Csak írom a semmit....

Ma reggel 8-kor az ágyamra sütött a nap. Nosza felhajkurásztam B.-t, hogy akkor most menjünk a KIKÁ-ba. Már voltunk egyszer és tetszett is neki valami, amit keres, de akkor mégse vette meg. Nem a hirtelen vásárlások embere. Azóta többször is emlegette, hogy el kellene már menni megvenni. Mikor sötét szutyok idő van, elég nehéz engem kimozdítani, de ha süt a nap, akkor hajrá. Nos innen a KIKÁ-ba átszállás nélkül kényelmesen elvisz a busz. Én még élvezem is, mert végig megy a városon és én várost soha nem unom meg nézni. Mindegy milyen város én mindenütt tudok találni valami érdekeset. Normális emberek a természetet járják, de én nem. Szóval mentünk mendegéltünk, még mindig sok a turista, a siklónál most is álltak és a Lánchídon is sokan mentek gyalog át, nyilván csak turisták. Az Andrássy út nekem mindig egy öröm. Kb. 40 perc alatt oda is értünk. Aztán kerestük kerestük azt a kb 90 cm széles és 40 cm mély egy polcos üveg valamit, de nem találtuk. A tv-t és egyéb oda tartozó eszközöket akarja valami ilyenre rakni. Tulajdonképpen nem értem, most is van egy üvegajtós szekrény amin minden elfér, de valami érthetetlen okból azt nem szereti. Most van egy feladatom, keresek neki egy valamit, amiről azt se tudom pontosan milyen a vágyott darab. A KIKÁ-t alaposan bejártuk, még az étterembe is betévedtünk. Nagyon bánatos voltam, hogy nem voltunk éhesek, mert igen guszta ételek voltak és kulturált körülmények közt lehet enni, nem úgy mint az IKEA-ban, ami rettenetes. Mindezek után vissza szálltunk a buszra és haza jöttünk.
Itthon várt a Die Zeit c. hetilap, lepedő nagyság és 80 oldal. Ezt most kapom az utazási irodától, mert értékeltem az utazásunkat. B. közben elhozta a szokásos napilapot is. Holnap csak olvasni fogok, no meg közben járatom a mosógépet és várom, hogy süssön a nap.

Hogy mik vannak!

Ronda sötét időben, a depresszió szélén, nincs más mint olvasni és írni.
Igaz tegnap különleges nap volt. Nem, nem sütött ki a nap. Viszont pont tegnap volt 13 éve, hogy B.-t megismertem. Nem akármilyen nap a november 24. ugyanis ezen napon, immáron 46 éve, mentem férjhez. Emlékdús a nap.
Térjünk vidámabb témára. Németországban egy 89 éves férfi most áll bíróság előtt, mert megölte a 88 éves feleségét, aki megmondta neki, hogy elhagyja mert talált egy másik férfit. Ő féltékenységből kinyírta az asszonyt. Hát nem szép? Nekem nagyon tetszett.
A másik dolog amin kacarászok magamban a mai svájci népszavazás. Persze több mindenről szavaznak a derék honfitársaim, de egy ügy remek. A kérdés az, hogy legyen-e a tehénnek szarva. Egy jelenleg 68 éves bioparaszt teljesen egyedül gyűjtötte össze a 100ezer aláírást. Közben a biogazdaságát már a fia csinálja, neki nem volt arra már ideje. Valahol a Jura tövében egy eldugott helyen van a gazdasága. Szerinte a tehenek jobb tejet adnak ha van szarvuk. Sajnos nem írták, hogy ezt bizonyította-e és hogyan. A magam részéről azt se tudtam, hogy a tehenek szarvát, természetesen érzéstelenítéssel levágják és a helyét tűzforró vassal megégetik. Látszik mennyire érdektelen vagyok az ügyben, csak most tűnt fel nekem, hogy a tehén egy szarvasmarha. Kár, hogy már nem él az öreg barátom, aki nagy marha szakértő volt, Amerikában a farmerek egyszer kinevezték az év emberének, azt hiszem Reagan írta alá az oklevelét, amit ő persze személyesen vett át.
Szóval ma várom este a híreket. Ehhez képest már semmi, hogy Brüsszelben aláírták a Brexit papírt, nem tudom mivel kábították el a spanyolokat Gibraltár ügyben. Nem mellesleg ezt még az angol parlamentnek is el kellene fogadnia, ami nem lesz egész könnyű. Szóval csupa izgalom az élet, mindjárt jön a Mikulás és a német CDU új vezetőt fog választani aznap. Tavasszal meg EU választás, nem fogok unatkozni.

Hangverseny

Tegnap kicsit nehezemre esett rávenni magam a hangversenyre menésre. Ez a sötét nedves idő, mindig megfekszi a lelkem, bármennyire harcolok is ellene. Kis nyűglődés után, összekaptam azért magam és mentünk. Nem bántam meg! Már rég élveztem itthon egy hangversenyt annyira mint ezt a tegnapit. Dvorák és Beethoven volt műsoron, ez már eleve nem lehet rossz. Könnyed kis Dvorákal indult a dolog, kellemes dallamos darabok. Majd jött az első meglepetés, a 3. számot a zenekar énekelte. Sajnáltam szegényeket, nyilván cseh volt a szöveg, hogy nem tört bele a nyelvük. Az egész zenekar felállt és énekkart alkotva énekeltek. Jópofa volt. Fischer Iván mindig igyekszik a Fesztivál zenekarral, valami kis extrát is nyújtani. Ezután jött a nem várt csúcs. Beethoven első zongora versenye önmagában is nagy élmény, de ez az általam soha nem hallott fiatal srác, valami remekül adta elő. Fejérvári Zoltánnak hívják a fiút, és ahogy a műsor füzetből megtudtam, már sok rangos versenyt megnyert, valamint már igen sok felé hangversenyezet. Azt már a google árulta el, hogy 32 éves és nem akar külföldre költözni, ennek külön örültem.
Szünet után még egy Dvorák szimfóniát hallgattunk meg ami persze mindig jó, dallamos nem unalmas kellemes.
Hangverseny után a saját személyes kis boldogság adagom. észre se vettem, csak simán elindultam a lépcsőkön lefele a ruhatárhoz. Nem mentem a mozgólépcsőhöz nem vártam a liftre, hanem simán lementem. Egy év és két hét telt el a műtét óta, ami előtt már 2-3 lépcsőtől is megtorpantam. Persze azóta is járok normálisan minden fele, de tegnap ez valahogy ott a müpában olyan tudatos lett, hogy megyek simán a lépcsőn, hogy még extra megdobta a hangulatomat.

Olvasok....

Egy blogot olvasok rendszeresen. Onnan értesültem, hogy Milanoban bemutatták Kurtág György első és egyetlen operáját. Megnéztem a dolgot egy magyar oldalon és túlestem a sokkon, hogy a Milanoi főkonzul egy levitézlett tv moderátor, elkezdtem valami komolyabb források után nézni. Az elsőt a New York Timesben találtam, nem kritika, hanem egy cikk Kurtágról és a műről általában.
Modern zeneszerzőket általában nehezen viselem, de a Kurtág névhez valami rossz érzés kapcsolódott nálam. Nos kiderült, hogy egy hithű kommunista volt, akit 56 annyira megrendített, hogy Párizsig meg se állt és psychiátriai kezelésre is szorult. Eddig a tény. Ott aztán szerintem rádöbbent, hogy a régi szalon kommunisták is meglehetősen kiábrándultak már a nagy szovjet modellből, így aztán és ez is tény 2 év múlva haza is jött.
Valamilyen nemzetközi hírnévre biztos szert tett, mert a jelenlegi operát fölkérésre írta. Pereira aki jelenleg a Scala igazgatója, előzőleg a Salzburgi ünnepi játékoknál volt valami nagy pozícióban, kérte fel, még anno. Hét évig dolgozott a művön, amit a Süddeutsche Zeitung kritikája szerint nem is kellene talán operának nevezni. Hogy valóban mi, azt a kritikus nem árulja el.
A libretto Samuel Beckett egy műve, ahogy olvasom részletek szóról szóra megzenésítve. A művet sajnos nem olvastam, mert se Joycehoz se Becketthez nem ér fel a műveltségem.
Kurtág, aki mellesleg egy nyelvzseni, 6 nyelven beszél, az operát az eredeti francia nyelven írta. A kritika szerint a könyvből jelenetek vannak megzenésítve. Semmi fülbemászó dallam vagy ilyesmi, csak zene. Igaz, hogy voltak akik kimenekültek előadás közben, 2 óráig tart és nincs szünet, de aki maradt, az állítólag lelkes volt. Kicsit szkeptikus vagyok az ügyben, lehet, hogy az 5. és 6. emelet teljesen üres volt. Ott ülnek ugyanis azok, akik döntenek a mű és az énekesek sorsáról. Mindezt persze nem tudhatom. Azt viszont tudom, mert megnéztem, hogy a maradék 4 előadásra még kapható 5-600 jegy előadásonként, ami nálam nem a nagy siker jele.
Minden esetre ez jó alkalom volt, hogy üzembe helyezzék a katonai privát jetet és OV páváskodhasson a Scala múzeumában Liszt Ferenc zongorája előtt. Vajon végig állta és hallgatta a 2 órás múzeumi vezetést is vagy csak célirányosan odaállt fényképezkedni.

Nem ide tartozik, de nem állom meg, hogy leírjam. Sebastian Kurz osztrák miniszterelnök, kizárólag menetrendszerinti géppel utazik minden hova a turista osztályon!!!

Rámtört a szorgalom:-)

Persze azzal kezdődött, hogy a nappaliban az egyik függöny végén eltörtek a gurik és a függöny lekókadt. B. persze felajánlotta, hogy majd leveszi és kicseréli a törötteket. De a nap nem ezzel kezdődött, hanem a főzéssel. Már tegnap belengettem, hogy ma hagymát kell vágni, sokat. B. ezt elfelejtette és mikor reggeli után felszólítottam, hogy ne olvasson, hanem menjen a konyhába, kicsit meg volt sértve. Felvágta az összes, 4 darab, hagymát. Ezután jöttem én. Először össze készítettem a már beáztatott anyagokból a sóletet. A hagyma egy része ide kellett. Utána hozzá láttam egy hatalmas adag borsos tokány elkészítéséhez. Ugyanis tegnap mikor kicsit kiborultam a nagy vásárlások után, B. közölte, hogy minek főzöl minden nap, főzzél egyszerre többet. Aztán majd esszük a maradékot 2-3 napig. Végül is igaza van, van mélyhűtő is és régen mindig ez volt a módszer nálam, csak valahogy menet közben leszoktam a nagy mennyiségek főzéséről. Ma elégedetten állapítottam meg, kora délelőtt, hogy a sólet a sütőben a tokány a tűzhelyen rotyog boldogan és én leülhetek újságot olvasni.
A déli pezsgőzés közepette, aztán eszembe jutott, hogy ha már leszedjük a függönyt ki  is kellene mosni. Már nem emlékszem mikor volt utoljára kimosva. 4 darab elég nagy függöny van a nappaliban és tavaly karácsonykor hirtelen felindulásból kimostunk kettőt, a többi elmaradt.
Tegnap tiszta véletlenül vettem valami csoda mosó szert, ami állítólag fehérit. A hypot nem szeretem. Beraktam az első függönyt a gépbe és egy adag mosó szert is hozzá. Terv szerint mentünk még vásárolni, addigra pont lejár és jöhet a másik, de a terv az csak terv maradt. Ugyanis akkora habot termelt a mosó szer, hogy belefulladt a gép. Kezdődött a cirkusz. Öntsünk bele több vizet. Nem használt. Indítsuk újra. Az se használt. A végén leállítottuk és elmentünk vásárolni. Mire haza értünk kicsit lement a hab és készre tudtuk mosni az első függönyt. A másodikhoz már csak fele mosó szert raktam be, de az is tönkre habozta magát. B. elég sokat macerálta, mig kész lett.
Közben már szemüveggel próbáltam elolvasni mennyi szert kell használni egy gép ruhához, de ez persze nem derült ki. Magyarul és minden szláv nyelven le van írva, hogy a szemembe ne rakjam, kezet ne mossak vele, de ha mégis azonnal öblítsem le, sőt ha orvoshoz megyek, vigyem magammal a flakont a leírással! Mennyiségről, használatról egy szó sincs. Tény, hogy a függönyök nagyon szépek lettek. A baj csak az, hogy van még 4 ekkora, két kisebb és 3 sötétítő függöny is. Talán majd karácsonykor azokat is kimossuk. Ha nem az idén, akkor jövőre.

Paraoniás lettem?

Ma mielőtt haza jöttünk bementünk a bevásárló központba. B. elment az emeletre a pénzváltóhoz én pedig le a henteshez. Mindketten gyorsan végeztünk, így mikor a földszintre értem, láttam, hogy B éppen indulni akar lefele a mozgólépcsőn, már a földszintről. Vadul integettem neki a füstölt libacombokkal, mire megfordult és jött felém. Közvetlen mögötte volt egy kb. 40-es kicsit molett nő, aki szintén vissza fordult és jött B. után. Ezek után kijöttünk a központból és elindultunk haza fele. A nő utánunk 3 lépésre. Gondoltam talán a villamos megállóhoz megy, de nem. Így szóltam B.-nak, álljunk meg és hagyjuk elmenni. Elkezdtem kotorászni a táskámban, de a nő csak nem jött elénk, hanem megállt ő is. Ezután haza jöttünk. A kapuban a nő is megállt, mi szépen bejöttünk. Feljöttem a házig a lépcsőn ő meg ott állt és meredten nézett. A lakásból én nem látok az utcára, gondolom elment, de vajon mit akarhatott? Meg kellett volna kérdezni. A kapuban melósok dolgoztak, tehát volt fedezék is, hülye voltam, na mindegy.
Amúgy se volt az én napom, A vendéglőben irtó sokáig vártunk a megrendelt étkekre és ráadásul az enyém nem is volt igazán jó. Mondtam is a pincérnek, mikor megkérdezte rutinból, hogy jó volt-e. Állítólag valami kedvezményt adtak, még nem néztem meg a cédulát.
Ezek után jött a Mammut. Az interneten láttam, hogy az egyik üzletben lehet kapni a vasaló deszkára való alátétet vagy minek hívják. B. állította, hogy a Mammut 2.-ben van az üzlet, de a végén kiderült, hogy mégis csak az egyben van. Már megint nekem volt igazam. Sajnos párhuzamban hülyülünk nem lesz ennek jó vége.:-)  Végül is több mozgólépcső után elérkeztünk az üzletbe. Sorszám persze, de le lehetett ülni. Hamar sorra kerültünk, mondom miért jöttem. Pasi hosszan elgondolkozik, majd nézi a computert. Igen van, de csak megrendelésre és vagy házhoz hozzák, vagy itt lehet átvenni. OK megrendelem. Ja azt nem lehet, csak computeren lehet rendelni. Megjegyzem csak azért mentem oda, mert a computeren annyi mindent akartak tudni, hogy nem volt kedvem kitölteni a dolgokat egy ilyen vacakért. Szerencsére eszembe jutott, hogy a média marktnál is meg kellene próbálni. Megint át mozgólépcsőztünk az egyből a kettőbe és láss csodát, ott volt. Megvettem kifizettem és diadalittasan haza is hoztam. Nos ezek után jött a nő, a mi kis házi bevásárló központunkban.

Bécs, sokadszor

Igen Bécs sokadszor, de egyre nehezebben. Most megint muszáj volt, persze már nem is emlékszem mikor mentünk utoljára passzióból. Kimentünk kedden, délre értünk ki, de ez így volt betervezve. Egy barátnőm is jött nem direkt velünk, de egy panzióban laktunk. Szerencsére tud németül és teljesen önálló. Telefonon egyeztettünk, így együtt ebédeltünk. Bedobtam a "Tafelspitz" nevű helyi nevezetességet B. meg ő is csak lestek mi mindent kaptam. Először is a húst egy réz lábas szerűségben hozták, volt benne leves, velős csont és természetesen a finom hús. Jött kis csészében leves tészta, aztán a húshoz spenót, remek ropogósra resztelt krumpli, almás torma és snidling szósz. Ezt érdemes lett volna lefényképezni, mert a fél asztal tele lett vele, de nem volt nálam eszköz. No meg csak elhiszi nekem mindenki, hogy tényleg ilyen volt és finom. Barátnőm igazi hagymás rostélyost evett B. pedig bécsi szeletet.
Ebéd után ide oda lődörögtünk és kevéssel 4 után már a szállodában nyújtóztattuk a derekunkat. Este jött a fő élvezet, operába mentünk. Barátnőm állandóan készül de soha nem jut el, így kénytelen voltam megszervezni. Az Álarcosbált játszották. Remek előadás volt, normális díszletekkel és kosztümökkel, akár csak régen. Az énekesek is jók voltak, számomra ismeretlen nevek de jók. A zene meg, majdnem operett olyan kis könnyed. A hátam mögött egy fiatal férfi ült, aki állandóan vezényelt. Bevallom időnként nekem is kedvem lett volna. Barátnőt jól körbe nézettük és megkaptam a jutalmam, miszerint igaz, hogy a mi operánk kisebb de sokkal szebb. Ilyenkor szoktam egy nagyot sóhajtani és mondani, hogy már csak normális előadások rendes létszámú zenekar, statisztéria illetve énekkar és jó énekesek kellenének. Mindjárt jönnének a minőségibb turisták. Ott van a gyönyörűen felújított Zeneakadémia és a belül nagyon jó müpa. Micsoda programokat lehetne kínálni a nagyérdeműnek. Álmodozás befejezve.
Turistákról jut eszembe, hogy Bécsben is iszonyat ami van. Délután a belváros összes padján eltikkadt ferdeszemü férfiak ültek, csomag hegyek közepette. A nők meg rajzottak köztük és az üzletek közt, mindig újabb zacskókat cipelve. Ismerős volt a kép. Berlinben ugyanezt néztük végig, egy nagy áruház önkiszolgáló éttermében. Délelőtt még ugyanezek csorda szerűen közlekedtek az utcán, haladni alig lehetett. Régen voltak csoportok, akik itt ott elállták az utat amíg az idegen vezető elmondta a dolgokat. Ezek csak vásárolnak, ami biztos jó a kereskedőknek de élvezhetetlenné teszik a várost. Érdekes módon az operában inkább helyiek voltak, legalább is küllemre úgy néztek ki.
Másnap mentünk a követségre utána megvettük a szokásos csokoládét és nagy mennyiségű papirzsebkendőt, majd beültünk ebédelni. Ebéd után kérdem B.-t hova akarsz menni? Válasz: én már sehova. Kimentünk az állomásra és két órát vártunk a vonatra. Soha többé nem veszek olyan jegyet, ami csak egy meghatározott vonatra érvényes. Eljöhettünk volna 2 órával hamarabb.
Nagyon nem valók már nekünk ezek a kirándulások. Ez volt a szomorú tanulság az útból.