New York

Csoportot megtaláltuk. Megadták az idegenvezetőnő telefonját, így amikor leszálltunk, a repülőtérről felhívtam és megbeszéltük, hogy vacsora előtt értünk jön a hotelba. Szerencsére a vacsora a hotellel szemben lévő olasz étteremben volt, így nem okoztunk különösebb galibát. Finom vacsorát kaptunk. A vezetőnőnk egy Genfben született francia nő volt. Nagyon értelmes, magasan képzett, 10 éves rutinnal rendelkező. Másnap reggel már 7-kor kelés 9-kor indulás busszal várost nézni. Nem szeretnék New Yorkban vezetni. Iszonyat a forgalom, bár az ott lakók, mármint Manhattanben nem is igen szoktak autózni. Üzletek vannak minden sarkon, van metro, "HÉV" és buszok. Ezzel szemben parkolási lehetőség alig. Itt-ott mélygarázsok, borsos árakkal, de rengeteg taxi. Mikor nincs rájuk szükség csak úgy nyüzsögnek, esőben és előadások után, már vadászni kell rájuk. Ha nagyon kilátástalan a helyzet előkerülnek maszek taxisok, akik horror áron szállitmányoznak. Taxit rendelni nem lehet, ezt a fogalmat nem is ismerik. Így ha valahova időre kell menni, a szerencse dolga, hogy lesz-e taxi vagy sem. Volt szerencsénk egy egyébként éjfekete taxishoz, aki effektív egy szót sem értett amit mondtunk, nem tudta hol a szállodánk,  ki is szálltunk gyorsan. Az óra 4.10 $ volt,, B. adott 5$ erre elkezdett a pasi követelőzni. Miután addig nem lehet kiszállni, míg nem lett kifizetve, inkább adtunk még 1 $ ráadást.
Első este lett volna a Nebretko koncert. Miután lemondta, vettünk jegyet a Mamma Mia musicalra. Azt a Winter Garden nevű színházban játsszák a Broadwayen. A színház 1500 személyes. Ott voltunk egy órával az előadás kezdete előtt, mert át kellett venni a jegyeket. Az emberek akkor kezdtek sorba állni a bejáratnál. Megkérdeztük, hogy miért állnak sorban, hisz az ajtót csak félnyolckor nyitják ki. Ez a szokás, mondta a portás. Aztán megértettük, mikor visszamentünk félnyolc tájban. A színházba, jóformán az utcáról kell bemenni. Előcsarnok, ruhatár, meg ilyesmi nem létezik. Mi az emeleten ültünk. Egy ronda rosszul világított lépcsőn kellett felmennünk. A frász jött rám, hogy itt majd le is kell mennem. Amerikai egyetemeken nem tanitanak lépcsőt tervezni, mostanában azt hiszem a magyaron sem. Szóval keskeny magas lépcsőfokok. Kabát persze jön velünk, jól is jött mert bent jéghideg levegőt fújtak megállás nélkül. Volt ilyen emlékem a MET-ről is. Az előadás egész jó volt, a film persze sokkal jobb, de ez van.
Második nap zuhogó esőre ébredtünk és ez az idő szorgosan kitartott mellettünk egész nap. Megint várost néztünk és ebédeltünk, majd folytattuk a nézést. Este az Averny Fisher Hallban volt koncert. Ez egy hatalmas koncert terem a Lincoln Centerben van, akár csak a MET. Modern épület, talán a hatvanas években építették. Kívülről semmi különös egy hatalmas, sok emeletes épület. Szerintem irodák is vannak benne, majd egyszer utána nézek. Idegenvezető többször hangsúlyozza, hogy öltözzünk melegen. Nos igen, hogy is jár az ember lánya ilyen helyekre Amerikában. Legalul van a normál fehérnemű, majd vastag fekete harisnya nadrág következik. Erre jön a legvégén a jäger alsó és felső. Előbbi térdig ér, az utóbbi hosszú ujjú. Ezek után jön valamilyen normál öltözet. Jó vinni egy lehetőleg széles és hosszú sálat, amivel a lábunkat betakarjuk, miközben a levetett de vállunkon tartott kabátunkban ülünk. B. szó nélkül húzta magára az egyébként nemszerett de jó meleg kasmir pulloverét a zakó alá. Szóval kész cirkusz. Ruhatár nincs, mert minek.
A hangversenyt Kurt Masur vezényelte, aki igencsak megöregedett és kicsit rozzant lett mióta nem láttam. Nagy név, de szerintem nélküle is ment volna a dolog. Nem sokat strapálta magát. Schumann befejezetlen szimfóniája után szünet volt, majd Sosztakovics valamilyen szimfóniája következett, amit Jevtucsenko versére irt. Hát elég jajjjjj... volt az ügy. Tartozott hozzá egy baritonista és egy hatalmas kórus is. A műsor füzetben benne volt a teljes szöveg, angolul és oroszul. Az utóbbi fonetikusan normál betűkkel. Murisan nézett ki. Persze oroszul énekelték, teljes elismerésem a kórusnak. A baritonista orosz volt. Túléltük a dolgot. Mire vége lett a hangversenynek elállt az eső is, miután kirohantam mint Zrinyi a teremből rögvest megállítottunk egy taxit. Aztán kiderült, hogy a pasi nem tud angolul, de ezt már leírtam.
Harmadik nap megint várost néztünk, nagy a város és minden város rész maga is egy nagy város. De
más más karakterű. Ezen a napon láttam a legérdekesebb dolgot, egy valamikori ipari vágánynak épített vasúti hidat, miután már nem használják parkosítottak. Csodás ötletnek tartom. Egy holland kertépítő mérnök csinálta. Úgy elképzeltem, hogy majd egykoron pl. a józsefvárosi pályaudvar területén park lenne, milyen remekül nézne ki. De el tudnám képzelni a nyugatit a Rákosrendezőn és az odavezető sínek helyén parkot, quasi a városliget behömpölyögne a városba. Miközben a szép régi épületből pl. múzeumot csinálnának. Ébresztő!!!
Aznap este a MET-be mentünk. Donizetti, Anna Bolena c. művét játszották. Nem találkoztam eddig a művel, de nem vesztettem semmit. Vannak igen kellemes részei, akár csak a Lammermori Luciának, de az egész egyben kicsit unalmas. Az énekesek remek hanggal rendelkeztek, a rendezés se volt túl modern. Összességében nem rossz, de tudtam volna valami jobb operát is elképzelni. Aki előző nap még hitetlen volt, az rájött, hogy nem érdemes hősködni és jó melegen felöltözött.
Végül, szombaton kirándulás volt betervezve a Hudson völgyébe Rockefellerék birtokaira. Előző nap sütött a nap és elképzeltem, milyen szép lesz a rendezett parkban sétálni, őszi szinek stb. Nos már reggel szállingózott a hó, ami hamarosan sűrű nagy pelyhes hóeséssé változott. Mi az hogy őszi színek? Karácsonyi táj lett mire oda értünk. A park bejáratánál át kellett szállnunk kisebb buszba, mert csak azok hajthatnak be. Megnéztük a házat. Nem éltek rosszul a múlt század elején közepén a gazdag emberek. Rengeteg szoba, személyzeti traktus, komoly képek és csodálatos kilátás. Ebbe a hó eléggé belerondított, de el tudtam képzelni. Ezután a parkban kellett volna sétálni a szobrokat megtekinteni de erre én már nem voltam hajlandó. Néhányan tettek egy kisebb kört és mikor tovább akart minket a helyi idegenvezető vezényelni, megtagadtuk az engedelmességet. Igen ám, de az ottani személyzet óramű szerűen dolgozik. Ez a csoport most sétál és kész. De mi nem. A végén heves szóváltás következett a mi vezetőnk és egy ottani nőszemély között, aki amazonként védte a  bejáratot, míg az ottani vezető megorganizálta, hogy bemehettünk a személyzeti ebédlőbe. Jó meleg volt, boldogan leültünk és vártunk. Még valami kis Chagal ablakos templomot is meg kellett volna nézni, de mi nem akartunk már semmit csak meleget és fedelet a fejünk fölé. Végül elmehettünk ebédelni és mire vége lett az ebédnek, annyi hó esett, hogy lezárták az egész micsodát és elindulhattunk vissza a városba. Elég nyűgös út volt. A hó mindenkit meglepett, mint beteg hernyók úgy másztak az autók. A hotel felé közeledve a Central park mellett vitt el az utunk. A járda tele volt kidőlt fákkal letört ágakkal. Ma olvastam az újságban, hogy 1000 fa dőlt ki. Az ottani fák 200 évesek és nem tudom szokták-e vizsgálni az állapotukat és fiatalítani az állományt.
Este magán szervezésben a Carnegie Hallba mentünk. Nagyon akartam menni, a Nebretko is ott lett volna. Nos mint kiderült a Fesztiválzenekar adott hangversenyt és Schiffer András zongorázott. Óriási siker volt. A mai New York Times hosszú, igen pozitív kritikát irt róluk. Schiffert jól megfiatalították, szerintük 1953-ban született!!!! Szerintem meg inkább 35 -ben, mert kb. egyidősek vagyunk.
A Carnegie Hall volt a legkellemesebb terem amiben voltunk. Régi klasszikus el- és berendezés. Véletlenül páholyban ültünk és a páholynak volt egy előtere, ahol fogasok voltak. B. egyből fel is akasztotta a kabátját én meg ültem rajta, miután az enyém valódi amerikai, ahol nem csinálnak akasztót a kabátokra. Nem volt hideg se, a szünetben volt hol mászkálni még inni is lehetett minden emeleten. A lépcső elég horror ott is és lefele nem működött a lift, de amúgy kellemes volt a hely. Haza felé, oda fele is persze, bokáig hó kásában mentünk, sehol semmit nem takarítottak el, a sarkokon nagy kerülőket tettünk, mert kisebb tavak képződtek az úttestről lefolyó hóból, ami még késő este is csak esett, esett.
Vasárnap napsütésre ébredtünk, a hó nem olvadt el, tehát jó hideg is volt. Eltaxiztunk a Bloomingdale áruházba, ahol semmi igazán érdekes nem volt, d.u. 3-kor boldogan ültünk fel a buszra ami kivitt minket a repülőtérre.