Koncert

Tegnap egy igen kellemes koncerten voltam. A Fesztiválzenekar minden évben megrendezi az u.n. titokkoncertet. A titok a műsor, amit csak a helyszínen tud meg az ember.
Szerencsémre a zenekar nagyon okos menedzsere küldött egy e-mailt, hogy figyelmeztessen a kongresszusi központ korlátolt parkolási lehetőségeire. Először csak néztem, aztán leesett a tantusz és rájöttem, hogy hála az égnek nem az utálatos müpába kell menni, hanem a kongresszusi központba. Oda is slattyogtunk időben. Pozitív élmény volt, New York után, hogy volt ruhatár, majd mikor bementünk a terembe kellemes meleg fogadott. Nem kellett se bundabugyi sem nagy sál a fagyhalál ellen. Így aztán jó hangulatban vártuk a zenét, ami kellemes érdekes és könnyed volt. Mindketten nagyon élveztük.

A mai nap kész dráma. A hal pocsék volt, apró szálkákkal megtűzdelve. Az íze se volt az igazi. Pedig ilyen tilapiát odakint már sokszor csináltam. Ennek tetejébe még megsütöttem a kedvenc citromos süteményemet, ami többszörösen kipróbált recept szerint mindig jól sikerült. Nos most pocsék lett. Azt hiszem tudom is miért. Kaptam vajat, ami valódi tanyasi stb. Ettünk már belőle kenyérre és nem tapasztaltunk semmi különöset, de a tészta pocsék lett tőle. Egyrészt kőkemény és valami nagyon furcsa mellékíze is van. Máskor spórolósan margarinnal szoktam csinálni, bár a recept vajról szól. Ráadásul elhasználtam a tojásaimat, így szerda előtt még ismételni se tudom.:-(((

Végül pedig az eszközeink megbosszulják, hogy keveset használjuk őket. B. telefonakkuja meghalt, majd talán a jövő héten lesz hozzá akku. B. a  DVD felvevőt képtelen volt beüzemelni, valakinek akartam felvenni valamit, de nem megy. Tegnap éjszaka szenvedtünk hosszan, mert egy bescannelt kép nem akart megjelenni a képernyőn. Most se tudom mitől bűvölődött meg a végén, de jó 2 órát szenvedtünk vele. Remélem a hátralévő 2 ünnepnap normálisabb lesz, mert holnap lesz a kocsonyafőzés.

Vagyok!

Lehet elég hihetetlen, de még létezem. Nem történt semmi különös, csak hazajöttünk és azóta sodródom az árral. Először persze kialudtuk magunkat, ide fele gyorsabban megy mint vissza fele.
Az út kellemes volt, mert ugyan kétszer kellett átszállni, de egyszer se kellett várni. Igaz Frankfurtban loholtunk jó hosszan, sétálva lekéstük volna a gépet, de 9 óra ülés után, direkt jólesik egy kis rohanás.

Azóta  igyekszem a felét megcsinálni annak amit elterveztem. Jellemző, hogy még nem jutottam át Pestre, csak autóval szeltük át, Rákosborzasztóra menet. A környékben vásároltam. persze egyenként jut eszembe, hogy még mi is kellene. Kimentünk a Corába autóval a nehéz árukat beszerezni. Bár csütörtökön voltunk és állítólag szerdán kapnak árut, a hentes rész siralmas volt. Az én környékemen nincs hentes. Ezért aztán elmentünk a Budagyöngyébe, ahol már szintén nem működik az a hentes, ahol még borjupofát is kaptam egykoron. El kellene menni a nagycsarnokba, csak mikor? Esténként elgondolom, hogy másnap mi mindent fogok csinálni, aztán nem lesz belőle semmi. Ma is például. A városba akartunk menni. Erre kiderült, hogy B. telefonjában tönkre ment az akku. Irány a T-pont. Várakoztunk vagy 45 percet. Ezek után kiderült, hogy ebbe már nincs új akku. Minden telefonnak ez lesz a vége egyszer, csak B. ehhez a készülékhez nagyon ragaszkodik. Nem azért, mert tőlem kapta, hanem nagyon jól kézre áll neki. Kérdeztük, hogy milyen készüléket ajánlanának. Nincs semmilyen ami ehhez hasonló lenne. Az u.n. okos telefontól nem csak nekem borsódzik a hátam. Közben eszembe jutott, hogy névjegyet akartam a fiúnak csináltatni, mert annyiszor kérdezik odaát a címet és a telefont, amit aztán rendszeresen elírnak. Mikor végeztünk a telefonnal, mentünk a névjegyeshez. Semmi panasz félóra alatt megcsinálták. Közben sétáltunk. Fejszámoló művész leszek, mert állandóan számolom az árakat mindenféle valutában és ájuldozom. Csak a ruháknál persze, mást nem számolok, mert minek. Enni úgyis kell. Azért tettem egy kört a kedvenc cipős üzletemben is és vettem egy remek csizmát árleszállitva. Nagyon remélem, hogy csak dísznek fog szolgálni és nem fog esni a hó amíg itthon leszünk. Ezek után ránéztem az órámra és két óra volt. Akkor most hova menjünk? Haza és kész. De holnap, holnap tényleg bemegyek az fix!
Szóval valahogy így zajlik az élet nálam. Voltam persze közben fodrásznál is és felhívtam a hazai 80+ barátaimat, akik nagyon betegek és rozogák. Egy ilyen telefon kb. 1 óra, mert látni nem láttuk egymást már néhány éve. Mi így élünk társadalmi életet. Elvégre nem véletlenül hívják a telefont távbeszélőnek.
Kapom közben a szokásos évi beszámolókat is. Ebben a műfajban jelenleg 1:1 a helyzet. Az egyik barátnőm tavaly talált új társával éli világát és boldog, a másik viszont kórházban van elég ramaty állapotban. Ezek még régi stockholmi kapcsolatok.
Ha nem történik semmi extra, már biztos nem jövök karácsonyig. Ismert és ismeretlen olvasóknak nagyon boldog ünnepeket kívánok.

Ebéd

Mehettünk volna ma a magyarokhoz is enni, de inkább egy steakházba mentünk. Voltunk már ott máskor is de akkor este. Most délben, kint kb. 28 fok lehetett. Bementünk, jeges hideg szél fogadott minket. Kicsit készültem, volt nálam egy kardigán és a szokásos nagy sálam, de ezzel együtt a bal fülem, mert onnan jött a hideg, majd lefagyott.
Jött egy nagyon fekete pincér, felvette a rendelést. Szokásos italunk, nekem Heineken sör B. pedig alkoholmentes sört kért. Az itteni csapolt sörök, leginkább a lópisire hasonlítanak, így marad mindig a Heineken. Jön a fiú, leteszi a 2 üveget az asztalra és elhúz. Pohár? Sebaj arra jár megint, B. szól, hogy pohár. Jön megint és letesz egy darab poharat az asztalra és ismét szélsebesen elhúz onnan. Ugyanakkor látom, hogy beül egy boxba a vendégekkel csevegni. Ilyet még nem láttam. Sehol. Végül megjelent egy dundi leányka a salátával, szóltunk, hogy kellene még egy pohár és hozta.
Fekete pincérünk egy idő múlva felpattant, elintézett valamit és visszaült csevegni. A hely meglehetősen tele volt és holt biztos nem ő volt a főnök. Aztán jött a steak és teljesen megenyhültem, a végén még borravalót is adtunk, igaz az itt kötelező, mert nincs benne a számlában. Rápillantottam a számlára és megállapítottam, hogy kb. a 2 sör árába került a steak salátástól krumplistól, mindenestől. A baj az, hogy nincs alternatíva. Olyan, hogy ásványvíz itt vendéglőkben nemigen létezik. Cocacola az van, sőt valakit láttam tejet is inni. Klóros csapvizet is hoznak ha kér valaki, sok jéggel.

Este aztán elmentünk a botanikus kertbe karácsonyi díszvilágitást nézni. Voltunk már ott 2 éve, amikor majd megfagytunk. Most igen kellemes este volt, kb. 20 fok lehetett. Persze meg volt ennek is a hátránya, rengeteg ember volt. Gyerekek csúsztak másztak a földön, kész csoda, hogy senkire se sikerült rátaposni. Általában felfele néz az ember, ott vannak a fények, lent a földön meg a gyerekek. Most nem is tudom, mi a jobb, a tömeg vagy a hideg. Néhány képet feltettem a szokásos picasa helyre.

Nagyon remélem, hogy holnap sikerül tényleg hazafelé venni az utunkat. Csak, hogy nehogy túl nyugis legyen a helyzet, B.-nak eszébe jutott, hogy lejárt a nemzetközi jogosítványa, amiért még holnap délelőtt gyorsan el kell "szaladni".

Bosszuságok

Túl jól indult a hét. Tegnapelőtt az öreg tv megérezte, hogy ki lesz dobva és csak részlegesen működik. Van az új lakásban is egy öreg, de működő tv, de most cipeljük ide át? Ha jóval a hírek előtt bekapcsolom, akkor B. előbb utóbb becsalogatja a megfelelő csatornát, ami aztán egyszer kétszer elalszik. Végül azért ha kihagyásokkal is de meg tudtam nézni a híreket.
Tegnap este az asztali computer kidobott a programból és valami trójai veszélyekkel riogatott. Ilyet még nem tapasztaltam soha. Csináltam mindent amit mondott a virusirtó, le is tisztogatott mindent. Utána viszont betolakodott egy új virusirtó, hogy fizessek $ 71.44 -et. Imádom az áraikat. Persze nem fizetek, viszont azóta kizárólag az új virusírtó feleszólitását láthatom a képernyőn. Még jó hogy van a kicsi piros lapitopi. B. ígérte, hogy majd ma reggel megoldja a problémát. De a baj se jön egyesével, de még kettesével se, három az igazi. E-mail érkezett az irodától ahol a repülő jegyeket rendeltük már jó régen, hogy kicsit átalakították az utunkat. Az új elképzelésük szerint, reggel 8 után érkeznénk Bécsbe, ahonnan délután 5 után repülhetnénk tovább haza. Ettől csak kicsit lettem ideges, mert ugye van busz meg vonat, ami bőven hazavinne előbb is, bár kinek van kedve egy éjszakai út után még buszozni, de hát ez van. Viszont a visszaút reggel 7-kor lenne Pestről. Na azt nem. Olyankor onnan indul nagyjából egyidőben 3-4 gép, amit képtelenek kezelni. Azzal kezdeni, hogy hajnalban másfél órát álljak sorban, olyan nincs. Ebbe csak egyszer mentem bele, de soha többet. Így aztán B. a telefonon lógott, amit utál, én meg a computeren kerestem az okot. Ki is derült, hogy az odaútnál, vasárnap nem jár az a gép, amit eredetileg írtak. Nem mi akartunk hétvégén utazni, az ő ajánlatuk volt. Azzal már nem is törődtem, hogy vissza fele mi az ok, csak mondtuk, írtuk, hogy szó se lehet róla. Délután négyre aztán megkaptuk az új menetrendünket, hétfőn délután indulhatunk szombat helyett. Nem kicsit voltam morcos és rosszkedvű. Először is egész nap itt ültünk és vártuk a válaszokat, másodszor meg már olyan szépen sikerült kienni a jégszekrényt, hogy ne maradjanak itt romlandó ennivalók. Most gyötörhetem a fejem megint, hogy mit találjak ki a plusz 3 ebédre.
Jegy még nincs itt, csak remélem, hogy holnap délelőtt megjön, mert aztán ugye hétvége.
Közben kellemetlenül lehűlt a levegő, ami szintén nem járul hozzá a jókedvemhez. Holnap kezdhetek telefonálgatni, megbeszélt dolgokat átszervezni grrrrrrrrr..

Haladunk!

Ma zuhogott az eső egész nap. Délelőtt felhívtuk a jó emberünket, hogy megbeszéljük vele a parkettázást. Kiderült, hogy az eső miatt nem tudnak dolgozni az aktuális munkájkon. Eljönnének most rögvest. Nosza! Délben megérkeztek ketten és este 7-re le volt rakva gyönyörűen a parketta.
K. szomszédunk mintha nem lenne itthon, legalább is a kocsija nincs itt. Minden esetre B. miután kicserélte a zárat ott hagyta az ajtóban a fúrógépet. Ha becsöngetett volna a zajra, akkor B. a furógéppel a kezében nyitott volna ajtót, hogy ő dolgozik. No de erre nem került sor. Viszont ezek az áldott jó emberek elvittek minden fölösleges cuccot, ami a jótékonyságiaknak nem kellett ingyen se. A komplett hálószobát és a felszedett szönyeget meg minden koszt ami munka közben keletkezett. A butor nekik se kell, de van valami helyük ahová ingyen ki lehet rakni és elviszik.
Ez is ritkán fordul elő, hogy egy zuhogó esős hétfő ilyen jól végződjön.

Helyi hírek

Most olvastam, hogy állitólag minden második amerikai résztvesz a Black Friday őrületben. Nagyobb városokban, már kedden elkezdtek sátrat verni a nagyobb áruházak bejárata közelében.
Egy négygyermekes anyuka péntek hajnalban végre elalhatott. Nem az ágyban, nem a szófán, hanem az egyik áruház wécéjében, miután már 2 órát állt kint a hidegben, majd 3 órát vásárolt. Az egyik lánya talált rá. Büszkén mutogatta a 6 tömött szatyrát, amit siekrült összeharácsolnia.
Persze sokan aggódnak a tradicióért, hogy mi lesz ha már nem lesz idő pulykát enni. De nem kell aggódni, mert az idén is 40millió pulykát vettek meg az ünnepre.

Berlini hír: Egy 40 éves nő több mint hatkilós gyereket szült, 6 órás vajudás után,  természetes uton. A klinika szerint ekkora gyerek normális uton még soha nem született náluk. Enyhitő körülmény (szerintem), hogy ez a nő 14. gyereke volt. Gondolom ilyenkor már csak ugy kipotyog..-)

Felujítunk!

Szóval a padló, egyelőre, nem lett még lerakva. A lerakó ifjak, miután reggel helyett délbe jöttek, már nem tudták befejezni. Majd jönnek kedden, de nem jöttek. B. lemondta az egészet, munkadíjat visszatérítik. Majd a mi emberünk lerakja. K. szomszéd már attól is kiborult, hogy a burkolók keresztbe álltak a pótkocsijukkal néhány, egyébként mindig üres, parkolón.
Irtóra örülök, hogy én mindig mindenkivel közlöm, hogy nem tudok angolul. Majd B. megbirkózik vele. Ő is ugyanolyan tulajdonos mint mi, mit tud tenni? Megtudtuk, hogy az itteni folyósonkon már 3 lakásban van padló, illetve kő lerakva. Ide is érvényes a szabály, csak itt senki nem törődik vele. A mi emberünk január 22.-én jön, remélem tényleg. Megvettük és már haza is hozták az IKEA-ban az új konyhát, meg azt amit innen elviszünk tehát ide kell valami a helyére.
Halálra ítéltük a nagyobbik fürdőszobát, a tegnap délutánt egy csempe boltban töltöttük. Sajnos az árak itt négyzet lábban vannak megadva. Amíg hasra ütéssel meg tudom mondani kb. hány négyzetméter csempére lesz szükségünk, addig a négyzetláb nem mond nekem semmit. A fejem már majd szétdurrant a sok fejben számolástól. A végen már szegény B. is megzavarodott és holt komolyan kezdte állítani, hogy egy láb az 10 coll. Na ettől végleg kiborultam és felfüggesztettem a csempe keresést. Levezetésül a kellemes langymeleg időben elmentünk a klubházba kicsit tornázni. Erre megeredt az eső. Természetesen mezítlábasan papucsban és lenge nyári ruhában, ügethettünk haza az esőben.
Most szünetelünk mindennel, mert holnap lesz a szent pulyka ünnepe. Erről már írtam tavaly, most csak az újabb megfigyelések következnek. Az indexen sok olyan magyar írogat, akik az elmúlt 20 évben lettek amerikaiak. Már vagy 10 napja nincs más téma, mint az ünnepi pulyka vacsora menü sora, elkészítése stb. Ugyanakkor az itteni újságok egyre közlik, hogy melyik üzlet mikor nyit az ünnep után, amit a fekete pénteknek neveznek és tényleg nagy árleszállitások vannak, persze korlátozott mértékben. Van mondjuk 100 tv olcsón, a következők már csak kicsit olcsóbban mint máskor. Tehát lehetőleg elsőnek kell menni. Sok üzlet az idén, már éjfél után 1 perccel kinyit. Ebből az következik, hogy este 9-kor már tömegek lesznek az üzleteknél. Mint az újság írta, napközbeni, míg a pulyka sül, lehet keresni az interneten a legjobb ajánlatokat, hogy aztán mikor lenyelték az utolsó falatot rohanhassanak a kiszemelt üzletekbe. Családok minden egyes tagja máshova.  Szóval így néz ki a nagy amerikai ünnepi áhítat.

Ritkán fordul elő velem, de most dühömben majdnem sírok.
Volt szerencsém Pesten is kifogni egy társtulajdonost, aki mint egy vadászkopó figyelte minden egyes mozdulatomat és még a rendőrséget is kihivta, mikor szerinte nem megengedett munkálatokat csináltattam a lakásomban.
Nos most megint valami ilyesmibe léptem itt bele. A hét elején megvettük a szönyegpadlót 2 szobába és a laminátot a nappaliba. Ma reggelre igérték a lerakást és már kicsit ideges voltam, mire délben 1-re ideértek. Sebaj elkezdtek dolgozni és megigérték, hogy ha ma nem lesznek készek, holnap biztos befejezik. Remek ez a kapitalista munkamorál, félórát boldog voltam. Aztán megjelent a 91 éves szomszéd, aki persze, hogy szimatolt, hogy mit is csinálunk és közölte, hogy itt a szabályzat szerint nem lehet padlót lerakni csak szőnyeget, mert a padló majd kopogni fog és az alattunk lévő majd panaszkodik. B. és a munkások magyarázták, hogy a legvastagabb alátétet választottuk, igy biztos nem fog kopogni, de ő ragaszkodik a szabályzathoz. Ráadásul ő a közös képviselő a házban.
Mi lázas olvasásba kezdtünk, mert vagy három, 20-30 oldalas papirköteget kaptunk és noná, hogy nem olvastuk el minden betüjét. Ráadásul ez csak annak a háznak az extra szabályzata, nálunk pl. lehetne rakni amit akarunk.
Most nem tudjuk mit csináljunk. Én alapból utálom a nappaliban a szőnyeget, legyen az bárhol. Ráadásul már vettem is egy nagy szönyeget, amit a padlóra akartam tenni. Szombat délután van, igy az egész telep titkársága nem elérhető, bár nem tudom ők tudnának-e az öreggel bármit is elérni.
A magamrészéről azt mondtam, hogy lesz.. lerakjuk, aztán ha majd szólnak, hogy kopog akkor megolduk. Nem fognak szólni, mert itt soha a szobába másba nem megyünk be mint papucsba, ráadásul nincs itt egyetlen cipőm se ami képes lenne kopogni. Ezzel kivonultam a terepről, szegény B. nem kicsit ideges és nem tudom mit fog dönteni.

Roham léptekkel haladunk lakás ügyben. Ma reggelre B. megvilágosodott, hogy talán mégse jó ötlet, hogy ő valami segitséggel burkolja le az egész lakást ujra. Elmentünk egy padlókereskedésbe, ahol laminált parkettát vettünk a nappaliba, kiárusitásból, majd a maradék raktárból kikerestük a hálószobákba való szönyeget és az u.n. florida szobába (üvegezett zárt veranda) is találtunk maradékot. Most jön a csoda. A szönyeget szombaton lerakják és a jövő héten a lamináltat is. A tavalyi segitségünk nem jelentkezik, annyi a dolga, hogy telefonálni se ér rá. Félő, hogy valaki ujat kell szerezni, pedig nagyon meg voltunk elégedve vele és nem volt tul drága viszont rendkivűl szorgalmas. Persze minden más, már csak ha visszajöttünk, akkor fog sorra kerülni. B. addig is remekül elfoglalja magát, ma a klimaberendezést tisztogata délután. Holnap én is bevetem magam, mert a tüzhelyet ki kell rendesen pucolni, azt ugyanis áthozzuk majd ide. Piszkos tüzhellyel csak mi veszünk meg lakást.:-)))

Lakás

New Yorki utunk előtt néhány nappal, körülnéztem a környékünkön kapható lakások közt a neten. Nem akartam én venni vagy cserélni, dehogy. Egyszerű kíváncsiságból tettem. Viszont megláttam álmaim lakástipusát nevetségesen olcsó áron. Jobban megnézve, kiderült, hogy pont az átellenben lévő házban van. Miért akartam én mindig ezt a típust? Mert nagy ablakai vannak a nappalinak, a miénknek nincsenek, 2 fürdőszoba van. Ráadásként még lift is van és fedett autoparkoló. Nem hittem a szememnek és rögvest mutattam B.-nak, hogy mit találtam. Minden őrültségemben társam, másnap reggel felhívta az ingatlanost. Délután megnéztük és ott a helyszínen eldöntöttük, hogy megvesszük. Pénzem persze nincs, de már reggel felhívtam a barát nőmet, aki szívesen és kamat mentesen adott nekem kölcsön pénzt, amíg a jelenlegi lakást eladjuk. A pénznek persze ide is kellett érni és az itt kötelező papirháborukat meg kellett vívni, de tegnap megkaptuk a kulcsokat.
Most aztán mi, a két vén hülye, egész nap mérünk és rajzolunk. Mert a lakás olcsó volt ez tény, viszont van rajta egy-két dolog amit meg kell csinálni. Vannak dolgok amit át kell helyezni innen oda, van amit ujonan kell csinálni. Semmi esetre se szeretném ha B. halálra melózná magát. Már kergetem a tavalyi jó emberünket, aki ugyan illegálisan van itt 10 éve, de minden munka nélküliségi statisztika ellenére nyakig van munkával.
Ha majd eladjuk a jelenlegit, akkor remélem nullszaldósan keveredek ki a dologból. Az ingatlanos nő elájult a konyhámtól. Nem vette észre, hogy nincs benne igazi tűzhely, csak főző lap és egy forró levegős mikró. Szerencsére a másikban van tűzhely, tehát azt idehozzuk, a mi jelenleginket meg átvisszük. Ettől még mindig gyönyörű marad a konyha, bár sokat fog rondítani rajta az itt divatos elefánt méretű tűzhely. Most még azt se bánnám, ha nem mennénk haza, de megvan a jegy és minden dolgomat úgy irányítottam, hogy otthon leszünk decemberben és januárban. Szóval zajlik az élet és ez jóóóóóó!!!!!

Veterans Day

Ma van itt a veteránok napja. Rengeteg veterán van, mert minden leszerelt katona veterán,  el lehet képzelni, hogy amennyit itt ezek háborúztak, mennyien lehetnek. Nekünk itt a folyosónkon 2 veteránunk is van. Nekik extra autó rendszámtábla is jár és mindkettőnek az is rajta van a táblán, hogy harcban sérült veterán az illető. Ehhez képest köszönik nagyon jól vannak. Gondolom a vietnami háborúban lehettek, mindkettő 60+ korban van már. Az egyik, akit én a hangja alapján, egyből örmesternek neveztem el, az alig volt katona. Bevonult, megsérült 1 hónap múlva. Mint mondja hosszú ideig kórházban volt és utána leszerelték. Gondolom nagyon rendes nyugdíja lehet. Kutya baja nincs, futkos egész nap mint egy gyík a ház körül. Postás volt egész életében.
A másik már nem ennyire egészséges, bár az is lehet, hogy csak született lomha. Ő a rendszámtábla alapján rokkant is, bár ez nem látszik rajta. Eddig nem derült ki, hogy lenne valami foglalkozása is, így ő egész életében csak veterán volt. Na persze fest is, hobyból. Nekem nem tetszenek a képei, de én nem vagyok műértő.
Ma aztán élvezkedhettek. Több vendéglő hirdette, hogy ingyen reggelivel várja a veteránokat. Utána ünnepségek voltak a városban. Egyes iskolákban szünetelt a tanítás, na és persze a nap alkalmából minden fele extra ár leszállítások vannak. Ezek persze mindenkire érvényesek nem csak a veteránokra. Mert az üzlet az üzlet!

A csúcs számomra természetesen az volt, hogy az újságban a címoldalon hosszú cikk amiben egy 84 éves veterán számol be a háború borzalmairól, különösen arról, hogy 100 napig!!! német fogságban volt, ahol bizony hol enni hol inni nem adtak és rettenetes volt. Nem tudja, mert biztos nem is érdekli, milyen sokan lettek volna boldogok 100 nap hadifogsággal. Ráadásul a mieink ha előkerültek néhány év múlva az orosz fogságból, nem a nagy megbecsülés és jólét fogadta őket, hanem a nyomor. Kedvezmények? Jó nyugdíj? Ki hallott már ilyesmiről felénk. Aki megmenekült, az örült, hogy él és kész.

Estate sale

Múlt szombaton egy estate salen voltunk. Ez annyiban különbözik a garázs saletől, hogy ilyenkor egy teljes házat számolnak fel. Garázss sale rengeteg van, de azok totál érdektelenek. Egy ilyen teljes házfelszámolásnál már lehet néha értelmes dolgokat találni. Nekem is van ilyenből származó lámpám és tv asztalom, valamint valamennyi bögrém és egyéb háztartási dolgaim.
Ez a ház valami nagyon menő üzletemberé volt. Mi a második napon mentünk így nem tudom mi mindentől estem el. Viszont az emeleti gardrobban csodálatos férfi ruhatár lógott. Nézegettem a jobbnál jobb zakókat és végül rábírtam B.-t, hogy próbáljon már fel egyet. Mindig nehéz rá zakót találni, mert a magasságához képest elég duci. Mindig valami középszámozásu zakó kell, ami Pesten ritka mint a fehér holló. Nagy könyörgésre felvett egyet és olyan volt mint amit rászabtak. Hosszas válogatás után kettőt elhoztunk, darabja $ 20.-- Na de milyen zakók ezek! Minden darabba bele van hímezve belül, hogy csinálta x. szabó y. úrnak. Akárhogy is néztük a hordásnak még a nyomát se láttuk a zakókon és valami csodálatosan finom anyagból vannak. Mondanom se kell, hogy irtóra örültem ennek a vételnek. Sajnos szem látomást nő nem élt a házban, pedig néhány márkás ruhadarabot szívesen túrtam volna magamnak. A háztartásom gazdagodott megint 4 vizespohárral, 50 cent volt darabja.

Magyar ebéd

Ma volt a hónap első vasárnapja és elvonultunk a magyar mise utáni ebédre. Miután, tapasztalatunk szerint, itt illik rendesen felöltözni, mi is úgy néztünk ki mint "szaros Pista Jézus neve napján". B. még nyakkendőt is kötött!
Kis bolyongás után odataláltunk. B. mindenre azt hiszi, hogy tudja hol van, csak elfelejti, hogy mióta ott járt rengeteget változott minden.
Bementünk egy terembe, ahol hosszú asztalok meg voltak terítve és kb. 80 ember beszélt egyszerre, miközben a színpad szerűségen valaki valami ájtatos szöveget mondott mikrofonnal és kellő hangerővel. Akkor már legszívesebben vissza is fordultam volna, de megpillantottam a hűtő pultban a rendkivűl guszta krémeseket. Mint kiderült aznap sütött termék volt. Befizettük az ebéd árát és nyomultunk valami szabad hely felé. Közben B. felfedezte egy régi ismerőse özvegyét. Ott volt is hely, tehát letelepedtünk. Közben befejeződött az ájtatos valami és egy pasi egy szintetizátor kíséretével nótákat kezdett énekelni. Hamarosan fel akartam ajánlani, hogy fizetem az ebédjét csak hagyja abba. Iszonyatos hangos volt a zene és miután mindenki beszélgetni akart igyekeztek kiabálva megértetni magukat. Elég rémes volt az egész. B. kicsit berekedt én pedig gyorsan feladtam, hogy bármit is megértsek, igy csendben vártam az ebédet és tanulmányoztam a népet. Szemben velünk egy amerikai férj ült a nagyon amerikaivá vált feleségével. A nő, olyan 70+ korú, iszonyatosan kifestve, megállás nélkül bazsajgott. A többi nép inkább a hátam mögött volt, de korukra nézve inkább az 50+ korosztály volt képviselve. Az igazán fiatalok nem voltak sehol. Mikor elhallgatott a zenebona mondták álljunk fel és rázendítettek az amerikai himnuszra. Sok vén hülye, a keze a szívén, mert ő aztán igazi amerikai, bömbölte a szöveget. Ezután jött a magyar himnusz, amit a danászó pasi iszonyatos hamisan előénekelt a mikrofonba de a szenvedésnek még nem volt vége, mert elénekelték a Csaba királyfit is több strófában, persze azt is hamisan. Megszenvedtem ezért az ebédért.
De rövid asztali áldás után hozták az ebédet. Ezek maguktól ilyen ájtatosak, mert a papot nem láttam, bár a misén biztos volt.
Nagyon finom becsinált levest kaptunk ezek után és marha pörköltet tarhonyával és uborkával. Az utóbbi is egész tűrhető volt. Végül egy szelet diós és egy szelet mákos beigli volt mélyhűtőből. Viszont a megvett és hazahozott illetve vendégségbe vitt krémesek fantasztikusak voltak. Friss ropogós volt a tészta és finom a töltelék. Manapság otthon már cukrászdában se nagyon talál az ember ilyen friss jó krémest. Bár a vendégségbe csak délután 5-re mentünk, erre való hivatkozással azonnal leléptünk mikor lenyeltük az utolsó falatot. A zenész a szintetizátorral ugyanis egy perc szünetet nem tartott. Végig danászta és zenélte az egész ebédet, diszkó hangerővel. Feltehetően már mindenki süketebb mint én, mert senki nem szólt neki, hogy halkabban. Azért nem lehetetlen, hogy a süteményért elmegyünk legközelebb is.
Az ismerős özvegye kellemes meglepetéssel szolgált. Nagy duma közben, amit persze nem hallottam a zajtól egyszer csak előkapott egy boritékot fényképekkel. Na gondoltam itt jönnek az unokás és a dédunokák. A hölgy 80 éves. De nem. A kertjéről mutogatott fényképet és végűl a háza előtt a város által felállított táblát, amin tiszteletüket fejezik ki, mert az övé mindig a legszebb kert a városban. Éveken keresztűl kapta az okleveleket és végűl a táblát. Mint mondta ez a szenvedélye. Egész nap kint van, mert bent a házban megrohanják az emlékek és csak sirni tud. 5 éve halt meg a férje. 2 fia van, azok családostól New Yorkban laknak. Ő nem szeret oda menni, azok meg nem érnek rá őt látogatni. A hangerő miatt semmi okosat nem tudtam mondani neki, mert a beszélgetést is csak utólag hallottam B.tól. B. megigérte, hogy majd meglátogatjuk, de szerintem soha nem fog odatalálni.:-(

Jutnak még eszembe dolgok New Yorkkal kapcsolatban. Az egyik muris dolog volt, mikor egy magasépítésű taxiba kellett beszállnom. B. először is nem tudja kinyitni az ajtót, taxis csak makog de nem mozdul. Végül rájövünk, hogy nem nyitni hanem tolni kell a taxi ajtaját. Rendben. Rajtam kis estére való szűk fekete szoknya, alatta persze a térdig érő jägeralsó. A szoknya szűk, hogy az ördögbe szálljak be a magas taxiba? Szereztem némi gyakorlatot ugyan a szintén esztelenül magas ágyon, de ott nincs rajtam szűk szoknya. Végül is odaálltam elrugaszkodtam és fenékkel behátráltam a taxiba. Nem hinném, hogy túl elegáns mutatvány volt. Szerencsére nem ismer engem ott senki.
Másik kellemetlen élmény a hajókázás volt. A zuhogó esős városnézés napján, ebéd után kellett hajókázni. Mondogattam, hogy fogunk egy taxit és menjünk haza, de B.-t érdekelte a valamikori kikötő stb. Beszállunk a hajóba, ahol végre jó meleg volt. Az étteremben természetesen nem volt meleg. Elindulunk és a hajó éktelenül elkezd hullámzani. Tudott dolog, hogy a hajó az egyetlen eszköz amit nem bírok és rosszul leszek, ezért nem is vágytam soha tengerre hajókázni. Így csak üldögéltem és számoltam a perceket, hogy mikor lesz vége az útnak. Közben a fűtést kikapcsolták és az ablakok rögvest bepárásodtak. Kint ömlött az eső, bent pára. Hihetetlen pipa voltam. Látni persze nem lehetett semmit, de túléltem, nem lettem rosszul, mert idővel kisimult a tenger.

Végül egy kellemes élmény is, ami kimaradt a múltkor. Városnézés közben megnéztük a Frick múzeumot. Frick persze egy nagyon gazdag iparmágnás volt a múlt század elején és szenvedélyes gyűjtő. Nem neveket gyűjtött, hanem képeket, amik tetszettek neki. Jó ízlése volt. Épitetett egy házat is a Central park mentén, amiben a felesége benne élt haláláig. Utána a városra hagyományozta a házat az egész gyűjteménnyel együtt. Kicsit átalakították, de nem nagyon és megnyílt ott a Frick múzeum. Van minden. Régi nagy mesterek, Goya, El Greco, Tiepolo, Turner és még sokan mások. Olyan jó kis megemészthető múzeum. Az alagsorban volt most még egy Picasso rajz kiállítás is, de azt nem szeretem.
Szeretem az ilyen helyeket. Ha bemegy az ember a Metropolitan múzeumba, azt se tudja merre kezdje. Nem is mentünk most oda. A Modern múzeum volt a programba, de nem mentünk oda se.

Más, csak nőknek!

Elmenetem tegnap itt a fodrászhoz. Tavaly is voltam. Rögvest elő is keresték a kartonomat, így tudták, hogy tavaly milyen dauert csináltak, milyen csavaróra tekerték és mennyi idő alatt lett jó. Ezt én egyszer megérném egy magyar fodrászatban!
Ezután kezdődött a hadművelet. Fejmosás. Tavaly óta lecserélték a már akkor is igen kényelmes felmosókat, minek következtében most majdnem fekvő helyzetben mossák a hajat. Számomra nagy bánat, mert ha fel kell állni szédülök nem is kicsit. Mondtam is a nőnek, így hagyott mosás után kicsit üldögélni, miközben aggódva nézett rám. Mikor már át tudtam ülni a helyére, elkezdődött a rendkivűl precciz hajcsavarás. Szépen felnyomta a széket, kellően kényelmes magasságban. Mikor  oldalra ért fordított rajta egyet. Gyakorlatilag egy helyben állva csinálta végig az egész műveletet. Soha nem tudom, a magyar fodrászatokban miért nem flexibilisebbek a székek. Mennyivel egyszerűbb lenne az élet. Azután jött a fej körbetekerése a vatta hurkával. Nem ám a kedves vendég arcába nyakába csorgatjuk a dauer vizet. A biztonság okáért még egy törölközőt is a kezembe nyomott de nem volt rá szükség. A kellő idő lejárta után, aminek ellenőrzésére felhúzott a nő egy konyha órát, jött az alapos öblítés, majd a felesleges víz eltávolítása. Ehhez több törülközöt is elhasznált, mert csak itatgatta fel a lehető legtöbb vizet a csavarókról. Ezután következett az újabb vatta hurka körbe a fejre, mert a fixálót sem kell a fejet a tálba lógatva nyakat törve kibírni. Ez a fixálás az amin otthon rendszeresen kiborulok. 10 perc az otthoni rendkivűl kényelmetlen hajmosótálba lógva, számomra maga a borzalom. Ezek után vágás, berakás száritás és kész. Gyönyörű voltam. Sajnos délután elmentünk a tengerpartra sétálni és a párás tengeri levegő adott a daueromnak. Úgy nézek ki mint a falusi néne, mikor jól megdajerozzák a haját.

Nem igaz! Irtam egy hosszút és a végén kidobott, az egész szöveg eltünt. No majd meglátom, előbb utóbb elmondom majd mégis. Per pillanat nem.

New York

Csoportot megtaláltuk. Megadták az idegenvezetőnő telefonját, így amikor leszálltunk, a repülőtérről felhívtam és megbeszéltük, hogy vacsora előtt értünk jön a hotelba. Szerencsére a vacsora a hotellel szemben lévő olasz étteremben volt, így nem okoztunk különösebb galibát. Finom vacsorát kaptunk. A vezetőnőnk egy Genfben született francia nő volt. Nagyon értelmes, magasan képzett, 10 éves rutinnal rendelkező. Másnap reggel már 7-kor kelés 9-kor indulás busszal várost nézni. Nem szeretnék New Yorkban vezetni. Iszonyat a forgalom, bár az ott lakók, mármint Manhattanben nem is igen szoktak autózni. Üzletek vannak minden sarkon, van metro, "HÉV" és buszok. Ezzel szemben parkolási lehetőség alig. Itt-ott mélygarázsok, borsos árakkal, de rengeteg taxi. Mikor nincs rájuk szükség csak úgy nyüzsögnek, esőben és előadások után, már vadászni kell rájuk. Ha nagyon kilátástalan a helyzet előkerülnek maszek taxisok, akik horror áron szállitmányoznak. Taxit rendelni nem lehet, ezt a fogalmat nem is ismerik. Így ha valahova időre kell menni, a szerencse dolga, hogy lesz-e taxi vagy sem. Volt szerencsénk egy egyébként éjfekete taxishoz, aki effektív egy szót sem értett amit mondtunk, nem tudta hol a szállodánk,  ki is szálltunk gyorsan. Az óra 4.10 $ volt,, B. adott 5$ erre elkezdett a pasi követelőzni. Miután addig nem lehet kiszállni, míg nem lett kifizetve, inkább adtunk még 1 $ ráadást.
Első este lett volna a Nebretko koncert. Miután lemondta, vettünk jegyet a Mamma Mia musicalra. Azt a Winter Garden nevű színházban játsszák a Broadwayen. A színház 1500 személyes. Ott voltunk egy órával az előadás kezdete előtt, mert át kellett venni a jegyeket. Az emberek akkor kezdtek sorba állni a bejáratnál. Megkérdeztük, hogy miért állnak sorban, hisz az ajtót csak félnyolckor nyitják ki. Ez a szokás, mondta a portás. Aztán megértettük, mikor visszamentünk félnyolc tájban. A színházba, jóformán az utcáról kell bemenni. Előcsarnok, ruhatár, meg ilyesmi nem létezik. Mi az emeleten ültünk. Egy ronda rosszul világított lépcsőn kellett felmennünk. A frász jött rám, hogy itt majd le is kell mennem. Amerikai egyetemeken nem tanitanak lépcsőt tervezni, mostanában azt hiszem a magyaron sem. Szóval keskeny magas lépcsőfokok. Kabát persze jön velünk, jól is jött mert bent jéghideg levegőt fújtak megállás nélkül. Volt ilyen emlékem a MET-ről is. Az előadás egész jó volt, a film persze sokkal jobb, de ez van.
Második nap zuhogó esőre ébredtünk és ez az idő szorgosan kitartott mellettünk egész nap. Megint várost néztünk és ebédeltünk, majd folytattuk a nézést. Este az Averny Fisher Hallban volt koncert. Ez egy hatalmas koncert terem a Lincoln Centerben van, akár csak a MET. Modern épület, talán a hatvanas években építették. Kívülről semmi különös egy hatalmas, sok emeletes épület. Szerintem irodák is vannak benne, majd egyszer utána nézek. Idegenvezető többször hangsúlyozza, hogy öltözzünk melegen. Nos igen, hogy is jár az ember lánya ilyen helyekre Amerikában. Legalul van a normál fehérnemű, majd vastag fekete harisnya nadrág következik. Erre jön a legvégén a jäger alsó és felső. Előbbi térdig ér, az utóbbi hosszú ujjú. Ezek után jön valamilyen normál öltözet. Jó vinni egy lehetőleg széles és hosszú sálat, amivel a lábunkat betakarjuk, miközben a levetett de vállunkon tartott kabátunkban ülünk. B. szó nélkül húzta magára az egyébként nemszerett de jó meleg kasmir pulloverét a zakó alá. Szóval kész cirkusz. Ruhatár nincs, mert minek.
A hangversenyt Kurt Masur vezényelte, aki igencsak megöregedett és kicsit rozzant lett mióta nem láttam. Nagy név, de szerintem nélküle is ment volna a dolog. Nem sokat strapálta magát. Schumann befejezetlen szimfóniája után szünet volt, majd Sosztakovics valamilyen szimfóniája következett, amit Jevtucsenko versére irt. Hát elég jajjjjj... volt az ügy. Tartozott hozzá egy baritonista és egy hatalmas kórus is. A műsor füzetben benne volt a teljes szöveg, angolul és oroszul. Az utóbbi fonetikusan normál betűkkel. Murisan nézett ki. Persze oroszul énekelték, teljes elismerésem a kórusnak. A baritonista orosz volt. Túléltük a dolgot. Mire vége lett a hangversenynek elállt az eső is, miután kirohantam mint Zrinyi a teremből rögvest megállítottunk egy taxit. Aztán kiderült, hogy a pasi nem tud angolul, de ezt már leírtam.
Harmadik nap megint várost néztünk, nagy a város és minden város rész maga is egy nagy város. De
más más karakterű. Ezen a napon láttam a legérdekesebb dolgot, egy valamikori ipari vágánynak épített vasúti hidat, miután már nem használják parkosítottak. Csodás ötletnek tartom. Egy holland kertépítő mérnök csinálta. Úgy elképzeltem, hogy majd egykoron pl. a józsefvárosi pályaudvar területén park lenne, milyen remekül nézne ki. De el tudnám képzelni a nyugatit a Rákosrendezőn és az odavezető sínek helyén parkot, quasi a városliget behömpölyögne a városba. Miközben a szép régi épületből pl. múzeumot csinálnának. Ébresztő!!!
Aznap este a MET-be mentünk. Donizetti, Anna Bolena c. művét játszották. Nem találkoztam eddig a művel, de nem vesztettem semmit. Vannak igen kellemes részei, akár csak a Lammermori Luciának, de az egész egyben kicsit unalmas. Az énekesek remek hanggal rendelkeztek, a rendezés se volt túl modern. Összességében nem rossz, de tudtam volna valami jobb operát is elképzelni. Aki előző nap még hitetlen volt, az rájött, hogy nem érdemes hősködni és jó melegen felöltözött.
Végül, szombaton kirándulás volt betervezve a Hudson völgyébe Rockefellerék birtokaira. Előző nap sütött a nap és elképzeltem, milyen szép lesz a rendezett parkban sétálni, őszi szinek stb. Nos már reggel szállingózott a hó, ami hamarosan sűrű nagy pelyhes hóeséssé változott. Mi az hogy őszi színek? Karácsonyi táj lett mire oda értünk. A park bejáratánál át kellett szállnunk kisebb buszba, mert csak azok hajthatnak be. Megnéztük a házat. Nem éltek rosszul a múlt század elején közepén a gazdag emberek. Rengeteg szoba, személyzeti traktus, komoly képek és csodálatos kilátás. Ebbe a hó eléggé belerondított, de el tudtam képzelni. Ezután a parkban kellett volna sétálni a szobrokat megtekinteni de erre én már nem voltam hajlandó. Néhányan tettek egy kisebb kört és mikor tovább akart minket a helyi idegenvezető vezényelni, megtagadtuk az engedelmességet. Igen ám, de az ottani személyzet óramű szerűen dolgozik. Ez a csoport most sétál és kész. De mi nem. A végén heves szóváltás következett a mi vezetőnk és egy ottani nőszemély között, aki amazonként védte a  bejáratot, míg az ottani vezető megorganizálta, hogy bemehettünk a személyzeti ebédlőbe. Jó meleg volt, boldogan leültünk és vártunk. Még valami kis Chagal ablakos templomot is meg kellett volna nézni, de mi nem akartunk már semmit csak meleget és fedelet a fejünk fölé. Végül elmehettünk ebédelni és mire vége lett az ebédnek, annyi hó esett, hogy lezárták az egész micsodát és elindulhattunk vissza a városba. Elég nyűgös út volt. A hó mindenkit meglepett, mint beteg hernyók úgy másztak az autók. A hotel felé közeledve a Central park mellett vitt el az utunk. A járda tele volt kidőlt fákkal letört ágakkal. Ma olvastam az újságban, hogy 1000 fa dőlt ki. Az ottani fák 200 évesek és nem tudom szokták-e vizsgálni az állapotukat és fiatalítani az állományt.
Este magán szervezésben a Carnegie Hallba mentünk. Nagyon akartam menni, a Nebretko is ott lett volna. Nos mint kiderült a Fesztiválzenekar adott hangversenyt és Schiffer András zongorázott. Óriási siker volt. A mai New York Times hosszú, igen pozitív kritikát irt róluk. Schiffert jól megfiatalították, szerintük 1953-ban született!!!! Szerintem meg inkább 35 -ben, mert kb. egyidősek vagyunk.
A Carnegie Hall volt a legkellemesebb terem amiben voltunk. Régi klasszikus el- és berendezés. Véletlenül páholyban ültünk és a páholynak volt egy előtere, ahol fogasok voltak. B. egyből fel is akasztotta a kabátját én meg ültem rajta, miután az enyém valódi amerikai, ahol nem csinálnak akasztót a kabátokra. Nem volt hideg se, a szünetben volt hol mászkálni még inni is lehetett minden emeleten. A lépcső elég horror ott is és lefele nem működött a lift, de amúgy kellemes volt a hely. Haza felé, oda fele is persze, bokáig hó kásában mentünk, sehol semmit nem takarítottak el, a sarkokon nagy kerülőket tettünk, mert kisebb tavak képződtek az úttestről lefolyó hóból, ami még késő este is csak esett, esett.
Vasárnap napsütésre ébredtünk, a hó nem olvadt el, tehát jó hideg is volt. Eltaxiztunk a Bloomingdale áruházba, ahol semmi igazán érdekes nem volt, d.u. 3-kor boldogan ültünk fel a buszra ami kivitt minket a repülőtérre.

Végül is ideértünk. Bejönni délután 5-kor a repülőtérről Manhattan közepében egy meglehetős kín volt és rettentő sokáig tartott. Igy , csak éppen kipakoltunk és már mehettünk is vacsorázni.
Nem az én városom ez a New York, ide feltehetően 20 évesen kellett volna jönni. Még annyira se tetszik mint 30 évvel ezelőtt, de majd meglátjuk, hogy alakul a 4 nap ami előttünk áll.

Úgy látom e-mailben lehet kommentelni, senki ne tartóztassa meg magát. E-mailt akkor is nézem, ha nem írok!!!

Repülőtéri helyzetjelentés. Mellettünk letelepedett egy család egy darab sivitóval és kb. 2 négyzetméter batyuval a földön előttük szétteritve. A másik oldalon két pasi valami nagyon büdös de frissen melegitettnek kinéző pizzán csámcsod. Marha maszatosak, nem tudom majd hogy fognak utána tisztálkodni. Szemlátomást se szalvéta se zsebkendő nincs a közelben. De ez jó, már kezdtem nagyon éhes lenni, de a szagtól teljesen elment az étvágyam. Ma fogyókúrás napunk lesz.
Közben bemondták, hogy a helyettesitő gép már a levegőben van valahonnan, ha le nem esik, talán el is fogunk majd indulni egyszer. A többi nép bambán néz maga elé, néhányan lapitopiznak, akárcsak én. B. idegesen járkál körbe körbe, mert ő nem ideges és őt nem zavarja az egész cirkusz. Magamban szorongok, hogy mi lesz még. A legkellemesebb elképzelésem a lezuhanás, mert gyors és garantált az eredmény.

Megüt a guta, több okból is. Egyrészt a blog. Valamit átállítottak, igy most hosszas ide-oda után tudtam csak belépni. Kommentelni nyilván ezért nem lehet.:-((( De azért lehet próbálkozni, majd ha nem a repülőtéren ülök, akkor megpróbálok magam is valahogy bejelentkezni és reklamálni.

A másik bajom az, hogy  a repülőtéren ülök. A gép csekélyke 2 órát késik. Ezért keltem fel korán brühühüüü... De ez a kissebb baj. A nagyobb méreg az, hogy New Yorkban egy csoporttal leszünk. Le lett tárgyaéva, hogy mi kb. 4 körül már a szállodában leszünk, ahová ők már korábban érkeznek valamivel. Nos most 4 körül még a levegőben leszünk, ha sikerült időben a bedöglött gép helyett egy ujat idvevarázsolni. Ez most a második pech már ezen az uton, az első a Nebretko koncert lemondása volt. Kicsit idegesen várom mi lesz a harmadik, mert 3 a magyar igazság, pechben mindenképen.

Elegancia. Már többször írtam, hogy nem értem, hova veszik fel itt az emberek az elegáns ruháikat. A múlt vasárnap megoldódott a rejtély. A templomba. Itt a mi folyósonkon 3 egyedülálló férfiú lakik. Még soha nem láttam őket másként, mint térdig érő short, vadul mintás ing vagy trikó, tornacipő vagy papucs. Vasárnap véletlenül kettővel összetalálkoztunk. Külön külön, de hót elegánsak voltak. Öltöny, vasalt ing, nyakkendő. Az egyik éppen ment a másik később éppen jött a templomból. Szvsz jó napjuk volt, mert halálra dicsértem őket. Köszönték is lelkesen a bókjaimat. Titokban azt hiszem, hogy ismerkedni járnak a templomba. Van ilyen.

Vasárnap a telefonálgatások napja nálam. Először is leellenőrzöm, hogy a nyolcvanon nagyon túli barátaim élnek-e még. Rendben volt mind a három. Viszont harmad kézből értesültem róla, hogy meghalt az 56 éves keresztlányom. Hasnyálmirigy rák. Sajnos már évek óta semmi kapcsolatom nem volt vele, igaz azelőtt sem sok. Alig hogy sk keresztviz alá tartottam, elköltöztek vidékre. Apja körzeti orvos lett valahol messze Pesttől. Az anyja, aki anyám unokahuga volt, néha beesett hozzánk, de a lányt már csak érettségi után láttam viszont. Akkor én már Svájcban voltam, ők meg családilag utaztak és benéztek hozzánk. Pár órát töltöttek csak ott, a lánnyal nem is beszéltem, csak átadtam az ajándékot és már mentek is tovább. Megint évekig nem hallottam róla semmit. Közben férjhez ment és tiszta véletlenül tudtam meg, hogy a férje a lausannei egyetemen doktorált, de nem maradtak kint. Hívtam, hogy látogassanak meg, de soha nem jelentkeztek. Eltelt megint vagy 15 év, már itthon voltam, mikor a Moszkva téren valaki leszólított. Ő volt. Megörültem neki, ott futtában elmondta, hogy a férje meghalt, tán 40 éves volt, ugyanabban a fajta lyphomában mint az én férjem. Persze felírtam neki a címem, telefonon és nagyon megígérte, hogy jelentkezik. Nem jelentkezett. Közben elköltöztem, tehát már megint eltelt vagy 5 év, mikor a metron leszólított megint. Elvesztette a telefonszámot, a lakáscimet tudta, de mikor keresett, jó sokára, már nem laktam ott. Kiderült, hogy egészen közel lakik a jelenlegi lakásomhoz, így azután sikerült néhányszor össze jönnünk. Volt egy fia is, aki tanult, de a munka nemigen passzolt neki, ő tartotta el teljesen. Ő persze dolgozott valahol. Volt egy barátja is, megvolt. Soha nem panaszkodott, szerette az életet úgy ahogy volt. Nagyon élvezte a 70. születésnapi bulimat is, mint mondta ő még életében ekkora társaságban nem volt. Aztán megint eltűnt. Hívtam néhányszor telefonon, mindig megígérte, hogy majd jelentkezik, de nem jelentkezett. Ha nem, plusz hideg is lesz. Nincs akkor nem, mondtam én, senkire nem erőltetem rá a társaságomat. Egy éve hallottam, hogy beteg és, hogy mi a baja. Tudtam, hogy már soha nem fogom látni.

Holnap elutazunk New Yorkba. Sajnos ma kaptam az utazási irodától egy e-mailt, hogy Nebretko lemondta a koncertet amire jegyünk volt. Nem kicsit morogtam magamban. Pénzt vissza kapjuk persze. Bánatomban vettem jegyet a Broadwayre, a Mamma Miára. Így kulturálódik egy úrnő! Az időjárás előrejelzés pocsék. 4 napig leszünk ott ebből 3-ra garantált esőket mondanak , nincs nekem szerencsém azzal a várossal.

Kispiros lapitopi jön velünk, ha lesz időm majd írok. Szállodában van net.

Tegnap elmentünk az International Plazaba. Tulajdonképpen pont olyan mint a többi, csak van benne 2 nagy és néhány kisebb méregdrága üzlet extrában. Tavaly már azt hittem befuccsol az egész, mert totál üres volt. Az idén volt elég sok sétáló, ki tudja ki vásárol ilyen helyen. Csak kíváncsiságból megnéztem pl. mennyibe kerül egy kétségtelenül jóképű téli csizma. Potom 465 $ volt az ára. De nem csak az ár, hanem kinek kell itt ilyesmi. Mióta itt vagyunk kétszer volt rajtam cipő mert esett az eső. Különben itt 2-3 pár nyári nadrág és néhány póló tökéletesen elég az öltözködéshez. Még elképzelni se tudom, hogy azt a rengeteg estélyi cuccot hova lehetne itt felvenni, amit árulnak.

Tulajdonképpen azért mentünk, mert a kb. 10 éve vásárolt púderem csak ott kapható, illetve csak ott árulják ezt a márkát. Én anno a Luxus Áruházban vettem és mostanra fogyott el tökéletesen. Némi bolyongás után meg is találtuk a helyet, elővarázsoltam a régi dobozát. Természetesen már nem kapható ez a szín. Miközben ez kiderült, az eladó lány bemutatkozott és kedvesen érdeklődött a nevem iránt. Ez mindig idegesit, miután ember nincs aki elsőre ki tudja mondani és mindig kezdhetek magyarázkodni, hogy ez egy nagyon magyar nagyon nehéz név stb. Sohase értem mi a dolog értelme. Igazán nem óhajtok intimebb kapcsolatba kerülni az eladókkal, így semmi szükség nincs a keresztnéven szólongatásnak. Áldom a német nyelvű helyeket, ahol mindig Frau T. voltam. Mennyire megkönnyítette ez a mindennapi társalgásokat. No de tegnap, a leányzó széles mosollyal és óóóó magyar! felkiáltással majdnem a nyakamba borult. Miközben körbejártuk az egész hatalmas kozmetikai részleget, millió márka között próbálta megtalálni az igazi szint. Hihetetlen, de az abszolút pontos szinazonosságot még az odacsődített makeup specialisták se voltak képesek megtalálni. Eközben kórusban sajnálkoztak. Mikor ez lecsengett a leányzó elmesélte, hogy már 10 éve itt van, megismerkedett egy magyar fiúval, aki már itt született, összeházasodtak és remélhetőleg boldogan élnek. Megérdeklődte, hogy a magyar templomba szoktunk-e járni. Nem. Tudjuk, hogy van, de nem vágyunk oda. Nem is a mise fontos, mondta ő, hanem minden hónap első vasárnapján ebéd is van és az apósa süti a beiglit és képviselőfánk is van mindig. Apósnak amúgy vendéglője volt, ott ismerkedtek meg a férjével. Ezek után még kaptam egy csomó apró mintát mindenféle kencéből majd hangos kezicsókolommal elbúcsuzott tőlünk. Szóval november első vasárnapján megyünk magyar ebédet enni és én főleg a képviselőfánkra fenem a fogam. A társaságtól kicsit félek, gondolom ős öreg 56-ok és nemrég kijött illegálisok lesznek ott. Ez szokott általában a felállás lenni ilyen helyeken. Leányzó is kérdezte, hogy mi a helyzet otthon, de természetesen ellavíroztam a téma mellett. Dehogy nyilatkozom én itt őszintén! Másként meg nem tudok, inkább fogom a szám

A napokban már azt hittem, hogy felfedeztem a spanyol viaszkot. Véletlenül egy olyan konyhapapirt vettem, amin feleakkorára vannak perforálva a lapok mint a normálison. Kipattant a szikra nálam, hogy ez talán használhatóbb wc-papir lenne, mint amit arra gyártanak. Abból már mindent kipróbáltunk, de egyetlenegy se vált be. Puhának puha, de szakad. 2 nap alatt lezseren elfogy egy tekercs. Tegnap kipróbáltam a konyhapapirt, remekül működött. Ma viszont eldugult a wc.:-((( Ráadásul először azt hittem, talán rosszul húztam le így lehúztam mikor megtelt a tartály még egyszer. Ezek után 2 centi híján kiöntött a kagyló. Mondanom sem kell, hogy B. dugasztotta ki valahogy. Ilyenkor én kedvesen eltűnök a helyszínről.:-(

Feltehetően büntetésből kellett ma megint műszaki kütyüáruházba menni, ahol egy jó órát ácsoroghattam a polcok között, miközben végigfogdosott és nézett minden egyes valamit. Kiderült, hogy az uj klimához hiányzik valami. Mert beszerelni, falat vágni stb. semmi volt, de az ősrégi elektromos kapcsolóhoz az ujat odakötni, ahhoz rengeteg minden kell még. Állitólag most már minden megvan, de hiszem ha látom, illetve érzem, hogy működik.

Ezek után kis előadást tartott nekem, az ócska papír helyes használatáról. Ő megfigyelte, hogy hosszában szakad. Így kettő papírt hosszában a másik kettőt keresztbe kell tenni és úgy használni. Még nem próbáltam ki, de alighanem doktori disszertációt fogunk írni erről a témáról. Persze a zsebkendőnél se jobb a helyzet, illetve zsebkendő nincs csak valami kis papirfecni, ami szintén igen puha, de nátha esetén még a duplát se tudnám ajánlani senkinek. Ezen segítettem tavaly, zürichi átszálláskor egy mamut csomag tempo papirzsebkendőt vettem és képes voltam elhozni ide. Sajnos felénk otthon is elég pocsék a minőség, ami Ausztriára is átragadt.

Papir ide-oda, ma kimentünk a tengerpartra, a térdem miatt nem a homokosra, hanem a normál sétálósra. Utközben volt kis mókusetetés, a parton pedig megcsodáltuk a bébikócsagokat, ahogy bóklásztak a kövek között. Láttunk egy nagy szürke madarat is, ami nem pelikán de nagy. Álldogálnak a vízben és lesik a vacsorájukat. Mikor lemegy a nap a halak valami őrült ugrándozásba kezdenek. Hatalmasakat tudnak ugrani a vízben. Jó szórakozás. Sajnos a levegő elég párás megint, a fejem úgy néz ki mintha megmostam volna és kész.

Reggelre minden rendben volt a térdem körül. Azért vízbe nem fogok menni, ameddig ki nem nő az új bőr a térdemen. Teljesen készen álltam tehát arra, hogy ismételten jól felhúzzam magam az itteni eszetlen bank szisztémán. Repülő jegyet vettünk, olcsóbban mint a normál repülőtársasági ár. Az a kikötésük, hogy csak az adót és költségeket fogadják el kártyával, a többi átutalás vagy csekk. A csekk nekem soha nem kóser, mert el kell küldeni postán. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy bárki beválthatja. Lehet, hogy az itteni postások nem lopnak, de akkor is. Így mondom, átutalás. B. hosszasan bíbelődik a dologgal, míg közli, hogy ez nem megy, be kell menni a bankba. Nem hiszem el. Elkezdem csinálni az átutalást. Megy is szépen. A cég megirt mindent. Kontoszám, BIC kód amit itt persze másként hívnak. Aztán egyszer csak azt mondja, hogy válasszam ki a kódot. Igen ám de az ami nekem kell nincs a választékban. Elvacakoltam még én is egy darabig, mert nem akartam elhinni, hogy 2011-ben ne lehessen egy transzfert csinálni a neten. Végül megadtam magam, mentünk a bankba. Pont a főnök fogadott minket. Megnyugtatott, hogy mi ezt, internet banking ide vagy oda, nem tudjuk megcsinálni, de ők szívesen. Az átutalás díja $25. Na ne! Akkor inkább küldünk csekket. Tehát holnap posta, ajánlott levél sorbaállás stb.

Persze a posta se marad le nagyon a bankoktól. Tegnap fel akartam adni egy könyvet, ide Amerikába. Vettem extra buborékos borítékot, szépen megcímeztük és elvonultunk a postára. B. ment be én meg vártam. Irtó sokáig nem jött így utána mentem. Kiderült, hogy ha azzal a borítékkal adom fel akkor $12.50, ha az ő általuk adott, szinte ugyanolyan borítékba teszem, akkor csak $4.50. Így újra kellett címezni és elment olcsóbban. Ki érti???? A boritek ára benne volt a küldés költségében.

Ezeknek itt nem esetük semmi ami praktikus vagy olcsó.:-(((

Azt hiszem a biciklizés tőrlődik a programunkból. Ma B. lement a tárolóba és az összes gazdátlan bicikli gummiját felpumpálta. Ezután én is levonultam és nagy hetykén kipróbáltam a csinos piros, már régebben kiszemelt biciklit. Sajnos ennek valami konstrukciós hibája van Ugy éreztem magam rajta mint majom a köszörűkövön. A térdemmel majdnem a kormányt lökködtem. Na de sebaj, a pirosat visszaállítottuk a sarokba és megcéloztam egy zöldet. Itt a női biciklik is olyanra vannak csinálva, hogy már majdnem férfibiciklinek néz ki. Alig van különbség. Ráadásul ez a zöld egy drabális nehéz darab. Kivittem és készültem felszállni. Sajnos már nem emelgetem olyan vigan a lábam, mint boldogult ifikoromban, amikor a férfibicikli se okozott gondot. Szóval emelem a lábam, hogy át tudjam rakni a vázon, közben valahogy megbillentem és a betonon kötöttem ki, a bicikli meg rajtam. B. meg sóbálvánnyá meredve nézett. A másik oldalon állt, tehát ha elkapja a biciklit semmi baj nem lett volna, de ő inkább utánam kapkodott és persze nem ért el. Szóval ültem a földön és vidáman vihorásztam, hogy most aztán hogy kelek fel. A térdemről lejött a bőr, de végül felálltam. B. rögvest megérdeklődte, hogy ugye akkor lemondunk a biciklizésről. Mondtam, hogy én még nem, majd meglátjuk. Feljöttem az emeletre és jártam keltem a lakásban. kicsit sajgott a térdem, de semmi különös. Aztán leültem, szundikltam egy kicsit, ebéd után volt, majd olvastam. Végül fel akartam kelni és rájöttem, hogy nem tudok ráállni a lábamra. Valami hasogat végig a csontomban belül. Ebbe-abba kapaszkodva totyogtam ide-oda. Ha ülök és ha fekszem akkor jó, de ráállni??? Csillagokat látok. Na és itt van az első számu szorongásom, hogy itt legyen valami bajunk. Itt menni orvoshoz? Elképzelni is szörnyű. De fogyókúrának jó. Vacsora miatt álltam fel a szófáról, de egyből elment az étvágyam. B. is csak tessék lássék evett valamit. Közben bevallotta, hogy kb. 60 éve ült utoljára biciklin. Gyanus volt nekem, hogy ő nem akart kipróbálni egyet sem a készletből. Nos ezért lesz a bicikliprojekt törölve. mert ha nekem valami bajom van/lesz, azt megoldjuk valahogy, de ha neki, akkor itt vagyunk mint a partravetett halak. Tényleg szeretnék biciklizni, de ezt nem vállalom.:-(((

Van egy idomitott mókusunk. Egyszer már B. kezéből is elvette a mogyorót, de azért nem mindig ilyen bátor. De ha meghallja, hogy nyitjuk az autót, vagy inditjuk, egyből előjön. Ma nem is figyeltem, mert zuhogó esőben kellett vásárolni menni. Ahogy szálltam befele a kocsiba, látom, hogy valahonnan előkerült a mókus. Kijött a fű szélére és várakozva tekintgetett felém. Gyorsan odadobtam egy mogyorót, amit egyből felkapott, aztán még kettőt. Ilyen esőben nincs kézből etetgetés. Mire visszajöttünk elvitte a mogyorókat. Remélem persze, hogy nem a szemtelen madár csapott le rá, amikor távoztunk.

Mégiscsak jók ezek az amerikai házak. B. ma készre beszerelte a klimát. Késsel és kézi fűrésszel kivágta a falat, oda aplikált egy tartót és már nyomult is a klima kifelé a szobából. Bent csak egy kb. 10 centis része maradt. Nos ezt próbálja valaki egy normális házon véghezvinni! Itt igy vannak épitve a házak. Olyan komolytalan az egész, hogy megrőrülnék ha az életemet egy ilyenben kellene leélnem. Soha semmilyen biztonságérzetet nem adna nekem az otthonom. Igaz én eléggé ki vagyok hegyezve az épitészetre ugy általában, biztos, hogy a normálisnál jobban érdekődöm minden után, ami ház, lakás stb.

Azért kiváncsi lennék, hogy a tengerparton $700,000.-- árú lakások fala miből van. A ház több emeletes és mióta ide járunk árulják benne ilyen áron a lakásokat, de szemlátomást nem kapkodnak értük.

Ki hitte volna? Kedvenc kis piros laptopomról írok!!! Ma délután telefonált az orosz srác, hogy mehetünk érte. Ez volt kb. a nap fénypontja.

Most ugyanis viharos, de meleg szél fúj. Így a tengerpart szóba se jöhetett. Viszont elmentünk és vettünk végre az örökölt ósdi porszívónk helyett egy újat. Szakértőnk ajánlatára a legolcsóbbat. Végül is igaza van. Minek kell egy porszívónak évtizedekig működni. $40, ha bedöglik egyszer majd veszünk másikat.

Ezek után B. lelkesen elkezdte szétvágni/fűrészelni a házfalat. Miután a napokban rábólintottam egy extra klímára az un. Florida roomba, ahol eddig nem volt. Ez egy teljesen beüvegezett veranda szerűség és gyakorlatilag itt tartózkodunk a legtöbbet. Itt vannak a computerek, itt lehet jól olvasni stb. Ide egy közönséges ablakkilma kerül most, ami fűteni is tud. Ez volt nálam a lényeg. Szaladgáltunk utána, mert szerintük most ennek már nincs szezonja, így alig találtunk valahol egyet még raktáron. Hihetetlen társaság. Nincs egy rövid ujjú póló és nincs klíma, mert most ősz van, igaz még mindig 28-30 fok. Ugyanakkor igazi téli holmi sincs, pl. kesztyű, amit sikeresen otthon hagytam. Szerencsére ennél nagyobb bajom nincs. B. boldog, mert megint szerelhet valamit, holnap állítólag rossz idő lesz aminek örűl mert állítólag beüzemeli a klímát.

Ha feltűnne a hirtelen megjavult helyesírásom, az nem a véletlen műve. Kicsi pirossal van magyar helyesírás ellenőrzés.

Jelentem Mókusetetés terén óriási előrehaladást tettünk. Ma egy mókus már B. kezéből evett. lehet, hogy hálából, mert olyan szorgosan hesegette a gyönyörű de igen pimasz kék madarakat.

A napokban filmet néztem . Igen ritkán, mondhatni soha nem szoktam computeren filmet nézni. Nekem ez fárasztó és kényelmetlen, de most a szükség rávitt. Egy nagyon hires német slágerénekes családi történetét mesélte el a film. Nagypapával kezdve 1800 valahányban. Nagy család volt, igy jutott minden. Szibéria, gestapo, háború Ausztriában és Németországban. A filmet a német egyes adón vetitették két részben. Miközben már tyukszem nőtt az alfelemen, ugy beleéltem magam a témába, hogy telesirtam az összes közelemben lévő zsebkendőt. Azon gondolkoztam, hogy ugyan hány család élt meg hasonló borzalmakat, a 20. században, akikről soha nem tud senki semmit, mert egetlen tagja se lett olyan prominens, mint a filmbeli nagypapa egyik unokája. Ez az unoka,aki nem csak otthon híres komponista, az egyik fülére süket. 10 éves korában a Hitlerjugend egyik 16 éves tagja ugy felpofozta, hogy szétment a dobhártyája. Velem egyidős, talán azért is vettem annyira a szivemre az ügyet. Mi ugyan szerencsések voltunk, nálunk se szibéria se gestapo nem volt, de azért körülöttünk se volt mindig vidám az élet. Ha nem is magamon de megéltem én is ezeket a borzalmakat.

A filmnek gyönyörű zenéje volt, természetesen a főszereplő komponálta.

Mondhatnám, hogy a hülyeség nem szégyen, csak......

Szóval a házak között hatalmas tölgyfák vannak és körülötttük mókusok ugrálnak. Imádom nézni őket, ahogy fel le rohangálnak ügyesebbek mint a majmok. Az autót is mindig egy nagy tölgy árnyában szoktuk leparkolni. Szoktam is etetni a mókusokat ha éppen rámnéznek. A napokban mókus rám se hederitett, igy én szépen ott hagytam a fa törzsén egy kis lukban egy mogyorót. Mire hazajöttünk, már nem volt ott. Nosza pótoltam gyorsan. Másnap reggel még ott volt, de délutánra eltünt, pótoltam megint. Lelki szemeimmel már láttam, hogy előbb utóbb a mókusok majd ott várnak rám a fánál.

Igenám, de él itt egy gyönyörűséges kék adár, ami szép de szemtelen. Már máskor is lecsapott az odadobott mogyoróra, de gondoltam igy a fatörzsből biztos nem tudja elvinni. Szóval tele voltam reménnyel a mókusokat illetően, mig tegnap miután elhelyeztem a mogyorót és szálltam be az autóba, hirtelem megjelent és lecsapott a kék madár. Ezzel be is fejeztem az etetést. Ezentul csak jelenlétemben lesz mogyoró. Én viszont szegényebb lettem egy reménnyel.:-)))

Más

Már napok óta nem voltam a medence táján se, mert olyan meleg van, hogy a tenger is 28 fokos. Igy késő délutánonként kimegyünk oda. Akkor már mindig van parkolóhely, mert ezen múlik itt a tengeri fürdőzés. Ha nincs a parkolóban hely, lehet visszafordulni. Nos délután hatkor mindig van hely. Nincs itt még turista szezon. Nagyon élvezzük, a kb másfél órás tengerben való sétát. Én fürdök is, ha nem tul hullámos a viz. Gyáva lettem öreg napjaimra, sajnos. Ma viszont irták az ujságban, hogy egész hétvégén valami motoros hajóverseny lesz, minek következtében lezárják a fél várost. Nyilván nem a hajók miatt, hanem az odaözönlő népek miatt. 25 ezer látogatót várnak, irták. Igy visszatértem (volna) a medencéhez. Le is mentem, szintén délután és bevetettem magam a vizbe. Nos a hévizi tó kutyfüle ehhez a hőmérséklethez képest. Alig vártam, hogy végigusszam a medencét és lehűthessem magam a 30 fokos kinti hőmérsékletben. Lóg bent a mély részen egy hőmérő, 35 celsiust mutatott. Azt hittem rögtön hőgutát kapok. Próbáltunk is intézkedni rögvest, bár az eredmény max. holnapra lenne érezhető, de valaki ügyesen ilyen magasra állította a hőmérsékletet és lezárta, hogy ne lehessen hozzá férni. Grrrr... Igy aztán ma totál mozgásszegény napom volt. De olvastam. Szintén hülyeségeim sorába tartozik, hogy hiába van Kindle időnként becsábulok a könyvüzletbe. Szuper leárazás következtében megvettem egy igen jó könyvet. Csekély 660 oldal, jó minőségű papiron, kemény kötésben. Nincs itt konyha mérlegem, de szerintem legalább másfél kiló. 1-2 órás olvasás után, azt hiszem a kezem letörik. Szemüveggel ugye az ember nem olvas bármilyen közel vagy távol, hanem csak egy meghatározott távolságon. Ráadásul a könyv izgalmas is. Szóval ma nem mozogtam, de sulyemeltem rendesen.

Tegnap beszélgettem a 87 éves zürichi barátnőmmel. Mesélte, hogy felhivta a 92 éves Izraelben élő barátnője, hogy csak el akar bucsuzni, megy Svájcba meghalni. Persze nem értette először, hogy most mi is van. Kiderült, hogy a jókarban lévő még mindig sportos és agilis barátnőnek volt egy sulyos autóbalesete. Közölték vele, hogy soha többet nem fog tudni lábra állni és járni. Ő igy, érthető módon nem óhajt élni. Elintézte a svájci dignitasal, hogy hozzá segitik a halálhoz. Egy unokahuga kiséri el. Senkivel nem akar találkozni, a repülőtérről megy egyenesen meghalni. Sajnos soha nem fogjuk megtudni, hogy valóban ilyen egyszerüen történik-e majd a dolog. A barátnőmnek semmilyen kapcsolata nincs az ott élő rokonsággal, mert azok nem tudnak se németül se magyarul. Pedig nagyon jó lenne tudni.

Tavaly volt itt Floridában kormányzóválasztás. A kampány pénzről szólt természetesen és meg is nyerte a legtöbb pénzü jelőlt, akiről köztudott, hogy az egészségbiztositó pénzének az ellopásával lett gazdag évekkel ezelőtt. Még volt aki emlékezett is rá, de mégis ő nyerte a választást. Nekem ez persze nagyon is közömbös, gondoltam akkor. Most viszont mikor kimentünk a beachre szomoruan állapitottam meg a nagy minőségi romlást. Ez a beach Clearwater kincse. A puder szerü fehér homok, már a 80-as években meghóditott engem és még sok tizezer turistát évente. Europában ilyen nagy kietjedésü gyönyörüséges fehér homokos part tudtommal nem létezik. Természetesen a partot, homokot ápolni kell. Régebben egyrészt naponta végigmentek gereblyés gépekkel, ami nem csak a szemetet tisztogatta ki, hanem puhává puder szerüvé is tette a homokot. Ugyanezek a gépek a közvetlen vizparton összeszedték a hullámzás által kihordott tengeri moszatokat is. Nagyobb viharok után, néhány évente fel is töltötték a tenger kotrásából származó homokkal a partot.

Nos kiváló kormányzónk első tette az volt, hogy az erre előirányzott pénzt törölte a költségvetésből, igy ma a part állapota eléggé elszomoritó látvány. Majd kiváncsi vagyok lesz-e sirám télen az elmaradozó turisták miatt. Lassan a beutazási nehézségek és a romló körülmények majd jól elveszik a kedvét a turistáknak. A Maldiv szigetekre feltehetően könnyebb beutazni és törödnek is a homokos partokkal, mert tudják, hogy abból élnek. Ezek meg itt, saját nagyságuktól eltelve, ilyesmire nem is gondolnak, egyelőre.

Volt még a k. kormányzónak még egy remek húzása. Komolyan tervbe volt véve egy Tampát Orlandóval öszekötő gyorsvasut épitése. Ez szintén főleg a turistákat szolgálta volna, hiszen Orlandóban van a szórakoztató ipar itt meg a tengerpart. Megválasztása után, ez is törölve lett. Nem épitenek vasutat.

Egyelőre süket maradok. Elutazásunk előtt már vagy 3-4 hétig azon tipródtam, hogy vajon a fülem lett rosszabb vagy a hallókészülék. Nem mentem orvoshoz, mert reménykedtem a készülék hibájában. Gyerekkorom és ifjuságom fő mumusa a fogorvos után a fülorvos volt, számtalan fűlfölszúrás és spontán kifakadás vezetett balfülem jelenlegi állapotához.

Itt aztán elmentünk a fölkészülékesemhez, aki egyrész megnézte a készüléket és semmi hibát nem tapasztalt, másrészt ismét csinált egy hallástesztet. Eredmény: A januárihoz képest drámai hallásvesztés. Szerinte ez nem szokásos és nem is normális, menjek orvoshoz. Ajánlott is egy fülorvos társaságot, ráadásul itt a szomszédunkban. Bejelentkeztünk, a termin 10.30 de jöjjünk 10-re a papirmunkák elintézése miatt. Nos a "papirmunka" egy szokásos kérdőiv volt, az adtaimon kivűl a betegségeimet, allergiáimat stb, kérdezték. Kitölteni angolul se tartott tovább 5 percnél, pedig igazán szépen irtam. A benszülötteknek ugye nagy nehézségeik vannak az irással, lehet, hogy nekik félóra se elég a kitöltéshez. Aztán vártunk. A 8 emeletes orvosközpontot a kinti 30+ fokban pontosan 20 fokra hűtötték. Aki még nem beteg, majd itt lesz jelszóval. Ez a hűtésmánia ellentmond minden józan észérvnek és épületgépészeti tannak, de ugye itt az áram olcsó, hagy menjen! Nagyon kivánnék nekik egy kis olajválságot vagy ilyesmit.

Miután 10.30 volt az időpont 11.05 -kor hivtak be. De nem ám az orvoshoz, hanem egy doktor valakihez, aki audiologus. Erre ugye semmi szükség nem volt, mert egyrészt már kellően ki volt mutatva a nemhallásom, másrészt neki sejtelme se volt arról, hogy azelőtt mennyit hallottam. Mindegy végigcsináltam, miközben forrongtam magamban. Utána már csak tényleg pár percet vártunk mig bekerültünk az orvoshoz. Elmondtam mi a helyzet, szorgosan gyakoroltam előtte magamban, az olyan szakszavakat pl. hogy mandula. Ezután belenézett a jobb fülembe és utána a balba, majd szerette volna a tokomat is megnézni, de montam, hogy "no way" torok az nincs. Jó azért tátsam ki a számat, ok. Az egész 5 perc se volt. A bal fülemben folyadék van, ez gyerekeknek szokott lenni. Ki fogják nyitni, beletesznek valamit ami nyitva tartja, majd az a valami egy idő mulva felszivódik és eltünik. Utána megint olyan lesz mint régen. Ok, mondtam erre és vártam, hogy előveszi a lidokain sprayt és a tűt, majd szúr. Ááááá... naiva vagyok. Majd a titkárnője telefonál, mikor tudnak időt adni műtétre. Ne féljek, altatásban csinálják. Kapkodtam a levegőt. majd szépen kifizettük a $175. és távoztunk.

Itthon rámentem az internetre és megnéztem mi ujság otthon fülészet ügyben. Találtam is egy fülészeti központot Budán no meg a fülészeti klinikát, de oda nem megyek. Plusz jó néhány magánban rendelő fül orr gégészt. Ezután mondtam B.-nak, hogy kiváncsiságból kérdezze meg a titkárnőt, hogy mennyibe is kerülne ez a kis fülszúrás, de mondja, hogy majd meggondoljuk. Részemről világos, hogy ide többet nem megyek. Közben eszembe jutott az itteni szemészet is, ami tényleg szuper profi társaság, de szevezni azok se tudnak. Ott is órákat vártunk a jéghidegben, hiába rendeltek oda pontos időpontra. A szervezés ennek a népnek nem az erőssége. Mindegy, hogy orvosi rendelő vagy repülőtér mindenütt rendetlenség van. Szerencsére ők igen el vannak telve magukkal.

Nem fogom én ezeket soha megérteni. Ma bementünk egy patika-drogériába, néhány apróságért. Ha már ott voltam rápillantottam a gyógyszerekre. Miután nincs gyomorsavam, időnként szoktam szedni valamilyen enzimes szert, amiből már alig van, gondoltam megnézem mit lehet itt kapni. Nos gyomorégésre két hosszú polcon sorakoztak a szerek. Ezeket követték a hashajtók. Rengeteg féle. Hasmenés ellen csak kétfélét láttam. Majd jöttek szintén hatalmas számban az u.n. puhitók, iszonyat mennyiségben. Ezeknek vajon tényleg ekkora gond az emésztés??? Amit én kerestem annak nyoma se volt. Miután kétszer végigmásztuk az összes polcot, megkérdeztünk egy patikusnőt. Ő közölte, hogy enzimes szert csak receptre adnak, de menjek el egy bioboltban, ott kaphatok amit csak akarok. Bio bolt itt van nálunk a sarkon, majd kiváncsi leszek mit találok. Az egész dolog tulajdonképen lényegtelen, csak a logikájukat szeretném egyszer megérteni.

Aztán voltunk mindenféle áruházakban is. Egy darab rövidujjú pólót se lehet találni, mert mostmár a télre vannak beállitódva. Ugyanakkor 30 fok van és olyan kint a levegő, mintha gőzfürdőben lennénk, de náluk már jön a tél. Természetesen árulják már a karácsonyfadiszeket is és egy helyen feldiszitett karácsonyfát is láttam, ma, szeptember 21.-én!!!!

Viszont a tenger 26 fokos és a tengerparton lágy szellő fujdogál és ott nincs gőzfürdő érzete az ember lányának.

Nem leszünk fiatalabbak és egyre nehezebben rázódunk bele az itteni időszámitásba. Este 10 után már majdnem beleesünk az ágyba, hajnalban meg fent vagyok én. B. remekül alszik amig fel nem ébresztem.

Persze közben tesszük a dolgunkat. Intenziv piackutatás folyik pl. a kis piros laptop javithatósága érdekében. Holnap délután elvisszük ide a sarokra egy kis computeres kócerájba. A "nagyok" nem is tudják mit kérjenek. Kb. egy új áráért talán megjavitanák. A vasárnapot efektiv computer áruházakban töltöttük. A bánat az, hogy egyetlen uj computerhez sincs kedvem. Egyre szélesebbek és laposabbak lesznek a képernyők. Én rendszeresen ujságot olvasok, mást se csinálnék mint görgetném a képet felfele. Meg különben is, valahogy olyan gagyiknak tünnek nekem ezek az uj gépek.

Ma délután viszont elmentünk a hallókészülékesemhez. Kiderült, ettől féltem, hogy nem a készülék rossz, hanem a hallásom romlott a rossz fülemben drámaian. Gyakorlatilag semmit nem hallok már vele. Ez szerinte se teljesen normális, igy mehetek fülorvoshoz is, micsoda öröm! Magamban már gondoltam, hogy ez a hajózáskor bekapott nátha köhögés combó következménye, hogy műfüllel se hallok. Na majd meglátjuk. A nő férjével valami csodát művelt az az orvos, akit ajánlott.

Ma este végre kimegyünk naplementét is nézni. Az első két estén álmosak voltunk, aztán pedig valami sörfesztivál volt a faluban. Tömérdek nép volt mindenütt, igy vissza fordultunk. Ma már remélhetőleg csend és nyugi lesz. Az idő stabilan meleg, igy holnap megcélzom a tengert, fürdésileg.

Megérkeztünk! Nem kicsit fáradtan, de pontosan, itten idő szerint este 8-kor. Ez persze azt jelentette, hogy nálunk már éjjel 2 óra volt akkor. Hazajöttünk, lakás kitakaritva, ezt ugye megszerveztem előre. Kint volt vagy 30 valahány fok jó párás igazi floridai idő.
A washingtoni átszállás alkalmával elhatároztam, hogy soha többet. Ezeknek egy tyukszemnyi organizációs képességük sincs. Leszálltunk a gépről és betereltek egy valamibe, amit leginkább vonatnak képzeltem. Mikor 10 perc mulva elindult, kiderült, hogy inkább busz de vasuti kocsi nagyságú. Mint egy fáradt csiga ugy mászott végig a repülőtéren. Miután leszállhattunk jött a bevándorlási cirkusz. B. állampolgár nekem meg állandó vizumom van, beálltunk az állampolgároknak fenntartott sorba, ami nem sokkal volt rövidebb mint az igazi bevándorlóké. A sor hosszan és több rétegben kigyózott előttünk én meg néztem az órám. Az átszállásra kimért 2 órából már egy fél eltelt. A sor meg csak álldogált. Mikor előbbre másztunk, látam, hogy a 10 ablakból 3 működött. Ugyanakkor azt is láttunk, hogy egyszerre több gép érkezett, nyilván nem váratlanul. Most se értem, hogy mit böngésztek az amerikai utleveleken. Saját országba is csak kérdezősködés, mikor ment ki, meg ilyesmik, után ütötte be a stemplit. Egyáltalán minek bélyegzik a saját utleveleiket??? Nálam is a szokásos cirkusz jobb kéz 4 uj, jobb kéz hüvelyk, majd a balkézzel ugyanez, nem látja jól mégegyszer a jobb kéz, nézzek a kamerába. Ráadásul egy ferdeszemű tisztviselő volt, alig látott ki a sliccen és feltehetően diszlexiás is volt. Végre aztán stempli nekem is és mehetünk, mindez 40 percet vett igénybe.
Csomagfelvétel. Az összes bejövő gép csomagjai kisebb nagyobb kupacokban hevertek a szallagok mellett. Ez is egy tipikus itteni szokás. Engem mindig a frász lel, már sorbaállás közben, hogy vajon ki viszi el a csomagomat. Senki nem ellenőrzi, azt visz mindenki amit akar. Szereztünk egy kocsit, kivételesen ingyen volt, kimanövriroztuk a koffereket a kupacból, rá a kocsira és indulás. Valahol utközben a csomagokat ott lehetett hagyni és csodával határos módon arra a gépre kerültek amin mi is utaztunk. Mindez idő alatt esélyünk se volt elhagyni a tranzitot és farkaskutyás örök sétáltak körülöttünk, de!!!! Azért ismét át kellett menni valahol a biztonsági ellenőrzésen. Ismét vagy 5 gép utasai egyetlenegy ponton. Álltunk megint a sorban kb. félórát, mire lassan odkigyóztunk a a tett szinhelyére, mindenki vetkőzött. Férfiak az öveket és mindenki a cipőjét. Személyzet alig, pedig mennyi itt a munkanélküli! A műanyag dobozokat, amibe rámolni kell egymás kezéből tépték az emberek, mindennek külön doboz az előirás. Táskából computert ki dobozba, következő dobozba a táska jön, majd a még következőbe a kabát és kardigán, követketőbe az én táskám végül a kiskofferem magában doboz nélkül. Másnál még több cucc volt, előttünk egy hátizsákos csoport iszonyu mennyiségü cuccot dobozolt be. Ezután átsétáltunk a kapun és kezdtük összeszedni magunkat és a holmikat. Majd jól kiléptünk még kb. 10 percet, mozgó járda, mi az??? és megérkeztünk a mi kapunkhoz. 5 perc hiányzott a beszálláshoz.
A mai ujság vezető hire, hogy az itteni igen kihasználatlan repülőtérre inditanak jövőre a svájciak egy járatot hetenkét kétszer. Ha ez igaz, jövök megint.

Engem mindig utolér valami nyűg így elutazás előtt. Van egy kb. 5 éves nagyon kedvenc kicsi piros laptopom. B. az elmúlt napokban állandóan rajta ült, én meg gondoltam, hogy kár, mert majd még elromlik. Hisz az elődje is halódik már. Mondogattam is, hogy ha ez kimúlik nagy lesz a bánat.

Erre ma bejelenti, hogy beszélt a computeres emberünkkel és az délben eljön, mert valami nem jó a kis piroson. Loholtam is haza az utolsó vásárlásból és étlen szomjan vártuk az embert. Jött nézegette, majd kiderítette, hogy ez valami hardware dolog. Irtó rendes volt, mert autóba pattant és elment vele egy szervizbe. Ott rájöttek, hogy a videokártya ment tönkre. Mitől megy az tönkre nem is sejtem, de ez van. Lehet rendelni hozzá új kártyát, de az 2 hét és 40 ezer forint. Ahogy neki keseredtem, főleg a 2 hét miatt mondtam, hogy akkor hagyjuk. Szóval most itt állunk, holnapután indulunk. Ezen a kicsikén van minden "tudományom" a kedvenceim, a képeim, leveleim minden. A nagy, amelyik most jön velünk tiszta amerikai, 2 sort nem tudok 15 hiba nélkül leírni rajta. Semmi sincs ott ahol én megszoktam. Amerikában biztos nem veszek magamnak újat, mert csak a méreg enne vele. Itthon nemigen van ez a méret, ma a nagykerben egyetlen darab volt, csillagászati áron. Nagyon mérges és szomorú vagyok egyszerre.

Ugyanakkor kíváncsian várom mi fog történni, ugyanis az ilyen váratlan rosszak sokszor váratlan jót hoznak, éljen az optimizmus!

Itt van ez a gyönyörű őszi idő, elmentem ma nosztalgiázni. Úgyis könyvesboltban volt dolgom, így gyalogoltam kicsit cikcakkban a belvárosi utcákon. Nos az ilyesmi hiányzik nekem Amerikában.
Az ilyen sétákon döbbenek mindig rá, hogy mennyi rengeteg emlékem van itt Pesten minden fele. Ilyenkor előjönnek a régi barátok, ismerősök, akik már mind nem élnek. A presszók, ahol régen megváltottuk a világot, munka után, az üzletek, amik már rég bezártak, szóval minden.
Ma extra volt, hogy pont a Múzeum körútra kellett mennem. Hihetetlen erővel nyomult elő bennem az a maihoz hasonló október 23. délutánja, amikor a tömeg vonzásába kerülve a rádiónál kötöttem ki. Hihetetlen szép emlék még ma is, pedig már tudom, hogy se akkor se később nem volt esély ebben az országban egy normális demokráciára. De az a késő délután, este és éjszaka, majd utána az a néhány nap, megérte, hogy világra jöttem. Megnéztem ma azt a házat is, aminek a kapu aljába beállítottak, mikor a könnygáz bombáktól időlegesen nem láttam semmit. Azt hittem megvakultam, akkor. Persze elmúlt hamarosan de nem volt kellemes. Álltam egy csomó idegen ember között akik vigasztaltak. Vajon mi lett velük? Akkor mindenki kedves volt, segitőkész és jóindulatú. Miért nem tudtunk olyanok maradni????

Írtam a BKV ügyfélszolgálatának. Kaptam is választ, miszerint az utasok jobban szeretik ha kintről is jön be levegő és ezen ők nem óhajtanak változtatni. Hülye népnek ócska buszokat kívánok és kész.

Amúgy vészesen közeledik az elutazásunk napja. Rágondolni se szeretek, lesz itt stressz az eljövendő napokban. Elő kell már kotornom a listámat, hogy mi mindent hagytam ott és a fényképet is megnézni amit a szekrényről csináltam. Ha jól emlékszem nem sok mindent kell magammal vinni. Nagyban megkönnyíti a helyzetet, hogy a már tavaly tervezett de elmaradt New York az idén se jön be. Tavaly betelt a csoport mire észbe kaptam, illetve egy másikat meg lemondtak, az idén egyszerűen senki nem csinál utat a karácsony előtti New Yorkba. Így téli ruhára nem lesz szükség.

Ma sikerült rávenni B.-t, hogy ugyan vakolja már be a falat, amit megevett az idő vasfoga, illetve a beázások, ha már megvettük a 10 kiló cementet. Elég dühítő, hogy a lakótársak egész nyáron nem voltak képesek megegyezni a tatarozást illetően. Lesz majd ügyvéd, per, meg minden, de ettől nálam megint beázhat a fal. Szegény B.-nak rá kellett jönnie, hogy ő már nem 30 éves és most egy kicsit fáj mindene. Remélem holnapra kiheveri. A lelkiismeretem persze rossz, de honnan vettem volna embert erre a toldjuk foldjuk munkára. A felettem lakó 82 éves is maga csinálta az egykorú barátjával.

Hogy teljes legyen az öröm a karácsonyra odaajándékozott laptopnak elkezdett halódni a képernyője. Marim elszólta magát, hogy volt vele valahol megnézetni. Mikor elkezdtem faggatni, hogy mégis mi a baj, kibökte, hogy valami fehér csík van a képernyő szélén, de nem baj, ő így is szereti. Feltehetően szakadékba zuhanna ha elromlana végleg a laptop és tudom, hogy nem tudna venni másikat. Így a szombati cement vásárlás mellékterméke egy laptop volt. Majd itt hagyom a lakásban és szükség esetén szólok, hogy hol keresse és vigye. Ha meg kihúzza a régi, az idén is laptopot hoz a Jézuska. Jól jött nekem ez az őrült frank árfolyam, telik ajándék laptopra.:-(

Ma sokat emlegettem Férjem régvolt jó tanácsát, miszerint hétfőn lehetőleg ne csináljunk semmit.
Óvatlan voltam és már régebben bejelentkeztem a lábdoktorhoz. Mikor az időpontot kaptam, nem is gondoltam a hétfőre, csak arra, hogy ne legyen túl korai. Szóval 11.30 volt az időpont. B.nak még tegnap eszébe jutott, hogy valami útjavítás van a Bécsi úton Oda kellett mennünk. Megnéztem a neten és valóban. Pont az a szakasz lezárva. Nos akkor taxival megyünk, elkésni nem lehet és mit tudom én hogyan és merre járnak a buszok. Így lett. A taxis nem is tudott az útjavitásról, de amint a közelbe értünk már látta ő is. Persze szóltam előre, de hitte is meg nem is. Ekkor kezdődött a kacskaringózás. Mikor már majdnem a cél közelébe értünk, a kiszemelt utcán középen állt egy bedöglött autó villogva. Vajon miért nem tolja félre? Visszafordulva további kanyarokba kezdtünk és végül tényleg célközelben sikerült kiszállnunk, miután a taxis egy kézlegyintéssel behajtott egy egyirányú utcába. Pontosan 5 perccel idő előtt ott voltunk. Ezután már csak 50 percet kellett várnunk, mert kis csúszás volt, miután a doktor ma kezdett rendelni szabadság után.
Ezek után persze busszal indultunk haza. A már eléggé tele buszra nyakra főre szálltak fel a szigetes turisták. Már nem tudtam merre húzzak, a tetvek és egyebek elkerülése végett. Lehet, hogy nálunk ez a kultur turizmus, de rettenetes. Remélem holnaptól kezdődik megint egy kiadós hideg esőzés és elmossa őket.
Lassan csak elvergődtünk ily módon a Clark Ádám térig, ahol láttam elmenni a buszt. Na jó, majd 10 perc múlva jön a következő. Jött is, nagy örömömre légkondicionált kocsi jött. Csak tudnám minek a hazámfiainak a légkondicionálás? A busz majd minden ablaka nyitva volt. Ezt nem először tapasztalom már, csak ha én a végállomáson felszállok, képes vagyok végigmenni és becsukni az összes ablakot. De ez a busz elég tele volt, így ilyen akcióról szó se lehetett.
Hülye ez a BKV ha megpróbál ennek a népnek modern járműveket venni.:-(((

Ledermedtem ettől a norvég tömeggyilkostól. Most meg már nagy tisztelettel nézem és hallgatom a norvégok nyilatkozatait. Nem átkozódnak, nem dühöngenek, mint tették anno az amerikaiak szeptember 11 után, hanem közlik, hogy ők azért továbbra is egy szabad és demokratikus ország lesznek. Némán és méltósággal gyászolnak. Állítólag százezer ember ment egy szál virággal az utcára tegnap este. Kis ország, ekkora tömeg talán még soha nem vonult az utcára. A király simán és szégyen nélkül könnyezett a templomi megemlékezésen. Hozta a híradó nem vágták ki. Az ifjúsági szervezet a jövőben is ugyanazon a szigeten fogja tartani a táborozást. Nem változtatják meg az életüket, minden megy tovább a normális kerékvágásban. Valahogy, nagyon tisztelem őket.

Persze azért európai temperamentummal elég tragikomikus olvasni, hogy egy ilyen gazdag országban a rendőrségnek egyetlen helikoptere van, ami a földön álldogált, miután az egész személyzet en block szabadságra ment. A különleges egységet, a szigetre szállító hajónak tönkre ment a motorja és jó 10 percbe tellett, mire kerítettek másik hajót. Lehetne még sorolni a skandináv balfékségeket, de akkor is, ők büszkék az országukra, nem követelik senkinek a fejét, mindenki mindent szépen megmagyaráz és meghallgatják. A gyilkos szerintem bolondházban fogja végezni. Sajnos kap majd terápiát és előbb utóbb ki fogják engedni, mert elhiszik, hogy meggyógyult az őrültségéből. Azért reménykedni lehet, soha nem fogom megtudni mi történik vele, mert mire szabadul, hol leszek én már.