P.S. Lencse!

Alig hogy elküldtem a posztot, kimegyek a konyhába, hogy főzzek tarhonyát a maradék zuzapörkölthöz. Kihúzom a szekrényt, odanyulok a tarhonyáért és mi van a kezemben? A lencse. Ugyanezt a szekrényt, az összes polcaival, tegnap mindketten többszörösen átnéztük. A tarhonya is ott volt, mellette. Már nem hülyülünk meg.:-(

Lencse

A múlt héten megvettem a lencsét, a holnapi ebédhez. Tegnap este gondoltam beáztatom. Megyek a konyhába, lencse nincs. Keresem keresem de hiába. B. mondja, de hát ott volt a pulton, igen én is úgy tudom, hogy ott volt de nincs. Erre ő is átnézett minden elképzelhető polcot a konyhában, de lencse nincs. Aztán nézem még az éjszaka a 3 tenor első koncertjét. Igen érdekes volt, mert a dirigens Zubin Meta? mesélt időnként a nehézségeikről. Ugye 3 sztártenor és két hatalmas zenekar egy teljesen új, akusztikailag ismeretlen, környezetben, okozott némi fejtörést. Na de minden jó, ha jó a vége. A 3 tenor óriási siker lett és kiment a zene a szűk opera látogatók köréből a világba. Miközben néztem, majd az ezt követő karácsonyi koncert alatt is, fel- felpattantam és kimentem a konyhába keresni az elátkozott lencsét. Lencse nincs, így ma mentem a bótba megint. Persze tömeg, de mekkora. Az emberek mindenféle papír fecnikkel fizetnek, ami elég sok adminisztrációt követel, vagy kártyával, aminek vagy tudják a kódját vagy nem. Gondoltam, megőrülök ha ezt végig kell itt állnom az egy zacskó lencsével a kezemben. Így aztán jól előre furakodtam a kasszához és leszólítottam egy fiatalembert, hogy ugyan fizesse már ki a lencsémet, itt az ára. Pillanatokon belül szabadultam, kölcsönösen boldog újévet kívántunk egymásnak és boldogan távoztam az üzletből. Lencse ázik.

Hülyeségünk

Valamikor, nem is annyira régen, igen jó memóriám volt. Nem kellett semmit felírni, még a telefon számokat is mind fejből tudtam. Nos ez sajnos már nem érvényes, így elkezdtem mindent felírni. Igen ám, csak eszembe se jut a naptárt megnézni. Most az történt, hogy hetekkel ezelőtt vettünk jegyet, jan. 28. Edit Piaf koncertre. Ez a dátum nagyon bevésődött nálam, tudtam kivűlről. Naptárba is beírtam, még azt is, hogy a jegyek B.-nél vannak.
Közben jött egy egyéb internetes találkozó is szintén jan. 28. Ma délelőtt valahonnan kiderült, hogy a koncert este 7-kor kezdődik, erre írtam ma! egy e-mailt, hogy sajnos nem tudok menni, de érezzék jól magukat, talán majd jövőre összejön. Délben megérkezett Berlinből a sütemény csomag. Délután telefon, köszönet stb. Valahogy beszélgetés közben említ a barátnőm valamit, hogy ma 29.én mennek színházba. Mondom: ma 28. van. Nem dehogy, mondja ő. Na ezen néhány másodpercig elvitatkoztunk, majd rápillantottam a képernyő jobb alsó sarkára és nyomban kiderült, hogy ma tényleg 29. van. Közben B. is megérkezett a terápiáról, ami tudta, hogy ma 29.-én volt. Mondom neki, hogy a koncert ugrott. Miért? Felvilágosítom, csodálkozik. Biztos? Hol a jegy? Jegyet nem találom, ő meg: Nálam nincs, nem is láttam.
Végül megnéztem a naptárt, ahol szépen be volt írva a dátum is és a jegy helye is. Elég hosszasan kereste, de megtalálta. Persze, hogy nála volt.
Ezután írtam e-mailt az ismeretlen talizóknak. Gondolom most már holt biztosak benne, hogy egy demens öregasszony vagyok.:-(

Zeneakadémia, Titok koncert

A Fesztivál zenekar minden év karácsonyán megrendezi az u.n. Titok koncertet. Ilyenkor nincs előre kinyomtatott műsor, hanem meglepetések. Miután az akadémia sokáig zárva volt vagy mi nem voltunk itthon, eddig mindig a Kongresszusi központban voltunk ezeken a koncerteken. Ezek mindig jó hangulatu kellemes ünnepi események voltak. No most az idén először Zeneakadémia, ami gyönyörűen felújított, minden az eredeti stb. Nem tudom miért csinálták 1907-ben ilyen sötétre a terem alsó részét, de valami hihetetlenül lehangoló.
Fischer Iván is azzal kezdte, hogy mikor a felújítás után először jött be a terembe úgy érezte, hogy sötét. Ezért aztán a koncertet is egy igen sötét komor művel kezdte Schumann  Manfred nyitány. Miközben szépen szólt a zene, azon merengtem, hogy kb. 20 éve és utána 3 évig arról szólt az életem, hogy mit is lehetne tenni az akkoriban iszonyatosan lepukkant Zeneakadémia javára. Nem egyedül voltam persze, hanem az akkor svéd követ felesége és egy általa verbuvált igen lelkes külföldi női csapat tagjaként. Hihetetlen dolgokat műveltünk, hangversenyt rendeztünk, pénzt koldultunk és nem mellesleg segítettük a Zeneakadémiát mint szervet kicsit európaivá formálni. Nem volt pl. egy normális levélpapírjuk, arról nem is beszélve, hogy könyörögni kellet, hogy ugyan köszönjék már meg a bejövő pénzeket az adakozóknak stb. Szóval ilyen számunkra alapvető dolgokkal kezdtük. Tudtuk persze, hogy mi nem tudjuk felújíttatni az intézményt de legalább apró külsőségekre igyekeztünk hatni. Szóval ezek a küzdelmek vonultak végig lelki szemeim előtt, miközben szólt a komor zene és meg kellett állapítanom, hogy most mikor minden kész, nem szeretem a Zeneakadémiát. A további műsor se tetszett. Mintha Fischer Iván se lett volna a megszokott formájában, nem viccelődött és nem volt semmi komoly meglepetés. A műsor további része kifejezetten nem tetszett, kivéve a befejező Mahler szimfóniát.
A szünetben meglátogattam a mellék helyiséget is, ami elég borzalom lett. Olyan szűk, hogy ketten nem férnek el egymás mellett csak lapjával. Van összesen 2 fülke és ráadásul az egész picike hely grafit szürke csempékkel van kirakva. Ettől aztán nem csak kicsi de nyomasztó is lesz az egész. Egyetlen pozitívum, hogy beépítettek egy liftet, amit a közönség még nem fedezett fel, így a fájós térdemmel nem kellett emeletre fel-le másznom a tömegben. Ki és bemenet kizárólag a főkapun, ahová természetesen a taxiknak se szabad behajtani. De ezen már nem is csodálkozom. Kíváncsian várom, hogy mikor bontják fel az utat az Opera előtt, hogy oda se lehessen odamenni taxival. Nem mintha vágynék a totál tönkretett társulatra.

Olvasgatok

Olvasgatok minden féle fórumokon, facebookon stb.
Mai szenzáció "Ákos" szerintem direkt csinálta, mert eddig a kutya se tudta, hogy ki ő. Most se tudom igazán, de úgy tűnik még szponzora is volt a T-Com. Nos számukra is lenne jobb ötletem, pl. a Fesztivál zenekar. Azokat legalább nagyjából az egész világon ismerik és igen elismert zenekar.
Persze én hiperérzékeny vagyok a témára, mert szerencsétlenségemre a legszebb Ratko korszakban voltam fiatal. Azóta ha bárki azzal jön, hogy miért nem szülnek a nők többet, vagy egyáltalán, kiütést kapok. Kinek mi köze hozzá? Nem vagyok én tenyésztehén!

Na de vannak apróbb szórakoztató dolgok is. Kukkolok néha egy topicot valahol, ahol néhány 60+ nő írogat. Témák, ebben a sorrendben: kutya, macska, kert és unoka. Na most az egyiknek meghalt a férje. Ezt nem ő írta, hanem a barátnője, aki naponta beszél vele, mint írta. A többiek meg résztvevőn kérdik, hogy mi van vele, hogy bírja? Mire a barátnő: "Még fel se fogta milyen férj és kocsi nélkül élni."  Hát nem tudom. Férj nélkül élni nagyon rossz. Kocsi meg hiányzik a csodának. Ezek tényleg ennyire primitívek???

Mindenféle

Addig nyűglődtünk a repülő jeggyel, hogy elmentünk tegnap egy utazási irodába. Egyszer már csináltuk ezt, mert kint alvással nemigen tudunk itthonról jegyet rendelni. No meg a visszaút is megoldatlan volt.
B.-vel a bevásárló központban randevúztam ahol a megismerkedés is történt. Sajnos a régi bevált padokat valami designer már eltüntette onnan. Helyette kényelmesnek kinéző fehér műbőr szófák vannak. Most próbáltam ráülni először, mit mondjak nem volt egy élvezet. Feltehetően azt a célt szolgálja, hogy senki ne üldögéljen ott sokáig. Amíg vártam, nézelődtem. A hely egy része le lett most kerítve. Díszes műfenyő, műhó meg minden van ott és lámpák. Lassanként kiderült, hogy fényképezkedni lehet, mint régen a vásárban. Jött is egy család, mama papa és egy gyerek. Fényképész lány is ott termett, leültette őket egy műszörmére a műhavon a műkarácsonyfa alá. Volt minden féle formáció és csináltatták a "karácsonyi" fényképeket. Nem értem én ezt. Ma amikor már mindenkinek minden féle eszköze van. Miért nem otthon a valós dolgok között fényképezkednek??? Kicsi koromban még csak magnéziumos "vaku" volt, elég cirkuszos volt az egész, de azoknak a képeknek van valami hangulatuk, még ha én másfél évesen pont hátat is fordítottam a gépnek. Az akkor is a szüleim által titokban díszített valódi karácsonyfa volt a mi saját lakásunkban.

Mindezek után a jegy vásárlás nem volt egyszerü. Végül a lány felajánlotta, hogy elküldi a lehetőségeket és árakat és "holnap is itt leszünk" mondta a lány,  haza vonultunk. Tényleg itt volt az e-mail, ki is választottuk a legmegfelelőbbet, visszaírtam, hogy ma délelőtt megyünk a pénzzel. Ma megint oda vonultunk, bemegyünk az irodába, egyetlen nő van aki állítólag tud a dologról. Tudott is, csak azt hitte, hogy egy NewYorki útról van szó. Felvilágosítottam és ajánlottam, hogy nézze meg a tegnapi e-mailt, benne van minden tudnivaló. Üldögéltünk ott egy félórát, mire közölte, hogy nem találja az e-mailt. Végül felhívta a tegnapi lányt, aki rávezette, hogy hol és mit keressen. Megvan a jegy. Csak másfél órába tellett a vásárlás.

A fényképész sarokban ma is boldog szülők fényképeztették a gyerekeiket. Kezd elkopni a műhó.

A helyesírás ellenőrző furcsaságai. Karácsonyfa igy jó kis betüvel szerinte két szó!

Utazási nehézségek

Eddig még nem hiányzott az utazás, de ebben a ronda szürkeségben úgy gondoltam, hogy talán februárra már elfogynak a tartalékaink és jó lenne valahol egy kis napfényt tankolni. Távolságra elérhető hely valamelyes napfény garanciával a Kanári szegetek kínálkoztak. Meg is néztem az ismerős hotelt Las Palmasban, ami a városban van, nincs tele turistával. Kinéztem februárban két hetet és lefoglaltam a szobát, visszamondhatóan. Ezután megbíztam B.-t, hogy keressen repülőt. Nálunk fapados kizárva mert csak. Egyéb lehetőség elég képtelen időpontokkal van. Egyszer még csak megszállok valahol azért, hogy hajnalban elérjük a gépet, de oda-vissza is megszállni az  már túlzás.
Másik célpontom Barcelona egy későbbi időpontban. Eddig még oda se sikerült semmi normális járatot találni.
Mondtam, hogy meg kell fordítani a dolgot. Előbb keresni, hogy hova lehet nagyobb macera nélkül eljutni és aztán kiválasztani, hogy elmegyünk-e oda. Repülő járatokhoz igazítani az üdülési célpontot elég beteg ötlet. Majd tárgyalok még magammal. Lehet, hogy nem is annyira fontos már nekem az az utazás.

Karácsonyi koncert

Az idén ez a harmadik, amit a tv-ben láttam. Kivételesen ez nem pénz kunyerálásra volt kihegyezve, hanem egy valós koncert felvétele volt, a bécsi Hofburg-ból. Tulajdonképpen Helene Fischer amúgy is nagyon kapós karácsonyi CD promóciója. Sok, részben érthetetlen, technika is volt. A londoni Royal Filharmonikusok játszottak és a Wiener Sängerknabékon kívül még jó néhány kisebb kórus formáció is szerepelt. Amit nem értettem az összes zenésznek, kórus tagnak, mindenkinek a fülében volt egy dugó dróttal persze. Nagyon muris volt a karmester is ezzel a felszereléssel. Ezt elmagyarázhatná nekem valaki, hogy mi célt szolgál. Elég sok koncert közvetítést hallottam már, de ilyesmivel még nem találkoztam. Voltak aztán még olyan technikai trükkök, hogy Helene Fischer duot énekelt már rég halott sztárokkal, mint pl. Bing Crossby és Frank Sinatra.
Helene Fischernek igen kellemes és iskolázott hangja van. Nem sima, mint ma divatos, kiállok énekelni és énekesnő leszek típus, hanem komoly tudás van mögötte, emellett igen szemrevaló is. Nagyszülei u.n. Volganémetek voltak. A családot valamikor Szibériába száműzték, ő is ott született. Kisgyerek volt amikor a szülőknek sikerült az akkori NSZK-ba kerülni.
A műsor nemzetközi volt. A nagyon ismert és szép német karácsonyi dalok mellett angol és amerikai ismert dalok is voltak, szép számmal. A közönség, legalább is az első sorok amiket mutattak, szerintem, mind turista volt. A piros orrú rénszarvast és a djinge bellt teljes szöveg tudással énekelték együtt az énekesnővel. No meg minden szám után felugrálva tapsoltak, ez tipikus amerikai szokás.
Minden nagyon remek volt csak a stilystot dobnám ki. Két olyan borzasztó előnytelen ruhát adtak a nőre, hogy azt elmondani sem lehet. Nem tudom, jómaga nem néz tükörbe?  No de mindegy. Két óra kellemes program, reklám és koldulás nélkül tiszta felüdülés.