Egyre cifrább bűnözések

Nemrég volt a dortmundi robbantás, amiről kiderült, hogy börze spekuláció volt a cél. Most itt van az újabb kacifántos ügy.
Egy hivatásos német katona, aki egy francia-német alakulatnál szolgál, 2015 végén kiadja magát szír menekültnek. Akkoriban elég nagy volt a fejetlenség, még nem járódott be a németeknél a menekültek adminisztrálása. Azt mondta, hogy nem tud arabul csak franciául, mert a családja francia gyökerekkel rendelkezik. Franciául tényleg kiválóan beszél. Bemond egy nevet, azt állítja, hogy papírjai nincsenek, a Balkán vonalon jött, többnyire gyalog. Mindezt a szülővárosában, ahol kap is menekült papírokat, sőt később havi pénz juttatást is, bank számlára. Ezután kettős életet él. A menekült szálláson szabadon lehet járkálni, a katonaságnál pedig van lehetőség szabadnapokra vagy félnapokra.
2016 januárjában Bécsben a repülőtéren egy takaritóhelyiség wc-ben elrejt egy fegyvert. Ezt megtalálják, a helyet bekamerázzák és mikor érte ment, elkapták. Azt mesélte, hogy egy bálba jött Bécsbe és nem akart fegyverrel odamenni. Elengedik, de ettől kezdve már szoros megfigyelés alatt áll. Tegnap elkapták őt és egy társát is, valamint rengeteg helyen tartottak házkutatást, ahol begyűjtöttek fegyvereket, lőszert, mobilokat, laptopokat és irományokat. Egyértelművé vált a szélsőjobbos beállítottsága. Egyelőre még nem világos, hogy pontosan mit is akart csinálni. Vagy mint szír menekült valami terror támadást, vagy egyáltalán valamit, amit a szír menekültre kenhetett volna, aki ugye nem is létezett a fizikai valóságban. Az már biztos, hogy súlyos állam ellenes bűncselekményért kerül majd bíróság elé.
Már várom, hogy mi lesz a következő bűncselekmény. A bűnözőknek egyre élénkebb lesz a fantáziájuk.

Zseniális bűnöző

A zseniális bűnözőt Szergejnek hívják, német és orosz kettős állampolgár. 14 évesen jött a szüleivel Németországba az Ural mentéről. Tanult, villany szerelő lett és egy erőműnél dolgozik.
Gondolom nagyon ráér, mert fantasztikus tervet készített, pénz szerzés céljából. Nagyon profi módon csinált 3 bombát. Erős robbanó erővel és tele szögekkel. Ilyen szögeket a robbantástól 250 méterre is találtak. Menő dortmundi futball klub játékosait akarta megölni vagy minimum erősen megsebesíteni. Miután a futball klubnak a tőkéje a futballistákban van, úgy gondolta, hogy ha sikerrel jár a részvények ára mélyen leesik. Ezért felvett 40 ezer EUR kölcsönt és opciókat vásárolt a részvények esésére. Az utolsót már a robbantás napján a szállodából intézte.
Jó előre foglalt szobát abban a szállodában, ahol a klub megszállt. Utólag tűnt fel az egyik alkalmazottnak, hogy nagyon ragaszkodott, hogy az utcára néző szobát akar, ami direkt a merénylet színhelyére nézett. Tehát együtt lakott a futballistákkal. A szállodával szemben egy sövény van, abban rejtette el a bombákat. A klub autobusza ott kellett elhajtson a sövény előtt.A gyújtás is teljesen profi volt. Kis öröm az ürömben, hogy szerelés közben két komoly kullancs csípést is kapott, ami úgy begyulladt, hogy orvoshoz kellett mennie. Szóval volt 3 bomba és írt 3 teljesen azonos beismerő levelet, igazi ISIS szöveggel . Annyira azért nem volt igazi, mert a hatóságok már néhány órával az eset után erősen kételkedtek a valódiságban. Persze azért nyomoztak ebben az irányban is, szóba jöttek még a futbalhuligánok. Az igai okra persze senki nem gondolt, mert ez még tv kriminek is túl konstruáltnak tűnne. Egy hét alatt elkapták a pasit. Először a klub pénzügyi embere szólt, hogy valami gyanús mozgások voltak a klub papírjai körül a börzén. Aztán, nyilván lenyomoztak mindenkit aki a közelben volt és végül kiderítették, hogy onnan a szállodából intézte az utolsó opciót.
Végül is, szerencsére, csak egy futballista sérült de az se komolyan. Mint mondták a bomba és a gyújtás is igen profi volt, de az elhelyezés szerencsére nem. Így aztán az egyik bomba a busz fölött átrepült, a másik meg túl alacsonyan robbant.
Szergej élete végéig börtönben lesz, nem lesz szüksége már pénzre.
Ilyen eset még nem volt eddig a bűnügyi annálékban.

Szinház

Már megint hagytam magam belelkesíteni. Valaki szerzett jegyet, mert interneten nem lehet rendelni és kapni sehol sem lehet, a My fair Lady Centrál színházi előadására. Az általam még soha nem látott/hallott Alföldí Róbert főszereplésével.
Nos ott kezdődött a baj, hogy ez a Centrál színház, nem más mint a régi kis Vidám színpad. Nem vitás kifestették és sajnos új székeket is raktak bele, több mint 10 évvel ezelőtti látogatásom óta. Mikor leültünk már tudtok, hogy baj lesz. A székeknek kemény fa kerete van, némi kis párnázással, ami nem akadályozza a keretet abban, hogy elvágja az ember combját. Biztos ha 20 centivel nagyobbak lennénk, nem zavarna ennyire, csak akkor nem tudom hova raknánk a hosszú lábainkat, mert a sorok közt hely az nincs. Van viszont légkondicionálás, ami elég gyengére volt állítva. A Pesten már természetesnek számító 10 perc késéssel megkezdődött az előadás. Természetesen nem vártam élő zenét, de ennyire goromba gépzenét szintén nem. A színészeken "természetesen" mind mikrofon van, amitől kibirhatatlanúl hangos az egész. Lehet, hogy egy nagyobb térben ez elmenne, de ez egy pici színház. Aki ezt nem tudja természetes hanggal beénekelni, az pályát tévesztett. Egy-két kórista nő ráadásul olyan éles hangon visított, hogy borotválkozni lehetett volna a hangjával. Gyorsan kirángattam a fülemből a halló készüléket, de ez se sokat használt. Egyetlen szereplőt se ismertem, még névről se, kivéve Alföldít. Őt már sok helyen dicsőítették, így joggal vártam a színre lépését. Ő játszotta Higgins professzort. Nos a csalódás nagy volt. Nem tudom megítélni, hogy a fogsora rossz, vagy alapból kicsit selypit, de a szép tiszta magyar beszédtől messze van, még akkor is, mikor éppen nem hadar. Sajnos időnként hadar erősen, minek következtében nem lehet érteni mit mond. Egyetlen szereplő volt aki, szerintem jó volt, Mr. Doolitle a szenes ember. Nem tudom ki volt de nekem tetszett és normálisan tudott beszélni.
Feltehetően én teszem túl magasra a lécet. Rajtunk kívül azt hiszem, mindenkinek nagyon tetszett az előadás. Szerencsémre én még ragyogó előadásokat láttam remek igazi színészekkel. Talán ez az egyetlen pozitív dolog volt a szocializmusban, hogy hihetetlen módon  szubvencionálták a színházakat. Olyan szintű előadásokat, mint 1956 és a rendszerváltás között voltak, nem lehet azóta se látni Magyarországon. Sok jó darab, a klasszikusok persze, jól képzett színészekkel. Hazalátogatós időkben, minden este színházban voltunk. Gyönyörű emlékek mind a mai napig.
Ma már biztosan kevesen tudják, hogy a My fair Ladyt eredetileg G.B.Shaw írta és Pygmalion volt a címe. Ezt még az 50-es években láttam Mészáros Ági volt Eliza. Ja és ha már Shawnál vagyunk, a Szent Johannát Bulla Elma alakította az akkor Néphadseregnek címzett színházban. Ma ismét Vígszinház. Sorolhatnám napestig a kiemelkedő darabokat és színészeket, de minek.
Tegnap mikor végre szünet lett, először is nagyon örültünk, hogy felállhattunk. Elkezdtünk kitotyogni és vihar gyorsan megszületett az elhatározás, hogy ennek a végét nem akarjuk már látni. Kikértük a kabátjainkat és nagy nehezen kivergődtünk a színházból. A női wc előtt az előcsarnok teljes szélességében állt a sor. Feltehetően egy fülke van. Az utcán dohányfűst fogadott, kint álltak a füstölgők. Mi meg elsétáltunk a buszmegállóhoz, ami ilyenkor taxiként működik. Hazáig kétszer állt csak meg. Azt hiszem maradék életemben már nem fogok becsábulni egyetlen pesti színházba se, kivéve a Rózsavölgyi szalont.

Opera rendezés

Aktuális okból, térd, itthon ülök és fokozottan sok újságot olvasok. Így bukkantam rá a hírre, hogy a dortmundi opera egy irani rendezőt hívott meg a Tannhäuser rendezésére. Az első kérdése az volt, hogy mi az? Aztán kezébe nyomták a librettot és egy hét múlva igent mondott. Menet közben kiderült, hogy utálja az operát, életében ötször volt csak operában, természetesen kottát se tud olvasni és németül se tud. A rendezői példányát hátulról előre olvassa. A szöveg ott van parsiul, angolul és végül németül. Először, hogy ő megértse, aztán, hogy őt megértsék és végül, hogy tudja mit énekelnek. Az nem derült ki, hogy az énekesek milyen nemzetiségűek, de érdekes dolgok sülhetnek ki a dologból ha nem tudnak németül.
Mindezek után elmondta, hogy a darab akár róla is szólhatna, mert ő is két világban él a nyugatiban és a keletiben. Tannhäuserben valóban van egy kettősség, de az egészen más. Na és persze a zarándokok azok a menekültek lesznek és az egész a mai világról fog szólni. Fantáziám ilyenkor mindig cserben hagy. Azt még csak el tudom képzelni, hogy Elisabeth lesz az önkéntes menekült segítő, de hova rakja a rendező Vénuszt és az ő barlangját, a bachanáliával stb? Érdekes előadás lesz, az biztos. Remélem nem futok össze vele sehol.

Csoda WC!:-)

Most olvastam egy hosszú cikket a japán wc-ről. Igaz a fenék öblítős wc-t Svájcban találták ki és szabadalmaztatták is de valamiért Európában nem igazán tudott elterjedni. Egyszer belelkesedtem én is Zürichben, de rengetegbe került, no meg villany dugó kell hozzá direkt a wc mellett. Ez a 100 éves házban elég komplikáltan lett volna csak megoldható.
Amiről ma olvastam az már a kifejlesztett japán változat. A távirányítóján 34 gomb van. Ha megközelíted, kinyílik a fedele és természetesen már az előre beállított hőfokú karimára helyezheted az alfeledet. A cikk író megjegyzi, hogy miközben már egy közép kategóriás autónál is követelmény az ülés fűtése, miért hajlandók az emberek a "hideg" karimára ráülni otthon. Válaszom: nálunk fűtés van, amit a japánok állítólag nem kapkodnak el, így nemigen hideg az a karima.
No de menjünk tovább a használatban. Ügyintézés közben be lehet kapcsolni a szívó funkciót, ami rögvest leszívja a rossz illatú levegőt és illatosat fúj be helyette. Szellőztetés helyett nem rossz ötlet. Utána választani lehet a víz hőfokát, a vízsugár erősségét és a mosás hosszát. Ugyanez a szárításnál, ami meleg levegővel történik. Mindeközben persze zenéket és zajokat is lehet bekapcsolni, madárcsicsergés, vizzuhatag, tengermoraj, zene stb. Távozáskor a karima tökéletesen letisztítja és fertőtleníti önmagát. Papir egy ilyen wc-ben nincs, minden automatikusan működik.  Az ára négy számjegyű, na meg a szerelés gondolom.
Mikor ilyen szuper zsizszikről olvasok, mindig gonosz gondolataim támadnak. Most pl. mi történik ha valamiért hirtelen nincs víz vagy áram???  Maradok a klasszikus megoldásnál. Nincs szándékom Japánba utazni, de a cikk író megjegyzi, hogy külföldi turistáknak néha komoly feladatot ad a csodawc, mert a távirányítón csak japánul van minden és a piktogramok elég picik és gyengék.
Másik már normálisabb gondolatom az volt, hogy nemrég olvastam, hogy egy átlag német 46 nm-en lakik, ez 10 éve még csak 35 nm volt. Ugyan akkor az átlag japán, a rendkívül magas telek árak miatt csak 15 nm-en éli életét. Nekem furcsa, hogy plusz négyzetméterekre nem áldoznak, de szuper wc-re igen. No de ők tudják.

Hamburg

Münchent még ki se pihentük igazán és az onnan hozott náthánkat is csak éppen hogy kúráltuk ki és máris indultunk Hamburgba. Most repülővel mentünk és miután már kétszer késtem le utazás elejét a repülő késés miatt, egy nappal előbb mentünk. Hűvös, borongós, szeles időbe érkeztünk.
A szállodánk a város kellős közepén volt. Szobában fáztam. Megint egy ilyen modern de rossz megoldás, a szobákat a légkondival fűtik, de nálunk nem fűtött. 4 csillag de papucs nem volt, tehát ezzel kezdtem. Telefon, hogyne hozunk papucsot, fűrdőköppenyt is kérnek. Tekintettel a hidegre, azt is kértem. Aztán folytattam a telefonálást, jött egy műszaki ember, majd a főnöke is. Hümmögött én meg nyavalyogtam nekik, hogy fázom. Elvonultak és 10 perc múlva megjelent egy ember és vigyorogva betolt a szobába egy villany fűtőtestet. Lelki békém megvolt ezzel. A rossz időre való tekintettel, csak a belvárosban kóvályogtunk egy kicsit, az eszement drága üzletek közt. Gondolom a többnyire hideg esős időjárásra való tekintettel, a belváros tele van passzázsokkal. Remekül el lehet mászkálni bennük. Persze luxus üzletek közt. Nem láttam semmi hétköznapi üzletet, élelmiszert, drogériát, patikát stb. Ezek ki tudja hol rejtőznek.
Már a repülőtérről befele nézegettem a házakat. Nem tudom mennyire sérültek ezek a háboruban, de most csupa remek állapotú de szemlátomást az 1900-as évek elején épült házat láttunk. Ezek egyrészt vörös klinkel téglával borítottak, vagy hófehérre vannak festve. Jó lenne tudni, hogy lehet a forgalmas utak mentén ilyen hófehéren tartani a házfalakat. Singaporeben láttunk ilyet, de ott kötelező 10 évenként újra festeni a házakat. A házak stílusa szép letisztult, nem olyan gipszstukkos mint felénk, abból az időből.
Este a szállodában megettük a hamburgi népi ételt a Pannfisch-t. Ezt serpenyőben szolgálják fel. Középen hagymás sült krumpli, rajta 3 féle sült halszelet. Finom és sok volt.
Péntek délután kezdődött a hivatalos program. Találkozás, ismerkedés és már mentünk is a Die Zeit szerkesztőségébe. Ez egy nagyon komoly és nívós hetilap. Sajnos Pesten nemigen kapható. Ott két ujságírónő várt minket, meg némi enni és inni való. Elmondták, hogy működik náluk a szerkesztőség és lehetett kérdezni. Másfél óra és már hívták is a taxikat, hogy megyünk az operába. Kifogtunk egy sofőrt, akinek dunsztja nem volt, hogy mi az az az opera és hol lehet.Szerencsére az egyik útitárs kicsit kiismerte magát és előkapta a telefonját, így aztán eligazította a sofőrt.
Az operaház nagyon semmilyen. Eredetileg két része volt, elől a nézőtér és hátul a színpad és a többi. Az első rész lett totálkáros. 1960 körül építettek egy újat, az akkori stílusban. Elég ronda, viszont minden honnan remekül lehet látni. A Toscat láttuk, egy átlag előadásban. Sajnos a 3 éve itthon látotthoz képest, még ez is világcsúcs volt.Szerencsére már 17 éves a rendezés, így nem voltak modern rémségek, de a könyökömön jön ki. Mindegy, nem az opera miatt voltunk Hamburgban.
Másnap "kora hajnalban" fél kilenckor indult a városnézés busszal. Bejártunk mindent amit lehetett és kikötöttünk a St. Michaelis templomnál, ami Hamburg jelképe. Ez egy szép barok épület, ami szerencsésen többször le és kiégett. Az utolsó visszaépítésnél már simára hagyták. Nincs benne semmi fölösleges dísz, aranyozás stb. Kívül ez is klinker téglás, belül pedig sima fehér. Gyönyörűen sütött a nap, a sima üveg ablakokon át szinte világított az egész templom. A különlegessége a templomnak az, hogy összesen 4 orgonája van. A legkisebb egész fiatal és Bach orgonának hívják. A következő egy u.n. barokk orgona, majd egy romantikus orgona következik. A legnagyobb a padláson van, nem is látható és hatalmas. Az utóbbi három orgonát egy helyről lehet külön külön és egyszerre is megszólaltatni. A templom orgonása vezetett be minket a titkokba, persze játszott is mindegyiken külön és együtt is. Nagyon érdekes volt. Utána még ott maradtunk a déli rövid fohászon is, amiben főleg az orgona szólt és csak egy rövid imádságot mondott valaki.
Rövid pihenő után, kora délután ment tovább a program. Öt órakor volt a vacsora egy étteremben, majd mentünk az utazás lényegéhez az Elbfilharmoniához.
Az épületet 10 éve kezdték építeni. Két svájci építész tervezte. Rengeteg botrány, korrupció és csőd kísérte az építkezést. Egyszer 2 évre teljesen leállt. Aztán valahogy csak elkészült. Sajtón keresztűl követtem a történéseket és izgultam, hogy még megéljem a felavatását. Sikerült.
Az épület direkt a vízparton áll a valamikori kikötőben. Az egész környék átalakult az évek során, a raktár házakból irodák, luxus lakások lettek. A hangversenyterem egy régi raktárépület tetejére lett ráültetve. Nem akarom itt felsorolni a technikai különlegességeket, bőven lehet a googleben találni róla mindent, érdemes utána nézni, tényleg egyedülálló megoldásokat alkalmaztak. Természetesen az eredeti ár sokszorosába került, amit végül a hamburgi polgárok adójából fizettek.
Ennek a raktárháznak a tetején egy hatalmas tér van, ami mindenki számára látogatható. Feljutni egy több mint 800 méteres mozgólépcsőn lehet, ami egy csőben van vezetve. Egy perc alatt ér fel az ember.  Onnan egy kisebb mozgólépcső vezet a hangverseny teremhez. Ha sikerül lifttel menni, ez a 8. emelet. A Hangverseny terem "földszintje" a ruhatárakkal a 11. emelet. A ruhatárak mentén helyenként olyan ferde a fal, fáradt fehérre festve, hogy nem csak én vertem bele a fejem a falba, mert az erős ferdeség szinte láthatatlan volt. Ezután jött a kín. Igen rosszul konstruált magas lépcsőfokokon lehet feljutni a 13. emeletre, ahonnan bejuthatunk a nézőtérre. Első este egy zongora koncert volt. Lang Lang lemondta, helyette egy Igor Levit nevű fiatal orosz zongorista jött. Remekül játszott. A terem akusztikája tényleg fantasztikus. Az embernek az volt az érzése, hogy egy normál szobában ül és mellett szól a zongora.
Az akusztikát Mr. Toyota csinálta, milliméterre van minden bemérve és beállítva. Viszont az ülések. A sorba bemenni egy igen keskeny kis részen lehet. Mikor leülünk a térdem az előttem ülő feje fölött volt. Nem volt semmi féle korlát vagy egyéb a sorok között, nem csak én féltem, hogy belépek véletlenül a sorok közti lukba és nyakamat töröm. Kvázi vigyáz állásban kellett végig ülni az egész estét, lábat mozgatni nem volt hova. Nem kis kaland volt kijutni a teremből és végül is találkozni a csoporttal haza szállítás céljából.
Utolsó nap, vasárnap, csak félt ízkor kellett indulni, viszont átállítottuk az órát, tehát nem volt több időnk az alvásra mint előző nap. A program egy szimfonikus hangverseny volt, ismét az Elbfilharmoniában. Már kicsit rutinosabban vettük az akadályokat, egyből megcéloztam a liftet. Igaz ez kétszeri sorbaállást eredményezett, mert nem minden lift megy egészen fel. Ezúttal a 15. emeleten volt helyünk. Nagy megkönnyebbülésünkre itt több láb helyünk volt és korlát is volt a sorok közt. A terem nagy zenekarral is fantasztikusan szólt. Az utolsó szám egy Korngold nevű zeneszerző, aki R.Strauss kortársa volt és csoda gyereknek indult, sinfoniettája volt. Kellemes zene, de a lényeg, szerintem, az volt, hogy rengeteg ütős hangszer volt benne, valamint 2 hárfa, zongora és harmónium is, ami ragyogóan érvényesült ebben a teremben.
Ebéd után egy 3 órás túrára mentünk a container kikötőbe. Állítólag az egyik legnagyobb és az automatizált része a legmodernebb. Megnéztük a tengerészek otthonát is. Az egész nem tudott nagyon megfogni engem. Utána a szállodában még beszélgethettünk az Elbfilharmonia sajtó referensével. Visszafogtam magam. Tudom, hogy ez az ottaniaknak egy drága presztízs objekt, amit nem illik bírálni. Volt persze aki bírált, de sokkal szerényebben, mint én tettem volna, ha őszinte lehetek.
Összefoglalva az épület kivűl gyönyörű, remek kilátás van körben a folyósokról a kikötőre és a városra. Rengeteg technikai és esztétikai csoda bele lett építve. Viszont ha már lépcső, legyen kényelmes. A lifteknek nagyon kicsi a kapacitása a több mint 2000 emberhez képest. Női wc-ben kettő fülke van emeletenként. El lehet képzelni a sorokat. Szünetben nincs semmi leülési lehetőség. A hosszú mozgólépcső nagyon impozáns és eredeti, de olyan mint a tű foka. Csak azon át tud távozni mindenki, leszámítva a kevés liftet. Régi operaházakban megért az ember ilyesmit, de a XXI. században több komfortot és ésszerűséget vártam volna el. Az építészeknek volt egy álma és ez alá rendeltek mindent. Vegyes érzelmekkel gondolok vissza az egészre, nem hiszem, hogy akarnék még egyszer menni oda.

München

Immáron harmadszor mentünk ilyen kultur utazásra Münchenbe. A várost már ismerjük, nem is nagyon érdekes. A programokon volt a hangsúly.
Első este a Falstafot néztük, hallgattuk az operában. Egyúttal rájöttem, hogy rengeteg a lépcső a házban. Ezt eddig soha nem vettem észre, mert eddig nem fájt a térdem. Ezt az operát egyszer láttam, valamikor ifjú koromban. Már csak igen halvány emlékeim voltak róla. Nem olyan mint a többi Verdi opera, amiből sok ária a fülemben van bármikor ha eszembe jut. Öreg kori mű, az utolsó amit Verdi irt, szép zene, de igazán nincsenek is benne nagy áriák. Az egyetlen vígoperája. Szépek voltak a hangok és a finálé talán túl volt játszva. Minden esetre be volt dobva, hatalmas kórus, gyerek és felnőtt táncosok. Tele lett a hatalmas színpad. A rendezés a minta példánya lehetne annak, hogy modernül is lehet egy operát rendezni, anélkül, hogy az ember haját tépve bánja a napot, amikor a jegyet megvette. Díszlet nem is volt, csak egy hatalmas srégre állított tányér, ami időnként forgott a szereplőkkel. Nem oktalanul. Nagyon ki volt találva az egész. A történet Shakespeare: Windsori víg nők c. darabja alapján készült.

Második este hangversenyen voltunk. Egy új zenekar játszott, akik most nagy sikerrel turnéznak minden fele. A karmester fantasztikus egyéniség, megjelenése elég sátáni (nekem). Sok mindennel foglalkozott Orosz országból Permből jött . Ott tanult, de született görög. Kitalálta magának ezt a főleg fiatalokból álló zenekart és szemlátomást bejött neki. Szerintem komoly szimfonikus zenekarnak kicsi a társaság. Első részben Mozartot játszottak, arra bőven elegen voltak. Szintén orosz nő volt a szólistája a Mozart hegedűversenynek, amit elég egyéni módon adtak elő. A nő érdekessége, hogy mezítláb játszik. De jó volt, tetszett. A második részben Beethoven 3. Szimfóniáját játszották. Nos ott kevesen voltak. Talán ezt elkendőzendő állva játszott az egész zenekar. Hogy ez mire jó, az nem derül ki. Főleg az első hegedűs gyereken szórakoztam, aki nagyokat lépdelt, szinte szökdécselt időnként. Először azt hittem lány, de aztán kiderült, hogy mégis inkább fiú.
Nagyon lelkesek voltak. Nem csak a hegedűs lány, de a végén az egész zenekar is ráadást is adott. Közönség méltán tombolt, látván a nagy lelkesedést a zenekar részéről.
Ez a hangverseny egy Gasteig nevű házban van, ami kizárólag koncert terem. Kb. 25 éve építették, elég hülyén. Teljesen zegzugos, több emeletet több lépcső köt össze. Félemeletek totál el lehet tévedni. A vezetőnk külön felhívta a figyelmet, hogy jegyezzük meg hol megyünk be, hogy a végén vissza találjunk.

Harmadik este ismét az Operaház, Umberto Giordano: Andrea Chenier. Nos ezt az operát, néhány éve láttam filmen. Már akkor se szerettem. Gyenge de ellenszenves történet nem túl érdekes zene. Viszont fantasztikus áriák vannak benne. Anno Callas is kiszúrta magának, aztán azóta se játszották. Münchenben pl. most volt a bemutatója és az operákban igen járatos vezetőnk se látta még soha. Most itt összejött két fantasztikus, jelenleg világsztár énekes, Anja Harteros és Jonas Kaufmann. Miattuk érdemes volt a nemszeretemet is végig nézni és hallgatni. Ilyesmit élőben nem sokszor kap meg az életben az ember lánya. A rendezés nem volt túl jó. Emeletes díszlet volt, leginkább babaházra hasonlított. Sajnáltam a szereplőket, nem csak a lépcsőn le föl mászkáért, hanem az általában igen kevés hely miatt is.

Közben volt egy  félnapos kirándulás egy bencés kolostorba. Nem volt izgalmas, ennél már szebbeket láttam ott.  A beígért csodálatos panoráma az Alpokra, sajnos felhőkbe burkolózott.
Ezzel vége is volt a hivatalos programnak, illetve még bucsu vacsora volt utána, ahol megjelent az egyik mezzo szoprán az operából és igen kellemesen elbeszélgetett a társasággal.
Utolsó nap már csak magunkban lógtunk, nézegettem üzleteket stb. Az első 3 nap a lábamat nem tette ki a városba. Közelben volt a piac. Sajnos nem igazán volt piac nap, így a standoknak csak egy része volt nyitva. Elbámészkodtam a választékon, mint mindig ha valahol külhonba üzletbe járok. Már idei német spárga is volt, meg a 10 féle gomba, a rengeteg minden féle gyümölcs. Biztos drága, de legalább van. Megvenni nem kötelező.
Tegnap megint vonatra ültünk és kb. 8 óra leforgása alatt haza is értünk.