-(

Az éjjel és ma egész nap is ömlött az eső. Reggel megjelent az autó hirdetésünk az ujságban. 10-kor telefonált valaki, hogy megnézné, egy óra múlva itt lesz. Eltelik az óra, telefon, majd most indulnak mert eddig nagyon esett az eső és tényleg esett nagyon. Végül egy óra után megérkeztek és meg is vették az autót.
A csomagszállítókat három órára vártuk, előzetes telefon szerint. B. reggel korán még pakolgatott egy kicsit, de végre le lett zárva minden doboz. A végén már kénytelen voltam odanézni, hogy mit pakol, mert kitüremlekedett a cucc a nappaliba a tv elé. Mondogattam magamban, nem szólok, nem szólok. De azátn mikor kimentem a konyhába és eltüntek az összes késeim és az olló is, mégis megszólaltam. Otthon két komplettül felszerelt háztartásunk van, minek???? De drága ember már csak ilyen. Elképzelhetetlen cuccokat költöztetett haza, anno mikor eredetileg haza költözött. Mikor feljött Pestre nem győztem elajándékozni és kidobálni a sok fölösleges holmit. Most közöltem, hogy hozzám ne hozzon semmit, a két vastag téli pongyolámon kívűl, ami tömitésnek kellett.  Szóval azt hittem, nyugodt napom lesz. Persze nem lett. Az autóért holnap délelőtt jönnek. Gyorsan kellett szerezni egy bérautót. Ez nem gond, a kölcsönző közel van, hatig el kell hozni. A csomagszállítók, meg nem jöttek. Telefon, visszahívás úton vannak. Végül félhatkor csak elment, mondanom se kell, hogy 10 perc múlva itt voltak és nagyon siettek. MInt mesélték, időnként félre kellett állniuk, mert annyira esett az eső, hogy nem láttak az orrukig sem. Mondtam, mese nincs, eddig mi vártunk, most nekik kell egy kicsit várni. Nemsokára megérkezett B. és most végre elvonultak. Már csak egy kérdés van, mit csinálunk itt most még egy hétig ebben a dög időben.

Folytatás

Ma reggel B. közölte, hogy felhívja a szállítós nőt és megmondja, hogy mégse lesz meg a csomag péntek estére. Nem tudom milyen arcot vágtam, de elég hangosan reagáltam a dologra. Szerencsére telefonálni is utál, így maradt a péntek este. Ezután lázas pakolásba kezdett. Egy fél szoba tele van már, nem tudom mivel. Jómagam csak két remek serpenyővel járulok hozzá a csomaghoz. Tényleg remekek és sajnálnám itt hagyni, miután Europában lassan tisztességes teflon serpenyőt már nemigen árulnak. Miután tegnap lábmozgatás okán egy órát sétáltunk egy nagy plázában, ma a praktiker szerü helyre mentünk. Kész téboly ez a lakásba zárt állapot. Néha már rohangálok fel és le, mint egy ketrecbe zárt oroszlán.
Másik "idegnyugtató" dolog az autó ablak. Kijött a pasi megnézte, majd jött a megbeszélt időben, hogy berakja. 5 perc múlva elkezdett zuhogni az eső, pedig nem is volt különösen borus az idő. Ma is háromszor esett. Nem tudom mikor lesz megcsinálva az üveg, közben péntektől már megjelenik a hirdetés. B.-t gondolom kicsit bántja a lelekiismeret, miután én évek óta mondogattam, hogy "hivd már fel azt az üvegezőt!"

Hab a tortán, hétfő éjszaka kétszer vonultak ki hozzám a riasztósok és a barátnőm szegény. Nem volt semmi történés, eddig. Az egyik balkon riasztott.:-(((  Ha ez így folytatódik a lakásom rabja leszek.

Lassan beindulunk

Jobban mondva B. beindul. A legnagyobb bajom itt, hogy nem vagyok önálló, nem tudok ügyintézni stb. Ma azért nagyot léptünk előre. Másfél óra totyorászás után elindultunk a jogosítványos hivatalba. Az ügyintézés hihetetlen gyors volt, már amikor végre sorra kerültünk. Ugyanott elintézte az a kis sárga pecsétet is, amit rá kell évente ragasztani a rendszámtáblára és pont lejárt. Nem egészen értem a rendszert, de ez volt az utolsó ilyen.
Miután svungban volt, figyelmeztettem a telefonokra is. Nos itt akadt egy titkos segítségem. A szállító céggel megállapodott, hogy szól mikor kész a csomag és akkor majd küldenek érte valakit. Az imént telefonált a lány (magyar persze), hogy el tudja-e készíteni a csomagot péntekig, mert akkor éppen jön erre valaki és elvinné Miamiba, ahonnan jövő héten indul egy hajó, amire fel tudná tenni a csomagot. B rögvest közlte, hogy nem. Letette a telefont és kérdeztem, hogy mégis mikor akarja megcsinálni? Ma még csak hétfő van!!! Elgondolkozott és visszahívta a lányt, hogy ok megcsinálja péntekre, jöhetnek érte. Micsoda siker!!!
Persze van még tenni való bőven, de egy szikla fog leesni a szivemről, amikor elviszik a csomagot. Közben csendben lesek, hogy milyen kacatokat fog össze szedni és haza küldeni. Szvsz minden van otthon ami itt van, de mindegy. A lényeg, hogy ne indulás előtt 1 nappal kelljen itt topogni, hogy jönnek-e a csomagért vagy nem és ha igen  mikor stb.

Ma délelőtt egész normális idő volt és szivesen kimentem volna a tengerbe pancsolni egy kicsit, ami fürdőkád melegségű. Most már megint beborult, biztos lesz megint eső valamikor. Ha jól nyomom a dolgokat, akkor jövő héten esetleg még az is összejön.

BIO!

Rettenetes ez a bezártság. B. Ma délelőtt autót mosott, aztán pont mikor ebédet akartam csinálni nekállt a konyhapultot csiszolni. Erre semmi szükség nem volt, de unta magát, szerintem. Én közben megfejtettem egy egész rejtvényújságot, miután kiolvastam a helyi ujságunkat. Időnként szabályosan elzsibbadok deréktól lefele. Délután, amikor már látta a drágám, hogy kezdek nagyon szenvedni, kitalálta, hogy menjünk vásárolni. Persze semmit se akartam venni, de azért végig vonszolódtunk egy nagy mallon. Mindig sajnálom a szerencsétlen eladókat, akik ki tudja hány órát vannak a teljesen ablaktalan épületben. Sokszor kérdezik tőlünk, hogy milyen idő van kint. Most, mondjuk nem rossz, miután kint elviselhetetlen a nedves meleg.
Ezután átmentünk az élelmiszer üzletbe. Ez az első, ami egy bevásárló központhoz kapcsolódik, de persze csak kivülről lehet megközelíteni, így az egyik parkolóból a másikba autóval kell menni. Ezt soha nem fogom itt megérteni, hogy miért építik a szupermarketeket teljesen külön a a bevásárló központoktól. Ez ami egy épületben van vele, teljesen új és nagyon bio. Én a bio dolgokat ívben kerülöm, mert nem hiszek benne és pofátlanul drága mindenütt. Mai példám. Kis doboz málna, szépen néz ki $2.79. Megyek egy lépést tovább, jé itt is van málna. Rá van írva, hogy BIO. Ugyanakkora doboz, súly minden mint a másik, de ez $4.97. Rendszerint nem tudom megjegyezni az árakat, de erre még most este is emlékszem, mint  kirívó példára. Ennek ellenére ez az üzlet, összehasonlítva a többivel jól megy, igaz csodás húsos és halas részlegük van. Itt persze olasz szalámi nincs. Feltehetően szalámiban nem létezik bio. Igy aztán át autókáztunk még egy üzletbe, az egyetlen ahol szalámit is árulnak. Szerencsére csak 31 fok volt de teljesen borus, így nem izgatott annyira a kocsiban hagyott élelmiszer. Ez valahogy itt még senkinek nem jutott eszébe, hogy a parkolókra valami árnyékolókat is lehetne csinálni. Beállni hőségben egy ilyen parkolóba, maga a pokol. Az összes kocsi ontja magából a meleget.

Nem könnyű az élet....

Ma délelőtti feladat a bank volt. Szerencsére jól működtek és már volt egy új kártya és hozzájutottunk a pénzünkhöz. Ezután jött a neheze.
Megint egy olyan dolog, amiért mélységesen útálom ezt az országot. Itt csak az ember, akinek van jogosítványa. Azt is ellopták és ekkor jöttek a komplikációk. A biztosítás az autóra napokon belül lejár. Ilyenkor ha valaki odamegy az elveszett helyett új jogosítványt kérni, nem kap. Amíg nincs autó biztosítás addig nincs jogosítvány. Mi van ha nincs is autóm és van jogosítványom? Kérdem én a hülye európai. Akkor először igazolni, kell, hogy eladtad a kocsit.
Lényem másfél órát ült a neten és kb 40 percet a telefonon, ez ügyben. Közben ajánlgattam, hogy írjunk egy papírt, hogy én megveszem a kocsit, vagy vigyük el a szomszédos kereskedőhöz, aki tudjuk mennyit fizet érte ha oda visszük. Lassan kiütést kapok az autó szó hallatán is. Hogy lehet egy életet arra felépíteni, hogy jogosítvány. Kötelező??? Nem. Itt is lehet kérni személyi igazolványt, de akinek nincs jogosítványa azt lenézik, vagy furán néznek rá stb. Gyűlölöm ezt a mentalitást.

Most itt ülünk egyre éhesebben és várjuk, hogy a biztosító átküldje a papírt a biztosításról, elvben ugye még érvényes a régi is néhány napig, de az nem számít.:-(((

Ez is jól kezdődött.:-(

Szerda délelőtt, vihar még sehol se volt, megrendeltem a taxit félhatra. Akkor ömlött az eső legjobban. Plusz pontban félhatkor telefonált a taxis társaság, hogy sajnos nem találnak kocsit számomra. Dühös voltam, hiszen mondtam, hogy repülőtérre megyünk, ismernek is, szóval szerintem jogos volt a felháborodásom. Hölgy megígérte, hogy mindent megtesz, kb. 10 perc. OK ez még belefér és úgyis tudom, hogy nincs mit tenni, ha Pesten elered az eső nincs taxi. Lényem közben lement, mobilom lemerült, taxisok vonalason hívnak. Aztán kiderült, hogy a taxis ott volt félhatkor, de annyira ömlött az eső, hogy csak várt. Lényem se tudott kimenni a garázsból, de végül is 10 perc késéssel elindultunk, ami még bőven benne volt az időben. Remekül eljutottunk az Üllői útig, ott viszont totál be volt dugulva az út. Taxis elment mellékutcákon, ahol olyan tócsák voltak, hogy én nem mertem volna belehajtani, de végül is a Nagyvárad térnél vége volt a bűvészkedésnek és  vissza kerültünk a normál útra, ami állt és nem mozdult. Erre lekerültünk az ötös útra. Soha nem látott környéken jártunk, valódi kaland túra volt. Közben láttunk rengeteg faágat a földön, sőt kidőlt fákat is kerülgettünk később, miután már elmentünk  nagybani piac mellett is és valahol Pestszentimrén át döcögtünk. Ahol lehetett taxisunk igen vadul hajtott, előzött kivágott bevágott, amit normál esetben nem nagyon értékelek. Az idő meg csak telt szépen. Már nem is izgattam magam, gondoltam ugrott a szálloda Zürichben és vajon átbukolnak-e minket a viharra való tekintettel a kora reggeli járatra. De végül is másfél órai utazás és másfélszeres pénz árán mégis elértük a gépet. Már fent ültünk rajta, mikor észleltem, hogy a szívem még mindig úgy dobogott, hogy szinte fájt.
Zürichben aztán a szálloda rendben volt, jót aludtunk és délben szép kényelmesen besétáltunk a géphez.
Na de az a tömeg ami a repülőtéren volt az nem normális. Elgondolkoztam, hogy mióta az eszemet tudom, soha nem utaztam sehova nyáron. Okos voltam. Iszonyat ami ilyenkor a repülőtéren van.
Ma szerencsére nem volt ellenszél, így 10 óra volt "csak" az út. Végig néztem három teljes filmet és még mindig nem értünk ide. Közben persze volt evés-ivás dínom-dánom, de megállt az idő. Végül is csak leszálltunk, átestünk az undorító automata + személyes bevándorlási procedúrán és vártuk a bőröndöt. Nekem örök rém álmom, hogy megérkezek valahová és nem jön meg a csomag. Nos először csak vártunk. Kb. 50 perc után közölték, hogy villámlik kint ezért nem tudják lerakni a csomagokat, várjunk. Aztán nagy nehezen csak megindultak a csomagok. Elég gyorsan kezdtem mondogatni, hogy ez a csomag nem fog megjönni, de Lényem leintett. Nagyon nem izgultam, mert a legnagyobb bőrödbe beletettük a következő legnagyobbat és más alig van benne. Egyetlen igen könnyű nyári ruhám, meg talán egy kis táska és más semmi. Kivártuk míg mind a kb. 300 utas megkapta a csomagját, aztán mentünk az illetékeshez. Ki tudja szegény cucc hol landolt és mikor ér ide. Remélem belefér az érkezése a 3 hétbe amíg itt leszünk.
Haza fele a taxiban, átvillant a fejemen, hogy most még csak az hiányzik, hogy ne menjen a klíma. Kint 37 fok volt zuhogott a langyos eső. Bejöttünk a lakásba és tényleg nem ment a klíma. Már kérdezni se merem, mi volt vele. Lényem valami elemet emlegetett, ami lemerült. Eddig azt se tudtam, hogy van benne elem. Minden esetre meg tudta csinálni. Jelenleg is villámlik és dörög, csak otthonnal ellentétben ítt egy fokot se fog lehűlni.

Szemét

Most olvastam egy komoly újságban a következőket. Svédországban harminc valahány szemétégető erőmű van, ami huszonvalahány ezer családot lát el árammal és több mint egy millió háztartást fűt távfűtéssel. Ez már régóta remekül működik. Most viszont kezd kevés lenni a szemét. A svédek rettenetes környezet tudatosak, aprólékosan válogatják szét a szemetet és amit csak lehet ujrahasznosítanak. Egy példa, a tejes doboz tetejét külön gyűjtik a doboztól, miután az műanyag stb.
Most aztán ott tartanak, hogy Norvégiából és Angliából importálják a szemetet. Persze ezt is környezet védő módon, hajókkal szállítják, amelyeknek a retúr útjukon nem lenne rakományuk.
Mint a cikkben írják, egyetlen reményük lehet csak, hogy ezek az országok még sokáig nem érik el a svéd szemét standardot, mert ha majd azok is elérik, akkor a svédek fázni fognak.:-)))

Na most, hogy éppen útban vagyunk Amerikába, ott kellene ezt bevezetni, mármint a szemétégető erőműveket. Ott aztán van szemét dögivel, mert mindenki mindent eldobál és az újrahasznosításról még nem is igen hallottak. A mi lakótelepünkön 2 éve lehet egy helyen bedobni a papírt és egy másik helyen a plasztikot. Mit mondjak nemigen törik magukat a kedves lakók.

Most azon gondolkozom közben, hogy néhány éve elbontották a rengeteg pénzért megépített zürichi szemétégetőt. Extra drága építkezés volt, mert majdnem a városban volt és igen extra füstszürési előírások voltak. Nem hinném, hogy a szemét fogyott el, inkább a város nőtt és lakóházakat építettek azon a területen.  Szemétégetőt persze megszavaztuk és adópénzből építették.:-(

80 év!

Soha nem hittem volna, hogy 20 évvel túlélem a magam számára reálisnak tűnő életkort. Ha őszinte akarok lenni a 10 évvel ezelőtti "ünnepség" vidámabb volt, többen voltunk. Most a nehezen össze-szedett 14 főből egy meghalt, amitől egyből kettővel lettünk kevesebbek. Aztán az utolsó napra egy férj szalmonellás fertőzést kapott egy nő pedig epegörcsöt. Így aztán szerény 10 főre apadt a vendég sereg.
Sikerem volt az étteremmel ami egy szörnyű helyen van és B. kiállt az ajtóba, nehogy eltévedjenek a vendégek, annyira nem is tűnik fel a hely kívülről. Bent aztán volt nagy AHA!!! élmény.

Miután szerencsésen visszajött a hangom, bemelegítőnek elmondtam, hogy ki kicsoda és mikor keveredett az életembe. Mondandómat a németeknek előre leírtam, hogy ne kelljen kétszer mesélnem. Utoljára B. került az életembe, mint mondtam "az internet hatalmas tengeréből kihalásztam egy igazi aranyhalat."

Evés közben aztán jöttek a pohár köszöntők. Mondhatom, hogy tegnap minden szép és jó voltam. "legjobb barát, legkedvesebb sogórnő, legvagányabb, legügyesebb, stb." Még olyan is volt, aki megköszönte, hogy a barátnőnek nevezem. Miután csak egy pohár pezsgőt szopogattam el egész este, így tudom, hogy mindezt nem kell annyira komolyan venni, de egy estére jó volt hallani.

Fogadott húgom óriási meglepetést és örömet okozott az ajándékával, mert ennyi gondolkozást nem néztem ki belőle. Először is saját kezűleg computeren készített egy kártyát, amire belül egy néhány hónapos koromban készült fényképet scannelt be + szöveg. Ez már önmagában is nagy teljesítmény, de aztán jött még a java. Egy könyv, amin egy zöld szövet borító van, saját varrás, ráapplikálva anyukájának egy hímzése, ami valamikor a gyerekszobám (igen olyan is volt:-))) disz párnáját díszítette, egy Pinokió. Párnahuzat persze már rég elfoszlott, de ő kivágta belőle a hímzést és ráapplikálta a könyv borítóra. Na és a könyv, nem más, mint a Pesti Hírlap 1935-ös kemény fedelű naptárja. Most, hogy írom, még mindig egészen meg vagyok hatódva. Hab a tortán, hogy a zacskó mélyén egy nagy plasztik edényben, 12 drb. barackos gombóc is lapult.

Sokkoló élmény: Bolygó Hollandi

Minden nyáron vannak Wagner napok a müpában, voltunk is minden nyáron. Az idén először adták itt a Bolygó Hollandit, nagyon vártam. Elég edzettnek gondoltam magam, miután életem első bayreuthi látogatásán is ezt adták és akkor azt hittem nincs lejjebb. Most már tudom, hogy van. Ez természetesen csak az őrült rendezőkre vonatkozik. Az énekesek itt is és ott is nagyon jók voltak. A zene amúgy is visz mindent. Nem szeretem ezeket a rendezőket. Ismert, hogy Wagner nem csak a zenét komponálta meg, a szöveget is ő írta. Megvalósította a saját színházát és precíz pontossággal leírta az előadás módját is. Láttam már ilyen kéziratot, ahol előírja melyik énekes hol jöjjön be, hogy nézzen ki stb. Ezek a mostani rendezők kitalálják, hogy szerintük Wagner mit akart mondani a darabbal és valami szörnyedmény derül ki belőle.
Itt most Pesten, valami létra tákolmány volt a díszlet. Szerencsétlen énekeseknek ezen kellett felmászkálni meg le. Fent volt egy plató időnként ott énekeltek. Biztos nem volt egyiknek se tériszonya, mert bizony elég magasan voltak, valami alig korláttal védve. Mostanában szokásos módon, már a nyitány alatt szórakoztatják a nézőket. Itt valami őrült rohangászást rendezett a statisztéria, valamint Senta, norvég zászlókkal stb. Bevallom nemigen néztem oda, annyira zavart. A darab eredetileg a Norvég partoknál játszódik és két hajóról van szó. Dalandé az egyik és az elátkozott Hollandié a másik. Most egy hatalmas tárgyaló asztal volt a színpad közepén, ahová matrózok helyett öltönyös urak jöttek megbeszélni, hogy vihar van stb. A Hollandi végül egy kis gurulós kofferrel érkezik! Mikor a vihar elül és már csak egy kis déli szél kellene a hazajutáshoz, a legénység elvonul, csak a kormányos marad ott őrnek. Szép áriát énekel, ami részben a déli szélhez szól, részben a rá váró leányzó utáni vágyról. Nos ezt megoldotta Kovalik. Mielőtt elkezdődne az ária, 3 lányt tuszkolnak be a szinpadra. Kormányos egyet kiválaszt, majd a nyílt színen megdugja. Hogy milyen kiábrándító egy fekete boxergatyás tenor, azt elmondani nem tudom. A zenéhez se passzol, mert ez az egyetlen szép lágy ária az egész darabban.
Közben otthon a lányok, asszonyok várják haza a matrózokat. Eredetileg rokkákkal fonnak, amit egy nagyon hangulatos énekkel kísérnek. Refrén mindig: fonjad, fonjad....  Most a rokkák helyet, mosógépeket tolnak be a nők a színpadra. Működnek is, forog bennük a ruha! A magyar szövegből diszkréten kihagyták a fonást, helyette szorgosan, szorgosan.... szavakat írtak ki. Szerencsére azért Wagner eredeti szövegéhez nem nyúltak. Na miután ezt a sokkot túléltük jöhet a matróz tánc helyett némi akrobatikával feljavított norvég népünnepély.
Ezután már nincs mit mondani. Jön a dráma, Hollandi azt hiszi Senta mégse olyan hűséges mint kellene, de valamiért a közös halált, a feloldódást kihagyták a végéről. Erről Fischer Ádám irt is valamit, de már soha nem fogom megtudni mit, miután B. szerencsésen ott hagyta a műsor füzetet. Szünet nem volt, így esélyem se volt elolvasni a magyarázatot.
Mai ujságkritika szerint Kovaliknak ez volt az első Wagner rendezése, de én nem hiszem. Szerintem a tavalyelőtti elcseszett Lohengrint is ő rendezte.

Parasztbecsület, Bajazzo

A Parasztbecsület elejét ugye nem láttuk. Lényem büntetése volt, miután nem ismerte, hogy végig nem tudta miről van szó. Én ismertem és vártam volna, hogy húsvét vasárnaphoz híven, kiöltözött népek menjenek a templomtérre stb. Nos ebből semmi se volt látható. A színpad mélységesen sötét fekete volt, nem látszott a háttér, csak egyszerűen elmerült a sötétségbe. A népek is kizárólag fekete ruhában voltak és semmi jövés-menés. Ültek, székeken, mintha egy kórus próba lett volna. Jött Turidu anyja, hozta magával a széket és leült. Jött Santuzza, hozta a szélet és mikor nem énekelt ő is leült rá. Még Lola férje, nem tudom a nevét, de fuvaros a foglalkozása, is hozott magával széket. Közben Lola úgy jelent meg, hogy az első földszinti páholyból mászott ki, de előtte kirakott egy széket, amire később leült. Mindeközben gyönyörűen szólt a zene, az énekesek és az énekkar is, tök sötétben. Aztán valahonnan betoltak egy oltárt, jöttek a papok, mise. Lassanként alakult a dráma Santuzza számára világos lesz, hogy megcsalják, Lola kacérkodik, aztán Santuzza mélyen megsértve mindent elmond a férjnek. Zene zeng és már csak arra vártam, hogy valaki elsikoltsa magát, hogy "megölték Turidut" olaszul kicsit másként hangzik. A vég jelenetben leengedtek egy hatalmas templomi füstölőt, olyan operaházi csillár nagyságút ami mint egy harang himbálózott és füstölt a nép feje felett.
A rendező ötletessége összesen ebben a füstölőben és a székekben jelent meg. Mondhatnám spórolós előadás volt, díszlet és különösebb jelmezek nélküli.

Most, hogy a papokról írtam, jut eszembe, hogy a Carmenben, szerencsétlen Micaelát állandóan 2 darab pap kísérte, nem tudom minek.

Ezután következett a Bajazzo, ami tényleg színtiszta élvezet volt. Igaz azt is modernizálták. Bajazzo és a kórus tagjai is normális utcai ruhákban voltak. Kezdetkor a színpad egyik sarkában állt egy kis jegy árusító bódé és az egész, mintha egy közúti felüljáró alatt lett volna. Miután hatalmas a színpad a vándorcirkusz egy VW kisbusszal és egy kisteherautóval érkezett. Itt is volt egy csomó artista, de ezt a vándorcírkusz jól bírta. Látvány kell a népnek manapság. Mikor mindenki levonult és Nedda elkergette Beppet, megérkezett Silvio is a nagy szerelem. Ő is egy nagy autóval. Azt vártam volna, hogy a beteljesedés az autóban történjen, de nem, nyílt színen lett bemutatva az esemény. Elég szolid formában. Ezután teljesedik ki a dráma. Vártam volna egy szokásos cirkuszi színpadot, de nem volt. A színpad egyik felén a statisztéria, illetve kórus, a másik felén a cirkuszi szinjáték. Ez nem volt annyira sikeres szerintem, de elment.
Érdekesen volt megcsinálva a színpad. A két oldalán le lehetett jönni a nézőtérre és ott jöttek mentek az énekesek. Időnként szinte a nézők közt énekeltek. Nos mikor Bajazzo megöli Neddát és elkezdi kergetni Silviot, az lerohant és az első sor előtt rohant el. A sor közepén utolérte Bajazzo és ott szúrta le. Sajnos volt előttünk még 8 sor, így a részleteket nem láttam.

Carmen

Milanoi első esténken a Carment láttuk. Majd megnézem itthon, mert igaz eredetileg 4 felvonás, de össze szoktak valamit vonni és csak 3 lesz belőle. Ez minden estre igazi 4 volt, minek következtében majdnem éjfélkor lett vége.
A rendezés egyszerűen idegesítő volt. Annyi minden fölösleges volt benne. Pl. az elején, mikor a falusi nép jön-megy és énekel, akkor többek közt egy majdnem szülést is láttunk a színpadon. Nagyhasú nő elalélt, majd a nők körülvették lavórokkal szaladgáltak, komolyan azt hittem, hogy még gyerek is lesz belőle. Aztán jöttek e félmeztelen fiuk, a gyerek kar egyszerűen ledobálta magáról a ruhát. A dohánygyári nők a végén a földön fetrengve rugdalták egymást. Valahogy túl hangosnak is tűnt nekem. Voltak díszletek és jelmezek is, de pl. a torreádor liften érkezett és távozott is. Minek??? A színpad hatalmas a Scalaban, hiszen a belső tér is 5 emelet. Valamikor mögé építettek még egy ennél magasabb beton kockát. Nyilván a liftnek meg ilyesminek. Aztán a második felvonásban mikor Micaela szeretné visszatéríteni Don Joset a jó útra és az anyjára hivatkozik, betoltak egy hatalmas fehér ágyat egy halódó nővel. Engem hihetetlenül zavart mert teljesen kilógott az eseményből. No és a vége. Az utolsó felvonásban mindenféle atléták és táncosok voltak, iszonyatos hangerő közepette. Totál egy amerikai musicalban éreztem magam. Revüsítették az operát, de ez úgy tűnik mostanság divat. Mindeközben elvesznek a drámai pillanatok.

Csak mellesleg jegyzem meg, hogy enni nem szabad ott az operában. Mi pénztárca zűr miatt nem ettünk előadás előtt. Sebaj, majd a szünetben. Előre kellett rendelni. Kértünk 3 szendvicset, az aránylag jobb külleműekből és két ásványvizet. A szendvicsek kenyerei minimum 1 hetesek voltak. Vizet feltehetően csak mi ittunk, mert kerek szemekkel néztek ránk, mikor kértük. Ezután kaptunk valami langyos ásványvizet, szinte kegyből, de nem ingyen, természetesen. Mindenki pezsgőt ivott, az hidegnek tűnt.

Milano

Nos, szóval megjártuk Milanót és holt fáradtak lettünk, de jó volt. Kalamajkából nem volt hiány.
Indultunk hálókocsival, majd Zürichben gond nélkül csatlakoztunk a csoporthoz. A csoport átlag életkora 75+ körül lehetett. Voltak akikkel már tavaly is együtt voltunk Münchenben. Ez az utazási iroda opera és koncert látogató utakat csinál egy kis városnézéssel körítve. Milano egyébként elég érdektelen város, kivéve a dómot és a Scalat természetesen. Az utóbbin volt a hangsúly.
A főpályaudvarra érkeztünk, ahol hatalmas tömeg volt. Feltehetően mindig az van, de most még a világkiállítás is hozzájön. Hangos bemondó állandóan mondta minden nyelven, hogy nagyon kell vigyázni, mert a zsebesek dolgoznak. B. kicsit könnyelmű, pénztárca összes irattal és pénzzel a farzsebében. Nos, tömeg, előre figyelés, hogy hol vagyok én, meg az idegenvezető. Zsebesnek tálcán kínált áru volt a farzsebe. A szállodába érés után derült ki, hogy pénztárca nincs. Természetesen nem akarta elhinni, hogy ellopták. Vagy egy órán keresztűl többszörösen átkutatta a zsebeit, a táskáját stb. Közben hangoztatta, hogy ő egy cseppet se ideges, mert ideges csak én szoktam lenni. Én viszont nem voltam az. Tudtam menyi pénz volt nála, sok, de emiatt nem fogunk most koplalni. Nálam is volt pénz, kreditkártya, szóval gond egy szál se. Miután nagyon örültem és készültem az operákra, nem hagytam elrontani az örömömet. Az operákról majd részletesen írok, most csak az útról. Első este elmentünk megnéztük a Carment. Majdnem éjfélig tartott, így utána beestünk az ágyba. Másnap reggel kezdődött. Először computeren megtudni a bank telefonszámát, majd hosszas telefonálással lezáratni a számlát. Emiatt a számla miatt aggódtam, mert azon volt pénz. Szerencsére a zsebeseknek csak a készpénz kellett. Utána elmentünk, mert B.-nek kicsi a lába és két éve keresünk neki egy könnyű nyári cipőt, feketét. Lejártul az összes elképzelhető üzletet a belvárosban, de cipő nuku. Más se volt. A legnagyobb áruházban se támadt semmi vágyam vásárolni, mert nem volt semmi ami tetszett. Mondjuk a világ márkák, Chanel, Dior, stb. utcája felé nem is mentem, mert annyi pénzem nincs. Kellően kifáradva beültünk enni valamit. A kaja  ára még csak elment, de két sörért 18 Eurót számoltak. Márt elfelejtettem, jó néhány évvel ezelőtt, hogy felhúztam magam a 6 Eurós sörön. Nem lett olcsóbb. Délután gyalogos városnézés volt, amit a közepén ott hagytam, mert én már képtelen vagyok huzamosan egy helyben álldogálni. Este megint opera és következett B. újabb ügye, amitől tényleg majdnem gutaütést kaptam.
Lemegyünk a hallba, korán. Álldogálunk beszélgetünk, mikor az indulásra kerül a sor, eszébe jut, hogy a jegyet nem tette zsebre. Idő még volt, visszamegy érte a szobába. Végül elindulunk és kezdés előtt 10 perccel be akarunk menni. Közben nézegeti a jegyet és közli, hogy ugyan ott ülünk mint tegnap. Kicsit furcsállottam, de mindegy. Bejáratnál a nő közli, hogy ez a jegy tegnapra, a Carmenre szólt. Én rögtön kapcsoltam és a tömeggel szemben kiverekedtem magam az utcára. Megyünk vissza a szállodába. Útközben még azt motyogta, hogy nekünk 4 jegyet adtak a Carmenre tévedésből ,meg mit tudom én mi, mert az nem létezik stb. stb. Majd meglátom stb.... Nem mondtam meg neki hogy hülye vagy drágám, csak masíroztam. Szállodában a szobában megint rákezdte, hogy ugye nincs itt más jegy. Csukott szemmel odanyúltam, ahol a jegy volt és ott is volt. Ezután csendben vonultunk vissza az operában és tudtam, hogy már megkezdődött az előadás és szünetig nem lehet bemenni. Parasztbecsület volt és nagyon sajnáltam. Szerencsére a jegyszedő nagyon kedves volt, elvitt minket egy asztalhoz, ahol 3 pasi foglalkozott a computerrel. A vége az lett, hogy kaptunk egy cetlit, hogy menjünk fel a 3. emeltre. Lift? Van, de csak az ötödikre, onnan le kell gyalogolni. Na jó akkor lift nélkül a harmadikra. Szerencsére akkoriban mikor az opera épült még tudtak lépcsőt tervezni. Nagyobb nyögések nélkül felmentünk, ahol betessékeltek minket egy páholyba. Első sorban ültek, így hátulról csak félig állva lehetett látni, de sebaj. A zene szólt, énekesek jók voltak és az akusztikát csak csodálni lehet. Utána megint csak ágyba esés következett.
Harmadik nap már csak buszos városnézés volt, végre valami újat is láttunk. Mint kiderült Milanonak az 1600-as évektől, különböző kanálisok által összeköttetése volt a tengerrel, ami nagyon fontos volt kereskedelmi szempontból. Mára ezeket a kanálisokat nagyjából befedték, a még láthatókat, pedig a világkiállítás örömére kicsit feltupírozták. Sétányok stb. Közben sok szép modern épületet is láttunk. Majdnem kész van az első ottani felhőkarcoló 107 méter magas. Szintén elég magas a függőleges kerttel körülvett ház. Rengeteg balkon mind totál befásítva, olyan a ház mintha egy növény burok lenne rajta. lehetne utánozni! Végül a fő temetőben kötöttünk ki. Alapból nem szeretem a temetőket és bosszant, hogy annyi értékes helyet elvesznek egy nagyvárosból. Ezt se szerettem, de érdekes. Szinte minden síron valamilyen szobor áll. Persze sok utánzat is, de vannak eredeti művek is. Állítólag sok híres szobrász dolgozott a síremlékeken. Ma már az egész temető műemlék. Követendő példa lehetne, hogy a sírok szorosan egymás mellett vannak. Gaznak esélye sincs nőni ott. A Campari családnak hatalmas építménye van, rajta az utolsó vacsora minimum életnagyságu szobrokból megalkotva. Nagyon szép és ízléses kriptája van Toscanininek. Tiszta Jugendstil. Van aztán minden más is kriptákban. Kisebb kastélyok, egyiptomi piramis, egy-két modernebb épület. Ezek a kripták és nagyobb családi sírok valami földalatti folyosóval össze vannak kötve, hogy ne kelljen a felépítményt megbontani ha be akarnak rakni még valamit. Mint a helyi idegen vezető mondta, manapság már senki nem akar ott sírhelyet venni, mert az kb. 1 millió Euróba kerülne. Annyi pénzért már a tengerparton villát lehet venni. Mindezek után még volt egy csoportos ebéd, ami igen pocsék volt és felültünk volna a vonatra. Itt kezdődtek megint a zűrök. Milano-Zürich első osztály helyjegy stb. Ki voltak osztva a helyeink, kocsiszám, minden. Kimentünk a vágányhoz ahol egy ócska helyi vonat állt. Idegenvezető tárgyal a vasutassal, eredmény: szálljunk be, a mi vonatuk a határon áll. Addig is üljünk ahova tudunk. Szerencsére még kaptunk ülőhelyet. Csomagok a lábak közt, miután semmi hely nem volt a csomagok számára. Motorkocsi volt, a mozdony vezető alig tudta magát betornászni a helyére. Szerencsére mikor elindult ment mint a villám, egy óra a határ. Csak reméltük, hogy ott tényleg vár ránk a vonat és várt. persze a helyjegyek nem voltak érdekesek többé, nem is volt olyan kocsiszám, de volt hely.
Mielőtt Milanoban beszálltunk volna a vonatba, B. az idegenvezetővel elment az ottani rendőrségre érdeklődni. Naivan azt remélte, hogy talán leadták a tárcáját és visszakapja a személyit, és a jogosítványt. Én egy percig se hittem, de menjen. Kicsit várniuk kellett mert mások is voltak ott. Olyan rém történeteket hallottak, hogy B. utána már egész jókedvre derült. Pl. 30-as jól öltözött férfi, aki egy szendvicset akart venni. A táskáját laptop, minden irat és pénz benne, a lábai közé szorította. Megkapta a szendvicset és fizetni akart a táska már nem volt meg. Vagy japán idegenvezető aki egy egész listával jött, mert a csoportja több tagját meglopták. A hivatalnok szerint naponta százával jönnek az emberek. Arról szó nem volt, hogy ez ellen tenni kellene valamit. Olaszoknál mindig fennállt ez a veszély, de ennyire talán nem volt kirívó mint most.

Ez a vonat nagyon szép tájakon közlekedik. Végig hegyek közt viaduktokon és alagutakon át. Ott vannak igazi viaduktok, nem olyan viccek mint amit nálunk építettek ezen a címen. Hegyoldalról jön le a víz, lent sebes patakokat alkot, szóval festői táj. Oda fele végig lent ültek a felhők alig lehetett látni valamit. Vissza fele jó idő volt, sajnos a fényképező (mindkettő) akkuja lemerült. Töltők itthon.:-(
Mikor elkezdett zuhogni az eső, tudtam, hogy Zürichben vagyunk. Volt közel 3 óra időnk, az eső végig zuhogott. Állomáson van sok étterem, bementünk az egyikbe vacsorázni és üldögélni. Csak összehasonlításul, Zürichben 3 sörért fizettünk 14 frankot egy jó étteremben!!! Direkt megnéztem a számlát, a Milánói sör árak miatt. 
Hálókocsi ezután szépen haza ringatott minket. Kelenföldön váltottam pénzt taxira, miután magyar pénz csak B.-nél volt. Egy számtan zseni pénzváltó hölggyel hozott össze a sors. Mondtam neki, hogy kb., 3000 forintra lenne szükségem, mennyi euró? Számolt kis számológéppel vagy telefonnal, majd a computert is nyomogatta, végül kibökte, hogy 8 euró. Gyanús volt a dolog, oda adtam neki egy tizest. Még az se volt 3000 forint!
Itthon szerencsére nem törtek be, az utat végül is élveztük, jól elfáradtunk de az majd elmúlik.

Opera, opera....

Nemrégiben, megláttam egy kirakatban a Don Carlost DVD-n, ráadásul a lehető legjobb énekesekkel. A felvétel a Salzburgi ünnepi játékokon készült 2013-ban. Néhány napig haboztam, aztán megvettem. Don Carlos a kedvenc Verdi operám. Rengetegszer láttam már itthon is és később kint is, különböző felvételeket a tv-ben. Legutoljára úgy 15 éve itthon az operában, igen jó énekesekkel. Akkor, itthon futottam bele először az 5 felvonásos változatba. Mert eredetileg 5 felvonásos volt. Így is mutatták be Párisban. Nem volt nagy siker, Verdi se volt lelkes. Jó néhány év után, részben újra komponálta és átírta 4 felvonásosra. Jó száz évig így is maradt. Csodálkoztam, hogy kibányászták hozzá itthon az 5. felvonást, de tudomásul vettem.
Nos az új felvételt hatalmas várakozással kezdtem nézni. Pappano vezényel, aki most divatban van. Harteros, Kaufmann, Hampton és Salminen énekelnek, mi kell még?  Rögtön az elején kiderült, hogy ez bizony 5 felvonás lesz. Elkezdtem hallgatni és kb 1 óra múlva azt hittem baj van a fülemmel, vagy a tv hangszórójával. Az egész hihetetlen erőtlen és szétesett volt. Az énekesek persze jók. Díszlet természetesen nincs, illetve csak igen kicsit jelképesen, viszont elviselhető kosztümökben vannak a szereplők és a kórus is. Meghallgattam az első 2 felvonást, annyi fért az első lemezre. Másnap meghallgattam a 3.-at és 2 nap múlva az utolsó kettőt. Az utolsó felvonás eredetileg elég rövid, de itt nem akart vége lenni. Mintha ismételtek volna mindent többször. Ott már a rendezéssel is komoly gondjaim lettek. Hisztis hülyére vette a rendező Carlost. Persze tudjuk, hogy az egész opera csak egy mese, Schiller találta ki és az olasz librettista csinált belőle opera szöveget. A valós alakokhoz és tényekhez a legkisebb mértékben se igazodik. Don Carlos tényleg idegbeteg volt és egy toronyba zárva tengette életét. De ez a történelem, az opera meg a mese. Nem jó a kettőt keverni.

Teljesen frusztrált lettem az egésztől, mikor aztán eszembe jutott, hogy talán megvan még a régi videó felvételem, szintén Salzburgból. A huhogóknak üzenem, hogy az 1986-ban házilag tv-ből felvett Don Carlos minősége semmivel se rosszabb mint a most vett DVD!
Azt az előadást Karajan rendezte és vezényelte. Ő az én számomra a XX: század abszolút zenei zsenije. Sok jó, híres karmester volt, de olyan zseni mint ő nem volt több. A húsvéti ünnepi játékok az ő ötlete volt és ő valósította meg. A felvételen van egy intervju is vele, ahol elmondta, hogy itt találta meg azt, ahol korlátlanul megvalósíthatta az elképzeléseit. Előtte évekig a bécsi opera zenei igazgatója volt, ahol gondolom mások is beleszóltak a dolgokba, lévén egy állami intézmény.A 4 illetve 5 felvonással kapcsolatban azt mondta, hogy zeneileg érdektelen és különben is öt és fél óra, túl hosszú.
Az énekesek nevét sajnos nem tudom, mert csak felsorolták. Többnyire olaszok voltak. Don Carlost Carreras énekelte, akinek szebb volt a hangja a most sztárolt Kaufmannál. Nem hittem volna, de így van. A zene szólt, zengett egyben volt. Minden a helyén volt az egész operában. Díszletek itt se nagyon voltak, a ruhák viszont számomra túl díszesek, de ez legyen a legnagyobb baj egy operában. Hihetetlen élvezettel hallgattam végig az egészet két részletben. Nagyon későn este kezdtem.  Megnyugodtam, hogy még nem vagyok hülye és süket. Nem csalnak az emlékeim, szóval kész öröm volt az egész.

Ez a nyújtsuk mint a rétestésztát az operát, most valami új divat lehet. Tavasszal meghallgattuk a Met felvételét az Uránia moziban a Hoffman meséiről. Akkor is azt hittem soha nem lesz vége. Több mint 4 óra volt, egy olyan operánál, ami majdnem operett. Akkor azt hittem az emlékeim csalnak, de most már tudom, hogy azt is felhígították és elnyújtották. Egy normál opera előadás soha nem volt hosszabb 3 óránál. Wagner persze kivétel. Talán az égbe szökött árak miatt úgy érzik, sok pénzért sokat kell nyújtani. Nem jelent élvezetet. Kedden a Carment fogom hallgatni, de előtte még itthon meghallgatom egy szintén régi videó felvételemet. Azt hiszem a bécsi operából van. Megtaláltam a polcon. A milanoi Carmenről majd lesz beszámoló!

Uti megfigyelések

Mentünk Bécsbe. Nagyon jó, mióta kész az új főpályaudvar, 20 perccel lerövidült az út. Ráadásul olyan vonatot választottunk, amire csak Kelenföldön lehet fel- és leszállni, ezzel is nyertünk jó 10 percet. persze nem siettünk sehova, csak a türelmetlenség.
A bécsi új pályaudvar hatalmas. Nekem kicsit túl szürke. Minden szürke kővel van burkolva. Biztos strapabíró. Rengeteg üzlet van benne, meg ilyen-olyan önkiszolgáló etető egységek. Nekem hiányzik egy igazi étterem. Azt egyébként a Nyugati-pályaudvaruk felújítása alkalmával elsinkófálták ott is. Az új állomástól 3 metró megálló a Stephans-Dom, ahol a néptől lassan már az utcakő se látszik. Strapa bírásunk egyre gyengébb. Alig voltunk valahol de halálosan elfáradtunk. Viszont végre találtunk B.-nak a piskóta lábaira olyan papucsot amilyet szeret. A régiek már cafatokban vannak.
Na és lehet ájuldsoznoi az árakon. Csodálatos spárga, igaz a Meinlnél EUR 16.99 félkiló!

Menet közben azt láttam, hogy a mi oldalunkon kettő kivételével az összes szélkerék állt. Van elszórva a határ közelében vagy 30 darab. Alighogy átértünk a határon, Burgenlandban az összes szélkerék szorgosan dolgozott. Náluk több van mint nálunk. Igaz Paksuk nincs. Az egyetlen atom erőművet, amit építettek, soha nem üzemelték be, akkora volt a nép részéről az ellenállás. Népszavazást tartottak, egyértelmű volt a nem. Szerintem persze hülyeség, mert az atommal lehet a legtisztábban áramot fejleszteni, de nekik nem kellett.
A másik dolog amire felfigyeltünk, hogy a mi oldalunkon csodálatos pipacs mezők voltak. Nem tudom ezt manapság már direkt csinálják? Minden esetre odaát csak elvétve láttunk pipacsot a földeken.
Kifele gyakorlatilag egyedül ültünk a kocsiban. Hely jegy persze kötelező. Vissza fele is elég üres volt. Talán még egy fülkében ültek. Utolsó percben felszállt egy huszonéves fiú és pont hozzánk ült be. Hiába mondtam jó hangosan B.-nak, hogy tiszta üres ez a kocsi, srác csak maradt. Elindultunk és háromszor végighallgattuk, amint telefonon előadta, hogy egy órája kihúzták a bölcsesség fogát. Muris volt hallgatni a különböző előadásmódot. Persze tudta, hogy magyarok vagyunk de ez nem zavarta. Kint dolgozhat, most haza ment hétvégére, ami nála kedden kezdődött. Jó, holnap ott ünnep van.
Jött az osztrák kalauz, jegy elő, nem szólt semmit. Határ után jött viszont a magyar kalauz. Rögtön kiszúrta, hogy a hely jegye nem az első osztályra szól. Ő először elengedte a füle mellett és az átszállásról kezdett érdeklődni. Kalauz megnézte, majd közölte vele, hogy akkor jöjjön szépen át velem a másik kocsiba. Srác fel volt háborodva és még visszaszólt nekünk, hogy jellemző az osztrákot nem zavarta de bezzeg a magyar az direkt kiszúr vele, pedig üres a kocsi. Utálom az ilyen mentalitást. A második osztályon is volt hely, ott se volt tömve a vonat. Ha annyira szeret az első osztályon utazni váltson oda jegyet. Grrrrrrrrrr....

Hírek

Ma este igazán érdemes volt a híreket megnézni. Miután már mindig is utáltam a futballt és a vele kapcsolatos pénz dolgokat, beleértve az "aranylábu" csapat sötét dolgait is. Ma megnézhettem, ahogy Zürich legdrágább és legelőkelőbb szállodájából kivezette a svájci rendőrség a fifa fejeseket. Ma nem ötcsillagos szuper lakosztályokban hanem szerényebb svájci rendőrségi szobákban fognak éjszakázni. Persze ez az igen sznob szálloda gondoskodott róla, hogy az elegánsan öltözött portások lepedőket borítsanak a lefogottakra, hogy ne fényképezhessenek az összegyűlt zsurnalisták. Szuper látvány volt.

A másik röhej: Böske megnyitja a parlamentet. Fel volt díszítve mint egy karácsonyfa, csüngtek rajta a drága ékszerek. Cameron írta a beszédet, ő csak felolvasta. Férj is ott sorvadozott mellette a legdíszesebb egyenruhájában. Mikor a kamerák összképet mutattak a parlamentről, egyből a német karnevál ülések jutottak eszembe. Az is ilyen cifra, csak sokkal vidámabb.

Szeretnék minden este ilyen vidám híreket nézni és hallgatni.