Új életet kezdtem, sajnos

 Ezt a bejegyzést egy hete írtam. Közben úgy tűnik, hogy bevált az új  munkaerő. B. rögtön összebarátkozott vele. A nő főz is, akár káposztás tésztát is, meg bevásárol neki amit kér. 

Amúgy többnyire én főzök. Sajnos én egy kifejezett húsevő vagyok, B viszont szereti a tésztákat és a főzelékeket. A mai lecsó nagy siker volt. Szóval majd valahogy elleszünk. Én ha nem is cipekedek ide-oda, minden nap átszaladok, mert látni akarom, hogy s mint van. A computerét tegnap visszaállította a szakember és most majd felújítja a 18 éves gépet. Minden megy mendegél valahogy, de nekem nagyon hiányzik a régi életem.

 16 éve remekül bevezetett életmódunk B.-vel nem fenntartható. Miután ma volt 92 éves, a lábai nem akarják már az ide oda sétálást. Most ott tartunk, hogy csak pénteken jön át, hétvégére. Ez ha nekem nem is jó, de akceptálom. Sajnos most az én feladatom, hogy otthon is el legyen látva. 

Ismerősök mondták, hogy forduljak az önkormányzat szociális részlegéhez. Mint kiderült elköltöztek a közelemből, de telefonon sikerült valakivel beszélnem. Valami főnöknő vissza is hívott. Elmondtam, hogy a feladat  az, hogy valaki innen átvigye az ebédet, mert én se vagyok már annyira fitt, hogy bevásárlás, főzés, egyéb ügyintézések, orvos, patika, egyebek, mellett még oda vissza rohangáljak az ebéddel. Ezután én nem érdekeltem a hölgyet, csak "a bácsi" adatit kérte. Én meg arra kértem, hogy ne bácsizzon, van az úrnak neve. Persze azt, hogy X úr nem tudják sokan még ma se kiejteni a szájukon. Köszönöm szépen az u.n. szocializmusnak. Szóval tudomásul vette, hogy a keresztnevén emlegesse B.-t. Miután megkérdezte hogy mikor és hol született, az volt a következő kérdése, hogy az önkormányzat étkezdéjéből származó ebédet nem eszi meg? Közöltem vele, hogy ez nem kérdés. Amíg én főzők neki, addig azt fogja megenni. Mindezek után abban maradtunk, hogy majd jelentkezik és kimegy környezettanulmányra. Nos ebből se lesz semmi, mert őt nem érdekli, hogy rajtam mivel tudna segíteni. Mondtam, hogy nem ingyen szolgáltatást várok, de ez nem érdekelte. 

Még nem tudom, hogy szerencsém van-e, de feladtam egy hirdetést a facebookon és ketten jelentkeztek. Az egyik már csütörtökön kezd. A másikat még fel kell hívnom, hogy ne jöjjön. 

Az én nehézségem, hogy pl. én gyümölcsöt alig eszem, ő viszont nagyon szereti. Itt a közelben van egy piac. keddenként. Így ma reggel is mentem, vettem vagy két kiló különböző gyümölcsöt és elvittem hozzá. Ezek után hazajöttem, megfőztem a paprikás-csirkét és nokedlit, átvittem hozzá. Ehhez jött ez a mosókonyha idő, eléggé elfáradtam. Miután ezt ő nagyon szereti, mindjárt két napra valót vittem.  De holnap el kell mennem egy hosszabb bevásárlásra, megvenni mindazt, amit itt a szomszédban nem kapok meg. Mit mondjak, nem ilyennek képzelem a szép öregkort. 

Mindezek mellett a lelkem nagyon beteg. Végül is egy több mint 50 éves életmódomtól is búcsúzom a korom miatt. Nincs több utazás. Ez nekem olyan fontos volt, hogy 30 évesen feladtam miatta a hazai kényelmes életemet. Azután arról szólt nálam az élet, hogy hova utazom legközelebb. Természetesen amíg dolgoztam ez nagyon behatárolt volt. De azután tényleg nem volt más életprogramom, mint az utazásaimat szervezni. Ennek most már vége. Én se bírom már az utakat. Be kell fejezni, ezt tudom az eszemmel, de az érzelmeim még nem vették tudomásul. Ezt a gondolatot megszokni, nehezebb mint a távetetés.