Utazás

Minden utazáskor megfogadom, hogy soha többet. A repülőtéri cirkuszokon olyan mértékben tudom felhúzni magam, hogy ez már egészség károsító.
Kezdődik Pesten. Ki van írva A terminál, becsekkelünk megyünk a biztonsági ellenőrzésre. Állnak ott vagy tizenöten. Őr elterel minket a B terminálhoz. Hosszú séta át, ahol hatalmas tömeg vár az ellenőrzésre. Mindenki vetkőzik, nálunk persze laptop, kézitáska kabát, zakó rajtam kardigán és sál. Ilyenkor arra koncentrálok, hogy nehogy elkallódjon valamelyik cucc. Látom a cipőket nem húzzák le, hurrá! Következő pillanatban rámmordulnak, hogy "cipőt tessék lehúzni". A következő uriembertől megkérdezem, hogy ez vajon női diszkriminácio? Ugyanis előttem 3 pasi ment be cipőben. Nem, mondja, csak a magas sarkú cipőket kell lehúzni. Már nincs is otthon magas sarkú cipőm, de ezekkel vitatkozni? Ők a világ urai. Mindenkinek parancsolgatnak, intézkednek és irtó fontosnak tartják magukat. Jellemzően a deodorantom a kézitáskában simán átment, másnap Zürichben elvették. Szerencsére már majdnem üres volt.
Szóval kis várakozás után, beszállhattunk és irány Zürich. Megérkezés után ott is gyalogoltunk vagy fél órát az óriási tömegben, mire elkecmeregtünk a vonathoz, ami zsúfoltan tele volt, de az út a városba csak 14 perc. Nem esett nem fújt, csak d.u félhat volt, özönlött a nép de kivergődtünk végre a híres Bahnhof Strassera, ami teljes hosszában és széltében fel van túrva. Olvastam én valamikor tavasszal, hogy újra kövezik, de ennyi ideig? Szóval húztuk árkon bokron a kis kofferünket és némi körséta után megtaláltuk a szállodát. Jellemző a hülyeségemre, hogy egyenesen odamentem egy szállodához, amire egész idő alatt gondoltam, de nem oda foglaltam a szobát. Közel vannak egymáshoz, de még most se értem, hogy sikerült ennyire összekavarnom a kettőt. Elfoglaltuk a szobát, bemutattam a kredit kártyámat és emlékezetem szerint vissza is adták. Ezek után abban a boldog tudatban indultunk útnak, hogy csütörtökön este 9. nyitva vannak az üzletek. Ez tévedés volt. Nem tudom honnan szedtem, talán karácsony előtt van így, de nem volt nyitva semmi. Bánatunkban elmentünk vacsorázni.
Másnap korán keltünk, mert 11.30-ra a repülőtéren kellett lenni. Összesen 3 dolgot kellett elintéznem, így 9-kor mikor kezdtek nyitni az üzletek már úton voltam. Vissza a szállodába, elraktam a holmit és megyünk kicsekkolni, de hol a kredit kártyám? Az összes 3 pénztárca gondos átkutatása, a nem kis úti retikülöm ágyra kiborítása se hozott semmi eredményt. Előző este kp. fizettem, szóval egy rejtély. Szállodát kifizettem készpénzben és átrohantam a szomszédos bankba letiltani a kártyát. Ez persze pénzbe kerül, de fő a biztonság. Mint mondták senki nem próbálta használni, a jövő héten küldenek újat, de hogy hova lett? A bánatom az, hogy végre sikerült megtanulnom a hat jegyű pinkódomat. Most majd kezdhetem elölről a tanulást.
A repülőtéren pontosan 55 percet vett igénybe a gyaloglás + biztonsági vizsgálat. Cipő maradhatott, de elvették a deodorantot. Számomra mindig kétségesek ezek a biztonsági vizsgálatok. Így aztán kellően elfáradva kerültünk fel a gépre, ahol módunkban állt 10 órát pihenni. Bár az óceán felett állítólag jó volt az idő, úgy rázott egész úton mint egy paraszt szekér. Szerencsére pesti buszokon edződtem, nem különösen zavart. Még aludtam is egy jót és olvastam a rendkívül izgalmas svéd krimimet. Ez nálam a legjobb módszer az ilyen hosszú utak túlélésére.
Itten idő szerint este 7 előtt érkeztünk, a nap sütött és 32 fok volt. Kettő darab bélelt ballon a karomon, a kardigánomtól már megszabadultam, de így is nagyon meleg volt. Este 10-kor már eldőltünk, minek következtében reggel hatkor már a lakásban kószáltunk. 7 után elmehettem volna úszni, mert nagyon meleg volt, de féltem, hogy belefulladok a medencébe. Majd holnap ha megint korán ébredek.