Életem szinterei 6

Közel 3 évet húztunk le a kis lakásban, mikor jött a hír, hogy lenne egy szép nagy lakás a közelben. Mentünk, néztük és meg is kaptuk. Ez eredetileg 4 szoba volt, de az előző lakó össze nyittatta a nappalit a hálószobával, így egy igazi tágas tér alakult ki. Volt még két u.n. gyerekszoba, elég élhető nagyságúak, konyha fürdő és külön wc, balkon. A hely szuper volt, a lakás tájolása is, körbe sütötte a nap. Egy zsákutca végén volt a ház, tovább már csak gyalog lehetett menni az erdőbe. Az erdei út végén volt a városi villamos végállomása.Eleinte a szomszédos kórházban dolgoztam, ami 5 perc séta volt. Aztán váltottam és a városba jártam dolgozni. Reggelente igyekeztem a férjemmel menni autóval, este meg bandukoltam át az erdőn, ami jó 20 percet jelentett. Jó időben semmi baj nem volt, de télen sötétben már kellemetlen volt. Én mindig városi lakásra vágytam, de úgy éreztem, hogy a férjemnek abban a faluban vannak a gyökerei, nemigen mozogtam. Aztán 5 év elteltével, a férjem katona volt, ronda hideg havas idő volt. 5 után már tök sötét egy lélek nem járt az erdőben, ahol napközben mikor olvadt, az erdészet traktorai jártak az uton, csetlettem botlottam a rögös jeges uton. Belém villant, hogy ha itt most elesek, reggelig nem talál rám senki. Kellemetlen érzés volt és elhatároztam, hogy költözünk. Férjemnek óvatosan adtam be, mikor haza jött a katonásdiból, hogy mit szeretnék. Könnyedén válaszolt, hogy ha találsz lakást akkor nem bánom. Persze azt hitte, hogy ugyse találok, mert Zürichben általában a statisztika szerint 0,2 darab kiadó lakás volt. Mondhatom, hogy megszállottan kerestem. Internet még nem volt, csak újság hirdetések és közvetítő cégek. December közepén kaptam egy telefont egy közvetítőtől, hogy lenne egy lakás 6 szoba, jó helyen érdekel-e. Hat szoba, mennyibe kerül? Kb. ugyanannyi volt a bér, mint ahol akkor laktunk. Másnap megbeszélt időre mentünk nézni. Idős házaspáré a ház, minden szinten egy lakás van, a kiadó az első emeleti. Felettünk a fia lakik családostól és legfelül pedig ők. Megnéztük a lakást, rettenetes állapotban volt. Két generáció halt már ki belőle és senki nem csinált semmit. De mondták, hogy ők a villanyvezetékeket megcsináltatják a lakásban, kicserélik a mosdót és a wc-t, mert mindkettő repedt volt már. Festetni vagy tapétáztatni nekünk kell, amihez majd hozzá járulnak. Mondtuk, rendben. Ezután még bemutatott az alsó lakónak, a menyének és a fiának, majd távoztunk. Mondták, hogy még két jelölt van, majd értesítenek. Eltelt egy hét és már magamban lemondtam a csodáról, mikor telefonáltak, hogy ha akarjuk, mehetünk másnap aláírni a szerződést. Másnap, némi vörösbor kíséretében alá is írtuk a szerződést, miközben kiderült, hogy mi voltunk a többieknek a legszimpatikusabbak, ezért esett ránk a választás. Nos kitapétáztatni egy 6 szobás, 165 nm, 3.40 belmagasságú lakást, stukkós mennyezetekkel, nem volt olcsó. Szerencsére találtunk egy frissen odakerült magyar festősrácot, aki hozta a haverját és hétvégenként nagy erővel folyt a munka. A srácokat olasz lágerből hozták ki a svájciak, jól beszéltek olaszul. A háztulajdonos házaspár félig olaszok voltak és annyira tetszett nekik ahogy a fiuk dolgoztak, hogy kávéval és süteménnyel kedveskedtek nekik. Mi pedig a végén több hozzá járulást kaptunk, mint amennyit elsőre ígértek.  Folyt.köv.