Ügyeim 2.

Lassan talán lemegy rólam a rontás. Túl vagyok ezen a rumlis héten, igaz még csak csütörtök van, de holnap már csak egy kis laza beszélgetős program van délután.
Ma a szem orvosnál rádöbbentem, hogy a bal szememmel alig látok valamit. Persze vigasztalt, hogy ez volt mindig a rosszabbik szemem és hogy sokan élnek egy szemmel stb. Én csak remélem, hogy többi részeim előbb föladják a harcot mint a szemem. Viszont mire haza értem, B. valamit kitalált a computeren. Most az egyik böngészővel tudok írni a fórumra, a másikkal, igaz új névvel, tudok kommenteleni a blog.hu-ra. Hát ez is valami. Egyelőre nem keresek embert, majd kialakul lassan a nettes életem. Gagyi nyomtató is működik. Meg is írtam és el is küldtem a kedves levelemet a Posta Vezérigazgatósárga. Természetesen ajánlott és tértivevényes formában. Postán a felvevő mondta, hogy hűha ez már valami. Aztán kifejtette, hogy néha nem árt odamondogatni nekik. A levél szigorú hivatalos formában ment, semmi anyázás nem volt benne. Várom a választ!
Állandó jelleggel olvasom, hogy a svédek már hol tartanak. Senki nem használ készpénzt csak kártyát vagy telefont. Nem tudom miért nyomatják ezt a vonalat ennyire, de ma azt hiszem kicsit megértettem a problémájukat. Fizettem egy üzletben 6630 ft. leraktam egy tízezrest. Huszonéves lány egy pillanatra rámeredt a pénzre, majd előkapott egy telefont és kiszámolta mennyi a visszajáró. Visszaemlékezve barátaim gyerekeire, akik harmadikos korukban se tudtak még alapfokún számolni, ez van a háttérben. A gyerekek nem voltak hülyék, az apjuk mikor rájött a hiányosságra, nagyon gyorsan megtanította őket amire kellett. Feltehetően ma már a szülők se tudnak fejben semmit kiszámolni. Szép új világ!

3 óra 20 perc Bécsben

Szóval menni kellett hivatalos ügyet intézni. Kedvem egyáltalán nem volt, de a muszáj nagy úr. Nem mentünk a kora vonattal. elég délben is odaérni. Sajnos szokásos hisztim miatt, már hajnali 4-kor ébren voltam és nem is tudtam már vissza aludni. Aztán elég zombi állapotban szálltam fel a vonatra. Szerencsére mire a tettek mezejére kellett lépnem, felébredtem a vonat út alatt. A hivatal közben elköltözött az új főpályaudvar körülölti még sokáig nem kész építési területre. Ahány ember szembe jött, mindet megkérdeztem hogy merre kell menni. Így aránylag kis kitérővel oda is értünk.
Aztán sikeresen átdumáltam magam az időpont? Kérdésen. Nincs időpont de most itt vagyok extra emiatt stb. Kaptunk is gyorsan egy ügyintéző kisasszonyt, aki egy kellemes ülőgarnitúrába dirigált minket, majd elment a laptopjáért. Nem ám menjünk be egy irodába és íróasztal meg ilyesmi. Mikor bemondtam a címem, a kisasszony heves lelkendezésbe kezdett, mert most volt nemrég Pesten, ami egyrészt gyönyörű, másrészt olcsó és milyen jól lehet itt shoppingolni. Ezen kicsit csodálkoztam és megérdeklődtem mit vásárolt. Tele vette a ruhás szekrényét. Már nem is tudja mikor vásárolt ennyi ruhát. Nos biztos a korom meg az alakom teszi,hogy én soha nem találok itthon semmit magamra.
Sikeres ügyintézés után felültünk a villamosra és bementünk az Operához, mert ott tudtunk egy jó vendéglőt. Bementünk volt egy üres asztal, leültünk, rendeltünk. Miközben vártunk elmentek a mellettünk lévő asztaltól. Rögtön jött is egy 50-es pár, magyarok. Mire észbe kaptam már ki is szúrtak minket. Szerencsére nem akartak barátkozni csak enni.
Ebéd után, irány vissza a pályaudvarra. Útba esett egy csoki üzlet, ahol szégyenletes mennyiségű sötétkék Lindor golyót vettünk. Más vásárlás nem is volt. Az állomáson vettem még svájci újságot. Ehhez itthon nem jutok hozzá. Megállapítottam, hogy halál unalmas az újság, nem is tudom hogy tudtam ezt olvasni közel 40 évig. Persze ma már pozitívan tudom nézni, ha egy országban halál unalmas a politika. Vonaton sikerült az u.n. nyugalmi zóna kocsiba beszállnunk. Tiszta üdülés volt, semmi ordítozó kölyök, állandóan szóló telefonok és órákig tartó dumák. Ezentúl mindig ezt a kocsit fogom keresni. Hatra már be is futottunk Kelenföldre. Ez volt eddig a legrövidebb bécsi kirándulásom.

Folyó ügyeim

Lehetne békés és nyugis az élet de!
Őrült ötlet volt Amerikából rendelni hajfestéket. Bár a csomag rendesen el lett küldve és bőszen lehetett követni egészen a pesti repülőtérig. Ennek már lassan egy hónapja de csomag sehol. B. sziszifuszi munkával végig kereste a részletes csomag keresőt, de tovább mint Budapest nincs semmi. Jómagam már szeretném elfelejteni az egész ügyletet, több is veszett Mohácsnál jelszóval, de ő csak próbálkozik és ilyenkor aztán én is bele- belelendülök. Próbálok a hivatalos posta.hu oldalon panaszt tenni, de a panasz nem megy el. Nem és nem. Írok papír levelet az igazgatóságnak, elromlik a nyomtatóm.. Ilyenkor aztán az az érzésem támad, hogy ha valamiért valami ennyire nem akar sikerülni, akkor jobb hagyni a dolgot.
A másik "projektem" az üveg szálas internet, amit tavalyelőtt karácsonyra ígért a t-com egyik lelkes ifja. Miután egy jó féléve kiderült, hogy a ház előtt van a szál, menetem a t-comhoz érdeklődni. Megnézték, lehet szerelni, új szerződés drágább, de jöjjön mondtam. Jelentkezett is egy szerelő, aki megállapította, hogy nincs bent a házban és elment. A múlt héten felhívtam a t-comot, hogy akkor most mi van. Mielőtt beszélhettem volna az igen kedves és udvarias fiatalemberrel, le kellett győznöm Vandát. Üvegszál ugyan nincs, de a fiatalember, ahogy ígérte, hétfőn vissza hívott. Valami mérnöki irodánál van az ügy, legyek még egy kicsit türelemmel, de ha most tavasszal nem történik semmi érdeklődjek, lehetőleg írásban, ősszel. Nos biztos vannak jó tulajdonságaim is, de a türelem nem tartozik közéjük.
Mindennek tetejébe a computerem is bosszant megállás nélkül. Egy frissítés és napokra tönkre teszi az élvezetet.

Azért persze van élvezet is. Tegnapelőtt a koncert igazán az volt. A Bayor sinfonikus zenekar, akiket már többször hallottunk Münchenben, az ott istenként tisztelt J. Marisal és egy csodás orgonista nővel. Orgona verseny és orgona szinfonia, lelket simogató este volt.

Ma viszont pontban 10 órakor próbáltam bérletet venni, mint arany fokozatú müpa tag és már nem kaptam olyat amilyet szerettem volna. A platinák már elvittek mindent. Szerintem az ezüstöknek végképp nem marad már semmi. De örülök, hogy van érdeklődés az ilyesfajta élvezetekre.

Ünnep meg egyebek

Sajnos már régen nem száll meg a szent áhítat március 15-től. Erről még csak nem a mostani rendszer tehet. Kisiskolás koromban jól belém beszélték Trianont meg nagy Magyarországot. Szerencsére z a a korszakom hamar elmúlt, mert megkérdeztem otthon, hogy mi is az a nagy Magyarország és apám elmagyarázta. Szerinte ostobaság és ezután már nekem is elég volt az amibe beleszülettem. De a március 15 mindig iskolai ünnepség volt, aki akart szavalt verseket és fújtam a talpra magyart. Akkoriban egy percig se éreztem rabnak magamat, a rabságot a dicső szovjet seregek hozták rám. Aztán ahogy növekedtem, egyre többet olvastam. Nem kaptam dicséretet az iskolában, hogy szerintem Kossuth butaságot csinált és ránk hozta a bajt, jobb lett volna Szechenyire hallgatni. Ezt csak egyszer említettem és a következményét nyögtem, rossz jegy történelemből. Ezután már csak hallgattam a témáról ha lehetett.
Természetesen Kádár időkben az ellenzékisséget jelentette a kokárda, így mindig kitűztem. Aztán elmentem és már nem vehettem részt a rendszeres március 15 balhékban. Ha itthon maradok ott lettem volna az biztos.
Kint szinte kötelezően elvárták az ismerősök, hogy elmenjünk az ünnepségre. A verseket már méla unalommal hallgattam, de mindig jó alkalom volt ismerősökkel találkozni. Itthon is volt kokárdám, egész addig míg nem akarták a magyarságom bizonyítékának beállítani. Már nem tudom pontosan hányban volt de a kétezres évek elején. Itt a kerületben elég szúrós szemmel néztek rám a villamoson, kokárda nélkül. Most a héten figyeltem. Még itt a környékben se volt sok kokárdás, ez pedig mond valamit.
No de ennél sokkal izgalmasabb az angoloknál folyó vígjáték. Tegnap este még mindig azt mondta az a két angol aki részt vett egy kerekasztal beszélgetésen, hogy Brüsszelnek kell  tenni valamit. Soha nem adnak választ arra, hogy mit is akarnak. Közvetítés az angol parlamentből nem más, mint egy csomó ordítozó ember, akik egymás szavát se értik. Az a zsiráf jellegű May, akit mintha bebetonoztak volna a helyére. Mikor harmadszor bukott meg csúfosan, 3 perc múlva elővette az új beszéde szövegét odapattant a pulthoz és már mondta is. Tudom, hogy nekünk se lesz jó meg senkinek gazdaságilag az angol balhé, de azért kívánnám nekik, hogy essenek jól pofára, mert az orrukat még mindig az égben hordják.
Nem mellesleg itt az EU választás is és sajnos még mindig van olyan felelős személy aki a fű alatt védi a főnökünket. Mikor meghallom az ékes bajor kiejtését kiütést kapok.
Szóval nem panaszkodtatok, bőven van min izgulni, minek kinek drukkolni és ellendrukkolni. Sajnos a gyakorlat az, hogy aki ellen én drukkolok, azt biztos megválasztják, mindenütt a világon.

Nőnap :-(((

Soha nem szerettem, mert nekem erről csak Rákosi tud eszembe jutni. Szerencsére ahol éltem soha nem volt téma ez a nap. Lehet, hogy most eben a fene nagy feminizmusban meg egyenjoguságban már ott is téma, bár Svájcról nehezen tudom elképzelni a dolgot.
No de nem is írnék erről, ha ma a német fő tv híradóban nem jelenik meg a selypegő családügyi miniszternő, totál narancssárga overallban egy szemetes kocsin. A szemét szállítás a németeknél teljesen török kézben volt Török vendégmunkások kedvenc munkája volt a városnak szemetet szállítani. Biztos munka, nyelvtudás se nagyon kell hozzá. Ma a miniszternő büszkén előadta, hogy mostantól már a nők is mehetnek szemétszállítónak, mert a nők ügyesek és mindent meg tudnak csinálni, ugyanúgy mint a férfiak. Nyilván a termetes kukákat csak egy kicsit kell felemelni a földről, miért ne. De, hogy ez 2019-ben egy vivmány legyen, hogy visszatérünk a Rákosi időkbe?
Még előttem vannak a képek, mikor fiatal lánykák vezették a traktort meg a kombájnt, amiért természetesen szocialista kitüntetést kaptak.
Nos kívánom minden vad feminista nőtársamnak, hogy járjon  csak és emelgesse a kukákat télen nyáron, fagyban és kánikulában, nyakig narancssárga overallban és legyen boldog a kivívott egyenjogúságával.
Huhhh... de dühös vagyok.

Mese

Volt egyszer egy Index fórum. Van még ma is, de a facebook elrabolta a forumozókat. Pedig micsoda élet volt egykoron ott. Életem nagyon nehéz és rossz korszakában keveredtem oda és máig hálás vagyok mindenkinek aki szóba állt velem. Nem is beszélve a sok segítségről, amit kaptam, internetes ügyetlenkedéseimet leküzdendő.
Tegnap, hogy a régiek egy részét viszont láttam rámrohantak az emlékek. Emlékszik még valaki az "egértemetésre"? Mikor a hatalmas Matáv ellen demonstráltunk a székháza előtt. Utána beírta valaki, hogy van rólam egy sztárfotó megengedem-e, hogy betegyék a topicba. Nos ez volt a bemutatkozásom. Aki csinálta nem ismertem akkor, a feleségével voltam iró viszonyban valahol. Később ő is rengeteget segített. Ő rakta össze az első és a második laptopomat is. Lassanként eljött találkozókra is és fényképezett, sokat. Legalább emléknek megmaradt valami abból az időből. Jártunk Agárdra és Kulcsra, nyaranta. Kulcson letaroltuk a cseresznyefát én még extra a málna bokrokat.
Az első negyvenes talin legalább negyvenen voltunk. Nem ismertem senkit és nem is vagyok egy ismerkedős típus általában. Ott könnyen ment. Mindenkit csak a nicknevén ismertem és úgy is emlékszem mindenkire ma is.
Tegnap, szerintem, három különböző topicból voltak ott az emberek. A topicok már rég nem léteznek, de mi azért csak találkozunk időnként és jól esik találkozni. Jó, hogy mindenki él és többé-kevésbé virul. Topic unokáknak se szeri se száma, néhol már egészen fel is nőttek, máshol csak most kezdődik a nagymamázás, de ez tegnap nem volt téma.
A távol maradottak kedvéért, 15 vendég volt + a háziasszony. Táncolni nemigen tudtunk volna, de miután csak összesen 4 férfi ember volt, ez fel sem merült. Nem is beszélve arról, hogy a 4. férfiú, Gépész és bűbáj felesége, akkor jött mikor mi már menni készültünk, kicsit elkésett. Igazoltan távol négyen voltak. Volt akit ezen túl is hiányoltam, nem tudom miért maradt el, pl. Tresk. Zozótól inkább nem kérdeztem semmit. De, számomra meglepetésként ott volt Cetem-lelkem, kicsit soványan de jól. No és Waratah, aki nekem a tökéletes sikerstory. Ő képes volt 56 éves korában külföldi állásokra pályázni és megkapta. Aztán addig, addig hosszabbították a szerződését, míg nyugdíjba nem ment. Persze haza jött és azt hiszem nagyon élvezi az életet, önkénteskedik, jótékonykodik. Más szempontból, de Maci gyerekem is fantasztikus. Ma már 1500 métert úszik naponta és még többet gyalogol mint régen. Nem győzöm csodálni. Persze a háziasszonyról se feledkezzünk meg, aki igen nehéz évek után, nyugodtnak és kiegyensulyozottnak tűnik. A lakásából luxus lakást csinált, ehhez is kellhettek idegek. Most élvezi, bár a tegnapi nap elég megerőltető lehetett. Ha csak arra a rengeteg pohárra gondolok, amit mosogatni és törölgetni kellett utánunk. Sneci fut mint mindig. Zygota élvezi elvesztett kilóit. Imok tanít jótékonyságból és szorgosan fogy. Tölgy most éppen új nagymama, bár az unoka messze van. Olgyt alig láttam, mert állandóan a balkonon bagózott. Remélem nem hagytam ki senkit.