Hova züllöttem?

 B. iPadjén kerestem és végül sikeresen megtaláltam és beállítottam a klubrádiót. No és mit hallok, Bolgár úr műsorát! Utoljára Emberem, 18 éve meghalt, hallgatta ezt a műsort délutánonként. Na és mit idéz éppen, az elhíresült beszédet. Még hozzá azt a részt, amit eddig én nem láttam, miszerint majd vigyázzunk, mert majd jönnek nyugatról a menekültek. Keresztények és mások, majd akkor nagyon vigyázzunk, hogy kiket engedünk be.Meg kell majd védenünk a nyugati határainkat is! Megmondom őszintén, az eszem megáll! Igazán nem szoktam foglalkozni a vezetőnkkel, miután kilátástalan szélmalomharc lenne. Sajnos olyan nép tagja vagyok, akik ezt 4 évente megválasztják. Ez van sajnos. A rádiót sürgősen kikapcsoltam, megyek vissza a nyugodt életembe.

Más

Ma kirándulást szerveztem. B.-nak a francia konzulátusra kellett mennie, hogy bebizonyítsa, hogy még él. Szerencsére ezt itt Budán lehet intézni. Extra telefonon tisztázta, hogy létezik ott egy lift. Tavaly még felmászott az elég rémes lépcsőn. Megnyugtatták, hogy van lift is. A hely a Francia intézet, egyik sarka, külön kinti bejárattal. Időpontra mentünk, illetve taxiztunk. Az extra kinti lépcső mellett van valami építmény, ami liftnek néz ki. Nem lift. Letámasztottam ott szegény embert, aki majdnem kiesik a ruhájából, annyira lefogyott. Bementem az épületbe, kérdezősködtem, valaki megmutatta a liftet, Visszamentem B.-ért és benavigáltam a lifthez. Felmentünk, ki volt írva az ajtóra, hogy ott csak mozgásukban korlátozottak, tolószékesek és babakocsisok mehetnek be. Csöngettünk, többször, sehol semmi. Odavittem az ajtóhoz egy széket, hogy leülhessen, majd lementem, kimentem, felmásztam a lépcsőn és ott csöngettem. Ki is nyílott az ajtó. Kiderült, hogy ezt a csengőt hallotta az ügyintéző hölgy, de  a másikat csak az őr hallja, aki kitudja hol volt. Végül előkerült, majd miután becsukódott mögöttem az ajtó, kinyitotta a másikat. Ezután 5 perc alatt elintézték amiért mentünk, majd az őr kiengedett, hívtam a taxit, kész. 

Régi szép idők, mikor még a Lendvai utcában volt a konzulátus. Simán oda lehetett menni, a végén már volt ellenőrzés, de semmi vész. A szép öreg villa földszintjére néhány kényelmes lépcső vezetett csak fel.

Mindegy nemsokára megyek a svéd konzulátusra, ami egy nagy irodaház 4. emeletén van. Lent megnézik a személyi igazolványomat, aztán mehetek a lifthez, majd egyenesen be az ügyintézéshez. Bécsben a a svájci konzulátusra szintén. Szerencsére az amerikaiak már nem követelik meg a személyes megjelenést, mert az oda bejutás egy horror. Nem is beszélve a dühömről, ami annak láttán önt el, hogy tönkretették az egész teret maguk körül. Tankcsapdák és egyebek a város közepén.

NYÁR!

Ma délben pizzafutárt játszottam, B.-vel megegyeztünk, hogy ma pizzát ebédelünk. Oda fele taxival mentem, de haza úgy kettő után már gyalog indultam.  Mint utólag megnéztem 37 fok volt árnyékban, de nekem többnyire napos utcán kellett jönnöm.

Hirtelen beugrottak a régi szegedi nyarak. 1942-43 nyarán, ebéd után apámmal indultunk az újszegedi uszodába. Kb. ilyen meleg van az emlékezetemben. A lakásban is ez volt, délnyugati fekvés, nagy ablakok és legfelső emelet. Természetesen a hídon se volt árnyék. Apám, szintén természetesen nyári öltönyben. Lassan mentünk. Akkoriban senki se sóhajtozott, ha nyár volt, akkor meleg van és kész. Néha jött nagy zivatar, dörgés villámlás, aztán szivárvány és folytatódott a nyár, zavartalanul. 

Apámnak volt baráti társasága, üldögéltek az árnyékban és beszélgettek. Velem nem volt gond. Úszni már tudtam és mint amolyan magának való gyerek, órákat elvoltam a vízben egyedül. Mikor már a víz beráncosította az újaimon a bőrt, akkor kijöttem, leültem és bámészkodtam. Néha 6 óra fele, kijött anyám is, tolta húgom őnagyságát a kocsiban. Szép békés nyarak voltak, legalább is nekem. 

1944 nyarán a tanyán voltunk. Minden új és érdekes volt. A közelben bérelt egy baráti házaspár is tanyát. Nekik volt egy talán 2 évvel fiatalabb lányuk, azzal kóboroltunk  kukoricásban meg ettük a gyümölcsöket a fákról. De mindent felülmúlt a közeli kis szikes tó, amiben lehetett úszkálni. Igaz néha csíptek a piócák, de a lubickolás kedvéért eltűrtem. 

1945 nyara már megint Szegeden talált, Persze nem volt uszoda meg semmi. A Tiszára nem engedtek ki egyedül. Viszont a körülmények miatt néhány iskolatársam szintén otthon volt és remekeket játszottunk a kicsit bomba érte Horthy kollégiumban. Annál jobb játszóteret máig se tudok elképzelni mint az volt. 

Ostrom után, azt hiszem soha többet nem voltam az uszodába. Apám állandóan úton volt, szó se lehetett semmilyen szórakozásról. Akkoriban vasárnaponként bepakoltunk az autóba és kimentünk a Tisza partra. Apám szerzett valami engedélyt, hogy ráhajthatott a gátra, majd onnan le egy teljesen elhagyatott füzesbe. Velünk jött mindig egy barát házaspár. A nagypapa által gyártott sütőn flekkent sütött anyám. Eleinte csak mi voltunk, 4 felnőtt és két gyerek, de aztán híre ment a finom flekkennek és jöttek a barátok. Ki felevezett odáig, mások biciklivel, szóval szépen össze verődött a társaság. Miután a sütő nem volt túl nagy, órákig tartott a sütögetés. Inni való is volt, főleg víz és jégkockák termoszban. Sajnos a part iszapos volt, de azért mindenki úszott egyet a Tiszában. 

Ha fent voltam Pesten a nagymamánál, akkor egy nálam idősebb rokon lánnyal jártunk a Széchényi fürdőbe. Akkoriban nagyon szép volt. Az egyik épület teljesen be volt futtatva valami zölddel, amitől szinte üde lett a hely. A rokon lány ott ismerkedett meg, későbbi férjével, aki akkor még orvostanhallgató volt. Én meg egész úton haza fele dohogtam, 13 évesen, hogy nyilvános helyen nem ismerkedünk! Ígérgetem, hogy ha még egyszer ilyet csinál, megmondom a nagymamának. Ebből végül is hosszú házasság és két gyerek is lett. Sajnos már senki se él közülük.

Új élet

Nem érzem jól magam ebben az új szituációban. Számomra őrjítő a gondolat, hogy ezentúl itt ülök magamban a lakásban és olvasok, internetezek, esténként szintén magamban nézem a tv-t. Pedig ez most a perspektívám. 87 évesen már jövő nincs csak a múlt és a keserves jelen. 

Voltak hosszú éveim, mikor teljesen egyedül éltem, de akkor tudtam még generálni magam köré társaságot. Ma már nem él senki, az én generációmból. Fiatalabbakhoz meg nem jutok hozzá. 

Az utcám alsó végén van egy árnyas pad. Azon üldögél többnyire egy ember. Még B.-vel voltam, mikor ő elkezdett beszélgetni az emberrel. Most, hogy sokat járok ott, mikor megyek B.-t nézegetni, én is beszélgetek vele. Kiderült, hogy 82 éves, teljesen egyedül él. A 8 testvérből vele együtt még négyen élnek. 44 évet dolgozott az építőiparban. Ijesztően kevés a nyugdíja. A környék házai előtt söprögeti járdát, mert szereti a rendet. Ezért kap néha pár ezer forintot. Süt, főz, sőt még befőz is magára. Sajnálatos módon villannyal fűt. Ez most kicsit elgondolkoztatja. Bevallom irigylem, hogy nem zavarja a magány. 

Tegnap délután, mikor mentem át B.-hoz, hátulról sütött a nap és már hosszú árnyat vetett. Megláttam egymagam árnyékát, komolyan mondom hogy fizikai szíven ütést éreztem. Dunedinben sokat sétáltunk a tengerparton és mindig néztük, hogy már milyen hosszú az árnyékunk. Tegnap ez a magányos árnykép szörnyű volt.

Féljünk!

 Az elmúlt napokban, ahányszor egy magyar híroldalra tévedek, mindig nagy vastagbetűs cím fogad, miszerint most jön valami nagyon rossz. 

Politikusaink nagyon jól tudják, hogy félelemben kell tartani a népet, mert aki fél az egyúttal meghunyászkodik, nem lázad, nem csinál semmit csak fél és rémképeket fest magának. 

Miután szerencsésen túléltük a covidot, tudható volt, hogy gazdaságilag igen nehéz korszak fog kezdődni. Két év teljes kiesés a termelésben csak a földre döntheti a globális gazdasági életet. Természetesen nem számított senki Putin agymenésére és az ebből következő háborúra. Ilyen körülmények közt, én azt várnám el az összes médiától, hogy valami olyasmit mondjanak, hogy bizony össze kell mindannyiunknak szedni magunkat. Az állandó gazdasági fellendülés bizony megakadt, de majd közerővel megoldjuk. Ebben én magam hiszek is és ha ez lenne a közszellem, mindenki tudna lassanként hinni benne. Ugyanúgy, mint ahogy most mindenki a rémségben hisz. 

A tömegpszichózis minden irányba tud hatni. Okosabb lenne ma a pozitívabb irányt követni. Persze lehet, hogy akkor nem követnék olyan jámboran a vezért az emberek. Neki pedig személyes érdeke fűződik a jámbor tömeghez. Érdemes lenne gondolkozni egy kicsit.

Új életet kezdtem, sajnos

 Ezt a bejegyzést egy hete írtam. Közben úgy tűnik, hogy bevált az új  munkaerő. B. rögtön összebarátkozott vele. A nő főz is, akár káposztás tésztát is, meg bevásárol neki amit kér. 

Amúgy többnyire én főzök. Sajnos én egy kifejezett húsevő vagyok, B viszont szereti a tésztákat és a főzelékeket. A mai lecsó nagy siker volt. Szóval majd valahogy elleszünk. Én ha nem is cipekedek ide-oda, minden nap átszaladok, mert látni akarom, hogy s mint van. A computerét tegnap visszaállította a szakember és most majd felújítja a 18 éves gépet. Minden megy mendegél valahogy, de nekem nagyon hiányzik a régi életem.

 16 éve remekül bevezetett életmódunk B.-vel nem fenntartható. Miután ma volt 92 éves, a lábai nem akarják már az ide oda sétálást. Most ott tartunk, hogy csak pénteken jön át, hétvégére. Ez ha nekem nem is jó, de akceptálom. Sajnos most az én feladatom, hogy otthon is el legyen látva. 

Ismerősök mondták, hogy forduljak az önkormányzat szociális részlegéhez. Mint kiderült elköltöztek a közelemből, de telefonon sikerült valakivel beszélnem. Valami főnöknő vissza is hívott. Elmondtam, hogy a feladat  az, hogy valaki innen átvigye az ebédet, mert én se vagyok már annyira fitt, hogy bevásárlás, főzés, egyéb ügyintézések, orvos, patika, egyebek, mellett még oda vissza rohangáljak az ebéddel. Ezután én nem érdekeltem a hölgyet, csak "a bácsi" adatit kérte. Én meg arra kértem, hogy ne bácsizzon, van az úrnak neve. Persze azt, hogy X úr nem tudják sokan még ma se kiejteni a szájukon. Köszönöm szépen az u.n. szocializmusnak. Szóval tudomásul vette, hogy a keresztnevén emlegesse B.-t. Miután megkérdezte hogy mikor és hol született, az volt a következő kérdése, hogy az önkormányzat étkezdéjéből származó ebédet nem eszi meg? Közöltem vele, hogy ez nem kérdés. Amíg én főzők neki, addig azt fogja megenni. Mindezek után abban maradtunk, hogy majd jelentkezik és kimegy környezettanulmányra. Nos ebből se lesz semmi, mert őt nem érdekli, hogy rajtam mivel tudna segíteni. Mondtam, hogy nem ingyen szolgáltatást várok, de ez nem érdekelte. 

Még nem tudom, hogy szerencsém van-e, de feladtam egy hirdetést a facebookon és ketten jelentkeztek. Az egyik már csütörtökön kezd. A másikat még fel kell hívnom, hogy ne jöjjön. 

Az én nehézségem, hogy pl. én gyümölcsöt alig eszem, ő viszont nagyon szereti. Itt a közelben van egy piac. keddenként. Így ma reggel is mentem, vettem vagy két kiló különböző gyümölcsöt és elvittem hozzá. Ezek után hazajöttem, megfőztem a paprikás-csirkét és nokedlit, átvittem hozzá. Ehhez jött ez a mosókonyha idő, eléggé elfáradtam. Miután ezt ő nagyon szereti, mindjárt két napra valót vittem.  De holnap el kell mennem egy hosszabb bevásárlásra, megvenni mindazt, amit itt a szomszédban nem kapok meg. Mit mondjak, nem ilyennek képzelem a szép öregkort. 

Mindezek mellett a lelkem nagyon beteg. Végül is egy több mint 50 éves életmódomtól is búcsúzom a korom miatt. Nincs több utazás. Ez nekem olyan fontos volt, hogy 30 évesen feladtam miatta a hazai kényelmes életemet. Azután arról szólt nálam az élet, hogy hova utazom legközelebb. Természetesen amíg dolgoztam ez nagyon behatárolt volt. De azután tényleg nem volt más életprogramom, mint az utazásaimat szervezni. Ennek most már vége. Én se bírom már az utakat. Be kell fejezni, ezt tudom az eszemmel, de az érzelmeim még nem vették tudomásul. Ezt a gondolatot megszokni, nehezebb mint a távetetés.

Hallgatom + olvasom a híreket

 Németországban tegnap 5 évre elítéltek egy 101 éves férfit. Az illető fiatal katonaként valamelyik koncentrációs lágerben volt őr. 

Szerintem több mint 70 év után, már le lehetne zárni ezeket a dolgokat. Lehet, hogy tényleg akart ott őr lenni, lehet, hogy oda küldték. Látta mi történik, persze, hogy látta, de mit csináljon?  Leszármazott szerint meg kellett volna tagadni a szolgálatot. Normális az ilyen? 

Ez olyan mint mikor a mai fiatalság, ha hall arról hogyan is éltünk itt Rákosi alatt, megkérdezi, hogy miért hagytátok? Mert az ÁVO-nak lehetett azt mondani, hogy nem, szerintük!

A svédek és a finnek, kérték a felvételüket a NATO-ba. Ez különösen a svédeknél nagy szó, mert 250 éve nem voltak benne semmiben. A második világháborúban is megtartották a semleges státuszukat. Szerencsére mindenki megszavazta a felvételt tegnap. Eredetileg Erdogan akart vétózni, de azátn megkapta amit akart, több feltevés is van, hogy mit, de végül is ő is rábólintott. Attól félek, hogy ezen Putin felizgul. A NATO most nagyon beerősít. Eddig 40ezer katona állomásozott, mostantól 100ezer lesz. Plusz az amerikaiak a lengyeleknél kiépítenek egy teljes katonai bázist. Ezt már régóta akarják, csak Putinra való tekintettel nem csinálták. 

Amerikában folytatódnak a meghallgatások a kapitol elleni roham miatt. Egyre több a terhelő bizonyíték Trump ellen, hogy tudatosan lázította fel a mobot. Sajnos nem merem hinni csak remélni, hogy lesz ellene vádemelés és el is ítélik.

Utazunk 2. rész, folytatás

Jött az idegen vezetőnk és közölte, hogy Igor Levit előző este félbeszakította a programot, teszt, koronavírus. Szerencsére az első, estre találtak valakit, aki pont tudta Gerswin zongoraversenyét játszani, így a zenekari koncert meg lesz tartva. A következő, szólóest,elmarad. Gondoltam, mi jön még? 

Ültünk és vártunk, aztán érdeklődtem, legyek türelemmel, mindjárt stb. Végül kiderült, hogy elromlott a lift. A szoba a 2. emeleten, de irtó magas emeletek voltak, egy régi ház. Jómagam felmásztam, a csomagunkat felvitték közben. Kidobáltam néhány ruhát, hogy ne gyűrődjön. Benéztem a minibárba teljesen üres. Lementem és közöltem, hogy üres a minibár. Ja azt már nem csináljuk. Kezdett elborulni az agyam. Mégis Zürich, 4 csillagos szálloda! Üldögéltünk étlen szomjan. B. evett a repülőn, de én a fájós hasammal nem mertem enni, szóval kora reggel óta egy félbögre tejeskávé volt minden, amit fogyasztottam. No meg  a repülőn, egy narancslé. Három után felhívtam az idegenvezetőnket. Ezután ő beszélt a személyzettel, azok mondták neki, hogy a menedzser majd jön és intézkedik. 

A szálló két egymás melletti épület volt, de csak a földszint volt egyben. Fent teljesen külön volt minden. A másikban működött a lift. Többször kérdeztem, hogy nem lenne-e ott esetleg egy szoba? De szerintük nem volt. Miközben vártam a menedzsert hirtelen nagy mozgás lett. Jött valaki, elnézést kért és a másik pasival együtt felkalauzoltak minket a működő liftes szárnyban egy 5. emeleti szobába. Körben balkon, kilátás a tóra, szóval maga a csoda. Említettem, hogy víz is kellene a hűtőbe. Perceken belül hoztak 6 behűtött üveg vizet. Sűrűn kérték a bocsánatot és reménykedtek, hogy megfelel a szoba. Mindenki külföldi volt, nem tudom milyen kézben van ez a szálloda. A főnök szerűség se németül se angolul nem tudott túl jól. Kérdeztem is a vezetőnket, hogy milyen nemzetiségű, de kiderült, hogy ő valaki legfőbb főnökkel beszélt, angolul. Minden esetre Svájc tökéletességével kapcsolatos hitem kicsit megrendült. 

A hátralévő program simán ment. A hangversenyterem amire kíváncsi voltam, gyönyörű lett a felújítás után, a hangverseny nagyon jó volt. Az üres esténket remekül töltöttük a szép szobánkban, néztük a tv-t. Az opera előadás hipermodern volt. Szerintem a Figaro házassága amúgy is elég hosszú, hát még ezzel a rendezői agymenéssel. Ott is hagytuk. Nem mellesleg elég meleg volt bent. A tervezők, azt hiszem, elképzelni se tudták, hogy Zürichben ilyen meleg tud lenni. 

Második nap egy igazi öreg 1780 körül épült céhházban volt. Nos, ott se számoltak a meleggel. A különterembe be volt állítva egy ablak alá egy igazi klíma, a csövek a résre nyitott ablakon vezettek ki, a kinti egységhez. Egyértelmű szükségmegoldás volt. Nem tudom, hogy fogják megoldani rendesen, mert eredeti öreg ablakkeretek vannak és faburkolat mindenütt. 

2 nappal haza érkezésünk után kaptam e-mialt az utazási irodától, hogy teszteltessük magunkat, mert a vezetőnknek komoly tünetei vannak és pozitív a tesztje. Sajnálom szegény pasit így a szezon közepén. Írja, hogy 10 napja pozitív a teszt és fekszik, nem tud csinálni semmit. Persze háromszor oltva van meg minden. 

Talán nem is nagy baj ez a kicsit zűrös utazás, nem fáj annyira a szívem, hogy ezzel vége az utazásoknak.