Ezen az uton egy svájci csoporttal voltunk. Ez az iroda kizárólag ilyen komolyzenével kapcsolatos utakat csinál. Már vagy 15 éve is utaztam velük, majd B.-vel együtt is voltunk velük Milanoban és Drezdában. Mindig ugyanaz az idegen vezetőnk volt és akkoriban meg voltunk elégedve. No e közben átpártoltam egy hasonló profilú német irodához, ahol totál el lettünk kényeztetve. Ott nincs olyan, hogy egy kérdésre "nem tudom" a válasz. Ha nem tudja utána néz, megérdeklődi stb. No és a közönség. Egy opera látogatásra kihegyezett program, ahol senki egy szót nem beszélt a látottakról és hallottakról. Előadás utáni beszélgetések mindenről folytak, csak az operáról nem. A vezető se mondta el a szereplők kilétét stb. Nem tudta, hogy mi lehetett az rendező elképzelése a fura díszletezéssel. Azt hiszem ő ugyan olyan néző volt mint én, aki szintén nem tudtam semmiről semmit.
A csoport tagjai közül elég sokan tudtak angolul, de nem jutott eszükbe B.-val beszélgetni. Ilyen a németeknél soha nem volt. Itt az első napon klikkek alakultak, akik együtt ültek ebédnél meg mindenütt. Mi csapódtunk ide-oda, én szívesen ismerkedek beszélgetek stb. De ezekkel nem volt könnyű. Gondolom feszélyezik magukat, mert azt hitték, hogy nem értem a szörnyű dialektikusukat, hiába mondtam, hogy engem nem zavar. Ami nem egészen volt igaz, mert az út végére már annyira idegesített a hülye nyelvük, hogy elmondani nem tudom.
Volt amit nem értettem. Pl. mikor az egyik hölgy kijelentette, hogy ő utálja Puccinit és még soha nem látta a Toscát és nem is fogja biztos még egyszer megnézni. Ugyan miért van itt? Gondoltam magamban. A műsor ismert volt. Egy másik pedig lelki beteg volt előre a borzalmaktól, mert elolvasta az operák tartalmát. Nos nem musicalt jöttünk nézni, gondoltam, de bölcsen hallgattam.
Egyébként az első este az opera közönség nagyjából ottaniakból állt és fantasztikus elegánsak voltak. A szüneteket végig bámészkodtam, nem is emlékszem hol láttam ennyi jól öltözött embert, talán Salzburgban, de ott is volt elég sok turista öltözetű. Második nap tele volt a színház turistával. A legjobban az tetszett, hogy az előttem ülő középkorú pár férfi tagja vagy ötször letérdelt, hogy lefényképezze a nőjét. Kész röhej volt, a nő vigyorgott, pasi térdre le, fénykép, megmutat, nem tetszik és kezdődik elölről az egész. Ezek után a nő már a nyitány alatt elaludt és a szünet után már nem is jöttek vissza. Különben is elég sokan elmentek a fényképezkedők közül a szünetben.
Saját kalandunk az volt, hogy a második városnézésre nem mentünk, de elindultuk a Szt. Márk térre a templomot megnézni. Kimentünk a szállodából és mentünk, vagy 10 percet. Egyszer csak totál váratlanul megint a szálloda bejáratánál voltunk. Újra neki indultunk és 5 perc múlva valóban a térre értünk, mert akkor már tudtuk, hogy hol szúrtuk el elsőre. Azt hittem mi vagyunk öregek és hülyék, de azóta már két sokkal fiatalabb emberrel is beszéltem, akik szintén panaszolták, hogy Velencében nem lehet tájékozódni.
A csoport tagjai közül elég sokan tudtak angolul, de nem jutott eszükbe B.-val beszélgetni. Ilyen a németeknél soha nem volt. Itt az első napon klikkek alakultak, akik együtt ültek ebédnél meg mindenütt. Mi csapódtunk ide-oda, én szívesen ismerkedek beszélgetek stb. De ezekkel nem volt könnyű. Gondolom feszélyezik magukat, mert azt hitték, hogy nem értem a szörnyű dialektikusukat, hiába mondtam, hogy engem nem zavar. Ami nem egészen volt igaz, mert az út végére már annyira idegesített a hülye nyelvük, hogy elmondani nem tudom.
Volt amit nem értettem. Pl. mikor az egyik hölgy kijelentette, hogy ő utálja Puccinit és még soha nem látta a Toscát és nem is fogja biztos még egyszer megnézni. Ugyan miért van itt? Gondoltam magamban. A műsor ismert volt. Egy másik pedig lelki beteg volt előre a borzalmaktól, mert elolvasta az operák tartalmát. Nos nem musicalt jöttünk nézni, gondoltam, de bölcsen hallgattam.
Egyébként az első este az opera közönség nagyjából ottaniakból állt és fantasztikus elegánsak voltak. A szüneteket végig bámészkodtam, nem is emlékszem hol láttam ennyi jól öltözött embert, talán Salzburgban, de ott is volt elég sok turista öltözetű. Második nap tele volt a színház turistával. A legjobban az tetszett, hogy az előttem ülő középkorú pár férfi tagja vagy ötször letérdelt, hogy lefényképezze a nőjét. Kész röhej volt, a nő vigyorgott, pasi térdre le, fénykép, megmutat, nem tetszik és kezdődik elölről az egész. Ezek után a nő már a nyitány alatt elaludt és a szünet után már nem is jöttek vissza. Különben is elég sokan elmentek a fényképezkedők közül a szünetben.
Saját kalandunk az volt, hogy a második városnézésre nem mentünk, de elindultuk a Szt. Márk térre a templomot megnézni. Kimentünk a szállodából és mentünk, vagy 10 percet. Egyszer csak totál váratlanul megint a szálloda bejáratánál voltunk. Újra neki indultunk és 5 perc múlva valóban a térre értünk, mert akkor már tudtuk, hogy hol szúrtuk el elsőre. Azt hittem mi vagyunk öregek és hülyék, de azóta már két sokkal fiatalabb emberrel is beszéltem, akik szintén panaszolták, hogy Velencében nem lehet tájékozódni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése