Itt van ez a gyönyörű őszi idő, elmentem ma nosztalgiázni. Úgyis könyvesboltban volt dolgom, így gyalogoltam kicsit cikcakkban a belvárosi utcákon. Nos az ilyesmi hiányzik nekem Amerikában.
Az ilyen sétákon döbbenek mindig rá, hogy mennyi rengeteg emlékem van itt Pesten minden fele. Ilyenkor előjönnek a régi barátok, ismerősök, akik már mind nem élnek. A presszók, ahol régen megváltottuk a világot, munka után, az üzletek, amik már rég bezártak, szóval minden.
Ma extra volt, hogy pont a Múzeum körútra kellett mennem. Hihetetlen erővel nyomult elő bennem az a maihoz hasonló október 23. délutánja, amikor a tömeg vonzásába kerülve a rádiónál kötöttem ki. Hihetetlen szép emlék még ma is, pedig már tudom, hogy se akkor se később nem volt esély ebben az országban egy normális demokráciára. De az a késő délután, este és éjszaka, majd utána az a néhány nap, megérte, hogy világra jöttem. Megnéztem ma azt a házat is, aminek a kapu aljába beállítottak, mikor a könnygáz bombáktól időlegesen nem láttam semmit. Azt hittem megvakultam, akkor. Persze elmúlt hamarosan de nem volt kellemes. Álltam egy csomó idegen ember között akik vigasztaltak. Vajon mi lett velük? Akkor mindenki kedves volt, segitőkész és jóindulatú. Miért nem tudtunk olyanok maradni????