New York

Csoportot megtaláltuk. Megadták az idegenvezetőnő telefonját, így amikor leszálltunk, a repülőtérről felhívtam és megbeszéltük, hogy vacsora előtt értünk jön a hotelba. Szerencsére a vacsora a hotellel szemben lévő olasz étteremben volt, így nem okoztunk különösebb galibát. Finom vacsorát kaptunk. A vezetőnőnk egy Genfben született francia nő volt. Nagyon értelmes, magasan képzett, 10 éves rutinnal rendelkező. Másnap reggel már 7-kor kelés 9-kor indulás busszal várost nézni. Nem szeretnék New Yorkban vezetni. Iszonyat a forgalom, bár az ott lakók, mármint Manhattanben nem is igen szoktak autózni. Üzletek vannak minden sarkon, van metro, "HÉV" és buszok. Ezzel szemben parkolási lehetőség alig. Itt-ott mélygarázsok, borsos árakkal, de rengeteg taxi. Mikor nincs rájuk szükség csak úgy nyüzsögnek, esőben és előadások után, már vadászni kell rájuk. Ha nagyon kilátástalan a helyzet előkerülnek maszek taxisok, akik horror áron szállitmányoznak. Taxit rendelni nem lehet, ezt a fogalmat nem is ismerik. Így ha valahova időre kell menni, a szerencse dolga, hogy lesz-e taxi vagy sem. Volt szerencsénk egy egyébként éjfekete taxishoz, aki effektív egy szót sem értett amit mondtunk, nem tudta hol a szállodánk,  ki is szálltunk gyorsan. Az óra 4.10 $ volt,, B. adott 5$ erre elkezdett a pasi követelőzni. Miután addig nem lehet kiszállni, míg nem lett kifizetve, inkább adtunk még 1 $ ráadást.
Első este lett volna a Nebretko koncert. Miután lemondta, vettünk jegyet a Mamma Mia musicalra. Azt a Winter Garden nevű színházban játsszák a Broadwayen. A színház 1500 személyes. Ott voltunk egy órával az előadás kezdete előtt, mert át kellett venni a jegyeket. Az emberek akkor kezdtek sorba állni a bejáratnál. Megkérdeztük, hogy miért állnak sorban, hisz az ajtót csak félnyolckor nyitják ki. Ez a szokás, mondta a portás. Aztán megértettük, mikor visszamentünk félnyolc tájban. A színházba, jóformán az utcáról kell bemenni. Előcsarnok, ruhatár, meg ilyesmi nem létezik. Mi az emeleten ültünk. Egy ronda rosszul világított lépcsőn kellett felmennünk. A frász jött rám, hogy itt majd le is kell mennem. Amerikai egyetemeken nem tanitanak lépcsőt tervezni, mostanában azt hiszem a magyaron sem. Szóval keskeny magas lépcsőfokok. Kabát persze jön velünk, jól is jött mert bent jéghideg levegőt fújtak megállás nélkül. Volt ilyen emlékem a MET-ről is. Az előadás egész jó volt, a film persze sokkal jobb, de ez van.
Második nap zuhogó esőre ébredtünk és ez az idő szorgosan kitartott mellettünk egész nap. Megint várost néztünk és ebédeltünk, majd folytattuk a nézést. Este az Averny Fisher Hallban volt koncert. Ez egy hatalmas koncert terem a Lincoln Centerben van, akár csak a MET. Modern épület, talán a hatvanas években építették. Kívülről semmi különös egy hatalmas, sok emeletes épület. Szerintem irodák is vannak benne, majd egyszer utána nézek. Idegenvezető többször hangsúlyozza, hogy öltözzünk melegen. Nos igen, hogy is jár az ember lánya ilyen helyekre Amerikában. Legalul van a normál fehérnemű, majd vastag fekete harisnya nadrág következik. Erre jön a legvégén a jäger alsó és felső. Előbbi térdig ér, az utóbbi hosszú ujjú. Ezek után jön valamilyen normál öltözet. Jó vinni egy lehetőleg széles és hosszú sálat, amivel a lábunkat betakarjuk, miközben a levetett de vállunkon tartott kabátunkban ülünk. B. szó nélkül húzta magára az egyébként nemszerett de jó meleg kasmir pulloverét a zakó alá. Szóval kész cirkusz. Ruhatár nincs, mert minek.
A hangversenyt Kurt Masur vezényelte, aki igencsak megöregedett és kicsit rozzant lett mióta nem láttam. Nagy név, de szerintem nélküle is ment volna a dolog. Nem sokat strapálta magát. Schumann befejezetlen szimfóniája után szünet volt, majd Sosztakovics valamilyen szimfóniája következett, amit Jevtucsenko versére irt. Hát elég jajjjjj... volt az ügy. Tartozott hozzá egy baritonista és egy hatalmas kórus is. A műsor füzetben benne volt a teljes szöveg, angolul és oroszul. Az utóbbi fonetikusan normál betűkkel. Murisan nézett ki. Persze oroszul énekelték, teljes elismerésem a kórusnak. A baritonista orosz volt. Túléltük a dolgot. Mire vége lett a hangversenynek elállt az eső is, miután kirohantam mint Zrinyi a teremből rögvest megállítottunk egy taxit. Aztán kiderült, hogy a pasi nem tud angolul, de ezt már leírtam.
Harmadik nap megint várost néztünk, nagy a város és minden város rész maga is egy nagy város. De
más más karakterű. Ezen a napon láttam a legérdekesebb dolgot, egy valamikori ipari vágánynak épített vasúti hidat, miután már nem használják parkosítottak. Csodás ötletnek tartom. Egy holland kertépítő mérnök csinálta. Úgy elképzeltem, hogy majd egykoron pl. a józsefvárosi pályaudvar területén park lenne, milyen remekül nézne ki. De el tudnám képzelni a nyugatit a Rákosrendezőn és az odavezető sínek helyén parkot, quasi a városliget behömpölyögne a városba. Miközben a szép régi épületből pl. múzeumot csinálnának. Ébresztő!!!
Aznap este a MET-be mentünk. Donizetti, Anna Bolena c. művét játszották. Nem találkoztam eddig a művel, de nem vesztettem semmit. Vannak igen kellemes részei, akár csak a Lammermori Luciának, de az egész egyben kicsit unalmas. Az énekesek remek hanggal rendelkeztek, a rendezés se volt túl modern. Összességében nem rossz, de tudtam volna valami jobb operát is elképzelni. Aki előző nap még hitetlen volt, az rájött, hogy nem érdemes hősködni és jó melegen felöltözött.
Végül, szombaton kirándulás volt betervezve a Hudson völgyébe Rockefellerék birtokaira. Előző nap sütött a nap és elképzeltem, milyen szép lesz a rendezett parkban sétálni, őszi szinek stb. Nos már reggel szállingózott a hó, ami hamarosan sűrű nagy pelyhes hóeséssé változott. Mi az hogy őszi színek? Karácsonyi táj lett mire oda értünk. A park bejáratánál át kellett szállnunk kisebb buszba, mert csak azok hajthatnak be. Megnéztük a házat. Nem éltek rosszul a múlt század elején közepén a gazdag emberek. Rengeteg szoba, személyzeti traktus, komoly képek és csodálatos kilátás. Ebbe a hó eléggé belerondított, de el tudtam képzelni. Ezután a parkban kellett volna sétálni a szobrokat megtekinteni de erre én már nem voltam hajlandó. Néhányan tettek egy kisebb kört és mikor tovább akart minket a helyi idegenvezető vezényelni, megtagadtuk az engedelmességet. Igen ám, de az ottani személyzet óramű szerűen dolgozik. Ez a csoport most sétál és kész. De mi nem. A végén heves szóváltás következett a mi vezetőnk és egy ottani nőszemély között, aki amazonként védte a  bejáratot, míg az ottani vezető megorganizálta, hogy bemehettünk a személyzeti ebédlőbe. Jó meleg volt, boldogan leültünk és vártunk. Még valami kis Chagal ablakos templomot is meg kellett volna nézni, de mi nem akartunk már semmit csak meleget és fedelet a fejünk fölé. Végül elmehettünk ebédelni és mire vége lett az ebédnek, annyi hó esett, hogy lezárták az egész micsodát és elindulhattunk vissza a városba. Elég nyűgös út volt. A hó mindenkit meglepett, mint beteg hernyók úgy másztak az autók. A hotel felé közeledve a Central park mellett vitt el az utunk. A járda tele volt kidőlt fákkal letört ágakkal. Ma olvastam az újságban, hogy 1000 fa dőlt ki. Az ottani fák 200 évesek és nem tudom szokták-e vizsgálni az állapotukat és fiatalítani az állományt.
Este magán szervezésben a Carnegie Hallba mentünk. Nagyon akartam menni, a Nebretko is ott lett volna. Nos mint kiderült a Fesztiválzenekar adott hangversenyt és Schiffer András zongorázott. Óriási siker volt. A mai New York Times hosszú, igen pozitív kritikát irt róluk. Schiffert jól megfiatalították, szerintük 1953-ban született!!!! Szerintem meg inkább 35 -ben, mert kb. egyidősek vagyunk.
A Carnegie Hall volt a legkellemesebb terem amiben voltunk. Régi klasszikus el- és berendezés. Véletlenül páholyban ültünk és a páholynak volt egy előtere, ahol fogasok voltak. B. egyből fel is akasztotta a kabátját én meg ültem rajta, miután az enyém valódi amerikai, ahol nem csinálnak akasztót a kabátokra. Nem volt hideg se, a szünetben volt hol mászkálni még inni is lehetett minden emeleten. A lépcső elég horror ott is és lefele nem működött a lift, de amúgy kellemes volt a hely. Haza felé, oda fele is persze, bokáig hó kásában mentünk, sehol semmit nem takarítottak el, a sarkokon nagy kerülőket tettünk, mert kisebb tavak képződtek az úttestről lefolyó hóból, ami még késő este is csak esett, esett.
Vasárnap napsütésre ébredtünk, a hó nem olvadt el, tehát jó hideg is volt. Eltaxiztunk a Bloomingdale áruházba, ahol semmi igazán érdekes nem volt, d.u. 3-kor boldogan ültünk fel a buszra ami kivitt minket a repülőtérre.

Végül is ideértünk. Bejönni délután 5-kor a repülőtérről Manhattan közepében egy meglehetős kín volt és rettentő sokáig tartott. Igy , csak éppen kipakoltunk és már mehettünk is vacsorázni.
Nem az én városom ez a New York, ide feltehetően 20 évesen kellett volna jönni. Még annyira se tetszik mint 30 évvel ezelőtt, de majd meglátjuk, hogy alakul a 4 nap ami előttünk áll.

Úgy látom e-mailben lehet kommentelni, senki ne tartóztassa meg magát. E-mailt akkor is nézem, ha nem írok!!!

Repülőtéri helyzetjelentés. Mellettünk letelepedett egy család egy darab sivitóval és kb. 2 négyzetméter batyuval a földön előttük szétteritve. A másik oldalon két pasi valami nagyon büdös de frissen melegitettnek kinéző pizzán csámcsod. Marha maszatosak, nem tudom majd hogy fognak utána tisztálkodni. Szemlátomást se szalvéta se zsebkendő nincs a közelben. De ez jó, már kezdtem nagyon éhes lenni, de a szagtól teljesen elment az étvágyam. Ma fogyókúrás napunk lesz.
Közben bemondták, hogy a helyettesitő gép már a levegőben van valahonnan, ha le nem esik, talán el is fogunk majd indulni egyszer. A többi nép bambán néz maga elé, néhányan lapitopiznak, akárcsak én. B. idegesen járkál körbe körbe, mert ő nem ideges és őt nem zavarja az egész cirkusz. Magamban szorongok, hogy mi lesz még. A legkellemesebb elképzelésem a lezuhanás, mert gyors és garantált az eredmény.

Megüt a guta, több okból is. Egyrészt a blog. Valamit átállítottak, igy most hosszas ide-oda után tudtam csak belépni. Kommentelni nyilván ezért nem lehet.:-((( De azért lehet próbálkozni, majd ha nem a repülőtéren ülök, akkor megpróbálok magam is valahogy bejelentkezni és reklamálni.

A másik bajom az, hogy  a repülőtéren ülök. A gép csekélyke 2 órát késik. Ezért keltem fel korán brühühüüü... De ez a kissebb baj. A nagyobb méreg az, hogy New Yorkban egy csoporttal leszünk. Le lett tárgyaéva, hogy mi kb. 4 körül már a szállodában leszünk, ahová ők már korábban érkeznek valamivel. Nos most 4 körül még a levegőben leszünk, ha sikerült időben a bedöglött gép helyett egy ujat idvevarázsolni. Ez most a második pech már ezen az uton, az első a Nebretko koncert lemondása volt. Kicsit idegesen várom mi lesz a harmadik, mert 3 a magyar igazság, pechben mindenképen.

Elegancia. Már többször írtam, hogy nem értem, hova veszik fel itt az emberek az elegáns ruháikat. A múlt vasárnap megoldódott a rejtély. A templomba. Itt a mi folyósonkon 3 egyedülálló férfiú lakik. Még soha nem láttam őket másként, mint térdig érő short, vadul mintás ing vagy trikó, tornacipő vagy papucs. Vasárnap véletlenül kettővel összetalálkoztunk. Külön külön, de hót elegánsak voltak. Öltöny, vasalt ing, nyakkendő. Az egyik éppen ment a másik később éppen jött a templomból. Szvsz jó napjuk volt, mert halálra dicsértem őket. Köszönték is lelkesen a bókjaimat. Titokban azt hiszem, hogy ismerkedni járnak a templomba. Van ilyen.

Vasárnap a telefonálgatások napja nálam. Először is leellenőrzöm, hogy a nyolcvanon nagyon túli barátaim élnek-e még. Rendben volt mind a három. Viszont harmad kézből értesültem róla, hogy meghalt az 56 éves keresztlányom. Hasnyálmirigy rák. Sajnos már évek óta semmi kapcsolatom nem volt vele, igaz azelőtt sem sok. Alig hogy sk keresztviz alá tartottam, elköltöztek vidékre. Apja körzeti orvos lett valahol messze Pesttől. Az anyja, aki anyám unokahuga volt, néha beesett hozzánk, de a lányt már csak érettségi után láttam viszont. Akkor én már Svájcban voltam, ők meg családilag utaztak és benéztek hozzánk. Pár órát töltöttek csak ott, a lánnyal nem is beszéltem, csak átadtam az ajándékot és már mentek is tovább. Megint évekig nem hallottam róla semmit. Közben férjhez ment és tiszta véletlenül tudtam meg, hogy a férje a lausannei egyetemen doktorált, de nem maradtak kint. Hívtam, hogy látogassanak meg, de soha nem jelentkeztek. Eltelt megint vagy 15 év, már itthon voltam, mikor a Moszkva téren valaki leszólított. Ő volt. Megörültem neki, ott futtában elmondta, hogy a férje meghalt, tán 40 éves volt, ugyanabban a fajta lyphomában mint az én férjem. Persze felírtam neki a címem, telefonon és nagyon megígérte, hogy jelentkezik. Nem jelentkezett. Közben elköltöztem, tehát már megint eltelt vagy 5 év, mikor a metron leszólított megint. Elvesztette a telefonszámot, a lakáscimet tudta, de mikor keresett, jó sokára, már nem laktam ott. Kiderült, hogy egészen közel lakik a jelenlegi lakásomhoz, így azután sikerült néhányszor össze jönnünk. Volt egy fia is, aki tanult, de a munka nemigen passzolt neki, ő tartotta el teljesen. Ő persze dolgozott valahol. Volt egy barátja is, megvolt. Soha nem panaszkodott, szerette az életet úgy ahogy volt. Nagyon élvezte a 70. születésnapi bulimat is, mint mondta ő még életében ekkora társaságban nem volt. Aztán megint eltűnt. Hívtam néhányszor telefonon, mindig megígérte, hogy majd jelentkezik, de nem jelentkezett. Ha nem, plusz hideg is lesz. Nincs akkor nem, mondtam én, senkire nem erőltetem rá a társaságomat. Egy éve hallottam, hogy beteg és, hogy mi a baja. Tudtam, hogy már soha nem fogom látni.

Holnap elutazunk New Yorkba. Sajnos ma kaptam az utazási irodától egy e-mailt, hogy Nebretko lemondta a koncertet amire jegyünk volt. Nem kicsit morogtam magamban. Pénzt vissza kapjuk persze. Bánatomban vettem jegyet a Broadwayre, a Mamma Miára. Így kulturálódik egy úrnő! Az időjárás előrejelzés pocsék. 4 napig leszünk ott ebből 3-ra garantált esőket mondanak , nincs nekem szerencsém azzal a várossal.

Kispiros lapitopi jön velünk, ha lesz időm majd írok. Szállodában van net.

Tegnap elmentünk az International Plazaba. Tulajdonképpen pont olyan mint a többi, csak van benne 2 nagy és néhány kisebb méregdrága üzlet extrában. Tavaly már azt hittem befuccsol az egész, mert totál üres volt. Az idén volt elég sok sétáló, ki tudja ki vásárol ilyen helyen. Csak kíváncsiságból megnéztem pl. mennyibe kerül egy kétségtelenül jóképű téli csizma. Potom 465 $ volt az ára. De nem csak az ár, hanem kinek kell itt ilyesmi. Mióta itt vagyunk kétszer volt rajtam cipő mert esett az eső. Különben itt 2-3 pár nyári nadrág és néhány póló tökéletesen elég az öltözködéshez. Még elképzelni se tudom, hogy azt a rengeteg estélyi cuccot hova lehetne itt felvenni, amit árulnak.

Tulajdonképpen azért mentünk, mert a kb. 10 éve vásárolt púderem csak ott kapható, illetve csak ott árulják ezt a márkát. Én anno a Luxus Áruházban vettem és mostanra fogyott el tökéletesen. Némi bolyongás után meg is találtuk a helyet, elővarázsoltam a régi dobozát. Természetesen már nem kapható ez a szín. Miközben ez kiderült, az eladó lány bemutatkozott és kedvesen érdeklődött a nevem iránt. Ez mindig idegesit, miután ember nincs aki elsőre ki tudja mondani és mindig kezdhetek magyarázkodni, hogy ez egy nagyon magyar nagyon nehéz név stb. Sohase értem mi a dolog értelme. Igazán nem óhajtok intimebb kapcsolatba kerülni az eladókkal, így semmi szükség nincs a keresztnéven szólongatásnak. Áldom a német nyelvű helyeket, ahol mindig Frau T. voltam. Mennyire megkönnyítette ez a mindennapi társalgásokat. No de tegnap, a leányzó széles mosollyal és óóóó magyar! felkiáltással majdnem a nyakamba borult. Miközben körbejártuk az egész hatalmas kozmetikai részleget, millió márka között próbálta megtalálni az igazi szint. Hihetetlen, de az abszolút pontos szinazonosságot még az odacsődített makeup specialisták se voltak képesek megtalálni. Eközben kórusban sajnálkoztak. Mikor ez lecsengett a leányzó elmesélte, hogy már 10 éve itt van, megismerkedett egy magyar fiúval, aki már itt született, összeházasodtak és remélhetőleg boldogan élnek. Megérdeklődte, hogy a magyar templomba szoktunk-e járni. Nem. Tudjuk, hogy van, de nem vágyunk oda. Nem is a mise fontos, mondta ő, hanem minden hónap első vasárnapján ebéd is van és az apósa süti a beiglit és képviselőfánk is van mindig. Apósnak amúgy vendéglője volt, ott ismerkedtek meg a férjével. Ezek után még kaptam egy csomó apró mintát mindenféle kencéből majd hangos kezicsókolommal elbúcsuzott tőlünk. Szóval november első vasárnapján megyünk magyar ebédet enni és én főleg a képviselőfánkra fenem a fogam. A társaságtól kicsit félek, gondolom ős öreg 56-ok és nemrég kijött illegálisok lesznek ott. Ez szokott általában a felállás lenni ilyen helyeken. Leányzó is kérdezte, hogy mi a helyzet otthon, de természetesen ellavíroztam a téma mellett. Dehogy nyilatkozom én itt őszintén! Másként meg nem tudok, inkább fogom a szám

A napokban már azt hittem, hogy felfedeztem a spanyol viaszkot. Véletlenül egy olyan konyhapapirt vettem, amin feleakkorára vannak perforálva a lapok mint a normálison. Kipattant a szikra nálam, hogy ez talán használhatóbb wc-papir lenne, mint amit arra gyártanak. Abból már mindent kipróbáltunk, de egyetlenegy se vált be. Puhának puha, de szakad. 2 nap alatt lezseren elfogy egy tekercs. Tegnap kipróbáltam a konyhapapirt, remekül működött. Ma viszont eldugult a wc.:-((( Ráadásul először azt hittem, talán rosszul húztam le így lehúztam mikor megtelt a tartály még egyszer. Ezek után 2 centi híján kiöntött a kagyló. Mondanom sem kell, hogy B. dugasztotta ki valahogy. Ilyenkor én kedvesen eltűnök a helyszínről.:-(

Feltehetően büntetésből kellett ma megint műszaki kütyüáruházba menni, ahol egy jó órát ácsoroghattam a polcok között, miközben végigfogdosott és nézett minden egyes valamit. Kiderült, hogy az uj klimához hiányzik valami. Mert beszerelni, falat vágni stb. semmi volt, de az ősrégi elektromos kapcsolóhoz az ujat odakötni, ahhoz rengeteg minden kell még. Állitólag most már minden megvan, de hiszem ha látom, illetve érzem, hogy működik.

Ezek után kis előadást tartott nekem, az ócska papír helyes használatáról. Ő megfigyelte, hogy hosszában szakad. Így kettő papírt hosszában a másik kettőt keresztbe kell tenni és úgy használni. Még nem próbáltam ki, de alighanem doktori disszertációt fogunk írni erről a témáról. Persze a zsebkendőnél se jobb a helyzet, illetve zsebkendő nincs csak valami kis papirfecni, ami szintén igen puha, de nátha esetén még a duplát se tudnám ajánlani senkinek. Ezen segítettem tavaly, zürichi átszálláskor egy mamut csomag tempo papirzsebkendőt vettem és képes voltam elhozni ide. Sajnos felénk otthon is elég pocsék a minőség, ami Ausztriára is átragadt.

Papir ide-oda, ma kimentünk a tengerpartra, a térdem miatt nem a homokosra, hanem a normál sétálósra. Utközben volt kis mókusetetés, a parton pedig megcsodáltuk a bébikócsagokat, ahogy bóklásztak a kövek között. Láttunk egy nagy szürke madarat is, ami nem pelikán de nagy. Álldogálnak a vízben és lesik a vacsorájukat. Mikor lemegy a nap a halak valami őrült ugrándozásba kezdenek. Hatalmasakat tudnak ugrani a vízben. Jó szórakozás. Sajnos a levegő elég párás megint, a fejem úgy néz ki mintha megmostam volna és kész.

Reggelre minden rendben volt a térdem körül. Azért vízbe nem fogok menni, ameddig ki nem nő az új bőr a térdemen. Teljesen készen álltam tehát arra, hogy ismételten jól felhúzzam magam az itteni eszetlen bank szisztémán. Repülő jegyet vettünk, olcsóbban mint a normál repülőtársasági ár. Az a kikötésük, hogy csak az adót és költségeket fogadják el kártyával, a többi átutalás vagy csekk. A csekk nekem soha nem kóser, mert el kell küldeni postán. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy bárki beválthatja. Lehet, hogy az itteni postások nem lopnak, de akkor is. Így mondom, átutalás. B. hosszasan bíbelődik a dologgal, míg közli, hogy ez nem megy, be kell menni a bankba. Nem hiszem el. Elkezdem csinálni az átutalást. Megy is szépen. A cég megirt mindent. Kontoszám, BIC kód amit itt persze másként hívnak. Aztán egyszer csak azt mondja, hogy válasszam ki a kódot. Igen ám de az ami nekem kell nincs a választékban. Elvacakoltam még én is egy darabig, mert nem akartam elhinni, hogy 2011-ben ne lehessen egy transzfert csinálni a neten. Végül megadtam magam, mentünk a bankba. Pont a főnök fogadott minket. Megnyugtatott, hogy mi ezt, internet banking ide vagy oda, nem tudjuk megcsinálni, de ők szívesen. Az átutalás díja $25. Na ne! Akkor inkább küldünk csekket. Tehát holnap posta, ajánlott levél sorbaállás stb.

Persze a posta se marad le nagyon a bankoktól. Tegnap fel akartam adni egy könyvet, ide Amerikába. Vettem extra buborékos borítékot, szépen megcímeztük és elvonultunk a postára. B. ment be én meg vártam. Irtó sokáig nem jött így utána mentem. Kiderült, hogy ha azzal a borítékkal adom fel akkor $12.50, ha az ő általuk adott, szinte ugyanolyan borítékba teszem, akkor csak $4.50. Így újra kellett címezni és elment olcsóbban. Ki érti???? A boritek ára benne volt a küldés költségében.

Ezeknek itt nem esetük semmi ami praktikus vagy olcsó.:-(((

Azt hiszem a biciklizés tőrlődik a programunkból. Ma B. lement a tárolóba és az összes gazdátlan bicikli gummiját felpumpálta. Ezután én is levonultam és nagy hetykén kipróbáltam a csinos piros, már régebben kiszemelt biciklit. Sajnos ennek valami konstrukciós hibája van Ugy éreztem magam rajta mint majom a köszörűkövön. A térdemmel majdnem a kormányt lökködtem. Na de sebaj, a pirosat visszaállítottuk a sarokba és megcéloztam egy zöldet. Itt a női biciklik is olyanra vannak csinálva, hogy már majdnem férfibiciklinek néz ki. Alig van különbség. Ráadásul ez a zöld egy drabális nehéz darab. Kivittem és készültem felszállni. Sajnos már nem emelgetem olyan vigan a lábam, mint boldogult ifikoromban, amikor a férfibicikli se okozott gondot. Szóval emelem a lábam, hogy át tudjam rakni a vázon, közben valahogy megbillentem és a betonon kötöttem ki, a bicikli meg rajtam. B. meg sóbálvánnyá meredve nézett. A másik oldalon állt, tehát ha elkapja a biciklit semmi baj nem lett volna, de ő inkább utánam kapkodott és persze nem ért el. Szóval ültem a földön és vidáman vihorásztam, hogy most aztán hogy kelek fel. A térdemről lejött a bőr, de végül felálltam. B. rögvest megérdeklődte, hogy ugye akkor lemondunk a biciklizésről. Mondtam, hogy én még nem, majd meglátjuk. Feljöttem az emeletre és jártam keltem a lakásban. kicsit sajgott a térdem, de semmi különös. Aztán leültem, szundikltam egy kicsit, ebéd után volt, majd olvastam. Végül fel akartam kelni és rájöttem, hogy nem tudok ráállni a lábamra. Valami hasogat végig a csontomban belül. Ebbe-abba kapaszkodva totyogtam ide-oda. Ha ülök és ha fekszem akkor jó, de ráállni??? Csillagokat látok. Na és itt van az első számu szorongásom, hogy itt legyen valami bajunk. Itt menni orvoshoz? Elképzelni is szörnyű. De fogyókúrának jó. Vacsora miatt álltam fel a szófáról, de egyből elment az étvágyam. B. is csak tessék lássék evett valamit. Közben bevallotta, hogy kb. 60 éve ült utoljára biciklin. Gyanus volt nekem, hogy ő nem akart kipróbálni egyet sem a készletből. Nos ezért lesz a bicikliprojekt törölve. mert ha nekem valami bajom van/lesz, azt megoldjuk valahogy, de ha neki, akkor itt vagyunk mint a partravetett halak. Tényleg szeretnék biciklizni, de ezt nem vállalom.:-(((

Van egy idomitott mókusunk. Egyszer már B. kezéből is elvette a mogyorót, de azért nem mindig ilyen bátor. De ha meghallja, hogy nyitjuk az autót, vagy inditjuk, egyből előjön. Ma nem is figyeltem, mert zuhogó esőben kellett vásárolni menni. Ahogy szálltam befele a kocsiba, látom, hogy valahonnan előkerült a mókus. Kijött a fű szélére és várakozva tekintgetett felém. Gyorsan odadobtam egy mogyorót, amit egyből felkapott, aztán még kettőt. Ilyen esőben nincs kézből etetgetés. Mire visszajöttünk elvitte a mogyorókat. Remélem persze, hogy nem a szemtelen madár csapott le rá, amikor távoztunk.

Mégiscsak jók ezek az amerikai házak. B. ma készre beszerelte a klimát. Késsel és kézi fűrésszel kivágta a falat, oda aplikált egy tartót és már nyomult is a klima kifelé a szobából. Bent csak egy kb. 10 centis része maradt. Nos ezt próbálja valaki egy normális házon véghezvinni! Itt igy vannak épitve a házak. Olyan komolytalan az egész, hogy megrőrülnék ha az életemet egy ilyenben kellene leélnem. Soha semmilyen biztonságérzetet nem adna nekem az otthonom. Igaz én eléggé ki vagyok hegyezve az épitészetre ugy általában, biztos, hogy a normálisnál jobban érdekődöm minden után, ami ház, lakás stb.

Azért kiváncsi lennék, hogy a tengerparton $700,000.-- árú lakások fala miből van. A ház több emeletes és mióta ide járunk árulják benne ilyen áron a lakásokat, de szemlátomást nem kapkodnak értük.

Ki hitte volna? Kedvenc kis piros laptopomról írok!!! Ma délután telefonált az orosz srác, hogy mehetünk érte. Ez volt kb. a nap fénypontja.

Most ugyanis viharos, de meleg szél fúj. Így a tengerpart szóba se jöhetett. Viszont elmentünk és vettünk végre az örökölt ósdi porszívónk helyett egy újat. Szakértőnk ajánlatára a legolcsóbbat. Végül is igaza van. Minek kell egy porszívónak évtizedekig működni. $40, ha bedöglik egyszer majd veszünk másikat.

Ezek után B. lelkesen elkezdte szétvágni/fűrészelni a házfalat. Miután a napokban rábólintottam egy extra klímára az un. Florida roomba, ahol eddig nem volt. Ez egy teljesen beüvegezett veranda szerűség és gyakorlatilag itt tartózkodunk a legtöbbet. Itt vannak a computerek, itt lehet jól olvasni stb. Ide egy közönséges ablakkilma kerül most, ami fűteni is tud. Ez volt nálam a lényeg. Szaladgáltunk utána, mert szerintük most ennek már nincs szezonja, így alig találtunk valahol egyet még raktáron. Hihetetlen társaság. Nincs egy rövid ujjú póló és nincs klíma, mert most ősz van, igaz még mindig 28-30 fok. Ugyanakkor igazi téli holmi sincs, pl. kesztyű, amit sikeresen otthon hagytam. Szerencsére ennél nagyobb bajom nincs. B. boldog, mert megint szerelhet valamit, holnap állítólag rossz idő lesz aminek örűl mert állítólag beüzemeli a klímát.

Ha feltűnne a hirtelen megjavult helyesírásom, az nem a véletlen műve. Kicsi pirossal van magyar helyesírás ellenőrzés.

Jelentem Mókusetetés terén óriási előrehaladást tettünk. Ma egy mókus már B. kezéből evett. lehet, hogy hálából, mert olyan szorgosan hesegette a gyönyörű de igen pimasz kék madarakat.

A napokban filmet néztem . Igen ritkán, mondhatni soha nem szoktam computeren filmet nézni. Nekem ez fárasztó és kényelmetlen, de most a szükség rávitt. Egy nagyon hires német slágerénekes családi történetét mesélte el a film. Nagypapával kezdve 1800 valahányban. Nagy család volt, igy jutott minden. Szibéria, gestapo, háború Ausztriában és Németországban. A filmet a német egyes adón vetitették két részben. Miközben már tyukszem nőtt az alfelemen, ugy beleéltem magam a témába, hogy telesirtam az összes közelemben lévő zsebkendőt. Azon gondolkoztam, hogy ugyan hány család élt meg hasonló borzalmakat, a 20. században, akikről soha nem tud senki semmit, mert egetlen tagja se lett olyan prominens, mint a filmbeli nagypapa egyik unokája. Ez az unoka,aki nem csak otthon híres komponista, az egyik fülére süket. 10 éves korában a Hitlerjugend egyik 16 éves tagja ugy felpofozta, hogy szétment a dobhártyája. Velem egyidős, talán azért is vettem annyira a szivemre az ügyet. Mi ugyan szerencsések voltunk, nálunk se szibéria se gestapo nem volt, de azért körülöttünk se volt mindig vidám az élet. Ha nem is magamon de megéltem én is ezeket a borzalmakat.

A filmnek gyönyörű zenéje volt, természetesen a főszereplő komponálta.