1945 árilis 28.-án aztán megszületett Mari. Nagyon kicsi koraszülött csecsemő volt. Bözsi, aki nem lelkesedett a csecsemőkért és anyám aki imádta a csecsemőket, hamarosan felhozták normál méretre. Volt persze dráma is, mert Bözsinek begyulladt a melle, nem tudott szoptatni. Anyám aranyért, szó szerint, szerzett anyatejet Marinak, fejlődött is szépen. Megvolt a régi gyerekorvosunk, megkapta az oltásokat meg mindent amit kellett.
Mikor 1949-ben vissza jöttünk Pestre, Bözsi persze jött velünk. Mari addigra anyunak és apunak hívta a szüleimet és Bözsikének az anyját, ezt hallotta tőlünk, neki így volt természetes. Pesten Bözsi már eljárt dolgozni, anyám még otthon volt és felügyelte Marit. Bözsi férje minden keresés és nyomozás ellenére se került elő, így végül holttá nyilvánították. Bözsi valahogy megtalálta férje volt kollegáját és az lett a vége, hogy az megkérte a kezét. Esküvőn persze ott voltunk, apám volt a tanu. Második férj nagyon rendes ember volt, Marit saját gyerekeként szerette. Szereztek egy lakást, elköltöztek. Bözsi valami tejivóban dolgozott.
1956-ban mi maszekok lettünk. Szerencsére hónapokon belül beindult az üzlet, már nem volt elég amit én termeltem. Kézenfekvő volt, hogy megkérdeztük Bözsit. Nem sokáig tétovázott, bizott bennünk. Természetesen jobban keresett mint a tejivóban, rendesen be volt jelentve az első perctől kezdve. Ezután 9 évig ültünk egymás mellett és szorgosan, többnyire versenyben egymással dolgoztunk. Sokat dumáltunk, bolondoztunk is közben. Apró tréfa volt, mikor Bözsi a napok óta üldözött egeret sikeresen agyonütötte egy seprüvel a pincében. Én nem voltam otthon éppen. Mikor haza értem, nem rohantam rögvest a géphez, Bözsi viszont nógatott, hogy sok a munka ülj már le. Mikor leültem, ott találtam a döglött egeret, szépen beheggesztve egy nylon zacskóba.:-)
Közben voltak persze bedolgozóink is szép számmal, de mi ketten Bözsivel voltunk anyám cégében bejelentve, mint betanított munkások. Távozásom után Bözsi maradt egyedül. Óriási segítség volt szüleimnek, mert minden munkamenetbe besegített. Mikor anyámék kiutazhattak, Bözsire maradt a cégvezetés, természetesen kifogástalanul ment minden.
Az esküvőmre anyámékat nem engedték ki. Apám elintézte Bözsinek az útlevelet, megváltotta a vonatjegyet és Bözsi volt a családom képviselete az esküvömön.
Aztán meghalt anyám. Bözsi férje már régebben meghalt, a lánya férjhez ment és felépítették a házat Rákosborzasztón. Ez volt Bözsi nagy vágya, kertes ház. Már nyugdíjas korban volt, de azt mondta, amig apámnak szüksége van rá az üzletben addig marad. Jó pár évet ráhúzott még. Apám úgy felnyomta a fizetését az utolsó években, hogy több volt a nyugdíja, mikor felszámoltak mindent, mint apámnak.
Mikor haza költöztünk. Apám már nem élt, Bözsi sírt örömében és megkért, hogy vigyázzak az ő Marikájára, ha ő már nem lesz. Nos igyekszem.
1995 februárjában meghalt Bözsi márciusban a férjem. Sötét idők következtek.
Mikor 1949-ben vissza jöttünk Pestre, Bözsi persze jött velünk. Mari addigra anyunak és apunak hívta a szüleimet és Bözsikének az anyját, ezt hallotta tőlünk, neki így volt természetes. Pesten Bözsi már eljárt dolgozni, anyám még otthon volt és felügyelte Marit. Bözsi férje minden keresés és nyomozás ellenére se került elő, így végül holttá nyilvánították. Bözsi valahogy megtalálta férje volt kollegáját és az lett a vége, hogy az megkérte a kezét. Esküvőn persze ott voltunk, apám volt a tanu. Második férj nagyon rendes ember volt, Marit saját gyerekeként szerette. Szereztek egy lakást, elköltöztek. Bözsi valami tejivóban dolgozott.
1956-ban mi maszekok lettünk. Szerencsére hónapokon belül beindult az üzlet, már nem volt elég amit én termeltem. Kézenfekvő volt, hogy megkérdeztük Bözsit. Nem sokáig tétovázott, bizott bennünk. Természetesen jobban keresett mint a tejivóban, rendesen be volt jelentve az első perctől kezdve. Ezután 9 évig ültünk egymás mellett és szorgosan, többnyire versenyben egymással dolgoztunk. Sokat dumáltunk, bolondoztunk is közben. Apró tréfa volt, mikor Bözsi a napok óta üldözött egeret sikeresen agyonütötte egy seprüvel a pincében. Én nem voltam otthon éppen. Mikor haza értem, nem rohantam rögvest a géphez, Bözsi viszont nógatott, hogy sok a munka ülj már le. Mikor leültem, ott találtam a döglött egeret, szépen beheggesztve egy nylon zacskóba.:-)
Közben voltak persze bedolgozóink is szép számmal, de mi ketten Bözsivel voltunk anyám cégében bejelentve, mint betanított munkások. Távozásom után Bözsi maradt egyedül. Óriási segítség volt szüleimnek, mert minden munkamenetbe besegített. Mikor anyámék kiutazhattak, Bözsire maradt a cégvezetés, természetesen kifogástalanul ment minden.
Az esküvőmre anyámékat nem engedték ki. Apám elintézte Bözsinek az útlevelet, megváltotta a vonatjegyet és Bözsi volt a családom képviselete az esküvömön.
Aztán meghalt anyám. Bözsi férje már régebben meghalt, a lánya férjhez ment és felépítették a házat Rákosborzasztón. Ez volt Bözsi nagy vágya, kertes ház. Már nyugdíjas korban volt, de azt mondta, amig apámnak szüksége van rá az üzletben addig marad. Jó pár évet ráhúzott még. Apám úgy felnyomta a fizetését az utolsó években, hogy több volt a nyugdíja, mikor felszámoltak mindent, mint apámnak.
Mikor haza költöztünk. Apám már nem élt, Bözsi sírt örömében és megkért, hogy vigyázzak az ő Marikájára, ha ő már nem lesz. Nos igyekszem.
1995 februárjában meghalt Bözsi márciusban a férjem. Sötét idők következtek.
Érdekes, mozgalmas élet. Nagyon figyelnem kellett, hogy ki kivel van Bözsileg.
VálaszTörlésHát ez az. Hárman voltak, de egy volt az igazi, aki szinte családtag lett.
VálaszTörlésPersze lehet, hogy kicsit zűrösre sikerült.