Rémület

 Szegény emberemre ma délelőtt alaposan ráhoztam a frászt. Az történt ugyanis, hogy reggeli után elkezdett csikarni a hasam. Miután tegnap, magamhoz képest, sok szöllőt ettem, gondoltam a sok lenyelt mag okozza a dolgot és elvonultam a mellékesbe. A hasam csikart tovább, de nem történt semmi. Fejtettem a rejtvényt, aztán telefonált valaki és még mindig semmi csak a fájdalom. Idővel kivert a víz és alaposan elzsibbadtak az üléstől a lábaim. Na jó, akkor kimegyek innen, gondoltam, de rájöttem, hogy kicsit forog velem a föld. Szóltam az embernek és leroskadtam az előszobai ülő alkalmatosságra. 

A következő jelenet már az volt, hogy valahol feküdtem és érdeklődtem, hogy hol vagyok. Mint B. mondta, azt látta, hogy csúszok lefele a sámliról. Akart segíteni, de persze egy élettelen testet nem olyan egyszerű mozgatni. Így aztán csak arról gondoskodott, hogy ne verjem be magam sehova és szépen lenavigált a földre, az előszoba és a nappali közé. Mire magamhoz tértem, már volt párna is a fejem alatt. Feküdtem ott egy darabig, aztán sikeresen, kapaszkodva és az ő segítségével főlhámoztam magam a földről, de gyorsan le is ültem megint a nevezetes alkalmasságra. Végül aztán betámogatott a nappaliba. Ott elterültem a szófán. Lassanként aztán vissza tért belém az erő. Már önállóan közlekedtem a lakásban, de elmenetelre nem vállalkoztam. 

Mi az ördög lehetett ez nem tudtom. "Szoktam" néha össze esni, de az csak az ácsorgástól fordul elő néha és azt előre érzem és biztonságba is szoktam gyorsan helyezni magam. Jelenleg vérnyomásom normális, pulzusom kicsit alacsony. B sajnos komolyan aggódott. Fordított esetben én mentőt és tüzoltót is hívtam volna, amennyire én mindentől rögtön pánikba tudok esni. Minden esetre, délután lázat is fogok mérni.

Emmlékezem

Jó egy ilyen semmit tevős ünnepnap. A magyar posta kitett magáért, még csütörtökre se értek ide a hétvégi újságok. Mi lehet ilyenkor tenni? Mélázok bele a nagyvilágba. Természetes eszembe jut 56 október 23, ami életem legszebb napja volt van és marad örökre. Az utána következők, nov. 4.-ig is jók voltak, de az igazi olyan egy méterrel járok a föld fölött már nem volt több. 

Természetesen voltak később is euforikus napjaim, pl. mikor beköltözhettem Stockholmban az első lakásomba és egyideüleg elkezdhettem a 8 hónap cselédség után, megint irodában dolgozni. Boldog nap volt, 1966 julius 1. De akkor is max. 40 centivel voltam a föld fölött. Aztán az első utazás ugyanazon évben ősszel. A Louvreban potyogtak a könnyeim a kis római írnok láttán és megcsipkedtem a karomat, hogy biztos nem álom? Itt vagyok tényleg?

Mi volt még? Dátumra nem emlékszem de szép volt, mikor elhatároztuk leendő férjemmel hogy összeházasodunk 1972 őszén történt. Ezután az esküvő már csak formaság volt, stressz és szomorúság, egyedül család nélkül nem volt egy örömnap az esküvő. 

Szintén dátum nélküli boldogságok voltak, mikor pl. először sikerült eljutnom Bayreuthba, majd a milanoi Scalaba. Ezek biztos jelentéktelen dolgoknak tünnek, de nekem hihetetlen diadalérzet  és hatalmas élvezet volt, hogy sikerült. Hiszen olyan sokáig teljesen lehetetlen elképzelés volt, nekem Budapestről ilyen helyekre elkerülnöm. Zürichből se volt egyszerű. Még nem volt internet, a jegyszerzéshez rengeteg türelem kellett. Bayreuthra 3 évet vártam, míg rám került a sor. 

Később persze minden utazás élmény volt, de euforia nem volt már. Megjelent egy rövid időre, mikor sikerült megvennünk Marbellában a lakást. Részben, elég nagyrészben, pénz kérdés volt, de abban a házban ahol én akartam egy időben egyáltalán nem volt eladó lakás.Megvettük látatlanba telefonon és fényképek alapján. Hát nem kicsit dobogott a szivem, mikor először lementünk. Élveztük. Első közös szerzeményünk volt az a lakás. 

Volt még egy csúcs örömkönnyekkel, mikor a férjem egy este előadta, hogy igen előnyös kondíciókkal, felkínált neki a cég egy állást Pesten. na akkor sírtam és nevettem utóljára egyszerre. Sajnos a csoda nem sokáig tartott és később már csak a sírás maradt. 

Ma délután azon merengtem leginkább, hogy mi történhetne még velem, amitől olyan igazán felhőn járósan boldog tudnék lenni. Azt hiszem semmi, de nem panaszkodom. Az én koromban már az is jó, ha semmi sem történik. Minden esetre az egyetlen ősrégi haverom, 91 éves, ma felhívott a névnapomon. Ez a névnap utóljára a férjemnek jutott eszébe.

Meglepetések.:-(

 Manapság nem egyszerü, valakinek meglepetést okozni. Már írtam itt, hogy hiába mentem a postára, a csomag szerintük nem nekem lett címezve. A napokban aztán beszéltem berlini barátnőmmel, aki óvatosan kérdezte, hogy megkaptam-e a levelét? Milyen levelet, e-mailt nem láttam és mást se kaptam, válaszoltam. Erre elmondta, hogy miután elég kilátástalannak tűnik az utazás a közeljövőben, gondolta elküldi amit akart hozni nekem a tervezett utazásukkor. Talált egy jó nagy erős barna boritékot, belerakta és küldte, meglepetésnek szánta. Extra fizetett, hogy követhesse a küldeményt. E-szerint október 7.-én kézbesítették a küldeményt. Hoppá! Mondtam én, akkor volt a levélszekrényben a cédula. Nos erre elküldte a követést, csomagszám is rajta volt. Mentem másnap a postára és láss csodát, elővarázsolták a nagy borítékot. Amit első alkalommal előhozott a nő, majd kiderítette, hogy nem az enyém, az egy formátlan fehér valami volt. 

Következő meglepetést én terveztem a barátnőmnek, akinek ma van a születésnapja. Óvatos érdeklődésemre elmondta, hogy semmi nem lesz, a gyerekeinek eszébe se jut, illetve a lányával rossz lett a kapcsolat (nem rajta múlt) a fia meg még soha az életben nem gondolt ilyesmire. Kicsit szomorú volt hallani, miközben magamban dicsértem az eszemet, miszerint a legjobb és nyugalmasabb élet gyerek nélkül van. Nem mellesleg bőven vannak unokák is, na de azoknak addig volt jó a nagymama, amig teljes időben hurcolászta őket minden fele. 

Szóval elmentem a virágüzletbe egy doboz csokoládéval és néhány szóval, rendeltem egy csokrot, hogy ma szállítsák ki. Tegnap teljesen véletlenül kiderült, hogy elutazik csak késő este jön haza. Persze háznép van, mert a férjét 24 órában kell ápolni. Kérdeztem, hogy ha valaki csönget beengedik? Nem hiszem, mondta, mert megtiltottam, hogy bárkinek kaput nyissanak. Sajnos kénytelen voltam lelőni a saját meglepetésemet. Meg is érkezett minden, majd valamikor éjszaka megnézi. Remélem örülni fog neki, de az én örömöm kicsit csökkent ily módon.

Micsoda nap!

Ebédelni akartunk menni, de előtte még elemntem a póstára, mert tegnap egy külföldi küldemény c. papírt találtam a levélszekrényemben. Odamegyek, számhúzás várakozás. Majd a hölgy hosszan keresgél a listákban majd végre, megvan. Hozza. Személyi igazolvány. Nézi, nézi, végül megszólal ön a címzett? Igen. De ez a küldemény nem önnek szól. Akkor minek értesítenek??? Váll vonogatás a válasz.

Ilyen indítás után elindultunk egy vendéglőbe, amiről sokan zengtek már, hogy jó. A Media Markt közelében van, ahová szintén készültünk. Vendéglő kivűlről olyan szakadtnak nézett ki, hogy be se mentünk. Sebaj,elintézzük a Mammutot. Mammut előtt némi tolongás, majd kiderül, hogy nem lehet bemenni. Miért? Valaki leugrott a negyedikről. Ez így biztos nem igaz, mert nincs is 4. emelet, de most álljak oda vitatkozni?

Akkor menjünk a Bécsikapu térnél lévő kipróbált helyünkre. Átballagtunk a A Széna térről a Moszkvára, keresztül az összes sineken, téren,  mozgólépcsőn fel  a várbuszhoz. Vérfok utca nagy része lezárva, Várbusz innen nem indul. Megkérdeztem egy soffőrt, hogy ugyan hol lehetne felszállni. Tessék lemenni a mozgólépcsőn, át a téren és a sineken, ott meg teszik látni. Nem láttam meg, mert gyorsan elmentünk a Mezzoba. Utólag megállapítottuk, hogy rohadék egy nap, de legalább végül is ettünk. 

Végül még leszakadt a rohadék maszk egyik füle, de ez már csak a hab volt a "sikeres" nap tortáján.

Német nyelvújítás

Mindig megállapítom, hogy a vitaműsorok a legszórakoztatóbbak a tv-ben.  Miután a kormány kiadott egy iránymutatást a PC (Political Correkt) nyelvhasználtaról erről szólt a dolog. Mert ugye azt, hogy neger nem szabad kiejteni. Az egyik libus,nagy feminista, csak annyit mondott, hogy ő az n-szót nem ejti ki a száján. De vannak ugye problémák. A Pippi Langstrumpfban  szerepel egy négerkirály. Át kell írni! Igen, az egész világirodalmat átszőrözzük és átírjuk? Kérdezte az igen értelmes filozofusnő. Öten vitatkoztak, plusz a semleges témavezető. Ketten megszállottak voltak, a másik kettő nem hajlandó semmi változásra, ezek írók és újságírók voltak. A középen ült ez a filozofusnő és próbált igazat tenni. 

Ezek után jött a meghívott vendég egy éjfekete pasi Nigériából, de már németeknél iskolázott, szakács és étterem tulajdonos. Rendesen helyre rakta a hívőket. Mondta, hogy ne akarják a fehérek eldönteni, hogy Egyszer bement egy fehér nő fekete pasi pár a vendéglőbe. Odamentek hozzá, hogy azonnal pakoljon, menjen velük, ne hagyja hogy kihasználják stb. Mikor ő igyekezett elhárítani a dolgot, hozza a fönökét! Én vagyok a főnök, de nem hitték el. Csak erősködtek, mire ő elment a konyhába és visszajött, hogy itt a főnök. Végül valahogy lenyugodtak és vacsorát rendeltek. Mikor fizettek, odament hozzájuk és elmondta, hogy tudják kik a rasszisták? Ők maguk. Miért nem hiszik el, hogy egy  afrikainak lehet egy menő étterme Brémában? Ez a tiszta rasszizmus.

De van más is. Valamelyik német szinházban játszák a III. Richardot. Shakespeare szerint ez a Richard, púpos volt és húzta a lábát. A színészt és a rendezőt is súlyosan megfenyegették, mert kigúnyolják a testi hibás embereket. Elgondoltam, hogy milyen szegény lesz az irodalom, ha mindent amiben bárki szerepel, aki nem teljesen fehér és ép, ki lesz szűrve?  

Gondolom nem lesz többé Othello és nem lesz Trubadur sem az operában. Az utóbbiban komoly szerep jut a cigányoknak. Nos honnan ered a szó? Ziehende Gauner. Ezt nem mondták a tv-ben, csak másnap olvastam a műsorhoz fűzött kommentek közt. 

Persze van más kifejezetten nyelvtani problémájuk is a szegény németeknek. Mert ha valaki csak a tanárokról beszél általában Lehrer az nem jelenti azt, hogy a tanárnők is benne vannak. Tehár a helyes írás és mondás mód: Lehrer*inen, vagyis tanár*nő. A csillagnál szünetet kell tartani. Így aztán aki ezt betartja kicsit bukdácsolva beszél. Szép új világ, örülök, hogy már nem leszek részese.