Tegnap voltunk, már nem először. Kellemes a környezet. Persze rendszerint valami 1-2 személyes "darab" megy. Nagyon tanulságos, pl. rájöttünk, hogy Jordán Tamás olyan értelmetlenül beszél, hogy egy kb. 25 m2-es szobában se lehetett mindig mindent megérteni, pedig majdnem ránk köpködött. Nos tegnap egy művésznő adta elő Jászai Mari visszaemlékezéseiből és naplójából irt monodrámát. Nem volt rossz, de valami mindig elrontja az illúziómat. Most pl. bejött egy hatalmas igen klassz fekete kalapban. A bajom csak az volt, hogy ilyet Jászai Mari idejében még senki nem hordott. Az hogy se sminkelve se megfésülködve nem volt, már csak hab a tortán. Ha már valakit játszik, akkor legalább egy valamelyest kor konform frizurát rittyenthetett volna a fejére.
Nos nem volt könnyű élete Jászai Marinak. Apja verte, mostohája még extra gyerekeket szült, mindig ő volt a rossz stb. Aztán szolgálni adták ott is csak bántották, neki meg eszébe jutott, hogy szinésznő lesz. Közben jött a háború és markotányos nő lett belőle épp hogy csak nem kurva. Bejutott valami színházhoz statisztálni. Amit keresett azt jelmezre költötte, időnként komolyan éhezett.
Nem volt könnyű eset, pályatársőnkre irigykedett, gondolom azok is rá, ez már szakmai ártalom. Igazgatók, rendezők se mindig voltak a kedvére valók. Közben aztán szép és nagy sikerei is voltak, mondhatni diadalai. Volt egy férje, szintén színész, de persze rossz volt és idővel sikerült elválni. Szerette a fiatal egyetemistákat, nem adta el magát semmilyen gazdag pasinak. Nem is volt már rá szüksége. A végén egy nálánál 25 évvel fiatalabb szeretője volt, de a szerelem csak az ő oldaláról működött. Utolsó mondatok egyikével nagyon tudtam azonosulni: Nincs egy barátom aki mérget adna nekem és segítene meghalni.
Ez sajnos így van. Egy ilyen barát hiányzik az embernek öreg korában.
Előadás után már civilben beült velünk beszélgetni a művésznő. Még B. is összerezzent a látványon, pedig ő nemigen szokott a nők öltözékével törődni, az enyémet kivéve. Persze a darab körül folyt a szó, majd tényleg nem rá utalva, hanem nagy általánosságban megemlítettem, hogy manapság a színház nem törődik a néző illuzíóival. Erre rá akart beszélni, hogy okvetlen nézzem meg nem tudom hol, amikor 4 férfi színész előadja az egész Hamletet egy asztalnál ülve, persze teljesen civilben se maszk se jelmez semmi. Majdnem azt mondtam, hogy hagyjon már! Biztos nagyon trendi a dolog, de ugyan ne egy öltönyös pasi játssza már nekem Oféliát. Különben se nagyon tudnék elképzelni se ma 4 olyan színészt akit egy egész estén át kibírnék. Hamlet is 5 felvonás!
De jók az ilyen dolgok. Az embernek eszébe jutnak mélyre elásódott hatalmas színházi élmények. A 4 pasiról pl. a 12 dühös ember c. darab, amihez akkor volt 12 jó színész aki eljátszotta.
Ilyenkor jó érzéssel alszom el. Igaz volt egy elég ronda korszaka az ifjúságomnak, de abban is voltak óriási élmények, amik akkor teljesen természetesnek tűntek. A fejlődés oda vitt, hogy ma már azokat csodáknak tartom. Hol vannak ma már olyan a szinművészek?!
Nos nem volt könnyű élete Jászai Marinak. Apja verte, mostohája még extra gyerekeket szült, mindig ő volt a rossz stb. Aztán szolgálni adták ott is csak bántották, neki meg eszébe jutott, hogy szinésznő lesz. Közben jött a háború és markotányos nő lett belőle épp hogy csak nem kurva. Bejutott valami színházhoz statisztálni. Amit keresett azt jelmezre költötte, időnként komolyan éhezett.
Nem volt könnyű eset, pályatársőnkre irigykedett, gondolom azok is rá, ez már szakmai ártalom. Igazgatók, rendezők se mindig voltak a kedvére valók. Közben aztán szép és nagy sikerei is voltak, mondhatni diadalai. Volt egy férje, szintén színész, de persze rossz volt és idővel sikerült elválni. Szerette a fiatal egyetemistákat, nem adta el magát semmilyen gazdag pasinak. Nem is volt már rá szüksége. A végén egy nálánál 25 évvel fiatalabb szeretője volt, de a szerelem csak az ő oldaláról működött. Utolsó mondatok egyikével nagyon tudtam azonosulni: Nincs egy barátom aki mérget adna nekem és segítene meghalni.
Ez sajnos így van. Egy ilyen barát hiányzik az embernek öreg korában.
Előadás után már civilben beült velünk beszélgetni a művésznő. Még B. is összerezzent a látványon, pedig ő nemigen szokott a nők öltözékével törődni, az enyémet kivéve. Persze a darab körül folyt a szó, majd tényleg nem rá utalva, hanem nagy általánosságban megemlítettem, hogy manapság a színház nem törődik a néző illuzíóival. Erre rá akart beszélni, hogy okvetlen nézzem meg nem tudom hol, amikor 4 férfi színész előadja az egész Hamletet egy asztalnál ülve, persze teljesen civilben se maszk se jelmez semmi. Majdnem azt mondtam, hogy hagyjon már! Biztos nagyon trendi a dolog, de ugyan ne egy öltönyös pasi játssza már nekem Oféliát. Különben se nagyon tudnék elképzelni se ma 4 olyan színészt akit egy egész estén át kibírnék. Hamlet is 5 felvonás!
De jók az ilyen dolgok. Az embernek eszébe jutnak mélyre elásódott hatalmas színházi élmények. A 4 pasiról pl. a 12 dühös ember c. darab, amihez akkor volt 12 jó színész aki eljátszotta.
Ilyenkor jó érzéssel alszom el. Igaz volt egy elég ronda korszaka az ifjúságomnak, de abban is voltak óriási élmények, amik akkor teljesen természetesnek tűntek. A fejlődés oda vitt, hogy ma már azokat csodáknak tartom. Hol vannak ma már olyan a szinművészek?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése