Vége van végre a tavaszi iskolai szünetnek, így ki tudtunk menni tegnap a tengerpartra. Elég sok nép volt, a szokásos parkolónkban nem volt már hely, de beálltunk egy garázsba. Mint kiderült nem is olyan vészesen drága mint gondoltuk és nagy előny, árnyékban áll a kocsi. Ezután másfél órát tapicskáltunk a 26 fokos vízben. Én bele is mentem rendesen a végén, bár elég erősen hullámzott és kicsit félős lettem öreg napjaimra. Szerencsére a part a hófehér homokkal több kilométer hosszú és elég széles. Így bármennyi is a nép nem zavaró. Sokan bérelnek olyan sátor szerű napernyőt és kint döglenek egész nap. Elég drága nyaralás lehet, miután egy ilyen vacak 25$ ha nyugágy is kell az extrában jön hozzá. Szerencsére már régen leszoktam az egész napos strandolásokról. De a kb. 2 óra, nekünk tökéletes. Lehet kicsit álldogálni nézegetni. Amadarak eltüntek valahová, néhány sirályon kívűl nem volt mmás madár. Én a tengert egész nap tudnám nézni, de nem a napon állva/ülve. Ilyenkor tör rám a vágy Marbella után, ahol a balkonról láthattam a tengert mindig. No de mindent nem lehet.
Ma B. reggel megint elkezdett valamit megcsinálni, pontosan a konyha szekrények lábának a burkolatát feltenni. Így a délelőttöt a konyha földjén töltötte.Ez viszont engem szerencsésen megakadályozott a főzésben. Kedvenc steak házunk 4-kor nyit és fél ötkor már ott voltunk. Még éppen hogy kaptunk helyet. Mire végeztünk már sorban álltak kint az emberek. Természetesen vittünk magunkkal meleg pullovert, miután kint a napon biztos volt 30 fok, bent meg max. 18, de ezt rajtunk kivűl feltehetően senki nem érezte. Rövid ujjú ing, short teljesen normális öltözet.
Itthon aztán még jártunk egy kört és találkoztunk egy nyuszival. Nem a felfújt hatalmas rózsaszín mű nyuszival, amik már itt-ott díszelegnek a házak előtt, hanem egy teljesen valódi vad nyúllal. Már sötétedett, mikor kifutott az útra. Első pillanatban néztem, hogy jé milyen nagy mókus, de aztán észre vettem, hogy ez bizony nem mókus hanem nyúl. Eddig még soha nem láttunk itt madáron és mókuson kívül más állatot. Honnan jöhetett? El nem tudjuk képzelni, de a jövőben figyelni fogjuk. Jelenleg a két pici mókuska köti le a figyelmünket "akik" valahol itt lakhatnak a mi nagy tölgyfánkon. Szülőket nem látunk most sehol. Jó lenne tudni, hogy funkcionál a gyerek nevelés mókuséknál.

Ujsághírek innen-onnan

Az itteni újságok erősen foglalkoznak azzal az amerikai katonával, aki "csak úgy" egy éjszaka megölt 16 embert egy faluban. Oldal számra írják, hogy milyen rendes ember volt. Nyilatkozik mindneki. A szomszéd, a volt iskolatárs és természetesen a feleség is. Nem értik, ez nem lehet igaz stb. Felbukkanak itt-ott az anyagi nehézségek, az eladás alatt álló ház de a lényeg az, hogy a pasit ki fogják mosni. 12 éve hivatásos katona. Ez itt egy elég jólfizetett foglalkozás. Unta a háborút, volt kisebb sebesülése is és kérte az áthelyezését valami nyugis amerikai bázisra. Ehelyett küldték Afganisztánba. Mai ujság szerint az ügyvédje most elutazik szintén oda, hogy a helyszinen lássa mi is van. Mit fog látni? Semmit. A síró hozzátartozókat maximum. Kiváncsi leszek a folytatásra, ami feltehetően mgé jó sokáig fog húzódni. Az államnak biztos nem jól jöt a dolog, mert már amugy is elégé utálják ott őket. Biztos lesz a civil lakosság részéről hajlam a megtorlásra, amit ártatlan katonák fognak bánni. Ronda ügy ez az egész.

Kellemes hír számomra a német Bundespresident megválasztása. Én már 2 éve is neki drukkoltam, de akkor győzött Merkel, akit máig se értek. Ő személyesen nem akarta Gauk megválasztását. Most kénytelen volt beadni a derekát. pedig mindketten keletnémetek. Merkel apja evangélikus pap volt Gauk jómaga evangélikus pap. Számomra hihetetlen imponáló karakterrel. Passzívan ellenállt a DDR-nek. A gyerekeit nem engedte belépni az ottani uttörőkhöz, majd az ottani KISZ-be sem. Hívták át nyugatra nem ment, mert szerinte keleten tudott valamit tenni a rendszer ellen. Igaz a gyerekeit nem vették fel sehova továbbtanulni, de ezt is lenyelte. A két fia 40 éves koruk körül tudta elhagyni a DDR-t és aztán kezdte az egyetemet. Akkor már a papa is beleegyezett a kiutazásukba, bár kicsit belerokkant a lelke akkor, mint mondta.

Gauk hozzáállása nagyon emlékeztet engem Apámra. Sokszor haragudtam rá fiatalabb koromban, miután családilag megittuk a levét annak, hogy ő "ezeket"  nem szolgálja. Pedig ragyogó állást ajánlottak neki, szén kormány biztossá nevezték ki, hatalmas fizetéssel. Néhány hónap alatt kiderült, hogy a nyakába ültették a párt embereket, és őt is nyomták a párt felé. Nos ekkor felmondott, majd betegségére hivatkozva leszázalékoltatta magát. Később ezért majd éhen haltunk, anyám gyárba ment 3 műszakba varrni engem is szövő gyárba küldött az iskolaigazgatónő, mondván az "ilyneknek" ott a helyük. De igaza volt Apámnak és igaza van Gauknak is. Ö szenvedélyesen magyarázza, hogy a szabadságnál nincs nagyobb kincs az életben. Feladatának tekinti, hogy figyelmeztesse az embereket, hogy tanuljanak meg a szabadságukkal élni és azt használni. Kár, hogy a Bundespresidentnek igazából nincs semmi hatalma.

Ma laza napunk volt én pl. egész délelőtt főztem. Az eredményt nagy megelégedéssel ettük, így megérte a munkát.
B. persze még mindig szerelt, már nem is tudom mit. Valami villany dolgot, minek következtében hol itt hol ott aludt el a villany. A nap sütött, de ment a mosógép, a computer és a főzés. Kicsit mérges lett, mikor elmagyaráztam neki, hogy miután 2 hónapja szórakozik itt a dolgokkal milyen módon jelölhetné meg, hogy mégis melyik biztositék mit kapcsol ki. Módszeremet dedósnak minősítette, ami biztos igaz, de legalább működne.
Miután tegnap a szomszédéktól már villanygyujtás után jött haza, csodálkozva megállapította, hogy a függöny tényleg nem látszik át. Nekem nem hitte el. Eddig görcsösen leengedte a rolókat esténként, minek következtében olyan lett az ablak, mintha be lenne falazva és én ezt nem szeretem. Most már roló terén is beállt a nyugalom. Közben rájöttünk, hogy az üveg tolóajtón Keresztül is remekül belátni a szomszédból, így elmentünk oda is függönyt venni. Legyen holnap is mit szerelni. Utána pedig a bankhoz az ottani automatához, mert nem volt már pénzük. Én még ilyet nem láttam. Még a bank privát parkolója is totál be volt dugulva, valamint minden szabad terület, rét és egyebek. Ma van St.Patrik nap. Ez eredetileg csak az Íreknek ünnep, de úgy tűnik sikeresen elterjesztették mindenütt. Csodálom, hogy otthon még nem jutott eszébe senkinek. Jó üzlet, mindenféle zöld dekorációs anyagok, pólók stb. fogynak mint a cukor. Az elfogyasztott sörmenyiséget még saccolni se tudom. Valami bucsu féleség volt a falunkban, Patrik tiszteletére, azért nem lehetett mozogni. Tampában még egy folyót is zöldre festettek, ez itt újdonság. Normál körülmények közt Washingtonban festik iilyenkor a folyót zöldre. Nem tudom mi abban a szórakozás, hogy tömegben lökdösődnek az emberek, de szemlátomást szeretnek ilyesmiket csinálni. Mi persze pénz felvétel után kimenekültünk a helyszínről.

Más

Már a második hatalmas cikket olvastam tegnap a zürichi újságban Nádas Péter legújabb művéről, amit a szegény forditónő 2 évig fordított. Minden tiszteltetem az övé. Nádas is azok közé az írók közé tartozik, akit képtelen voltam elolvasni. Nyilván ez az én korlátolt agyamnak köszönhető. A forditónő Virágh ...? most valami díjat is kapott a munkájáért Svájcban. Ott él. Az ujság mindkét esetben igen pozitivan irt Nádasról.
Ugyanott szintén egész oldalas méltatás volt egy Ady versgyüjteményről német nyelven. Ez egy új fordítás, a fordítónak német neve van, nyilván valami nyersforditásból dolgozott. Aki a méltatást írta, született svájci de én tudom, hogy tud magyarul. nagyon lelkes volt és a beidézett vers nekem is tetszett németül.
Valahogy jobban szeretem ha a kultúra részben írnak rólunk sokat, mint ha a gazdaságiban.

Ma fel akartam avatni a saját zuhanyozómat. Először is alig jött valamennyi víz a zuhanyból, másodszor pedig az is hideg volt. Próbálkoztam ide-oda nem ment. Jött B., "majd megmutatom hogy kell" jéééé.... neki se jött. Dühödten átvonultam az összes kellékemmel a rendes fürdőbe. Most megint szétszedve az egész gyönyörűség. Azt hiszem B. már nagyon unja a fürdőmet. Tényleg harcolni kellett ott mindenért és még nincs is minden meg. Én sajnálom a beleölt pénzt meg munkát, nekem a wc volt csak a fontos, az viszont működik első perctől fogva.

Ma mókus megfigyelésen voltunk, most már az ablakból. Ugyanis előttünk van egy hatalmas tölgyfa. Tegnap is figyeltük, ahogy 3 picike gyerek mókus hancúrozik itt a fán. Ma viszont egy alvó mókuska volt, "akihez" csatlakozott még egy és összebújva aludtak fent a fán. Úgy látszik mókuséknál ilyenkorra lesznek önállóak a gyerekek. Sajnos ezek még félnek, nem jönnek le a fáról hiába hívogatom őket mogyoróval és bülbül szavakkal. Szerencse, hogy itt senki nem ért magyarul, mert már a bolond házba vittek volna ha értenék miket mesélek a mókuskáknak.

Nézegettem ma kivételesen az otthoni híreket és elolvastam vezérünk beszédét. Valahogy semmi kedvem nincs haza menni.:-(((

A beszerzési cirkusznak még nincs vége. Kell a fürdőszobába egy tükör és alá egy üveg polc. Google a barátom, találtunk szinte a szomszédban egy üvegest. Tegnapról mára levágták a kért tükröt és a polcot is. Persze ezeket fel is kellene szerelni. A harmadik barkácsboltban, ezek hatalmas raktár áruházak tulajdonképpen, találtunk olyan vacakokat amivel a tükröt szokás a falra tenni. Polc tartó az nincs. Mentünk még egy ajánlott helyre, ott se volt. Közben bekerültünk a délutáni csúcsba, tűző napon araszolgattunk, mert egy központi utat javítanak. Egy forduló sáv le van zárva. A múlt héten még gépek álldogáltak az úton,mára a gépek is eltűntek. Embert egy szált se láttunk, csak a barikádok maradtak és nem csináltak még semmit. Ezek után haza se jöttünk, hanem kimentünk a tengerparti séta utunkra szellőzni. Ezt szó szerint kell érteni, ugyanis igen kellemes szél fújdogált. Megszemléltük a sasokat. Gondolom a nőstény üldögél mindig a fészken a férfi pedig egy közeli fán és onnan figyel. Elmentünk a szomszéd faluig meg vissza, szóval nagyot jártunk. Közben azon elmélkedtem, hogy ugyan miért ilyen nehéz itt akár a legegyszerűbb dolgokat is beszerezni. Igaz jó csicsás kacskaringós ál kovácsolt vas polc tartók voltak, de nézze azt a halál. Ami itt egy kicsit is eltér az itteni (rossz) ízléstől azt nem lehet kapni és kész. Itthon aztán megint Google barátomhoz fordultam és találtam is amit keresünk, csillagászati áron. Egy pár polc tartó drágább mint az IKEA-nál a polc tartóval együtt. Már látom, hogy lesz egy fölösleges üveg polcunk, mert megvesszük az IKEA-ban az egészet komplett.

Nem vagyunk valami szerencsés csillagzatban pillanatnyilag.
Tegnap hatalmas köröket futottunk egy olyan egyszerű dologért, mint egy zuhany függöny. Nem tudom mi most Európában a helyzet e-téren, miután már 12 éve van zuhanyozóm ajtóval. Miután itt az ajtó piszok drága, kerestünk függönyt, ami nincs. Illetve olyan van, hogy mindenféle csicsás anyagból függöny, ami mögé beraknak bélésnek egy közönséges nylont, amitől nekem a hideg futkos a hátamon ha hozzáérek. Öt nagy áruházban és két kisebb üzletben voltunk, de olyan egészen közönséges anyag érzetű de mégis viztaszító függönyt nem találtunk. Kár, hogy az otthonit már rég kidobtam vagy elajándékoztam, de azért majd otthon is futok egy-két kört zuhany függöny ügyben.

Este aztán felfedeztük, hogy átálltak a nyári időre. Erről újságban, tv-ben egy szó nem esett. Illetve B. mondta, hogy talán 2 hete mondtak valamit a hírekben, de ő nem is figyelt az időpontra. Hogy honnan vettük észre? Bekapcsoltam este 7-kor a tv-t és nem volt hírek. Nézegettem és hirtelen észrevettem, hogy a kábel tv dobozán már 8 óra van. Néztem az itteni komputeremet, azon is. Szóval akkor átálltunk a nyári időszámításra. Ennyit az itteni tájékoztatásról.

Ma aztán úgy határoztunk, hogy elmegyünk ebédelni. Szokásos steak-ház, csak 4-től van nyitva, láttuk fél kettőkor, mikor odaértünk. Megyünk másikba. Nem volt annyira jó, de nagyon éhesek voltunk már. Utána haza, strandra vetkőztünk, hogy kimegyünk a homokos tengerpartra. Az újság szerint már 23 fokos a víz. Már a város közepén be volt dugulva a közlekedés. Araszoltunk vagy félórát, visszafordulni már nem lehet, mert a hosszú hídon mentünk már. Valahol a híd közepén állt egy lerobbant busz. Azt hittük azért volt az egész, de utána se ment igazán az autó folyam. Végre kiértünk a szigetre, ami fehér homokból van. A parkoló tele, a következő szintén. Közben nézegettünk kifele, szinte nem láttuk a homokot a néptől. Csak találgattuk, mi van? Ünnep? Minden esetre az első lehetséges fordulónál visszafordultunk. Visszafele kicsit jobb volt az út. Mikor már a híd belső végénél voltunk, látunk egy hatalmas táblát, hogy "Sprig break" tavaszi szünet. Ez aztán mindent megmagyarázott. Csak azt nem értem, miért nem a kifele vezető út elején teszik ki a táblát? Mindegy. Tartoztunk az ördögnek egy egy órás autókázással jó meleg napsütésben.:-(

Aki nem szereti a sirámomat, most ugorjon.

Ma telefonálós napom volt. Az elmúlt 2 hétben vagy nem értem rá, vagy valami zűr volt a légkörben, minek következtében elmentek a hangok. Ma minden jó volt.
Felhívtam a 89 éves barátomat, akinek már 2 éve súlyos rák problémája van és az orvos lánya mindent kipróbáltat rajta, amit eddig fel- és kitaláltak. Még él. Egyre gyengébb. Szerintem már nagyon szeretné ha vége lenne, de nem meri mondani. Kicsit elhülyéskedtem vele, hogy persze, hogy gyenge, ha mindig csak az ágyból a fotelbe meg vissza + kora. Szóval amit ilyenkor lehet.

Következő hívás a 84 éves orvos barátomnak szólt. Rögvest bejelentette, hogy tegnap óta van kész diagnózis, hasnyálmirigy rák. Neki közben a szíve is nagyon rossz. Egy időben ingázott a kórház és a lakása közt, rengetegszer "ütötték ki" elektrosokkal a szívét. Néhány éve pacemakerje is van. A felesége 2 éve meghalt, azóta ott ül a hatalmas lakásban, ahol 80 éve él, egyedül. Van 3 lánya és 5-6 unokája, de ugye azoknak van elfoglaltságuk bőven. Nem mondhatom, hogy nem törődnek vele, de azért többnyire csak egyedül van. Elmondta, hogy kész. Chemot nem vállal, műtétet meg senki nem vállalna az ő állapotában és nem is akarja. Sugár ennél a ráknál nem jöhet szóba. Kezdtem sorolgatni, hogy jó lenne felvenni a kapcsolatot a hospice szolgálattal, vagy netán egy ápolónő, ismer eleget. Erre hisztis lett, hogy neki oda ne jöjjön senki stb. A kb. 1 órás beszélgetés alatt, azért meggyőztem, hogy mégse lenne rossz elfogadni a volt kórháza ajánlatát, hogy bármikor bevonulhat ingyen egy, egy ágyas fürdőszobás szobába, ha már nem tudja ellátni magát, értsd. kimenni a fürdőszobába. No meg ott van a fájdalom csillapítás. Ez a fajta rák, iszonyú fájdalmakat tud okozni, ami már most is fellép időnként. Nem egyszerű még egy ilyen orvosi környezetben sem csak úgy hozzájutni a megfelelő csillapitószerekhez, ami nyilván morfin lesz előbb utóbb.
Azt hiszem kicsit elgondolkoztattam szegényt.
Nekem meg azóta is a szívem szakad meg. Persze előre látható volt, hogy elmegy ő is előbb utóbb, de ő egy olyan speciális barát volt. Az egész családomat ő kísérte a halálig. Mint mondták anyám temetésén könnyezett, ami azért nem jellemző egy kezelő orvosra. Sokkal több volt nálunk ő a családban mint orvos. A felesége "ápolta a lelkemet" telefonon, mikor a legmélyebb depressziómban üldögéltem. Nem mint orvos, hanem mint barát. Ha bármi bajom volt mindig ő volt az első akit felhívtam, az ő tudásában és diagnózisaiban 150%-ig megbíztam mindig. Most számoltam utána, ez egy 55 éves barátság. Nagy űr fog tátongani nálam ha elmegy. És megint kegyetlen és igazságtalan a sors. Mennyivel kellemesebb lett volna neki, mint ő mondta elegánsabb, egy szivinfarktusban meghalni.
Azt hittem sokáig, hogy már soha többet nem fogok tudni sírni, de most, mint az utóbbi időben már néhányszor eldörzsöltem gyorsan néhány könnycseppet a szemem sarkából.
Tegnap volt 17 éve, hogy a férjem meghalt.