Egy éve vettem a jegyeket, az előadásokra a müpában. Fischer Ádám találta ki a Wagner napokat Pesten. Eddig valahogy elmentem mellette. Most, indulás előtt már nem tudtam, hogy okos volt-e részemről a jegy vásárlás. B. teljesen tudatlan wagnerilag, valahogy soha nem találkoztak. Én meg a megszállott, aki sikeresen eljutottam ötször Bayreuthba, mert Wagner és Bayreuth volt fiatal koromtól a mániám. Ma már nem mennék. Az új modern rendezések teljesen elvették a kedvem a dologtól. Nos a Nürnbergit is ott láttam utoljára, remek "régimódi" rendezésben, akkori világ klasszis énekesekkel.
A mai énekeseket már nem ismerem, hírből sem. Viszont nem kellett csalódnom. Stozingi Waltert éneklő fiatal tenorista, Klaus Florian Vogt egészen kiváló volt. Remek hang és megjelenés, bele lehetett szeretni. Hans Sachsot szintén egy fiatal, ezúttal angol baritonista egyetlen hibája a fiatalsága volt. Nem illett a külleme a szerephez. Ezen feltehetően egy valódi operában maszkkal lehetett volna változtatni. Nos akkor derült volna ki, hogy csak a küllem vagy maga a hang is fiatal-e a szerephez. Én annyira nem értek hozzá, hogy ezt meg tudjam így állapítani. Pognert egy csodálatos basszus énekelte. Neve szerint valami skandináv lehet, bár az USA-ban ténykedik, Eric Halfvardson. Bo Skovhus dán, hihetetlen jól énekelte és játszotta is Beckmessert. A női szerepek aránylag kicsik ebben a férfiak által dominált operában, de Anette Dasch, mint Éva és Gudrun Pelker mint Magdaléna se maradtak le a remek férfi hangok mögül.
A zene, a zene csodálatos volt. A Magyar rádió Szimfonikusai és énekkara csodálatosan szólt. Vezényelt Fischer Ádám, akinek köszönhetjük az egészet. Na és a rendezésről se szabad elfelejtkezni. Igazán kevés, inkább csak jelképes díszlettel oldottak meg egy, tapasztalatlanok számára is, nagyon élvezetes előadást. Michael Schulz volt a rendező aki neve szerint német. Magyarok csak kis mellék szerepekben jeleskedtek. A rendező kihasználta a hely összes adottságát. Kezdéskor az orgonaszót, a felső karzatokat, ahol az énekkar helyezkedett el. A szereplők részben a nézőtérről vonultak fel a színpadra. Igazán érdekes és változatos volt az egész. No és persze feliratos, két nyelven. Volt alkalmam időnként párhuzamosan olvasni a szöveget, ami szintén érdekes volt. Ha belegondolok, hogy először 15 évesen gondoltam arra, hogy rendesen meg kellene tanulni németűl, hogy a Wagner operák szövegét megértsem, mert biztos nagyon szépek. Mondhatom, hogy a magyar szöveg se marad el az eredetitől. Ilyenkor lehet igazán belemélyedni ennek az operának a mélyebb értelmébe. Ami egyrészt egy szerelmi történet, ahol az idős Hans Sachs lemond a fiatal lányról, hogy helyet adjon a kivirágzó nagy szerelemnek, de ennél sokkal hagsulyosabb a becsületes munka dicsérete. A valódi mondanivaló a becsületes munka és a művészet dicsérete, ami által erős marad a német nép. Avagy szó szerint "ha széthullik a szent Német-római Birodalom, akkor is megmarad a német művészet". Ez ma elég nacionalistának hangzik, de abban a korban nem volt az. Wagner nem tehet arról, hogy Hitler rajongott érte és ezeket a dolgokat a maga hasznára fordítva kisajátította.
Az én számomra nincs még egy ilyen univerzálzseni mint ő, aki megírta a szövegeket szépen és jól, hozzá szerezte a zenét, ami egyedülálló. Még mindig kicsit a föld fölött lebegek tőle, nem megy ki a fülemből. Na és megépítette a legjobb létező akusztikájú operaházat, anélkül hogy bármi ezirányu iskolázottsága lett volna. Mindenkinek lehetnek hibái, ő talán, mai szemmel nézve nacionalista volt, de ez legyen a legnagyobb baj.
Egy igazi újdonságot fedeztem fel most. A 3. felvonás könnyed keringő dallamaiban, mintha Richard Strauss Rózsalovagja köszönne vissza. Nem vitás, hogy ki hatott kire.
A mai énekeseket már nem ismerem, hírből sem. Viszont nem kellett csalódnom. Stozingi Waltert éneklő fiatal tenorista, Klaus Florian Vogt egészen kiváló volt. Remek hang és megjelenés, bele lehetett szeretni. Hans Sachsot szintén egy fiatal, ezúttal angol baritonista egyetlen hibája a fiatalsága volt. Nem illett a külleme a szerephez. Ezen feltehetően egy valódi operában maszkkal lehetett volna változtatni. Nos akkor derült volna ki, hogy csak a küllem vagy maga a hang is fiatal-e a szerephez. Én annyira nem értek hozzá, hogy ezt meg tudjam így állapítani. Pognert egy csodálatos basszus énekelte. Neve szerint valami skandináv lehet, bár az USA-ban ténykedik, Eric Halfvardson. Bo Skovhus dán, hihetetlen jól énekelte és játszotta is Beckmessert. A női szerepek aránylag kicsik ebben a férfiak által dominált operában, de Anette Dasch, mint Éva és Gudrun Pelker mint Magdaléna se maradtak le a remek férfi hangok mögül.
A zene, a zene csodálatos volt. A Magyar rádió Szimfonikusai és énekkara csodálatosan szólt. Vezényelt Fischer Ádám, akinek köszönhetjük az egészet. Na és a rendezésről se szabad elfelejtkezni. Igazán kevés, inkább csak jelképes díszlettel oldottak meg egy, tapasztalatlanok számára is, nagyon élvezetes előadást. Michael Schulz volt a rendező aki neve szerint német. Magyarok csak kis mellék szerepekben jeleskedtek. A rendező kihasználta a hely összes adottságát. Kezdéskor az orgonaszót, a felső karzatokat, ahol az énekkar helyezkedett el. A szereplők részben a nézőtérről vonultak fel a színpadra. Igazán érdekes és változatos volt az egész. No és persze feliratos, két nyelven. Volt alkalmam időnként párhuzamosan olvasni a szöveget, ami szintén érdekes volt. Ha belegondolok, hogy először 15 évesen gondoltam arra, hogy rendesen meg kellene tanulni németűl, hogy a Wagner operák szövegét megértsem, mert biztos nagyon szépek. Mondhatom, hogy a magyar szöveg se marad el az eredetitől. Ilyenkor lehet igazán belemélyedni ennek az operának a mélyebb értelmébe. Ami egyrészt egy szerelmi történet, ahol az idős Hans Sachs lemond a fiatal lányról, hogy helyet adjon a kivirágzó nagy szerelemnek, de ennél sokkal hagsulyosabb a becsületes munka dicsérete. A valódi mondanivaló a becsületes munka és a művészet dicsérete, ami által erős marad a német nép. Avagy szó szerint "ha széthullik a szent Német-római Birodalom, akkor is megmarad a német művészet". Ez ma elég nacionalistának hangzik, de abban a korban nem volt az. Wagner nem tehet arról, hogy Hitler rajongott érte és ezeket a dolgokat a maga hasznára fordítva kisajátította.
Az én számomra nincs még egy ilyen univerzálzseni mint ő, aki megírta a szövegeket szépen és jól, hozzá szerezte a zenét, ami egyedülálló. Még mindig kicsit a föld fölött lebegek tőle, nem megy ki a fülemből. Na és megépítette a legjobb létező akusztikájú operaházat, anélkül hogy bármi ezirányu iskolázottsága lett volna. Mindenkinek lehetnek hibái, ő talán, mai szemmel nézve nacionalista volt, de ez legyen a legnagyobb baj.
Egy igazi újdonságot fedeztem fel most. A 3. felvonás könnyed keringő dallamaiban, mintha Richard Strauss Rózsalovagja köszönne vissza. Nem vitás, hogy ki hatott kire.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése