Sokkoló élmény: Bolygó Hollandi

Minden nyáron vannak Wagner napok a müpában, voltunk is minden nyáron. Az idén először adták itt a Bolygó Hollandit, nagyon vártam. Elég edzettnek gondoltam magam, miután életem első bayreuthi látogatásán is ezt adták és akkor azt hittem nincs lejjebb. Most már tudom, hogy van. Ez természetesen csak az őrült rendezőkre vonatkozik. Az énekesek itt is és ott is nagyon jók voltak. A zene amúgy is visz mindent. Nem szeretem ezeket a rendezőket. Ismert, hogy Wagner nem csak a zenét komponálta meg, a szöveget is ő írta. Megvalósította a saját színházát és precíz pontossággal leírta az előadás módját is. Láttam már ilyen kéziratot, ahol előírja melyik énekes hol jöjjön be, hogy nézzen ki stb. Ezek a mostani rendezők kitalálják, hogy szerintük Wagner mit akart mondani a darabbal és valami szörnyedmény derül ki belőle.
Itt most Pesten, valami létra tákolmány volt a díszlet. Szerencsétlen énekeseknek ezen kellett felmászkálni meg le. Fent volt egy plató időnként ott énekeltek. Biztos nem volt egyiknek se tériszonya, mert bizony elég magasan voltak, valami alig korláttal védve. Mostanában szokásos módon, már a nyitány alatt szórakoztatják a nézőket. Itt valami őrült rohangászást rendezett a statisztéria, valamint Senta, norvég zászlókkal stb. Bevallom nemigen néztem oda, annyira zavart. A darab eredetileg a Norvég partoknál játszódik és két hajóról van szó. Dalandé az egyik és az elátkozott Hollandié a másik. Most egy hatalmas tárgyaló asztal volt a színpad közepén, ahová matrózok helyett öltönyös urak jöttek megbeszélni, hogy vihar van stb. A Hollandi végül egy kis gurulós kofferrel érkezik! Mikor a vihar elül és már csak egy kis déli szél kellene a hazajutáshoz, a legénység elvonul, csak a kormányos marad ott őrnek. Szép áriát énekel, ami részben a déli szélhez szól, részben a rá váró leányzó utáni vágyról. Nos ezt megoldotta Kovalik. Mielőtt elkezdődne az ária, 3 lányt tuszkolnak be a szinpadra. Kormányos egyet kiválaszt, majd a nyílt színen megdugja. Hogy milyen kiábrándító egy fekete boxergatyás tenor, azt elmondani nem tudom. A zenéhez se passzol, mert ez az egyetlen szép lágy ária az egész darabban.
Közben otthon a lányok, asszonyok várják haza a matrózokat. Eredetileg rokkákkal fonnak, amit egy nagyon hangulatos énekkel kísérnek. Refrén mindig: fonjad, fonjad....  Most a rokkák helyet, mosógépeket tolnak be a nők a színpadra. Működnek is, forog bennük a ruha! A magyar szövegből diszkréten kihagyták a fonást, helyette szorgosan, szorgosan.... szavakat írtak ki. Szerencsére azért Wagner eredeti szövegéhez nem nyúltak. Na miután ezt a sokkot túléltük jöhet a matróz tánc helyett némi akrobatikával feljavított norvég népünnepély.
Ezután már nincs mit mondani. Jön a dráma, Hollandi azt hiszi Senta mégse olyan hűséges mint kellene, de valamiért a közös halált, a feloldódást kihagyták a végéről. Erről Fischer Ádám irt is valamit, de már soha nem fogom megtudni mit, miután B. szerencsésen ott hagyta a műsor füzetet. Szünet nem volt, így esélyem se volt elolvasni a magyarázatot.
Mai ujságkritika szerint Kovaliknak ez volt az első Wagner rendezése, de én nem hiszem. Szerintem a tavalyelőtti elcseszett Lohengrint is ő rendezte.

Parasztbecsület, Bajazzo

A Parasztbecsület elejét ugye nem láttuk. Lényem büntetése volt, miután nem ismerte, hogy végig nem tudta miről van szó. Én ismertem és vártam volna, hogy húsvét vasárnaphoz híven, kiöltözött népek menjenek a templomtérre stb. Nos ebből semmi se volt látható. A színpad mélységesen sötét fekete volt, nem látszott a háttér, csak egyszerűen elmerült a sötétségbe. A népek is kizárólag fekete ruhában voltak és semmi jövés-menés. Ültek, székeken, mintha egy kórus próba lett volna. Jött Turidu anyja, hozta magával a széket és leült. Jött Santuzza, hozta a szélet és mikor nem énekelt ő is leült rá. Még Lola férje, nem tudom a nevét, de fuvaros a foglalkozása, is hozott magával széket. Közben Lola úgy jelent meg, hogy az első földszinti páholyból mászott ki, de előtte kirakott egy széket, amire később leült. Mindeközben gyönyörűen szólt a zene, az énekesek és az énekkar is, tök sötétben. Aztán valahonnan betoltak egy oltárt, jöttek a papok, mise. Lassanként alakult a dráma Santuzza számára világos lesz, hogy megcsalják, Lola kacérkodik, aztán Santuzza mélyen megsértve mindent elmond a férjnek. Zene zeng és már csak arra vártam, hogy valaki elsikoltsa magát, hogy "megölték Turidut" olaszul kicsit másként hangzik. A vég jelenetben leengedtek egy hatalmas templomi füstölőt, olyan operaházi csillár nagyságút ami mint egy harang himbálózott és füstölt a nép feje felett.
A rendező ötletessége összesen ebben a füstölőben és a székekben jelent meg. Mondhatnám spórolós előadás volt, díszlet és különösebb jelmezek nélküli.

Most, hogy a papokról írtam, jut eszembe, hogy a Carmenben, szerencsétlen Micaelát állandóan 2 darab pap kísérte, nem tudom minek.

Ezután következett a Bajazzo, ami tényleg színtiszta élvezet volt. Igaz azt is modernizálták. Bajazzo és a kórus tagjai is normális utcai ruhákban voltak. Kezdetkor a színpad egyik sarkában állt egy kis jegy árusító bódé és az egész, mintha egy közúti felüljáró alatt lett volna. Miután hatalmas a színpad a vándorcirkusz egy VW kisbusszal és egy kisteherautóval érkezett. Itt is volt egy csomó artista, de ezt a vándorcírkusz jól bírta. Látvány kell a népnek manapság. Mikor mindenki levonult és Nedda elkergette Beppet, megérkezett Silvio is a nagy szerelem. Ő is egy nagy autóval. Azt vártam volna, hogy a beteljesedés az autóban történjen, de nem, nyílt színen lett bemutatva az esemény. Elég szolid formában. Ezután teljesedik ki a dráma. Vártam volna egy szokásos cirkuszi színpadot, de nem volt. A színpad egyik felén a statisztéria, illetve kórus, a másik felén a cirkuszi szinjáték. Ez nem volt annyira sikeres szerintem, de elment.
Érdekesen volt megcsinálva a színpad. A két oldalán le lehetett jönni a nézőtérre és ott jöttek mentek az énekesek. Időnként szinte a nézők közt énekeltek. Nos mikor Bajazzo megöli Neddát és elkezdi kergetni Silviot, az lerohant és az első sor előtt rohant el. A sor közepén utolérte Bajazzo és ott szúrta le. Sajnos volt előttünk még 8 sor, így a részleteket nem láttam.

Carmen

Milanoi első esténken a Carment láttuk. Majd megnézem itthon, mert igaz eredetileg 4 felvonás, de össze szoktak valamit vonni és csak 3 lesz belőle. Ez minden estre igazi 4 volt, minek következtében majdnem éjfélkor lett vége.
A rendezés egyszerűen idegesítő volt. Annyi minden fölösleges volt benne. Pl. az elején, mikor a falusi nép jön-megy és énekel, akkor többek közt egy majdnem szülést is láttunk a színpadon. Nagyhasú nő elalélt, majd a nők körülvették lavórokkal szaladgáltak, komolyan azt hittem, hogy még gyerek is lesz belőle. Aztán jöttek e félmeztelen fiuk, a gyerek kar egyszerűen ledobálta magáról a ruhát. A dohánygyári nők a végén a földön fetrengve rugdalták egymást. Valahogy túl hangosnak is tűnt nekem. Voltak díszletek és jelmezek is, de pl. a torreádor liften érkezett és távozott is. Minek??? A színpad hatalmas a Scalaban, hiszen a belső tér is 5 emelet. Valamikor mögé építettek még egy ennél magasabb beton kockát. Nyilván a liftnek meg ilyesminek. Aztán a második felvonásban mikor Micaela szeretné visszatéríteni Don Joset a jó útra és az anyjára hivatkozik, betoltak egy hatalmas fehér ágyat egy halódó nővel. Engem hihetetlenül zavart mert teljesen kilógott az eseményből. No és a vége. Az utolsó felvonásban mindenféle atléták és táncosok voltak, iszonyatos hangerő közepette. Totál egy amerikai musicalban éreztem magam. Revüsítették az operát, de ez úgy tűnik mostanság divat. Mindeközben elvesznek a drámai pillanatok.

Csak mellesleg jegyzem meg, hogy enni nem szabad ott az operában. Mi pénztárca zűr miatt nem ettünk előadás előtt. Sebaj, majd a szünetben. Előre kellett rendelni. Kértünk 3 szendvicset, az aránylag jobb külleműekből és két ásványvizet. A szendvicsek kenyerei minimum 1 hetesek voltak. Vizet feltehetően csak mi ittunk, mert kerek szemekkel néztek ránk, mikor kértük. Ezután kaptunk valami langyos ásványvizet, szinte kegyből, de nem ingyen, természetesen. Mindenki pezsgőt ivott, az hidegnek tűnt.

Milano

Nos, szóval megjártuk Milanót és holt fáradtak lettünk, de jó volt. Kalamajkából nem volt hiány.
Indultunk hálókocsival, majd Zürichben gond nélkül csatlakoztunk a csoporthoz. A csoport átlag életkora 75+ körül lehetett. Voltak akikkel már tavaly is együtt voltunk Münchenben. Ez az utazási iroda opera és koncert látogató utakat csinál egy kis városnézéssel körítve. Milano egyébként elég érdektelen város, kivéve a dómot és a Scalat természetesen. Az utóbbin volt a hangsúly.
A főpályaudvarra érkeztünk, ahol hatalmas tömeg volt. Feltehetően mindig az van, de most még a világkiállítás is hozzájön. Hangos bemondó állandóan mondta minden nyelven, hogy nagyon kell vigyázni, mert a zsebesek dolgoznak. B. kicsit könnyelmű, pénztárca összes irattal és pénzzel a farzsebében. Nos, tömeg, előre figyelés, hogy hol vagyok én, meg az idegenvezető. Zsebesnek tálcán kínált áru volt a farzsebe. A szállodába érés után derült ki, hogy pénztárca nincs. Természetesen nem akarta elhinni, hogy ellopták. Vagy egy órán keresztűl többszörösen átkutatta a zsebeit, a táskáját stb. Közben hangoztatta, hogy ő egy cseppet se ideges, mert ideges csak én szoktam lenni. Én viszont nem voltam az. Tudtam menyi pénz volt nála, sok, de emiatt nem fogunk most koplalni. Nálam is volt pénz, kreditkártya, szóval gond egy szál se. Miután nagyon örültem és készültem az operákra, nem hagytam elrontani az örömömet. Az operákról majd részletesen írok, most csak az útról. Első este elmentünk megnéztük a Carment. Majdnem éjfélig tartott, így utána beestünk az ágyba. Másnap reggel kezdődött. Először computeren megtudni a bank telefonszámát, majd hosszas telefonálással lezáratni a számlát. Emiatt a számla miatt aggódtam, mert azon volt pénz. Szerencsére a zsebeseknek csak a készpénz kellett. Utána elmentünk, mert B.-nek kicsi a lába és két éve keresünk neki egy könnyű nyári cipőt, feketét. Lejártul az összes elképzelhető üzletet a belvárosban, de cipő nuku. Más se volt. A legnagyobb áruházban se támadt semmi vágyam vásárolni, mert nem volt semmi ami tetszett. Mondjuk a világ márkák, Chanel, Dior, stb. utcája felé nem is mentem, mert annyi pénzem nincs. Kellően kifáradva beültünk enni valamit. A kaja  ára még csak elment, de két sörért 18 Eurót számoltak. Márt elfelejtettem, jó néhány évvel ezelőtt, hogy felhúztam magam a 6 Eurós sörön. Nem lett olcsóbb. Délután gyalogos városnézés volt, amit a közepén ott hagytam, mert én már képtelen vagyok huzamosan egy helyben álldogálni. Este megint opera és következett B. újabb ügye, amitől tényleg majdnem gutaütést kaptam.
Lemegyünk a hallba, korán. Álldogálunk beszélgetünk, mikor az indulásra kerül a sor, eszébe jut, hogy a jegyet nem tette zsebre. Idő még volt, visszamegy érte a szobába. Végül elindulunk és kezdés előtt 10 perccel be akarunk menni. Közben nézegeti a jegyet és közli, hogy ugyan ott ülünk mint tegnap. Kicsit furcsállottam, de mindegy. Bejáratnál a nő közli, hogy ez a jegy tegnapra, a Carmenre szólt. Én rögtön kapcsoltam és a tömeggel szemben kiverekedtem magam az utcára. Megyünk vissza a szállodába. Útközben még azt motyogta, hogy nekünk 4 jegyet adtak a Carmenre tévedésből ,meg mit tudom én mi, mert az nem létezik stb. stb. Majd meglátom stb.... Nem mondtam meg neki hogy hülye vagy drágám, csak masíroztam. Szállodában a szobában megint rákezdte, hogy ugye nincs itt más jegy. Csukott szemmel odanyúltam, ahol a jegy volt és ott is volt. Ezután csendben vonultunk vissza az operában és tudtam, hogy már megkezdődött az előadás és szünetig nem lehet bemenni. Parasztbecsület volt és nagyon sajnáltam. Szerencsére a jegyszedő nagyon kedves volt, elvitt minket egy asztalhoz, ahol 3 pasi foglalkozott a computerrel. A vége az lett, hogy kaptunk egy cetlit, hogy menjünk fel a 3. emeltre. Lift? Van, de csak az ötödikre, onnan le kell gyalogolni. Na jó akkor lift nélkül a harmadikra. Szerencsére akkoriban mikor az opera épült még tudtak lépcsőt tervezni. Nagyobb nyögések nélkül felmentünk, ahol betessékeltek minket egy páholyba. Első sorban ültek, így hátulról csak félig állva lehetett látni, de sebaj. A zene szólt, énekesek jók voltak és az akusztikát csak csodálni lehet. Utána megint csak ágyba esés következett.
Harmadik nap már csak buszos városnézés volt, végre valami újat is láttunk. Mint kiderült Milanonak az 1600-as évektől, különböző kanálisok által összeköttetése volt a tengerrel, ami nagyon fontos volt kereskedelmi szempontból. Mára ezeket a kanálisokat nagyjából befedték, a még láthatókat, pedig a világkiállítás örömére kicsit feltupírozták. Sétányok stb. Közben sok szép modern épületet is láttunk. Majdnem kész van az első ottani felhőkarcoló 107 méter magas. Szintén elég magas a függőleges kerttel körülvett ház. Rengeteg balkon mind totál befásítva, olyan a ház mintha egy növény burok lenne rajta. lehetne utánozni! Végül a fő temetőben kötöttünk ki. Alapból nem szeretem a temetőket és bosszant, hogy annyi értékes helyet elvesznek egy nagyvárosból. Ezt se szerettem, de érdekes. Szinte minden síron valamilyen szobor áll. Persze sok utánzat is, de vannak eredeti művek is. Állítólag sok híres szobrász dolgozott a síremlékeken. Ma már az egész temető műemlék. Követendő példa lehetne, hogy a sírok szorosan egymás mellett vannak. Gaznak esélye sincs nőni ott. A Campari családnak hatalmas építménye van, rajta az utolsó vacsora minimum életnagyságu szobrokból megalkotva. Nagyon szép és ízléses kriptája van Toscanininek. Tiszta Jugendstil. Van aztán minden más is kriptákban. Kisebb kastélyok, egyiptomi piramis, egy-két modernebb épület. Ezek a kripták és nagyobb családi sírok valami földalatti folyosóval össze vannak kötve, hogy ne kelljen a felépítményt megbontani ha be akarnak rakni még valamit. Mint a helyi idegen vezető mondta, manapság már senki nem akar ott sírhelyet venni, mert az kb. 1 millió Euróba kerülne. Annyi pénzért már a tengerparton villát lehet venni. Mindezek után még volt egy csoportos ebéd, ami igen pocsék volt és felültünk volna a vonatra. Itt kezdődtek megint a zűrök. Milano-Zürich első osztály helyjegy stb. Ki voltak osztva a helyeink, kocsiszám, minden. Kimentünk a vágányhoz ahol egy ócska helyi vonat állt. Idegenvezető tárgyal a vasutassal, eredmény: szálljunk be, a mi vonatuk a határon áll. Addig is üljünk ahova tudunk. Szerencsére még kaptunk ülőhelyet. Csomagok a lábak közt, miután semmi hely nem volt a csomagok számára. Motorkocsi volt, a mozdony vezető alig tudta magát betornászni a helyére. Szerencsére mikor elindult ment mint a villám, egy óra a határ. Csak reméltük, hogy ott tényleg vár ránk a vonat és várt. persze a helyjegyek nem voltak érdekesek többé, nem is volt olyan kocsiszám, de volt hely.
Mielőtt Milanoban beszálltunk volna a vonatba, B. az idegenvezetővel elment az ottani rendőrségre érdeklődni. Naivan azt remélte, hogy talán leadták a tárcáját és visszakapja a személyit, és a jogosítványt. Én egy percig se hittem, de menjen. Kicsit várniuk kellett mert mások is voltak ott. Olyan rém történeteket hallottak, hogy B. utána már egész jókedvre derült. Pl. 30-as jól öltözött férfi, aki egy szendvicset akart venni. A táskáját laptop, minden irat és pénz benne, a lábai közé szorította. Megkapta a szendvicset és fizetni akart a táska már nem volt meg. Vagy japán idegenvezető aki egy egész listával jött, mert a csoportja több tagját meglopták. A hivatalnok szerint naponta százával jönnek az emberek. Arról szó nem volt, hogy ez ellen tenni kellene valamit. Olaszoknál mindig fennállt ez a veszély, de ennyire talán nem volt kirívó mint most.

Ez a vonat nagyon szép tájakon közlekedik. Végig hegyek közt viaduktokon és alagutakon át. Ott vannak igazi viaduktok, nem olyan viccek mint amit nálunk építettek ezen a címen. Hegyoldalról jön le a víz, lent sebes patakokat alkot, szóval festői táj. Oda fele végig lent ültek a felhők alig lehetett látni valamit. Vissza fele jó idő volt, sajnos a fényképező (mindkettő) akkuja lemerült. Töltők itthon.:-(
Mikor elkezdett zuhogni az eső, tudtam, hogy Zürichben vagyunk. Volt közel 3 óra időnk, az eső végig zuhogott. Állomáson van sok étterem, bementünk az egyikbe vacsorázni és üldögélni. Csak összehasonlításul, Zürichben 3 sörért fizettünk 14 frankot egy jó étteremben!!! Direkt megnéztem a számlát, a Milánói sör árak miatt. 
Hálókocsi ezután szépen haza ringatott minket. Kelenföldön váltottam pénzt taxira, miután magyar pénz csak B.-nél volt. Egy számtan zseni pénzváltó hölggyel hozott össze a sors. Mondtam neki, hogy kb., 3000 forintra lenne szükségem, mennyi euró? Számolt kis számológéppel vagy telefonnal, majd a computert is nyomogatta, végül kibökte, hogy 8 euró. Gyanús volt a dolog, oda adtam neki egy tizest. Még az se volt 3000 forint!
Itthon szerencsére nem törtek be, az utat végül is élveztük, jól elfáradtunk de az majd elmúlik.

Opera, opera....

Nemrégiben, megláttam egy kirakatban a Don Carlost DVD-n, ráadásul a lehető legjobb énekesekkel. A felvétel a Salzburgi ünnepi játékokon készült 2013-ban. Néhány napig haboztam, aztán megvettem. Don Carlos a kedvenc Verdi operám. Rengetegszer láttam már itthon is és később kint is, különböző felvételeket a tv-ben. Legutoljára úgy 15 éve itthon az operában, igen jó énekesekkel. Akkor, itthon futottam bele először az 5 felvonásos változatba. Mert eredetileg 5 felvonásos volt. Így is mutatták be Párisban. Nem volt nagy siker, Verdi se volt lelkes. Jó néhány év után, részben újra komponálta és átírta 4 felvonásosra. Jó száz évig így is maradt. Csodálkoztam, hogy kibányászták hozzá itthon az 5. felvonást, de tudomásul vettem.
Nos az új felvételt hatalmas várakozással kezdtem nézni. Pappano vezényel, aki most divatban van. Harteros, Kaufmann, Hampton és Salminen énekelnek, mi kell még?  Rögtön az elején kiderült, hogy ez bizony 5 felvonás lesz. Elkezdtem hallgatni és kb 1 óra múlva azt hittem baj van a fülemmel, vagy a tv hangszórójával. Az egész hihetetlen erőtlen és szétesett volt. Az énekesek persze jók. Díszlet természetesen nincs, illetve csak igen kicsit jelképesen, viszont elviselhető kosztümökben vannak a szereplők és a kórus is. Meghallgattam az első 2 felvonást, annyi fért az első lemezre. Másnap meghallgattam a 3.-at és 2 nap múlva az utolsó kettőt. Az utolsó felvonás eredetileg elég rövid, de itt nem akart vége lenni. Mintha ismételtek volna mindent többször. Ott már a rendezéssel is komoly gondjaim lettek. Hisztis hülyére vette a rendező Carlost. Persze tudjuk, hogy az egész opera csak egy mese, Schiller találta ki és az olasz librettista csinált belőle opera szöveget. A valós alakokhoz és tényekhez a legkisebb mértékben se igazodik. Don Carlos tényleg idegbeteg volt és egy toronyba zárva tengette életét. De ez a történelem, az opera meg a mese. Nem jó a kettőt keverni.

Teljesen frusztrált lettem az egésztől, mikor aztán eszembe jutott, hogy talán megvan még a régi videó felvételem, szintén Salzburgból. A huhogóknak üzenem, hogy az 1986-ban házilag tv-ből felvett Don Carlos minősége semmivel se rosszabb mint a most vett DVD!
Azt az előadást Karajan rendezte és vezényelte. Ő az én számomra a XX: század abszolút zenei zsenije. Sok jó, híres karmester volt, de olyan zseni mint ő nem volt több. A húsvéti ünnepi játékok az ő ötlete volt és ő valósította meg. A felvételen van egy intervju is vele, ahol elmondta, hogy itt találta meg azt, ahol korlátlanul megvalósíthatta az elképzeléseit. Előtte évekig a bécsi opera zenei igazgatója volt, ahol gondolom mások is beleszóltak a dolgokba, lévén egy állami intézmény.A 4 illetve 5 felvonással kapcsolatban azt mondta, hogy zeneileg érdektelen és különben is öt és fél óra, túl hosszú.
Az énekesek nevét sajnos nem tudom, mert csak felsorolták. Többnyire olaszok voltak. Don Carlost Carreras énekelte, akinek szebb volt a hangja a most sztárolt Kaufmannál. Nem hittem volna, de így van. A zene szólt, zengett egyben volt. Minden a helyén volt az egész operában. Díszletek itt se nagyon voltak, a ruhák viszont számomra túl díszesek, de ez legyen a legnagyobb baj egy operában. Hihetetlen élvezettel hallgattam végig az egészet két részletben. Nagyon későn este kezdtem.  Megnyugodtam, hogy még nem vagyok hülye és süket. Nem csalnak az emlékeim, szóval kész öröm volt az egész.

Ez a nyújtsuk mint a rétestésztát az operát, most valami új divat lehet. Tavasszal meghallgattuk a Met felvételét az Uránia moziban a Hoffman meséiről. Akkor is azt hittem soha nem lesz vége. Több mint 4 óra volt, egy olyan operánál, ami majdnem operett. Akkor azt hittem az emlékeim csalnak, de most már tudom, hogy azt is felhígították és elnyújtották. Egy normál opera előadás soha nem volt hosszabb 3 óránál. Wagner persze kivétel. Talán az égbe szökött árak miatt úgy érzik, sok pénzért sokat kell nyújtani. Nem jelent élvezetet. Kedden a Carment fogom hallgatni, de előtte még itthon meghallgatom egy szintén régi videó felvételemet. Azt hiszem a bécsi operából van. Megtaláltam a polcon. A milanoi Carmenről majd lesz beszámoló!

Uti megfigyelések

Mentünk Bécsbe. Nagyon jó, mióta kész az új főpályaudvar, 20 perccel lerövidült az út. Ráadásul olyan vonatot választottunk, amire csak Kelenföldön lehet fel- és leszállni, ezzel is nyertünk jó 10 percet. persze nem siettünk sehova, csak a türelmetlenség.
A bécsi új pályaudvar hatalmas. Nekem kicsit túl szürke. Minden szürke kővel van burkolva. Biztos strapabíró. Rengeteg üzlet van benne, meg ilyen-olyan önkiszolgáló etető egységek. Nekem hiányzik egy igazi étterem. Azt egyébként a Nyugati-pályaudvaruk felújítása alkalmával elsinkófálták ott is. Az új állomástól 3 metró megálló a Stephans-Dom, ahol a néptől lassan már az utcakő se látszik. Strapa bírásunk egyre gyengébb. Alig voltunk valahol de halálosan elfáradtunk. Viszont végre találtunk B.-nak a piskóta lábaira olyan papucsot amilyet szeret. A régiek már cafatokban vannak.
Na és lehet ájuldsoznoi az árakon. Csodálatos spárga, igaz a Meinlnél EUR 16.99 félkiló!

Menet közben azt láttam, hogy a mi oldalunkon kettő kivételével az összes szélkerék állt. Van elszórva a határ közelében vagy 30 darab. Alighogy átértünk a határon, Burgenlandban az összes szélkerék szorgosan dolgozott. Náluk több van mint nálunk. Igaz Paksuk nincs. Az egyetlen atom erőművet, amit építettek, soha nem üzemelték be, akkora volt a nép részéről az ellenállás. Népszavazást tartottak, egyértelmű volt a nem. Szerintem persze hülyeség, mert az atommal lehet a legtisztábban áramot fejleszteni, de nekik nem kellett.
A másik dolog amire felfigyeltünk, hogy a mi oldalunkon csodálatos pipacs mezők voltak. Nem tudom ezt manapság már direkt csinálják? Minden esetre odaát csak elvétve láttunk pipacsot a földeken.
Kifele gyakorlatilag egyedül ültünk a kocsiban. Hely jegy persze kötelező. Vissza fele is elég üres volt. Talán még egy fülkében ültek. Utolsó percben felszállt egy huszonéves fiú és pont hozzánk ült be. Hiába mondtam jó hangosan B.-nak, hogy tiszta üres ez a kocsi, srác csak maradt. Elindultunk és háromszor végighallgattuk, amint telefonon előadta, hogy egy órája kihúzták a bölcsesség fogát. Muris volt hallgatni a különböző előadásmódot. Persze tudta, hogy magyarok vagyunk de ez nem zavarta. Kint dolgozhat, most haza ment hétvégére, ami nála kedden kezdődött. Jó, holnap ott ünnep van.
Jött az osztrák kalauz, jegy elő, nem szólt semmit. Határ után jött viszont a magyar kalauz. Rögtön kiszúrta, hogy a hely jegye nem az első osztályra szól. Ő először elengedte a füle mellett és az átszállásról kezdett érdeklődni. Kalauz megnézte, majd közölte vele, hogy akkor jöjjön szépen át velem a másik kocsiba. Srác fel volt háborodva és még visszaszólt nekünk, hogy jellemző az osztrákot nem zavarta de bezzeg a magyar az direkt kiszúr vele, pedig üres a kocsi. Utálom az ilyen mentalitást. A második osztályon is volt hely, ott se volt tömve a vonat. Ha annyira szeret az első osztályon utazni váltson oda jegyet. Grrrrrrrrrr....

Hírek

Ma este igazán érdemes volt a híreket megnézni. Miután már mindig is utáltam a futballt és a vele kapcsolatos pénz dolgokat, beleértve az "aranylábu" csapat sötét dolgait is. Ma megnézhettem, ahogy Zürich legdrágább és legelőkelőbb szállodájából kivezette a svájci rendőrség a fifa fejeseket. Ma nem ötcsillagos szuper lakosztályokban hanem szerényebb svájci rendőrségi szobákban fognak éjszakázni. Persze ez az igen sznob szálloda gondoskodott róla, hogy az elegánsan öltözött portások lepedőket borítsanak a lefogottakra, hogy ne fényképezhessenek az összegyűlt zsurnalisták. Szuper látvány volt.

A másik röhej: Böske megnyitja a parlamentet. Fel volt díszítve mint egy karácsonyfa, csüngtek rajta a drága ékszerek. Cameron írta a beszédet, ő csak felolvasta. Férj is ott sorvadozott mellette a legdíszesebb egyenruhájában. Mikor a kamerák összképet mutattak a parlamentről, egyből a német karnevál ülések jutottak eszembe. Az is ilyen cifra, csak sokkal vidámabb.

Szeretnék minden este ilyen vidám híreket nézni és hallgatni.