Hónapok óta jóformán csak krimiket olvastam, változatosan németül és angolul, mostanra úgy érzem teljesen agymosott lettem. Elővettem hát Máraitól az "Egy polgár vallomásai"-t. Természetesen már olvastam, nagyon régen, feltehetően még tiltott korában. Nagyjából emlékszem is rá, de most teljesen új dolgokat fedezek fel benne és hihetetlen nosztalgiát érzek kisgyerek korom élet stílusa után. Most tudatosul bennem, hogy egy kihaló életforma tanúja voltam. Visszatekintve annak a polgári életformának a haláltusáját éltem végig, amiről ez a könyv szól.
Olyan dolgokról van szó persze, amiről részben már én is csak hallottam. Pl. mikor leírja, hogy a kocsmai verekedésnél megjelennek a csendőrök. Nem avatkoznak be, de a puszta jelenlétük és közeledésük elcsittitja a verekedőket. Hányszor hallottam apa nagyapámról, akit sajnos nem ismerhettem, mert születésem előtt meghalt. Ő volt igazi kakas tollas falusi csendőr, aki lóháton ment az egyik faluból a másikba ha kitört egy verekedés. Nagyanyám aki a falusi kocsmáros lánya volt, így ismerte meg későbbi férjét, a nagyapámat.
Vagy amikor a kisvárosi korzózásról ír. Köztudott, hogy Márai Kassán élt és arról ír, de szerintem ilyen szempontból Szeged se volt más. Szüleim tudomásom szerint nem jártak ki a korzóra, de pl. Emberem mindig emlegette gimnazista korában minden délután hattól hétig korzóztak a barátokkal. Jó lehetett! Mindenki mindig találkozott mindenkivel, beszélgettek, éltek. Nem begubózva a tv és a computer társaságában teltek a napjaik.
Szintén nagyon ismerős, amit Márai ír az új könyvek megjelenéséről és vásárlásáról, majd azok elolvasásáról és a könyvek kiváltotta gondolatok kicseréléséről. Ma már hol létezik ilyesmi? Mikor érdekelt valakit, utoljára, hogy mit olvasok és mi a véleményem róla? Igaz olyasmiket olvasok, ami tökéletesen érdektelen. Esetleg izgalmas amíg olvasom, de semmi nem marad vissza utána.
Lehet, hogy én valami furcsa magán világban élek, de vajon létezik még olyasmi, hogy az emberek egymás közt társaságban gondolatokat cserélnek? Soha se fogom megtudni, de olvasom tovább Márait és vissza lopom magam a régi világba, ami biztos szintén nem volt jó és gondmentes, de azt hiszem az én habitusomhoz sokkal jobban illett mint ez a mai, vagy az egész amiben lassan felnőtt lettem.
Olyan dolgokról van szó persze, amiről részben már én is csak hallottam. Pl. mikor leírja, hogy a kocsmai verekedésnél megjelennek a csendőrök. Nem avatkoznak be, de a puszta jelenlétük és közeledésük elcsittitja a verekedőket. Hányszor hallottam apa nagyapámról, akit sajnos nem ismerhettem, mert születésem előtt meghalt. Ő volt igazi kakas tollas falusi csendőr, aki lóháton ment az egyik faluból a másikba ha kitört egy verekedés. Nagyanyám aki a falusi kocsmáros lánya volt, így ismerte meg későbbi férjét, a nagyapámat.
Vagy amikor a kisvárosi korzózásról ír. Köztudott, hogy Márai Kassán élt és arról ír, de szerintem ilyen szempontból Szeged se volt más. Szüleim tudomásom szerint nem jártak ki a korzóra, de pl. Emberem mindig emlegette gimnazista korában minden délután hattól hétig korzóztak a barátokkal. Jó lehetett! Mindenki mindig találkozott mindenkivel, beszélgettek, éltek. Nem begubózva a tv és a computer társaságában teltek a napjaik.
Szintén nagyon ismerős, amit Márai ír az új könyvek megjelenéséről és vásárlásáról, majd azok elolvasásáról és a könyvek kiváltotta gondolatok kicseréléséről. Ma már hol létezik ilyesmi? Mikor érdekelt valakit, utoljára, hogy mit olvasok és mi a véleményem róla? Igaz olyasmiket olvasok, ami tökéletesen érdektelen. Esetleg izgalmas amíg olvasom, de semmi nem marad vissza utána.
Lehet, hogy én valami furcsa magán világban élek, de vajon létezik még olyasmi, hogy az emberek egymás közt társaságban gondolatokat cserélnek? Soha se fogom megtudni, de olvasom tovább Márait és vissza lopom magam a régi világba, ami biztos szintén nem volt jó és gondmentes, de azt hiszem az én habitusomhoz sokkal jobban illett mint ez a mai, vagy az egész amiben lassan felnőtt lettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése