Életem első szófáját Stockholmban vettem, 3 évvel kiköltözésem után. Az elődje, egy kapott darab volt, ami már eleve igen szakadt állapotban került hozzám. Ülni lehetett rajta és egy magam varrta huzat segítségével eltakartam a kilógó belét.
Szóval, mikor 68-ban szüleimet egészen váratlanul kiengedték látogatóba, tudtam, hogy most vagy soha kell vennem egy szófát. Hol vesz ilyesmit az ember Stockholmban? Természetesen az IKEA-ban. Akkoriban még egészen más volt ez az áruház is. Komoly vállalható bútorokat árult, nagy választékban. Találtam is, megfelelő szinű és formáju darabot. Persze fotel is kellett volna hozzá, de pénzem nem volt, örültem, hogy a szófát kinyögtem. Ez a szófa aztán elkísért még Zürichbe is, ahová vonattal szállíttattam el. Az első, második és még a harmadik lakásban is megvolt. Nem kopott el a huzata, nem ment ki a formájából, semmi baj nem volt vele 23 év után se. Viszont fotelt már nem kaptam hozzá. Lett két bőr karosszék, de nem volt az igazi. Így aztán, mikor egyszer Stockholmban voltunk, belátogattam egy nagy belvárosi bútor áruházba. Kinéztem és megvettem egy 3 üléses szófát és két hozzá tartozó fotelt. A Szállítással nem volt gond, a cég küldte le. A régi szófát és a két karosszéket egy barátnőm szinte kikapta a kezemből, mikor megemlítettem, hogy le fogom cserélni.
Megérkezett az új és boldogan használtuk még a maradék 5 zürichi évben. Közben megvettem Pesten a kicsi lakást, akkor még a nyugdíjra és a Pest és Marbella közti pendlizésve gondolva. De addig is, odaszállíttatttam a gyerekszoba bútoromat, de kellett valami ülőbútor is. Zürichben egy cég bezárt, végkiárusítást tartott. Odamentünk a férjemmel és megvettünk egy nem túl voluminőz bőr garniturát. Három + kétülésese szófa és egy fotel. Megszerveztük a szállítást Pestre. Be is fért a kis lakásba, nem volt vele semmi baj, csak, hogy rájöttem, hogy ki nem állhatom a bőrt. Télen jég hideg tudott lenni, nyáron meg ráragadtam ha meleg volt. Igy utolsó költözésemkor, miután gyorsan felmértem, hogy ide nem fér be, pillanatok alatt eladtam az egészet. Egyidejüleg bele szerettem itt Pesten egy Rolf Benz szófába, ami piszok drága volt. Mondhatom ez volt az első igazán drága szófám. Imádtam, egész addig, amig nem kezdett vészesen kopni a huzata + ahol állandóan ültem rajta kezdett besüllyedni a párna. Sebaj, mondtam, ügyes kárpitos majd rendbe hozza. Új huzat stb. Akkor még nem tudtam, hogy ügyes kárpitosok már kihaltak. Mikor beköltöztem ide, a gyerekszobám rekamierjét és a hozzá tartozó székeket, gyönyörűen megcsinálta egy idős kárpitos mester. Ő már nem létezett. Akinél kikötöttem, annak a szája nagyon járt, hogy több generáció óta mindenki ezt a mesterséget űzi a családban bla, bla, bla. Elvitte a szófát,vissza hozta, ránéztem és elkezdtem mondani mi nem jó. Jó, vissza viszi kijavítja. Ezt aztán még egyszer eljátszottuk és abba hagytam. Persze egy vagyont kifizettem a bosszúságért. Eltelt 2 év, mire rájöttem, nem bírom nézni a slampossága nyomait. Kimentem Bécsbe és vettem egy új Rolf Benz szófát. Nem volt annyira blickfangos mint a régi de kényelmes. Árban verte az elődjét. Az idén volt 5 éves de már nagyon öregnek néz ki. Mikor elindultam, immáron Pesten újat keresni, azt hittem, hogy ez már vagy 10 éve megvan. Megtaláltam, a remélhetőleg megfelelőt, okotóber elején szállítják. Ekkor jött a baj. El kell adni a régit, ami most először nem akaródzott könnyedén sikerülni.
Aztán tegnap reggel rájöttem, hogy nem is kell eladni, mert majd az öregotthonba két felé szedjük és ott jó lesz így ahogy van. Mint láttam raktározási lehetőség bőven van. Mielőtt kerestem volna raktárt, megkérdeztem a barátnőmet, hogy neki hol van raktára és hogy működik. Tudtam, hogy vannak beraktározott bútorai. Rögtön meghívott a raktárába, majd osztozunk a bérleti díjon. Egy kő gördült le rólam. Okos vagy drágám, mondtam magamnak és megveregettem a vállam
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése