A telefon olyan természetes volt az én életemben, mint, hogy víz a csapból folyik. Tudom ez se volt mindenkinek ilyen természetes, de én városi gyerek voltam. Telefonos fényképem van már kb. 4 éves koromból, bár akkor nem szerettem még telefonálni. Egyszer a kezembe akadt valahol egy 1939-ből származó budapesti telefonkönyv. Mai szemmel inkább füzetnek lehetne nevezni. A mi család nevünkkel két név volt benne, apámé és a bátyjáé. Már a szüleimmel is költöztünk eleget, de a telefon az mindig megvolt. Egyszer az 50-es évek végén akarták megtámadni egy ikerrel, de azt, akkor már maszekok voltunk, sikerült valahogy kivédeni.
Mikor elhagytam az országot 8 hónapig nem volt se saját lakásom se telefonom. Viszont amikor ezután beköltöztem a saját lakásba, első nap az irodából haza érve, az ajtóm elé le volt téve a telefon és a rendkivűl vastag stockholmi telefonkönyvek. Arra a számomra még mindig emlékszem. Persze nem maguktól hozták, hanem pár nappal a költözés előtt telefonon igényeltem egy új vonalat és jött, pontosan. Csak be kellett dugni és lehetett használni. Aznap éjfélig dumáltam az új telefonommal.
Utána Stuttgartban albérletben éltem 4 hónapot. Ott nem volt telefon, mert tudtam, hogy átmeneti időszak. Zürichben természetesen volt telefon mindig. Ha költöztünk bejelentettük és az új helyen csak bedugtuk a készüléket. Ott a telefon saját tulajdon. Igaz a számot akkoriban még nem lehetett megtartani, mikor a faluból a városba költöztünk, de ez nem volt gond.
Gond az itthoni telefonnal volt. Apám a házból lakásba költözött, ráadásul egy frekventált budai kerületbe. Nagyon sokáig keresett lakást, de akkoriban nagy lakások csak tanácsiak voltak eladók. Mikor megtudtam, hogy talált megfelelő lakást, megfelelő helyen nagyon örültem, amíg nem mondta, hogy sajnos telefon egyelőre nincs. Akkor ne vedd meg a lakást, mondtam. Telefon nélkül szó se lehet róla. De apám unta már a keresgélést, az eladó fűt fát és telefont is ígért, amiből persze nem lett semmi. Ahányszor itthon voltunk kerestem valami lehetőséget, összeköttetést korrumpálási lehetőséget, de nem sikerült neki telefont szereznem. Tíz éven át, minden szombaton elment egy ismerőshöz és én oda telefonáltam. Ha pont kórházba került, akkor a kórházban hívtam naponta. Kb. 8 év után szólt, hogy lehetne venni telefont, mert fejlesztenek a körzetben. Elég sokat kértek érte, de mondtam ha nincs pénze azonnal küldöm csak fizesse be. Befizette, de telefon ettől nem lett. Mikor a temetésére jöttem haza, 2 év múlva, akkor szerelték fel az immáron üres lakásba a telefont. Nagyon megszenvedtem apám telefon hiányát.
Mikor haza költöztünk, mondtam az ügyvédnek, ha nincs telefon nem veszem meg a lakást. Volt telefon, de azt elfelejtették közölni, hogy iker. Azt, hogy az iker napi 12 órát beszél, csak férjem betegsége alatt és halála után tapasztaltam meg. Sorozatos kérvényekkel ostromoltam a matávot, hogy adjanak fővonalat vagy másik ikret, de nem. A matáv egy becsületes szocialista cég volt. A pénz egy cseppet se érdekelte őket. Rendszerváltás előtt és után se izgatta őket, hogy fizetek "bármit" csak legyen telefon. Így kényszerültem bele már 22 éve a "bunkofon" vásárlásba. Eszméletlen pénzbe került akkor a negyed kilós cseppet sem kicsi mobiltelefonom.
Utolsó költözésemkor a szerződésben benne volt a teljes lakás riasztó kiépítése és minden helyiségben telefon dugó kell, hogy legyen. Van is. Persze az első két hét itt is harcos volt, mert a ház kész volt de a telefonok nem voltak meg. Az iroda pl. nem tudott beköltözni emiatt időben. Én bátran bejöttem, meg az egyik szomszéd asszony is és együtt ostromoltuk a matávot. Mikor megkaptam a számot, élt a vonal, néhány szórakoztató éjszakánk volt. Feltehetően az akkor éppen lebukott orosz callgirl hálózat valamelyik fejesének a számát kaptuk meg. Éjszaka jöttek a telefonok, hogy pl. Natasa menjen x szálloda xxx számú szobájába. Utána jött a szitkozódás, hogy miért nem megy, majd újabb rendelés. Egy idő után nyugalom lett, talán csak egy tanítónéni telefonált egyszer, hogy a Szerjozsa miért nem ment iskolába. Internet természetesen betárcsázós rendszerrel működött, de volt. Aztán kezdődtek a zűrök, elvették a kedvezményt, illetve csak éjszaka volt. Mentem tüntetni, egeret is temettünk a matáv székház előtt, de ettől még nem lett ADSL. Írogattam a leveleket, egy egész dossziém volt tele a levelezésekkel. Végül, azt hiszem az igazgató titkárnője elunta a válaszolgatásokat és láss csodát megérkezett hozzám az ADSL is. Azóta nagy békében és boldogságban éltem a T-Comal. Egészen mostanig.
Most viszont beütött a digitalizálás. Ez most mindenütt nagyon divatos, mindent mindenki digitalizál. Nem is volt ezzel semmi bajom, én többnyire nyitott vagyok a technikai újdonságok felé. A régi hűség akármim úgyis lejárt, legyen hát új digitális telefon és majd jön az üvegszálas internet. Állítólag decemberre itt is lesz, de ezt nem hittem egy percig sem. Természetesen arra nem gondoltam, hogy ez ekkora felfordulást fog okozni az életemben és visszaléphetek telefon terén két évtizedet. Először is az átállítás miatt nem volt se telefon se internet se tv. Azt hittem valahol valaki elvágta a vonalat, ezért telefon hétfőn este, hiba bejelentés. Telefonos hölgy szerint a hibának semmi köze az új szerződéshez. Kedd délelőtt, hurrá!!! Van internet. A többit nem is néztem. Este 10-kor kiderül, hogy se telefon se tv. Közben a riasztóm riadtan csipogott, hogy nem tud kontaktusba lépni a központtal. Mobilról újabb hiba bejelentés. Telefonos fiú utána néz, elmagyarázza, hogy mi van az átállással és reményét fejezi ki, hogy a hét végére rendbe jön minden. Általában ennyi ideig szokott tartani, mondja. Mire én, de a riasztó. Elutazom jövő héten, már három betörés volt nálam stb. Vissza kérdez, hogy a riasztósok tudják ezt a digitálsi telefont? Mert nem biztos, hogy működni fog a dolog. Nagyon hálás vagyok neki, hogy felvilágosított, mert még ma is itt értetlenkednék, hogy miért nem megy a riasztó, ami ma már meg lett oldva.
De viszont kiderült, hogy egyetlen használható telefon maradt a lakásban. Csak a computerrel kapcsolatos routerbe lehet telefont bedugni. Üzenet rögzítőt felejtsem el. Nos ezzel csúnyán bele tapostak a komfort zónámba. Ha tudnék még sírni, sírva fakadtam volna.
A szerelő szerint nincs kiút, mert az EU előírta, hogy digitalizálni kell a telefonokat. Na ettől az EU előírta dologtól vörösbe borult az agyam és távoztam a helyszínről. Szegény szerelő nem tehet róla, ha neki ezt kell mondani. Én viszont a XXI. századból vissza zökkentem a XX.-ba és nem tehetek ellene semmit.
Mikor elhagytam az országot 8 hónapig nem volt se saját lakásom se telefonom. Viszont amikor ezután beköltöztem a saját lakásba, első nap az irodából haza érve, az ajtóm elé le volt téve a telefon és a rendkivűl vastag stockholmi telefonkönyvek. Arra a számomra még mindig emlékszem. Persze nem maguktól hozták, hanem pár nappal a költözés előtt telefonon igényeltem egy új vonalat és jött, pontosan. Csak be kellett dugni és lehetett használni. Aznap éjfélig dumáltam az új telefonommal.
Utána Stuttgartban albérletben éltem 4 hónapot. Ott nem volt telefon, mert tudtam, hogy átmeneti időszak. Zürichben természetesen volt telefon mindig. Ha költöztünk bejelentettük és az új helyen csak bedugtuk a készüléket. Ott a telefon saját tulajdon. Igaz a számot akkoriban még nem lehetett megtartani, mikor a faluból a városba költöztünk, de ez nem volt gond.
Gond az itthoni telefonnal volt. Apám a házból lakásba költözött, ráadásul egy frekventált budai kerületbe. Nagyon sokáig keresett lakást, de akkoriban nagy lakások csak tanácsiak voltak eladók. Mikor megtudtam, hogy talált megfelelő lakást, megfelelő helyen nagyon örültem, amíg nem mondta, hogy sajnos telefon egyelőre nincs. Akkor ne vedd meg a lakást, mondtam. Telefon nélkül szó se lehet róla. De apám unta már a keresgélést, az eladó fűt fát és telefont is ígért, amiből persze nem lett semmi. Ahányszor itthon voltunk kerestem valami lehetőséget, összeköttetést korrumpálási lehetőséget, de nem sikerült neki telefont szereznem. Tíz éven át, minden szombaton elment egy ismerőshöz és én oda telefonáltam. Ha pont kórházba került, akkor a kórházban hívtam naponta. Kb. 8 év után szólt, hogy lehetne venni telefont, mert fejlesztenek a körzetben. Elég sokat kértek érte, de mondtam ha nincs pénze azonnal küldöm csak fizesse be. Befizette, de telefon ettől nem lett. Mikor a temetésére jöttem haza, 2 év múlva, akkor szerelték fel az immáron üres lakásba a telefont. Nagyon megszenvedtem apám telefon hiányát.
Mikor haza költöztünk, mondtam az ügyvédnek, ha nincs telefon nem veszem meg a lakást. Volt telefon, de azt elfelejtették közölni, hogy iker. Azt, hogy az iker napi 12 órát beszél, csak férjem betegsége alatt és halála után tapasztaltam meg. Sorozatos kérvényekkel ostromoltam a matávot, hogy adjanak fővonalat vagy másik ikret, de nem. A matáv egy becsületes szocialista cég volt. A pénz egy cseppet se érdekelte őket. Rendszerváltás előtt és után se izgatta őket, hogy fizetek "bármit" csak legyen telefon. Így kényszerültem bele már 22 éve a "bunkofon" vásárlásba. Eszméletlen pénzbe került akkor a negyed kilós cseppet sem kicsi mobiltelefonom.
Utolsó költözésemkor a szerződésben benne volt a teljes lakás riasztó kiépítése és minden helyiségben telefon dugó kell, hogy legyen. Van is. Persze az első két hét itt is harcos volt, mert a ház kész volt de a telefonok nem voltak meg. Az iroda pl. nem tudott beköltözni emiatt időben. Én bátran bejöttem, meg az egyik szomszéd asszony is és együtt ostromoltuk a matávot. Mikor megkaptam a számot, élt a vonal, néhány szórakoztató éjszakánk volt. Feltehetően az akkor éppen lebukott orosz callgirl hálózat valamelyik fejesének a számát kaptuk meg. Éjszaka jöttek a telefonok, hogy pl. Natasa menjen x szálloda xxx számú szobájába. Utána jött a szitkozódás, hogy miért nem megy, majd újabb rendelés. Egy idő után nyugalom lett, talán csak egy tanítónéni telefonált egyszer, hogy a Szerjozsa miért nem ment iskolába. Internet természetesen betárcsázós rendszerrel működött, de volt. Aztán kezdődtek a zűrök, elvették a kedvezményt, illetve csak éjszaka volt. Mentem tüntetni, egeret is temettünk a matáv székház előtt, de ettől még nem lett ADSL. Írogattam a leveleket, egy egész dossziém volt tele a levelezésekkel. Végül, azt hiszem az igazgató titkárnője elunta a válaszolgatásokat és láss csodát megérkezett hozzám az ADSL is. Azóta nagy békében és boldogságban éltem a T-Comal. Egészen mostanig.
Most viszont beütött a digitalizálás. Ez most mindenütt nagyon divatos, mindent mindenki digitalizál. Nem is volt ezzel semmi bajom, én többnyire nyitott vagyok a technikai újdonságok felé. A régi hűség akármim úgyis lejárt, legyen hát új digitális telefon és majd jön az üvegszálas internet. Állítólag decemberre itt is lesz, de ezt nem hittem egy percig sem. Természetesen arra nem gondoltam, hogy ez ekkora felfordulást fog okozni az életemben és visszaléphetek telefon terén két évtizedet. Először is az átállítás miatt nem volt se telefon se internet se tv. Azt hittem valahol valaki elvágta a vonalat, ezért telefon hétfőn este, hiba bejelentés. Telefonos hölgy szerint a hibának semmi köze az új szerződéshez. Kedd délelőtt, hurrá!!! Van internet. A többit nem is néztem. Este 10-kor kiderül, hogy se telefon se tv. Közben a riasztóm riadtan csipogott, hogy nem tud kontaktusba lépni a központtal. Mobilról újabb hiba bejelentés. Telefonos fiú utána néz, elmagyarázza, hogy mi van az átállással és reményét fejezi ki, hogy a hét végére rendbe jön minden. Általában ennyi ideig szokott tartani, mondja. Mire én, de a riasztó. Elutazom jövő héten, már három betörés volt nálam stb. Vissza kérdez, hogy a riasztósok tudják ezt a digitálsi telefont? Mert nem biztos, hogy működni fog a dolog. Nagyon hálás vagyok neki, hogy felvilágosított, mert még ma is itt értetlenkednék, hogy miért nem megy a riasztó, ami ma már meg lett oldva.
De viszont kiderült, hogy egyetlen használható telefon maradt a lakásban. Csak a computerrel kapcsolatos routerbe lehet telefont bedugni. Üzenet rögzítőt felejtsem el. Nos ezzel csúnyán bele tapostak a komfort zónámba. Ha tudnék még sírni, sírva fakadtam volna.
A szerelő szerint nincs kiút, mert az EU előírta, hogy digitalizálni kell a telefonokat. Na ettől az EU előírta dologtól vörösbe borult az agyam és távoztam a helyszínről. Szegény szerelő nem tehet róla, ha neki ezt kell mondani. Én viszont a XXI. századból vissza zökkentem a XX.-ba és nem tehetek ellene semmit.
