Napi morgásaim

Néha van olyan érzésem, hogy az emberek többsége nem teszi a dolgát úgy ahogy kellene.

CBA leteszem a szalagra a vásárolt 2 drb. tejfölt. Mondom hangosan és érthetően, hogy csak ez a két tejföl az enyém. Mire ismét felnézek, a kasszirnő már hozzá számolta a következő vevő cuccát is, aki szintén nem figyelt. Utólag mondta, hogy ő hallotta, amit én mondtam. Ekkor kezdődik a stornó, amihez egy másik nő is kell, eredmény 5 perc oktalan topogás a kasszánál.

Rendőrség. Megírja a bejelentésemet, szerencsére kérek kópiát. 6 hét múlva érdeklődöm nem találják a papírt, Az én másolatomat lemásolja és ezután 10 nappal megkapom a végzést. Arról már nem is beszélek, hogy senkit nem érdekelt, hogy miért pont hozzám törtek be és miért pont azt szedték össze amit össze szedtek, halál biztosra menve. Ki és honnan tudta, tudhatta, hogy ide érdemes a rács és a riasztó ellenére másodszorra is visszajönni?

Biztosító, hasonló a rendőrséghez. Kár felmérő jön, itt hagy egy papírt, hogy töltsem ki és majd ha a rendőrségi papír is meglesz küldjem be. Miután ez megtörténik, természetesen kisérőlevél listával ajánlottan feladva a papír. Több hetes hallgatás után, jön egy levél, amiből kiderül, hogy az iratoknak csak egy része van meg, a többi????? Ezután hosszú telefonálgatások közepette közlik, hogy már nem az az ügyintéző aki kérte a papírokat, hanem küldjem egy másiknak. Küzdelmes telefon (zene, gomb nyomogatás megint zene) után másik ügyintézővel megegyezek, hogy e-mailben is küldhetem. Kéri, hogy engedélyezzem valamiféle, szerintem nem is létező, érték lista felnyitását. Mindez megtörténik. Megint csönd egy darabig, majd újabb küzdelmes telefon. Következmény ismét új ügyintézőm van! Nagyszerű, de nem veszi fel a telefont. Adjak telefonszámot, visszahív, Csodával határos módon valóban visszahívott. Csakis egy forma nyomtatványon lehet a lista felnyitását engedélyezni. Elküldi a papírt e-mailben. Vissza ugyanígy nem lehet, csak eredeti papír jó. Kitöltöm aláírom, szerzek tanukat! és begyalogolok az egyik fiókjukba. A nő a szemem láttára beteszi a scannerbe. Ez két hete volt, megint semmi. Az imént írtam egy panasz levelet az igazgatóságnak.

Visszatérve a kiinduláshoz. Milyen egyszerű lenne, ha a kasszirnő ha már azért fizetik, akkor odafigyelne amit a vevő mond és nem ki tudja hol járna az esze, már ha van neki. Továbbá a rendőrség elintézné és nem elszórná a papírokat. Adminisztráción kivűl úgyse csinálnak semmit. A biztosító szintén, egy ügyintéző, aki tényleg ügyet intéz és nem aktákat tologat.
Ha én így dolgoztam volna, most feltehetően a templomlépcsőn kéregetnék.:-(

Hírek

Aki ismer tudja, hogy igen áll tőlem az antiszemitizmus, de a német tv egyik híre kicsit ledöbbentett ma. A Simon Wiesenthal vezette társaság mindenáron meg akarja keresni azokat a németeket akik Hitler haláltáboraiban szolgáltak anno. Nem kevés, 25 ezer Euro jutalmat kínálnak annak, aki ismer ilyen embert és feljelenti náluk. Nos ezzel nekem két bajom is van. Az egyik, hogy mint mondják, 90 év feletti emberekre vadásznak. A másik, hogy aki akkoriban katona volt, az nem jókedvében volt az. Ha nem teljesítette a parancsot, lelőtték. Ez minden hadseregben így van. Kíváncsi lennék mit mond a közvélemény, de nekem nagyon nem szimpatikus ez a dolog. Nem értem az értelmét. Mit ér kifizetni egy csomó pénzt azért, hogy 90+ korú embereket meghurcoljanak? Nem lenne okosabb helye annak a pénznek? Szerintük minimum 60, maximum 120 emberről lehet szó. Ha sikerül a tervük nem kevés pénzről lesz szó. Kíváncsian várom a fejleményeket.

Balaton

Tegnap megnéztem a két hetes időjárás előrejelzést. Csodálatos marad az idő. Gondoltam le kellene ugrani 3 napra a Balatonra, ahol nem voltam vagy 20 éve. Elkezdtem nézni a szálloda ajánlatokat. Először csodálkoztam, hogy mindenhol volt még hely. Sajnos kivétel nélkül rossz véleményeket olvastam. Kicsi szoba, elavult klíma berendezés, vagy nincs klíma, stb. Ismerem ezeket a régi nagy szállodákat, tehát nem vártam nagy rajongást. No de az árak! Balatonalmádiban 3 nap félpanzió közel $1300 két személyre. A legolcsóbb földvári vagy füredi ajánlat is $880 volt, szerdától szombatig, tehát nem hétvégén. Pillanatok alatt elment a kedvem a Balatontól. Kíváncsi lennék ki az aki ennyi pénzt ad azért a szolgáltatásért. A sok elolvasott vélemény közt csak egy volt, aki azt mondta, hogy mégegyszer is jönne.
Persze biztos van magánszállás olcsóbban, de ha ilyen ötletszerűen lemennék 3 napra, akkor nem akarnék szállás keresni, hanem egy szállodába mennék.

MÁS

Újabban innen Budáról az Örs Vezér térre megyünk vásárolni. Nem azért mert imádjuk a metrót, ami nem rossz sőt. Az új kocsik kifejezetten kellemesek, de vannak árucikkek, amik nálunk nem kaphatók. Soha nem fogom megérteni a haza láncokat. Igaz lassan már csak a Sparról van szó, CBA úgy feledős ahogy van. A kérdés számomra az, hogy ami van az Örs Vezér téri Sparban az miért nincs a budaiakban. Kedvenc joghurtom amit vacsora helyett eszem itt kiment a divatból. Először csak a fogorvoslás melléktermékeként tévedtünk be az Árkádban lévő Sparba, de ma már tudatosan oda mentünk, miután lefésültük a budai lehetőségeket 0 eredménnyel.
Haza fele elmerengtem, hogy vajon honnan érkezik a Keletibe az a sok angol ifjú, akik aztán mennek a Délibe és nyilván a Balatonra. A múltkor egy inkább jobb egyetemista csoportot fogtunk ki, kofferekkel és aránylag rendes öltözékben. Ma egy gimnazista korú irtó hangos hátizsákos csoport szállt be megint a Keleteinél és utazott a Déliig. B. nem volt ismerkedős kedvében, hiába biztattam, hogy beszélgessen és tudakolja meg a honnant és miértet.

Eutanázia

Megjelent ma egy cikk a Népszabadságban, miszerint valakik valahol aláírást gyűjtenek az eutanáziával kapcsolatban. Nagyon fellelkesültem, hogy végre van valami mozgolódás ez ügyben. Amint bekapcsoltam a computert bejelentkeztem az általam nem szeretett és nemigen használt facebookra. A szokásos mi foglalkoztat kérdésre beírtam, hogy szeretném tudni kik és hol gyűjtik az aláírásokat. Később visszanéztem, nem hogy semmi válasz vagy hozzászólás nem volt, de még a saját bejegyzésemet se találtam meg.

Ezután írtam az újságnak. Megírtam, hogy nem csak ott ahol ők emlegetik, hanem még több kultúrnépnél engedélyezett részben a passzív, másutt az aktív eutanázia is. Visszafogtam magam a politikusoknak és az orvosi kamarának kívánt dolgokkal kapcsolatban, mert ugye szerintük tilos, ami létező emberi jog. Az én életemről ne ők döntsenek. Sajnos nem biztos, hogy aki rászorulna a segítségre még maga is tudna tenni ennek érdekében valamit.

Máshol léteznek forma nyomtatványok amit ki lehet tölteni bármilyen korban. Fel van sorolva rengeteg elképzelhető betegség és szituáció, amikor akarhatom, hogy valamilyen módon segítsenek át a halálba. A nyomtatványt le lehet adni háziorvosnál vagy akár magamnál hordhatom, vagy odaadhatom családtagnak, már ha van. Olyan ez a dolog, mint az abortusz. Hogy jönnek hozzá idegen emberek, hogy eldöntsék mi legyen az én testemmel. Hihetetlenül bosszant.

Legnagyobb csodálkozásomra, a cikk írója szinte azonnal írt nekem. Kérte az általam említett intézmények címeit. Ő se tudta megtudni, hogy hol gyűjtik az aláírásokat. Sikerül az egészet olyan titokban csinálni, hogy még véletlenül se jöjjön össze a kívánt számú aláírás.Én kutatok tovább. Ha kell eutanázia aktivista leszek. Amúgy meg remélem, hogy vagy leesek magamtól a lábamról, vagy lesz még erőm és eszem egy svájci utazáshoz, ha eljön az ideje a dolognak.

Márai

Hónapok óta jóformán csak krimiket olvastam, változatosan németül és angolul, mostanra úgy érzem teljesen agymosott lettem. Elővettem hát Máraitól az "Egy polgár vallomásai"-t. Természetesen már olvastam, nagyon régen, feltehetően még tiltott korában. Nagyjából emlékszem is rá, de most teljesen új dolgokat fedezek fel benne és hihetetlen nosztalgiát érzek kisgyerek korom élet stílusa után. Most tudatosul bennem, hogy egy kihaló életforma tanúja voltam. Visszatekintve annak a polgári életformának a haláltusáját éltem végig, amiről ez a könyv szól.
Olyan dolgokról van szó persze, amiről részben már én is csak hallottam. Pl. mikor leírja, hogy a kocsmai verekedésnél megjelennek a csendőrök. Nem avatkoznak be, de a puszta jelenlétük és közeledésük elcsittitja a verekedőket. Hányszor hallottam apa nagyapámról, akit sajnos nem ismerhettem, mert születésem előtt meghalt. Ő volt igazi kakas tollas falusi csendőr, aki lóháton ment az egyik faluból a másikba ha kitört egy verekedés. Nagyanyám aki a falusi kocsmáros lánya volt, így ismerte meg későbbi férjét, a nagyapámat.
Vagy amikor a kisvárosi korzózásról ír. Köztudott, hogy Márai Kassán élt és arról ír, de szerintem ilyen szempontból Szeged se volt más. Szüleim tudomásom szerint nem jártak ki a korzóra, de pl. Emberem mindig emlegette gimnazista korában minden délután hattól hétig korzóztak a barátokkal. Jó lehetett! Mindenki mindig találkozott mindenkivel, beszélgettek, éltek. Nem begubózva a tv és a computer társaságában teltek a napjaik.
Szintén nagyon ismerős, amit Márai ír az új könyvek megjelenéséről és vásárlásáról, majd azok elolvasásáról és a könyvek kiváltotta gondolatok kicseréléséről. Ma már hol létezik ilyesmi? Mikor érdekelt valakit, utoljára, hogy mit olvasok és mi a véleményem róla? Igaz olyasmiket olvasok, ami tökéletesen érdektelen. Esetleg izgalmas amíg olvasom, de semmi nem marad vissza utána.
Lehet, hogy én valami furcsa magán világban élek, de vajon létezik még olyasmi, hogy az emberek egymás közt társaságban gondolatokat cserélnek? Soha se fogom megtudni, de olvasom tovább Márait és vissza lopom magam a régi világba, ami biztos szintén nem volt jó és gondmentes, de azt hiszem az én habitusomhoz sokkal jobban illett  mint ez a mai, vagy az egész amiben lassan felnőtt lettem.

Fogorvos

Ma  régi új helyre mentem a fogaimat ellenőriztetni, az Örs Vezér térre. Odafele végig lelkesedtem az utat. Mostanában elég ritkán utazom metróval és nagyon tetszett az oda út. Nem voltak sokan, új volt a kocsi, kellemesen légkondicionált. Szeretem nézni az embereket.
Legeslegújabb fogorvosnőm mindent rendben talált. A vissza úton aztán elmerengtem, hogy hány fogorvost éltem már meg és túl életem 74 "fogorvosi éve" alatt. Ki tudja miért de a sors rossz fogakat adott nekem. pedig nem voltam háborús gyerek, volt elég vitamin, napsütés, télen quarz lámpa, de semmi se segített. Így már a tejfogaimat is tömték. A doktor néniről kevés emlékem van, az iszonyatos fájdalmas fúrásokról annál több. Aztán 7 éves koromtól Szegeden Reisz doktorbácsihoz kellett járnom. Állandóan! Amint kinőttek az új fogaim, máris lukasak voltak. Ma már mindenki sikítozva menekülne az akkori fúrógépektől. Érzéstelenítés nem volt, gyerünk bele és kész. Gondolom voltak hetek vagy talán hónapok, amikor nem jártam rendszeresen fogorvoshoz, de emlékeimben úgy él a dolog, hogy örökké felettem lebegett a fogorvoshoz menés réme. Visszakerülve Pestre, illetve akkoriban Budára, szüleim gyorsan kerítettek ott is egy fogorvost és folytatódtak a kínok. Életem első nagy szerelme is oda járt, ez egy picit enyhített a rémségen, plusz nem mutathattam, hogy mennyire félek. Aztán Budáról való kényszerköltözéssünkkel együtt akkora nyomor szakadt ránk, hogy fogorvoshoz menésre végképp nem tellett vagy 2 évig. Közben már dolgozni kezdtem. Amint kerestem, tudtam, hogy akkor most megint fogorvos.
Ezekben a nyomor 50-es években kerültem bele a börtön viseltek társaságába. Természetesen mind politikai okból voltak börtönben és az 53-as Nagy Imre amnesztiával szabadultak. Voltak köztük írók és ujságírók is. Nos általuk kerültem a híres Pesthy Pista rendelőjébe. Róla tudni kellett, hogy az újságíró szövetségnek volt a fogorvosa régen. Háború után egy ideig vicclapot is adott ki, mert ragyogó karikaturista is volt. De mindenek felett a börtön viseltek kivert vagy tönkrement fogait ingyen hozta rendbe. Én mint a "szépséges ara" kerültem hozzá. Az egyik börtön viselt igen szerelmes volt belém és ő vitt el hozzá. Ennek következtében én mindig minimál tarifát fizettem. Ezt azért engedhette meg magának, mert ott ültek nála az akkori belvárosi maszekok, a szinésztársadalom java. Ők fizették az ingyen munkát.
Akkoriban nekem, a minimál béremből még a kicsi tarifa is irtó drága volt, de azért jártam. A fúrógép még mindig a régi volt és hisztizni nem lehetett, mert Pista gyorsan helyre rakta a pácienseket. Munka után beült az ember a rendelőbe és várt a jobb sorsára, órákat. Ha este arra jártam és felnéztem még 10-kor is égett a villany és ment a munka a rendelőben.

Ezután egyszer voltam egy svéd fogorvosnőnél Stockholmban. Azt hittem belehalok. Tisztítás címszóval rengeteg pénzért beleszállt a számba és 1óra 40 percen keresztűl úgy dolgozott mintha akkordba fizetnék. Öblíteni, vagy szájat közben becsukni nem lehetett. Állítólag valami csuda remek orvos volt, de soha többet nem mentem hozzá. Legközelebbi nagy bevetésem Stuttgartban következett. Ott valamit fizetett a biztosító, így mielőtt átmentem Zürichbe megcsináltattam mindent amit kellett. Az se volt egy élmény. Szintén egy belvárosi ismert fogorvoshoz kerültem, oda járt a sváb miniszterelnök is, találkoztam vele a váróban. Többek között gipsz mintát is kellett venni az alsó fogsoromról. Orvos benyomta a számba a gipszet, mire én fuldokolni és öklendezni kezdtem, de őt nem zavarta mert már a másik szobában dolgozott. Nem tudom mennyi ideig tartott, de még ma is futkos rajtam a hideg ha szembe jut. Mikor kész lettem az kisasszonyok vízzel és cognacal kínáltak, úgy néztem ki, mint akinek szüksége van rá. Reszkettek a térdeim, a hideg verejtéktől tapadt rám a ruha, iszonyat volt. Azóta alapos fogorvos fóbiám volt.
Zürichben szerencsére találkoztam egy stockholmi magyar fogorvossal, valamint elkezdtem haza járni. A svájci árak iszonyatosak, de ez a magyar barát csak azt csinálta meg ami sürgős volt. A többi már a pesti fogorvos dolga volt.
Pesty Pista sajnos közben már meghalt, de egy régi kollégája szívesen vállalt. Nála már lehetett úgy ülni a gipszek alatt, hogy ne csorogjon a torkomba a gipsz, lehetett gyakran pihenőket tartani a fájdalmasabb műveletek alatt, de a belső félelem bennem maradt. Vegetatív idegrendszert kicselezni nem lehet, így a hasmenés az holt biztos bejött minden alkalommal. Végül Barta doktor is nyugdíjba ment és akkor találkoztam azzal, akitől elmúlt a fóbiám.
Stockholmi barátnőm pesti sogornője lett életem legkedvesebb fogorvosa. Ilyen kiméretesen még soha senki nem bánt velem. Elmúlt minden félelmem, pedig óriási munkálatokat végzett rajtam. Mikor a közelmúltban megtudtam, hogy nyugdíjazta magát, összeszorult a gyomrom. A mai fogorvosnő az ő kolleganője volt régen, hogy mennyire kíméletes komolyabb munkálatoknál az majd kiderül. Most csak kontroll volt, ez nem veszélyes, de ment a hasam indulás előtt  rendesen ma is.

Barátnő folytatás

Szerveztünk, szerveztünk aztán most úgy tűnik a Sors megold mindent. Barátnőm állapota olyan rohamosan romlik, hogy nem fog már kimenni a kórházból. Az a kórház olyan mint egy 5csillagos szálloda, jó neki most. Gondos és szakszerű ápolás a fájdalmak elleni állandó majd idővel egyre növekvő mennyiségű morfium. Naponta hosszasan csevegünk telefonon. Időnként kicsit keveri a dolgokat. A legnagyobb baj, hogy egyrészt rosszul hall másrészt sem ért svájciul. A hallás miatt már évek óta nyaggattam, hogy csináltasson hallókészüléket. Ehhez persze túl hiú volt és beképzelte, hogy ő nem hall rosszul. A tv-hez volt fülhallgatója, a többi meg nem nagyon érdekelte. Mikor utoljára ott voltunk egy este alatt tökéletesen berekedtem a kiabálástól. Most a telefonba kiabálok. De jó hallani. Semmi panasz, csupa hála az ellátással az ápolókkal és az orvosokkal kapcsolatban. Nekem is örül minden nap, mikor meghallja a hangom. Sok közös élményünk volt, utazások, az én régebben gyakori látogatásaim. Ismerte a Férjem, az Emberem és most B.-t is persze. Olyan természetesen beszél az igen közeli haláláról, mintha arról lenne szó, hogy elmegy a közértbe. Így kell meghalni szerintem. Ma mondtam neki, hogy írtam neki levelet. Régen, még internetes telefon előtti időkben rendszeresen írtam neki minden héten. Egyszer megmutatta, hogy egy irat tartóban lefűzve tartja a leveleimet. Örökösök szerencsére nem tudnak magyarul. Most is örült a levélnek, csak aggódott, hogy lassú lesz a posta és nem tudja megvárni. Hát majd meglátjuk.

78

Számomra szinte hihetetlen, hogy itt ülök 78 évesen és tudtommal semmi bajom nincs. Nem igen volt erre példa szűkebb családomban. Igaz apai nagyanyám 96 évesen halt meg egy megfázás következtében, de őt soha nem éreztem szűkebb családomnak.
Gondolkozom, hogy meddig tarthat még ez a jó állapot. 89 éves barátnőm rohamos testi és szellemi leromlása mostanában tükröt tart elém. Ez vár rám is? És hol lesznek körülöttem az agilis barátnők akik megszervezik az életemet, ahogy most mi szervezzük a barátnőmét? Már most tudom, hogy sehol. Körülöttem nincsenek agilis barátnők. Természetesen ezt magamnak köszönhetem. Mindig csak egy ember kutyája tudtam lenni. Ha volt mellettem társ nem érdekelt senki más. Soha életemben nem voltak u.n. legjobb barátnőim. Magányos korszakaimban rengeteg ember között mozogtam. Volt nagy társaságom, programom stb. de soha nem alakultak ki legjobb barátságok. Nem is haragszom ezért se magamra se a világra. Én ilyen tudok csak lenni és kész. Majd ha jön a baj, kialakul  minden magától, legalább is remélem.