Szinészek

Ifjú koromban kerültem először olyan társaságban, aminek színész tagjai is voltak. Elég hamar megtapasztaltam, hogy ez a mesterség és a gerincesség avagy erkölcs igen távol állnak egymástól. Egy-egy szerepért még az is megnyalja a hatalom talpát, akinek nincs is szüksége rá.
Ma reggel kezembe veszem az újságot és mit látok az első oldalon. Az általam mindig semminek se tartott de államilag feldicsőített öreg Töröcsik Mari nyaldossa Vidnyánszki arcát. Ha ezt egy huszonéves szinésznő csinálja, azt mondom, ok. a karrier a szerep a megélhetés, de neki? Már összehabzsolt minden kormánytól minden pénzzel járó kitüntetést. Most még ezektől is kell? Gyomrom forog, de komolyan.
Olyasmiről meg már álmodni se merek, hogy mi lett volna, ha senki nem lett volna hajlandó szerződni ehhez a pasihoz meg a ronda Nemzeti Színházhoz.
Jó hogy soha nem kerültem olyan helyzetbe, hogy nyalnom kellett volna valamilyen hatalomnak. Biztos éhen haltam volna.