Fényképezés

B. nagy lelkesedéssel fotózott Berlinben. Én többnyire elő se vettem a gépet. Ma verge, nagy nehezen sikerült rátenni az asztali gépemre a képeket. Sokat vacakolt vele, mert ugye a kártya olvasóm nem szereti a W7-et, dróttal meg nem akart  sikerülni. A fényképező is új. Nézem a képeket és mondom,  hogy vacak ez az új fényképező. Valahogy furcsák a képek, nem élesek stb. Közel 100 képet nem lehet mindig elrontani, a géppel van baj.
Persze jött a nincs semmi baj, csak én nézem rosszul stb. mese. Aztán nagy csönd lett...... Idővel közölte, hogy most látta, hogy egy hatalmas zsírfolt volt a lencsén, alig tudta letisztogatni. Szóval a képeknek annyi.:-(((

Tanulság: Amit meg akarok örökíteni, azt csináljam magam.

Berlin folytatás.

A nagy hőség miatt állandóan vizet vettünk. Remek dolgot csinálnak ezek a németek. A 49 centes vízre 25 cent a palack betét. Nem is henteregnek az utcán az elszórt palackok. Mi persze a szállodában hagytuk, majd a takaritónő visszaváltja alapon.
Péntek reggelre lehűlt az idő. Este láttuk a villámlást és esett az eső, de felénk nagyobb zűr nem volt. A város másik felén, viszont fát döntött a viharos szél az S-Bahn sínre, pincék teltek meg vízzel stb.
Pénteken volt a "buli" amire hivatalosak voltunk. A köpenicki kastély valamilyen mellék épületében tartották. Voltunk vagy hatvanan. Már szégyenlem magam, mert most is a díszasztalnál ültünk a családdal. Az "ifjú" férj mamája velem egykorú. Szerencsére angolul is tudott, így B.-vel is jól tudott beszélgetni. Igyekeztem jó benyomást kelteni rá, ha már a családhoz tartozom.:-)
Szerencsére nem sok beszéd volt, gyorsan megrohanhattuk a nagy gonddal összeállított büffét. Utána jött a fülsiketítő zene és tánc. Idősebb korosztály kimenekült a szabadba, ahol sajnos a szúnyogok zabáltak minket. De összességében véve, egy kellemes este volt. Találkoztam néhány régről ismert emberrel, jókat dumáltunk. Éjfél felé gondoltam lassan haza kellene jutni, de hogyan? Barátom rögvest felajánlotta, hogy bevisz minket kocsival, ami túl hosszú út lett volna. Végül egy házaspár gondjaira biztak minket, akik akkor indultak haza villamossal és S-Bahnnal. Utaztunk vagy 50 percet, mikor szóltak, hogy itt ha kiszállunk mehetünk tovább a villamossal ami a hotel előtt járt. Tényleg sikerült a jó oldalon kkiszállni, megkérdezni, hogy melyik irány a jó nekünk és már jot is a villamos, ami egyébként éjszaka csak 30 percenként jár. Felszálltunk és gondosan figyeltünk. Tudtuk, hogy az Alexander Platztól 2 megállóra vagyunk. A villamos csak ment, a kiírás messze volt és máris az Alexander Platzon voltunk. Kiderült, hogy ellenkező irányból mentünk és szépen elvillamosoztunk a hotel előtt. El se mertem mondani a barátoknak, mert már úgyis azt hiszik, hogy túl öreg vagyok. Szerencsére rögvest jött az ellenkező irányból a villamos, felszálltunk és már otthon is voltunk.
Szombat este elmentünk csak mi ketten és megnéztük a Nikolai negyedet. Ez Berlin egyik legöregebb város része és már a DDR időben rendbehozták és felújították az ottani templomot és környező házakat. Beépítették a foghíjakat. Útközben fedeztük fel a Neptun kutat. Nos erről írok majd külön.
Vasárnap búcsuebédre hívtuk a barátokat, majd elvittek a Bernauer Strassera. Ez egy igen elhíresült és szomorú hely. Az utca egyik oldala nyugathoz, a másik kelethez tartozott. Közvetlen a keleti oldal házai előtt húzták fel a falat. Első időben sokan a házból kiugrálva, vagy kötélen elereszkedve menekültek. Igen sok halott volt ebből kifolyólag. Ma a falnak nyoma sincs. Csak a földbe rakott emléktáblák tanúskodnak a különböző menekülési módokról. Alagutat is fúrtak pl. A fal nyomvonalában rozsdás vasoszlopok állnak. Egy templom is beleesett a falba. Érdekes módon azt csak 1985-ben tüntették el. Várhattak volna még egy keveset, akkor megmenekül az épület. Most egy nagyon modern és szép templom áll a helyén. Gondolom az egyik őrtörony helyén pedig emlékhely van, fényképekkel és gombnyomásra lehet hallani az utca egykori lakóit, ahogy emlékeznek. Barátnőmmel együtt úgy elkapott minket a sírás, hogy gyorsan elmenekültünk a helyről.

Berlin

Mint kiderült 4 éve voltunk utoljára Berlinben és 48 éve voltam ott utoljára vonattal, hálókocsival. Akkor léptem le. Most szerencsére nem járkálnak fegyveres, kutyás katonák a vonaton és a vámostól se kellett félni, hogy felfedezi mi minden van nálam. A vonatban kellemesen hűtötték a levegőt, tiszta volt az ágy és az egész vonat is. Bár egész uton ijesztgettek, hogy késni fogunk az árvíz miatt, abszolút pontosan megérkeztünk. Kiszálltunk és csodálkoztunk, hogy milyen kellemes hűvös vár minket. Igen az egész impozáns, hatalmas állomás klimatizálva van. A nagyságáról csak annyit, hogy 3 emeleten járnak a vonatok. Rengeteg szép lift és természetesen sok mozgólépcső könnyíti a közlekedést. Barátnőm persze várt, az autó a férjénél volt, akinek orvosnál volt dolga. Taxival, elég komplikált úton jutottunk a szállodába, ugyanis ott volt Obama. Le volt zárva minden, a maradék menekülőut viszont totál be volt dugulva.
A szálloda, egy valamikori panel ház totál átalakítva és klimatizálva persze. Az egész utca panel házakból állt, szépen felújítottakból. Hihetetlen, hogy egy kevés ráfordítással mit lehet elérni ezen a téren. Amit hiányoltam, hogy nem voltak redőnyök. A szemben lévő oldalon, szemlátomást szenvedtek a melegtől. Falra kiakasztott klímákat nem láttam, feltehetően tilos. Persze Berlinben tényleg ritkán fordulnak elő ilyen meleg napok. Tányér antennákat is csak oda szabad felszerelni, ahol nincs kábel. Bölcs rendelkezés, városképileg. Az ilyen panel házas környék, rendeszerint nagyon zöld. Az utcákat a teljes letarolás után, sokkal szélesebbre építették és fasorokat telepítettek. Ott ahol mi laktunk csak 2 magasház volt, a többi 4 emeletes szallagház volt nagyon hosszan.
Elindultunk az Alexra. Csak két megálló, menjünk gyalog. Odafele jó is volt, miután az árnyékos oldalon mentünk. Első utam a Saturnba vezetett, a chrome-bookot akartam megnézni. Megtaláltam, sajnos az eladó kevesebbet tudott róla mint én.:-(((  Mondtam majd visszatérek. Első nap nem vásárolunk. Kicsit még ténferegtünk, majd elindultunk vissza a szállodába. Valahol elnéztünk valamit. Tűzött a nap és azt hittem rosszul leszek. Árnyék sehol. Megláttam egy taxit, beülök, mondtam. Erre B, megmakacsolta magát, hogy menjek egyedül, majd ő vissza fog találni. Ez nem is vitás, de nem hagyom ott őt se a tűző napon. Taxi közben el és én már pánikoltam, hogy ha itt és most össze esek, ugyan mit csinál velem B.? Végül vissza is találtunk, de addigra én már nem kaptam levegőt, a fejem majd szét durrant, szóval irtó pocsékul éreztem magam. Így aztán a délután egy részét, hideg vizes törülközővel a fejemen töltöttem. Hatra jöttek értünk, addigra már magamhoz téretem.
Vacsora után aztán a barátom másfél órát kocsikáztatott minket a városban. Megmutatta mi épül, mi készült újabban el stb. Nagyon élvezem az ilyen túrákat. Ő pont annyira szereti Berlint mint én Pestet és ismer minden extra érdekességet.

A következő napot, barátnőm tippjei alapján, kizárólag áruházakban töltöttem. B. a türelem szobra jön ilyenkor velem és hasznosabb mint egy tükör. Sas szeme van, észre veszi és látja mi áll jól rajtam és mi nem.

Folyt.köv.

Dokumentum filmek

Annyira unom már a tv krimiket, hogy áttértem mostanában a dokumentum filmek nézésére. Két érdekeset láttam, bár egyik se volt sajnos vidám.
Az első az eutanáziáról szólt. Kedvelt témám, de leginkább a svájci lehetőségekről vagyok tájékozott és kicsit a németről, ahol sajnos még mindig egy tabu téma. Pedig nem ártana nekik sem elgondolkozni a dolgon, miután egyre idősebbek lesznek és nincs a világon se annyi pénz, amiből a sok öreg maga tehetetlen vagy demens embereket tisztességes módon ellássák. Mint kiderült Belgiumban már igen nagy lépéseket tettek és részben már legális a halálba segítés. Ugyan ebbe az irányba haladnak a franciák is. Semmit nem lehet viszont tudni az amerikai helyzetről. Itt Európában úgy tűnik, hogy a reménytelenül súlyos állapotú, szenvedő betegeket már nem kell minden áron életben tartani. Svájcba már akár az öregotthonba is bemehet a segítő. Ez nemrég még tilos volt.
Az én privát problémám csak az, hogy mi van azzal, aki már elég idős, de nem beteg, tiszta tudatú, teljesen magára maradt és nincs kedve tovább élni. Azon is segítenek, ha kéri? Erről sajnos nem volt szó, a majd kétórás filmben.

A másik film amit láttam, engem személyesen nem érint de érdekes volt. Arról szólt, hogy mi történik ha egy katolikus pap meggondolja magát és meg akar házasodni. Persze elsőre a nők bánják a dolgot, mert mire egy pap be meri vallani hivatalosan is a szándékát és lép egyet, évek is eltelnek. Csodálom az ilyen szerelem erejét és a nők türelmét. Az egyház aztán elég rondán bánik az ilyen papokkal. A legtöbbnek nincs más képzettsége a papságon kívül. Az egyház a papok után nem fizet semmilyen szociális ellátásért, tehát ha kilép se beteg biztosítás, se nyugdíj semmi. Lakás sincs. Bejelentés után, 24 órán belül el kell hagyni a lakóhelyüket. A bemutatott esetekben a nők is az egyháznál dolgoztak, mint szociális segítők, vagy pap háztartás vezetők, ilyesmi. Tehát mindketten pillanatok alatt jövedelem nélkül álltak az utcán.

Kíváncsi vagyok mikor lesz egy olyan pápa, aki képes lesz egy tollvonással eltörölni a cölibátust, ami nem dogma, hanem csak egy rendelet.

Amerika

Ritkán tapsolok Amerikának, de a most olvasott újsághír után lelkesen tettem. Felszabadították, 10 évi harc után, az esemény utáni pirulát. Korhatár nélkül recept nélkül lesz kapható. Aki az "esemény" után 72 órán belül beveszi, nem esik teherbe.
Már nagyon régen nem vagyok érdekelt e-témában, de mit nem adtam volna érte, ha ezt úgy hatvan évvel ezelőtt kitalálták és árulták volna. Persze már a normális anti baby pille is óriási találmány volt számomra, de ez már a tökéletes gondtalanságot jelentette volna. Boldog, szabad ifjúság!

Lohengrin

Ez egy rövidebb beszámoló lesz. A tegnapin magam is megriadtam utólag. Ki az ördög fog végigolvasni egy ilyen hosszú cikket?
Szóval Lohengrin önmagában is rövidebb és ez az előadás sajnos pocsék volt. Azzal kezdődött, hogy mikor világos lett a színpadon, akkor a szovjet hadsereg énekkara ült előttünk, amitől én egyből rosszkedvű lettem. Természetesen Marton László rendezőnek köszönhettük ezt a hülyeséget. Igaz, hogy, mint olvastam Kossuth és Jászai díjas, de opera és Wagner közelébe nem szabadna engedni. Pontosan Wagner az, aki halál pontosan leírta, hogy mit akar és hogyan, el kellene fogadni és nem a rendező úr kényszer képzeteit rátukmálni a közönségre. Aztán rossz kedvem közepébe megérkezett Lohengrin. Természetesen hattyú nélkül, elég ha a hallgatóság olvassa két nyelven, hogy jön a hattyú. Valahogy a szovjet katonák közül kibukkant egy 40-es entelektüel hippi. Drótkeretes szemüveggel! fekete nadrág, fehér ing fekete mellény és a nyaka köré odavetve egy fekete sál, vállán egy hangszertok. A későbbiekben állandóan a polgármesterünkre elékeztetett, ami szintén nem tett jót  nekem. A zene persze szólt gyönyörűségesen és az énekesek is igyekeztek. A szovjeteknek jót tett Lohengrin megérkezése, mert egyből eldobálták a sapkájukat és letépték magunkról a mundért. Alatta elég rikító színű ingek voltak, nyakkendővel. Mint elolvastam, ez azt jelentette, hogy világosság jött a sötét brabanti létbe. Lohengrinnak mindjárt párbajozni kell, de kardja nem volt, pl.  Aztán folytatódott a darab. Számomra Ortrud volt egy vérbeli Wagner énekesnő, de a többiek is tették a dolgukat. Annyira irritált az egész, hogy alig vártam a felvonás végét. Persze aztán se lett jobb. Mark király kétsoros sötét öltönyben volt. Úgy nézett ki mint egy jólöltözött üzletember. A nőkön és Telramundon volt valami jelmezre emlékeztető ruházat. Kórus maradt a színes ingekben. Elérkeztünk aztán végre a nászhoz. Bejött 3 pasi és a telefonjaikkal szórakoztak. Aztán elkezdett jönni a násznép. Biztonságiak a fülükben telefonnal, kísérték őket + két kutyás őr. Szegény kutyusok, vajon mit vétettek ennek a hülye rendezőnek? Jöttek fehérbe öltöztetett leánykák és megvetették a nászágyat. Megint jöttek a kutyák, a biztonságiak akna keresővel végigpásztáztak mindent. Aztán végre valahára elérkeztünk a végéhez. Lohengrin elment, ismét hattyú nélkül, de aztán még visszajött és sk. hozta Elza öccsét. Na ez se akármilyen csel volt szegény Wagner ellen.
Befejezés után fél perccel már indultunk is kifele. Ölni tudtam volna.
B.-t igyekeztem a szünetekben felvilágosítani. Lohengrinből nagyon jó vagyok. Ez volt az első Wagner opera, amit még gyermekkoromban láttam és utána is nagyon sokszor. Láttam Stockholmban, láttam Zürichben és Bayreuthban is természetesen. De ilyen szörnyűséget még nem éltem meg. Zürichben pl. elspórolták a díszleteket. Szegény Lohengrin és Elza a földre terített palástjukon kínozták egymást, nászágy hiányában. De ez csak a svájci spórolás volt, nem hülyeségek belemagyarázása az operába. Nagy tanulsága az esetnek, hogy meg kell nézni előre ki rendezi. A dédunokák rendezéséből se kérek, inkább nem vágyom már Bayreutba.:-(

Wagner: Nürnbergi Mesterdalnokok

Egy éve vettem a jegyeket, az előadásokra a müpában. Fischer Ádám találta ki a Wagner napokat Pesten. Eddig valahogy elmentem mellette. Most, indulás előtt már nem tudtam, hogy okos volt-e részemről a jegy vásárlás. B. teljesen tudatlan wagnerilag, valahogy soha nem találkoztak. Én meg a megszállott, aki sikeresen eljutottam ötször Bayreuthba, mert Wagner és Bayreuth volt fiatal koromtól a mániám. Ma már nem mennék. Az új modern rendezések teljesen elvették a kedvem a dologtól. Nos a Nürnbergit is ott láttam utoljára, remek "régimódi" rendezésben, akkori világ klasszis énekesekkel.
A mai énekeseket már nem ismerem, hírből sem. Viszont nem kellett csalódnom. Stozingi Waltert éneklő fiatal tenorista, Klaus Florian Vogt egészen kiváló volt. Remek hang és megjelenés, bele lehetett szeretni. Hans Sachsot szintén egy fiatal, ezúttal angol baritonista egyetlen hibája a fiatalsága volt. Nem illett a külleme a szerephez. Ezen feltehetően egy valódi operában maszkkal lehetett volna változtatni. Nos akkor derült volna ki, hogy csak a küllem vagy maga a hang is fiatal-e a szerephez. Én annyira nem értek hozzá, hogy ezt meg tudjam így állapítani. Pognert egy csodálatos basszus énekelte. Neve szerint valami skandináv lehet, bár az USA-ban ténykedik, Eric Halfvardson. Bo Skovhus dán, hihetetlen jól énekelte és játszotta is Beckmessert. A női szerepek aránylag kicsik ebben a férfiak által dominált operában, de Anette Dasch, mint Éva és Gudrun Pelker mint Magdaléna se maradtak le a remek férfi hangok mögül.
A zene, a zene csodálatos volt. A Magyar rádió Szimfonikusai és énekkara csodálatosan szólt. Vezényelt Fischer Ádám, akinek köszönhetjük az egészet. Na és a rendezésről se szabad elfelejtkezni. Igazán kevés, inkább csak jelképes díszlettel oldottak meg egy, tapasztalatlanok számára is, nagyon élvezetes előadást. Michael Schulz volt a rendező aki neve szerint német. Magyarok csak kis mellék szerepekben jeleskedtek. A rendező kihasználta a hely összes adottságát. Kezdéskor az orgonaszót, a felső karzatokat, ahol az énekkar helyezkedett el. A szereplők részben a nézőtérről vonultak fel a színpadra. Igazán érdekes és változatos volt az egész. No és persze feliratos, két nyelven. Volt alkalmam időnként párhuzamosan olvasni a szöveget, ami szintén érdekes volt. Ha belegondolok, hogy először 15 évesen gondoltam arra, hogy rendesen meg kellene tanulni németűl, hogy a Wagner operák szövegét megértsem, mert biztos nagyon szépek. Mondhatom, hogy a magyar szöveg se marad el az eredetitől. Ilyenkor lehet igazán belemélyedni ennek az operának a mélyebb értelmébe. Ami egyrészt egy szerelmi történet, ahol az idős Hans Sachs lemond a fiatal lányról, hogy helyet adjon a kivirágzó nagy szerelemnek, de ennél sokkal hagsulyosabb a becsületes munka dicsérete. A valódi mondanivaló a becsületes munka és a művészet dicsérete, ami által erős marad a német nép. Avagy szó szerint "ha széthullik a szent Német-római Birodalom, akkor is megmarad a német művészet". Ez ma elég nacionalistának hangzik, de abban a korban nem volt az. Wagner nem tehet arról, hogy Hitler rajongott érte és ezeket a dolgokat a maga hasznára fordítva kisajátította.
Az én számomra nincs még egy ilyen univerzálzseni mint ő, aki megírta a szövegeket szépen és jól, hozzá szerezte a zenét, ami egyedülálló. Még mindig kicsit a föld fölött lebegek tőle, nem megy ki a fülemből. Na és megépítette a legjobb létező akusztikájú operaházat, anélkül hogy bármi ezirányu iskolázottsága lett volna. Mindenkinek lehetnek hibái, ő talán, mai szemmel nézve nacionalista volt, de ez legyen a legnagyobb baj.
Egy igazi újdonságot fedeztem fel most. A 3. felvonás könnyed keringő dallamaiban, mintha Richard Strauss Rózsalovagja köszönne vissza. Nem vitás, hogy ki hatott kire.