Cirkuszt a népnek!

Elgondolkoztam az elmult napokban, hogy vajon mit is akarnak a magyarok. Itt van ez a Vizes világbajnokság vagy mi. Erre a sok elégedetlen kormányt szidó, mocskoló  ember mit csinál? Lelkesedik és boldog. Most nem baj, hogy rozoga a hármas metro, piszkosak az utcák, a halál peremén van az egészségügy és még sorolhatnám.Mindezt nem csak a hazaiak teszik, hanem a sok külföldre költözött, akik szerint itt lehetetlen az élet, még egy haza látogatás is kész szenvedés, mert itthon az emberek rosszkedvűek, elkeseredettek, panaszkodósak, a kiszolgálók udvariatlanok na és a kedvencem "ökölbe szorult arccal járnak"stb. Most ezek is mind a különböző TV adókon lógnak és lesik a magyar sikereket. Közben nem győzik bizonyítani, minden lehető fórumon, hogy ők milyen boldogok új hazájukban és milyen borzalmas volt otthon. Normális ez?

Sajnos már elég öreg vagyok, így nagyon is emlékszem a Rákosi korszakra. Akkor valódi terror  és nyomor volt. Sokkal kevesebb kiváltságossal mint ma és azok se álmodtak ilyen jólétről, mint amit a maiak megengednek maguknak. No és akkor mi lett? Jöttek az "aranylábú fiúk" és a nép lelkesedett, mit lelkesedett, lázban égett. Már nem hangoztatta a kétségtelen rosszat, csak büszke volt az eredményekre.

Csak mellesleg említem meg, hogy Hitler is olimpiát rendezett, ami nem kis mértékben növelte hívőinek számát.

Nem értem az embereket. Ennyire elvakultak? Nem fogják fel, hogy ilyenkor a mindenkori vezető sütkérezik saját sikerében? Persze lehet, hogy engem már kisgyerekként beoltottak nacionalizmus ellen, ezért látom így a dolgokat.

Kinek mi a véleménye?

Divatba jöttünk!

A minap a 100+ évesekkel folytatott beszélgetést a Die Zeit című hetilapban olvastam. Ma viszont a napi újságomban kezdődött egy sorozat idősekről. Az első hölgy 93 éves és a doktori munkáján dolgozik.
Miután leérettségizett a müncheni egyetemen kezdett tanulni filozófiát és psychologiát. 3 évet végzett, aztán Lengyelországba küldték valami kényszer munka szerűségre. Mint mondja azokból a tanulmányokból inkább az éjszakai bombázásokra emlékszik és nem a tanultakra. Aztán jön ennek a korosztálynak közös rettegése és menekülés az oroszok elől.
Háború után férjhez ment egy evangélikus paphoz, akivel egy kisvárosba költözik. Ma is ott lakik teljesen egyedül egy elég nagy házban a város szélén. Felmondatban utal arra, hogy a férje mondta mindig mi és hogyan legyen. Ő szült 3 gyereket és nagyjából nem történt soha semmi. Aztán 2003-ban meghalt a férje és ő a következő karácsonykor nem a gyerekeihez utazott, hanem Párizsba. Járt-kelt, turistáskodott, múzeumokba járt és nagyon élvezte. Mikor haza ment rájött, hogy azonnal beiratkozik az egyetemre, filozófia szakra. El is végezte rendesen. Utána csak halálosan fáradt volt, nem csinált semmit, naphosszat aludt a tv előtt stb. Aztán eszébe jutott, hogy megcsinálhatná a doktorit. Három éve írja, a halálról. Olvasni is sok, a felsorolást, hogy mi mindent olvasott erről a témáról. Orvosilag is és minden mást is. Eddig 300 oldalt írt, először kézzel, majd legépelte az egészet.
Mint mondja korán kel, beviszi az újságot, majd megreggelizik. Közben sodukut fejt. Aztán vissza fekszik az ágyba és előkapja a laptopot, amin ir valamennyit. Délben bemegy az egyetemre beül előadásra vagy valamilyen szemináriumba. Van autója, de azzal csak a buszmegállóig megy. Onnan busszal kényelmesebb. Mikor haza ér, a kanapén alszik egy órát. Aztán olvas. Kapásból összehasonlítja az újságírónak, Kant. Hegel és Schopenhauer filozófiáját. Ha nem jut eszébe egy szó, verseket mond. Majd megelégedéssel nyugtázza, hogy még működik a feje. Hogy befejezi-e a munkáját azt nem tudja. Manapság már nem csinál gondot semmiből. Ezt mondja a gyerekeinek, unokáinak és a dédunokáknak is mindig. Ne sokat gondolkozzanak, inkább éljenek. Igaza van!

Beszélgetés 100+ évesekkel

Nem fordítom ide az egészet, mert a lepedőnyi újságomban másfél oldal.
Adva van egy férfiú F, 100 éves. Egyedül él és minden délben az olasz vendéglőben ebédel. Van kettő hölgy H1 102 éves egy öregotthonban él és H2 104 éves szintén egy öregotthonban lakik. A beszélgetés az egyik öregotthonban zajlik, ahová elvitték a férfiút és a H2 hölgyet.
Újságíró: Hallottuk, hogy valami oklevelet kaptak a 100. születésnapjukra, valaki személyesen hozta?
H1: nem a postás, F: valami magasztos duma volt benne, köszönetet mondtak. Minek? Engem irritált.
Újságíró: Miért? F: Nem egy érdem 100 évesnek lenni, ezt minek ünnepelni?  H2: Nekem tök mindegy volt.
Újságíró: hogyan éltek mit csináltak? H2: Éltem, elláttam a háztartásom. Vannak akik sokkal keményebben dolgoznak.
Újságíró: Mi jobb fiatalnak vagy öregnek lenni? H2 szívesen gondolok a gyermekkoromra Sziléziában, de aztán a háborúban mindenünket elvesztettük. Menekülésünk után igen nehéz körülmények közé kerültünk. Akkoriban éppen elvált voltam. Aztán a férjemnek megjött az esze, eljött és megkérdezte akarnám-e még egyszer. Igent mondtam és 46 évig éltünk együtt boldogan.
Okosabb lesz az ember öreg korára? H1 biztos, aki nem lesz okosabb az teljesen hülye. H2, minden esetre nyugodtabb az öregkor, bár nekem ez a nyugalom itt az otthonban egy kicsit sok.
Gondolnak a jövőjükre? F én nem, nekem mindegy. A haláltól se félek. Akik végig élték a háborút már nem félnek semmitől. H1: ne gondolják, hogy az ember mindent megkaphat a jelenlegi testi állapotát és az öregség előnyeit.
Handyjük van, használják az internetet? H1 és H2 nincs. Azt se tudom mi az internet. F: Az internet az érzelmek halála. Ez az én ómódi álláspontom.
TV-t néznek? H1 esténként megnézem a híreket. Sajnos állandóan rossz hírek vannak. Régen nyugalmasabb volt az élet, mert nem kaptunk minden hírt készen be a szobánkba. Jobb volt úgy. H2 sokszor gondolkozom, hogy fog ez tovább menni. Nálunk volt egy fal és örültünk mikor eltűnt. Most Mexicoban akarnak falat építeni.
Mi a véleményük az fiatalokról? F én szeretem és sajnálom őket. Annyi teóriával kell foglalkozniuk. Régen mindent kézzel csináltak, dolgoztak. Most tanulnak de mit? Minden elképzelhető dolgot. Csupa absztrakt idiotizmust. Már a tantervük is totál zavaró. Aztán csak keresnek és nem találnak semmit. Ez aztán feszültté teszi őket. Nekem jó viszonyom van a 20-30 évesekkel. Mikor ebédelek, sokszor oda jönnek hozzám, kérdezgetnek és beszélgetünk. Így aztán elég jól vagyok informálva. H1 nekem az az érzésem, hogy ma a fiataloknak nincsenek kitűzött céljaik. Inkább csak mennek a nyájjal.
Herr F. nem zavarja, hogy nincsenek korabeli barátai? Nem, nem vagyok egy túlzottan társasági ember. Néha magamat is nehezen viselem el, nem kívánom, hogy más elviseljen. Otthonba se akarok menni, otthon fogok meghalni.
Frau H2, mikor utazott utoljára? Amíg a férjem élt csak kisebb utakat csináltunk. Aztán, mikor meghalt a lányommal és a vejemmel utaztam. Hosszú utakra mentünk. Island, Anglia, Skócia, Norvégia, hajóval. Csodálatos volt.
Mikor hagyta abba az utazást? 103 évesen. Akkor leestem a wc-ről és tönkre ment a lábam. Mikor az ember állandó segítségre szorul, akkor már nem jó utazni.
Frau H1, a férjét a háborúban elvesztette ás egyedül nevelte a lányát. Azután soha nem ment férjhez. Nem hiányzott egy partner? Az anyám volt a partnerem, a férfiak nem igazán érdekeltek soha. Nem akartam az életem egy férfihez igazítani.
Herr F. szintén egyedül él, gondolna egy kapcsolatra,  ha jönne egy igazi? Annak passzolni kellene. A korkülönbségenk nem szabad túl nagynak lennie. Én már nem tudok szenvedélyt nyújtani, ahhoz már túl öreg vagyok. Ami fiatalon a szenvedély az 90 évesen a kedvesség és 100 évesen a bizalom. Öt évig éltem együtt egy asszonnyal. Ő 90 éves volt én 92. Az nagyon szép volt, de sajnos meghalt.
Frau H1, olvastuk ott, hogy egy clubot alapított. Igen az a vezetőség ötlete volt és én boldogan csináltam volna. Örültem, hogy rendszeresen találkozhatom korombeliekkel, akik majd mesélnek és beszélgetünk. Ha arról meséltek volna, hogy hogy élték át az első világháborút, vagy az inflációt stb. De nem, azt mesélték, hogy az unokákkal pizzát ettek. Emlékezni nagyon nehéz, sokan nem is tudnak. Így nem mentem többet.
Hogyan élnek a múlttal? Érdekesebb a múlt mint a jelen?  H1 Nem is foglalkozom semmivel, Az emlékek csak úgy jönnek. Pl. itt vannak ezek a szép virágok az asztalon. Régen ilyesmit nem engedhettünk meg magunknak. Pillanatnyi gondolatok. H2 az emlékek nagyon fontosak. Én már alig látok valamit és a hallásom se jó, de az emlékeim megvannak. F ezek a mi határaink, ezzel kell élnünk. Ha kevesebb az energiánk egyszerűbb az életünk, lehetsz buta de okos is. Ha szerencséd van okosakat mondasz egyszerűen, ha peched van akkor hülyeségeket.
Frau H1, mit él meg mint a legnagyobb nehézséget?  A kiszolgáltatottságot, mikor már mindenhez segítsége van szükség. Én igazán nem akartam ilyen öreg lenni, jó lenne valaki aki mindig mellettem lenne. Versidézeteket mond
Frau H1 sok verset ismer kivűlről. Még szép! Érettségin az egész Prometeuszt fel kellett mondanom.
Létezik egyáltalán egy perfekt kor? F ez a kérdés túl teoretikus. H2 azt mondanám, hogy az utazós korszakom volt a legjobb.
Mi a legnagyobb tanulság? Ne hallgass arra mit mondanak az emberek, maradj midig önmagad. Ez is egy versidézet. H2. nem szabad a lécet túl magasra tenni és a kitartásról nem kell elfelejtkezni.Az ember sohase tudja mi jön még. Gyerekként soha nem hittem volna, hogy milyen csodálatos utazásokat fogok csinálni. H1 Azt hiszem az emberek túlzottan másokat utánoznak, nem mernek önmaguk lenni.. Nekem a testi és szellemi függetlenség volt a legfontosabb az életben.
Frau H2 mi az élet tapasztalata, ennyi év után? Mindenkinek meg kell harcolni a mindennapi kenyérért. Aztán ha jobb lesz, nem kell mindjárt túlkapásokba menni, hanem gondolni a nehezebb időkre.
Mi a boldogság? H1 Egy átsuhanó soha vissza nem térő pillanat. F: A boldogság egy élmény amit másodpercekre élünk meg és aztán egész életünkben emlékezünk rá. H1: Sok mindenre mondják ami nem is az. Boldogság már az is ha elérem a buszt.
Frau H2 mi önnek a boldogság? Hogy túléltem a háborút. Nekünk Sziléziában (mindkét Hölgy onnan származik) sokáig nem volt jelen a háború, de aztán mikor az oroszok jöttek már csak a rohanva menekülésre gondoltunk. Soha nem tudtuk, hol bukkannak fel, de túléltük.
Utolsó kérdés: mi a véleményük a hallhatatlanságról? Semmi, az emberek megszületnek meghalnak és jönnek helyettük újak. Ennyi.

Lehet, hogy zavaró, hogy nem tördeltem, de kis igyekezettel talán érthető. Nekem nagyon érdekes volt. Bele gondoltam miről beszélgetnének itthon az ilyen idősek.:-(((

Pesti kalandok

Ma délelőtt a Budagyöngyéhez kellett mennem. Örültem, mert már hetek óta mondta a villamoson a bemondó, hogy a villamosunk most Odáig jár, tehát remek, átszállás nélkül hipp-hopp ott leszek. Megállóban kiderült, hogy most már csak a Moszkva térig jár a villamos. Van viszont a másik járatnak pótló bussza. Miután nem tudtuk, hogy van a Moszkván a megálló, leszálltunk a Délinél, ahol láttuk, hogy az ellenkező irányba, pont bent állt a busz a sínen. Már vártak egy páran, vártunk mi is, de a busz csak nem jött. Már elment még egy az ellenkező irányba, az ott állók mondták, hogy nekik ez már a harmadik. Az egyik nő dühöngött, mert az orra előtt ment el egy busz, most meg már 20 perce itt áll és nem jön semmi. Közben látom, hogy jön egy busz, de szépen elrobog a síneken kívül. Vissza szálltunk a villamosra, egy megálló, majd sikerült egy teljesen tömött buszra felkapaszkodni, ami ugyan nem a villamos pótló volt, de arra ment. Haza fele simán jöttünk.
Délután 3-ra volt időpontom a "térd pápához". Zűrös ott a közlekedés, tehát taxi, jó korán. Mikor az alagúthoz értünk, azt hittem, hogy fél órával korábban ott leszünk, de aztán ültünk a taxiban 35 percet, mire átértünk az alagúton és a Lánchídon. A Lánchíd pesti hídfőjénél, az út közepén kiszálltunk és gyalog átvágtunk a téren és néhány perccel 3 előtt beestünk a helyre. Mint utóbb kiderült Ádernél delegáció volt. Ez már a második eset részemről, hogy belefutok ebbe. Nem tudom hány delegáció van hetente, de csodás az ötlet, hogy egyre több nagyság költözik majd a várba. Nyugodtan lezárhatnák ezután a Lánchidat.
A térd pápa egy magánkórházban rendel. A kórház tipikus magyar eset. Vagy nyomor vagy olyan, hogy egy öt csillagos szálloda szerényen elbújhatna mellette. De az orvos szimpatikus és szakszerűnek tűnt. Vizsgált már engem más is. Véleménye egy u.n. felszíni protézis, ami azt jelenti, hogy az inakat meg mást se vágnak át, nem cserélik ki a komplett ízületet. Állítólag 3 nap a kórház és utána ha haza jövök, már el tudom látni magam. A végső terhelésig 1 hónap, utána majd futok. Nos, kíváncsi leszek. Műtétet csak október végére tervezem, mert aztán már nincs semmi programom és nem is fogok csinálni az idénre már semmit. Az ismerősömnek a nagy műtétet csinálta és tényleg remekül jár még a lépcsőn is.
Haza fele már onnan is simán jöttünk. Egyedül voltunk a végén a buszon. A végállomáson a szokásos egy helyett 4 busz állt bent. Jól meg volt ma keverve a közlekedés.

Potsdam

Pünkösd hétfőn "kora reggel", 10 órakor indultunk Potsdamba. Remek vezetőnk volt, aki hozott magával segítséget, aki a zenét szolgáltatta CD-ről az útra, végül is mi zenei utazáson voltunk. Csodálatos idő volt, kis kárpótlás az elázott berlini sétáért, előző nap.
Potsdamal  kapcsolatban mindig a Frigyesekről van szó, 1620-tól 1861. összesen hatan voltak. Mindegyik szerette a zenét, volt aki maga is játszott és zenét is szerzett.Miközben gurultunk kifele Berlinből igazi porosz katona indulókat hallgattunk.Közben megtudtuk, hogy Potsdam eredetileg egy halászfalu volt, míg az egyik Frigyesnek eszébe jutott a hadsereget ott elhelyezni. Ettől kezdve elég sokáig egy közönséges garnizon városka lett belőle. Az 1700-as évek közepe táján a "Nagy Frigyes" elkezdett építkezni. Lett kastély színházzal. Miután az építkezéshez emberek kellettek, már akkor vendég munkásokat hívott, főleg hollandokat. Az egész városban eper fákat telepítettek és selyem hernyókat kezdtek tenyészteni. A munkásoknak csinos ki házakat építettek, még ma is látható egy egész utca. Minden házban szőtték a selymet. A hollandokon kívül franciák hugenották is jöttek, őket akkor éppen üldözték de be lettek fogadva. Igen szigorúan protestánsok voltak. Az ő templomukban pl. még orgona se volt, csak a capella énekeltek.  Sajnos menet közben nem tudtam jegyzetelni, így nem tudom melyik Frigyesnek volt egy Dupont nevű cselló tanára, aki hozta magával az egész családját, akik vagy szőttek vagy zenéltek. A másik híres zenész család Bender volt. Ők a mai cseh területről "Bőhmen" jöttek. Négyen voltak testvérek. Az apa szövő mester volt a két fia zenész, két lánya pedig énekesnő. Ezek aztán az európai udvaroknál léptek fel.
Közben folyt az építkezés. Megépült a Garnizon Kirche, amiből sajnos semmi nem maradt, de most elhatározták, hogy visszaépítik, no meg különböző paloták. Mikor már kész volt egy palota, akkor a következő Frigyesnek is kellett még egy nyári palota és így tovább. Egy gyönyörű palota "Barbarini" most épült újjá, múzeum van benne, csak kívülről láttuk. Persze van még több templom is. Ha jól emlékszem a második Frigyes építette Sanssoucit.
Közben takaros kis város lett Potsdamból, miután az király is ott lakott, a főurak is ott építkeztek.
A vezetőnőnk igen érdekesen és élvezetesen, nagy tudással mesélte a dolgokat egész úton, közben mindig zenével fűszerezve a mondandóját. Pl. hogy J.S. Bach fia, Emanuel Bach, ott volt udvari zenész, mikor fia született. Bach útnak is eredt, hogy megnézze magának az unokát. Bemutatkozott a királynak is és vitt ajándékba egy szonátát. Ezt is meghallgattuk.
Az egész út 4.5 órát tartott, közben ebédeltünk egy remek olasz étteremben a nagyon modern új színház mellett, ami direkt a vízparton van. Mikor indultunk azt gondoltam, hogy te jó ég, ennyit ülni egy buszban, de úgy elrepült az idő, hogy észre se vettük a sok buszozást. Kiszállni csak a végén Sanssousiban  tudtunk. Ott megnéztük az egyik Frigyes sírhelyét. A kastély melletti parkban, szinte észrevehetetlen egy lapos sírkő. Alatta kripta van, amit magának építtetett. Végrendeletileg meghagyta, hogy csöndesen, éjszaka ,  inden ceremónia nélkül temessék el. Szegény erre elég sokat várhatott. Mikor meghalt az unokaöccse lett az utód. Ezzel az unokaöccsel egész életükben gyűlölték egymást. Így aztán nagy csindarattával temettette el őt az unokaöccs valahova. Mikor megszűnt a porosz királyság, jöttek a háborúk és senki nem törődött a végrendelettel. Aztán Potsdam sajnálatosan a DDR-hez került. Ez elég szörnyű volt, az oroszok még tönkre tették amit lehetett, bár már alaposan tönkre volt bombázva. Végül az egyesítés után előkerült a végrendelet és valóban éjszaka fáklyák mellett 4 katona kíséretében végül is a kijelölt helyre került a tetem.
Potsdamban először még DDR időkben jártam. Akkoriban másfél órát vonatoztunk, hogy oda tudjunk menni, mert a vonat nagy ívben megkerülte nyugat Berlint. Elég siralmas volt. Elég sok romos palota, templom stb. és az épségben maradt házak is elhanyagolva vártak sorsukra.  Ez még valamikor a 60-as évek elején volt. Az egyesítés után, mint minden más keletnémet város Potsdam is felvirágzott. Berlinből neves személyiségek költöztek ki oda és rengeteget adományoztak és adományoznak még mindig az újjáépítésre. Neves TV-s, bankár stb. Lehetne követni a példájukat itthon is. A Garnizon templomot is adományokból fogják vissza építeni.

Frigyes temetési kálváriája éppen ismétlődik, a múlt héten meghalt Kohl kancellárral. Nekik van egy családi sírboltjuk, ahol a szülők és a meghalt első felesége is nyugszik. A mostani 35 évvel fiatalabb feleség most másként rendelkezik és nem lehet tenni ellene semmit. Hiába van két fia és unokák, az lesz amit ez a tyúk akar. Pl. nem a fiait hívta fel telefonon, amikor meghalt, hanem Junckert. Ő nem egyezik bele egy német állami temetésbe stb. Nem tudom hol akar majd a nő élni ezután Németországban nem fogja szeretni senki az biztos.  No de ennek semmi köze már Potsdamhoz, csak valahogy eszembe jutott a párhuzam.

Vegyes

Kifelejtődött Berlinből egy sokkoló élményem.
Nagy és drága áruház Burberry butik. Messziről látok valami nagyon "magyarosch" dolgot. Közelebb érve egy komplett ruha kalocsai hímzéssel, az ujja áttörten. Csak hápogtam, hogy pont a klasszikus esőkabátjairól híres Burberrynél van ilyesmi. Megnéztem, hogy nem a szomszédtól lógott-e át a borzadály, de nem. Ára: 3990 EUR!!!!!
Szerintem ez a legcsicsásabb magyar hímzés. Sokszor kaptam ajándékba és adtam tovább tombolára meg ilyesmire. Kinek kell manapság ez?  Szerintem ma már az amerikai turisták se vesznek ilyet, talán a kínaiak?

Tegnap voltunk a müpában, budapesti Wagner napok keretében. Meghallgattuk a Rienzit, amit még egyikünk se látott hallott. Ezt most tényleg hangverseny szerűen adták elő és általános nagy tetszést aratott. Mondhatnám tombolt a nép a végén. Nem is értem, miért nem játsszák sehol ezt az operát. Ez volt az első amit írt és egyből nagy sikert aratott. Az után következő Bolygó Hollandi és a Tannhäuser is csúfosan megbuktak. Mindkettőt máig is játsszák mindenhol sikeresen. Persze  Rienzi zenéje nem igazi Wagner. Ha csak úgy hallom valamelyik francia zeneszerzőre tippeltem volna. Állítólag akkoriban azt mondta a kritika, hogy a Rienzi, Meyerber legjobb operája. Nem tudom melyikőjükre volt ez nagyobb sértés. Mellesleg Wagner maga se volt lelkes ezért a darabért. Bayreuthban pl. soha nem játsszák. Ettől függetlenül itt délután 4-kor kezdődött, úgy mint Bayreuthban szoktak kezdődni az előadások. Az öt felvonást összesen egy hosszú szünettel adták elő. Nagy újítás, hogy előre lehetett rendelni enni és inni valót a szünetre. Viszont este nyolc előtt már kint álltunk az utcán, ami kicsit muris érzés, mikor az ember egy hosszú előadásról jön ki. Olyan matiné szerű volt az érzés.

Telefonos kálváriám lassan a végéhez ér. Tegnap meghozta a futár az Amazontól a megrendelt telefonokat. Csak halkan remélem, hogy rendeltetés szerűen működni fog. Egyelőre töltés alatt van mind.

Megírom még Potsdamot is hamarosan, csak mos valahogy nem volt időm, de nincs elfelejtve.

Berlin

Berlin egy nagyon érdekes város. Sajnos a ketté szakítottság még mindig jól érezhető a városon. Két központ a Ku'damm és az Alexanderplatz ég és föld, az utóbbiból sugárzik a kelet. Nem is gondoltam rá, de mikor kiszálltunk ott a földalattiból szinte megcsapott a keleti hangulat. Kézzel fogható nyomok már nemigen vannak. A fal helyét keresni kell. Hihetetlen mi mindent építettek fel az elmúlt bő 20 évben.

Barátok vártak minket a vonatnál. Kicsit ledöbbentek a csökkent járó képességemen. Két éve a 80. születésnapomon itt voltak. Akkor még vígan rohangáltam le és fel a lépcsőkön. Jött a tanácstalanság. Lányuk által felajánlott szép új lakás egy mazonet, hihetetlen kényelmetlen lépcsőkkel. Persze mehettem volna vidékre is a lány nyaralójába, de én természetesen a városban akartam lakni. Így aztán oda lettünk szállítva. Van a közelben metro és S-Bahn is. Megálló 10 perc, nekik. Nekünk majdnem a duplája volt. Haza fele persze taxiztunk. Így mulat egy nyugdíjas.
Első nap, alig hogy elindultunk, fekete felhők jöttek és dörgött az ég. Gyorsan vissza is fordultunk. Jól tettük hatalmas égszakadás következett. Jó volt, mert kicsit, de nem túlságosan lehűlt a levegő. Következő nap a belvárosban kószáltunk. Áruházban is persze, listám volt.
Az igazság az, hogy én már annyiszor voltam Berlinben, hogy a kötelező turista célokat már többszörösen is lejártam. B. is megkapott minden látványosságot előző útjainkon. Azért következő nap elmentünk hajókázni a Spreen. Ez igen kellemes volt, elég sokat lehetett látni is. Sütött a nap, élveztük. Meghívtuk a barátokat ebédelni. Hihetetlen, de Berlinben kicsivel kevesebbe kerül a vendéglői ebéd mint itt Pesten egy hasonló kategóriájú étteremben. Következő nap részt vettünk még a családi születésnapi vacsorán és aztán kezdődött a hivatalos program.
Egy nagyon amerikai szállodában laktunk, aminek valami arab tulajdonosa van. Minden nagyon szuper volt, de a márvány fürdőszobában nem volt keverő csap, a zuhanynál se! Volt viszont világítós nagyítós tükör, felette tv képernyővel. Ezen röhögött az egész csoport. Miután én felfele nemigen látok (látótér kiesésem van) csak akkor fedeztem fel a tv-t, mikor már erről beszélgettek a népek.
A program pezsgős ismerkedéssel kezdődött, majd egy igen finom vacsorával folytatódott. Kellemes csoport volt. Csak három vegetáriánus volt, a többiek normálisak voltak. Ez már manapság nem nagy kihívás egy vendéglőnek. Voltak ennél sokkal rosszabbak is már.
Este elkezdett zuhogni az eső, szerencsére a szállodában volt a vacsora. Másnap zenei vonatkozású város nézés lett volna, de ömlött az eső. Nagyon sajnáltam nem csak magunkat, hanem az igen felkészült vezetőnket is, aki zeneszerzők leveleivel és Goethe idézettek felszerelve jött. Elindultunk, de hamarosan beláttuk, hogy esőben álldogálni nem kellemes, így a cég költségére bemenekültünk egy vendéglőbe. Ebéd után vissza a szállodába. Mint utóbb kiderült a délutánt mindenki alvással töltötte.
Este az operában, Berlioz: Faust elkárhozása c. művét láttuk/hallottuk. Ez nem opera, inkább oratóriumnak tűnt nekem. Berlioz maga egy legendának nevezte a művet. Nos ettől az előadástól, feltehetően forog a sírjában. Egy angol rendezte a művet, aki  eredetileg valami tv sorozatokat rendezett. Ráhúzta a zenét a német történelemre, különösen a már nem is annyira közelmúltra. Volt rengeteg horog keresztes katona és sárga csillagos zsidó benne. Mellesleg volt Mefiszto, Faust és Margaréta is. De nagyon mellesleg. Előadás után a szálloda bárjában kezdődött a vélemény nyilvánítás. Általában az idősebb korosztályt zavarta az egész. A magam részéről fel voltam háborodva, pedig semmi személyes érintettségem nem volt az üggyel. A kevés fiatal szatírának fogta fel a történetet. Mint megtudtuk a hivatalos kritika is olyan volt, hogy vagy dicsérte vagy teljesen lehúzta. Középút nemigen volt.
Szerencsére másnap ragyogó napsütésre ébredtünk és indult a kirándulás Potsdamba. No ezt majd holnap elmesélem.