Még két hét és utazunk haza. Ahogy közeleg az idő, egyre többet foglalkozom a hazai eseményekkel. Mondhatnám azt is, hogy annyi az esemény, hogy nem lehet kikerülni őket. Sajnálatos módon, jól fel is húzom magam ha csak kicsit is elmerülök az olvasmányokban.
Ma reggel, felébredtem és megkezdtem a szokásos ébredés utáni merengésemet, mert ilyenkor szoktak a leg életrevalóbb ötleteim megszületni, elhatároztam, hogy ön-szugerálok. Már sok mindent el- és túlértem ezzel a módszerrel. Tehát mit is kell tennem? Bebeszélem magamnak, hogy Magyarország egy távoli hely. Semmi közöm hozzá, de miután igen vicces kormányzat van ott, jókat lehet derülni a hülyeségeiken. Ha ez sikerülne, igen vidáman mennék haza. Saját lakásomon belül nem is okozna ez nehézséget. B. csak arról értesűl itt, ami tén mondok neki. Nincs ideje a computert böngészni, vagy ha igen, az itteni dolgokat nézi, esetleg egyéb nemzetközi híreket. A baj akkor kezdődik, mikor kilépek a lakás ajtaján. Nincs ember aki ne kezdené rögvest a visszáságokat sorolni. Olyan ez már mint ifjuságom éveiben, amikor ösznépi program volt, szidni a rendszert. Visszanézve, azoknak akik valamilyen módon belesimultak a Kádár rendszerbe nem is volt okuk szidni, ez csak olyan sport volt akkoriban, no és senki nem tudta, hogy neki tulajdonképen egész jó dolga van. Végül is mindenkinek volt állása, vagy dolgozott vagy nem, de a fizetését megkapta. Mellette voltak kis egyéb jövedelem források, igy akinek igénye volt rá, idővel lett nyaralója, autója stb. Tudta, hogy 55/60 évesen nyugdijba megy, amiből meg is fog élni. A szabadság, akkoriban igen kevés embernek hiányzott, nem is érezték a szabadság hiányát.
Én ma is azt mondom, hogy a szabadságnál nagyobb kincs nincs és nem is volt az életemben. De ez az én magánügyem és ameddig az Istenadta Nép nem fogja ugyanezt érezni, addig tök mindegy milyen kormány van uralmon, soha nem lesz normális élet Magyarországon.
Ma reggel, felébredtem és megkezdtem a szokásos ébredés utáni merengésemet, mert ilyenkor szoktak a leg életrevalóbb ötleteim megszületni, elhatároztam, hogy ön-szugerálok. Már sok mindent el- és túlértem ezzel a módszerrel. Tehát mit is kell tennem? Bebeszélem magamnak, hogy Magyarország egy távoli hely. Semmi közöm hozzá, de miután igen vicces kormányzat van ott, jókat lehet derülni a hülyeségeiken. Ha ez sikerülne, igen vidáman mennék haza. Saját lakásomon belül nem is okozna ez nehézséget. B. csak arról értesűl itt, ami tén mondok neki. Nincs ideje a computert böngészni, vagy ha igen, az itteni dolgokat nézi, esetleg egyéb nemzetközi híreket. A baj akkor kezdődik, mikor kilépek a lakás ajtaján. Nincs ember aki ne kezdené rögvest a visszáságokat sorolni. Olyan ez már mint ifjuságom éveiben, amikor ösznépi program volt, szidni a rendszert. Visszanézve, azoknak akik valamilyen módon belesimultak a Kádár rendszerbe nem is volt okuk szidni, ez csak olyan sport volt akkoriban, no és senki nem tudta, hogy neki tulajdonképen egész jó dolga van. Végül is mindenkinek volt állása, vagy dolgozott vagy nem, de a fizetését megkapta. Mellette voltak kis egyéb jövedelem források, igy akinek igénye volt rá, idővel lett nyaralója, autója stb. Tudta, hogy 55/60 évesen nyugdijba megy, amiből meg is fog élni. A szabadság, akkoriban igen kevés embernek hiányzott, nem is érezték a szabadság hiányát.
Én ma is azt mondom, hogy a szabadságnál nagyobb kincs nincs és nem is volt az életemben. De ez az én magánügyem és ameddig az Istenadta Nép nem fogja ugyanezt érezni, addig tök mindegy milyen kormány van uralmon, soha nem lesz normális élet Magyarországon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése