Ma voltam Bözsink lányánál, aki tegnap lett 75 éves. Elég változatos út volt, "váltott lovakkal", villamos, metro és taxi tettem meg. Nagyjából a repülőtér távolságra lakik.
Bözsi kb. 14 évesen került a nagymamámhoz, még születésem előtt és aztán kis megszakításokkal az egész életét velünk töltötte. Értelmes volt és intelligens. Az utóbbi az, amit nem lehet megtanulni arra születni kell. Szeretett volna ő tanulni, a tanító és a pap is győzködte az anyját, hogy tanítasa, de a mamának a pénz kellett. Papa meghalt valami balesetben és a mama az eredeti két gyerekéhez még a fél faluval összefekve szült még hármat. Bözsi fél életében szégyenkezett az anyja miatt.
Szóval Nagypapa megsajnálta a lányt, akit az anyja egy kocsmába adott be szolgálni és rábeszélte nagymamát, hogy jól fog jönni a segítség. Nagymama aztán helyére rakta a mamát, takarékbetétet nyitott Bözsinek, hogy gyűjtse ott a megtakarított pénzét a stafírungra.
Aztán én is megszülettem, elkészült a ház és anyámnak is kellett segítség,ilyen a véletlen, őt is Bözsinek hívták. Ő lett a Kisbözsi a másik meg a Nagybözsi.
Kisbözsit is nagyon szerettem, aki jött velünk Szegedre, a világ kerek volt. Megszületett a hugom és alig pár hónapos volt, mikor Kisbözsi táviratot kapott otthonról, hogy a nővére haldoklik, agydaganat, azonnal menjen. Ment és ott is maradt először csak a temetésre. Aztán visszajött és könnyek közt előadta, hogy ott maradt a sógora 3 kisgyerekkel, ő nem hagyhatja magára őket, férjhez megy a sógorhoz. Ez lett. Anyám enyhe pánikban kereste a megoldást és hirtelenjében kölcsön kérte nagymamától Bözsit, aki nem akart jönni, csecsemővel ugyan mit kezdjen stb. De azért jött átmenetileg, amíg nem találtuk meg a nagyszájú Bözsit. Ő a környékbeli tanyákra valósi volt és nem véletlenül kapta tőlünk a nagyszájú melléknevet. Akkor már hamarosan mentünk ki a tanyára, a bombázások miatt, ahol aztán Bözsi elemében volt. Volt vagy kétszáz csirkénk, libáink, amiket Bözsi lelkesen tömött. Igazán értett a falusi munkákhoz. Mikor feljöttünk Pestre 44 őszén, ő nem jött velünk és később se hallottunk felőle semmit.
Kisbözsit többször útba ejtettük háború után, mikor apám állandóan úton volt. Szült még két saját gyereket és egy igazi falusi asszonyság lett belőle.
Amíg mi 1944 nyarán a tanyán voltunk és nagymamáék is velünk voltak, Bözsi lakott a házban és tartott mindent randben. Egyszer csak jelentkezett, hogy férjhez megy egy cipészhez. A lagzi nélkülünk zajlott nagypapa húga és férje voltak jelen, a vacsora is nálunk volt. Bözsi a férjével a Szövetség utcába költözött és távfelügyelte a házat. Ősszel mikor mi is felérkeztünk Pestre a belvárosban laktunk egy kölcsön lakásban. Bözsi se jelentkezett nagymamánál, ami nem csoda, hiszem állandóan bombariadók voltak.
1945 márciusában, anyám éppen vissza jött szegedi felderítő útjáról, megjelent Bözsi. Kiéhezve, soványan és állapotosan. Nagyjából végig éhezte az ostromot.
Anyám aki ostrom alatt megfogadta, hogy ha túléljük, örökbe fogadunk egy hadiárvát, rögtön tudta, hogy megvan a gyerek.
Bözsi kb. 14 évesen került a nagymamámhoz, még születésem előtt és aztán kis megszakításokkal az egész életét velünk töltötte. Értelmes volt és intelligens. Az utóbbi az, amit nem lehet megtanulni arra születni kell. Szeretett volna ő tanulni, a tanító és a pap is győzködte az anyját, hogy tanítasa, de a mamának a pénz kellett. Papa meghalt valami balesetben és a mama az eredeti két gyerekéhez még a fél faluval összefekve szült még hármat. Bözsi fél életében szégyenkezett az anyja miatt.
Szóval Nagypapa megsajnálta a lányt, akit az anyja egy kocsmába adott be szolgálni és rábeszélte nagymamát, hogy jól fog jönni a segítség. Nagymama aztán helyére rakta a mamát, takarékbetétet nyitott Bözsinek, hogy gyűjtse ott a megtakarított pénzét a stafírungra.
Aztán én is megszülettem, elkészült a ház és anyámnak is kellett segítség,ilyen a véletlen, őt is Bözsinek hívták. Ő lett a Kisbözsi a másik meg a Nagybözsi.
Kisbözsit is nagyon szerettem, aki jött velünk Szegedre, a világ kerek volt. Megszületett a hugom és alig pár hónapos volt, mikor Kisbözsi táviratot kapott otthonról, hogy a nővére haldoklik, agydaganat, azonnal menjen. Ment és ott is maradt először csak a temetésre. Aztán visszajött és könnyek közt előadta, hogy ott maradt a sógora 3 kisgyerekkel, ő nem hagyhatja magára őket, férjhez megy a sógorhoz. Ez lett. Anyám enyhe pánikban kereste a megoldást és hirtelenjében kölcsön kérte nagymamától Bözsit, aki nem akart jönni, csecsemővel ugyan mit kezdjen stb. De azért jött átmenetileg, amíg nem találtuk meg a nagyszájú Bözsit. Ő a környékbeli tanyákra valósi volt és nem véletlenül kapta tőlünk a nagyszájú melléknevet. Akkor már hamarosan mentünk ki a tanyára, a bombázások miatt, ahol aztán Bözsi elemében volt. Volt vagy kétszáz csirkénk, libáink, amiket Bözsi lelkesen tömött. Igazán értett a falusi munkákhoz. Mikor feljöttünk Pestre 44 őszén, ő nem jött velünk és később se hallottunk felőle semmit.
Kisbözsit többször útba ejtettük háború után, mikor apám állandóan úton volt. Szült még két saját gyereket és egy igazi falusi asszonyság lett belőle.
Amíg mi 1944 nyarán a tanyán voltunk és nagymamáék is velünk voltak, Bözsi lakott a házban és tartott mindent randben. Egyszer csak jelentkezett, hogy férjhez megy egy cipészhez. A lagzi nélkülünk zajlott nagypapa húga és férje voltak jelen, a vacsora is nálunk volt. Bözsi a férjével a Szövetség utcába költözött és távfelügyelte a házat. Ősszel mikor mi is felérkeztünk Pestre a belvárosban laktunk egy kölcsön lakásban. Bözsi se jelentkezett nagymamánál, ami nem csoda, hiszem állandóan bombariadók voltak.
1945 márciusában, anyám éppen vissza jött szegedi felderítő útjáról, megjelent Bözsi. Kiéhezve, soványan és állapotosan. Nagyjából végig éhezte az ostromot.
Anyám aki ostrom alatt megfogadta, hogy ha túléljük, örökbe fogadunk egy hadiárvát, rögtön tudta, hogy megvan a gyerek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése