Séta

Ma B.-nek kötözésre kellett menni, ami persze azt jelentette, hogy másfél órát várt, majd 10 perc alatt kiszedték a varratokat és egy kis csinos kötést kapott. Én viszont bementem a városba, mert meg akartam nézni a Lidlt, amiről annyian zengenek különböző helyeken. Busz elvitt a Bajcsy sarkára, onnan gyalog mentem végig a majdnem a Nyugatiig. Annyira tudom élvezni az ilyen menéseket. Ilyenkor rám rohannak a rég elfelejtett dolgok. Az egyik ismerős itt lakott, a másik meg ott. Sajnos már senki se él persze, de előjött az emléke. Vissza fele rövidítettem az utat és a Nagymezőn mentem az Andrássy felé. Óhhh... itt valamelyik házban, mekkora nagy szilveszteri bulin voltam vagy 55-60 éve. Már nem emlékszem, hogy kinél és kivel, de jó volt. Remélem, hogy még sokáig eltart ez a napfényes ősz mert igen megjött a kedvem a kalandozásokra.
A Lidl végül is semmi különös. Sok szép mélyhűtött lazac volt, de annak a szállítására nem voltam berendezkedve. Ha itt lenne a sarkon, biztos járnék oda, de az ilyen kirándulás szerű vásárlásokat nem szeretem.
Pénteken "előkelő" ebédet kell csinálnom, a fő étel lazac lesz, desszertet veszem a cukrászdában, de mi legyen előételnek??? Jó lenne valami friss üde salátákat találni, madársalátát pl.

Ünnepi ebéd

"Sógorom" már a születésnapom alkalmával meghívott minket egy ebédre, étterembe. Aztán csak halasztódott az ügy, végül ma, a névnapomon, valósult meg az ebéd. Vendéglő közel hozzánk az u.n. kispolgári hely, ahol szerintünk jók az ételek, korrekt a kiszolgálás és megfizethető az ár. Foglaltunk asztalt, ami okos dolog volt, mert a vendéglő dugig tele volt. Kicsit később mentünk, hogy nyugi legyen, de nem volt. 3 darab sivitozó kiskölyök tombolt a pincérek lába alatt + egy ült gyerekszékben az asztalnál és ott bömbölt. Természetesen nem a gyerekeket okolom, a kedves szülőket kergettem volna ki legszívesebben az utcára. Őket nem zavarta a sivitozás, vígan beszélgettek. Minket békén hagytak a drágák, mert a közeledésükre igen csúnyán néztem. Mindezt leszámítva, finom halételeket ettünk, ugyanis ez eredetileg egy hal vendéglő. Kaptam fogast, amit üzletben ki tudja miért nem árulnak. Én ugyan igen illetlenül, halhoz sört!!! ittam, de a fiuk valami nagyon finom illatos bort találtak maguknak. Mi jót dumáltunk és közben a sivitozóknak sikerült legurulniuk a lépcsőn amire a szülők is felkapták a fejüket, fizettek és elmentek. Csodás csend és béke szállt a helyre.  Új vendégek jöttek. Pont velem szemben leült anya és felnőtt leánya. Én még ilyen tökéletesen hordó alkatú nőt nem is láttam. Vártam hogy fog enni, ugyanis a keblei lehetetlenné tették a tányér megközelítését. Először levest kért, amit az álla alá tartva kanalazott ki. A fő fogás alatt állandóan a ruháját tisztogatta, amire rákerültek a morzsák és egyebek. Végül még madártejet evett, amit szintén a száj elé tartott tálkából kanalazott ki. Elképzeltem, hogy otthon egy állig érő asztala van. Felnőtt leányzóra szomorú sors vár. Mikor felálltak láttam, hogy pont olyan mint a mama csak fiatalban és vagy 20 kilóval kevesebbel. Közben mi is bepakoltunk még egy-egy desszertet, bár én a Gundel palacsinta felét a meghívónkra testáltam. Mikor kijöttünk a helyről, akkor realizáltuk, hogy több mint 3 órát üldögéltünk az elég kényelmetlen fa székeken. Alig bírtuk feléleszteni a lábainkat. Viszont sütött a nap, kezdenek őszülni a színek és egyre halványabbak lesznek a csodálatos forradalom emlékei. Ha nálunk is csinálnának egy utcai felmérést, amit a napokban láttam a németeknél, miszerint a berlini falról érdeklődtek járókelőknél és a legtöbb megkérdezte, hogy milyen fal? Nálunk is azt kérdeznék, hogy milyen forradalom?  Szomorú. Nekünk valahogy fix tudásunk volt a mohácsi vészről a 48-as forradalomról meg minden súlyos eseményről. Meg kellett tanulni. Manapság ez szemlátomást nem fontos.

Sport kórház

Nem ismertem a helyet. Azt hittem, hogy az Alkotás úti modern épület, de nem. Ugyan a hivatalos címük az Alkotás út, de bejárat onnan nincs, csak a Győri útról. Az épületek ugyan akkor épültek mint a János, István meg még a harmadik nem tudom a nevét. Mind totál elavult és rég megérett a lebontásra. Érdekes módon a János és a Sport kórház is, igen értékes telken állnak, tehát ha lebontanák és a fele területen felhúznának egy korszerű kórházat, kaphatnának egy rakat pénz a felesleges telekrészért. Persze a Sportkórház területén valamikor, talán az első fideszt kormány idején, felhúztak egy totál modern épületet, ami láss csodát, azóta is üresen áll illetve rohad. A több mint száz éves elavult pavilonokat viszont ész nélkül tatarozzák, szigetelik, festik, stb. Ettől persze semmi se lesz  jobb. Szűk 3-4 ágyas kórtermek a folyóson egyetlen wc és zuhany, nemenként. A műtő bejárata egy sima kétszárnyu szobaajtó, ilyet se láttam még sehol. A kórtermen kívűl sehol nem lehet tartózkodni, a betegek az ágyban esznek. Még egy rohadt jégszekrény sincs sehol, vagy egy asztal és szék sincs persze.Látogató üljön az ágyra, ami felettébb higiénikus. Hogy mit esznek, azt nem tudom. Én vittem Lényemnek finom szendvicset, friss pogácsát és jó hideg vizeket, meg magam facsarta narancs levet. Holnapig nem hal éhen.
A bánat megint az igény hiánya. A Telki kórháznak be kellett zárni, mert csak veszteséget termelt. Tiszta szívemből drukkolok az állítólag jövőre Pesten megnyíló privát kórháznak. BMV tulajdonosoknak biztos telne rá ha lenne rá igényük.

???

Holnap operálják Lényem kezét. Carpal tunnel syndrom a baj. Sokan mondták, hogy semmiség, sokaknak csinálták is az ismerősök közül, csak akkor ők nem voltak 85 évesek. Lényem totál nyugodt, helyette is én izgulok.
Bezzeg Münchenben azt hittem néhány percig, hogy megölöm. 40 perces vonatozás után megérkeztünk a megállóba, ahol ki kellett szállni. Bemondták a megállót és azt is közölték, hogy a jobb oldalon kell kiszállni. Mondtam persze neki is, hogy jobb oldal. Fura egy megálló, sok vonal + alatta a metro is ott jár és valamilyen oknál fogva kinyitják mindkét oldalon az ajtót. Mit csinál a drága ember kiszáll a bal oldalon. Rengeteg ember közt indulunk valamerre, de csak lefele vezetnek a mozgólépcsők. Lift nincs. Jó hosszú megálló kétszer végig megyünk de sehol egy lépcső felfele. Végül megszólítok egy várakozó párocskát, hogy hogy lehetne kijutni innen. Tanácstalanul néznek, nem tudják. Közben oda jön egy idősebb férfi és közli, hogy várjuk meg a következő vonatot és menjünk át rajta, mikor megáll és kinyílnak az ajtók. Így lett, kapkodtuk a lábunk, szerencsére rengeteg volt a ki-be szálló így sikerült a manőver. Fent, ami még nem a felszín volt, kiderült, hogy építkeznek. Össze vissza elkerítve minden, óriási zaj és több feljárat. Ahová sikerült elevickélnünk ott nem volt mozgólépcső. Ilyenkor jó öregnek lenni. Egy jóltermett ifjú udvariasan megkérdezte, hogy felviheti-e a kofferemet. Szépen megköszöntem. Megjegyzem fiatal koromban se sokat cipekedtem utazás közben. Mindig akadt valahonnan egy férfi aki szívesen segített. Ezek szerint középkorú nőként cipeltem legtöbbet a csomagomat.
Fent aztán először nem tudtuk hol vagyunk, zuhogott az eső és nekem sikerült 3 embert leszólítanom, akik csak angolul tudtak tehát szintén turisták voltak. Végül egy kicsit süket öreglány igazított útba minket.

München

Tavaly nyáron voltunk utoljára és persze nem sokat változott. Rengeteg a nép a belvárosban. A fő sétáló utca kövezését befejezték. Tavaly tiszta akadály futás volt végig menni rajta. Változatlanul sok a koldus. Ezek nem román bérkoldusok, mint Bécsben vagy Pesten hanem helybéliek, legalább is kinézetre. Egy határozottan kisebbségit láttunk de az is aludt egy üzlet bejáratban. Az igazán ügyesek, nyilván törzshelyük van, otthagyják a cók-mókot és kitesznek egy tányért. Végül is biztos unalmas egész nap az utcán üldögélni. Volt aki rakott oda valamennyi pénzt, ahogy láttam.
A piac az csodálatos. Mikor ilyen helyen járok, sírni lenne kedvem, hogy nálunk vajon miért nem lehet ilyen egy piac? Végül is az időjárás kb. ugyanaz, lehetne ugyanolyan zöldséget és gyümölcsöt termelni, illetve behozni. Itt ha van mangó akkor éretlen és satnya, ott olyan mangókat láttam, hogy a nyálam csorgott. No és a halas! Pedig onnan is elég messze van a tenger. Sajnos azt kell hinnem, hogy az igénytelenség állja útját nálunk a dolgoknak.
Tavaly és mindig az ilyen kultur utakon egy svájci utazási irodával mentünk. Az idén későn küldték a prospektust így németekkel voltunk. Mit mondjak ég és föld a különbség a kettő közt. Ezek dumásak voltak, beszélgettek, nevettünk nagyokat és véleményt cseréltünk. Egy-kettő igyekezett Lényemmel angolul beszélni. Ugyanakkor a svájci mindig bizonyítani akar, hogy ő aztán tud angolul. Vele többen beszélgettek mindig mint velem. Németeknek nincs ilyen komplexusuk, egy- két udvariassági szólam, aztán kész. A műsor is egészen  más volt. Itt csak vacsora volt benne az árban opera és hangverseny után. Igaz éjjel egy előtt nemigen lett vége, viszont volt még meghívott vendég is, aki referált odaillő témákról. Nagyon élveztem, pedig nem szokásom éjfél tájt enni. A program egy részét elblicceltem, mert már tavaly is láttuk azokat a helyeket. Ahova elmentünk az a müncheni Residenz volt. A bajor hercegek és később királyok nagyon gazdagok voltak. A müncheni Residenznek több mint 100 dísz terme volt.Szinte egy város a városban. Volt színház, opera, de saját gyógyszertár laboratoriummal és nyilván lakás a személyzetnek. Ebből persze nem sokat lehet ma már látni. A háború azt se kímélte. Kívülről helyre van állítva de bent csak egy dísz terem lett eredetiben visszaállítva. Az eredetileg valami múzeum féle lehetett, ahol antik szobrokat gyűjtöttek saját használatra. Háború után helyreállították és sokáig a bajor állami vacsorákat és fogadásokat tartották benne. Idővel rájöttek, hogy romlik az állaga és ezt beszüntették. Manapság csak valami állami díjátadás szokott ott történni. Viszont elmesélték, milyen volt a bajor udvari marketing a középkorban. A terem végében van egy megemelt rész, szépen faragott kőkorláttal. Mikor az udvar vacsorát rendezett ott volt terítve a családnak és esetleg valami fontos vendégnek. Aztán a terem másik vége előtt volt egy nagy szoba, azon keresztül jöhetett be a kiválogatott nép. A szolgák abban a szobában megnézték, hogy rendesen vannak-e öltözve, meg vannak-e mosdva és fésülve, valamint, hogy nincs-e valami szemmel látható betegségük. Ezek után bemehettek a terem közepéig, ahonnan állva végig nézhették a vacsorát, ami persze igen látványos volt. Ezek után terjeszthették a hírt, hogy milyen gazdag az udvar, meg szép és a többi. Ez volt az akkori tv nézés.
Opera és hangverseny még majd jön!