Ma rohadtul kiboritottak, már tisztára az ÁVO jutott csak az eszembe. Ugyanis végleges elköltözésünkkel Lényem nyugdíját át kellett helyeztetni Europába. Amerikai bank semmit nem csinál külföldre, tehát nincs értelme fenntartani ott a számlát. Be is mentünk az illetékes ottani hivatalba és annak rendje módja szerint kijelentkezett. Semmi gond, mondták, adja meg a számla számát, bank nevét stb. és már a következő nyugdíja oda fog menni. Nos nyugdíj azóta se jött. Kapott egy levelet, hogy visszament a pénz, mert rossz volt a számla szám, de ez nem igaz. Megírta még egyszer az összes adatot, de nyugdíj sehol. Ezek után kért e-mailben időpontot a követségtől megadva, hogy nyugdíjjal kapcsolatban óhajt beszélni valakivel. OK az időpont ma délután volt. Elmentem vele, mint már sokszor. Körüljártuk a barikádokat, miközben én mar magamban élénken káromkodtam, hogy micsoda disznóság ilyen dolgokat beépíteni a város egyik szép terébe. Üveg kalickából kijött egy őr egy listával, név? Mondja Lényem a nevét, az őr nagy nehezen meg is találja a listán. Rendben, majd rám néz és kérdezi a nevemet. Mondom neki, hogy én a kísérő vagyok csak, de közben már mutogatom az összes nem magyar igazolványaimat. "nincs rajta a listán, nem mehet be" Mire én: Itt álljak vagy mit csináljak? Erre váll vonogatás. Lényemet meg tuszkolja befele, ahol zseb kipakolás, telefon leadás és repülőtéri kapun átmenés következett. Miután ezen túlesett szól nekem a rács mögül, hogy várjak. Mondtam, hogy eszembe sincs, megyek haza.
Azért ácsorogtam még egy kicsit, majd bekopogtam a páncél üvegen. Kijön egy nő, mondom neki, hogy ha már az utcán kell várnom, legalább adjanak egy széket, mert fizikailag képtelen vagyok itt ácsorogni. Őnagysága megismételte, hogy aki nincs a listán nem mehet be és szék nincs, talán a téren üljek le egy padra. Persze haza jöttem.
Lényem is jött nemsokára. Nem intézett semmit, mert ugyan akivel beszélt az illetékes az ügyben, de majd hívja fel csütörtökön, mert ma nem tud semmit.
Történt mindez azután, hogy tegnap délelőtt szintén nyugdíj ügyben voltam a svéd követségen, ahová csak besétáltam, megcsinálták a papírom és megkértek, hogy nyilatkozzak a vadonatúj IKEA fotelről, amire leültem. Hogy én hogy utálom ezeket az amerikaiakat arra nincs kifejezés.
Azért ácsorogtam még egy kicsit, majd bekopogtam a páncél üvegen. Kijön egy nő, mondom neki, hogy ha már az utcán kell várnom, legalább adjanak egy széket, mert fizikailag képtelen vagyok itt ácsorogni. Őnagysága megismételte, hogy aki nincs a listán nem mehet be és szék nincs, talán a téren üljek le egy padra. Persze haza jöttem.
Lényem is jött nemsokára. Nem intézett semmit, mert ugyan akivel beszélt az illetékes az ügyben, de majd hívja fel csütörtökön, mert ma nem tud semmit.
Történt mindez azután, hogy tegnap délelőtt szintén nyugdíj ügyben voltam a svéd követségen, ahová csak besétáltam, megcsinálták a papírom és megkértek, hogy nyilatkozzak a vadonatúj IKEA fotelről, amire leültem. Hogy én hogy utálom ezeket az amerikaiakat arra nincs kifejezés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése