Igen Bécs sokadszor, de egyre nehezebben. Most megint muszáj volt, persze már nem is emlékszem mikor mentünk utoljára passzióból. Kimentünk kedden, délre értünk ki, de ez így volt betervezve. Egy barátnőm is jött nem direkt velünk, de egy panzióban laktunk. Szerencsére tud németül és teljesen önálló. Telefonon egyeztettünk, így együtt ebédeltünk. Bedobtam a "Tafelspitz" nevű helyi nevezetességet B. meg ő is csak lestek mi mindent kaptam. Először is a húst egy réz lábas szerűségben hozták, volt benne leves, velős csont és természetesen a finom hús. Jött kis csészében leves tészta, aztán a húshoz spenót, remek ropogósra resztelt krumpli, almás torma és snidling szósz. Ezt érdemes lett volna lefényképezni, mert a fél asztal tele lett vele, de nem volt nálam eszköz. No meg csak elhiszi nekem mindenki, hogy tényleg ilyen volt és finom. Barátnőm igazi hagymás rostélyost evett B. pedig bécsi szeletet.
Ebéd után ide oda lődörögtünk és kevéssel 4 után már a szállodában nyújtóztattuk a derekunkat. Este jött a fő élvezet, operába mentünk. Barátnőm állandóan készül de soha nem jut el, így kénytelen voltam megszervezni. Az Álarcosbált játszották. Remek előadás volt, normális díszletekkel és kosztümökkel, akár csak régen. Az énekesek is jók voltak, számomra ismeretlen nevek de jók. A zene meg, majdnem operett olyan kis könnyed. A hátam mögött egy fiatal férfi ült, aki állandóan vezényelt. Bevallom időnként nekem is kedvem lett volna. Barátnőt jól körbe nézettük és megkaptam a jutalmam, miszerint igaz, hogy a mi operánk kisebb de sokkal szebb. Ilyenkor szoktam egy nagyot sóhajtani és mondani, hogy már csak normális előadások rendes létszámú zenekar, statisztéria illetve énekkar és jó énekesek kellenének. Mindjárt jönnének a minőségibb turisták. Ott van a gyönyörűen felújított Zeneakadémia és a belül nagyon jó müpa. Micsoda programokat lehetne kínálni a nagyérdeműnek. Álmodozás befejezve.
Turistákról jut eszembe, hogy Bécsben is iszonyat ami van. Délután a belváros összes padján eltikkadt ferdeszemü férfiak ültek, csomag hegyek közepette. A nők meg rajzottak köztük és az üzletek közt, mindig újabb zacskókat cipelve. Ismerős volt a kép. Berlinben ugyanezt néztük végig, egy nagy áruház önkiszolgáló éttermében. Délelőtt még ugyanezek csorda szerűen közlekedtek az utcán, haladni alig lehetett. Régen voltak csoportok, akik itt ott elállták az utat amíg az idegen vezető elmondta a dolgokat. Ezek csak vásárolnak, ami biztos jó a kereskedőknek de élvezhetetlenné teszik a várost. Érdekes módon az operában inkább helyiek voltak, legalább is küllemre úgy néztek ki.
Másnap mentünk a követségre utána megvettük a szokásos csokoládét és nagy mennyiségű papirzsebkendőt, majd beültünk ebédelni. Ebéd után kérdem B.-t hova akarsz menni? Válasz: én már sehova. Kimentünk az állomásra és két órát vártunk a vonatra. Soha többé nem veszek olyan jegyet, ami csak egy meghatározott vonatra érvényes. Eljöhettünk volna 2 órával hamarabb.
Nagyon nem valók már nekünk ezek a kirándulások. Ez volt a szomorú tanulság az útból.
Ebéd után ide oda lődörögtünk és kevéssel 4 után már a szállodában nyújtóztattuk a derekunkat. Este jött a fő élvezet, operába mentünk. Barátnőm állandóan készül de soha nem jut el, így kénytelen voltam megszervezni. Az Álarcosbált játszották. Remek előadás volt, normális díszletekkel és kosztümökkel, akár csak régen. Az énekesek is jók voltak, számomra ismeretlen nevek de jók. A zene meg, majdnem operett olyan kis könnyed. A hátam mögött egy fiatal férfi ült, aki állandóan vezényelt. Bevallom időnként nekem is kedvem lett volna. Barátnőt jól körbe nézettük és megkaptam a jutalmam, miszerint igaz, hogy a mi operánk kisebb de sokkal szebb. Ilyenkor szoktam egy nagyot sóhajtani és mondani, hogy már csak normális előadások rendes létszámú zenekar, statisztéria illetve énekkar és jó énekesek kellenének. Mindjárt jönnének a minőségibb turisták. Ott van a gyönyörűen felújított Zeneakadémia és a belül nagyon jó müpa. Micsoda programokat lehetne kínálni a nagyérdeműnek. Álmodozás befejezve.
Turistákról jut eszembe, hogy Bécsben is iszonyat ami van. Délután a belváros összes padján eltikkadt ferdeszemü férfiak ültek, csomag hegyek közepette. A nők meg rajzottak köztük és az üzletek közt, mindig újabb zacskókat cipelve. Ismerős volt a kép. Berlinben ugyanezt néztük végig, egy nagy áruház önkiszolgáló éttermében. Délelőtt még ugyanezek csorda szerűen közlekedtek az utcán, haladni alig lehetett. Régen voltak csoportok, akik itt ott elállták az utat amíg az idegen vezető elmondta a dolgokat. Ezek csak vásárolnak, ami biztos jó a kereskedőknek de élvezhetetlenné teszik a várost. Érdekes módon az operában inkább helyiek voltak, legalább is küllemre úgy néztek ki.
Másnap mentünk a követségre utána megvettük a szokásos csokoládét és nagy mennyiségű papirzsebkendőt, majd beültünk ebédelni. Ebéd után kérdem B.-t hova akarsz menni? Válasz: én már sehova. Kimentünk az állomásra és két órát vártunk a vonatra. Soha többé nem veszek olyan jegyet, ami csak egy meghatározott vonatra érvényes. Eljöhettünk volna 2 órával hamarabb.
Nagyon nem valók már nekünk ezek a kirándulások. Ez volt a szomorú tanulság az útból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése