Karácsony

Nálam az utóbbi 27 év rituáléja szerint bonyolódott a karácsony, ami nálam azt jelenti, hogy akkor töröltem a naptáramból az ünnepet.  Akkoriban azért, mert férjem halálával teljesen egyedül maradtam és gondolni se akartam semmire, ami a múltra emlékeztetett. Azóta már kisebb nagyobb kihagyásokkal nem voltam egyedül, de rájöttem, hogy mennyivel kényelmesebb nekem ünnep nélkül élni. Én gyakorlatilag  mindig azt eszem, esszük amire kedvünk támad. Nincs varárnapi vagy ünnepi evészet. Nem kell az ünnep előtt izgulni, hogy mi legyen, hogy legyen. A mélyhűtőben mindig van valami tartalék. Az idén ugyan minden nap főztem. 24.-én fogast sütöttem, petrezselymes krumpli volt hozzá. Én vittem mát az ebédet és estig ott is maradtam, mert a közlekedés leállása miatt a hivatásosoknak haza kellett menni. Jött egy látogató is és jól átdumáltuk a délutánt. 

Tegnap is én vittem az ebédet, ami a mullt hétről maradt mustáros hagymás tarja maradéka volt, szintén krumplival. Lényem rendelt magának beiglit, de azt persze csak később ette. Nem maradtam ott estig, mert volt ott más, viszont haza hoztam a szennyest, amit aztán az este folyamán ki is mostam.

Ma nem én voltam az ételfutár, mert hajmosás volt betervezve. Amúgy is ma az első nap, hogy nem mentem át Lényemhez. Azt hiszem nagyon el vagyok fáradva, no meg ma este hangverseny van. Lényem kezd kicsit mozgékonyabb lenni, mindig felveszi a telefont. Igy ma már kétszer is beszéltük és a hangverseny után is felhívhatom, nem fog aludni, mondta. 

A hangverseny szuper volt. Fischer Ivánnak mindig vannak erre az u.n. Titok koncertre jó ötletei. Volt most is egy fantasztikus artista mutatvány, zenére persze és játék, minek nyomán a közönség "megkomponált" egy Mozart művet. Remek szórakozás volt, jó zenékkel kísérve. 

Holnap hála az égnek egy normális hétköznap lesz. Megyek malacra vadászni, bár itt a helyszínen csak ketten fogunk enni, sajnos.

Hírek a német közszogálati TV-ből

Az első két hírrel kapcsolatban nem tudom, hogy a túlfejlett igazságérzetemet piszkálja-e a dolog, vagy nem.. Véleményeket szívesen olvasnék.

1. hír. Elítéltek egy 97 éves asszonyt felfüggesztett 2 évre, mert 18 évesen mint gépírónő dolgozott valamelyik koncentrációs táborban. Jelenlegi felfogás szerint, azzal, hogy leírta azt amit eléje tettek, hozzá járult több ezer ember halálához. Nekem az a véleményem, hogy 18 évesen ha dolgozik egy lány valahol mint gépírókisasszony, akkor kutya kötelessége leírni azt amit kell. Mi lett volna ha megtagadja? Attól senkinek az élete nem lett volna megmentve, viszont ő minimum állás nélküli lett volna. Akik manapság bíráskodnak, soha nem éltek olyan rendszerben ahol terror volt. Jellemzően nagyon sokáig nem foglalkoztak az ilyen-olyan segéderőkkel, mert nagyon helyesen az volt a felfogás, hogy azok nem tehettek semmiről. Mára ez megváltozott.:-(

2. hír. Németország ünnepélyes keretek és sűrü bocsánatkérések közt vissza adja valamelyik afrikai államnak azokat a bronz szobrokat, amik már vagy 170 éve német múzeumokban vannak. A pláne ebben az, hogy ezeket nem a németek rabolták el onnan, hanem az angolok, mert akkor angol gyarmat voltak. Aztán a németek teljesen törvényes keretek közt, sokkal Hitler előtt pénzért megvették az angoloktól. Feltehetően az angol múzeumok is tele vannak tényleg zsákmányolt régiségekkel. Akkor most miért a németeknél követelőznek a valamikori angol gyarmatok?

A harmadik hír más jellegü. Tegnap Putin nagy beszédet tartott katonai vezetőknek és katonáknak. Volt persze a haza minden előtt propaganda. Ami felkeltette bennem a félelemet, pedig enm vagyok különösebben félős, az a kijelentés volt, miszerint a hadseregnek meg kell kapnia mindent. Meleg ruhát, megfelelő élelemet és elszállásolást. Befejezésül Putin még azt is mondta, hogy pénzen nem fog múlni, mert a teljes anyagi felelőséget vállalja.  legjobb felszerelésért és a legmodernebb harci eszközökért is. 

Talán 5 perccel később mutatták Zelenszkit Bidennél, aki ugyan nem ennyire határok nélkűl de azért elég komolyan szintén igért pénzt, paripát, fegyvert. Nos ha ez a két nagyhatalom össze akasztja a bajuszt, arra Európa is rámegy, mert ugye a NATO.

Ilyen estéken nagyon jó öregnek lenni.:-)

Sikerek

Már tényleg nevetséges volt, hogy kb. 10 napja kínlódtam a nyomtatómmal, illetve a festék berakásával. Ebből is látszik, a hosszú együttlét hátulütője, az ember elveszti az önállóságát, bizonyos dolgokkal kapcsolatban. 

Kezdődött a villany fűtőpanel termosztátjával. Nos azt nem volt mese, szervizbe kellett vinni. Találtam valakit, aki elvitte és majd ha telefonálnak, vissza is hozza. Közben a hideg van  a lakásban probléma is megoldódott. Hazajött a házkezelőnk és kiderült, hogy a fűtés még mindig nyári módra volt állítva. 60 fok helyett 40. Szerencsére csak az utolsó napokban lett annyira hideg kint, hogy nem bírta a fűtés. Mondtam is neki, hogy majd a villanyszámlámat neki adom, miután 3 napig ment a másik villany fűtőpanel egész nap.

Aztán jött a nyomtató. Már mindenki segített, remek, tényleg nagyon hasznos ötleteket kaptam, mígnem ma, sokadik nekifutásra sikerült kicserélni a festékes patront. 

Még mindennél régebben kezdődött az egyik normál fűtőtest szelepének az elromlása. A szobámban két fűtőtest van és azt ami direkt az ágyam lábánál van, éjszakára mindig kikapcsolom. Nos pont ez romlott el. Bandit nem akartam idegesíteni, ismerős jött, lefényképezte és vett egy majdnem ugyanolyat. Felrakta, de hiába tekertem nyomtam stb. nem működött. Leírás volt németül és angolul is, de irtó komplikáltnak tűnt. Többször nekiveselkedtem de valahogy az, hogy egy fűtőtest szelepet programozzak, nem ment. 

Mostanában Bandi jobb kedvű és nagyon élénk, így csak előhozakodtam a dologgal. Kiderült, hogy ő elraktározott egyet anno, mikor cserélte a szelepeket. Sikeresen meg is találtam, felraktam, de megint semmi. Ma elvittem hozzá és a következők derültek ki: A szelepet szét kell szedni és kivenni az elemekből a biztosítást. Azt se tudtam, hogy van benne elem! Lehet, hogy a régi se volt rossz, csak az elemek merültek ki? Nos ő aztán össze is rakta, nyomkodott rajta ezt azt, amíg meg nem jelent az inst felirat. Ezután haza jöttem felraktam beállítottam és láss csodát működik!

Nos, hogy Bandiról is megírjam a jó híreket. A hasi ultrahang lelet remek volt. Sehol semmi baja nincs. Szerintem a kórház utálata tette azt ami volt. A tornász lányok csodákat művelnek. Ma mikor oda értem az ágya szélén üldögélt és teljesen magától fel tud már ülni. Ez még 2 hete nem ment csak segítséggel. Megette az ebédet és tovább üldögélt. Sajnos most az ünnepek miatt lesz torna kimaradás, de bizonyos gyakorlatokat csinál magától az ágyban. Szóval jó volt ez a mai nap, csak el ne kiabáljam!

Betegápolás svéd módra

Még egyetlen barátnőm él Stockholmban, körülötte is kihalt mindenki. 89 éves. Mondtam, hogy régen hívtam, mert kicsit sok volt a zűr körülöttem. Őszintén elkezdett sajnálni, hogy borzasztó, már harmadszor kerülök ilyen helyzetbe. Mondtam ne sajnáljon, már elrendeződött minden. Az viszont igaz, hogy az előzőeknél az organizálás sokkal egyszerűbb volt. 

Aztán elmondta, hogy ő kórházban volt, mert kiderült, hogy mindkét lábában totál el vannak meszesedve a fő erek és ezt megoperálták. Mit mondjak, lágyéktól a lábujjáig végig felvágták és kitisztították az ereket. Egy hetet volt kórházban, de most már otthon van. Egyedűl lakik persze. Van két gyereke és sok unokája, de azok tudtam, hogy nem érnek rá törődni vele, de erre Svédországban nincs is szükség. Ilyenkor jön vissza valami a rengeteg befizetett adóból. 

Előadta, hogy van egy nagy cég, akik kizárólag házi ápolással foglalkoznak. Hozzá naponta háromszor jönnek és csinálják amit kell. Kérdeztem, hogy milyenek, kedvesek, empatikusak? Nem tudom, volt a válasz. Hogyhogy? Nem igen beszélek velük, mert alig értem. Mind külföldi és a legvadabb akcentussal beszélnek, ha egyáltalán beszélnek, de nem is érnek rá, sietve célirányosan dolgoznak. Ez neki, aki 1956 óta ott él, teljesen természetes. Ő egyébként a törvényszéken volt tolmács és megkérdezték tőle, hogy a férje magyar-e, hogy tud magyarul.Szóval rajta nem múlik a beszélgetés. 

Belegondoltam, hogy mi lenne ha ott lennék egyedül egy lakásban és naponta háromszor vadidegen emberek jönnének és segédkeznének a tisztálkodásban, kötést cserélnének vagy a reggel odahozott ebédet melegítenék. Soha nem jönne kétszer ugyanaz. Megörülnék. Ennél egy robot is sokkal jobb lenne.

Mindennapok

Ez a hét a szokásosnál is zűrösebb volt, de hála az égnek semmi dráma, csak szervezés. Egy régebbi szervezés nyomán, hétfőn délben eljött hozzánk a neurológus.  Vizsgált, kérdezett, Bandi minden feladatott megcsinált. Sok ötlete nem volt az időnként fellépő beszédzavarra, csak hogy talán csökkenteni kellene a tapaszban kapott fájdalom csillapítót, miután nem csak én fogytam, hanem Bandi is, aki tényleg csak csont és bőr, tehát kisebb test, legyen kevesebb a tapasz is. 

Keddtől viszont egy újabb gondozónőt kerestem, mert Bandinak túl hosszúak voltak a reggelek. Ez telefonokkal jár, na és átrohanással ha személyes bemutatkozásra kerül a sor. Szerencsére mindig több érdeklődő van, lehet válogatni. Az elsőtől kicsit megijedtem. Olyan kivénhedt dizőznek nézett ki. 70 éves volt, rengeteg smink, fura frizura, a szemét nem lehetett látni a festéktől és a lelógó hajától. Mint egy szőkére festett pulikutya, úgy nézett ki. Az áradó bagó szagról már nem is beszélek. 

A következő jelölt másnap délután jött és másnap kezdett is. Bandi örül, kap korábban reggelit és van kihez szólni. Nekem is jó, mert nyugodtabb vagyok, ha felkelés után már érdeklődhetek, hogy van-e valami, vagy minden rendben.  Most már csak egy pedikűröst kellett szerezni, de már az is megvan a jövő hétre. 

Aztán, hogy nehogy nagy nyugalom legyen, elromlott a telefon és az internet. Gondolom a tv is, de azzal nem törődünk. Szerencsére az ott lévő nő a hibabejelentést ügyesen elintézte, valami központi hiba volt, meg valami más is, így tegnap kijött egy pasi és most minden működik. Az internet azért kell, mert tablettről hallgatja a rádiót. 

Tegnap este aztán aránylag nyugodtam mentem el a hangversenyre. A barátnőm elutazott, így a szomszédasszonyommal mentem, aki egy évvel idősebb nálam. Itt volt a kongresszusi központban, ami 10 percre van tőlem, gyalog. Oda fele még egész jól mentünk, de vissza fele állandóan meg kellett állni. A végén azt hittem az életben nem érünk haza. De mindegy a koncert jó volt.élveztem. Mielőtt kezdődött valaki rám szólt, de rég nem láttalak, megismersz? Mondtam, hát persze, de dunsztom se volt hogy pontosan ki lehet, az amúgy ismerős nő. Szerencsére a zongoraverseny közepén beugrott a neve, meg minden. Tényleg régi jó ismerős és legalább 15 éve nem találkoztunk. 

Ma én voltam az ételfutár. Nagy örömömre Bandi közölte, hogy ki akar ülni a székbe. persze a széket szorosan az ágy mellé raktuk és ketten vigyáztunk, hogy nehogy lecsússzon a földre, mert akkor nem tudjuk felszedni. A sóletemnek nagy sikere volt és evés után még egy darabig elüldögélt a székben. Ez nagy eredmény, remélem még fog fejlődni egy kicsit. 

Úgy tűnik a jövő hét kicsit nyugisabb lesz, de sajnos soha nem lehet tudni, mikor történik megint valami rossz.

November 24

Fontos és örömteli dátum ez nekem. Ezelőtt 50 évvel ezen a napon mentem férjhez, először és utoljára. Nem volt semmi felhajtás. A két tanúval elvonultunk az anyakönyvvezetőhöz az irodájába. Persze kaptunk időpontot előre. Szegény kissé ijedten nézett ránk, miután mindenkinek nagyon is magyar neve volt és én ráadásul mint svéd állampolgár szerepeltem, mert a svéd útlevél volt az egyetlen hivatalos iratom. Első kérdés, szép választékos német nyelven: Értenek németül? Egyhangú igen válasz után, aztán megnyugodott  és pár perc alatt összeadott minket. Ezután elvonultunk a két tanúval ebédelni. 

Szép korszak kezdődött akkor az életemben. Új ország, új nyelv, amit már tudtam persze, csak nem svájciul és egy gyakorlatilag idegen ember. De minden jól ment. Január 2.tól már volt új állásom és az emberrel is remekül kijöttünk. Sajnos csak 23 év jutott nekünk együtt. Máig is hiányzik.

Aztán 10 év múlva ezen a napon találkoztam először Bandival egy közeli bevásárló centrumban. Jött igen elegánsan, öltöny, ing, nyakkendő, kalap, kabát és úgy kellett telefonon kinavigálnom a garázsból, a megbeszélt helyre telefonnal. Mondtam üljünk be ebédelni a vendéglőbe. Ez nekem fontos volt, mert Amerikából jött, hátha nem tud rendesen enni késsel és villával. De tudott, kiállta a próbát. Miután szimpatikus volt, ebéd után meghívtam hozzám kávéra. Ezt netes bolondozásaim során soha senkivel nem tettem meg. Itt aznap a szimpátia és az észszerűség eldöntötte a jövőnket. Mindez igen hasonlított a férjemmel való találkozásra. 

Elmondhatom, hogy Bandival igen szép és harmonikus 16 évet töltöttünk együtt. Sajnos ez a 17. már kicsit keserves, de teszem amit tudok, amiért ő igen hálás. Az ápolók mesélik, hogy mennyit áradozik rólam. Ezzel a nappal belépünk a 18. évünkbe, ami sajnos nem lesz rózsás. 

Veregetem a vállam.

 Mai napon nagyjából én egyedül voltam az  ápoló B.-nál. Hiába írtam már 17 évvel ezelőtt a profilomba, hogy "háztartás vezetésére és betegápolásra alkalmatlan vagyok". Pedig a betegápolást halál komolyan gondoltam. Ideges és türelmetlen vagyok és ha valami  kis változás van, rögtön pánikba estem. Nem véletlen, hogy az "elődök", mikor ápolásra került a sor, inkább kórházba mentek. Mindkét esetben, biztosított volt a jó körülmény. Sajnos ma már ilyen nem létezik. Otthon ápoljuk, a szakértők ápolnak én meg szervezem a dolgokat. 

Most szombatra viszont magam maradtam. Az állandó ápolónőnk, már egész héten valami feslőlégúti fertőzéssel szenved otthon. Szerencsémre az egyébként csak vasárnap ápoló nő, szabad volt és jött egész héten. Csak szombaton nem ért rá, ezt már tudtam a hét elején. Meg is volt a hatás, életemben először 180 körüli vérnyomásokat produkálok és szedem a coverexet. 

Próbálkoztam barátnővel, de ő is már 3 napja köhög. A maradék egyetlen kisegítőm Erzsébet és családi ünnep volt náluk szombaton. Tehát magad uram ha szolgád nincsen, alapon, péntek este gyorstalpaló tanfolyamon megnéztem, hogy kell a felfekvéseket kezelni, felírtam, hogy mikor mit kell beadni, stb.  Nem mondhatom, hogy jól és nyugodtan aludtam az éjszaka. Kicsit remegő térdekkel vonultam át ma reggel. Keserűvíz, reggeli, vérnyomás mérés, sebkezelés. Mire végeztem rám telefonált az egyetlen fiatalabb barátnőm, hogy hol vagyok. B.-nál, akkor jó jövök. Jött is, így én haza jöhettem főzni, mert izgalmamban és rettegésemben elfelejtettem, hogy enni is kell adnom valamit délben. Fél kettőre értem jött és átszállított az ebéddel együtt. Sikeresen evett és ivott is, aztán alvás. Én meg átvonultam a nappaliba olvasni. Olyan békés nyugalom volt. Nem szólt a telefon, nem kellett semmit időre megcsinálnom elintéznem stb. Időnként átsétáltam a hálószobához, szépen alszik akkor jó. Egyszer felébresztettem, hogy igyon vizet, aztán elküldött, hogy még akar aludni. Ezt nem nagyon hittem el, de szerintem azt akarta, hogy legyen egy kis pihenőidőm, elfogadtam. A vacsora és az esti sebkezelés is lebonyolódott, meg az egyéb esti teendők is. Röviddel 8 előtt haza jöhettem. 

Miközben rohamléptekkel jöttem a gusztustalan sötét őszi utcákon, elgondolkoztam, hogy vajon mivel érdemeltem ki a sorstól, hogy ilyen jó emberek vesznek körül. Mindkét ápolónk igazán kiváló, jó szakember és emberileg is igen közel kerültek hozzánk. Amilyen rémhistóriákat olvastam a facebookon ilyen ápolási ügyekben, tényleg szerencsésnek mondhatom magam. A jön-visz-hoz-vásárol kisegítőm is végtelen rendes. Jómagam meg kiálltam  a próbát, legalább is ma, egy viszonylag nyugis eseménytelen napon. Elégedett ember vagyok.

Folytatás

Tegnap hetek óta először éhes lettem délben, így ebédeltem és vacsoráztam is. Tudom, nem rólam szól a mese, de ha én kidőlök mi lesz? Mínusz 9 kiló,elég rozogává tesz. Jó volt tegnap, mert ha tudok enni, talán gyorsan vissza szerzem a kilóimat, ha. Mert ugye a ha mindig ott van. Ha B. nem produkál semmi extra drámát, mert sajnos szokott. 

A dráma nem váratott sokáig magára. Ma reggel, alig, hogy az ápolónő megérkezett, jött a telefon: "gyere át, baj van" B. nincs magánál. Kapkodtam valami ruhát és rohantam. Szerencsére takarítás volt, így rábíztam a hűtőszerelő fogadását, aki 10-2 közt mondta be magát. 

B. valóban nem volt magánál. Nem reagált sem rám, sem az ápolónőre. Próbáltuk vízzel kínálni, de ellökte a kezünket. Nem beszélt, de nem volt stroke-ja. Az arca normális volt, csak a semmibe nézett és nyugtalanul forgolódott az ágyban, már amennyire ő forgolódni tud. Belegabalyodott a takaróba, kihámoztam, erre befúrta a fejét a párnába. Felhívtuk az ügyeletet, de azok azt mondták hívjuk a mentőket. Hívtuk. Közben már felhívtam az egyetlen barátnőmet, aki szerencsére pont úton volt és el tudott jönni. Mint mondta előző este B. felhívta őt telefonon és jót beszélgettek. 

A mentők aztán jöttek én elbúcsúztam B.-tól, mind a hárman azt hittük, hogy ennyi volt az élete. A mentős egy magas nagydarab nagyhangú pasi volt. Kitöltötte a hálószoba ajtaját, jó hangosan ráköszönt B.-ra, aki ettől magához tért. Teljesen normálisan válaszolgatott a mentős összes kérdésére. Mi hárman meg csak álltunk ott tátott szájjal. Vérnyomás, várcukor meg mit tudom én még mi, minden tök normális volt. Mentők el. B közölte, hogy éhes is meg szomjas is. Én mondtam, hogy haza kell rohannom leváltani Elenát. Megígértette velem, hogy vissza megyek és elmesélem, hogy mi volt reggel. 

Utólag kiderült, hogy este szokatlanul magas volt a vérnyomása. Neki általában alacsony, de 170/100 volt ami nála igen magas. Aztán mondta, hogy valamikor nagyon fájt a feje, de aztán az elmúlt. Háziorvos szerint még feljebb ment a vérnyomása és attól fájt a feje.

Tudós ápolónő szerint valami baj van a fejével. Minden esetre elindítottam egy neurológus látogatását. Ő maga felajánlotta, hogy kijön, mikor e-mailben ecseteltem neki a helyzetet. 

Ez egy ilyen nap volt. Jártam mint az inga a két lakás közt egész nap. Este hívott valaki és érdeklődött mit ettem ma. Egy kis almakompótot. Erre elkezdett rábeszélni, hogy próbáljak enni. Nem tudok teljesen ki van száradva a szám. Igyál valami erőset. Erőset soha nem iszom. Végül rábeszélt a sörre. Működött. Megettem a tegnapi rakott kel maradékát. Sajnos 2 órával később már ment a hasam.:-(((

Helyzetjelentés

Folytatom az előző írást. Bandi koponyájával semmi baj nincs. Egy kő legördül a szívemről, de marad így elég.  

Mint kiderült, nem ivott elég folyadékot, a kórházban! Pedig kapott infúziót bőven. Az nem folyadék?  Mindegy a kórházat igyekszünk gyorsan elfelejteni. Bandi kijelentette, hogy soha többé nem megy kórházba.

Kezdtük a napi 8 óra ápolással. Utána én mentem, vacsora stb. Egy hét után rájöttem, hogy én képtelen vagyok minden este viaskodni, de igen, tessék megenni a vacsorát, inni vizet. Nem is beszélve arról, hogy minden este megszakadt a szívem, mikor ott hagytam.Tudom, hogy nem vagyok alkalmas erre a szerepre.

Megbeszéltem az ápolónőnkkel, hogy maradjon ott este nyolcig. Bevállalta. Mivel a szorongás a mindennapi kenyerem, most azon szorongok, hogy a vasárnapra talált ápolónő milyen lesz. 

Ma már volt a gyógytornász is és holnap és holnapután is lesz. Ezután rendszeresen háromszor egy héten jönnek, majd meglátjuk. Nos ezek az én dolgaim. Megszervezni, hogy jöjjenek a segítők, mindig legyen minden amire szükség van. Főzni is kell, ami önmagában nem baj, csak tudnám mi legyen az. Húst nem igen akar enni. Másban meg igen gyenge a fantáziám.

Közben engem délelőttönként leteper a depresszió. Szedem a gyógyszert, de egyelőre csak a mellékhatásait "élvezem". A régi orvosnőm szerint, ma már jobb volt a hangom, a közérzetem nem igazán jó. Ennem kellene de nem tudok. Ma ugyan nagy voltam mert ma este két szelet kenyeret megettem. Sajnos ismerem ezt az állapotot. 27 éve  már átmentem rajta. Csak akkor magamban voltam, a saját bajomon kívűl senkire és semmire nem volt gondom. Más helyzet volt, pl. akkoriban soha nem szorongtam. Most ezt bőven bepótolom. Sajnos még nem látom vidáman a világot.

A helyzet sajnos fokozódik

 Bár az ápolás jól megszerveztem és a második nő valóban jó választásnak tűnik, Bandinak olyan fájdalmai voltak, hogy ismét orvoshoz kellett vinni. Igen vinni, mentővel. Az orvos fáradt volt és rosszkedvű. hogy ne mondjam enyhén bunkó. De felajánlotta, hogy felveszi az osztályra és megpróbálnak tenni valami, egyáltalán nem garantált a siker. OK. Őt felszállították én meg egy véletlenül ara vetődött ismerőssel elmentem a lakásra és össze szedtem amit gondoltam. Korántsem mindent. Nem értek hozzá, igazi magyar, nem magán kórházba, még soha nem kellett mennem. Különben is ebben a szerepben tökéletesen használhatatlan vagyok. Olyan vagyok mint a nyúl, mikor az országúton rávetődik a reflektor. Leblokkolok és kész. Ez nem volt soha titok.

Bandi azóta naponta kap infúziót és kétszer két injekciót is kapott a derekába. Ezzel telt a három nap, majd jött a negyedik, amikor is hirtelen afáziás lett. Tegnap este tapasztaltam, hogy nehezen beszél. Ma reggelre már egyáltalán nem tudott értelmesen beszélni. Ezt az ápolónőnk tapasztalta meg. Természetesen nem engedtél el délben. Gyorsan lemondtam a mentőket és az ebédszállítást. is. 

Ma délután csinálnak koponya CT-t, hogy kiderüljön mi is a baj. Én meg csak ülök itthon és rettegek, magam se tudom mitől  A haláltól igazán nem félek, csak ugye az oda vezető út! Megkezdtem az antidepresszáns szedését, ennek érezhető hatása majd 3 hét múlva lesz. Enni már két napja nem tudok. Ismert depressziós tünet, szilád kaja nem megy le a torkomon. Ma délután képtelen voltam bemenni a kórházba. Egyszerűen fizikailag képtelen. 

Végül is bejött amitől eleve féltem. Ezért akartam öregotthonba költözni, ezért vettem meg a két apartmant. Végül nem voltam elég erőszakos, Bandit nem lehetett rávenni az otthonra. Lehet, hogy nem hitte le, hogy mennyire tehetetlen vagyok ha baj van. Végül is megoldottam. Az ápolónőnk értelmes, hosszú szakmai tapasztalattal. Mindent elrendez helyettem, de a lelkemet nem tudja rendbe rakni.

FRISSÍTÉS!

Ma reggel Bandi teljesen normálisan telefonált nekem. Most várjuk az eredményeket, ha minden ok. haza engedik. Feltehetően túl sok valamit kapott és attól nem tudott bezsélni. Hát majd meglátjuk.

Szervezek

 Pénteken B, szó szerint leesett a lábáról. Már régóta rosszul és nehezen járt, de most közölte, hogy nem tud felkelni, mert annyira fáj. Én aznap gyakorlatilag cselekvés képtelenné váltam, de szombaton megkongattam a vészharangot, mindenhol, amit a neten találtam. Legfőképpen ott, ahol ismertek. Volt is már vasárnapra 10-4 közt egy hivatásos ápolónő. Kettőtől ott volt a szokásos ebédvivőm és azátn jöttem én, estig. 

Hétfőn nyugodtan ébredtem, azt hittem sínen vagyunk, de nem. Kiderült, hogy a nő mondta  a közvetítőnek, hogy ő nem fog tovább ráérni, de ez a közlés valahogy nem ért el hozzám. Mit mondjak ez olyan volt, mintha gyomorszájon vágtak volna. De most, nem kellett vészharangot kongatni, mert jelentkeztek ketten is, sőt még tegnap is volt plusz két jelentkezőm. Az első jelentkező tegnap már meg is kezdte áldásos működését. Ő egészségügyben dolgozott, úgy tűnik nagyon érti a dolgát. B. kifejezetten lelkesedik érte. 

Alig merem leírni, de jelen felállásban 10-2. majd 2-4. és 4-6. van felügyelet. Az utóbbiaj csak felügyelnek. Hattól aztán rajtam a sor, addig amíg kell. Csinálok vacsorát, odakészítek mindent a közelébe, eloltom a felesleges villanyokat stb. No meg persze elmondom a napi híreket meg ami még eszembe jut. 

Természetesen a háttérben is szervezek. Így pl. csütörtökön hatra megyünk, a háziorvosom ajánlotta orvoshoz, privát mentővel. Háziorvosnak azt mondták, hogy már nem fogad új betegeket.:-(

Nem titok, nagyon izgulok. Háziorvos rém rendes, tegnap este kilenc előtt jött injekciót beadni. Akkor még nem tudtam, hogy a délelőtti gondozónő is tudja csinálni. 

Az se titok, hogy pocsékul érzem magam, nemigen tudok enni és megy a hasam, de ez nálam az ilyen helyzetekben teljesen természetes. Sajnos ez a harmadik esetem, de a legkomplikáltabb, miután már nem létezik a Telki kórház és kihaltak körülöttem az orvos barátok. 

Egy tanácsot tudok adni. 70 felett már nem szabad se megállni se ágyban maradni, mert az izmok szinte szemlátomást tűnnek el az ember lábából. Rémes még látványnak is.

Még nincs vége!

 Az utóbbi 3-4 hétben állandóan azt érzem, hogy fejjel megyek neki a falnak. Mindegy miről van szó, semmi nem megy. 

Az egyik projekt a kerekes szék, amit ugye megvettünk. Először nem volt ember, aki megcsinálja a bejutást a kapun + a lekötözési lehetőséget a kapun belül. Utóbbi már 2 hete kész, de akkor az ember elutazott két hétre. Nem mellesleg felvetette, hogy szerezzünk valami engedélyt, a ház lakóitól vagy a közös képviselőtől, nehogy bele kössenek utólag. Közös képviselő nyaralt és október 1 előtt nem állt szóba velünk. Erre írtam és bedobtam egy levelet a lakóknak, 17 postaládába, hogy jelezzék ha kifogásuk lenne. A többség nem jelzett semmit. Négyen bedobták a levélládánkba a beleegyezést, majd előkerült a közös képviselő és újabb 4 lakó, akik részleteket akartak megtudni a dologról. A levélben vastag betűkkel írtam, hogy természetesen a saját költségünkön csináljuk a dolgot. Kértek valami rajzot stb. B rajzolt, én írtam és küldtem. Nem hittem, hogy 1 darab 15 cm. magas lépcső akadálymentesítéséről műszaki rajzot kérnek. Gyorsan jött a válasz, amiből kiderült, hogy ők arra voltak kíváncsiak, hogy a kapun belül mit akarunk csinálni. Jó, megírtuk, hogy már kb. 3 hete ott van, megtekinthető. Közben ezermester Ember vissza jött a szabadságáról, telefon, hogy nincs már akadály, lehet jönni. Aha! a héten nem ér rá majd jövő héten.

De ugye több fronton harcolunk. Ezen a héten megint van fájdalomcsillapító tapasz felíratása. Először a patika, hogy jó lesz-e ha ma érkezik a felhőbe a recept. Utána néznek és rábólintanak. Telefon a körzetinek, ok. fellövik a felhőbe. Ma óvatosságból ismét a patika, hogy minden rendben van-e? Megint egy másik lány volt ott, ezeket úgy váltogatják, mint más a fehérneműjét. Új lány új kívánság. A recepten valami nincs rajta római számokkal. Ismét telefon a körzetinek, új recept a felhőbe. Telefon a patikának, állítólag rendeben van és szombaton mehetek érte. Akkor leszek nyugodt, ha majd a kezemben lesznek a dobozok. 

Úgy szeretnék már valami vidámról, jóról írni, csak lenne már valahol egy picike sikerélményem, de nincs. Várom a tavaszt!

Hülyeségeim c. minidráma sorozat

 B. már a hét közepe óta készült hozzám szombat vasárnapra. Sohase tanulok, ezért úgy képzeltem, hogy délelőtt jön, megfőzöm az ebédet stb. Ehhez képest valamivel dél előtt telefonált, hogy bevett valami csodabogyót, amitől még kicsit kába, majd szól ha ez elmúlik. 

Én meg amilyen rosszul vagyok beidegződve egy óra körül már nagyon éhes kezdtem lenni, az ilyesmi már kicsit idegesít, miután ma már az 56 kilót is alulmúltam. A pörkölt már kész volt, a nokedlit frissen akartam csinálni. Elkezdtem rágcsálni valamit. Aztán, végre jött a telefon, hogy mehetek érte. Gyalog mentem át, mert gondoltam nyugisabb lesz a dolog, ha ott rendelek taxit, mintha odamegyek taxival és az vár, amíg én felmegyek, majd együtt letötyögünk. Így is lett, odaértem rendeltem a taxit, jön 8 perc múlva, remek addigra szépen lemegyünk. El is indultunk, a rolátorral együtt. Remek eszköz, pillanat alatt össze lehet csukni, csak 6,5 kiló, könnyedén a vállamra kaptam, amíg ő bottal és fogódzkodva lement a lépcsőn én bezártam  a lakást és levittem az eszközt. Kérdeztem, hogy minden megvan-e, miközben eszembe jutott, hogy nincs meg a kulcsom, azt hittem benne felejtettem a zárban. Visszarohantam, nem volt ott, akkor jó, lakás zárva. Mire megint leértem, már pont jött a taxi. B. beült, eszközt összecsuktam be a csomagtartóba és mehetünk. 

Megérkezünk, nem találom a kulcsom. Sebaj, B. előveszi az övét, sikeresen bekerekezünk. A lakásban rövid szünet következett. Ezalatt kiderült, hogy az összekészített táskát otthon hagytuk. Én nem is tudtam róla, hogy hozni kellene valamit. Ettől függetlenül hozzá fogtunk az ebédhez, B. boldogan keverte a nokedlitésztát, ülve persze, majd elkészült és végre lehetett ebédelni fél három volt ekkor. 

Miután megettük, leültettem a szófára és én elrohantam vissza a lakására és vásárolni. Kulcsot nem találtam a lakásban. Elég idegesen rohantam haza. Rájöttem, hogy miután én zártam be a lakást, nem maradhatott ott. A kulcscsomó nagy és nehéz, ha leesik hatalmasat szokott szólni, tehát nem valószínű, hogy menet közben elvesztettem. Mielőtt leültem volna írni a főtaxinak, még egyszer végig kutattam mindent és láss csodát, a kabátom zsebében volt a kulcs. Ebből is látszik, hogy a dilim jól fel van turbózva, az ilyen herce-hurcák alatt. 

Ezután nyugis újság olvasás következett volna, de ugye mostanában mindig egyedül olvassuk az újságot, most jó volt, hogy itt volt, tehát hol ő, hol én kezdtem valamit mesélni, amit éppen olvastam. Majd kivonultam a szobámba. Pár perc múlva valami robajt hallok, berohanok, ott fekszik a földön. Nem, nem ő csúszott el, hanem a szőnyeg. Ezen már csak azért húzom fel magam, mert ott volt a rolátor, van  bot, de elindul és kész. Állítólag otthon nem szokott elesni. Minden esetre azt nem látom és nem is hallom.

Most elég nyugtalanul nézek a holnapi nap elé, le akar menni a garázsba a kerekes székére felszerelni a riasztót, majd a sámlin fog ülni, mondja. Én meg főzés helyett ott fogok állni mellette, mert ha a betonon elesik, akkor megint baj lesz. Az igazság az, hogy magam se tudom mi lenne a jobb. Múlt hétvégén totál kifáradtam a déli rohanásokkal az ebéddel, viszont mikor haza jöttem, akkor már nem izgultam. Azt ma minden esetre leszögeztem, hogy szállítást hétvégén csak 12 előtt vagy 4 óra után vállalok. Aztán majd meglátjuk.

Ahol a baj, ott a segítség

Ezt a mondatot sokat hallottam egy már sajnos halott barátnőmtől, mikor valami jövőbeni dologtól aggódtam. Most már tudom, hogy igaza volt. Az, hogy nekem nagyon nehezemre esik elfogadni ellenszolgáltatás nélkül bármi segítséget, már más lapra tartozik. 

Szóval letudtuk, a remélhetőleg utolsó fogorvos túrát is. Barátnőm, aki már haza érkezett a nyaralásból vállalta a szállítmányozást. Sajnos az utolsó fog próba nem lett jó, de a fogorvosunk, aki maga cipelte le mindig a kerekesszéket a lifttől a vízszintig, felajánlotta, hogy a javított kiadással, maga fog eljönni B. lakására. Ezt persze nagyon megköszöntem. Remélem a javított kiadás jó lesz. MInt az orvos mondta, maga fog elmenni a fogtechnikushoz és együtt csinálják meg a javítást. A fogorvos ért hozzá, mert végzett fogtechnikusként kereste meg a pénz a fogorvosi tanulmányaira. 

Szállítmányozó barátnőmön kívűl, jött férjem unokaöccse is, aki a feljutásban segédkezett. Ő mindig mindenben segítségemre volt, mondogatom is neki, hogy a családban barátkozni nem jó ötlet.:-)

Tegnap aztán jött a bérletes hangverseny. A barátnőm nem ért rá. Lennének mások is, de az utolsó percig halogattam, hogy szóljak-e valakinek, mert nem voltam biztos benne, hogy egyáltalán el akarok-e majd menni egyedül a koncertre. Aztán ez is megoldódott, mert az egyik lány, aki a zenekarnál dolgozik, rám írt, hogy nem lenne-e kedvem meginni egy kávét a művészkávézóban és közben megnézhetném a back stage a müpát. Elmentem, megnéztem, még más is csatlakozott hozzánk, szintén háttérben dolgozó. A hangverseny először nagyon muris érdekes volt. Egy holland szerző, hiper modern művét mutatták be, amit Fischer Iván úgy konferált be, hogy mindenki kapcsolja nyugodtan be a telefonját, keresse meg a helyét, senkit se fog zavarni. A mű címe "Szakszervezeti gyűlés". Három dobossal kezdődik, majd egyre nagyobb lesz a zaj, egyenként bevonulnak a zenekar tagjai és játszani kezdenek. A 15 perces mű végére mér mindenki a színpadon van, kották is előkerülnek és változatlanul az az érzés, hogy összevissza játszanak, csak a dobok által adott ritmus változatlan. Most utólag kicsit Ravel bolerójára emlékeztet, csak dallam nélkül.

Ezek után megkaptuk jutalmunkat egy csodás Mozart, két zongorára írt, szonátájával. Ezt egy huszonéves holland testvérpár adta elő. Majd jött a szünet után az igazi hab a tortán, Beethoven 3., eorica, szimfóniája. 

A legvégén kaptam a dupla habot, a lány fijuja, aki szintén ott volt, ragaszkodott hozzá, hogy haza hoz, mert ők úgyis két autóval voltak, a lánynak még dolga volt a zenekarnál, szóval haza hozott. Én m,meg majdnem elsírtam magam, mert mivel érdemlem én ezt meg? Engem a taxi is haza hozott volna.

Rémségek napja

 Ma megint fogorvos volt a program. Taxi előre rendelve, nagy kocsi, mert visszük az összecsukható kerekesszéket is. Akarok menni ki a székkel, nem nyílik a külső garázs ajtó. Felszólok az egyetlen férfi szomszédnak, aki kedvesen közli, hogy az ajtó elromlott és leteszi a kagylót. Megyek előre, hogy vissza hozzam a széket, várom a liftet, hogy legalább a földszintre felvigyem és majd onnan, gondoltam a sofőr segítségével le. Közben "kedves" szomszéd, mégis lefárasztotta magát és szemrehányást tett nekem, hogy miért nem tudom, hogy valami kulccsal ki lehet nyitni a kaput. Mint kiderült, ő tudta hol a kulcs, kinyitotta és én el. 

Ma sajnos nem voltak a lépcsőházban lelkes turista lányok és nagydarab pasi se, így a segítőmmel valahogy feltuszkoltuk a széket a liftig. 

Míg az orvos dolgozott mi kipihegtük magunkat és csendben reménykedtem, hogy majd ma is olyan gyorsan kapok taxit mint kedden. Na erről szó se volt. 18 percig hallgattam a zenét, na meg a biztatást, hogy a robotdiszpécsernél rendeljek kocsit. Sajnos a robotnak nem lehet megmondani, hogy nagy kocsi kell a kerekesszék miatt. Amíg hallgattam a zenét, szép nagy kövér cseppekben kezdett esegetni az eső. Nem volt veszélyes, mert egy fa alatt álltunk, ültünk. Végül jött a taxi és félúton voltunk, mikor majdnem meg kellett állni, mert olyan felhőszakadás volt, hogy a sofőr se látott jóformán semmit. Hozzám jöttünk előbb, reménykedve abban, hogy ilyen nagyon csak nem esik sokáig és én gyorsabban beiszkolok, mint B. segítséggel. Csodás lett volna ha jó a kapu, simán bejöttünk volna taxistól a garázsba. Nálam volt ernyő is, de igen gyorsan kiderült, hogy kocsit tolni és ernyőt fogni egyszerre nem megy. Belöktem a fél kaput, ami nyitva volt és berohantam. Pillanatok alatt csurom víz lettem. A nadrágszáramból csöpögött a víz. Mindegy ledobáltam magamról mindent és szárítkoztam. Közben persze halálra izgattam magam, hogy a "fiuk" hogy áznak bőrig. 

Mint később kiderült, ott állt a víz a ház előtti betonon. Valahogy bementek a zöld gazos részbe a kertbe, ahol még nem volt sár és a bokrok alatt valahogy bejutottak a házba. Mindeközben B. annyira elfáradt, hogy a másik fiú, felrohant a lakásába és lehozta neki a sámlit. Ott pihent egy kicsit, aztán felmentek és szárítkoztak. 

Hab a tortán, hogy miután egyre kellett menni egyikünk se evett semmit, illetve a fiuk valamit reggeliztek, én csak a kávém és a bogyóimat nyeltem le reggel. 

Szóval ellenségeimnek kívánok ilyen napokat   Itt elhalt a computerem. Ezt már az uti comüuteremenírom. Mi jön még ma???

Még egyszer a depresszióról

Óriási érdeklődés kísérte a depressziós bejegyzésemet. Még soha ennyi olvasóm nem volt. Miután tegnap meghallgattam és néztem egy német dokumentumfilmet a témáról, leírom a tanultakat.

Két irányzat van már kb. 30 éve a depresszió kezelésével kapcsolatban. Mindkettőt egy egy professzor képviselte. Az egyik a gyógyszeres kezelés, ami azon alapszik, hogy akinek az agyában kevés a serotonin, az depressziós lesz. Erre sok féle tabletta van, de az alapanyag nagyjából mindnek ugyanaz. Többen is elmondták, amit magam is tanúsíthatok, hogy kezdetben elég kellemetlen mellékhatások vannak, anélkül, hogy valami javulás lenne. Ez, saját tapasztalatom is az volt, hogy 2-3 hétig tart, aztán jön a javulás. Megszólaltattak valakit aki 23 éve szedi az antidepresszáns tablettákat. Nyilvánvaló, hogy bár a másik irányzat szerint ez csak a placebo hatás, de akkor se árt. Az ellenérv az, hogy még állítólag senki se bizonyította tudományosan ezt a serotonin dolgot. 

Az ellenpárt szerint különböző technikákkal kell és lehet gyógyítani a depressziót. Ilyesmik, hogy meditáció, pszichoterápiás csoportok, mozgás, sport egyebek. Mutattak egy fiatalembert aki kórházban volt a depressziójával és biztatták, hogy öltözzön fel és menjen ki futni. Ő a végén azt mondta, hogy 2 hónap kórház után meggyógyult. Egy hölgy lelkessen meditált és mint mondta jól van, igaz közben leszázalékolták a depressziójával. 

Szóval engem ez a második módszer nem győzött meg. Aki volt depressziós, az tudja, hogy az ágyból délben kimászni is komoly megpróbáltatás, nemhogy sportolni kezdjen valaki ilyen állapotban. 

Néhányan panaszkodtak, hogy ha elhagyják a tablettákat, az is szörnyű állapotot okoz. Tény, hogy anno én is hosszan és nagyon lassan hagytam el csak a tablettát, mikor szedtem. Az orvos megmondta, hogy így kell. Nem tudom, milyen orvos az, aki erre nem figyelmezteti a beteget.

Kerekes szék

B-nak fogorvoshoz kell mennie. Kapott 5 időpontot még júliusban.  Már akkor izgultam, ugyanis a fogorvos rendelője a belváros közepén, egy sétáló utcában van. Akkor még a taxitól, ami a sarkon tud megállni, besétált nagy nehezen a házig. Most, hogy két hete, mikor már remekül járt és nagy volt a remény, sikeresen elesett itt nálam, egyszer a lakásban, utána a kapu és a taxi közt az utcán. Azóta alig tud menni 2-3 lépést. 

Pénteken volt a fogorvos. Nagylelkű barátnőm, akinek egy óriási autója van, közölte, hogy ő elvisz minket. Hozott magával egy összecsukható kerekes széket is. Így aztán bekocsikáztunk a városba, ott megálltunk, persze tiltott helyen, ő kikapta a széket a kocsiból B. beleült és én toltam. Nagy régi bérházban van a rendelő. A lépcsőház bejáratánál 1 lépcső. B. kiszállt és beráncigáltam a széket. Igen ám de a liftig 5 darab lépcső van. A ház gondolom tele van turistákkal, jött 3 nagy darab turista lány, felkapták a széket és felvitték a liftig. Fentről jött egy hölgy, az tartotta a liftajtót, amíg én betuszkoltam a széket B-vel együtt plusz még laposra lapítva én is befértem. 

Fent a rendelőben ugráltak a várakozók, tartották az ajtót, hogy be tudjunk menni az ajtón. Lassan sorra került én meg rágtam a körmöm, hogy, hogy megyünk ki illetve le a lépcsőkön. Mikor végzett, telefonáltam a barátnőmnek, aki ki tudja hova ment a kocsijával, mondta 10-15 perc és ott lesz. Kicsit tanácstalankodtam, de az orvos, lelkesen felajánlotta, hogy lejön és segít. Mi be a liftbe, ő gyalog, sikeresen kint voltunk a házból, barátnő jött és haza hozott. Sajnos ideg beteg lettem a gondolattól, hogy a jövő heti két látogatást magam kell csináljam, miután a barátnőm elutazik egy hétre. 

Gondoltam keresek valami maszek taxist, akivel ezt megoldom. Lehet, hogy ügyetlen vagyok keresésben, de nem találtam senkit. Betegszállító nem működik, mert azok nem fognak megvárni és értünk jönni. Szóval marad a taxi, ami oda fele nem probléma, de a vissza út erősen kétes.Fekszik a lelkemen és a kedélyemen ez a probléma, mint egy lidércnyomás. Minden esetre a székhez szereztem egy segítőt,még csak 82 éves és jó állapotban van. Jön velünk és segít. Szeretnék már egy héttel öregebb lenni.

Depresszió

Az idén, szokatlanul korán támad a depresszió. Ma reggel süt a nap, de semmi értelmesre nem tudom elhatározni magam. Délig téblábolok a lakásban. Eszembe jut a drága elme-ideg szakorvos barátnőm, aki ilyenkor mindig felhívott beszélgettünk és végül rám parancsolt, hogy menjek a fürdőszobába majd öltözzek fől. Akkor ő már rég nyugdíjas volt. Egy óra múlva megint hívott és tippeket adott, hogy mit ihatnék, ugyanis akkoriban, néhány hétig szilárd kaja nem ment le a torkomon. 

Most azért nem vagyok annyira rossz állapotban, de jó lenne valaki aki lökdös egy kicsit. Borzasztó nyomasztónak érzem, hogy naponta ebédről kell gondoskodnom. Nincsenek ötleteim, nincs kedvem üzletekbe menni, hogy ihletet kapjak.Rendelés nálam nem működik. Én lennék az elő, aki nem eszi meg az ide hozott és általam melegített ételt. B. se enné meg. Bármit csinálok jobb a hozatottnál. Nyomaszt, hogy mindkettőnknek hízni kellene. 

Sajnos sehol egy kis reménysugár, valami örömre változatosságra. B. egyre rosszabb állapotban küzd a fájdalmak ellen. Biztos látja rajtam a reménytelenséget, ha nem is mondom. Gonosz vagyok. Ha ő elkedvetlenedik, felajánlom, hogy menjünk együtt Svájcba, nem nyaralni, hanem meghalni. Megszervezem, kifizetem, csak menjünk már. De ő nem akar. Nekem nem fáj semmim, de én mennék bármikor. 

Azt hiszem keresek egy orvost és feliratom az antidepresszívát. Kezdetben 1-2 hétig undok mellékhatásai vannak, de utána talán mindenkinek jobb lesz.Reménykedjünk!

HOgy szerez az ember iparost?

 B. megvette az igazán nem olcsó, elektromosan járó kerekesszéket. Alig várja, hogy mehessen vele, de...

A szék egyelőre nálam van a garázsban. Ki kell találni, illetve kell csináltatni valami lebilincselési lehetőséget nála a kapualjban. Hely van, csak nincs mihez kötözni a járgányt. Plusz a biztosítás miatt, jó lenne egy kamera, ami esetleg kiabál ha valaki hozzá nyúl, mármint a székhez. Azt hittük, hogy ugyan már, ez semmi. Aztán elkezdtünk keresni, helyi hirdetőket hívtunk, de nem érdekelte egyiket se a munka. Komoly riasztós cégeket hívtam, írtam e-mailt, de egy héten át se hívtak vissza. Természetesen a neten is kerestünk, de semmi eredmény. Egyre frusztráltabbak lettünk. 

Aztán a múlt héten belefutottam egy ismerős pincérbe. Érdeklődött, hogy vagyunk, mondtam, mi a helyzet. Erre ő felajánlotta, hogy felhívja egy ismerősét, aki persze dolgozik valahol, de mellette biztos megcsinál ilyesmit. Most izgatottan várok, mert holnap délelőtt kell felhívni, akkor kijön és megnézi, de elmondás alapján nem probléma. Kéretik drukkolni!

Járkálok

Nem egészen passzióból, de naponta megyek B.-hoz, annál is inkább mert a legnagyobb kánikula idején, a segítségem elutazott egy hétre. Olyanokat főztem amit jól lehet melegíteni, így csak este 6 után indulok útnak és a másnapi ebédet viszem. 

Ezeken az utakon aztán különböző ismeretségeket kötök. Az első a pados ember, aki kint szellőzik a téren, mert a lakásban túl meleg van, mondja. Vele kapcsolatban már volt szerencsém néhány szintén öreg emberhez is. Én nem ülök ott le soha, rövid fecsely és megyek tovább. Mire vissza fele jövök, ezek már alszanak. 

Tegnap aranyos jelenetet láttam. Ült a fagylaltozóval átellenben egy fiatalember. Kezében két tölcsér fagylalt, előtte egy nagy és egy kisebb kutya. Hátulról közelítettem és azt hittem, hogy a nagyobbik, mindjárt belenyal a fagylaltba, de nem. Az egyik tölcsérhez volt a pasinak egy kis lapkája és azzal kaptak a kutyák szépen egymás után mindig egy kis nyalni valót. Ha láttatok már valaha boldog mosolygós kutyapofákat! Nyilván meg voltak szokva, mert nem tülekedtek, vártak szépen sorukra. Néha a pasi is nyalt a saját tölcséréből, aztán folytatta a kutya fagyiztatást.

A másik kutyásom egy mopszot sétáltat. Szerintem ronda kutyák, de ez a lusta azért jópofa. Itt a házunk előtt enyhén emelkedik az út. Az emelkedő előtt a mopsz lefekszik és nem mozdul. Minden este ugyanott, már tudom, hogy mikor jövök ott fekszik. Gazda, szintén egy pasi, türelemmel nógatja, de ő max. megfordul a másik oldalára és nem indul sehova. Aztán mire haza érek rendszerint behoznak, én se rohanok a lejtőn felfele 30 fokban. Mopsz rettenetesen liheg de gyalogol. 

Bár tényleg szeretem a meleget, de ez most egy kicsit már nekem is sok volt. Ezen a nyáron, már 4 alkalommal aludtam a légkondicionálóval, mert éjszaka se hűlt le a levegő. Tavaly egyszer se volt ilyen éjszaka, 2 éve pedig háromszor. Ma kicsit szomorúan búcsúztatom a nyarat, mert lesz ugyan még némi jó idő, de igazi nyár már nem. Korábban sötétedik is amit már most rosszul viselek. Némi öröm az ürömben, hogy elmaradt minden cécó, különösen a katonai légi-parádénak örültem. mert ha megtartják, biztos arra ébredtem volna, hogy te jó ég, jönnek az oroszok! Ez a múlt század negyvenes éveinek a beidegződése nálam. Látszik, hogy nem volt akkoriban még divat a pszichologikus, aki rögvest kezelte volna a traumáimat.

Vak tyúk is talál szemet

 Három hete úgy éreztem, hogy az új életmód következtében a fejemre szakad a plafon. Hamar rájöttem, hogy valamilyen módon segítségre van szükségem. Facebookos hirdetésemre ketten jelentkeztek, belevágtam az elsőbe. Nagyon aggódtam, hogy mi lesz. Most két hét után azt merem mondani, hogy szerencsém volt. Segítségem egyre jobban kibontakozik. 

B-vel beszélgetve remek képességei jöttek elő. Eredmény: Már volt pedikür, manikür és mindennek a betetőzésére még meg is nyírta. 

Ma az ilymódon felújított Emberemhez ballagtam át 6 után, mert akkor már van árnyék. Mellesleg, sajnos szemlátomást rövidülnek a napok.:-(

Iyen mindennapi látogatásra nemigen szoktam kirittyenteni magam. Annál inkább meglepett ami történt. Jött szembe egy átlagos ötvenes férfi. Megállt előttem kicsivel. "Üdvözlöm hölgyem" én csak néztem. Próbáltam rájönni, hogy talán ismerem de nem. Mondtam én is, hogy üdvözlöm. Erre a következőket mondta: Engedje meg, hogy meghajoljak az eleganciája előtt. Nem kicsit voltam meglepve, miután semmi elegáns nem volt rajtam. Kérdezte, hogy a jazz koncertre megyek-e. Mondtam, hogy nem és szépen mentünk tovább, ki ki a maga útján. 

Mit mondjak, ilyesmi fiatalabb koromban se esett meg velem.

Hova züllöttem?

 B. iPadjén kerestem és végül sikeresen megtaláltam és beállítottam a klubrádiót. No és mit hallok, Bolgár úr műsorát! Utoljára Emberem, 18 éve meghalt, hallgatta ezt a műsort délutánonként. Na és mit idéz éppen, az elhíresült beszédet. Még hozzá azt a részt, amit eddig én nem láttam, miszerint majd vigyázzunk, mert majd jönnek nyugatról a menekültek. Keresztények és mások, majd akkor nagyon vigyázzunk, hogy kiket engedünk be.Meg kell majd védenünk a nyugati határainkat is! Megmondom őszintén, az eszem megáll! Igazán nem szoktam foglalkozni a vezetőnkkel, miután kilátástalan szélmalomharc lenne. Sajnos olyan nép tagja vagyok, akik ezt 4 évente megválasztják. Ez van sajnos. A rádiót sürgősen kikapcsoltam, megyek vissza a nyugodt életembe.

Más

Ma kirándulást szerveztem. B.-nak a francia konzulátusra kellett mennie, hogy bebizonyítsa, hogy még él. Szerencsére ezt itt Budán lehet intézni. Extra telefonon tisztázta, hogy létezik ott egy lift. Tavaly még felmászott az elég rémes lépcsőn. Megnyugtatták, hogy van lift is. A hely a Francia intézet, egyik sarka, külön kinti bejárattal. Időpontra mentünk, illetve taxiztunk. Az extra kinti lépcső mellett van valami építmény, ami liftnek néz ki. Nem lift. Letámasztottam ott szegény embert, aki majdnem kiesik a ruhájából, annyira lefogyott. Bementem az épületbe, kérdezősködtem, valaki megmutatta a liftet, Visszamentem B.-ért és benavigáltam a lifthez. Felmentünk, ki volt írva az ajtóra, hogy ott csak mozgásukban korlátozottak, tolószékesek és babakocsisok mehetnek be. Csöngettünk, többször, sehol semmi. Odavittem az ajtóhoz egy széket, hogy leülhessen, majd lementem, kimentem, felmásztam a lépcsőn és ott csöngettem. Ki is nyílott az ajtó. Kiderült, hogy ezt a csengőt hallotta az ügyintéző hölgy, de  a másikat csak az őr hallja, aki kitudja hol volt. Végül előkerült, majd miután becsukódott mögöttem az ajtó, kinyitotta a másikat. Ezután 5 perc alatt elintézték amiért mentünk, majd az őr kiengedett, hívtam a taxit, kész. 

Régi szép idők, mikor még a Lendvai utcában volt a konzulátus. Simán oda lehetett menni, a végén már volt ellenőrzés, de semmi vész. A szép öreg villa földszintjére néhány kényelmes lépcső vezetett csak fel.

Mindegy nemsokára megyek a svéd konzulátusra, ami egy nagy irodaház 4. emeletén van. Lent megnézik a személyi igazolványomat, aztán mehetek a lifthez, majd egyenesen be az ügyintézéshez. Bécsben a a svájci konzulátusra szintén. Szerencsére az amerikaiak már nem követelik meg a személyes megjelenést, mert az oda bejutás egy horror. Nem is beszélve a dühömről, ami annak láttán önt el, hogy tönkretették az egész teret maguk körül. Tankcsapdák és egyebek a város közepén.

NYÁR!

Ma délben pizzafutárt játszottam, B.-vel megegyeztünk, hogy ma pizzát ebédelünk. Oda fele taxival mentem, de haza úgy kettő után már gyalog indultam.  Mint utólag megnéztem 37 fok volt árnyékban, de nekem többnyire napos utcán kellett jönnöm.

Hirtelen beugrottak a régi szegedi nyarak. 1942-43 nyarán, ebéd után apámmal indultunk az újszegedi uszodába. Kb. ilyen meleg van az emlékezetemben. A lakásban is ez volt, délnyugati fekvés, nagy ablakok és legfelső emelet. Természetesen a hídon se volt árnyék. Apám, szintén természetesen nyári öltönyben. Lassan mentünk. Akkoriban senki se sóhajtozott, ha nyár volt, akkor meleg van és kész. Néha jött nagy zivatar, dörgés villámlás, aztán szivárvány és folytatódott a nyár, zavartalanul. 

Apámnak volt baráti társasága, üldögéltek az árnyékban és beszélgettek. Velem nem volt gond. Úszni már tudtam és mint amolyan magának való gyerek, órákat elvoltam a vízben egyedül. Mikor már a víz beráncosította az újaimon a bőrt, akkor kijöttem, leültem és bámészkodtam. Néha 6 óra fele, kijött anyám is, tolta húgom őnagyságát a kocsiban. Szép békés nyarak voltak, legalább is nekem. 

1944 nyarán a tanyán voltunk. Minden új és érdekes volt. A közelben bérelt egy baráti házaspár is tanyát. Nekik volt egy talán 2 évvel fiatalabb lányuk, azzal kóboroltunk  kukoricásban meg ettük a gyümölcsöket a fákról. De mindent felülmúlt a közeli kis szikes tó, amiben lehetett úszkálni. Igaz néha csíptek a piócák, de a lubickolás kedvéért eltűrtem. 

1945 nyara már megint Szegeden talált, Persze nem volt uszoda meg semmi. A Tiszára nem engedtek ki egyedül. Viszont a körülmények miatt néhány iskolatársam szintén otthon volt és remekeket játszottunk a kicsit bomba érte Horthy kollégiumban. Annál jobb játszóteret máig se tudok elképzelni mint az volt. 

Ostrom után, azt hiszem soha többet nem voltam az uszodába. Apám állandóan úton volt, szó se lehetett semmilyen szórakozásról. Akkoriban vasárnaponként bepakoltunk az autóba és kimentünk a Tisza partra. Apám szerzett valami engedélyt, hogy ráhajthatott a gátra, majd onnan le egy teljesen elhagyatott füzesbe. Velünk jött mindig egy barát házaspár. A nagypapa által gyártott sütőn flekkent sütött anyám. Eleinte csak mi voltunk, 4 felnőtt és két gyerek, de aztán híre ment a finom flekkennek és jöttek a barátok. Ki felevezett odáig, mások biciklivel, szóval szépen össze verődött a társaság. Miután a sütő nem volt túl nagy, órákig tartott a sütögetés. Inni való is volt, főleg víz és jégkockák termoszban. Sajnos a part iszapos volt, de azért mindenki úszott egyet a Tiszában. 

Ha fent voltam Pesten a nagymamánál, akkor egy nálam idősebb rokon lánnyal jártunk a Széchényi fürdőbe. Akkoriban nagyon szép volt. Az egyik épület teljesen be volt futtatva valami zölddel, amitől szinte üde lett a hely. A rokon lány ott ismerkedett meg, későbbi férjével, aki akkor még orvostanhallgató volt. Én meg egész úton haza fele dohogtam, 13 évesen, hogy nyilvános helyen nem ismerkedünk! Ígérgetem, hogy ha még egyszer ilyet csinál, megmondom a nagymamának. Ebből végül is hosszú házasság és két gyerek is lett. Sajnos már senki se él közülük.

Új élet

Nem érzem jól magam ebben az új szituációban. Számomra őrjítő a gondolat, hogy ezentúl itt ülök magamban a lakásban és olvasok, internetezek, esténként szintén magamban nézem a tv-t. Pedig ez most a perspektívám. 87 évesen már jövő nincs csak a múlt és a keserves jelen. 

Voltak hosszú éveim, mikor teljesen egyedül éltem, de akkor tudtam még generálni magam köré társaságot. Ma már nem él senki, az én generációmból. Fiatalabbakhoz meg nem jutok hozzá. 

Az utcám alsó végén van egy árnyas pad. Azon üldögél többnyire egy ember. Még B.-vel voltam, mikor ő elkezdett beszélgetni az emberrel. Most, hogy sokat járok ott, mikor megyek B.-t nézegetni, én is beszélgetek vele. Kiderült, hogy 82 éves, teljesen egyedül él. A 8 testvérből vele együtt még négyen élnek. 44 évet dolgozott az építőiparban. Ijesztően kevés a nyugdíja. A környék házai előtt söprögeti járdát, mert szereti a rendet. Ezért kap néha pár ezer forintot. Süt, főz, sőt még befőz is magára. Sajnálatos módon villannyal fűt. Ez most kicsit elgondolkoztatja. Bevallom irigylem, hogy nem zavarja a magány. 

Tegnap délután, mikor mentem át B.-hoz, hátulról sütött a nap és már hosszú árnyat vetett. Megláttam egymagam árnyékát, komolyan mondom hogy fizikai szíven ütést éreztem. Dunedinben sokat sétáltunk a tengerparton és mindig néztük, hogy már milyen hosszú az árnyékunk. Tegnap ez a magányos árnykép szörnyű volt.

Féljünk!

 Az elmúlt napokban, ahányszor egy magyar híroldalra tévedek, mindig nagy vastagbetűs cím fogad, miszerint most jön valami nagyon rossz. 

Politikusaink nagyon jól tudják, hogy félelemben kell tartani a népet, mert aki fél az egyúttal meghunyászkodik, nem lázad, nem csinál semmit csak fél és rémképeket fest magának. 

Miután szerencsésen túléltük a covidot, tudható volt, hogy gazdaságilag igen nehéz korszak fog kezdődni. Két év teljes kiesés a termelésben csak a földre döntheti a globális gazdasági életet. Természetesen nem számított senki Putin agymenésére és az ebből következő háborúra. Ilyen körülmények közt, én azt várnám el az összes médiától, hogy valami olyasmit mondjanak, hogy bizony össze kell mindannyiunknak szedni magunkat. Az állandó gazdasági fellendülés bizony megakadt, de majd közerővel megoldjuk. Ebben én magam hiszek is és ha ez lenne a közszellem, mindenki tudna lassanként hinni benne. Ugyanúgy, mint ahogy most mindenki a rémségben hisz. 

A tömegpszichózis minden irányba tud hatni. Okosabb lenne ma a pozitívabb irányt követni. Persze lehet, hogy akkor nem követnék olyan jámboran a vezért az emberek. Neki pedig személyes érdeke fűződik a jámbor tömeghez. Érdemes lenne gondolkozni egy kicsit.

Új életet kezdtem, sajnos

 Ezt a bejegyzést egy hete írtam. Közben úgy tűnik, hogy bevált az új  munkaerő. B. rögtön összebarátkozott vele. A nő főz is, akár káposztás tésztát is, meg bevásárol neki amit kér. 

Amúgy többnyire én főzök. Sajnos én egy kifejezett húsevő vagyok, B viszont szereti a tésztákat és a főzelékeket. A mai lecsó nagy siker volt. Szóval majd valahogy elleszünk. Én ha nem is cipekedek ide-oda, minden nap átszaladok, mert látni akarom, hogy s mint van. A computerét tegnap visszaállította a szakember és most majd felújítja a 18 éves gépet. Minden megy mendegél valahogy, de nekem nagyon hiányzik a régi életem.

 16 éve remekül bevezetett életmódunk B.-vel nem fenntartható. Miután ma volt 92 éves, a lábai nem akarják már az ide oda sétálást. Most ott tartunk, hogy csak pénteken jön át, hétvégére. Ez ha nekem nem is jó, de akceptálom. Sajnos most az én feladatom, hogy otthon is el legyen látva. 

Ismerősök mondták, hogy forduljak az önkormányzat szociális részlegéhez. Mint kiderült elköltöztek a közelemből, de telefonon sikerült valakivel beszélnem. Valami főnöknő vissza is hívott. Elmondtam, hogy a feladat  az, hogy valaki innen átvigye az ebédet, mert én se vagyok már annyira fitt, hogy bevásárlás, főzés, egyéb ügyintézések, orvos, patika, egyebek, mellett még oda vissza rohangáljak az ebéddel. Ezután én nem érdekeltem a hölgyet, csak "a bácsi" adatit kérte. Én meg arra kértem, hogy ne bácsizzon, van az úrnak neve. Persze azt, hogy X úr nem tudják sokan még ma se kiejteni a szájukon. Köszönöm szépen az u.n. szocializmusnak. Szóval tudomásul vette, hogy a keresztnevén emlegesse B.-t. Miután megkérdezte hogy mikor és hol született, az volt a következő kérdése, hogy az önkormányzat étkezdéjéből származó ebédet nem eszi meg? Közöltem vele, hogy ez nem kérdés. Amíg én főzők neki, addig azt fogja megenni. Mindezek után abban maradtunk, hogy majd jelentkezik és kimegy környezettanulmányra. Nos ebből se lesz semmi, mert őt nem érdekli, hogy rajtam mivel tudna segíteni. Mondtam, hogy nem ingyen szolgáltatást várok, de ez nem érdekelte. 

Még nem tudom, hogy szerencsém van-e, de feladtam egy hirdetést a facebookon és ketten jelentkeztek. Az egyik már csütörtökön kezd. A másikat még fel kell hívnom, hogy ne jöjjön. 

Az én nehézségem, hogy pl. én gyümölcsöt alig eszem, ő viszont nagyon szereti. Itt a közelben van egy piac. keddenként. Így ma reggel is mentem, vettem vagy két kiló különböző gyümölcsöt és elvittem hozzá. Ezek után hazajöttem, megfőztem a paprikás-csirkét és nokedlit, átvittem hozzá. Ehhez jött ez a mosókonyha idő, eléggé elfáradtam. Miután ezt ő nagyon szereti, mindjárt két napra valót vittem.  De holnap el kell mennem egy hosszabb bevásárlásra, megvenni mindazt, amit itt a szomszédban nem kapok meg. Mit mondjak, nem ilyennek képzelem a szép öregkort. 

Mindezek mellett a lelkem nagyon beteg. Végül is egy több mint 50 éves életmódomtól is búcsúzom a korom miatt. Nincs több utazás. Ez nekem olyan fontos volt, hogy 30 évesen feladtam miatta a hazai kényelmes életemet. Azután arról szólt nálam az élet, hogy hova utazom legközelebb. Természetesen amíg dolgoztam ez nagyon behatárolt volt. De azután tényleg nem volt más életprogramom, mint az utazásaimat szervezni. Ennek most már vége. Én se bírom már az utakat. Be kell fejezni, ezt tudom az eszemmel, de az érzelmeim még nem vették tudomásul. Ezt a gondolatot megszokni, nehezebb mint a távetetés.

Hallgatom + olvasom a híreket

 Németországban tegnap 5 évre elítéltek egy 101 éves férfit. Az illető fiatal katonaként valamelyik koncentrációs lágerben volt őr. 

Szerintem több mint 70 év után, már le lehetne zárni ezeket a dolgokat. Lehet, hogy tényleg akart ott őr lenni, lehet, hogy oda küldték. Látta mi történik, persze, hogy látta, de mit csináljon?  Leszármazott szerint meg kellett volna tagadni a szolgálatot. Normális az ilyen? 

Ez olyan mint mikor a mai fiatalság, ha hall arról hogyan is éltünk itt Rákosi alatt, megkérdezi, hogy miért hagytátok? Mert az ÁVO-nak lehetett azt mondani, hogy nem, szerintük!

A svédek és a finnek, kérték a felvételüket a NATO-ba. Ez különösen a svédeknél nagy szó, mert 250 éve nem voltak benne semmiben. A második világháborúban is megtartották a semleges státuszukat. Szerencsére mindenki megszavazta a felvételt tegnap. Eredetileg Erdogan akart vétózni, de azátn megkapta amit akart, több feltevés is van, hogy mit, de végül is ő is rábólintott. Attól félek, hogy ezen Putin felizgul. A NATO most nagyon beerősít. Eddig 40ezer katona állomásozott, mostantól 100ezer lesz. Plusz az amerikaiak a lengyeleknél kiépítenek egy teljes katonai bázist. Ezt már régóta akarják, csak Putinra való tekintettel nem csinálták. 

Amerikában folytatódnak a meghallgatások a kapitol elleni roham miatt. Egyre több a terhelő bizonyíték Trump ellen, hogy tudatosan lázította fel a mobot. Sajnos nem merem hinni csak remélni, hogy lesz ellene vádemelés és el is ítélik.

Utazunk 2. rész, folytatás

Jött az idegen vezetőnk és közölte, hogy Igor Levit előző este félbeszakította a programot, teszt, koronavírus. Szerencsére az első, estre találtak valakit, aki pont tudta Gerswin zongoraversenyét játszani, így a zenekari koncert meg lesz tartva. A következő, szólóest,elmarad. Gondoltam, mi jön még? 

Ültünk és vártunk, aztán érdeklődtem, legyek türelemmel, mindjárt stb. Végül kiderült, hogy elromlott a lift. A szoba a 2. emeleten, de irtó magas emeletek voltak, egy régi ház. Jómagam felmásztam, a csomagunkat felvitték közben. Kidobáltam néhány ruhát, hogy ne gyűrődjön. Benéztem a minibárba teljesen üres. Lementem és közöltem, hogy üres a minibár. Ja azt már nem csináljuk. Kezdett elborulni az agyam. Mégis Zürich, 4 csillagos szálloda! Üldögéltünk étlen szomjan. B. evett a repülőn, de én a fájós hasammal nem mertem enni, szóval kora reggel óta egy félbögre tejeskávé volt minden, amit fogyasztottam. No meg  a repülőn, egy narancslé. Három után felhívtam az idegenvezetőnket. Ezután ő beszélt a személyzettel, azok mondták neki, hogy a menedzser majd jön és intézkedik. 

A szálló két egymás melletti épület volt, de csak a földszint volt egyben. Fent teljesen külön volt minden. A másikban működött a lift. Többször kérdeztem, hogy nem lenne-e ott esetleg egy szoba? De szerintük nem volt. Miközben vártam a menedzsert hirtelen nagy mozgás lett. Jött valaki, elnézést kért és a másik pasival együtt felkalauzoltak minket a működő liftes szárnyban egy 5. emeleti szobába. Körben balkon, kilátás a tóra, szóval maga a csoda. Említettem, hogy víz is kellene a hűtőbe. Perceken belül hoztak 6 behűtött üveg vizet. Sűrűn kérték a bocsánatot és reménykedtek, hogy megfelel a szoba. Mindenki külföldi volt, nem tudom milyen kézben van ez a szálloda. A főnök szerűség se németül se angolul nem tudott túl jól. Kérdeztem is a vezetőnket, hogy milyen nemzetiségű, de kiderült, hogy ő valaki legfőbb főnökkel beszélt, angolul. Minden esetre Svájc tökéletességével kapcsolatos hitem kicsit megrendült. 

A hátralévő program simán ment. A hangversenyterem amire kíváncsi voltam, gyönyörű lett a felújítás után, a hangverseny nagyon jó volt. Az üres esténket remekül töltöttük a szép szobánkban, néztük a tv-t. Az opera előadás hipermodern volt. Szerintem a Figaro házassága amúgy is elég hosszú, hát még ezzel a rendezői agymenéssel. Ott is hagytuk. Nem mellesleg elég meleg volt bent. A tervezők, azt hiszem, elképzelni se tudták, hogy Zürichben ilyen meleg tud lenni. 

Második nap egy igazi öreg 1780 körül épült céhházban volt. Nos, ott se számoltak a meleggel. A különterembe be volt állítva egy ablak alá egy igazi klíma, a csövek a résre nyitott ablakon vezettek ki, a kinti egységhez. Egyértelmű szükségmegoldás volt. Nem tudom, hogy fogják megoldani rendesen, mert eredeti öreg ablakkeretek vannak és faburkolat mindenütt. 

2 nappal haza érkezésünk után kaptam e-mialt az utazási irodától, hogy teszteltessük magunkat, mert a vezetőnknek komoly tünetei vannak és pozitív a tesztje. Sajnálom szegény pasit így a szezon közepén. Írja, hogy 10 napja pozitív a teszt és fekszik, nem tud csinálni semmit. Persze háromszor oltva van meg minden. 

Talán nem is nagy baj ez a kicsit zűrös utazás, nem fáj annyira a szívem, hogy ezzel vége az utazásoknak.

Utaztunk első rész

 Hihetetlenül ideges voltam és végül már féltem is ettől az úttól. Pedig sokszor megtett út volt Bpest-Zürich, semmi volt nekem, rengetegszer megjártam csak repülővel is. 

Most persze más. B. lábai. Minden esetre asszisztenciával rendeltem a jegyet, ami igen bölcs gondolat volt részemről. Úgy tünt, hogy nagyon nyugodt indulás lesz. Nem túlzottan korán. B. otthon pakolt, oda rendeltem a taxit, én pedig itthon tényleg teljes nyugalomban és átgondolva mindent be tudtam csomagolni. 4 nap nem nagy eset, persze ebben volt két hangverseny és egy opera premier és a Zürichben teljesen szokatlan 30 vagy több fok. 

Előzmény, csak hogy ne legyek annyira nyugodt. Pénteken indultunk és én szerdán lementem a pincébe az ottani mélyhűtőből hoztam fel borsót. Csütörtök délután B. lement valamiért a pincébe és megállapította, hogy a mélyhűtő ajtaja kicsit nyitva van.A mélyhűtő villogott és csipogott, szóval totál leolvadt a 24 óra alatt. 

Az alsó fiók, ahonnan én kiszedtem a borsót kicsit nehezen járt és én azt hittem, hogy sikerült rendesen betolnom, de valószínűleg mégsem. Mondanom se kell, hogy rám tört a harci idegesség, hascsikarás meg minden. B. újra indította a csipogó villogó masinát. Éjfélkor még lementem nézni,hallgatni 4 fokot mutatott. Másnap reggel indulás előtt, már nem szólt csak villogott. Mire hazaértünk már a normál -20 fokot mutatta. Ami benne volt kuka, de örülők, hogy maga a masina túlélte a dolgot. 

Szóval szó szerint hasfájósan indultunk. Az asszisztencia működött, persze a túlbuzgó letapogató nő, még a frizurámba is beletúrt, hátha ott egy bomba. Tényleg megalázó amit művelnek az emberrel. Józan észnek nyoma sincs. Ugye az egész cirkuszt az amerikaiaknak köszönhetjük. Náluk már ezelőtt 10 évvel se kellett pl. a cipőket levenni, itt viszont még most is kell. Nekem egyszerű, de B.-nak kifűzni befűzni, nem annyira egyszerű. Arról sikerült meggyőznie a kiszolgálókat, hogy a nadrágszíját ne kelljen levenni, mert az még egy extra cirkusz. Végül autóval kivittek minket a géphez, ahova saját lábunkon felmentünk és boldogan lezökkentünk a helyünkre.Mindenki más aztán jött, végül becsukták az ajtót, na vége megyünk!

Nem mentünk, vártuk, hogy Zürichben nyugalom legyen. Aztán a repülőút remek volt. Tiszta idő, szép nyugis egy óra és már szálltunk is lefele. Meg kellett várni, amíg mindenki lekászálódik, aztán mehettünk a várakozó tolókocsikhoz, majd át, autóba és a csomagkiadáshoz. Újabb tolószék és várakozás, megjöttek a csomagok, vittek a taxihoz és mehettünk a szállodába. 

Fél kettőkör a szállodában voltunk, ahol azzal fogadtak, hogy kész a szobánk, csak egy pillanatra üljünk le és jönnek értünk. Mi ugyan ebédelni akartunk menni, de ha kész a szoba, akkor gyorsan lepakolunk és valami könnyebb ruhát veszünk fel, miután 31 fok volt. 

Folytatás következik.

Moldova 2.

 Indulás előtt kikaptam a polcról egy kis Moldova könyvet. Nem szeretek a repülőn e-bookot olvasni, mert áttenni repülő módba, aztán elfelejtem vissza tenni, nem találja a wifit stb. Szóval ez tűnt egyszerűbbnek. Örültem is neki, mikor a repülőn ültünk egy órát, mert még nem lehetett felszállni a zürichi légtér túlterheltsége miatt. Olvastam, olvastam, de nem voltam elragadtatva. A könyv hetven valahányban jelent meg, nyilván az akkori életben nagyon időszerű, sőt talán mulatságos is volt. Most már, nekem, nem volt mulatságos csak unalmas. Szerintem túl volt karikírozva az egész. A könyv címe: Titkos Záradék, tulajdonképen novellák vannak benne.

Majd előszedem a 40 prédikátort is, Emlékeimben nagyszerű könyvként él, az összes többi Moldovával együtt. Remélem nem fog számomra kiderülni, hogy Moldova csak az adott időben tudott annyira népszerü és jó lenni. 

Kíváncsiságból belehallgattam egy Hofiba. Azon még most is tudok jókat nevetni. Nos, majd meglátom.

Az Istenek Alkonya

 Az idén megint megrendezésre kerültek a Wagner napok. Ezért örökre hálás vagyok Fischer Ádámnak, aki az egészet, már elég sok éve, kitalálta és azóta is lelkesen csinálja. 

Az utolsó, covid előtti nyáron, elhatároztam, hogy az eddig csak darabonként látott Ringet egyben meghallgatom. Erre egyszer már közel 50 éve volt alkalmam Stockholmban, de akkor nem igy egymásutáni napokon, hanem kicsit szétszórva adták az operában. Szóval 3 éve, mentünk. Az első este Rajna Kincse még egy kis könnyed este volt. Igaz szünet nélkül valamivel több mint 3 óra, de csak ennyi. Második nap már komoly volt, délután 4-kor kezdődött a Walkür és csak 10 után volt vége, két hosszú szünettel. Harmadik este hasonló hosszban Sigfried. Negyedik nap az Istenek Alkonya. A második felvonás után besokalltam és haza jöttünk. Mondtam rögtön, hogy jövőre meghallgatjuk az egészet. Ezután volt 2 év covid szünet. Na de az idén akkor tényleg. 

Nem bántuk meg. Csodálatos előadás volt, remek hangú énekesekkel és a zene... Sigfried halálakor komoly szívdobogást kaptam.Nincs még egy zene, ami ennyire felemel, elröpít és végül szívet dobogtat mint amit Wagner írt. Persze jó volt a zenekar is, a magyar Rádió zenekara játszott és az énekkar, ami szintén a rádióé volt plusz még egy valamilyen kórus, hogy jó erősen szóljon. És jó a müpa akusztikája az ember tényleg benne űl a zenében. Persze díszlet nincs, de a modern technikát igen ügyesen használják. Filmen remekül úszkálnak a Rajna lányok. 

Müpa vezetősége is rájött talán közben, hogy nem kell a termet 18 fokra hűteni, mint 2 évvel ezelőtt. Akkor sokkal melegebb nyár volt, de bent meg lehetett dermedni. Most nagyon kellemesre volt hűtve a terem. Ez is hozzá járult a jó érzéshez Mindent össze vetve egy nagyszerű este volt és egy csodálatos élmény. Hálás vagyok a Sorsnak, hogy ilyesmiben lehet még részem. .

Morbid gondolatok

 Vasárnap reggel, B-vel heverésztünk az ágyban. Aludni csakis egyedül, külön szobában szeretek, de a heverészés az más. Ilyenkor lehet képtelen gondolatokat kergetni. Miután megegyeztünk, hogy remekül érezzük magunkat, de azért majd idővel fel kellene kelni, mondtam, hogy most lenne jó, ha egyszerre megállna a szívünk. Csend. Majd mondom tovább. Most mégse jó, mert be van kapcsolva a riasztó, bezártam az ajtót és benne hagytam a kulcsot. Nyár van meleg, igaz nyitva vannak az ablakok, meddig tartana, amíg érezni lehetne a szagot és betörnének a lakásba? Kedden van takarítás. Ha nem nyitok ajtót és telefonra se reagálok, a lány tudná, hogy valami baj van, de kihez fordulna? Magam se tudom, hogy kihez fordulnék. Azt hiszem jobb lesz, ha felkelünk és megfőzőm a kávét.

Moldova

 Meghalt Moldova György, kortársam. Emlékezetem szerint kora svájci éveimben kaptam az első könyvet tőle. Negyven prédikátor, nagyon tetszett. Termékeny író volt. Mint tegnap utána néztem, minimum 1 méter könyvem van tőle a polcon. Persze mind olvastam, nem is olvastam, faltam a könyveit. Barátok megvették, amint megjelent tőle valami. Több dedikált példány is van. Megdöbbentett, hogy milyen primitív aláírása van. Persze ő is, mint én, zsinórírást tanultunk kötelezően az iskolában. Én inkább elhagytam ezt mint ő. Végül is a sok könyvből csak az elsőre emlékszem, meg a vasútról irt szociográfiájára. Azt is izgalmasan tudta megírni. Jó író volt, olvasmányos, szerintem. Nem értek hozzá. Nem emlékszem, hogy valaha is olvastam volna valami kritikát róla.

Lelkesedésemet akkor vesztettem el, mikor már itthon, tehát bőven rendszerváltás után, hallottam vagy olvastam egy nyilatkozatát. Nos az, hogy vér kommunista még elég gyengéd jelző volt ezután őrá. Nincs időm újra olvasni, legalább is  művei egy részét. Jó lenne tudni, hogy ha ennyire kommunista volt, mi nem tetszett neki az akkori rendszerben? Vagy ennek a vad kommunistaságának köszönhette, hogy engedték magukat kritizálni az akkori uralkodók? Kádár éráról van szó, ami csak látszólag volt szabad. 

Aztán még egy teljesen profán kérdés. Tudtommal még mindig írt és nyilván ki is adták a könyveit. Ebből már régen is elég vagyonos lehetett. Mit tett a pénzzel? Jó kommunista módján, kiosztotta a szegényeknek? Nagyon jól esne megtudni, hogy alapítványt csinált jótékony célra. Akkor talán helyre billenne a lelkemben az emléke.

Elkeserítő

 Mielőtt a tárgyra térnék, szólok, hogy sajnos a blog nem enged a kommentekre válaszolni. Mások is panaszkodnak, nem az én hibám. Kérdésekre szívesen válaszolok a bogaramkukacymail.com emailen.

Most jön a keserűség. Már 3 hónapja tart a az ukrán háboru. Az első perctől fogva úgy éreztem, hogy ami történik nekem már mind nagyon ismerős. Egyidejűleg féltem, hogy a vége az lesz, mint nálunk volt kicsiben 56-ban.  Aztán reménykedtem, elég sokáig. Pár napja tudom, hogy az első megérzésem volt a jó. Segítség volt, de nem akkor és nem annyi ami kellett volna. 

Ameddig tartott az ukránok sikeres ellenállása, addig P. nem tárgyalt. Nyugaton meg egyre másra jöttek az ötletek, hogy jobb lenne ha az ukránok feladnák. Nos ezek akkor jöttek, mikor P. belengette, hogy majd jön az atom. Gondokozó ember tudja, hogy nem fog jönni, de azért pánikot és félelmet kelteni ez kiváló fegyver és ki ne tudná ezt jobban, mint egy volt KGB tiszt. 

A Kremlben már gondolkoznak, hogy talán mégis megint alaposan le kellene támadni Kievet. Erre talán már nem fog sor kerülni. Europa két legnagyobb országának államfői tegnap 80 percet beszéltek P.-al. Gondolom megállapodtak, hogy fél Ukrajna ővé lehet, csak engedje ki a hajókat a gabonával, mert különben majd jönnek az éhség elől menekülők, na meg az olaj és a gáz is jó lenne még legalább néhány évig. 

Remélem már nem kell megélnem, amikor a nagy orosz birodalom bekebelez minket még egyszer. Csak tudnám miért megy politikusnak sok gyáva ember?

Testsúly

Elhízva soha nem voltam, de régóta ügyeltem rá, hogy ne is legyek. A napi mérlegre állás nálam rutin.  Évek óta harcoltam a plusz két kilómmal, de nem ment le. Aztán tavaly előtt a kedvenc doktornőmnek feltünt a labor leletemben a kortizon. Meg is mondta mit szedjek és milyen mennyiségben. De nem történt semmi. Egyév múlva, miután a kortizont még mindig magasnak találta, megduplázta a mennyiséget. Ennek most már fél éve kb. Hipp hopp lement a két kiló meg még kettő is. Mondhatnám, hogy 25 év előtti verseny súlyomnál vagyok. Most önként vissza tértem a régi mennyiségű bogyó szedésére. Tartom a verseny súlyomat, anélkül, hogy vigyáznék. Nyugodtan elengedem magam, eszem néha süteméynt és nyáron jön a fagylalt is, amiről évekig lemondtam. 

Mit is jelöl a hozzáértőknek a kortizon? Azt, hogy koromnál fogva lelassult az anyagcserém. A recept nélkül is kapható bogyó ezt pöstörgeti egy kicsit. Nagyon hálás vagyok, hogy össze hozott a sors ezzel a doktornővel, mert mást is észre vett már régen, minek következtében sokkal jobb lett az életérzetem. A legegyszerűbb a vészes D-vitamin hiány volt, amire magam is gondolhattam volna, miután totál abba hagytam a napozást. Nem gondoltam rá és a sima rutin laborban a D-vitamin nincs is benne. 

Természetesen a kilók nem onnan mentek le ahonnan akartam volna, de mindent nem lehet. Örülök, hogy összességében könnyebb lettem.

Akadályok

Valamikor született egy EU törvény az akadálymentesítésről. Sajnos sehol senki nem tartja be. Bel- és külföldi vendéglőkben tapasztalom sokszor, hogy a mellékhelyiség vagy egy mély pincében vagy  a magas emelten leledzik. Mitóa nem fáj a térdem ezt az akadályt könnyedén legyőzőm. De a karfa nélküli lépcsők nem mennek. Főleg lefele, aminek a korommal járó engyensuly zavarom az oka. 

Múlt héten voltam egy ügyvédnél. A bejárattól egy vacak lépcső vezetett fölfele, minden korlát nélkül. Mondtam is neki, hogy legközelebb lehozza a dolgokat, mert örülök ha most lebotorkálok ezen a szörnyű lépcsőn. Néhány nap múlva újra mennem kellett és láss csodát, korlát volt felszerelve a lépcsőre!  Sajnos ebbe a lépcső dologba lépten nyomon bele botlunk. B. se tud ilyen lépcsőn menni. Mult szombaton voltunk a kongresszusi központban. Messziről látom, hogy van korlát a lépcsőkön. Közelbe érve, kiderült, hogy a korlát a 4. lépcsőnél kezdődik! Bent érdeklődtem, hogy létezik valami megoldás a lépcső nélküli megközelítésre? Hogyne, csak az le van zárva és most nincs ott senki aki kinyitná. MÜPA ugyanez. Az a kijárat, amihez közel meg tud állni a taxi egy csomó lépcsővel megközelíthető csak. Korlát egy szál se. Amúgy is, nagy üres tér, de a taxi nem hajthat a ki- illetve bejárathoz direkt. Egyszer, mikor B. még inkább tudott járni, voltunk a Nemzeti Múzeumban. Ezer lépcső vezet fel, korlát nincs. Mikor felértünk közöltem, hogy én itt biztos nem fogok lemenni így, mert ha más nincs, akkor egy teherlift biztos van. Miután kinézegettük magunkat, egy őr elvezetett minket valahova, ahonnan ment egy lift le a hátsó kijárathoz, de elöl lent semmi utalás nem volt arra nézve, hogy aki akar hátul bemehet és felmehet lifttel. 

Ha valahol felmerül ez a téma, mindig a kerekesszékesekről van szó. Szerintem sok öreglábú ember van, de ránk senki nem gondol. Már napok óta töröm a fejem, hogy milyen intézmény lehet ennek a felelőse a fővárosban. Nem lennék rest írni egy levelet. A tippeket előre is köszönöm.

KÖZLEMÉNY

 Sajnos valami okból nem tudok válaszolni a kommentekre. Egyszerűen nem hagy írni.

Utána néztem, nem vagyok egyedül, de a blog.hu semmi  ötlettel nem szolgál a panaszokra. Egyelőre köszönöm a kommenteket és majd ha tudok írok is. A blog meg működik tovább, ahogy eddig.

A gyógyszer segít valamelyest, az éles fájdalmak tompultak. Megyünk az orvoshoz, gondolom majd ír erősebbet.

Patika

Szóval végre megvolt minden a tapaszhoz. Nem egyszerű, mert kezdődik a szakorvos levelével, folytatódik a körzetinél, aki nem tudta, hogy neki még egy külön irományt kell kitölteni a patika részére, nem elég a recept a felhőben. 

Letelt a 2 hét, B. szerencsére jól bírja. Sajnos nem egészen mulasztja el a fájdalmat, de tompítja. Megyünk megint az orvoshoz, aki előre jelezte, hogy lehet, hogy erősebb kell majd. 

Mentem a múlt héten a körzetihez, nagy nehezen megvolt a kért papír, irány a patika. Jó megrendeljük de keddre nem lesz itt. Hogyhogy? Csütörtök van, rendeljék meg és akkor keddre itt lesz. Erre nagy hümmögés következett és újabb előadás, hogy ez milyen komplikált és a cég nem szállítja azonnal stb. A patikusnő akivel beszéltem, nem volt ott. Végül majdhogynem megesküdtek, hogy ők még aznap megrendelik. 

Ma délelőtt telefon. A múltkori patikusnő telefonált. Kiderült, hogy a rendelést a cég 24 órán belül szállítja, de ugye a nők nem rendelték meg. Ő nem volt ott és a főnöknő sem, a többi személyzet meg.....

Szóval ő már ma megrendelte és holnap délben mehetek érte. Ezen kívűl ezerszer bocsánatot kért és megígérte, hogy a jövőben ez nem fog előfordulni stb. A bánat csak az, hogy egyrészt nem lehet váltogatni ez ügyben a patikát. Ahol elkezdte az ember oda kell állandóan menni. Másrészt, nem biztos, hogy máshol jobb. Nincs már sehol patika, ami igazi magántulajdon és nem egy lánc része. Ha meg lánc, akkor senki se felelős igazán, nem is beszélve arról, hogy nekik tök mindegy, hogy mennyire elégedett a vevő. A fizetést úgyis megkapják.Nekem annyira nincs szükségem erre a kéthetenként ismétlődő stresszre.

Itt válaszolok, mert valamiért a blog nem enged.

A gyógyszer ami egy tapasz, mérsékeli a fájdalmat de nem tünteti el. Viszont ez csak a kezdet. Csütörtökön megyünk az orvoshoz és feltehetően az erősebb verziót fogja felírni.

TV élmény

 Véletlenül akadtam tegnap egy rövid TV sorozatra. Arról szül, hogy egy alapítvány egy berlini iskolában, ahol a gyerekek 80%-a migrációs háttérből jön, zenét oktat. Lehetett jelentkezni és végül ötven gyereknek biztosítanak egy féléven át oktatást és hangszert. 

Először játszottak nekik, hegedű + trombita + gitár+ ütős hangszerek, egy darabot. Ezután felírhatták, hogy ki mit szeretne. Énekre is lehetett jelentkezni.  Óriási volt az izgalom és az öröm és sajnos néhánynál a csalódás, hogy nem abba a csoportba került, ahova szeretett volna. Aztán megkezdődött a gyakorlás. Fantasztikus tanárokat szedtek össze erre a célra. 

Az alapítványt egy török származású stand up komédiás alapította és ő találta ki ezt a projektet. Ott volt egész idő alatt és a mai folytatásban is megjelent és beosont az órákra, motiválta a csüggedőket. Ennyi hangszerre és a tanárokra elég sok pénzt kellett össze szedni. Elvitte a gyerekeket egy igazi szimfonikus zenekar próbájára, ahol Beethoven 9. szimfóniáját adták elő. Érdekes volt figyelni a gyerekek arcát és mozgását. Volt kis 8 éves, aki spontán végig vezényelte a darabot. 

Aztán elvitte őket a berlini opera gyerekkórusának a próbájára, ahol a végén együtt énekelt az összes gyerek. Egy kislányt egyből meghívtak az opera kórusába énekelni. 

A projekt 6 hónapig tart és a cél, hogy a végén a gyerekek rendes hangversenyteremben fognak fellépni. Elég nehéz vállalkozás ötven gyereknek hangszer plusz ének betanítani valamit, de majd meglátjuk.

Ennek az ötven gyereknek egy új világot nyitottak ki, kaptak egy perspektívát, egy nagyon a nyolckerre hajazó környezetben. 

Persze elgondolkoztam, hogy vajon nálunk eszébe jutna-e egy stand up komédiásnak egy ilyen ügyet megszervezni és végig vinni? Sajnos még nem hallottam ilyesmiről, pedig milyen jó és hasznos lenne. Egy szintén német tanulmány alapján, a zenével foglalkozó gyerekeknek sokkal jobb a tanulmányi eredményük, mint a zenével nem foglalkozóknak.  Sokkal hasznosabb mint a futball. Ezt már csak én tettem hozzá. Ahol a tanulmány készült, nem volt téma a futball.

EÜ harcok

 Persze ne szóljak semmit. Van amit meg se kísérelünk hivatalos sztk alapon intézni. Ez volt pl. B. rettenetes fájdalmaival, ami gyakorlatilag járó képtelenné tette. Mikor rájöttem, hogy titokba marokszám eszi a szabadon kapható fájdalomcsillapítót, ami ráadásul még nem is igazán használ, elhatároztam, hogy ezen változtatok. 

Írtam-ide oda. Itthon valami téveszme folytán, azt hiszik, hogy kizárólag daganatos betegnek lehetnek nagy fájdalmai, amin a hivatalos szöveg szerint. " ma már senkinek nem kell szenvedni, mert kiváló palliativ megoldások vannak" , segítenek. Na ja, elvben. Tönkre kerestem a neten, palliativ orvost, ez innen nyugatabbra egy külön szakma az orvosláson belül, vagy valami fájdalom ambulanciát, vagy bármit. A Semmelweiss egyetem egyből hospice szolgálathoz küldött, de megjegyezték, hogy ha egyébként egészséges nem fogják fogadni. Így lett.

Voltunk egy fájdalom ambulancián, ahol az ezzel foglalkozó, igen szimpatikus orvos szerint, lehetne más megoldás, ő utána néz és majd jelentkezik, de nem jelentkezett. B.-t már több szakorvos látta. Senki nem ajánlott műtétet, ami kétes kimenetelű lenne, 5-6 óráig tart és lehet, hogy utána már csak a kerekesszék marad. Az ambuláns lapjaink szépen gyűltek. Végül vissza tértünk a kiindulási ponthoz, Gerincgyógyászati klinika, de egy másik orvoshoz. Amint bementünk előadtam, hogy B.-nek igen is joga lenne fájdalom nélkül élni, akkor is, ha nem daganatos beteg és 92 évesen már tök mindegy, hogy függő lesz-e vagy nem. A lényeg, hogy ne fájjon.  Ezek után az orvos, megnézte az MRI-t ami a gerincéről készült és felírta a tapaszt. Ilyen egyszerű, ha értelmes emberhez kerül az ember. 

Persze voltak még kisebb akadályok, amit le kellett győzni, mert a szakorvos csak ajánlást ír, a tapaszt a körzetinek kell felírni. Tudtam, hogy a nagyon rendes de igen konzervatív körzetink nem lesz boldog, de szépen lenyelte a békát. 

Csütörtökön kaptuk a szakorvosi ajánlást. Pénteken a körzetinél voltam, utána egyből mentem a patikába. Meg kell rendelni, ok. De nem lett meg szombaton és hétfőn sem, mire egy elég dühödt, bár udvarias e-mailt küldtem a gyógyszertárba. Ma délelőtt jött a telefon, mentem érte. Végre egy valódi gyógyszerésszel találkoztam, a telefonálgató leányzók helyett. Megígérte, hogy rendszeresen meg fogja rendelni, a jövőben nem lesz több napos várakozás stb. Hát majd meglátjuk.

Most már csak azon izgulok, hogy bírja a tapaszt, ne legyenek kellemetlen mellékhatások stb.

Miláno

 Ez volt az utolsó utam Milánóba. A semmitől is úgy elfáradtam, hogy 3 nap kellett a teljes regenerálódáshoz. Természetesen, most is a Scala miatt mentünk. Nagy bonyodalmak voltak, mert az egyik darab, Adriana Lecouvure két női szereplője plusz a karmesster inkább Putin barátságát választották, mint a Scalat. Így aztán nem léphettek fel. Szerencsére két remek hangu énekesnőt találtak, az Putinhű nők helyett. Az egyik Judit Kutasi, az idegenvezetőnk szerint magyar. Sajnos megnéztem a googleban, szin románnak vallja magát a nő, pedig kolozsvári születésű. De mindegy, gyönyörűen énekelt, nekem ennyi elég volt. Ez az opera nem csak nekem volt teljesen ismeretlen. A társaságból senki se ismerte és itthon előzetesen az operakalauzban se találtam meg. A zeneszerzőt Francesco Cilea-nak hívják, szintén nem ismert név.De nagyon kellemes és szép zenét írt, hatalmas áriákat a szopránnak, mezzoszopránnak és a tenoristának is. Régi rendezés volt, díszletekkel, jelmezekkel, ahogy kell. Élveztük. 

Jó volt persze a másik előadás is, Csajkovszkij Pique Dama c. operája. Teljes szereplőgárda orosz volt. Szép hangokkal hatalmas kórussal. Kicsit meg kellett volna húzni, mert a 4 óra elég hosszúnak tűnt, különösen, hogy a Scala székei teljesen le vannak már strapálva. A kárpitozást már alig érezni, a szék vázát annál inkább. 

Tartogatott még Milánó egy kis extrát is nekem. Leonardo da Vinci, Utolsó vacsora c. hatalmas freskóját a Dominikánus kolostor ebédlőjében. Mikor 1970 körül láttam, a fresko totálkáros volt. Hatalmas sárga foltok, penész meg minden. Alig lehetett valamit kivenni. Akkor elmondták, hogy a fal amire festette Leonardo a másik oldalon a konyha fala volt. Akkoriban XV. század, a kolostor egyuttal vendégfogadó és kórház is volt. Sok emberre kellett főzni és a nedvesség már a mester életében kezdte rongálni a falat. persze ahogy mállott a vakolat, mindig javítgattak rajta. Az 1943-as bombázást megúszta a fal, mert több soros homokzsák védte mindkét oldalról. Gyakorlatilag a fal volt az egyetlen ami állva maradt, a ház eltűnt körülötte. A kolostort persze vissza építették és valamikor az 50-es években próbálkoztak a restaurálással is, de nem sok sikerrel. Közel 30 éve aztán, új modern technikák jöttek ebben a témában is. A legmodernebb módszerekkel, röntgen, ultrahang stb. Vizsgálták meg, hogy milyen is volt a freskó eredetileg. Mint most mondták, négyzetcentiméterenként restaurálták. Eltüntették nem csak a penészt, de mindent ami az évszázadok alatt a javítgatásokkal még rákerült a falra. Megtalálták az eredeti festék anyagot és színeket. Mint mondták nem tudják, hogy most ez 100% olyan mit az eredeti volt, de megközelítették azt az állapotot. Fényképezni nemigen lehetett, de a google sok jó képet kiad a freskóról.

Azt megállapíthatjuk, hogy manapság Leonardónak bajai lennének, miután az apostolok közt egyetlen sötét bőrszinű van és az nem más mint Júdás! Az ő szerepe elég ismert még a hitetlenek körében is, gondolom.

Utaztunk

Az utazás puszta ténye is halálosan kifárasztott mindkettőnket. Tegnap este jöttünk haza és ma reggel úgy ébredtem, mit akin átment az úthenger. Kb. minden tagom fáj, de majd elmúlik. Az útról lesz majd mese, ha kicsit kipihentem a fáradalmakat és össze szedtem a gondolataimat. 

Most csak a befejező akkordot írom le. Milanoban úgy kell várni a vonatot, mint a repülőtereken a gépet. Ül az ember és vár egy hatalmas tábla előtt, ,hogy mikor írják ki hol kell bemenni és hanyadik vágányon lesz a vonat. Ezt a mi esetünkben pontosan 15 perccel az indulás előtt tették meg. Rögtön elindultunk, szerencsére a kapu mindjárt a hátunk mögött volt és a vágány se volt túl messze, de aztán! A vonat olyan hosszú volt, hogy az eleje már teljesen ködbe veszett. Mindjárt mellettünk a 63. kocsi volt, a mi jegyünk a 10.-be szólt. Elindultunk. B. ugye nagyon rosszul tud már járni, sietni meg egyáltalán nem tud. De mentünk. Őt küldtem magam elé, hogy lássam, ha elesik vagy valami történik. Persze óriási szembe forgalom is volt a peronon, mert a másik vágányra pont bejött egy másik hosszú vonat. Megállás nélkül állandóan lestem az órámat. Mikor elhagytuk az étkező kocsit, már csak 3 perc volt, mondtam felszállunk, most ide, aztán majd bent megkeressük a helyünket. Így lett, szerencsémre egy olasz kocsitakarító, elkapta a két kis koffert és előreszáguldott a helyünkre. A vonat már ment. Még három kocsin kellett átevickélni és lezuttyanhattunk a helyünkre. 

Zürichben persze jó volt, mert alig kellett menni, teljesen elöl voltunk. Már előre elhatároztuk, hogy taxival megyünk a repülőtérre, miután ismerjük az utat a vonattól a terminálig. Az is minimum olyan hosszú mint a vonat volt. Miután B.-nak asszisztenciát kértünk, ott rögvest leülhetett én meg intéztem a csomagfeladást és a becsekkelést. Jött értünk a golfkocsi, de miután 3 "rokkant" volt, a kísérők csak a kocsi után sétálhattak, szerencsére már csomag nélkül. Miután átestünk a biztonsági vizsgán, megint nem hitték el, hogy csak a térdem csipog, alaposan átvizsgáltak, letapogattak meg minden. Viszont a körömreszelőmet nem vették el. Pesten mindig elveszik.:-(

Mindezek után leültettek és végre megehettük a szendvicseket és ihattunk is rá, Aztán jött egy másik fiu a kerekesszékkel. Irdatlan messzire vittek ki minket. Illetve B.-t vitték én meg mint egy rövidlábú kutya loholtam utánuk. A nyelvem már a hasamon lógott, mire megérkeztünk a 86-os kapuhoz. Azt hiszem ez volt a legutolsó. A helyeinket is elkeverték, de azt el is rendezték aztán. Pesten az asszisztencia már feltehetően haza ment. Mi csak lestünk, buszozni kellett persze, de kerekes székes fiú sehol. A busz persze nem a járdánál állt meg, még nekem is sok volt a lelépés. Aztán a csomagokat is leszedhettem egyedül és kitolhattam a taxihoz. Ekkora űrt én még nem láttam az érkezésnél. Semmi más gép nem jött akkor, fél nyolckor, csak a mienk. Taxi elég gyorsan jött, kiszálltam és B. ment tovább. Taxisnak mondtuk, hogy fel kell mennie vele, kértem B.-t, hogy szóljon majd ide, ha minden rendben van. 

Hatodik érzékem súgta, hogy ne vetkőzzek le és lám. Egy idő után telefon. Nem tud bemenni, mert tévedésből az én kulcsom van nála, nem az övé.  Ettől kicsit megrökönyödtem, mert mindkettőnknek egy teljes kulcscsomója van az összes kulcsokkal. Mindegy, bár már alig vonszoltam magam, kabát kulcs és indulás, lehetőleg gyorsan. 

Befejeztük az utazásokat.

Vannak még csodák!

 B,-nak igen fájdalmas a járás. Ezért állandóan fájdalom terápia után kutatok. Találtam is egy talán jó helyet. Neten bejelentettem. Volt elég hamar időpont. Telefonáltak neki a titkárságról, közölték, hogy egy óra hosszat fog tartani a vizsgálat és 70ezerbe fog kerülni. Kicsit húztam magam, mert normál privát orvosi vizit 30-ba kerül mostanában. Mindegy, próbáljuk meg. A város másik oldalán volt a hely. Odamentünk, mossunk kezet, maszk természetes. Két papírt ki kellett tölteni, majd mehettünk a ránézésre szimpatikus orvoshoz. Az hosszan tanulmányozta a papírjait, kérdezgetett, nézte az MRI lemezt, majd pontosan elmagyarázta, hogy mi a baj. Ezt mi már kb. tudtuk, mert minden orvos elmondta eddig. 

Aztán vizsgálta a reflexeit, a végtagjai erejét és mozgását, majd közölte, hogy ő ezzel gerincideg sebészhez menne. Szerinte, B. mindene olyan jó állapotban van, hogy feltétlenül kellene tenni egy kísérletet valamilyen irányba, ami nem az opiátos fájdalom csillapítás. Közben lemásolta az összes papírokat, valamint pendrivere tette az MRI-t. Megígérte, hogy elküldi a dolgokat egy szerinte jó sebészhez, az Amerikai útra, aztán majd meglátjuk. Akkor már kb. 50 perce bent voltunk nála. Mondta, hogy amint kap választ, vissza jelez nekünk. Kérdeztem, hogy most milyen papírral menjek a kasszához. Semmilyennel, ő jön velünk. Kijött, szólt a lányoknak és elköszönt. Most mi van? Semmi. Nem volt semmi, nem tudtam segíteni és kész. Nem fizettünk semmit. Senki ne szidja nekem az orvosokat!

Ezek után lementünk, rendeltem taxit, ami nem jött. Telefonáltam, hogy mi van? Őssze kapcsoltak a taxi sofőrrel, aki mondta, hogy mit tudom én hol áll. Mondtam a házszámot, hogy mi  meg ott állunk. B. már leült a kerítés szélére, mert nem tudott állni. Ezek után elmagyaráztam a sofőrnek, hogy jöjjön értünk. Ott nem lehet megállni, mondta ő. Mondtam, dehogynem. Itt rakott ki minket a kolléga, mikor jöttünk. Pár perc múlva telefonáltak a diszpécserek, hogy a sofőr azt mondta, hogy ő megnézte, de én nem állok ott ahol mondtam. A végén úgy össze vesztem a nővel, hogy mondtam hívok másik társaságot. Próbáltam hívni, de lemerült a telefonom.

Én persze tudtam, hogy ott van a közelben a busz végállomás, ahonnan direktben tudunk haza jönni, da ha B. azt mondja, hogy nem tud menni, akkor mit érek vele. Szerencsére közben már annyit pihent a kerítésen, hogy vállalkozott a rövid sétára. 

Ma olcsó napunk volt.:-)

Déjà vu

 Hallgatom és nézem a híreket. A háború borzalmas, de tudom milyen, átéltem. Tegnap német hírekben, az utca embereit szólították meg, hogy hogy érzik magukat. A fiatalok mondták, hogy azonnal le kell állítani a harcokat. A vezetők követlejék, hogy állítsák le. Naivok persze, az ilyesmi nem így működik

Biztos elég furcsán érezném magam, ha egy reggel riadó hangjára és azt követő robbanásokra ébrednék. De az igazi rossz érzést és a tökéletes déjà vu-t az váltja ki belőlem, mikor a szerencsétlen ukránok, az elnöküket is beleértve, könyörögnek a "nyugatnak", hogy ne hagyják őket cserbe. Na ekkor szorul össze igazán a szívem. Igaz 1956 nem volt akkora nagy dolog mint most Ukrajna, de mi is éppen így könyörögtünk és reménykedtünk. Én akkor 21 évesen, még nem tudtam, hogy a világot kizárólag a pénz és a gazdasági érdek igazgatja. Bár ne lenne igazam, de nagyon úgy érzem, hogy az ukránokat pont úgy ott hagyják magukban, mint anno minket. 

Van sok szép szó és legélesebb elítélés, de ezekkel nem lehet  hazát a nagy orosz túlerővel szemben megvédeni. 

Agytorna

 Két hete a berlini barátnőm mesélte, hogy elkezdett angolul tanulni a Duolingo segítségével computeren. Nagyon lelkes volt, a lánya franciául tanul ugyanígy. Nem kerül pénzbe stb. Gondoltam nem ártana kicsit frissíteni a svédemet. Igen ám, de svédül csak angolról lehet tanulni. Középkezdőként belevágtam. Hamarosan kiderült, hogy hibát csak az angolban csinálok, mikor svédből kell angolra fordítani. Nyelvtan! Na akkor csinálok angolt is. Angolt lehet magyarból tanulni. 

Tíz perces napi leckék vannak, nagyon élvezem. Most minden nap először 10 perc angol gyakorlás, utána 10 perc svéd angolul. Ez a svéd angol változat tényleg tornáztatja az agyamat. B.-t is rávettem a németre. Végül is mindig hangoztatja, hogy fiatal korában tudott németül, de teljesen elfelejtette. Nálam viszont mindig a német tv szól és sokszor nézi velem. Na ez nekem a másik agytornám, hogy igyekszem legalább annyit fordítani a filmből, hogy tudja követni az eseményeket. Úgy tűnik, neki is tetszik a duolingo módszere. Naponta megcsinálja a 10 perces leckéket. Már nem éljük meg, hogy jól megtanuljunk egy nyelvet, de az a kicsi ami megragad a szita fejünkben, az tiszta haszon.Lehet, hogy még a spanyolba is belevágok. Azt tényleg nem tudom.

Nyűglődök

 A computer már régóta lassú volt és egyre lassúbb lett. Tudtam, hogy nem csak az üvegszál az oka, ami az ígért 300 helyett hatvannal cammog. A gép öregedett meg. 11 éves minimum. Azért tettem egy próbát, kihívtam egy szakembert, aki felajánlotta, hogy újra telepíti, de nem ígérte, hogy jelentősen és főleg tartósan jobb lesz. Ezt a kört, tehát kihagytam. Lázas keresésbe kerestem. A szakértőtől megkérdeztem, hogy mire ügyeljek. SSD  és minimum 3i legyen benne. Jelenlegi HP gépem, amit az alakja miatt szeretek, sajnos nem jön számításba. HP nem csinál ilyen SSD akármivel gépet. 

Jó tapasztalatom volt a Dell gépekkel, volt is két laptopom tőlük, a kicsi az abszolut kedvenc volt, mert olyan remek tasztatúrát sehol máshol nem kaptam mint azon volt. No de a kis vörös ördögöt, meg a nagy testévérét is még felejthetetlen Kdezsoe installálta. El lehet képzelni, milyen régen volt. A Dell persze nem csinál ilyen szép karcsú gépeket, mint a HP. Végül kompromisszumos megoldás született. Egy karcsú Dell + egy Dell monitor. Az utóbbira is elég hosszasan vadásztam a neten. Közönséges 20" -os monitor már alig van. Akkora képernyőket gyártanak, hogy csak néztem. Elképzeltem magam, amint itt ülök és úgy nézem a monitort, mintha teniszversenyt néznék, közben végtelen hosszú sorokat írok. 

Mindezek után szorongok, mert biztos elvész egy csomó dolog vagy egyszerűen csak nem fogom megtalálni.  Látszik, hogy mennyire eljárt az idő felettem, na meg a technika. Régen örömteli izgalommal vártam az új gépeket, most meg tele vagyok félelemmel és szorongással.:-((((

Utazunk!

 Igaz csak márciusban lesz az út, de komplikált repülő plusz vonat jegyekre van szükségünk. Mindent kikerestem időpontokat, árakat stb. Aztán valahogy nem volt kedvem nyűglődni a computerel, gondoltam bemegyek egy utazási irodába és azok megcsinálják, némi juttatás fejében. Nem ez volt az első eset, hogy hozzájuk fordultam. Két hete voltam ott. A bamaba lány, aki ott ült, azzal fogadott, hogy ő most nem tud megnézni semmit mert a computer bla... bla..., bla.... El akartam jönni, de mondta, hogy ő most felírja, mit akarok és délután de legkésőbb holnap délelőttre itt lesz az ajánlat, amit átnézhetek. Rendben. Miközben diktáltam a vágyainkat pontos időpontokkal, hülyéket kérdezett, így már gyanítottam, hogy ebből nem lesz semmi. Természetesen azóta se jött semmi. 

Így aztán a múlt hétvégén nekiláttam és megküzdöttem a cégekkel. Először a Swissel, mert én egyből az ő eredeti SFr. árukat akartam fizetni, nem a forintosítottat. Ez már péntek estére sikerült. Másnap aztán a svájci vasút következett, ami ha nemzetközi jegyet akartam venni, kizárólag angolul beszélt velem. De sebaj, ezt is legyőztem. Megvan a jegy, helyjeggyel együtt a kinézett vonatra. 

Amit nem sikerült, bele kombinálni a repülőtér - főpályaudvar viszonylatot, de az nem gond. Automatából meg lehet venni a repülőtéri állomáson. Azon a szakaszon soha nincs kalauz, de azért nem kockáztatom meg, a feketén utazást. 

Izgalom marad azért bőven, főleg B. miatt, hogy milyen lesz a napi formája járásilag.:-(

Báloztunk

Tegnap volt a Budapest Fesztivál Zenekar adománygyűjtő bálja.  Miután az adományok főleg a gyerekek zenéhez szoktatására, valamint öregotthonokban adott kis koncertekre mentek, elmentünk.A helyre is kíváncsi voltam, ami ma Hagyományok háza néven fut, de eredetileg a Budai Vigadó volt., amit néhány éve adtak át teljesen felújítva. Az épület gyönyörű, még akkor is ha a hatalmas lépcsősorokon sehol egy kapaszkodó. A báli közönség általában nem olyan öreg és rozoga, mint mi, de talán használják a helyet másra is néha. Az meg már hagyomány lett Pesten, hogy ilyen középületeket csak gyalog lehet megközelíteni. Igaz ez nem csak erre az épületre, ami előtt ki van építve a felhajtó, de az egész teret parkolásra használják. Müpa, Nemzeti színház, nemzetközi buszpályaudvar és még sorolhatnám nem megközelíthető taxival.

Bemenésnél kérték az oltási igazolványt, Nagyon jó! Utána össznépi tesztelés volt. Nagy feltűnést keltettem, mikor közöltem, hogy pontosan mondják el mit kell csinálni, mert ez az első tesztem. Ez olyan saját magam turkálok az orromba teszt volt és öröm volt látni a rózsaszín vonalat, ami pillanatokon belül megjelent. Lelkes fiatalember segített, hogy mit hova dugjak, csepegtessek stb. Ezután megláttam egy liftet, de hiú remény volt, mert nem működött, ugyanis a lépcsőfordulóban ellenőrizték a neveket, belépőjegy nem volt. Aztán ruhatár és állva ihattunk amit akartunk, pillanatonként hozták finom falatokat is, de nem ettem mert ugye még vacsorázni is kellett. Én a falatokkal bőven jól tudtam volna lakni. 

Lassanként kitárultak a terem ajtói és bevonulhatott a nép, megkerestük a helyünk, elkezdtünk társalogni az ismeretlen asztaltársakkal. B. megörült, mert volt egy amerikai fiú is, meg volt mentve az este.

Hozták az előételt, amihez halk szalonzene volt, a 30-as évek magyar filmzenéjéből, pl. Meseautó. A zenekar vonósainak az előadásában Aztán jött néhány beszéd, bejelentés stb. A főételhez már a big band játszott a zenekar fúvósai + egy zongorista. Mikor már mindenki megevett mindent, jött egy tánccsoport, akik fergeteges táncot roptak majd végül bejöttek a közönség közé és elkaptak egy-egy vendéget táncolni. Ezzel megkezdődött a tánc. Jó fárasztó számokat játszottak. Idővel szünet lett, amiben megkezdődött az árverés. Voltak kortárs festők képei és jópofa tárgyi nyeremények is. Pl. zene és grillezés egy művész házaspárnál 8 személynek, vagy kalandozás a pesti utcákon Trabanttal Fischer Ivánnal. Árak euróban voltak és örömmel láttam hallottam, hogy sokan sokat árvereztek maguknak, sőt külföldről bekapcsolt telefonos árverező is volt. A nálunk 1-2 korosztállyal fiatalabb nép még javában ropta, mikor mi éjfél körül búcsút mondtunk és hazajöttünk. Jó lett volna kicsit táncolni is, de sajnos B. lábaival ez már igen kockázatos lett volna.