NYÁR!

Ma délben pizzafutárt játszottam, B.-vel megegyeztünk, hogy ma pizzát ebédelünk. Oda fele taxival mentem, de haza úgy kettő után már gyalog indultam.  Mint utólag megnéztem 37 fok volt árnyékban, de nekem többnyire napos utcán kellett jönnöm.

Hirtelen beugrottak a régi szegedi nyarak. 1942-43 nyarán, ebéd után apámmal indultunk az újszegedi uszodába. Kb. ilyen meleg van az emlékezetemben. A lakásban is ez volt, délnyugati fekvés, nagy ablakok és legfelső emelet. Természetesen a hídon se volt árnyék. Apám, szintén természetesen nyári öltönyben. Lassan mentünk. Akkoriban senki se sóhajtozott, ha nyár volt, akkor meleg van és kész. Néha jött nagy zivatar, dörgés villámlás, aztán szivárvány és folytatódott a nyár, zavartalanul. 

Apámnak volt baráti társasága, üldögéltek az árnyékban és beszélgettek. Velem nem volt gond. Úszni már tudtam és mint amolyan magának való gyerek, órákat elvoltam a vízben egyedül. Mikor már a víz beráncosította az újaimon a bőrt, akkor kijöttem, leültem és bámészkodtam. Néha 6 óra fele, kijött anyám is, tolta húgom őnagyságát a kocsiban. Szép békés nyarak voltak, legalább is nekem. 

1944 nyarán a tanyán voltunk. Minden új és érdekes volt. A közelben bérelt egy baráti házaspár is tanyát. Nekik volt egy talán 2 évvel fiatalabb lányuk, azzal kóboroltunk  kukoricásban meg ettük a gyümölcsöket a fákról. De mindent felülmúlt a közeli kis szikes tó, amiben lehetett úszkálni. Igaz néha csíptek a piócák, de a lubickolás kedvéért eltűrtem. 

1945 nyara már megint Szegeden talált, Persze nem volt uszoda meg semmi. A Tiszára nem engedtek ki egyedül. Viszont a körülmények miatt néhány iskolatársam szintén otthon volt és remekeket játszottunk a kicsit bomba érte Horthy kollégiumban. Annál jobb játszóteret máig se tudok elképzelni mint az volt. 

Ostrom után, azt hiszem soha többet nem voltam az uszodába. Apám állandóan úton volt, szó se lehetett semmilyen szórakozásról. Akkoriban vasárnaponként bepakoltunk az autóba és kimentünk a Tisza partra. Apám szerzett valami engedélyt, hogy ráhajthatott a gátra, majd onnan le egy teljesen elhagyatott füzesbe. Velünk jött mindig egy barát házaspár. A nagypapa által gyártott sütőn flekkent sütött anyám. Eleinte csak mi voltunk, 4 felnőtt és két gyerek, de aztán híre ment a finom flekkennek és jöttek a barátok. Ki felevezett odáig, mások biciklivel, szóval szépen össze verődött a társaság. Miután a sütő nem volt túl nagy, órákig tartott a sütögetés. Inni való is volt, főleg víz és jégkockák termoszban. Sajnos a part iszapos volt, de azért mindenki úszott egyet a Tiszában. 

Ha fent voltam Pesten a nagymamánál, akkor egy nálam idősebb rokon lánnyal jártunk a Széchényi fürdőbe. Akkoriban nagyon szép volt. Az egyik épület teljesen be volt futtatva valami zölddel, amitől szinte üde lett a hely. A rokon lány ott ismerkedett meg, későbbi férjével, aki akkor még orvostanhallgató volt. Én meg egész úton haza fele dohogtam, 13 évesen, hogy nyilvános helyen nem ismerkedünk! Ígérgetem, hogy ha még egyszer ilyet csinál, megmondom a nagymamának. Ebből végül is hosszú házasság és két gyerek is lett. Sajnos már senki se él közülük.